omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (32) 608-627
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (32) 608-627 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (626.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (626.r.)


Az írás 625. része elérhető ITT

 

2022.02.27.

            Tegnap érzékeltem kettő ’képet’ [helyzetet] (?).

            Az egyik valószínűleg a „rémmé” vált teremtőre vonatkozhatott [benne a „mérgezés” olyan tényleges „csonkítást” / visszafordíthatatlan tér-vesztést okozott, amelyből ön-erőből nem képes felszabadulni, csak SPECIÁLIS Gondoskodással kezdődhet meg az Élete Teljes-Rendezése]. Egy ’gumiszoba’ jellegű kis zárt teret érzékeltem, amelyben egy széken ült egy alak, a kezei kényszerzubbonyban hátul voltak összekötve, és a lábai is összeközötött állapotban voltak. [Ez lehet akár a mostani sérült állapota képe is és/vagy lehet az ÉLET-TÉRRŐL való leválasztását követő (Sors-Rendezést elindító) VÉDŐ-Tér (?)].

            2022.03.01.: Részleges megértésem szerint jelenleg már folyamatban van annak az Értékelése / Meghatározása, hogy a „rémmé” vált teremtő Sors-Rendezésének Elindításához elég lehet-e a Részleges ÚjraTeremtés, vagy az élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változásai olyan mértékűek, hogy csak a TELJES ÚjraTeremtés útján vezethető vissza az ÉLETBE.

            Egy másik kép valószínűleg a „rémség” „irányítása” alatt lévőkre (például a fegyvert gyártókra, fegyvert használókra) vonatkozhatott: egy-egy kis kocka-szerű térben a kezükben valamilyen olyan eszköz volt, amellyel az általuk okozott károk megszüntetésében tevékenyen részt vehetnek [söprű, vakolókanál, ecset…] [jóvátétel, vezeklés(?)].

 

            A ’képekre’ és erre az érzékelésemre Teljes-Ellenőrzést kértem, és kértem a FÖLDANYA vezetését a megértésben.

            Nem érzékeltem azt, hogy ezeket a ’képeket’ ’én’ formáltam volna meg, mégis ’biztonsági okból’ Ellenőrzést kértem. A Szándék-Használat kapcsán írtam arról [20200409elérhető ITT], hogy a Szándékunkkal csak a Saját Életünket vezethetjük, a saját Szándákunkkal közvetlenül nem terjedhetünk ki más teremtőre. Az Ellenőrzés során annak az Ellenőrzését kértem, hogy ahhoz hasonlóan, mint ahogyan régebben a „mágiát” gyakorlók „irányítás jelleggel” „kiáradtak” [akár jobbítás, akár rontás céljával] más teremtőkre, nem ahhoz hasonlót mutat-e a kép [nincs-e az érzékelésben más felé irányuló jogosulatlan befolyásolás vagy ráhatás].

            Utóbb azt értettem meg a képek kapcsán, hogy [valószínűleg az ’összetartási’ alapú Értékelések és EGYEZTETÉSEK eredményeire is figyelemmel] a FÖLDANYA által ténylegesen FELAJÁNLOTT VÁLASZTÁSI Lehetőségek mutatták magukat a képekben [milyen Irányokban AJÁNLOTTA FEL a FÖLDANYA a Közvetlen SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁT a „háború” által közvetlenül érintett teremtőknek].

            Ma éjszaka már azt érzékeltem, hogy ’nagyon sok kis kocka-formájú teret’ formált meg a FÖLDANYA:

- részben az otthonukat elhagyni kényszerült teremtők számára

- részben a fegyvereket gyártó, fegyvereket használó, a harcokban bármelyik oldalon részt vevő teremtők számára

- (és feltételezésem szerint a „rémség” „csapdájában” lévő teremtők számára is).

 

      Mivel ezek a teremtők jelenleg AKADÁLYOZOTTAK abban, hogy Szabadon a Saját Életüket élhessék, legalább „EL-Mozdultak” a Közös ÉLET-TÉRBEN az Életükhöz hozzárendelt TÉR-Részektől / Áramlásoktól [akiknek az otthonai pedig ténylegesen el is pusztultak, azok ténylegesen olyan Tér-Vesztést tapasztaltak meg, amely eddig visszafordíthatatlan EL-Változás volt].

      Részleges az a megértésem, hogy a FÖLDANYA a Saját Életüktől így EL-Távolodó teremtők számára (Speciális) Gondoskodási alapú Tér-Részeket formált meg [ezt ’mutatta’ a sok kis ’kocka’].

       A [614.r.] 192.pont (8) alpontban írtam arról (elérhető ITT), hogy

a FÖLDANYA

a Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL [a KÉKSÉGÉVEL]

csak azok felé a teremtők felé képes megnyilvánulni,

akik ténylegesen Berögzültek

a Személyes Élet-Útjukhoz Adott / megformált Élet-Térbe.

 

Ha ebben a Berögzülésben valami akadályozza a teremtőt,

vagy pedig a teremtő EL-Mozdult / EL-Távolodott a személyes Élet-Építése számára megformált Tér-résztől,

ma már a FÖLDANYA azonnal megformál a teremtő számára egy Gondoskodási alapú Tér-Részt,

és azt az Életéhez ’Illeszti’.

 

A FŐ Szabály szerint ehhez a Gondoskodási alapú Tér-Részhez is akkor rögzülhet be a teremtő,

ha az Első-Lépésével maga ténylegesen hozzákapcsolódik.

Azonban Fontos Okból [az Élet Megóvása, a további EL-Változás / EL-Távolodás megakadályozása érdekében]

a FÖLDANYA az EGYOLDALÚ SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁVAL is hozzárögzítheti a teremtőket

a ma már ÖN-Azonossággal is megjelölt Gondoskodási alapú Tér-Részhez.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001683.png

 

      Részleges az a megértésem, hogy a „háború” okán „nehéz helyzetbe” került minden teremtő számára a FÖLDANYA Gondoskodási Tér-Részeket is Megformált / Felajánlott, és folyamatosan ’rögzíti hozzá’ ezeket a teremtőket a Gondoskodási alapú Tér-Részekhez.

       Ez azért is fontos, mert így a FÖLDANYA a ’Személyes Élet-Terükben’ „EL-Mozdult” teremtőkre is képes a Közvetlen [ÁLTALÁNOS / KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS] GONDOSKODÁSÁVAL Kiáradni, és ebbe a Gondoskodási alapú Tér-Részbe berögzülve a teremtők a lehető leghamarabb megkezdhetik a Saját Sorsukba visszarendeződést.

       Részleges az a megértésem, hogy a FÖLDANYA a MAGOKBAN [és részben a Kipróbálásokhoz tudatosan hozzákapcsolódott Különleges Utat megnyitott teremtőkben] ’az elmúlt napokban’ az Anyagi-Testükön belül megformált Kipróbáló-Terekben formálta és hangolta / pontosította a nehéz helyzetbe került teremtők számára Adható Gondoskodási alapú Tér-Részek ’Alap-Harmoniáját’ [figyelemmel arra, ténylegesen milyen EL-Változások vannak jelenleg, milyen Irányokban formálódnak jelenleg EL-Vátozások, valamint arra figyelemmel, hogy az Anyagi-Testben élő teremtők közül ténylegesen kik képesek részt venni a Megerősítő Gondoskodásokban].

      Részleges az a megértésem, hogy a Kipróbálásokban részt vevő teremtőkben már folyamatban van a Kipróbáló-Terek GYORS visszabontása.

 

       Olyan Célú jelentősége is van annak, hogy a FÖLDANYA az ilyen nehéz helyzetbe került teremtőket folyamatosan Gondoskodási alapú Tér-részekhez ’Rögzíti’, hogy ezáltal megformálja azokat a közvetlen (szeretet alapú) KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS Áramlásokat, amelyeken a Különleges Gondoskodásokra már képes teremtők és a MAGOK maguk is részt vehetnek a meglévő nehézségek megszüntetésében [amennyire csak lehetséges a nehézségek továbbterjedésének a megállításában]. A Különleges Gondoskodásokra már képes teremtőkben és a MAGOKBAN a FÖLDANYA a már eddig is hasznát [Különleges Belső] utakon ’Ad’ Teret és erőt a Gondoskodások tényleges megnyilvánításához.

          ’Érdekes’ módon nem csak a Különleges Gondoskodásra már képes teremtők Jelezték a FÖLDANYÁNAK az ’Összefogás / Összetartás’ alapú Megerősítésekben való részvétel szándékát, hanem Különleges Utat még ténylegesen meg NEM nyitott (vagy éppen megnyilvánítani nem képes) teremtők is. Ők a VILÁGI Jelenlét során az Életük [YOSÁGON belül] Általánosnak értékelt részében felépített Gondoskodó-Szeretetük ’Önzetlen’ formájában ’ajánlották fel’ vagy a meglévő ’javaik’ egy részét, vagy a közvetlen Gondoskodásukat.

     Ez Alap-Állapotban része a TISZTELETNEK: a teremtők egymás számára a SZÜKSÉG VALÓS HELYZETEIBEN tőlük telhető és a Szükségnek megfelelő [’segítséget’] MEGERŐSÍTÉST adnak / nyújtanak [erről bővebben ITT].

      Mivel ez a TISZTELET, vagyis a FÖLD Közössége ALAP-JELLEGÉNEK része, a FÖLD Közösségébe csak az kerülhet Befogadásra, aki ezt a Meghatározót ELFOGADJA és BEFOGADJA az Életébe.

      Ezeknek a [Különleges Gondoskodásra még nem képes, de a TISZTELETEN alapuló SZERETET Gondoskodó formájában megnyilvánulni képes] teremtőknek is ’Teret Adott’ a FÖLDANYA ahhoz, hogy a mások felé irányuló ’egyszerűbb, hétköznapibb’ gondoskodásokban tevékenyen is részt vehessenek.

      Feltételezésem szerint ezen teremtőkben a Védett-Belső-Terükben rögzít be a FÖLDANYA valamilyen ’többlet-teret’, amit csak a Felajánlott (!) Gondoskodások megnyilvánítására használhatnak fel [a ’többlet’ Tér mindig ’többlet’ erő Testbe-Berögzülését is eredményezi – ez ma már csak a MEGHATÁROZOTT CÉLJA szerint használható fel].

 

 

        Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulás ÉRTÉKELÉSÉNÉL a megbánás fontossága: 20200908 [310.r.] 114. pontelérhető ITT:

„…Megkezdődik (!) továbbá azoknak az Élő teremtőknek az Élet-Értékelése / TELJES-ELLENŐRZÉSE is,

akik az ELLENŐRZÉSBE vont „rátelepedőnek” „társai voltak”,

 azaz valamilyen módon Tevékenyen részt vettek mások Életének meggyengítésében,

mások életének / javainak elvételében / jogosulatlan megváltoztatásában stb.

Az ilyen „felhasználtak” [„csatlósok”, „bábok”, „eszközök”, „alkut kötők”] FELELŐSSÉGE a „rátelepedés” kiterjesztésében nagyon különböző lehet abból eredően,

hogy mennyire vettek részt ebben a mások Életét gyengítő tevékenységben Tudatosan,

volt-e már korábban olyan EL-Változás az Életükben, amely nem a Saját Felelősségükből ered,

és ez a korábbi EL-Változás mennyiben volt meghatározó abban, hogy ilyen súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen módon nyilvánultak meg mások (akár sokak) felé.

 

Az ilyen Élet-Értékelésnek az egyik fontos része az is, hogy

 amikor Felismerte és Megértette az ilyen teremtő azt,

hogy más / mások életére ténylegesen is gyengítően / (életet, szabadságot) sértően nyilvánult meg,

abban a pillanatban és attól a pillanattól kezdődően hogyan folytatta az életét:

volt-e benne valódi megbánás,

elkezdte-e keresni azonnal az életet-sértő megnyilvánulásából a kiutat önmaga számára és azok számára, akikre vonatkozóan felismerte a korábbi életet-sértő megnyilvánulását;

ténylegesen tett-e Jobbító irányú tevékeny lépéseket;

valódi Jobbító Szándékkal tett-e tevékeny lépéseket az általa felismert nehézségek megszüntetése érdekében

[a „jótékonykodás” azon formája nem értékelhető, amely nem értékelhető tevékeny-megbánásnak]…

 

            [Valószínűleg ehhez kapcsolódhat egy általam érzékelt megértést segítő kép.

            Egy sokak életére nehezítően ható „ország-vezető” egy „utca-sarkon” (egy ’forduló-pontnál’, egy mérő-helyzetben) „vidáman, nyugodtan”, „gondtalanul” beszélgetett”, semmiféle megbánást nem mutatott. Kifelé azt „mutatta”, hogy „nincs mit megbánnia”, „semmiféle felelősség nem terheli”. Nem messze attól a helytől ahol beszélgettünk, egy mély szakadék volt. (Arrafelé vezeti az „országlása” alá tartozókat? Vagy a saját sorsában jelzi ez a továbbhaladást?)

            Egy másik képben egy korábbi családtagom megbánást mutatott felém talán azért, mert nem volt ereje ahhoz, hogy életben maradjon, és így nem tudott társam lenni eltervezett közös munkákban. Az ő megbánása és bocsánatkérése tiszta volt, tapintatos, őszinte. Egy ’gyengéd puszit adtam’ neki, és megnyugtattam, hogy hamarosan újra Közeli-Összekapcsolódásban leszünk. Már a jövőbeni Közeli-Összekapcsolódás Előkészítését jelezhette az, hogy egy mindkettőnk által látogatható szobába több saját holmiját berögzítette és azokat rendezgeti.]

 

 

Akiknek az Életére „rátelepedett” a TELJES-ELLENŐRZÉSBEN lévő teremtő,

a Közvetlen Érintettség Okán (!) Jogosultak

(1)

nem csak részt venni az Életüket érintő részben az ÉRTÉKELÉSEKBEN és a Jóvátételi EGYEZTETÉSEKBEN,

(2)

hanem ÉSZREVÉTELEKET is tehetnek,

pontosíthatják a készülő FELJEGYZÉST a Saját Tapasztalataikkal / Megértéseikkel / Értékelésükkel,

(3)

és egy szűk körben Kérést is előterjeszthetnek

(például lehet nyilatkozni arról, hogy majd amikor ez a teremtő később / az élete újra felépítését követően nekikezd a Jóvátételének,

akkor szeretnénk-e vele Közeli-Összekapcsolódásba kerülni Általános értelemben,

vagy nem szeretnénk hozzá semmilyen formában közel kerülni).

 

            Vezeklési kötelezettsége a YOSÁGBAN annak van, aki Tevékenyen és a Saját Felelősségére alapulóan részt vett olyan megnyilvánulásban, amely miatt egy másik teremtő akár egy rövidebb tartamra képtelenné vált az Élete önálló Irányban-Tartására [20200908 (14.r.) 10. pontelérhető ITT].

            Az én példám szerint amikor a megszületésemkor az Életemről leválasztásra került a Különleges ön-épülésem teljes előkészített része, valamint az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásaim egy jelentős része, azzal képtelenné tettek az életem önálló Irányban-Tartására, az életem megalapozásához szükséges Közeli-Összekapcsolódásaim megformálására. A mostani életem jelentős része a túlélésért folytatott közdelem volt, amely arra irányult, hogy az elvett életem visszaépítését megkezdhessem ön-erőből a FÖLDANYA és a segítőim Különleges Gondoskodása mellett. Ez az érintettekben [a Felelősségükhöz igazodóan] nagyon jelentős vezeklési kötelezettséget eredményez [mert Többszörösen Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-Változásokat okoztak].

 

            A FÖLDANYA egy ÉRTELMEZÉST formált meg egy Megértési-Nehézség kapcsán.

            A Jóvátételi és Vezeklési KÖVETKEZMÉNY YOSÁGBELI meghatározása kapcsán említettem, hogy

nincsen olyan SZABÁLY,

amely kötelezővé tenné a Jóvátétel vagy Vezeklés tartamában azt,

hogy a károkozó és károsult egymással Általános alapon KÖZELI-Összekapcsolódást formáljanak meg.

 

A Jóvátétel vagy Vezeklés nem közvetlenül a másik személy felé irányuló ’kiegyenlítés’,

hanem egy olyan Következmény,

amely a teremtő Saját Életében megformálódott EL-VÁLTOZÁSOKAT ’javítja ki’ azon célból,

hogy az Életével egyre teljesebben / egyre harmonikusabban illeszkedhessen be a Közössége ÉLETÉBE,

és így újra képessé váljon a Társaival Harmonikus Közeli-Összekapcsolódásokat is megformálni.

 

A FÖLDANYA nem ajánlja / nem kezdeményezi azt (nem nógatja erre a teremtőit),

hogy a Jóvátétel vagy Vezeklés tartamában

a korábbi „károkozó” és „károsult” egymással később megformálandó Közeli-Összekapcsolódásról Rendelkezzen a KÖVETKEZMÉNYT Meghatározó EGYEZTETÉS során.

Ugyanakkor nem is tiltja ezt meg a FÖLDANYA.

 

Szabad Rendelkezést ad a FÖLDANYA az egyedi teremtőknek annak a Meghatározásánál,

hogy egymás közelében maradnak-e a Jóvátétel vagy Vezeklés tartamában (vagy annak egy részében),

és abban is Szabad Rendelkezést ad a FÖLDANYA,

hogy erről a KÖVETKEZMÉNYEKET Meghatározó EGYEZTETÉS / ÉRTÉKELÉS során rendelkeznek-e, vagy pedig majd később.

 

Ha bármelyik teremtőben BIZONYTALANSÁG van abban az irányban,

hogy maradjanak-e egymás közelében a Jóvátétel vagy Vezeklés tartamában (vagy annak egy részében),

Kezdeményezhetik, hogy a FÖLDANYA segítse őket a Lehetőségeik pontos megértésében.

 

Ha bármelyik érintettben Bizalmatlanság vagy Bizonytalanság nyilvánul meg a későbbi / további KÖZELI-Összekapcsolódás megformálásával kapcsolatban,

és ez a FÖLDANYA EGYEZTETÉSE során nem szűnik meg maradéktalanul,

az abban a pillanatban azt Jelzi,

hogy ezek a teremtők még nem állnak készen egy újabb KÖZELI-Összekapcsolódás megformálására.

 

A FÖLDANYA MAGJAI sok tekintetben ma még speciális helyzetben vannak.

A MAGOKBAN a Különleges Megnyilvánulás Alap-Aránya 50-60%,

de egyes magokban ez akár 60-70% is lehet

[ez az Alap-Arány, amely meghatározott Feltételekkel tovább emelkedhet].

 

Említettem, hogy az ilyen magas arányban Különleges Munkát végző teremtők számára nagyon fontos az,

hogy KIEGYENSÚLYOZOTT (!) Általános KÖZELI-Összekapcsolódásaik legyenek,

és lehetőség szerint a Közeli-Összekapcsolódásban lévő Társak (pár, családtag, barát, Együttes-Tevékenységet végző társ] a Különleges / Speciális Munkában is tudják egymást segíteni.

 

20200908 [67.r.] 37. pont – elérhető ITT

20200908 [255-256.r.] 96.p. II. alpont – elérhető ITT

20200908 [275.r.] 103. pont 1. alpont – elérhető ITT

 

Egy MAGNAK az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásai ’Választásánál’

különleges figyelmességgel kell arra is figyelnie,

hogy az Általános Gondoskodási ön-erőivel képes legyen a Megformált Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásaiban a Gondoskodási Feladatait teljesíteni

[azaz annyi és olyan Általános alapú Közeli-Összekapcsolódást formáljon meg, amelyet képes a gondoskodási ön-erőivel megfelelően gondozni].

Mivel az ő Életében ma még a KÜLÖNLEGES (és akár SPECIÁLIS) Megnyilvánulások aránya általában nagyon magas,

ALAPOSAN MEG KELL FONTOLNIA,

hogy kikkel és milyen okból formál meg Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásokat.

 

    [A (105.r.) 52. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy ma már a gyermek-vállalás / gyermek-nevelés egyes részeiben minősülhet Különleges (!) Gondoskodásnak is, és ugyanígy az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásban lévő társak egymás felé irányuló Gondoskodása egyes részei is lehetnek Különleges Gondoskodások (például ha a Különleges Tudatosodást alapozzák meg, a Különleges Út megnyitására készítenek elő).]

 

Habár ilyen Szabályt nem formált meg a FÖLDANYA és ilyen Ajánlást sem árasztott ki,

a MAGOK Életében mégis ’Fontosság’ az,

hogy a Különleges Utat megnyitó Társaikat segítsék azokban a Különleges ön-épülésekben,

amelyek lehetővé teszik, hogy ők is minél hamarabb Tevékenyen részt vehessenek a Különleges Gondoskodásokban.

 

Természetesen a MAGOK nem minden erejükkel csak a Különleges Tudatosodást már megnyitott Társaikat segítik,

hanem a FÖLDANYA útmutatásával minden más GONDOSKODÁSI Feladatban is megnyilvánulhatnak,

számukra a FÖLDANYA formál meg KÜLÖNLEGES OKON alapuló Közeli Összekapcsolódásokat a Gondoskodási Feladataik megnyilvánítása érdekében.

 

Minden MAG önmaga határozhatja meg,

hogy az Általános jellegű Gondoskodásra fordítható ön-erejével

(1)

milyen ön-épülést választ,

(2)

illetve mely Társait segíti ezen a közvetlenebb, a társ Megismerését tartósabban és teljesebben lehetővé tevő módon.

 

A GONDOSKODÁSI ÖN-ERŐNEK

a FÖLD Közösségében is fontos része

az Általános Élet-Alapon a teremtők között (Összecsendülésen alapulóan) megformált KÖZELI-Összekapcsolódásokban végzett Közvetlen Gondoskodás.

 

Minden teremtőnek a Saját Szabad Rendelkezésébe tartozik annak a megválasztása / meghatározása,

hogy mely Társaival formál meg Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásokat,

illetve ezeknek melyik Szorosságát választja.

Ebben a teremtők Szabadsága nem korlátozható…”

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!