omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (28) 528-547
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (28) 528-547 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (534.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (534.r.)


Az írás 533. része elérhető ITT

 

2021.11.30.

Feltételezés, Fontolgatás, részleges megértés

 

„…Mint említettem, nem érthető a számomra, hogy a Jogos Tér-Használatba berögzítés (1) eddig miért nem nyilvánult meg, (2) szükséges-e még valamit megalapozni / megformálni (itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN), hogy a Tér-Használati Jogosultság minden teremtőre berögzülhessen…”

 

            A [416.r.] 147. ponttól kezdődően (elérhető ITT) kezdtem arról írni, hogy itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN ténylegesen megkezdődtek a NAGY-GONDOSKODÁSOK.

       Ezek olyan NAGYON ERŐSEN VÉDETT TEREKBEN nyilvánulnak meg, amikor az itt élő teremtők az Eredő Birodalmuk szerint külön-külön VÉDETT-TÉRBEN rögzülnek be [a YOSÁGBÓL eredő teremtők kettő különböző VÉDETT-TÉRBEN, az egyikben azon teremtők vannak, akik eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak].

        A NAGY-GONDOSKODÁSNAK talán a számunkra legfontosabb jellege az, hogy ebben a tartamban / ebben a VÉDETT-TÉRBEN az egyedi teremtőkhöz az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK is egészen közel húzódik, az Eredő-nagy-TEREMTŐ is Kiterjed a teremtők Életére a SPECIÁLIS [Életet erősen Óvó és IRÁNYBAN-TARTÓ] Közvetlen (!) GONDOSKODÁSÁVAL.

            Nagyon fontos Új Jelleg a TELJES-ELLENŐRZÉS azon formája, amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA és a teremtő Életét Közvetlenül GONDOZÓ nagy-TEREMTŐ(k) és MEGTARTÓI-Teremtő ’Egyszerre-és-Együtt’ ELLENŐRZIK a teremtő (1) ALAP-ÁRAMLÁSÁT és (2) minden Megformált-Testét és az Életéhez tartozó minden Áramlást [(433.r.) 150. pontelérhető ITT].

 

            A 20200908 [466.r.] 164. pontban írtam arról (elérhető ITT), hogy egyes teremtők miért nem képesek egyedül még az egyszerű fogadalmaik kioldására sem [hogyan és miért vál(hat)tak ezek is csapdává]. A „csapdák” megszüntetése során került felismerésre az, hogy egyes szerzetesi [vagy vallási és más jellegű] kis-közösségek máig berögzítik a már nem is élő korábbi tagjaikat a közösségükhöz. Az ilyen „életen túl” is csapdában tartó „megkötések” / ÁRAMLÁSOK TELJES-Rendezését megkezdte a FÖLDANYA az ÉLET-TÉRBEN is, és az érintett egyedi teremtőkben is.

            Részleges megértésem szerint

’az elmúlt napokban’ (?)

 acsapda” [vagy más kényszer] jellegben „egymáshoz rögzített” teremtői-részek

[a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK egyes részei,

esetleg a teremtők Életéhez tartozó más Tér-Részek / Áramlások]

egymástól való tényleges szétválasztása megkezdődött / folyamatban van.

 

Olyan jellegű ’többlet’ Megerősítést kapnak az érintett teremtők,

amely az ÖN-AZONOSSÁGUKAT Speciális formában is ’rögzíti / mutatja’

[mint egy ’Garancia’ (?)],

és ez megakadályozza, hogy ezek a teremtők újra kényszer-kapcsolódásba kerüljenek / rögzüljenek egymással (vagy akár mással).

 

Csak a KÉNYSZER-Kapcsolódást ’állítja meg’ ez az Új Megerősítés,

az Összecsendülésen alapuló Közvetlen-Áramlásokat nem akadályozza.

 

 

            Idei-idézek néhány részletet a 164. pontból, utána folytatom az új lejegyzést.

          „…Ennek kapcsán értettem meg, miért és hogyan vált „csapdává” a leginkább „vallási / egyházi” szervezetben / közösségnek tett ’tisztasági’ [szüzességi, illetve egyéb más Ön-Bekorlátozást is magában foglaló][például a párkapcsolat számára megformált belső-teret lezáró] fogadalom.

            Amikor az Ön-Bekorlátozást is tartalmazó fogadalmat tevő a Saját Szándékával valamelyik belső-terét „lepecsételte / lelakatolta”, az a Szándék-Használat Szabályai szerint [20200409elérhető ITT] csak arra az éppen élt életére vonatkozhatott (volna). Erősebb Saját Szándékkal a teremtő rendelkezhetett volna úgy is, hogy ’Tartósabban’ is megmaradhasson ez a (Szolgálat, Áldozat) Felvállalása, vagyis legyen MEGHATÁROZÓ (folytatható)(VÁLASZTHATÓ!) a későbbi megtestesülései során is. Ugyanakkor ezen teremtőnek Szabadságában van később olyan Ön-Rendelkezést meghozni, hogy ezt a Felvállalását LEZÁRJA, és ezt követően (vagy ezzel egyszerre) a korábban lepecsételt belső-tereit ismét ’használatba veszi’.

            Ez sajnos nem így működött mostanában a FÖLD Közösségében.

            Amikor a fogadalmat tevő a Saját Szándékával ’lepecsételte’ az egyik belső-terét, a „már beavatott társai” „tanúi” voltak a fogadalmának. Önmagában ez nem lett volna baj, a „baj” az volt, hogy ezek a „tanúk” nem maradtak csupán tanúk, hanem a fogadalmat tevő által lepecsételt ’ajtóra’ a SAJÁT SZÁNDÉKUKKAL (!) valamilyen további (!!!) „pántot” (akár „pajzsot, páncélt”, „feltörhetetlen lakatot”) tettek / rögzítettek, és mindannyian egy-egy „szöget” „ütöttek be / rögzítettek be”. Ez sajnos a Szándék-Vegyítés és Keveredés egyik tipikus, „csapdát” megformáló módszerévé vált a FÖLD Közösségében az utóbbi (nagyjából) öt-hatezer évben.

            Fontos: a tanúk nem csak tanúk voltak, hanem mint egy kis-közösség [„beavatott” (?)] tagjai Saját (!) Szándékot is „HOZZÁADTAK” a fogadalmat tevő Szándékához.

            Lehetett a Célja kezdetben ennek a Szándék-Vegyítésnek az, hogy egy [formálódó (?) Új (?)] kis-közösség „erősebben berögzüljön A-TÉRBEN” és/vagy a fogadalmat tevő egy számára még Új Helyzetben „ne tévedjen el” (?). Később egyéb más Célok és [egyáltalán nem tiszta] Szándékok is belevegyülhettek a fogadalmat tanúsítók Szándékai „MELLÉ”.

            A „tanúk” Szándékai [mint „idegen”, a fogadalmat tevő ÖN-Azonosságától különböző Szándékok] erős és tudatos Szándékkal való berögzítése a fogadalmat tevő teremtő Anyagi-Testének belső-tereibe „csapdává” tette az Ön-Bekorlátozást, mert a fogadalmat tevőt megfosztotta attól a lehetőségtől / Szabadságtól, hogy később a saját Rendelkezésével Lezárhassa ezt a Felvállalását és Új Irányt adhasson az Életének. Ez a „megkötözés” máig sok teremtőben oka annak, hogy nem képes a kiegyensúlyozott családi kapcsolódásokra és párkapcsolat megformálására, és nem képes gyermeket befogadni a családjába.

            Jelenlegi megértésem szerint IDEGEN BEHATÁS eredménye ezen „csapda”-jelleg megformálódása a FÖLD Közösségében [a HATALOM Birodalmából és/vagy az Angyalok Birodalmának „egyes maradványaiból” eredhet (?)]. [ 2021.11.30.: Később írok arról, hogy a legutóbbi feltételezések szerint az EGYEDISÉG Birodalmához tartozóan megformált Védelmi célú Megerősítés lehet talán az eredője ennek az élettel-összeegyeztethetetlen (és a Szabadságtól megfosztó) EL-Változásnak.]

 

Az eddigi SZABÁLYOK szerint

csak úgy szabadulhatna ki

az önként felvállalt [és „csapdává” vált] fogadalmából a teremtő,

ha minden „tanú” [minden „szöget” „beütő”] EGYÜTT (!) kinyilvánítaná azt,

hogy „felszabadulhat” a teremtő.

 

Most a KÖNNYÍTETT TELJES-Rendezés során

a korábbi „tanúk” ilyen ’felszabadításhoz szükséges’ Szándékait PÓTOLJA a FÖLDANYA

[EGYÜTT a VILÁGGAL / YO-val, KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL].

 

Jelenlegi megértésem szerint EGYÜTT egy GARANCIÁT’ formáltak meg az ilyen „idegen szándékok”

[„belevegyült” (= JOGOSULATLANUL MEGKÖTŐ) Szándékok] (szögek, pajzsok, pántok)

KIOLDÁSÁRA.

 

Amely fogadalmat tett teremtő belső-tereiben ilyen „idegen megkötő szándékok” vannak,

azokat a FÖLDANYA előzetes Ellenőrzés nélkül ezzel a GARANCIÁVAL megjelöli (kioldja),

majd ezt követően ezek a megformáltságok mind

az OLTALOM-TÉRBE kerülnek

a FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁS

 és egyéb szükséges ELLENŐRZÉS érdekében.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA Jelöli meg az érintett teremtők belső-tereiben az „idegen szándékokat” [a GARANCIA berögzítésével],

és az ÉLŐTÉR Birodalmának Gondoskodó teremtői végzik el az idegen megformáltságok [szegek, pántok, pajzsok] teljes visszabontását.

 

Ezt követően lehetséges a fogadalmat tevő Saját pecsétjének a visszabontása,

majd a belső-tér tartalmainak a TELJES-Rendezése,

az Ön-Bekorlátozások [és egyéb berögzültségek, lenyomatok] megszüntetése.

 

A TELJES-Rendezés minden mozzanata FELJEGYZÉSBEN rögzül,

és ez a FELJEGYZÉS berögzítésre kerül a teremtő Anyagi-Testében is.

 

            Tapasztalat, hogy vannak olyan [leginkább Ázsiában működő (?)] szerzetesi közösségek, amelyek „máig” „megerősítik” a korábban [akár sok élettel korábban] tett szerzetesi (vagy egyéb) fogadalmakat úgy, hogy az éppen élő szerzetesek [a Saját Szándékukkal (?)] „megerősítik” a korábban élt társaik fogadalmát [„erőt adnak magukból-maguk-által” ahhoz, hogy a korábban élt (!) társak „megmaradjanak a szerzetesi közösségben”]. Érzetre olyan ez, mintha minden generáció újabb (!) „szögeket” „ütne be” a régi „szögek” „mellé” a lepecsételt ajtókra / pajzsokra / pántokra.

 

Ez ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN a Szabadsággal.

Ez olyan „életen túli folyamatos megkötés”,

amelyet „utólag” (!) akkor „rögzítenek hozzá” a korábbi fogadalmakhoz,

amikor Anyagi-Testben nincsen jelen (!) a korábbi szerzetes-társ,

és így nem is erősíti meg maga Szabad Szándékkal a korábbi felvállalását.

 

Nagyon súlyosan korlátozó és akadályozó a korábbi szerzetes-társak „felé” irányuló ilyen „megkötés”,

és máig súlyos ZAVAROKAT okozhat

(1)

mind az Élet Általános területén

(a Közeli-Összekapcsolódásokban,

a Közeli-Összekapcsolódásban lévő társak felé irányuló Gondoskodásban),

(2)

mind pedig a Különleges (Szolgálati) megnyilvánulásokban

[általában nem képes ’megújulni’ az ilyen teremtő,

nem képes „új tanokat befogadni”,

nem képes új Irányokat megnyitni az életében

(„ugyanazokat a köröket járja, és nem találja a kiutat / továbbvezető-utat”)].

 

[2021.09.30.:

a FÖLDANYA megkezdte

az ilyen „életen túl is ható” („csapdában” tartó) ÁRAMLÁSOKNAK

a TELJES-Lezárását és Teljes-Visszabontását

(1) mind a Közös ÉLET-TÉRBEN,

(2) mind pedig minden érintett egyedi teremtő Anyagi-Testében és Személyes Élet-Terében.]

 

 

            Van [leginkább talán a párkapcsolati belső-térben] egy másik „nagyon furcsa” „megformálódottság” is egyes [szerzetesi fogadalmat tett] teremtőkben. Ez csak azokra jellemző, akik olyan ’áhitatra’ is képessé váltak, hogy ’a teljes lényüket felajánlották istennek (a választott Szolgálatuknak / Gondoskodásnak)’.

 

Amíg a FÖLD Közösségében az ÉLET-TÉRBEN nem különült el

az ÉLET ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásai számára megformált TÉR-Rész

[illetve amikor nem volt elérhető a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKHOZ tartozó ÉLET-TÉR-Rész],

a Különleges Utat megnyitó [akkor SZOLGÁLATOT felvállaló] teremtők

az Életük Általános részében megformált valamelyik belső-terüket „áldozták fel” a Különleges Út megnyitására.

 

            [A korábbi írás-részben itt idéztem egy részletet Elisabeth Haich Beavatás című könyvéből.] (…) Azért idéztem ide ezt a részletet a könyvből, mert itt nem közvetlenül vallási szervezetben hagyományozódott egy tudás (egy felvállalt gyógyítói szolgálat), hanem a családi életet és a gyermekek felvállalását is lehetővé tette, ugyanakkor az Ön-Bekorlátozás egy pontosan meghatározott irányban elhagyhatatlan feltétele volt a szolgálat felvállalásának.

            A könyvben említett szolgálat is olyan formában volt felvállalható, hogy az Élet Általános részében egyes belső-terek lepecsételésre / lezárásra kerültek. Ha tisztasági / önmegtartóztatási fogadalmat tettek, általában a párkapcsolati belső terüket zárták le. Egyes teremtők nem „csak” lezárták (ideiglenesen, vagy akár tartósabban is) ezt a belső-teret (és áramlás-rendszert), hanem valamilyen különleges formában ’ÁTFORMÁLTÁK’, és ’ebből’ nyitották meg a Különleges ön-épülést.

 

1./

       Volt olyan formája ennek, amikor ’innen’ ’nyitottak’ ’közvetlenül’ (?) Isten felé, és innen kezdtek el ’építkezni’ a ’menny’, az ’ég / égi segítők’ felé.

            Az ilyen belső-tér ’határtalannak’ ’látszik’, és emiatt kevéssé képes ’gyökeret adni az Anyagban’, biztosan megtartani az Anyagi-Testi-formában.

 

2./

            Volt olyan, aki ’testestől-lelkestől’ ’odaadta’ magát Istennek [anélkül, hogy benne Szakrális belső út nyílt volna meg], és az ezen párkapcsolódás számára megformált belső-térből átformált belső-térben „egyre inkább Egyé vált Istennel” a felajánlása következtében. Az ilyenné átformált belső-tér „kevéssé ÖN-Azonos”, és talán ez lehet az egyik oka annak, hogy (1) a nemiség / nemi-jelleg vagy „nem jelent semmit” a teremtő számára [egyáltalán nem foglalkozik a nemi jellegével], (2) vagy nehezen tud azonosulni a nemi jellegével és az ahhoz tartozó (általánosan megnyilvánuló) nemi szereppel.

 

A mostani KIPRÓBÁLÁSOK Tapasztalata az, hogy

 ha ilyen ’Teljes-Ön-Átadást / Teljes-Feloldódást’ hordozó lenyomatok / maradványok is vannak a párkapcsolati (vagy más Általános alapú) belső-terekben,

annak a Kitisztítása / Teljes-Rendezése

csak az OLTALOM-TÉR közvetlen (!) MEGERŐSÍTÉSÉBEN lehetséges.

 

Valószínűleg teljesen vissza kell bontani az ilyen (Különleges megnyilvánulás számára ÁTALAKÍTOTT) Általános alapú belső-teret,

és az Ön-Azonosságot és a Választásokhoz tartozó Meghatározókat is berögzítő

új Általános alapú belső-teret formál meg a FÖLDANYA.

 

Ez nem csak azért szükséges,

(1)

hogy az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások ’teljessége’ [mint Szabadon Választható Lehetőség] visszaépüljön a teremtő Anyagi-Testében,

(2)

hanem azért is, mert ma már a Különleges GONDOSKODÁS számára teljesen ÖNÁLLÓ ÉLET-TÉR-Rész került megformálásra,

és ennek megfelelően az Anyagi-Testen belül is egymásra épülően, azonban mégis önállóan került megformálásra az Általános Megtapasztaláshoz tartozó belső-tér,

és a Különleges (esetleg Speciális) Megtapasztaláshoz tartozó tér-és-áramlás-rendszer.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1610127015_24.jpg

 

2021.09.30.:

A FÖLDANYA

(1)

a MAGJAIBAN

(2)

és a Különleges Utat megnyitott teremtőiben

MEGKEZDTE

a Különleges Út Megnyitása érdekében korábban ÁTFORMÁLT Általános alapú belső-terek Teljes-Visszabontását az OLTALOM-TÉR KITERJESZTETT VÉDETTSÉGÉBEN.

 

A Visszabontott belső-tér azonnal az OLTALOM-TÉRBEN rögzül be,

itt nyilvánul meg a teljes Ellenőrzése.

Az Ellenőrzésről részletes FELJEGYZÉS készül,

amely berögzül a FÖLDANYÁBAN és az érintett teremtőben.

 

A FÖLDANYA a régi belső-tér leválasztását követően

azonnal berögzít a teremtő Anyagi-Testében egy új belső-teret,

azt beilleszti és hozzáhangolja a többi Általános alapú belső-térhez.

[Az ilyen Tér-Pótlás Kipróbálásáról a (416-417.r.) 147. pontban írtam – elérhető ITT]

 

A ’behangolás’ után ’Egy-Egésszé’ formálja a FÖLDANYA az új belső-teret a többi Általános alapú belső-térrel.

 

Ha vannak MEGTARTHATÓ [vagy akár FOLYTATHATÓ] Tapasztalatok

ehhez az új belső-térhez tartozóan

[amelyek még a belső-tér ÁTALAKÍTÁSA előtt rögzültek be a korábbi belső-térben],

azok a Tapasztalatok berögzítésre kerülnek az új belső-térben is.

 

A teremtő rendelkezik arról, hogy

(1)

azonnal ’megnyithatóvá teszi-e’ ezt az új belső-teret

[azaz akár azonnal elkezdődhetnek EGYEZTETÉSEK új Közeli-Összekapcsolódás megformálásáról],

(2)

vagy még nem kezd most EGYEZTETÉSEKET ehhez az új tér-részéhez kapcsolódóan

[20200908 (462.r.) 160. pontelérhető ITT].

 

Az Anyagi-Testen belüli belső-terek és a Személyes Élet-Tér visszabontandó részeinek jelentős részét ma már az ÉLŐTÉR Birodalmának Gondoskodó feladatú egyedi teremtői teljesítik itt a FÖLD Közösségének ÁT-VEZETÉSI-TERÉBEN

[a NAGY-GONDOSKODÁS egyes Szakaszaiban Ideiglenesen Befogadja őket a FÖLDANYA].

 

[2021.11.30.: egyes Teljes-Visszabontásra megjelölt belső-tereket (akár áramlásokat) az ÉDES is Visszabonthat (Részleges ÚjraTeremtésként) erre irányuló FELKÉRÉSRE és ezt lehetővé tevő Összecsendülés megformálását követően.]

 

 

            (…) A ’tegnap’ (?) elkezdődött Kipróbálásokhoz tartozó ÉRTÉKELÉS az, hogy

a ténylegesen „csapdaként” megnyilvánuló belső-terek

nem kitisztításra kerülnek,

hanem ezen belső-terek TELJES VISSZABONTÁSA szükséges,

és a FÖLDANYA egy [Ön-Azonos] új belső-teret formál meg a visszabontott belső-tér ’helyébe’.

 

Ezen ’átépítés’ [KÖNNYÍTETT-Teljes-Rendezés] tartamában

a FÖLDANYA a teremtőt SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA vonja / rögzíti be.

 

Az eddigi Tapasztalatok alapján ’huszonnégy órán belül’ az Új belső-teret a FÖLDANYA berögzíti a visszabontott belső-tér helyébe.

Az még nem megértett, hogy ezt követően milyen tartam szükséges ahhoz,

hogy ’teljesen beilleszkedjen’ a teremtő Áramlásaiba ez a belső-tér.

A feltételezések szerint legfeljebb néhány nap lehet ehhez szükséges.

 

            Egy eddig elérhetetlen belső-tér ’helyébe’ egy új belső-tér berögzítése nagy Változás egy egyedi teremtő Életében. Egy addig a maga tiszta formájában megtapasztalhatatlan élet-része újra megnyílik. Ez teljesen ÚJ megtapasztalás a FÖLD Közösségében [ebben a gyors és Könnyített-Rendezés formájában (nekem kb tizenöt évembe került újra felépíteni a születésemkor leválasztott belső-tereim egy részét)]. Még nem ismert pontosan, hogy egy újra ’áramlóvá’ váló élet-rész visszailleszkedése az Anyagi-Testben pontosan milyen ÉRZETEKET vált ki az Anyagi-Testben. Járhat kezdetben fáradtsággal, vagy akár egy ’furcsa lüktetés’ (?) érzettel… ezek csak feltételezések.

 

         Az egyik korábbi írás-rész képe szerint az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN [a ’lábunk alatt’] berögzített SPECIÁLIS TÉR-RÉSZ SPECIÁLIS GONDOSKODÁST lehetővé tevő (rózsaszínnel jelölt, legfelső) Tér-Részéhez rögzíti be a teremtő Életét / Anyagi-Testét a FÖLDANYA.

      https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1632929887.png                       https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1632929899.png                 

 

            Ha szükséges, a FÖLDANYA SPECIÁLIS Áramlásokkal ’Pótolja’ a Közvetlen Áramlásokat [az egymással Közeli-Összekapcsolódásban lévő egyedi teremtők között], és SPECIÁLIS IRÁNYBAN-TARTÓ VÉDETTSÉGET Áraszthat ki minden érintettre [azért, hogy ne mozduljanak el szükségtelenül a meglévő helyükről-helyzetükből].

 

            Jelenleg is folynak a Kipróbáló teremtések, amelyekben Bepontosodik még:

- hogyan vehetnek részt a Tér-Visszabontásban / Tér-Rendezésben / Tér-Pótlásban / Tér-Visszaépítésben az ÉLŐTÉR Birodalmának egyedi teremtői (és a nagy-TEREMTŐ)

- ezen Változtatások (és a kiegyensúlyozódás) tartamában milyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁSSAL Pótolja a FÖLDANYA a Közvetlen Áramlásokat

- milyen IRÁNYBAN-TARTÁSI MEGERŐSÍTÉS szükséges [mikor szükséges az Eredő-nagy-TEREMTŐ és esetleg az (Ön)Lényeg SPECIÁLIS Irányban-Tartását is kiterjeszteni a Változásban lévő Anyagi-Testre]

meddig tart egy-egy belső-tér visszabontása, ennek tartamában pontosan milyen VÉDETTSÉG (vagy akár TAKARÁS) szükséges

meddig tart a visszabontott belső-tér ’helyébe’ az új belső-tér és ahhoz tartozó áramlás-rendszer berögzítése az Anyagi-Testben / Személyes Élet-Térben?

 

        A feltételezések szerint

szükséges lehet / hasznos lehet a tényleges Tér-Visszabontás során

az (Ön)Lényeg és az Eredő-nagy-TEREMTŐ IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉSÉT kiterjeszteni az Anyagi-Testre,

könnyebbé és gyorsabbá teheti a változás megnyilvánulását.

 

          A Fokozott-Érzékenységben jelző belső-terek / élet-részek IRGALMI TAKARÁSBA kell hogy kerüljenek a Változás Teljes Tartamában [emiatt IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők is részt vesznek az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN megnyilvánuló NAGY-GONDOSKODÁS azon szakaszában, amikor ezek a Tér-Kiigazítások megnyilvánulnak].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!