omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (32) 608-627
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (32) 608-627 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (613.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (613.r.)


Az írás 612. része elérhető ITT

 

6.

2022.02.14-15.

 

            A FÖLDANYA GONDOSKODÁSAIRA általánosságban jellemző, hogy a lehető legteljesebb SZABADSÁG biztosítására irányul.

            A FÖLDANYA már az Elő-Testét formáló teremtő számára is biztosítja a Szabadságot (1) abban az értelemben is, hogy ’megengedi a számára, hogy a hozzá áramló Személyes Teret / erőt / tudást a maga számára megfelelő ritmusban és formában fogadja be / rögzítse be’.

            Amikor később az Elő-Testben már Tudatossá vált Élet a Személyes Élet-Útja Alap-Harmoniáját formálja, ebben sem sürgeti a FÖLDANYA.

            Az Anyagi-Testben megszületett teremtőt az Élet-Építése ÁLTALÁNOS részében szükségtelenül nem érinti meg a FÖLDANYA. Nem határozza meg, hogy milyen ütemben és egymásra épülő milyen sorrendben építse fel a teremtő az Életében a kihagyhatatlanul megformálandó részeket és tapasztalatokat.

Az  ÁLTALÁNOS Élet-Építési részben a teremtőket a FÖLDANYA

(1) csak Fontos Okból az Élet Irányban-Tartása érdekében érinti meg [ad például belső útmutatást],

(2) vagy akkor, ha erre megkéri őt a teremtő.

          

  A FÖLDANYA sem az Általános, sem a Különleges és Speciális Élet-Építésében

nem sürgeti a teremtőket.

 

A FÖLDANYA csak azoknak a teremtőknek AJÁNLHATJA FEL

egy gyorsabb Rendezés lehetőségét

[vagy akár ma már a Célirányos Élet-Építést: (488-489.r.) 171. pont (1)elérhető ITT],

amely teremtő [(Ön)Lényege] ezt kifejezetten KÉRTE a FÖLDANYÁTÓL.

 

          Ha egy teremtő Kérte a FÖLDANYÁTÓL akár egy Alvó-Kódja gyorsabb Életbe-Visszavezetését, akár egy gyorsabb Célirányos Élet-Építés Elindítását, a FÖLDANYA ezt számukra ténylegesen akkor AJÁNLHATJA fel, amikor ténylegesen Választható / Elindítható ez a Lehetőség. A FÖLDANYA egy gyorsabb Élet-Építés Felajánlása előtt Ellenőrzi, hogy a teremtő képes-e már ezen gyorsabb folyamat során az Élete ön-erejű Irányban-Tartására, minden olyan élet-alap / eszköz / tudás / út közvetlenül (!) elérhető legyen a számára, ami a Választott irányú Élet-Építéshez és az Élete ön-erejű Irányban-Tartásához szükséges.

 

 

7.

2022.02.14-15.

 

            Részben az Elengedési nehézségekre, részben pedig esetleg az Elengedések tudatos megzavarására hívhatta fel egy kép a figyelmet. Egy férfi kiszállt az autójából, a csomagtartóból kivett egy közepes méretű szemetes-zsákba becsomagolt szemetet. A park szélén lévő kisebb fémrácsos kukához odavitte, majd megpróbálta belegyömöszölni (nyilván nem sikerül, mert a szemét-csomag nagyobb volt, mint a kuka). Az merült fel bennem, hogy ahol lakik, ott biztosan van kuka, miért nem ott dobja ki, vagy ahol dolgozik, ugyancsak kell hogy legyen kuka, abba is kidobhatta volna az egyébként gondosan becsomagolt szemetet. Miért egy parkban dobja ki a szemetét?

            Kérés került előterjesztésre annak érdekében, hogy a Közösen használható TÉR-Részekbe ne kerülhessen ki ’szemét’ (visszabontásra rendelt tér-rész). Kértük Ellenőrizni azt, hogy van-e jelenleg olyan megnyilvánulás vagy Veszély-jelzés, amely az eddig rejtettségben lévő megformáltságokat igyekezne ugyancsak rejtetten „kidobni” az ÉLET-TÉRBE azért, hogy így próbálják meg magukról elterelni a felelősséget a rejtegetők.

 

szemét kiöntése más élet-terébe:

20200718 (6.r.) – elérhető ITT

20200908 [181.r.] 70. pontelérhető ITT

20200908 [225.r.] 86. pontelérhető ITT

20200908 [360.r.] 132. pont [azért rakja le a szemetet, mert már más is odarakta a szemetét; a YOSÁGON belül a FÖLDANYA Közössége számára ’megjelölt’ Tér Haszontalan térré vált és beszennyeződött] – elérhető ITT

20200908 [465.r.] 163. pont [NAGY-GONDOSKODÁS során gyorsabb kivezetése szükséges a visszabontásra jelölt tér-részeknek azért, hogy ne halmozódjon fel a szemét] – elérhető ITT

20200908 [531.r.] 179. pont [akik a másokhoz tartozó Teret használják, nem becsülik meg, hamar szemétté változtatják] – elérhető ITT

 

            MAG-Társamban jelzett egy helyzet [feltételezésem szerint azért, mert olyan Kipróbálásban vesz részt, amelyben a FÖLDANYA Új GONDOSKODÁSOKAT is formál… részben talán az Elengedések Könnyebbé tételére (azért, hogy az eddig „megrekedt” állapotban lévő teremtők tovább tudjanak lépni a számukra megformált Új Lehetőségben), részben pedig a TÁVOLSÁGTARTÁS pontos ’beállításához’].

            Sokan tapasztalnak meg most olyan helyzetet, hogy Lezárásra kerül egy társukkal addig közöttük működtetett közvetlen áramlás. Lehet, hogy Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások zárulnak le, lehet, hogy valamilyen eddigi Különleges Gondoskodás.

            Vannak, akik megfelelően felkészültek a Lezárásra, és gyorsan fájdalmak nélkül képesek egymást ’elengedni’ és egymástól eltávolodni.

            Vannak, akikben az Elengedés / egymástól eltávolodás valamilyen erős fájdalommal jár, nem akarják [mintha nem tudnák] egymást elengedni [vagy egyikük a másikat].

            Érzékelhetően többféle olyan Helyzetet formált meg az elmúlt héten is a FÖLDANYA, amelyeknek az egyik jellemzője az, hogy [KÖNNYÍTÉSKÉNT (?)] azonnal gyorsan megfelelő távolságba ’lökje / tolja / helyezze’ a teremtőket. Lehetséges, hogy vannak, akikben egy indulatosabb / dühös jellegű megtapasztalás alkalmas lehet arra, hogy a társak egymástól gyorsan nagyobb mértékben eltávolodjanak [abban a tartamban, amíg berögzülnek a Választott Új Irányukba].

            Semmiképpen nem fajulhat ez az  alap-helyzet tényleges agresszióvá, erőszak jellegű helyzeteket nem formál meg a FÖLDANYA. A Távolságtartás megfelelő mértékének és formájának Meghatározása és Berögzítése nem alapulhat „neheztelésen” [az ugyanis nagyon súlyos „csapda”], nem alapulhat agresszión, erőszakon, kényszeren.

 

            Részleges megértésem szerint jelenleg ÉRTÉKELI a FÖLDANYA az elmúlt néhány hét TÁVOLSÁG-MEGHATÁROZÁSHOZ és BEÁLLÍTÁSHOZ kapcsolódóan megformálódott Tapasztalatait, a Kipróbálásokban részt vevő teremtők Kéréseket és Javaslatokat is előterjeszthetnek.

 

A FÖLDANYA egy olyan folyamatosan frissíthető GONDOSKODÁSI rendszert formál

[egy hozzá tartozó Tapasztalat-Gyűjteménnyel],

amelyben összegyűjti és rendszerezi, hogy

(1) a teremtőkben meglévő EL-Változásokhoz igazodóan,

(2) továbbá a teremtők (Változáshoz kapcsolódó) Választásaira alapulóan

mely Távolság-Beállítási utak használhatóak,

milyen Távolság-és-Irány Meghatározása lehet célszerű akkor, ha a társaknak (vagy egyiküknek) nehézsége van a társtól eltávolodás / a társ elengedése / a közös tapasztalat lezárása során.

 

Milyen Védelmek / Védő-Terek / Takarások használata mikor célszerű…

mikor és hogyan lehet óvatosan és kis mértékben terelni / vezetni a teremtők figyelmét azért,

hogy az segítse a régi Lezárását és Elengedését,

és az Új Lehetőség pontos Felismerését…

 

            Jelzett egy olyan helyzet, amelyre TELJES-ELLENŐRZÉST indított a FÖLDANYA.

            Vannak olyan helyzetek, amikor egy korábbi tényleges „megrekedés” [nagyobb tér-vesztés] Kiigazítását követően egy teremtőnek ténylegesen szabad lehetősége van továbblépni / Új Irányt Megnyitni az Életében, mégis úgy érzi / érzékeli, hogy „függ valami / valaki mástól ami / aki nem engedi el” [és ezért nem szabad, nem tud továbbhaladni]. Ilyenkor nincsen már „külső” akadályozó, a teremtő mégis úgy érzékeli, hogy „rajta kívül álló okból” nem képes lépni / tenni / mozdulni.

            A MAGOK is kérték, hogy a FÖLDANYA TELJES-ELLENŐRZÉSEK során keresse meg / határozza meg, hogy (1) az ÉLET-TÉRBEN és/vagy (2) az egyedi teremtőkben mi az oka annak, hogy olyan függést érzékelnek ami ténylegesen nincs.

            Az előzetes feltételezések szerint lehetséges, hogy ma még az ÉLET-TÉRBEN van olyan minta [„rezgés”] / Tér-forma, amely „csapda” „jellegű” [esetleg eddig kevésbé felismert tér-forma, amelyet ténylegesen használtak a „csapdák” működtetéséhez, talán nem önállóan, hanem más mintákhoz „hozzáadva”]. A ténylegesen nem létező „függés” „érzékelése” mindenképpen valamilyen „csapda” jellegre utal, mivel egy „nem létező függés” érzékelése kifejezetten a csapdákra jellemző akadályozást / EL-Terelést eredményez.

            A Kérés tartalmazta azt, hogy amennyiben valóban „csapda” jelleggel működő tér-rész az okozója a ténylegesen nem létező függés érzékelésének, a csapdát működtető jellegében ez a tér-forma kerüljön semlegesítésre / hatástalanításra vagy teljes visszabontásra.

            Ha egy olyan Tér-Megváltozásról van szó, amely az EL-Változott jellegében megszüntethető [és ebben a helyre-igazított állapotában ez a tér-forma az Élet Harmoniában Megtartásához szükséges], akkor az EL-Változott jellege kerüljön sürgősséggel megszüntetésre.

 

            Több teremtőben is Jelzett mostanában egy nehézségi „minta”. A teremtő valamilyen tudatos formában elkezd dolgozni az EL-Változásai megszüntetésén. Valószínűleg egy belső-kép / egy harmonia alapján Érzékelhetővé válik a számára egy olyan ’Teljes állapot’, amely felé az Élet-Építése halad. Ez a Felismerés ’fellelkesíti’ a teremtőt.

       Ahhoz, hogy ezt a kívánatos ’teljes állapotot’ elérhesse, több egymásra épülő lépést kell megtennie [ténylegesen több olyan EL-Változott vagy csak Megerősítést igénylő élet-része van, amelyeket egyszerre-egy-lépésben nem lehet kijavítani]. A példában az Élete három Meghatározójában kell Tudatossá válni, ezekhez kapcsolódóan az eddigi Tapasztalatait áttekinteni és néhány részükben még pontosítani szükséges.

            Ahhoz, hogy a kívánatos ’teljes állapotához’ eljuthasson, először az egyik Meghatározóját kell elkezdenie kiteljesíteni.

            Ennek a Felismerésekor a teremtőben egy elbizonytalanodás vagy zavar formálódik meg: ’egyszerre, egy lépésben’ szeretne eljutni a kívánatos ’teljes állapotba’ [gyorsan és azonnal]. Nem képes megtenni az ’Első’ elindító lépést, mert abban „nem ismer rá” még arra a Teljességre, amelyre vágyik, amelyet el szeretne érni.

            Egy MAG-Társam meglátása volt az, hogy néhányan talán olyan indíttatásból (félelemből) nem kezdik meg a Sors-Rendezést, mert a félelmük azt jelzi bennük, hogy ha megteszik az első lépést, soha többé nem fogják megkapni / megélni azt a Szeretetet, amelyre vágynak.

 

A FÖLDANYA [illetve a Saját (Ön)Lényegük] által

számukra Érzékelhetővé és Megérthetővé tett ’Cél’ / Irány / Személyes Élet-Út ’mellett’

[amelynek felismerése örömként nyilvánul meg]

egy olyan erősebb „Hiány”-Érzet formálódik meg bennük,

amely alkalmas lehet [megfelelő azonnali és közvetlen Gondoskodás nélkül]

egy újabb „megrekedés” [újabb EL-Távolodás] megformálására.

 

Leginkább súlyosabb Bizalom-sérülés feltételezhető okként,

és egy meglévő vagy éppen formálódó „dacosság”

[amely egyik fő jellemzője a kiszámíthatatlanul megnyilvánuló ön-bezáródás].

 

       Főleg azon teremtők számára jelenthet ez nagyobb veszélyt, akik eddig is valamilyen „megrekedt” (súlyosabban tér-vesztett) állapotban éltek. Őket mostanában megformált KÖNNYÍTÉSEK sokasága és Új Közvetlen [erősebben Irányban-Tartó] GONDOSKODÁSOK segítik abban, hogy az általuk Választott Jobbító Útra Tevékenyen képesek legyenek ’rálépni’.

      A Jelző Veszély-Helyzetekre ma már a FÖLDANYA azonnal TELJES-ELLENŐRZÉSEKET kér / nyit meg, az OKOK Keresése azonnal megkezdődik.

       A Jelző Nehézség megszüntetésében saját Tapasztalattal rendelkező teremtőket a FÖLDANYA általában ma már Felkéri arra, hogy vegyenek részt tevékenyen is a Jelző Helyzet / Nehézség megszüntetésére irányuló Ellenőrzésekben / Kipróbálásokban / ÉRTÉKELÉSEKEBEN, és a saját Tapasztalataikkal segítsék a FÖLDANYÁT a megfelelő GONDOSKODÁSOK kiválasztásában / meghatározásában [akár újonnan megformálásában].

 

            Vannak, akikben a „tehetetlenségük” / „tétlenségük” egyfajta „csodavárásként” nyilvánul meg [abban gyökerezik].

 

1./

      Mint említettem, minden REND-TÉTELNEK van ma már olyan része, amely ténylegesen KÖNNYÍTÉS formájában nyilvánul meg [Elengedéseket, Élet-Alapok Kiigazítását tehetik ezek jelentősen gyorsabbá és fájdalommentessé].

       Ebben a Rend-Tételi szakaszban a teremtő tevékenyen valóban nem tud részt venni.

      Az ilyen szakaszokban a FÖLDANYA ma már segíti a teremtőt, hogy valamilyen választott élet-építést [amit tevékenység formájában is megélhet] mégis megtapasztalhasson. Ilyenkor fontos valóban ’türelemmel kivárni’, amíg az Életet GONDOZÓK az Élet-Alapokat Rendezik. Ilyenkor abban lehet segíteni a teremtőt, hogy bízzon, türelmet gyakoroljon, forduljon olyan tevékenységek felé, amelyek segítik az Alap-Értékek berögzülését az Életében.

2./

            Amikor az Élet-Alapok Kiigazítása befejeződött, és a teremtő maga kell hogy Elinduljon a Választott Élet-Építésében [amikor a FÖLDANYA már ténylegesen ’odailleszti’ a lába elé az ehhez szükséges Új Teret], akkor abban lehet segíteni a társat, hogy Felismerje és Megértse a megnyílt új Lehetőséget, és ténylegesen megtegye az ’Első-Lépést’ [ténylegesen berögzüljön az Új Megtapasztalás számára adott Térbe / áramlás-rendszerbe]. Sem a FÖLDANYA, sem a társak nem képesek a teremtőt „rálökni” vagy „ráemelni” az Új Út-szakaszra. Csak ő egyedül képes ténylegesen berögzíteni az Életét a számára adott új Tér-részhez.

 

            Hamarosan a FÖLDANYA az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN élő minden teremtőre képes lesz újra kiterjedni a SZABADSÁGOT biztosító Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL is, és a Szabadság-Térben ’kiáradásával’ újra elkezdi a teremtőket belső útmutatásokkal is segíteni az Élet-Építésben / Irányban-Tartásban. Mivel ez az Új GONDOSKODÁS csak most kezdődik el minden teremtőben, ezt követően tapasztaljuk meg, hogy mennyiben lesznek képesek a teremtők ezeket a belső útmutatásokat (1) Érzékelni és (2) Megérteni. Megtapasztaljuk majd azt is, mennyiben képesek például a MAGOK segíteni a többi teremtőt az Új belső-terek használatának megtanulásában. Ekkor határozhatja meg azt is a FÖLDANYA, hogy az újonnan megformált [ERŐSEBBEN IRÁNYBAN-TARTÓ] GONDOSKODÁSAIT mely teremtőkre és pontosan milyen formában SZÜKSÉGES megnyilvánítania.

 

 

            Feltételezhetően Elengedésekhez kapcsolódó nehézségként jelzett több teremtőben is az, hogy „felerősödött” bennük a másik hibáztatása. TELJES-ELLENŐRZÉS kezdődött az érintett teremtőkben az OK pontos beazonosítása érdekében.

       Lehet némi kapcsolódása ahhoz, hogy egyes eddig „megrekedt” (jelentősebben tér-vesztett) teremtőkben volt egy olyan túlélési technika, hogy azt határozták meg (azt keresték) (amennyire csak lehet) ’önmagukon kívül’, hogy „mi az akadálya annak, hogy nem képesek továbblépni”. A helyzetüket egy „ördögi körnek” tekintették, amelyből semmilyen módon nem képesek kilépni. Ilyenkor egy „rajtuk kívül lévő ok” „megnevezése” könnyebben elfogadhatóvá tehette a számukra a „tehetetlen” helyzetüket. Sokakban olyan „szélesre” tágult ez a furcsa ok-keresés / ok-megnevezés, aminek volt részben egy „játékossága” [feszültség-levezető szerepe], ugyanakkor pedig benne volt annak a veszélye, hogy egyre inkább megszűnt a valósághoz való hozzákapcsolódás [egy olyan látszat-valóságot kezdett megformálni a teremtő, amelyből nagyon nehéz visszatalálni a valóságba]. Csak példaként: teljesen össze-nem-illő valóság-részeket kapcsolt össze a teremtő véletlenszerűen [„ma azért esik az eső, mert kék ruha van rajtam (vagy mert a macska nyávogott)”].

      Mivel érzékelhetően felerősödött egyes teremtőkben a „másik hibáztatása”, és ez az érintettekben erősebb indulatosságot / dühöt is kiválthat [amely beszűkíti az Érzékelést, szükségtelen feszüléssel terheli meg a Fokozottabban-Érzékeny élet-részeket, jelentősen megnehezítheti a Választott Új Irányok Felismerését és a Továbblépéshez szükséges ’Első-Lépés’ megtételét], CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEKET kért és indított el a FÖLDANYA ezen Nehézség mielőbbi TELJES megszüntetése érdekében.

       A TELJES-ELLENŐRZÉS elindításával egyszerre az ezen nehézséggel érintett teremtők számára Gondoskodási jellegű tér-részeket kezdett megformálni és hozzájuk-rögzíteni a FÖLDANYA. Az egyik célja ennek az, hogy ’útját tudja állni’ a FÖLDANYA annak, hogy valamilyen újabb tér-vesztés veszélyét jelző irányban induljon el a teremtő. A már használható ERŐSEBBEN IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁSAIVAL arra is irányul a FÖLDANYA a Gondoskodási jellegű tér-részben, hogy felkészítse a teremtőt arra, hogy az Összecsendüléseire alapozottan az Újabb Választásai Megtapasztalásához Adott Élet-Tér-Részbe képes legyen berögzíteni az Életét. Ez a Gondoskodási jellegű tér-rész értelmezhető akár csak egy rövidebb tartamú ’pihenőként’ [amikor újra rendszerezi magában a teremtő a Tapasztalatait, összerendezi magában az erőt a tényleges Továbblépéshez], vagy akár egy kissé hosszabb tartamú pihenést és más megerősítő Közvetlen Gondoskodást is lehetővé tevő tér-rész

 

            A teremtők Kéréseire is alapulóan tényleges Kipróbáló teremtések során határozza meg a FÖLDANYA, hogy a ’Tiszta-és-Teljes-Szeretete’ megnyilvánításával milyen formában / mely GONDOSKODÁSAIVAL képes ERŐSEBBEN is Irányban-Tartóan megnyilvánulni.

 

A FÖLDANYA ’Tiszta-és-Teljes-Szeretete’:

[20200908 [389.r.] 139. pont (saját tapasztalat: puha bársonytakaró) – elérhető ITT]

20200908 [414.r.] 146. pont elérhető ITT

20200908 [415.r.] 146. pont [az ÁT-VEZETÉS Lezárásakor is alkalmazható lehet; kis mértékben képes a Figyelem vezetésére (valamilyen új módon, a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AJÁNLÁSÁRA alapulóan)] – elérhető ITT

20200908 [418.r.] 147. pont (3.) elérhető ITT

20200908 [421.r.] 148. pont [kanapén ülő teremtő felé] – elérhető ITT

20200908 [503.r.] 173. pont (9) elérhető ITT

20200908 [567.r.] 186. pont elérhető ITT

20200908 [590.r.] 191. pont (2) [Rend-Tétel (előkészítése) során is használható lehet; lényege] – elérhető ITT

 

 

’Az-Elkövetkező akkor érzékelhető a számomra,

ha ’teljesen’ a jelenben van a Jelenlétem’

 

Az írás folytatódik a 614. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!