omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (30) 568-587
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (30) 568-587 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (569.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (569.r.)


Az írás 568. része elérhető ITT

 

2022.01.17.

            Részleges megértésem szerint hamarosan elkezdődhet a NAGY-GONDOSKODÁS következő [előkészített] szakaszának a KIÁRASZTÁSA [tényleges Elindítása] a FÖLD Közösségének (1) ÁT-VEZETÉSI TERÉBEN és/vagy (2) (?) az ÚJ TÉR-ALAPÚ ÉLET-TERÉBEN (?)… Részleges megértésem szerint a „csapdák” Teljes-Rendezése ekkor már nem csupán a Kipróbálásokban tudatosan részt vevő teremtőkben kezdődik el, hanem mindazon teremtőkben [és a Közös ÉLET-TÉRBEN (?)(!)], akik érintettek ezzel az EL-Változással.

 

            Érdemes felidézni a Nehezteléshez [akár mint „bántáshoz”][vagy akár a félelemhez (?)] kapcsolódó gondolatokat – már csak azért is, mert ezeket a „csapdát” „gyártók” gyakran „használják” a „csapda” „anyagaként”. Említettem már korábbi írás-részben, hogy a „háború” is egy olyan „csapda”, amely nagyon jelentősen akadályozza az Összecsedülésen alapulóan elindított teremtéseket, és gyakran gyorsan nagy erő-vesztéseket eredményez (amikor ténylegesen is pusztításban nyilvánul meg).

            ’Ép ésszel’ megérthetetlen, „hogyan és mi” „működhet” azokban a teremtőkben, akik képesek a (bármilyen) „hatalomért” [akár egy „szétporladó föld-darabkáért”) háborút indítani, mások életét elvenni, másokat arra kényszeríteni, hogy valamilyen „semmiért” elvegyék mások otthonát / életét.

            Ugyanígy érthetetlen, hogy egy „ország-vezető” ne tekintse az országa minden lakóját értékes és megbecsült társának, akikkel együtt-összefogva olyan csodát lehetne teremteni, amely mindannyiuk életének jobbá válását eredményezné. Érthetetlen az a belső „setétség” / „belső szegénység” vagy élet-EL-változás, amely akármilyen „hatalmat” („port”) fontosabbnak tart az életnél.

 

20200908 [458.r.] 160. pont (elérhető ITT):

„…2021.09.21.

            Tapasztalat alapján Jelzett:

Kérést terjesztettek elő a MAGOK:

 ha „Neheztelés” jelez az Anyagi-Testben,

a FÖLDANYA a JELZŐ Helyzetre / belső-terekre / érintett áramlásokra

Célzott ELLENŐZÉSEKET nyisson meg a lehető leghamarabb / azonnal.

 

A „Neheztelésnek” van egy olyan „aljas” jellege,

hogy képes „szétszóródni” az Anyagi-Testben.

Úgy értelmezhető ez, hogy

amikor egy meghatározott Helyzet / személy felé irányulóan formálódik meg egy „neheztelés”

[mint egy tér-forma],

az az Anyagi-Test több pontján is berögzülhet.

 

Más hasonlattal olyan a „neheztelés”,

hogy ha valahol képes berögzülni („meggyökerezni”) az Anyagi-Testben,

amikor „erőt kap”

[amikor a teremtőben bármilyen (!) „neheztelés” (vagy akár „nehéz érzés”) megformálódik],

„szétszórja több irányban is a mérgező-magjait”.

 

Nagyon fontos ’megtanuli’ azt,

hogy amikor egy „neheztelés” Jelez

[érzékelhetővé válik (akár gondolatként, akár érzelemként vagy más „nehéz érzésként”)

akár csak egy „kis átsuhanó felhőként”],

 AZONNAL KérjetekTELJES-ELLENŐRZÉST a FÖLDANYÁTÓL

[és Rendezést / Megtisztítást minden egyéb szükséges Megerősítéssel].

 

A „neheztelést

ez a „szétszóródó” és rejtetten tovább-terjedő jellege

a legsúlyosabb élettel-összeegyeztetetetlen EL-Változások közé sorolja.

 

A FÖLD Közösségében ezért kérhetőTELJES-ELLENŐRZÉS,

és az ELLENŐRZÉS [a szükséges Rendezéssel] az OLTALOM-TÉR Megerősítésében nyilvánul meg.

 

            Jelenlegi megértésem szerint KÖNNYÍTÉST Kért [és fogadott már be] a FÖLDANYA a „neheztelés” TELJES-Rendezésére.

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA ténylegesen megkezdte

a „neheztelés” TELJES-Rendezését

[az Anyagi-Testből a „maradványai / lenyomatai / alvó-magjai

és minden egyéb megformált tér-formái

KÖNNYÍTÉS általi megszüntetését].

 

Érdemes Tudatosan is belehelyezkedni

a FÖLDANYA / YO / EREDŐ-nagy-TEREMTŐ és a Saját (Ön)Lényeg

SPECIÁLIS Védelmébe

[mivel Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-Változás megszüntetéséről van szó (!)],

és KÉRNI

(1)

a TELJES-ELLENŐRZÉST

és (2)

a TELJES-Rendezését a „neheztelésnek”.

 

20200806 [2.r.] 3. pont (elérhető ITT):

„… a Neheztelés egy olyan „akadály” / „fal” / „távolság”, amely kezdetben általában csak beszűkít / korlátoz / feltételekhez köt egyes Áramlásokat, később pedig „teljesen eltorlaszolhatja” a szabad átjárást…”

20120920 II. (elérhető ITT): a FÖLDANYA [a mai fogalommal] élettel-összeegyeztethetetlen jellegnek [„idegenségnek”] minősítette a „neheztelést”…”

 

       A neheztelésről még további gondolatok [ezen EL-Változás Teljes-Rendezéséhez (a súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen jellege miatt) SPECIÁLIS GONDOSKODÁS szükséges]: 20200908 [463.r.] 161. pont (elérhető ITT).

 

 

2022.01.18.

            Részleges megértésem szerint

’az elmúlt nagyjából egy hét’ ELLENŐRZÉSEI során

JELZETT egyes teremtőkben az,

hogy egyes [Fokozott Védelembe vont][vagy akár éppen-még-Igazodó / Változó]

belső tér-részeik között

megnyilvánulhatnak „áthallások / akaratlan összerezgések”,

akaratlan áramlás-megnyílások,

és ezek valamilyen zavart okozhatnak az Érzékelésben / Megértésben / a Tevékeny Megnyilvánulásban.

 

            Részleges megértésem szerint a ténylegesen JELZŐ Helyzetekre CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEK vannak folyamatban.

            Részleges megértésem szerint azokban a teremtőkben Jelzett ilyen helyzet, akikben valamilyen ERŐSEBB Védelem ’éppen még épül’ a Fokozott-Érzékenységben Jelző belső-tereik számára [vagyis még nem épült fel teljesen késszé az új Védelem, vagy ha már késszé formálódott, akkor még ’igazodik’ a belső-terekhez].

        Lehet a Jelzéseknek olyan értelme, hogy a Védelmi-Takarásokon [vagy akár a megformálásuk / berögzítésük módján (?)] bizonyos irányokban Változtatni szükséges.

 

Lehetőségként merült fel az is,

hogy az ilyen ERŐSEBB [fontos: leginkább Speciális (!) jellegű] Új Védettségeket

ha az Anyagi-Test még lassabban képes csak befogadni / berögzíteni,

a ’helyére való teljes beilleszkedésig’

szükség lehet valamilyen ’Védettebb Környezet’ biztosítására.

 

Ez a Védettebb Környezet

(1)

lehet olyan Helyzet,

amelyben a teremtő képes magát távol tartani az olyan ’impulzusoktól’ / megtapasztalásoktól,

amelyek benne „megmozdíthatják” a Fokozottan-Érzékeny élet-részeit,

(2)

vagy pedig lehet egy ideiglenes jelleggel az Anyagi-Testen [vagy a Személyes Élet-Téren (?)] belül berögzített további Belső-Megerősítés [Védő-Tér / további Megtámasztás…].

 

JELZETT az,

hogy amikor a belső tér-részek ’akaratlanul’ „összerezegtek”,

az jelentős (!) akadályt képezhetett az érintett teremtőben a Megértésben,

és emiatt olyan SZÜKSÉGTELEN Tevékeny megnyilvánulásba kezdett,

amely akár másokra is gyengítően hathatott.

 

            Megértést segítő kép: egy teremtőben KÖNNYÍTÉSSEL megkezdődött egyes belső-terei ’kitakarítása’ [sok teremtő számára Kért ilyen KÖNNYÍTÉST a FÖLDANYA].

         Mint az előző pontban említettem, ilyenkor a belső-tér nem csak a benne berögzült lenyomatoktól / maradványoktól / szükségtelenségtől [akár további Rendezést igénylő Alvó-Kóddá átformált Tapasztalattól] kerül megtisztításra, hanem a belső-térhez tartozó Tapasztalatok is a lehetséges mértékben rendezett / áttekinthető formában kerülnek berögzítésre [nem csak a por / kosz / szemét kerül ’kitakarításra’, hanem minden ’tárgy’ is visszakerül a megfelelő ’polcra / szekrénybe’].

[2022.01.19.: Érzékeltem olyan Kipróbáló helyzetet, amikor a teremtő ténylegesen vissza tudott kapcsolódni az addig elérhetetlen belső tér-részeihez. Olyan volt ez a belső tér-rész, mint egy ’régebbi építésű’ de szépen felújított / rendben tartott kis ház / szoba, amelyben ideiglenesen ott-hagyott bútorok voltak, a bútorokban rendszerezve ott voltak a korábban használt és ma is használható ’tárgyak’. Érzékelhető volt néhány ’újabb nagyobb cső / vezeték’, ezek egy része ténylegesen már valamilyen új működéshez kapcsolódott. A ’szobákban’ ’furcsa helyen’ berögzített ’új vezeték’ részben a Többlet Élet-erő áramoltatására is lehetőséget nyithat, ez a többlet-erő segítheti a belső-tér további átalakítását / belső-át-rendezését… A belső-térben néha ’segítők’ is jelen lehetnek, akik az új áramlások használatát megmutathatják, a még kevéssé megértett új működéseket / rendszereket érintően segítik a megértések megformálását…]

            Habár ebben a belső Feltisztításban a teremtők kevéssé tudnak tudatosan részt venni [legfeljebb ’átadhatják’ magukat a Változásnak], a Tapasztalat az itt a FÖLD Közösségében [elsődlegesen a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben (?)], hogy valamilyen Tevékeny formában ez a Változás Jelezhet (megnyilvánul) az Anyagi-Testben. Megnyilvánulhat ez például úgy, hogy valaki maga is tudatosan takarítást végez az otthonában [az Életéhez tartozó Személyes Élet-Térben], vagy például tudatosan valamilyen védettebb és tisztább környezetbe látogat el ebben a tartamban. A Feltételezések szerint az Anyagi-Test által végzett ilyen Tevékenység ’gyorsabbá’, könnyebbé (’természetesebbé’) teheti a Változás berögzülését / beillesztését (!) az Anyagi-Testi-Életbe.

            Ha valakiben [a leggyakrabban valamilyen Fokozottan-Érzékeny élet-részében] a belső-terei „akaratlanul” „El-mozdulnak” [vagy „összerezegnek” / „összenyílnak” akár csak egy pillanatra ], és emiatt egy „menekülésre” / „kiszabadulásra” vagy épp „teljes visszahúzódásra” [vagy valamilyen Tevékenység végzésére] [akár más teremtőhöz való közelebb húzódásra] irányuló belső jelzés formálódik meg, esetleg más irányú Megértési-Nehézség formálódik meg, előfordulhat, hogy „ki akar jutni a Személyes Élet-Teréből”. Ilyenkor az Ön-Megerősítő-Tevékenysége [a takarítás / rend-rakás / máshoz való közelebb-kerülés] ha nem marad meg a Személyes Élet-Terén belül, hanem a Tevékenységével a másokhoz tartozó Személyes Élet-Tereket [vagy a Közös ÉLET-TÉR valamely más részét] érinti meg, akkor azzal EL-Változásokat is okozhat.

            Az volt az ehhez kapcsolódó JELZÉSHEZ tartozó ÉRTÉKELÉS, hogy

a Személyes Élet-Téren belül SZÜKSÉGES megtartani

a teremtők Ön-megerősítő Tevékeny Megnyilvánulását.

 

Ez azt jelenti,

hogy amikor a teremtő belső-tereiben KÖNNYÍTÉS segíti a Feltisztulást / belső rendrakást,

és ebből a Változásból eredően a teremtő maga is valamilyen Tevékeny rendrakásba kezd,

ezt a Tevékenységet [ha szükséges, akkor SPECIÁLIS GONDOSKODÁSSAL]

a Személyes Élet-Téren belül

[illetve a teremtő által jogosan megérinthető TÉR-Részben] szükséges ’bent’ tartani.

Ez a Felelősség az Életet GONDOZÓK Felelőssége.

 

Fontos:

az  Ön (!) Megerősítő Tevékeny megnyilvánulást

Szükséges ERŐSEN Irányban-Tartani,

nem szabad, hogy az ilyen Ön-Megerősítés érdekében végzett Tevékenység

a Személyes Élet-Téren „kívülre” is kiterjedjen.

 

Fontos:

Ön (!) Megerősítő Tevékenységről van szó ebben az esetben.

ezért SZÜKSÉGES az ilyen Megnyilvánulást ’bent tartani’ a Személyes Élet-Térben,

illetve azon ÉLET-TÉR-Részben, amelyet a teremtő jogosult megérinteni.

 

A teremtők az Ön-Megerősítő Megnyilvánulásuk során

nem érinthetnek meg más teremtőhöz tartozó Személyes Élet-Tér-Részt

vagy a Közösen használható ÉLET-TÉR számukra megérinthetetlen részét,

mert azzal EL-Változást okoz(hat)nak.

 

 

       A [464.r.] 162. pontban (elérhető ITT) írtam arról a Tapasztalatokat berögzítő új tér-formáról, amely az új (Ön)Lényegi-Testben és az új Anyagi-Testben rögzíti be a testbe a Tapasztalatokat. Ez az új tér-forma a Tapasztalatok vegyülés-mentességét is biztosítja.

       Inkább csak ’ELŐREMUTATÓ’ jelleggel lehet Fontolgatni a YOSÁGON belül, hogy szükséges lehet-e / lehetséges lehet-e a még RÉGI TÉR-ALAPON megformált Testekben a Tapasztalatok berögzítéséhez használt tér / tér-forma megújítása ezen új rendszer alapján / az új tér-formával [az elkezdődő REND-TÉTELEK során a MINDENSÉG-FORRÁSA Felajánlhat-e olyan KÖNNYÍTÉST, amely Megújítaná a Tapasztalatok berögzítéséhez használt tér-formát / tér-rendszert].

 

Részleges megértés:

            Egy másik JELZŐ helyzetről is írok röviden. SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőben Jelzett az a helyzet, hogy ’valamikor régebben’ [feltételezésem szerint a VILÁGBELI Befogadása során, talán (1) mielőtt ténylegesen belehelyezkedett az élet-sértést is lehetővé tevő (?) Szolgálatba (2) vagy más jellegű ÖN-Bekorlátozása megformálását megelőzően] egy  ’FONTOS FELJEGYZÉST’ rögzített be a Különleges Belső-Terében.

            Ma úgy értelmezhetjük ezt a ’Fontos Feljegyzést’, mint egy olyan ’Vész-Tervet’, amelyben azt a [Feljegyzés elkészítésekor ténylegesen meglévő] Tudást és Tapasztalatot rögzítette be a teremtő, hogy ha benne a Szolgálata / Élet-Útja során EL-Változás formálódna meg, akkor hogyan építheti vissza az Élete Teljességét.

            Ezt a ’Fontos Feljegyzést’ azon CÉLLAL formálta meg és rögzítette be valamelyik (akkori) Védett Belső-Terébe a teremtő, hogy az egy olyan fontos ’Alap’ az Életében, amelytől nem szakadhat el, minden körülmények között meg kell óvnia ezt a Feljegyzését, mert az Élete múlik a megóvásán és a Feljegyzésben foglaltak pontos betartásán.

            Amikor a most elkezdődött REND-TÉTELEK során folyamatban van a ma már élettel-összeegyeztethetetlennek megjelölt korábbi Ön-Bekorlátozásoknak a visszabontása és Teljes-Rendezése [akár korábbi Szolgálatnak a Könnyített Teljes-Lezárása], a teremtő számára ’elérhetővé vált’ a korábbi Védelmi Célú Feljegyzése [mivel ténylegesen megnyílt annak a Lehetősége, hogy elkezdje Rendezni az Életét]. Mivel ’tudja’, hogy ’az élete múlik azon, hogy a Feljegyzésben foglaltakat pontról pontra kövesse’, „két-kézzel (minden erejével) kapaszkodik” a régi Fontos Feljegyzésébe [nem engedi el].

        Mivel a ’Figyelme’ ’nagyon jelentős részével’ a régi saját Feljegyzése felé irányul, nem képes elfogadni és befogadni a számára feljánlott új [Könnyített, a Teljes-Rendezéseket ténylegesen segítő (például SPECIÁLIS)] erőket / eszközeket /  utakat] [bizalmatlan]. A Bizalomban és az Alázatában is van valószínűleg valamilyen kisebb vagy nagyobb EL-Változás, és ez abban is megakadályozza, hogy azokra a mellette lévő segítő társaira is ráismerjen, akikkel akár együtt formálta meg korábban a Fontos Feljegyzését.

       Megértést segítő képben jelzett az, hogy vannak olyan teremtők, akik teljesen maguk [egyedül] formálták meg a Fontos Feljegyzésüket, mások pedig együtt Fontolgatták / tervezgették, hogy mit foglaljanak bele a Fontos Feljegyzésbe [ők is maguk készítették el a Fontos Feljegyzést, de nagyban hasonló utat / eszközöket rögzítettek bele… talán azon megfogalmazott Céllal is, hogy később egymást is tudják majd segíteni…].

       Akik egyedül készítették a Fontos-Feljegyzést, ’egyedül’ állnak egy magas sziklafal tetején. Akik együttesen fontolgatták és nagyban hasonló hazavezető utat rögzítettek be a Fontos Feljegyzésbe, azok egymáshoz közel állnak [’most’ (?)] a magas szirten.

     Ha bármelyikük képessé válik a számára Felajánlott ’új és könnyebb utat’ elfogadni-befogadni, képessé válhat az egyik kezével elengedni az addigi Feljegyzést (élet-mentő kapaszkodót), és ezzel a kezével képes elérni a hozzá közel lévő új továbbvezető kötelet és azzal ’átlendül’ arra a biztos új alapra, ahonnan a Sors-Rendezését megkezdheti. Ha egyikük képessé válik erre, a ’példája’ (a feltételezések szerint) segítheti a ’közelében álló többi társat’ (vagy akár az egyedül álló társat) is abban, hogy képesek legyenek a példa-adót (?) követni…

 

            A Fontos Feljegyzésben foglaltak mára több okból is „idejét-múltak” lehetnek. Lehetséges, hogy mostanra befejeződött annak a Gondoskodásnak [új útnak / új eszköznek] a Megformálása a Közösségben, amelynek a megformálásában való tevékeny részévételre maga vállalkozott, és ebből (!) eredően ma már ’közvetlen’ és egyszerűbb útjai is vannak az EL-Változások Teljes-Rendezésének mint akkor-régen.

            Ugyancsak „használhatatlanná” válhattak a régi Fontos Feljegyzésben berögzített ’Hazavezető Utak’ abból eredően, hogy a FÖLD Közösségében élők Teljesen Lezárták a VILÁGBELI Különleges Befogadáson alapuló Jelenlétet, és ma már a YOSÁG Birodalmának ALAP-JELLEGÉN alapulhat csak minden Megnyilvánulásunk [így a Sors-Rendezések is]. A VILÁG ALAP-JELLEGÉN alapulva megformált ’Hazavezető Út’ a YOSÁGON belüli Sors-Rendezés során közvetlenül „nem használható”.

            Még csak megértést segítő képpel tudom érzékeltetni annak az Új GONDOSKODÁSNAK az ALAP-HARMONIÁJÁT, amelyet ezen Tapasztalatra és JELZÉSRE alapulóan a FÖLDANYA jelenleg formál. [Az ALAP-HARMONIA formálódásának tartamában még nem válik Megérthetővé az egyedi teremtők számára a Lényeg-Cél-Értelem (mivel azt nem árasztotta még ki a FÖLDANYA a számukra megtapasztalhatóként), legfeljebb az ’Irányt’ vagyunk képesek Értelmezni, illetve a Javaslatokat / Kéréseket, amelyeken az Új GONDOSKODÁS alapul.]

            Azon belső-tér ’ajtaját’ [’zsilipét’], amelyben a Fontos Feljegyzését a teremtő berögzítette, olyan ’JELENHEZ-IGAZÍTOTT’ ’formájúvá’ szükséges átformálni, amelyben a teremtő ’pontosan ráismer’ a belső-terének Céljára, és így bizalommal képes ’megnyitni’ az ’ajtó’ ’mögött’ lévő [Sors-Rendező] Utat. A belső-térbe [vagy egy újonnan megformált belső-térbe] azonban olyan JELENHEZ-IGAZÍTOTT Sors-Rendező Út / Lehetőség berögzítése szükséges, amely a teremtő ’Jelen-Helyzetében’ képes az Újabb Rend-Tételek és KÖNNYÍTÉSEK Befogadásában / tudatos Elfogadásában is segíteni / vezetni a teremtőt.

            A FÖLDANYA természetesen „nem írhatja át” a teremtő saját Fontos Feljegyzését. Csakis a teremtő (Ön)Lényege formálhat meg az Anyagi-Testben élő Élet-része számára olyan ’útmutatást / segítséget’, amely képessé teszi az Anyagi-Testben élő Élet-részét a Sors-Rendezése megkezdésére. Ha az (Ön)Lényeg és a FÖLDANYA ’Összecsendüléssé’ formálja a JELENHEZ-IGAZÍTOTT új belső útmutatást, a FÖLDANYA csak azt rögzítheti be a teremtő Anyagi-Testének valamely [régi vagy új] Védett-Belső-Terébe.

        Fontos, hogy senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy az élete megóvása és a sors-rendezése érdekében megformált korábbi Ön-Megerősítéseit „elengedje”. Vannak, akik képesek a „régi idejétmúlt” Elengedésére, mert a Bizalmuk és a Tudatosságuk / Ön-Ismeretük [Alázatuk (?), Szeretetük (?)] újjá-épült az ehhez szükséges mértékben [ekkor ők a régi Elengedését megelőzően már előre tudatosan felkészülnek az Új Megerősítések Befogadására, tudatosan felépítik magukban az ehhez szükséges új belső-tereket és áramlásokat].

 

Jelenleg (?) EGYEZTET (?) a FÖLDANYA az érintett teremtők Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL és (Ön)Lényegével arról,

(1)

hogyan lehet segíteni azt,

hogy biztonságban megtartva az Életet képesek legyenek elengedni a már „idejét-múlt” Fontos-Feljegyzésüket [korábbi ’Vész-Tervüket’],

(2)

és hogyan lehet azt biztosítani,

hogy már ezt megelőzően [vagy legkésőbb az elengedéssel egyszerre]

pontosan olyan áramlásokhoz / terekhez kapcsolódjanak hozzá,

amelyekből a Sors-Rendezésük JELENHEZ-IGAZÍTOTT formában megkezdődhet / folytatódhat.

 

Ez amiatt is fontos,

mert így nem lenne szükséges KÖZVETÍTÉST megformálni ezen teremtők számára ahhoz,

hogy a JELENHEZ-IGAZÍTOTT ’Saját eszközeikre / útjaikra ráismerjenek’.

 

Valamilyen Közvetlen / Egyenes Úton lenne szükséges ezeket a teremtőket a Saját Sorsuk Teljes-Rendezéséhez elvezető úthoz / eszközökhöz / új segítőkhöz elvezetni.

 

Az EGYEZTETÉS során a FÖLDANYA Javaslatokat Kért (?) az érintett teremtők (Ön)Lényegétől és Eredő-nagy-TEREMTŐJÉTŐL arra vonatkozóan,

’miről’ ’ismernének rá’ ezek a teremtők a Saját hazavezető-Útjukra.

Ennek a meghatározása azért lehet fontos,

mert ha erre alapozná meg a FÖLDANYA a Könnyített Rendező-Utakat,

a ’belső-ráismerés’ nagyban könnyebbé és gyorsabbá tehetné a teremtő számára a Tudatos Sors-Rendezése megkezdését

[és így azt, hogy újra közvetlenné nyissa vagy visszaépítse azokat a belső áramlásait,

amelyeken képessé válik a Saját (Ön)Lényege felől érkező ÚJABB (!) Belső Útmutatásokat is Érzékelni és Megérteni].

 

            Az Előzetes Értékelések szerint lehetnek olyanok, akiket majd csak a KÖZVETÍTÉS vagy valamilyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁS lesz képes az erős „kapaszkodásukból” ’kiszabadítani’, míg másoknál valamilyen a Fontos Feljegyzésükben berögzített még használható út is képes lehet elvezetni a JELENHEZ-IGAZÍTOTT új ’eszköz-tárhoz’. Egyértelműen az Életet GONDOZÓK Felelőssége az, hogy ’élet-helyzetek’ megformálása útján olyan hazavezető-úthoz [ajtóhoz / kapuhoz] és Megértések megformálásához vezessék el ezeket az érintett [a saját régi Fontos Feljegyzésükbe erősen megkapaszkodó] teremtőket, amelyek biztonságosan elvezetik őket a jelenleg használható Különleges és Speciális Gondoskodások elfogadásához és tudatos befogadásához.

 

         A [465.r.] 163. pontban (elérhető ITT) is érintettem azt a másik okot, ami miatt a Fontos Feljegyzésben berögzített ön-megerősítés ma már részben vagy egészben használhatatlan. Nem csak másik Birodalomba igazodott be a FÖLD Közössége az ÁT-VEZETÉS során, hanem egy teljesen Új rendszerű ÉLET-TÉRBE [és ÉLET-Rendszerbe] kezdte meg a beigazodását. Ennek részeként maga az (Ön)Lényegi-Test is minden itt élő teremtőben Teljesen Megújult, így ma már az (Ön)Lényegi-Test belső rendszere is más, mint amilyen volt a Fontos Feljegyzés elkészítésekor. Egyes korábbi felvállalások / Tapasztalatok teljesen Lezárásra kerültek, és ma már más Terekhez / Áramlásokhoz kapcsolódik a teremtő az Életével / minden Megformált-Testével, mint amikor a Fontos Feljegyzést készítette. Akkor régen nem volt még megalapozva az (Ön)Lényegi-Testében a SPECIÁLIS Élet-Építés sem.

         Korábbi írás-részben érintettem már azt, hogy tájékozódási nehézséget vagy akár rövidebb elbizonytalanodást / zavart is okozhat a régi (!) Anyagi-Testben az (Ön)Lényegi-Test Teljes Megújulása. Habár a jelzett korábbi írás-részben a szimulációs kipróbálás Tapasztalatával kapcsolatban írtam a Tájékozódási-Nehézség és Viselkedési-Zavar megformálódásáról, ezek a Nagyobb-Változások során is érzékelhetővé válhatnak.

 

TÁJÉKOZÓDÁSI NEHÉZSÉG [SPECIÁLIS Kipróbálás Lezárását követően]:

20200908 [519-520.r.] 177. pont (3) [szimulációs Kipróbálásnál hosszadalmasabb a szimulációs helyzet felépülése és a Kipróbálás Lezárását követően a visszabontás is szakaszokban nyilvánul meg (lassabban); a szimulációs kipróbáló-tér gyors visszabontásakor görcs formálódhat meg; a SPECIÁLIS Kipróbáló-Tér GYORS visszabontásakor az érintett MAG mellett ténylegesen több MAG-Társa is jelen kell hogy legyen; GYORSABB Visszabontás okozhat TÁJÉKOZÓDÁSI NEHÉZSÉGET vagy más VISELKEDÉSI-ZAVART; SPECIÁLIS (szimulációs) Kipróbálás Lezárását követően kerestem a hazavezető utat, illetve a ’nagymamám házát’; villamos (Könnyítés) hazavisz a SPECIÁLIS Kipróbálás Lezárása után megformálódott Tájékozódási Nehézség megformálását követően] – elérhető ITT

 

 

        A FÖLD Közösségében élők ÚJ TÉR-ALAPRA Igazodnak át, emiatt olyan ÚJ MEGHATÁROZÓKAT is figyelembe kell venniük, amiket a YOSÁG másik Közösségeiben élő teremtőknek ma még nem [illetve amelyeket eddig a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők sem ismerhettek meg a VILÁGBELI Jelenlétük tartamában]. Olyan új belső Támasztékok vannak (vagy éppen formálódnak) ma már a FÖLD Közösségében élő teremtőkben, amelyek eddig nem voltak (Eredő-Áramlás, a SPECÁLIS GONDOSKODÁSOKNAK (és ezek között A-LÉTEZÉS-FORRÁSA Közvetlen IRÁNYBAN-TARTÓ és ÉLETET-ÓVÓ GONDOSKODÁSÁNAK) is utat nyitó Új Megerősítő-Áramlás]… A korábbiakhoz képest több belső szál (ALAP-ÁRAMLÁSON belüli áramlás) tartja irányban az Életet, sokkal több lehetősége van az Életet GONDOZÓKNAK az Élet Irányban-Tartására és Megóvására…

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!