omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (24) 448-467
ÍRÁSOK - 2020 szeptember 8 (24) 448-467 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (464. rész)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-Gondoskodásokról (464. rész)


Az írás 463. része elérhető ITT

 

162.

2021.09.27.

 

            Egy elég ’erőteljes’ NAGY-GONDOSKODÁS volt [a mi mértékünk szerint] ’tegnap este-éjjel’.

            Ez volt ez első olyan alkalom, amikor az Eredő-nagy-TEREMTŐK [és a FÖLDANYA Egyetértésével azon (Ön)Lényegek, akik erre már képesek] kifejezetten ’ERŐTELJES’ [Speciális] IRÁNYBAN-TARTÓ Megerősítéssel terjedtek ki a régi és ÚJ Anyagi-Testre is a NAGY-GONDOSKODÁS tartamában (minden itt élő teremőre kiterjedően és ’egyszerre’). Egy kevéssé értelmezhető módon a MINDENSÉG-FORRÁSA [és mintha A-LÉTEZÉS-FORRÁSA (?) is] ’jelen volt’ IRÁNYBAN-TARTÁSSAL [inkább olyan jellege volt ennek, mintha egy biztonságos távolságból figyelné a megnyilvánulásokat azért, hogy ha az szükségessé válna, akkor megnyilvánulhasson a szükséges Megerősítésben].

            Részleges megértésem az, hogy akik számára új volt [az Anyagi-Testben] az Eredő-nagy-TEREMTŐ ilyen ’közvetlen’ Megerősítő Közelsége, azokban ez okozhatott a ’túltöltéshez’ hasonló [„kedvtelen”] állapotot… nyilvánvalóan a Tapasztalatok alapján tudja a FÖLDANYA és az Eredő-nagy-TEREMTŐ is pontosan meghatározni azt, hogy ’mennyi’ és milyen erőteljességű [akár Takaró] Védettséget szükséges ilyenkor megnyilvánítani, és milyen Közelséget képes a teremtő Anyagi-Teste ’befogadni’.

            MAGOK számára az egyik Tapasztalat az volt, hogy a folyamatosan formálódó Speciális Ön-Megerősítésbe [(451-452.r.) 159. pontelérhető ITT] ilyenkor [amikor minden itt élő teremtőre az EREDŐ-nagy-TEREMTŐK egyszerre megnyilvánítják az IRÁNYBAN-TARTÓ VÉDETTSÉGET] ha maguk is részt vesznek a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSBAN, valószínűleg ’több rétegű’ Speciális Ön-Megerősítés szükséges. Ennek a ’több rétegből’ álló Speciális Ön-Megerősítésnek a megformálását elkezdték a MAGOK. Részleges megértésem az, hogy a Személyes Alap-Harmoniába berögzítendő három fő Meghatározó [(164.r.) 67. pontelérhető ITT] is alapja lehet a több rétegnek: az Anyagi-Testhez legközelebbiben a TISZTELET, majd a továbbiban a MEGBECSÜLÉS, és a harmadik rétegben az Eredő Birodalom ALAP-JELLEGE adhat egy ’önállóbb’ jelleget (?).

 

            Az első Értékelés az, hogy nem volt felszabadító-érzetű [vagy nem volt közvetlenül örömet adó] ez a tegnap esti NAGY-GONDOSKODÁS [feltételezésem szerint azok számára, akikben valamilyen élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változásuk Kiigazítása nyilvánult meg / kezdődött el (és akik így ’közel kerültek’ a szükséges VÉDELMI-TAKARÁS mellett élettel-összeegyeztethetetlen jelleghez)].

         Ha az Anyagi-Test valamely belső-terében volt / van még „lenyomata / (kitisztítandó) maradványa” egy olyan EL-Változásnak, amelyben közvetlenül (!) élettel-összeegyeztethetetlen jelleg is volt / van, annak a ’Kitisztítása’ tartamában az OLTALOM-TÉR VÉDŐ Megerősítése is kiterjed az Anyagi-Testre, az Eredő-nagy-TEREMTŐ és a FÖLDANYA IRÁNYBAN-TARTÓ [és egyéb szükséges, például Takaró] Védelme mellett. Mivel az élettel-összeegyeztethetetlen mintájú EL-Változás ’összeegyeztethetetlen’ az Élettel, ezért az ilyen berögzültségek eltávolítása az Anyagi-Testből / Személyes Élet-Térből csak NAGYON ERŐS TAKARÁSOK / VÉDETTSÉGEK mellett lehetséges. A Tapasztalat az, hogy az ilyen Gondoskodás még az erős Takarások mellett is ’megterhelő’ az Élet [és az Anyagi-Test] számára. Leginkább talán ez lehet az oka annak, hogy amikor most KÖNNYÍTÉSSEL [viszonylag gyorsan (egy-két hónap vagy hét előkészítés után)] megkezdődik ezeknek az élettel-összeegyeztethetetlen jelleget is (elválaszthatatlanul) tartalmazó berögzültségeknek a Leválasztása és kivezetése / eltávolítása az Anyagi-Testből, az „nem örömteljes” megélés, és a Rendezéshez tartozó megkönnyebbedés érzése [például a korábban megakadt áramlások újra működővé válása] csak valamivel később [a kiegyensúlyozódást követően] tud megnyilvánulni.

            Olyan EL-Változások KÖNNYÍTÉS általi TELJES-Rendezése kezdődött el [itt a FÖLD Közösségében élő egyedi teremtőkben is], amelyek eddig rendezhetetlenek voltak. Olyan belső-terek és korábban megszakadt belső áramások Kiigazítása kezdődött el, amelyekben Megtörés / Nagy-Bezáródás és egyéb nagy fájdalmak rögzültek be. Olyan belső-terek kitisztítása és rendbe-tétele kezdődött el, amelyeket eddig ’megközelíteni’ sem lehetett [legalább ERŐS Takarásban voltak]. Ezen belső-terek Rendezésére való Előkészület / Felkészülés járhat az örömteljes előrelátás érzetével, az ERŐS Védelem és Takarás mellett megnyilvánuló tényleges Rendezések azonban kevéssé élhetőek meg örömteljes folyamatként.

 

            Itt a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA [elsődlegesen a MAGJAIVAL] eddig a REND-TÉTELEK ELŐKÉSZÍTÉSÉT végezte. Ennek a legjelentősebb része alig értelmezhető és érzékelhető az egyedi teremtők számára. A FÖLDANYA GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁKAT formált az elmúlt években [arra figyelemmel, hogy az itt élő teremtőkben ténylegesen milyen EL-Változások Rend-Tétele kezdődik meg, illetve ezekhez a Rend-Tételekhez a MINDENSÉG-FORRÁSA milyen KÖNNYÍTÉSEKET ajánlott fel].

         Miközben a FÖLDANYA ezeket az ALAP-HARMONIÁKAT formálta, a MAGOK az Anyagi-Testükben elkezdték befogadni és beilleszteni azokat az újabb tér-formákat és áramlás-jellegeket, amelyek az alapjai a Rend-Tételek megnyilvánulásának [ezek lehetővé teszik a TELJES-ELLENŐRZÉST (a MINDENSÉG-FORRÁSA és más GONDOSKODÓK SPECIÁLIS Közelebb-Húzódását) és a SPECIÁLIS (azaz Erőteljesebben Irányban-Tartó) GONDOSKODÁSOKAT]. Már több mint kettő éve illesztik be a MAGOK ezeket a FÖLDANYA által megformált Új Harmoniákat az Anyagi-Testükbe. Ez azért szükséges, hogy a KIÁRADÓ REND-TÉTELEKET az egyedi teremtők képesek legyenek Befogadni az Anyagi-Testükbe Harmoniaként, illetve pontosan meghatározhassa a FÖLDANYA, hogy a REND-TÉTELEK [illetve a KÖNNYÍTÉSEK Befogadása és megnyilvánítása] során milyen Új VÉDETTSÉGEK megnyilvánítása szükséges az Élet Megóvása és Irányban-Tartása érdekében.

            Megértést segítő kép: egy kisebb közösség tagjai elhatározták, hogy meg fogják művelni a földjüket, növényeket fognak majd ültetni és gondozni. Először ki kell választaniuk, hogy milyen növényeket fognak gondozni, meg kell érteniük, hogy a talaj megmunkálásához és a növények gondozásához milyen eszközök és egyéb feltételek szükségesek. Először meg kell formálni [el kell készíteni] azokat az eszközöket [’szerszámokat’, öntözéshez árkokat / áramlásokat], amelyek a talaj megmunkálásához szükségesek.

            Eddig itt a FÖLD Közösségében is ezeket az Előkészítő munkákat végeztük. Megformálásra kerültek az ’eszközök’ [a tényleges GONDOSKODÁSOK, a SZABÁLYOZÁSOK, az az út, ahogyan ezek az egyedi teremtők számára Választhatóvá és Befogadhatóvá válhatnak].

            A mostani NAGY-GONDOSKODÁS során kezdtük el használni ezeket az új eszközöket mindannyian. Az eddig előkészített GONDOSKODÁSOK most rögzülnek be a Közös ÉLET-TÉRBEN, most formálódnak meg az ÉLET-TÉRBEN azok az Áramlások, amelyek biztosítják a JOBBÍTÓ megnyilvánulások befogadhatóságát / beilleszkedését az Anyagi-Testbe(n). Most tapasztaljuk meg azt, hogy ténylegesen milyen érzetet és hatást vált ki az elkezdődő Rend-Tétel az egyedi teremtőkben [önmagunkban és a társainkban], az eddigi (Gondoskodási) Tapasztalatokra is építkezve most értjük majd meg, hogyan tudjuk egymás számára is könnyebbé és érthetőbbé tenni ezeket a Változásokat.

 

            A tegnapi NAGY-GONDOSKODÁS még leginkább az Első Szakaszhoz tartozik. Érzetre olyan ’szerkezete’ volt a tegnapi NAGY-GONDOSKODÁSNAK, mintha ’több szinten’ nyilvánult volna meg. Minden teremtőre kiterjedt a NAGY-GONDOSKODÁS legalább abban a részében, amelyben az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen IRÁNYBAN-TARTÓ (Speciális) Védelme megnyilvánult. A MINDENSÉG-FORRÁSA is ELLENŐRIZTE az ALAP-ÁRAMLÁST és az Élet-Alapokat. Ezt követően azonban mindenkiben úgy folytatódott most a NAGY-GONDOSKODÁS, hogy ’amire már felkészült’ olyan Közvetlen Gondoskodás nyilvánult meg.

            Amikor nagyjából egy hónapja befogadtuk azt a KÖNNYÍTÉST, amely Az-Elkövetkező Irányát meghatározó Összecsendülésekkel már összeegyeztethetetlen [és szükségtelen] bekorlátozások megszüntetését célozta meg [és ezen belül kiemelten a Közeli-Összekapcsolódások harmonikus megnyilvánulását akadályozók megszüntetését] [(416.r.) 147. pontelérhető ITT], voltak olyan tér-visszabontások / áramlás-visszabontások vagy kiigazítások, amelyek akkor azonnal (vagy egy-két napon belül) megnyilvánultak. Ha egy olyan belső-térhez kapcsolódó Teljes-Rendezés kezdődött el akkor, amelyben Fokozottan-Érzékeny ön-rész is van, illetve amely eddig ERŐSEBB TAKARÁSBAN volt, azon belső-tér körüli régi Takarások lebontása megkezdődött, és újabb rendszerű Védő-Takarásokat volt szükséges megformálni / hozzáilleszteni a Fokozottan-Érzékeny élet-részhez. Vannak olyanok, akikben ’a múlt héten’ fejeződtek be a Teljes-Rendezéshez szükséges ezen előkészületek, és leginkább a számukra lett előkészítve a ’tegnapi’ NAGY-GONDOSKODÁS. ERŐSEN VÉDETT-TÉRBEN bennük megkezdődött az érintett belső-terek (és azokhoz tartozó áramlások) lehetséges Feltisztítása / kitakarítása [ha volt ezekben olyan Tapasztalat, amely még további Rendezést igényel, akkor ezek Alvó-Kóddá megformálása is most nyilvánult meg].

 

            Ha olyan [eddig Bezárt / Elérhetetlen] belső-tér kiigazítása van folyamatban, amelyhez tartozó Tapasztalatban Megtörés vagy Nagy-Bezáródás is megformálódott, az érintett teremtők FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉSE is megnyilvánult most a megsérült Élet-Alap Kiigazítása érdekében. Viszonylag sok FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉS nyilvánult meg a ’tegnapi’ NAGY-GONDOSKODÁS során. Az egyedi teremtők jellemzően ma még nem képesek a Tudatos Jelenlétüket megtartva megtapasztalni a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉST, az Anyagi-Test ilyenkor a biztonság kedvéért ’elalszik’.

            Ezek az eddig rendezhetetlen EL-Változásokat megszüntető [KÖNNYÍTETT] Rendezések kevéssé értelmezhetőek az Anyagi-Testben élő Élet-rész számára. Változó, hogy ki mennyire éli ezt meg örömteljes megkönnyebbedésként, és kiben okoz ez inkább fáradtságot / levertséget / kdevtelenség-érzetet vagy akár a „kiüresedés” érzetét. Ez függ attól is, „milyen régóta vár erre a Rendezésre a teremtő”, illetve pontosan mely élet-része milyen Fokozott-Érzékenységgel érintett.

 

            Akikben tehát a nagyjából egy hónappal ezelőtt befogadott KÖNNYÍTÉS ’a múlt héten’ tudta előkészíteni az addig elérhetetlen belső-tere Rendezésének elindítását, azok ’tegnap’ az ehhez tartozó következő lépést tehették meg.

        Sokan voltak, akikben már egyes „csapdákhoz” tartozó tényleges Kioldások és egyéb Rendezések is megkezdődtek [ők azok, akik a „csapdákhoz” tartozó Rend-Tételt ELŐKÉSZÍTŐ munkákban (Kipróbálásokban) (azaz a NAGY-GONDOSKODÁS következő Szakaszának Előkészítésében) közvetlenül részt vettek].

            Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA a „csapdák” TELJES-Rendezéséhez [= REND-TÉTELÉHEZ] kapcsolódó KÖNNYÍTÉSEKET már Befogadta a MINDENSÉG-FORRÁSÁTÓL [(449-450.r.) 158. pontelérhető ITT], és a Közös ÉLET-TÉRBEN folyamatosan rögzíti be a Rend-Tétel Elindításához szükséges alapokat. Jelenlegi megértésem szerint az egyedi teremtők Anyagi-Testében a FÖLDANYA még nem kezdte meg a Rend-Tétel Kiárasztását, a Rend-Tétel Elindításához szükséges Biztosítékok berögzítése (és Ellenőrzése) viszont folyamatban van.

 

            Ugyancsak a tegnapi NAGY-GONDOSKODÁS során indult el egyes [ezt kérő] MAGOKBAN egy olyan Kipróbáló teremtés, amely az OLTALOM-TÉRBEN berögzült [tehát élettel-összeegyeztethetetlenséget elválaszthatatlanul tartalmazó] Alvó-Kódjaik TELJES-Rendezését indíthatta el.

            Említettem, hogy az OLTALOM-TÉRBEN berögzülő Alvó-Kódok a maguk megformált-Valójában NEM kerülhetnek visszavezetésre a Megformált-Testekbe, csupán az a fontos, hogy a Tapasztalat ’eszenciája’ Megtartott-Tapasztalatként [FELJEGYZÉSBEN berögzítve] megmaradjon [(384.r.) 138. pont V. alpontelérhető ITT].

 

        Ezek az Alvó-Kódok kettő ok miatt is kiemelkedő fontosságúak.

       Egyfelől azért fontosak, mert a hozzájuk tartozó FELELŐSSÉGET nagyon pontosan meg kell határozni. Fontos, hogy az EL-Változást okozó Tapasztalathoz tartozó Felelősség minden érintett teremtőben pontosan berögzüljön, és így egyetlen fontos tapasztalat se vesszen el az Élet / A-LÉTEZÉS számára. Ez azért fontos, mert a Tapasztalat az, hogy a „nyitva maradó Felelősség” később az ÉLET számára megformált Új TEREKBEN újra megformálja azt az EL-Változást, amely még „Rendezést kér” [(405.r.) 145. pontelérhető ITT].

       A másik fontos ok (ami miatt szükséges ezeknek a korábbi EL-Változásoknak a Tapasztalatát pontosan berögzíteni FELJEGYZÉSBEN) az, hogy enélkül nem lehetséges a SZABADSÁG megtapasztalása.

20200908 [406.r.] 145. pont [a Szabadság alapja az, hogy minden korábbi Tapasztalat Megismerhető legyen (ennek alapja az, hogy A-LÉTEZÉSBEN / Az-ÉLETBEN / a Megformált-TEREKBEN a Tapasztalatok kitörölhetetlenül berögzüljenek)] – elérhető ITT

20200908 [330-331.r.] 119. pont [egyetlen fontos tapasztalat se vesszen el (lehetséges, hogy ez a Meghatározó a SZABADSÁG ’gyökerében’ van berögzítve)] – elérhető ITT

20200908 [273.r.] 102. pont 3. alpont [AZ-ÉLET ÚJ CÉLJA] – elérhető ITT

 

Néhány MAG Kérte, hogy

az OLTALOM-TÉRBEN berögzített Alvó-Kódjaik FELELŐSSÉG-Meghatározása folyamatosan nyilvánuljon meg,

és ha ezekben nincsen egyéb más Rendezést igénylő Tapasztalat,

akkor az Alvó-Kód

a Felelősség-Meghatározást és az érintettekben való Felelősség-Berögzítést követően,

a pontos FELJEGYZÉS elkészítését és berögzítését követően

kerüljön teljesen visszabontásra.

 

A Felelősség-Meghatározást [a meghatározott Felelősségnek a minden érintettben való berögíztését] követően

valóban szükségtelen

egy élettel-összeegyeztethetetlenséget Elválaszthatatlanul tartalmazó Tapasztalatot [EL-Változást]

„berögzítve” tartani AZ-ÉLET, illetve A-LÉTEZÉS TEREIBEN.

 

            Részleges megértésem szerint

a MAGOK közül néhányan azért kérhették

az OLTALOM-TÉRBEN berögzített Alvó-Kódjaik ilyen FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁSÁT,

mert az ÚJ [és régi (?)] Anyagi-Testükben

berögzítették azt az Új Tér-Formát,

amelyet Az-Elkövetkezőben a Lezárt Tapasztalatokról készülő FELJEGYZÉS számára formált meg és Árasztott ki a MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

A TELJESEN MEGÚJULT (Ön)Lényegi-Testben

[(287-288.r.) 106. pont 1. alpontelérhető ITT]

és az Új Anyagi-Testben

már minden korábbi Tapasztalat / Lezárt-Tapasztalat

ebben az Új tér-formájú FELJEGYZÉSBEN kerül berögzítésre.

 

           Jelenlegi megértésem szerint néhány MAG itt a FÖLD Közösségében a régi Anyagi-Teste Speciális-belső-terében is berögzítette ezt az Új formájú FELJEGYZÉSEK számára kiárasztott tér-formát, és ez az oka annak, hogy Kipróbáló jelleggel Kérhették ezeknek a tovább NEM folytatható Alvó-Kódjaiknak a FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁSÁT.

            Ez az Új (Ön)Lényegi-Testben és Új Anyagi-Testben a FELJEGYZÉSEKET a megformált-testbe berögzítő új tér-alap nagyban hasonló ahhoz, mint amely TÉRBEN a MINDENSÉG-FORRÁSA rögzíti be a Tapasztalatokat. A ’valóságban’ én még nem ’láttam’ holografikus képet, de talán ehhez lehet valamennyire hasonló a Lezárt-Tapasztalatokat a Megformált-Testeinkbe berögzítő új tér-alap.

 

Amikor most az érintett MAGOKNAK az OLTALOM-TÉRBEN berögzített [tehát élettel-összeegyeztethetetlenséget Elválaszthatatlanul tartalmazó] Alvó-Kódjai

TELJES-ELLENŐRZÉSE

[és ennek során a FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁS]

megnyilvánul,

(1)

mind a MAG Tapasztalata,

(2)

mind pedig a TELJES-ELLENŐRZÉS (és ebben a Felelősség-Meghatározás)

FELJEGYZÉS formájában ebben az új tér-formában kerül berögzítésre.

 

         Érzetre olyan az ilyen (új) FELJEGYZÉS [amely tehát már az ÉLŐ (!) teremtőkben is berögzülhet, nem csupán a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN], mint egy ’(berendezett) szoba’ [egy tágas és világos kis tér]. Ha ’ránézünk’ a ’szoba’ ’egészére’, rendezett, jól látható, hogy melyik része tartozik (1) a Saját Tapasztalathoz, (2) és melyik a TELJES-ELLENŐRZÉSÉHEZ. Egy színes és nagyon részletes ’állókép’ érzetét mutatja a FELJEGYZÉS ebben a formájában. Ha azonban valamelyik részéhez közelebb húzódunk ennek az új formájú FELJEGYZÉSNEK, ’belehelyezkedhetünk’ a Tapasztalat azon részébe, és pontosan felidézhetjük (akár minden részletében, minden mélységében Érzékelhetjük / Értékelhetjük) is a Tapasztalatot.

 

Ha a mostani FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁS során az kerül meghatározásra,

hogy a MAGNAK magának is van Felelőssége ezen EL-Változása megformálásában,

a Felelősségben berögzítésre kerül a KIJAVÍTÁSI FELELŐSSÉG is

[(437.r.) 152. pontelérhető ITT].

 

Ha nincsen a MAGNAK Saját Felelőssége az EL-Változásban,

a FELJEGYZÉS akkor is berögzíti azt,

hogy mely [nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő / egyedi] teremtő Felelősségébe tartozik az EL-Változás megformálása.

Ha jogosult a MAG KÖNNYÍTÉSRE [vagy a Teljes-Rendezéshez felhasznált KÖNNYÍTÉST]

ez is berögzítésre kerül a FELJEGYZÉSBEN.

 

 

            Visszatérve a tegnap esti NAGY-GONDOSKODÁSHOZ: tegnap délután ezekhez kapcsolódó Előkészületeket érzékeltem:

            Lehetőség az OLTALOM-TÉRBE BEEMELÉSRE.

            Ha van még a teremtő Tapasztalatai között olyan, amelyben van (Elválaszthatatlanul) élettel-összeegyeztethetetlen jelleg, lehetőség van ezen Tapasztalat azonnali Alvó-Kóddá átformálására, és így ez a „feszültség-forrás” kivezetésre kerülhet az Anyagi-Testből.

            Feltételezem, hogy az OLTALOM-TÉRBEN berögzített Alvó-Kódjaikra a FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁST Kérő MAGOK is most ez a Lehetőséget használhatták [azért, hogy a TELJES-ELLENŐRZÉSBEN közvetlenül részt vehessenek].

            A VILÁGI Jelenlét során felvállalt azon SZOLGÁLATOK KÖNNYÍTÉS általi TELJES-Rendezése is így lehetséges (?), amely Szolgálat során megengedett volt az Élet-sértés. Ha szükséges, akkor a FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁS mellett az esetleges EL-Változások REDEZÉSÉNEK módjáról is lehetséges EGYEZTETÉS.

 

            Lehetőség a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉSRE.

            A teremtőkben meglévő Megtörés / Nagy-Bezáródás megszüntetésének ez az egyik legegyszerűbb formája. A megsérült Élet-Alapok Kiigazítása is lehetséges.

 

            Az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások Harmoniaként való megnyilvánulását AKADÁLYOZÓK kioldása [ha az Előkészítések már megnyilvánultak].

            Lehetséges a korábban MEGSZAKADT / MEGAKADT Közeli-Összekapcsolódások KÖNNYÍTETT Rendezés általi TELJES-LEZÁRÁSA. Szükséges ezekhez kapcsolódóan is a Felelősség-Meghatározás megnyilvánulása, a megsérült Élet-Alapok Kiigazítása [a Belső-Terekben lévő EL-Változások megszüntetése, a belső-terek ’kitakarítása’, a régi megszakadt áramlások Teljes-Lezárása és Visszabontása, Elengedést segítő Gondoskodás, Megbocsátás / megbánás kinyilvánításának lehetősége].

            A nagyjából egy hónappal ezelőtt befogadott Irgalmi-Garanciák vagy Biztosítékok sok teremtőben mostanra rögzültek be az Anyagi-Test Teljes-Rendezést megkezdő részéhez, és így a teremtő már képes berögzülni a Teljes-Rendezéshez szükséges SPECÁLIS-VÉDETTSÉGBE. Ez azért szükséges, mert a KÖNNYÍTÉS így tud pontosan kiterjedni / kiáradni az Anyagi-Test / Személyes Élet-Tér érintett részében.

 

            EGYEZTETÉSI LEHETŐSÉG

            Kérésre EGYEZTETÉS nyílhat

új Teremtési Irány Megnyitásáról [leginkább azok számára lehetséges ez, akikben most kerültek megszüntetésre olyan AKADÁLYOZÓK / Bekorlátozások, amelyek miatt eddig nem tudtak Új Irányt megnyitni az Életükben],

az eddig Eltervezetteken is lehet Változtatni Fontos Okból.

 

            FÁJDALOM-OLDÁSOK [MEGTARTÓI-Teremtő, nagy-TEREMTŐ Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL]

 

        Újonnan jelző Fokozottan-Érzékeny élet-részek Gondozásba vétele; Fokozottan-Érzékeny [már Védelemben lévő] élet-részek TELJES-ELLENŐRZÉSE [hatékony-e a mostani Védelem, vagy szükséges Változtatni (enyhíteni, vagy éppen megerősíteni)].

 

       A tovább NEM folytatható Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások TELJES-Lezárása és Leválasztása a Személyes Élet-Térről / Anyagi-Testről.

       Ha szükséges, a FÖLDANYA-YO és az Eredő-nagy-TEREMTŐ EGYÜTT (!) ’Pótolhatnak’ olyan Szándékot, amely a Teljes-Lezáráshoz szükséges.

Több teremtő által EGYÜTT megformált Szándék esetén a társ Szándékának Pótlása NAGY-GONDOSKODÁS során:

20200908 [416.r.] 147. pontelérhető ITT

 

          Ehhez kapcsolódóan a FÖLDANYA a belső-tereket és a Személyes Élet-Teret Kiigazítja.

        Ha szükséges, SPECIÁLIS GONDOSKODÁSBA vonja a FÖLDANYA azokat a teremtőket, akiknél ’Pótolni’ szükséges a Közvetlen-Áramlást.

       Ez a Változtatás okozhat ’térbeli’ mozgást, változást okozhat a teremtők (1) térbeli és (2) egymáshoz viszonyított elhelyezkedésében. A FÖLDANYA azt célozta meg, hogy az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN a lehető legkevesebb mozgással járjon ez a Változtatás, illetve azok mozduljanak el nagyobb mértékben az eddigi helyükről-helyzetükből, akikben ez a Változás megfelelően előkészített és öröm-teljes (erőt-adó) megtapasztalás lehet.

 

       A FÖLDANYA / EREDŐ-nagy-TEREMTŐ / (Ön)Lényeg ELLENŐRZIK, hogy az Anyagi-Test [a régi és az Új] mennyiben képes befogadni a TELJES-Rendezések és KÖNNYÍTÉSEK megnyilvánulását segítő / előkészítő Garanciákat / Biztosítékokat.

        Az Anyagi-Test ’most tanulja meg’ befogadni és berögzíteni a Garanciákat / Biztosítékokat [ezek tényleges kis terek], emiatt ma még lassúbbak ezek a JOBBÍTÓ irányú Változások. Ha az Anyagi-Test ’rugalmasabbá’ válik [a Garanciák befogadása részben ezt készíti elő], könnyebb és gyorsabb lesz majd Az-Elkövetkezőben a Rend-Tételek megnyilvánulása.

 

 

            Egy olyan Kérés is elhangzott a FÖLDANYA és a MAGJAI részéről  az Életet GONDOZÓK / a MINDENSÉG-FORRÁSA felé, hogy igazat szóljanak.

            Habár egyszerű meghatározni a kérés lényegét-célját-értelmét, mégis csak részlegesen adható vissza a tartalma a szavak által.

            Van olyan, amikor nem vagyunk képesek Megérteni egy felénk irányuló ’közlést’ [akár Irány-mutatást, akár magyarázatot / választ a feltett kérdésre] azért, mert nem formálódott bennünk még Tapasztalattá egy olyan részlet, amely fontos lenne a meglévő helyzet teljes Megértéséhez. Ilyenkor olyan Irány-mutatásokat ’kapunk’, amelyek ’hasonlóság’ formájában [például ’megértést segítő képként’] KÖZELEBB vezethetnek a Megértéshez.

            Néha talán olyan is előfordulhat, hogy a reményvesztettség állapota felé sodródó teremtő olyan ’ígéreteket’ kap, amelyek képesek lehetnek őt ’visszafordítani’ az Élet ’Választása’ felé. Ha azonban egy beláthatóan rövid tartamon belül az ’ígéret’ nem válik valósággá, az újabb EL-Változást eredményez.

            Ha a ’válasz / magyarázat’ „nem igaz”, de valamilyen a helyzethez kapcsolt más Megerősítés képes volt például „kivezetni” egy nehéz helyzetből, a Tapasztalat úgy rögzül be a teremtő Testében, hogy „igaz volt a magyarázat / útmutatás”, és így más hasonló helyzetben is majd követni szükséges a kapott magyarázatot. Ilyenkor valójában egy „kapaszkodó” [a magyarázathoz hozzá kapcsolt, de még meg nem értett Megerősítés] segített túllépni egy nehéz helyzeten, ha azonban ezt követően a lehető leghamarabb nem érkezik olyan újabb magyarázó útmutatás, amely a tényleges ’igazságot’ feltárja, egy „üres kapaszkodót” rögzít be a teremtő a Tapasztalatai közé, amely később EL-Terelő lehet és Bizalom-vesztést eredményezhet benne akkor, ha követi a Tapasztalat szerint jó irányba vezető utat, azonban egy másik hasonló helyzetben jól láthatóan megmutatja magát az, hogy „nem igaz” a korábbi magyarázat.

 

Nincsen ma még meg minden feltétele annak,

hogy akár a már ’mögöttünk lévő’ saját Tapasztalatainkat,

akár a jelen-helyzetünket,

akár Az-Elkövetkezőt képesek legyünk PONTOSAN Megérteni.

 

Mégis az volt a FÖLDANYA és a MAGOK Kérése is,

hogy ha Kérdéseket teszünk fel,

IGAZ és a lehető legpontosabb választ kapjuk.

 

Folyamatosan formáljuk / Építjük az ÉRZÉKELÉS és MEGÉRTÉS azon új belső útjait,

amelyek KÖZVETLEN Tapasztalat-szerzés útján

egyre teljesebb / egyre pontosabb Megértéskhez vezethetnek.

 

Ezen ön-épülésünk miatt is fontos,

hogy IGAZ válaszokat / útmutatásokat kapjunk,

pontosan Érzékeljük, hogy melyik irányokban nem teljes még a Megértés,

és így melyik irányokban szükséges tovább ’mélyíteni’ / kiterjeszteni a Tapasztalatokat.

 

 

Az írás folytatódik a 465. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!