omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (28) 528-547
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (28) 528-547 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (537.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (537.r.)


Az írás 536. része elérhető ITT

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MAGJAI közül néhányban [akik ezt kérték] a FÖLDANYA néhány nappal ezelőtt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN a Régi Anyagi-Testben is Kipróbálta ezt a Gondoskodását. A MAGOK Értékelték a saját Tapasztalataikat.

       Lehetséges, hogy csupán azt Ellenőrizte a FÖLDANYA, hogy a Régi Anyagi-Test is képes-e Befogadni és Berögzíteni ezt az Új [Közvetlen][’víz’-jelleghez VÉDETT-Térben hozzákapcsolt] TÖBBLET-Gondoskodását… de az is lehet, hogy valamilyen formában a most még pontosodó következő NAGY-GONDOSODÁSI Szakaszba is beépítésre kerülhet [jelenlegi megértésem szerint erről még nincsen végleges rendelkezés].

      Nem csak az emberi formában élő MAGJAIBAN próbálta ki a FÖLDANYA az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN ezt a TÖBBLET-Gondoskodási Utat, hanem az állatok és növények [minden élet-forma] néhány képviselője is részt vett a Kipróbálásban.

 

A Tapasztalatok szerint

valóban ’kedvet és új-erőt adhat az élethez’ ez a Megerősítés,

ám mint minden TÖBBLET Élet-erő ADÁS,

ez is csak megfelelően ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett Adható azért,

hogy ne legyen felhasználható újabb EL-Változás megformálására

[az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN ehhez SOKKAL ERŐSEBB VÉDETTSÉG és Közvetlen IRÁNYBAN-TARTÁS szükséges, mint az Új ÉLET-TÉRBEN].

 

            Az ÁT-VEZETÉSI-TÉR más jellegű és alapú ÉLET-TÉR, mint az Új Teremtő-Szakasz számára KIÁRASZTOTT ÉLET-TÉR.

 

Ameddig a NAGY-VÁLTOZÁSBAN lévő teremtők Jelenléte

mindkettő ÉLET-TÉRBEN Megnyilvánul

[a régiben LEZÁRUL, az Újban Megalapozódik és BERÖGZÜL],

a kettő Anyagi-Test számára más-és-más a Harmonia.

 

            Az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN [legalábbis eddig] még „megesszük egymást”, ezt az EL-Változott formáját tapasztaljuk meg a Jelenlétnek. Ennek a Lezárását éljük meg az Életünkben.

 

Nem megértett [nem eldöntött (?)] még,

hogy közvetlenül az ÁT-VEZETÉS LEZÁRÁSÁT megelőzően Változni fog-e a Jelenlétünk formája

[például megszűnik-e annak a lehetősége, hogy „ételt együnk”,

és az ÚJ ÉLET-TÉRBEN már megformált GONDOSKODÁS szerint képes lesz-e a FÖLDANYA

(1) belső-úton-táplálni-élet-erővel

(az Élet MEGÓVÁSÁHOZ és IRÁNYBAN-TARTÁSÁHOZ szükséges módon)

és (2) emellett esetleg a ’víz’-jelleg közvetítésével való életerővel is képes lehet-e ’táplálni / gondozni’…]

 

A SZABADSÁG fontos része a ’Mozgás Szabadsága’,

vagyis az, hogy

(1)

az Életünkhöz Adott Személyes Élet-Teret betölthessük Tapasztalatokkal,

(2)

és a KÖZÖS ÉLET-TÉRNEK megérinthessük azt a részét,

amelyhez az Összecsendülések alapján közvetlen hozzáférésünk nyílhat.

 

A ’Mozgás Szabadságát’ is olyan formában fogjuk megtapasztalni az ÚJ ÉLET-TÉRBEN,

amely EL-VÁLTOZÁSOK megformálódásához nem vezethet

[azaz csak olyan formában nyilvánulhatunk meg a ’szabad mozgással’ (szükségtelen akadályozás nélkül),

hogy a KÖZÖS ÉLET-TÉR azon részében nyilvánulhat meg ez a ’szabadság’,

amelyhez a megformált Összecsendüléseink ’Szabad-Utat’ Nyitnak].

 

            A ’Mozgás Szabadsága’ megjelenik az Új KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁBAN is [20200908 (250.r.) 95. pontelérhető ITT], amelynek a lényege úgy fogalmazható meg, hogy ’a torzó visszaépíti önnön-teljességét’:

            „…Azt érzékeltem, hogy a „torzóra” „gyökér-tájon” egy élősködő minta volt ráakaszkodva, és „szívta” el az életet.

            A „torzó” rázkódni kezdett, és közben az volt a gondolatom, hogy visszanöveszti az elvesztett részeit [ehhez kaphatott valamilyen speciális ’belső erőt’ (és a Tér-Kiigazításhoz Új Teret (a test = tér)]. Talán fájdalmat jelzett a rázkódás, talán valami más jelentése volt [’újraélesztés’ (?)]. Mintha a megmaradt [megtartható] élet-rész valamilyen külső és belső védelmet is kapott volna [valószínűleg IRGALMI Megerősítést kapott, hogy a megtartható rész tovább már ne bomolhasson vissza, és a még élő áramlásain elkezdődhessen a ’felerősítése’, hogy visszaépüljön a Teljes-állapota ’egy alap-állapotban’].

            A ’fej’ hiánya jelezhette, hogy semmiféle Szándék-Használatra nem képes az Élet, nem képes ’tájékozódni’ / irányítani az életét…

            Először [egyszer csak / hirtelen] a két kart érzékeltem, hogy az visszakerült a helyére. Az alak azonnal mintha egy bepólyázott apró gyermeket tartott volna a karjaiban, már nyugalomban volt, óvta-figyelte a karjában lévő (valószínűleg saját) életet. Jelezhette ez az ÖN-Gondoskodás visszaépítésének képességét [vagy egy addig elérhetetlen / bezárt élet-része (Alvó-Kódja) visszavételét], és a mások felé irányuló Gondoskodásra való képesség visszaépítését is.

            Ezt követően a lábakat érzékeltem visszanőni, és az alak azonnal „lerugdosta magáról” az élősködőt, és elkezdett lépkedni előre. Érzetben az jelzett, hogy el tud menni szabadon onnan, ahol nem érzi jól magát, nem kényszerítheti senki arra, hogy ott maradjon, ahol nem akar.

            Eszembe jutott, hogy amikor Jézust felszögezték a keresztfára, ugyanilyen „torzót” „csináltak” belőle: „megfosztották” annak a Szabadságától, hogy ’elmehessen’ (lábak), és „megfosztották” annak a képességétől, hogy önnön-életéről és másokról gondoskodhasson (karok, kéz).

            A lábak és kezek ’visszanövesztése’ után azt érzékeltem, hogy három (fiatalabb) férfi egymás vállára téve a karját összekapaszkodva megy. Talán a „háborúban” elpusztult életük épült vissza… kezdetben bizonytalan voltam, hogy sebesültek-e (és így segítik egymást)… majd ahogyan ’mentek együtt tovább’ már érzékeltem, hogy nevetnek / vidámak / jókedvűek / gondtalanok… [a Közeli Összekapcsolódás képessége is megformálásra / visszaépítésre került]…”

 

 

A ’Mozgás Szabadsága’ [mint a VÁLTOZTATÁS Szabadsága] azt is jelenti, hogy

LEHETŐSÉGÜNK lesz [Új Összecsendülés megformálása útján] VÁLTOZTATNI a Tér-Használati Jogosultságon.

 

            Korábbi írás-részekben említettem, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő Anyagi-Testi-Életünkre kiterjedően is Meghatározta a Tér-Használatunk Jogosságát, és ez Meghatározó a Régi és az Új Anyagi-Test számára is.

           

TÉR-HASZNÁLATI JOGOSULTSÁG az ÚJ TÉR-ALAPON; TELJES-ELLENŐRZÉS határozza meg, a VÉG Közvetlenül meghatározza a Kezdetet [mekkora Személyes Élet-Teret rögzít be az Új Anyagi-Testhez a FÖLDANYA]:

20200908 [363.r.]  134. pont – elérhető ITT

20200908 [368.r.] 137. pont – elérhető ITT

20200908 [386.r.] 139. pont – elérhető ITT

20200908 [415.r.] 146. pont – elérhető ITT

 

            Nem megértett a számomra, hogy ennek a [MINDENSÉG-FORRÁSA által TELJES-ELLENŐRZÉSEK során meghatározott] Tér-Használati Jogosultságnak itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is lesz-e közvetlenül jelentősége, vagy csupán az Új ÉLET-TÉRBEN Meghatározó [a FÖLDANYÁNAK erre a Meghatározóra figyelemmel szükséges a Személyes Élet-Tér ’mértékét’ és ’jellegét’ (?) Meghatároznia és Berögzítenie az Új Anyagi-Testhez].

 

Nem lehetetlen,

hogy egy NAGY-GONDOSKODÁS során

a Régi Anyagi-Testet is Berögzíti ebbe a meghatározott Tér-Használati Jogosultságba a FÖLDANYA-és-a-MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

Ez azt jelentené, hogy

olyan Személyes Védett-Tér venné ’körbe’ a Régi Anyagi-Testet,

amely csak a Jogosan használható TÉR / ÉLET-TÉR közvetlen megérintését tenné lehetővé minden teremtő számára.

Minden teremtő csak az ÖN-Azonosságához tartozó Személyes Élet-Teret használhatná,

csak a FÖLDANYA által közvetlen (1) belső-úton és/vagy (2) a vizes-jelleg közvetítésével áramoltatott élet-erővel rendelkezhetne,

és mindenki csak az Életéhez Összecsendüléssel meghatározott áramlásokat használhatná.

 

Egy ilyen TÉR-HASZNÁLATI-JOGOSSÁGBA-BERÖGZÍTÉS nem jelent kényszert,

még ha sok teremtő ezt a „bekorlátozásaként” is értékelné önmaga számára.

Egy ilyen GONDOSKODÁS megnyilvánítása

az Élet IRÁNYBAN-TARTÁSÁT jelenti,

az Élet Irányban-Tartásának a Megerősítését.

 

       A jelenlegi megértésem szerint

a FÖDANYA is KÖTELES a Közvetlen-GONDOSKODÁSA részeként

a Jogos Tér-Használatba berögzíteni a teremtőit, ha már erre Önállóan képes lesz.

 

Mivel azonban nem a FÖLDANYA Közvetlen FELELŐSSÉGÉBE tartozik azoknak az EL-Változásoknak a Megformálása,

amelyek lehetővé tették a Tér-Használat EL-Változtatását / a kényszer megnyilvánulását,

a más teremtő Életéhez tartozó Térre-Áramlásra-életerőre „rátelepedést”,

feltételezésem szerint a Jogos Tér-használatba való Berögzítés [ha erre sor kerül még az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN] KÖNNYÍTÉS formájában (?) nyilvánulhat meg.

 

Fontos (lenne) még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is megtapasztalni a Jogos Tér-Használatba való Berögzítést / Beigazítást,

de az igazán fontos és elsődleges az Életünkben az,

hogy a TOVÁBBLÉPÉSHEZ [a FÖLD Közösségéhez tartozó ÉLET Továbbfolytatásához] KIÁRASZTOTT Új ÉLET-TÉRBE rögzítsük be pontosan az Életünket.

 

        Feltételezésem szerint

ha az Életünk Továbbfolytatásához ADOTT ÉLET-TÉRBEN

minden szükséges Feltétel a helyére kerül

(1)

ami a Továbbfolytathatóvá Választott Tapasztalatok folytatásához

és (2)

az Élet MEGÓVÁSÁHOZ és IRÁNYBAN-TARTÁSÁHOZ szükséges,

az ÁT-VEZETÉS azonnal LEZÁRÁSRA kerül

[akár az éppen folyamatban lévő NAGY-GONDOSKODÁS ’kellős-közepén’ is].

 

Az ÁT-VEZETÉSI-TÉR [és így a Régi Anyagi-Test] Megtartása és Közvetlen-GONDOZÁSA csak addig szükséges,

ameddig a Továbbfolytatható ÉLET pontosan és biztosan berögzül az Új ÉLET-TÉRBEN.

Ezt követően a Régi TÉR Megtartása már SZÜKSÉGTELENSÉG,

és így Visszabontásra kerül.

 

A FÖLDANYA és a FÖLD Közösségében élő teremtők ÉRTÉKELÉSE és KÉRÉSE az,

hogy ameddig Harmonia [= tehát Megtartott / Megtartható]

a Régi Anyagi-Test élő Jelenléte az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN,

addig képesek legyünk ezt a Jelenlétet is legalább a ’szükségesség’ mértékéhez igazodóan valóban Harmoniaként

[= egészségben, kényszer nélkül,

a már folyamatban lévő JOBBÍTÓ Változások Jobbító hatásaival] megtapasztalni…”

 

 

20200908 [443.r.] 155. pont (elérhető ITT):

„…A [438.r.] 153. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy

az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN [amelyben még az egyik lábunkkal állunk jelenleg]

azt az EL-Változ(tat)ott életet éljük,

hogy egymásból is lehetséges (szükséges?) a ’közvetlen táplálkozás’,

az Új ÉLET-TERÜNKBEN

azonban már újra olyan Anyagi-Testben fogunk élni,

amely nem teszi lehetővé azt, hogy az egyedi teremtők egymástól közvetlenül (!) elvonhassanak erőt / teret / áramlásokat.

 

            A „nem esszük meg egymást” [mint Az-Elkövetkezőre megformált MEGHATÁROZÓ] több MAG-Társamban is megjelent néhány napja [gondolatban, képben].

 

[2021.12.02.: A Belső ’táplálási’ utat hangolja / pontosítja a FÖLDANYA az Új Anyagi-Testben. Ugyanakkor olyan részleges megértésem van, hogy ezt a Gondoskodását ’olyanná’ Formálja / Hangolja a FÖLDANYA, ’amely Fontos Okból akár az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN élő Anyagi-Testekben is megnyilvánulhat’.]

 

 (…) Ameddig a FÖLDANYA nem tudta közvetlenné nyitni [visszaépíteni] a YOSÁGBÓL való „kiszakadásakor” „bezárult” [visszabomlott] belső-útját a YO-hoz, mint Élő-Teremtő [és mint MEGTARTÓI-Teremtő] nem volt képes KÖZVETLENÜL a YO-tól [az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉTŐL] Élet-erőhöz jutni. A mai fogalmakkal egy Irgalmi-Áramlás formálódott meg a FÖLDANYÁHOZ [egy korábban megalapozott belső áramlásából], és az IRGALOM és VILÁG [mint nagy-TEREMTŐK (!)] Közvetítésével jutott a FÖLDANYA ahhoz az Élet-erőhöz, amellyel el tudta indítani az Élete Rendezését / a Hazavezető (Különleges / Speciális) Út megformálását.

            Ameddig a FÖLDANYA a VILÁG Különleges Befogadásában élt, egy másik Birodalom nagy-TEREMTŐJE Gondozta / táplálta ’közvetlenül’ (!) [egy MEGTARTÓI-Teremtő csak úgy maradhat életben, ha őt egy nagy-TEREMTŐ Közvetlenül (!) GONDOZZA].

            Jelenlegi megértésem szerint attól kezdve, hogy a FÖLDANYA a VILÁG Különleges Befogadásába kerülve RÉSZLEGESEN újjá-építette a MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT [20200509 (7.r.) 7. ponttól kezdődőenelérhető ITT] és újra egyedi teremtőket fogadhatott be [YOSÁG Birodalmából „kiszakadt” egyedi teremtőket, valamint a SZOLGÁLAT Birodalmából és IRGALOM Birodalmából egyedi teremtőket], az volt eltervezve, hogy egy ahhoz nagyban hasonló belső-táplálási-úton GONDOSKODIK a FÖLDANYA ezekről a teremtőkről, mint amelyet most megalapozott az Új ÉLET-TÉRBEN / Új Anyagi-Testben. Nem úgy kezdett bele a FÖLDANYA a VILÁGON belül a MEGTARTÓI-Teremtőként megnyílt GONDOSKODÁSÁBA, hogy „lehetővé tegye” vagy „megengedje” az EL-Vételt [a társakból való közvetlen táplálkozást].

            A mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint a FÖLDANYA Eredő-Kiáradási-Szándékába berögzített SZABADSÁGTÓL-MEGFOSZTÁS OK-FORRÁSA minden Új Teremtő-Szakasz Elindításakor „elkezdte” „meggyengíteni” a Közössége számára ADOTT ÉLET-TERET, és az EL-VÁLTOZÁSOK OK-FORRÁSA „tette lehetővé” azt, hogy az érzékenyebb vagy meggyengült ÉLET-TÉR-Részekhez „leválaszthatatlanul” „hozzátapadhassanak” idegen minták [élősködők]. EL-Változás formálta meg minden eddigi Teremtő-Szakaszban [a FÖLD Közösségében] azt, hogy az itt élő teremtők Anyagi-Teste olyan formában EL-Változott, hogy nem voltak képesek közvetlen módon befogadni a FÖLDANYA felől áramoltatott tiszta élet-erőt, és hogy előbb-utóbb valamilyen formában megformálódott az „egymásból való közvetlen táplálkozás”.

            Az (akaratlanul) EL-Változott (megsérült) teremtők és az „élősködőként másokra rátelepedők” korábban és most is „prédának” [„húsnak” (tápláléknak)] tekintik a másik teremtőt és/vagy a „saját céljaik szerint használják” a Közösségben élőket. A „hatalmi” „harcokban” az ember nagyon sokszor került „felhasználásra” „ágyú-töltelékként” / katonaként, a pusztító-kézként… ma is használnák a „tömeg”-ként „erő-demonstrálásra”, „megbélyegzéshez, bűnbakká-tételhez”, a „választási színjátékban” a „hatalom megszerzésének igazolásához”… ugyanúgy mint eddig, csupán csak mint „húst”, és mint a TÉR-FOGLALÁS / TÉR-EL-Vétel „eszközét” [vagy mint „elsöprendő akadályt”].

            A Fákban is nagyon sokan csak az „anyagot” „látják” és pusztítják a saját céljaik szerint. „Felhasználják” [SZÜKSÉGTELENÜL] „építkezésre”, akadályok gyártására, tüzelőként stb. Korábbi írásban említettem, hogy a Fák mára Visszavonták azt a korábbi Felajánlásukat, melyben „anyagukat” is Adták az Élet Megóvásához [20200908 (8.r.) 5. pont II. alpontelérhető ITT].

 

            Az álom-képben a „fa-szénen” [a Fák ’Áldozatán’] fekvő emberi forma [akár mint Különleges Gondoskodást felvállalt teremtő] mutathatja a SZOLGÁLATNAK azt a most TELJES-LEZÁRÁSRA kerülő ágát, amikor a Szolgálat abban a formában is megnyilvánulhatott, hogy a Különleges Gondoskodás „megengedte” [az Élet Megóvása érdekében] a „közvetlen” „táplálását” a másik teremtőnek. Az édesanya testén belül fejlődő magzat sem az eredendő mintája a FÖLD Közösségében az Anyagi-Testben való megtestesülésnek, hanem idegen behatásra Kényszerből / erőszak hatására megformált EL-Változás [a „gazdatest” (az anya) „építse fel a saját erejéből / anyagából” az „idegennek” azt az Anyagi-Testet, amely lehetővé teszi, hogy az „idegen” „életben tudjon maradni ebben az ÉLET-TÉRBEN”]. Ezt az EL-Változást [mivel maradéktalanul visszabontani / megszüntetni nem tudta a FÖLDANYA (az EL-VÁLTOZÁSOK OK-FORRÁSÁBÓL eredően)] megpróbálta a lehetséges mértékben / módon ’Harmonizálni’, Beilleszteni a Közösség ÉLET-TERÉHEZ tartozó ALAP-HARMONIÁBA (’megcélozta’, hogy a ’szükségesség mértékében’ teszi lehetővé, és ’Szeretetté átformálja’).

            A nagyon sok betegen megszülető gyermek jól láthatóan mutatja, hogy az Anyagi-Testben megszületés ezen ismert formája a maga egészében NEM HARMONIA, csupán egy ideiglenesen megtartott megtestesülési forma addig, ameddig TELJESEN LEZÁRHATÓVÁ és LEVÁLASZTHATÓVÁ kerülhet [a Megtartható Élet MEGÓVÁSA mellett (!)] a Közösség ÉLET-TERÉRŐL.

            Az Új ÉLET-TÉRBEN nem csupán nekünk egyedi teremtőknek nem lesz lehetőségünk egyoldalúan hozzákapcsolódni más Életéhez / Élet-Teréhez, hanem ez a [HELYRE-IGAZTÓ] VÁLTOZÁS az Általános, Különleges és Speciális GONDOSKODÁSOK Megnyilvánítását is ALAPJAIBAN [és Jelentősen] Változtatja meg.

 

Az Általános alapú Közvetlen Gondoskodásokat [az egyedi teremtők között]

az Összecsendüléssel megalapozott KÖZVETLEN [Szeretet] ÁRAMLÁS teszi majd lehetővé,

tehát csak azok között nyilvánulhat meg a Közvetlen Gondoskodás,

akik között ezt a FÖLDANYA egy ’Közössé-tett-Tér’ megformálásával [és ehhez tartozó áramlások megformálásával] lehetővé teszi

 [20200908 (104-105.r.) 52. pontelérhető ITT].

 

Fontos:

CSAK a FÖLDANYA formálhat meg egyedi teremtők számára a Közeli-Összekapcsolódásban lévő Társukhoz KÖZÖSSÉ-TETT Tér-Részt (és ehhez tartozó közvetlen áramlásokat).

 

         Említettem azt is, hogy a FÖLDANYA az ilyen Általános alapú [együttes-tevékenység, barátság, családi kapcsolat, párkapcsolat] Közeli-Összekapcsolódásokat is közvetlenebb módon fogja Ellenőrizni mindaddig, ameddig a teremtőkben újra felépül az a Tudás és Tudatosság [Tisztelet], amely Biztos alapjává válik annak a közvetlen áramoltatási útnak, amely lehetetlenné teszi újabb EL-Változások megformálódását.

 

A Különleges [és arra ráépülve a Speciális] Tudatosodást megnyitott teremtőket

a FÖLDANYA

Különleges Okon alapulva

a SZÜKSÉGHEZ igazodóan

 [Közössé-Tett-Tér és ehhez tartozó közvetlen áramlások megformálásával]

egy-egy Gondoskodás megnyilvánítása érdekében

’hozzákapcsolhatja’ más teremtők Személyes Élet-Teréhez.

 

            Ezeknek a Különleges és Speciális GONDOSKODÁSOKNAK a megnyilvánítását a FÖLD Közösségében is az Általános jellegű ÉLET-TÉR-Részben ÖNÁLLÓVÁ megformált Tér-Formák és Áramlások teszik majd lehetővé.

 

Amikor egy teremtő megnyitja a Különleges [majd később arra ráépülve a Speciális] Tudatosodást,

Összecsendülést formál meg erről a FÖLDANYÁVAL.

 

Erre az Összecsendülésre alapulóan ’Ad’ a FÖLDANYA ezen teremtőnek olyan élet-alap-mintákat,

amelyeket ha tudatosan Befogadja és Tudatosan beilleszti az Anyagi-Testébe(n),

olyan belső-terek alapjává válik az Anyagi-Testében,

amelyből majd képessé válhat a KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megnyilvánítása számára megformált TÉR-Részekhez és Áramlásokhoz is közvetlenül hozzákapcsolódni.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!