omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (33) 628-647
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (33) 628-647 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (637.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (637.r.)


Az írás 636. része elérhető ITT

 

            Részleges az a megértésem, hogy amikor ’ma (március 9-én) délelőtt’ [néhány napnyi előkészületet követően] a MAGOKBAN ’működővé nyitotta’ a FÖLDANYA az ’O’ áramlást, az az egyik MAG-Társamban oka lehetett azon megtapasztalásának, hogy ’tiszta gondolatok’ formálódtak meg benne, teljesebben átlátta az eddigi Tapasztalatai Célját / Értelmét. Említette ez a MAG-Társam azt is, hogy a Megértéseinek ’párbeszéd’ jellege is volt (kettő irányban is megnyilvánult az áramlás].

 

            Bennem is az jelzett, hogy az ’O’ áramlás [ahogyan az ALAP-ÁRAMLÁS minden áramlása (!)] kettő irányban is áramolhat.

            Az ’O’ áramlás esetén ha a FÖLDANYA KÉR valamilyen Megerősítést [IRÁNYBAN-TARTÁST, ma ez a legtöbbször az ÖN-Azonosság ’speciális felerősítése’ lehet], először A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK is pontosan meg kell ismernie / meg kell értenie a HELYZETET / az érintettek Helyzetét.  Ezen Célból A-LÉTEZÉS-FORRÁSA is Hozzákapcsolódhat a TELJES-ELLENŐRZÉSEKHEZ és ÉRTÉKELÉSEKHEZ / EGYEZTETÉSEKHEZ, és így ’Együtt-a-MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL’ Közel Húzódhat a megjelölt Helyzetekhez / élő teremtőkhöz. Ennek során ebben az ’O’ áramlásban ’áramlik’ ’információ’ A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁHOZ. Fontos Okból akár EGYEZTETÉS is lehetséges az ’O’ áramlásban is [erre leginkább a speciális élet-építést már megnyitott teremtők esetében kerülhet sor].

 

            Az ÖN-Azonosság ’felerősítése’ (fokozatokban) olyan SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁS, amelynek mostanra már több formája és több iránya is megformálódott.

       Először azért formálódott meg, hogy könnyebbé tegye az Élő teremtők Megformált-Testeiről / Személyes Élet-Terétől az „idegen” „rátapadtságok” leválasztását. Tapasztalatok igazolják, hogy amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA és/vagy Fontos Okból A-LÉTEZÉS-FORRÁSA [szabályozottan] ’felerősítik’ az ÖN-Azonosságot [a ’saját ÖN-Azonos létezésével erősebben áthatják az Életet'], a NEM ÖN-Azonos (idegen) (akár rejtett) részek nagyon könnyen Bezonosíthatóvá válnak, és az ÖN-Azonos ’rezgés’ egy bizonyos ’mértéke’ magától is LEVÁLASZTJA a NEM ÖN-Azonos tér-részeket / áramlásokat. A Tapasztalatok szerint jelentősen fájdalommentesebbek az ilyen ELENGEDÉSEK. HIÁNY-Érzet ugyanakkor gyakori kísérője az ilyen Feltisztulásoknak, ezért formálja folyamatosan a FÖLDANYA is a Hiány-Érzet Megelőzését / Megállítását / Megszüntetését segítő Közvetlen GONDOSKODÁSAIT.

 

Az ÖN-AZONOSSÁGOT A-LÉTEZÉS-FORRÁSA FELERŐSÍTHETI:

20200908 [292.r.] 108. pont [A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK FELELŐSSÉGE A-LÉTEZÉS és AZ-ÉLET felé; részt vehet IRÁNYBAN-TARTÁSBAN; AZ-ÉLET ÚJ TÉR-ALAPRA ÁT-VEZETÉSÉBEN Tevékenyen és Közvetlenül részt vesz] – elérhető ITT

20200908 [295.r.] 110. pont [A-LÉTEZÉS-FORRÁSA részt vesz az OLTALOM-TÉRBEN ELLENŐRZÖTT Megformáltságok SEMMIBE-VISSZABONTÁSBAN] – elérhető ITT

20200908 [304.r.] 112. pont elérhető ITT

20200908 [305.r.] 112. pont [a FÖLDANYA akár közvetlenül is Kezdeményezhet A-FORRÁSNÁL IRÁNYBAN-TARTÁST] – elérhető ITT

20200908 [309.r.] 113. pont [a FÖLDANYA is Kezdeményezte, hogy A-LÉTEZÉS-FORRÁSA ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁSSAL nyilvánuljon meg AZ-ÉLET felé irányulóan a mostani NAGYOBB VÁLTOZÁSOK TELJES TARTAMÁBAN] – elérhető ITT

20200908 [319.r.] 117. pont [a dacosság GONDOZÁSÁBAN is lehetséges lehet az ÖN-Azonosság felerősítése (Kipróbáló teremtések kezdődtek)] – elérhető ITT

20200908 [327-328.r.] 118. pont [Kipróbáló teremtés a FÖLD Közösségében annak a meghatározására, hogy A-LÉTEZÉS-FORRÁSA hogyan vehet részt egy Közösségben a TELJES-VISSZABONTÁSRA megjelölt Tér-Részek Közvetlen visszabontásában; az ÉLŐTÉR / IRGALOM leválasztja a Közösség ÉLET-TERÉBEN a TELJES-Visszabontásra megjelölt Tér-részeket, ezek berögzülnek az OLTALOM-TÉR ’járataiba’, ekkor az ÉLŐTÉR / IRGALOM visszakapcsolódhatnak a Megtartható ÉLET és TÉR Közvetlen GONDOZÁSÁBA] – elérhető ITT

20200908 [328.r.] 118. pont [fogalma] – elérhető ITT

20200908 [343.r.] 126. pont [a FÖLDANYA Kérte az ÖN-AZONOSSÁG Felerősítését, Kipróbáló teremtések során kerül behangolásra] – elérhető ITT

20200908 [347.r.] 129. pont [elsődlegesen IRÁNYBAN-TARTÁSSAL és az ÖN-AZONOSSÁG Felerősítésével segíti a REND-TÉTELEKET A-LÉTEZÉS-FORRÁSA] – elérhető ITT

20200908 [466-467.r.] 164. pont [ÖSSZECSENDÜLÉS A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁVAL a NAGY-GONDOSKODÁS során megnyilvánítandó IRÁNYBAN-TARTÁSRÓL] – elérhető ITT

20200908 [468.r.] 165. pont [parazita jellegű csapda leválasztásakor felerősítésre került az ÖN-Azonosság] – elérhető ITT

20200908 [375.r.] 138. pont I. alpont [az ÖN-AZONOSSÁGOT FELERŐSÍTŐ SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA Késszé formálta és KIÁRASZTOTTA AZ-ÉLETRE] – elérhető ITT

20200908 [484.r.] 170. pont (2) [szükséges A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK ’közvetlen’ SPECIÁLIS GONDOSKODÁSA az ÉLET-TÉR azon részének leválasztásához és visszabontásához, amely EL-Változássá formált meg minden Harmoniát és Jobbító Szándékot (szükséges lesz a teremtők ÖN-Azonosságának felerősítése a Rendezés egyes részeiben)] – elérhető ITT

20200908 [491.r.] 172. pont (2) [az ÖN-Azonosság felerősíthető a Személyes Élet-Térben berögzítésre kerülő Új kettő rétegű VÉDŐ-Térben] – elérhető ITT

20200908 [385.r.] 138. pont V. alpont [a FÖLDANYA Kérte egy Veszély-Jelzésre alapulóan az ÖN-Azonosság felerősítését] – elérhető ITT

 

 

            Március 10-én délelőtt az jelzett, hogy

a ’modellező’ [speciális] Kipróbálásokban részt vevő MAGOKBAN

’valamikor az éjszaka’ Lezárásra került a Kipróbálás,

és  KÖNNYÍTÉS formájában [egy most először megtapasztalható formában] került visszabontásra [egyszerre?] a ’modellező kipróbáló-tér’.

 

            ’Éjszaka’ még több MAG részt vett néhány új ALAP-HARMONIA Megformálásában, és néhány új Alap-Harmonia Befogadásra került az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL is. Az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL Befogadott Alap-Harmoniák egy része ’biztonsági tartalék’.

       Az eddigi megértésem szerint az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL befogadott Új Alap-Harmoniák közül ’eddig’ (!) egyet ’épített be’ a FÖLDANYA az ’O’ áramlást az Anyagi-Testbe berögzítő [a Védett-Belső-Tér mellé ’tartós’ jelleggel megformált] zsilippel zárható tér-részbe.

            A  KÖZVETÍTÉS [amely ma már az IRGALMI alapú GONDOSKODÁSOKHOZ tartozik] valamilyen ’illeszkedő formáját’ is berögzítette a FÖLDANYA a zsilippel zárható tér-részbe.

           

      Részleges megértésem szerint a MAGOKKAL végzett [’modellező’] Kipróbálás során olyan Helyzetek is ’mutatták’ magukat [részben ténylegesen meglévő nehéz helyzetként, többségében azonban inkább Veszélyként], amelyekben az Anyagi-Testi Jelenlét nem képes befogadni A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK IRÁNYBAN-TARTÁSÁT [az ’O’ áramláson érkező Közvetlen GONDOSKODÁST].

      Ugyanakkor nem lehet magára hagyni ezeket a nagyon nehéz helyzetben lévő teremtőket. Mivel a Megformált Anyagi-Testük ebben a pillanatban KÖZVETLENÜL nem képes Befogadni a SPECIÁLIS IRÁNYBAN-TARTÓ / ÉLETET ÓVÓ GODOSKODÁST, ezért  SZÜKSÉGES a számukra KÖZVETÍTÉS útján ’Befogadhatóvá tenni’.

20200908 [264.r.] 101. pont [a KÖZVETÍTÉS ’EGYSÉGES’, ma már SPECIÁLIS teremtésnek minősül, egységesen SPECIÁLIS Garanciával nyitható meg] – elérhető ITT

         Ez kifejezetten IRGALMI alapú [KÖZVETÍTŐ] GONDOSKODÁS, amelynek a jelenlegi megértésem szerint  egy ’Alap-Formáját’ KÉSSZÉ formálta a FÖLDANYA. Az eddigi megértéseim szerint ez a SPECIÁLIS KÖZVETÍTÉS a legnehezebb helyzetben lévő, a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS közvetlen Befogadására nem képes teremtőkben is lehetővé teszi az Élet Megóvását és az Irányban-Tartó GONDOSKODÁS berögzülését.

       Megértést segítő képpel: az ALAP-ÁRAMLÁSBAN megformált új ’O’ Áramlás a Régi Anyagi-Testben a Védett-Belső-Térhez rögzül be [ez a Védett-Belső-Tér alkalmas minden teremtőben a SPECIÁLIS Gondoskodások kiterjesztésére].

      Mivel olyan teljesen új Közvetlen GONDOSKODÁS nyilvánulhat meg ebben az új áramlásban, amellyel a Különleges / Speciális élet-építést meg NEM kezdett teremtők még soha nem találkoztak, közvetlenül az ’O’ áramlás nem csatlakozhat a Védett-Belső-Térhez.

      A Védett-Belső-Térhez kapcsolódóan a FÖLDANYA megformált egy olyan speciális tér-részt, amely tartósan kapcsolódik / rögzül a Védett-Belső-Térhez. Olyan zsilippel zárható ez a speciális tér-rész, amelyet csak a FÖLDANYA nyithat / zárhat, így a FÖLDANYA Szabályozza, hogy az ’O’ áramlásból mikor és milyen formában ’léphet be’ a Védett-Belső-Térbe [azaz már közvetlenül az Anyagi-Testbe] egy Gondoskodás.

     Ha az Anyagi-Test ’állapota’ olyan, hogy közvetlenül nem képes befogadni az ’O’ áramlásból érkező GONDOSKODÁST, a zsilippel zárható tér-részben a FÖLDANYA egyéb olyan Gondosodást kapcsolhat hozzá, amely befogadhatóvá teszi a teremtő számára [például egy ’sűrűbb’ Védő-Térhez rögzíti, amely ’lassítja’ a szükséges mértékben a befogadást].

     A zsilippel zárható speciális tér-részben most újonnan egy ’kisebb szobát’ formált meg tartós jelleggel minden teremtőben a FÖLDANYA. ’Ebben a belsőbb szobában’ egy ’biztonsági tartalékként’ értelmezhető KÖZVETÍTÉSI (Gondoskodási) Alap-Harmoniát rögzített be a FÖLDANYA. Ezt a KÖZVETÍTÉSI Alap-Harmoniát úgy értelmezhetjük, hogy ha a FÖLDANYÁNAK nincsen olyan Közvetlen GONDOSKODÁSA, amely a teremtő számára az IRÁNYBAN-TARTÓ / ÉLETET-ÓVÓ Közvetlen GONDOSKODÁST Befogadhatóvá ’formálhatja’, AZONNAL IRGALMI MEGERŐSÍTÉSSEL egy KÖZVETÍTŐ út kerül megformálásra, amely képes a legszükségesebb Irányban-Tartást SPECIÁLIS GONDOSKODÁSKÉNT megnyilvánítani.

       ’Éjjel’ úgy érzékeltem ennek a Közvetítési Alap-Harmonia-résznek a megformálását [a ’modellező’ Kipróbálásban részt vevő MAGBAN], hogy három egymás mellett lévő, elkülönülő Tér-részben a FÖLDANYA a három Birodalomból eredő [YO, SZOLGÁLAT, IRGALOM] FÖLD Közösségében élő teremtők ’Alap-Jellegét / Személyes Alap-Harmoniáját’ ’modellezte’ [az egyik Alap-Jelleg mindegyikben az Eredő-Birodalom Alap-Jellege volt (ez különböztette meg a három egyébként nagyon hasonló Tér-Részt)]. Mindhárom ’megformált Alap-Harmoniához’ ’berögzítette’ a FÖLDANYA a KÖZVETÍTÉSHEZ tartozó [IRGALOM-MAG-TERÉBŐL befogadott (?)] Alap-Harmoniát, és nagyon óvatos mozdulatokkal egyszerre forgatta / mozgatta a berögzített rendszert a FÖLDANYA. Azt érzékeltem, hogy a finom-hangolás során határozta meg a FÖLDANYA azt a Közvetítési Alap-Rendszert / Alap-Harmoniát, amely mindhárom Birodalomból eredő teremtőkben egyaránt Harmonia [ minden Eredő Birodalom ALAP-JELLEGÉHEZ is illeszkedő].

        Részleges az a megértésem, hogy volt a ’modellező’ Kipróbálásnak olyan szakasza is, amelyet közvetlenül már nem érzékeltem, és amelyben néhány olyan további ALAP-HARMONIA is Meghatározásra került a KÖZVETÍTÉSHEZ kapcsolódóan, amelyet talán csak a legnehezebb helyzetben lévő teremtőkben nyilváníthat meg a FÖLDANYA (?).

        Részleges az a megértésem, hogy a KÖZVETÍTÉS (ilyen Speciális (?)] formáját jellemzően akkor nyilvánít(hat)ja meg a FÖLDANYA, amikor KÖNNYÍTÉS is megnyilvánul [vagyis olyan irányú MEGERŐSÍTÉS szükséges, amely olyan EL-Változáshoz tartozik, amelynek megformálásában a teremtőnek közvetlen Felelőssége nincsen].

 

            Az egyik MAG-Társam elmúlt napokbeli Tapasztalata alapján azt feltételezem, hogy ő a Behangolás azon részében vehetett tevékenyen részt, amelyben az ’O’ áramláson érkező Közvetlen GONDOSKODÁS ’alap-mértéke’ került meghatározásra. Valamelyest hasonló lehetett ez ahhoz, mint amikor a Többlet élet-erő áramoltatásának ’alap-egységét’ határozta meg a FÖLDANYA [vagyis az élet-erő áramoltatásának azt az ’alap-mértékét’, amelyet a FÖLD Közösségében élő teremtők Anyagi-Teste képes Harmoniaként befogadni].

 

20200908 [52.r.] 31. pont [„egy csepp”] – elérhető ITT

20200908 [55.r.] 32. pont [Többlet élet-erő Adható az (Ön)Lényeget érintő Nagyobb Változtatás esetén, és ha valaki a Speciális-Áramlásokhoz hozzákapcsolódva végez Különleges Munkát] – elérhető ITT

20200908 [56.r.] 33. pont (II.) [ ELV-Jellegben is már szabályozott egyes részeiben a Többlet élet-erő áramoltatása; KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben az Élet-Áramláson belül megformálásra került a Tartós Belső-Szál; Kipróbálás van folyamatban (Védettség vékonyításával); ’ELSŐ-CSEPP’ adása előtt VÉDETTSÉGBE szükséges helyezni a befogadót; esetleges „elfolyás” Ellenőrzése;  csak a saját Sors Jobbítására használható, nem szolgálhatja más jogosulatlan megerősödését; Biztonsági-Intézkedések szükségesek; Tapasztalatok berögzítése a FORRÁS-TÉR egy Új Tapasztalat-GyűjteményébeSPECIÁLIS Áramláshoz kapcsolódva Különleges Munkát végzők számára kihagyhatatlanul kell ’TÖBBLET’ Élet-erőt áramoltatni; (Ön)Lényeg Nagyobb Változásánál (ha anyagi-testben is él a teremtő) kihagyhatatlanul kell ’TÖBBLET’ Élet-erőt adni] – elérhető ITT

20200908 [57.r.] 33. pont (II.) [’kis adagokban csepegtetése’ – ehhez kapcsolódó ÁtVilágító Értékelés, első tapasztalatok Értékelése] – elérhető ITT

 

            Részleges az a megértésem, hogy valamilyen ’speciális’ módon a MAGOK ’mellett’ az elmúlt napokban kezdődött [’O’ áramlás megnyitását előkészítő] Behangoló teremtésekben YOSÁGBÓL eredő teremtők is ’részt vettek’

(1) olyan teremtők is, akik eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak,

(2) és olyan más Különleges Tapasztalatokkal is rendelkező YOSÁGBÓL eredő teremtők, akik másik Közösségben formáltak meg először Anyagi-Testet.

 

       A ’részvételük’ nem volt ’teljesen közvetlen’… a feltételezésem az, hogy inkább a ’bennük lévő állapot’ volt az alapja a MAGOKBAN megformált ’modellező’ Kipróbálásnak.

 

Kipróbálás szimulációs [~ modellező] Helyzettel [SPECIÁLIS KIPRÓBÁLÁS]:

20200908 [514.r.] 177. pont (1)elérhető ITT

20200908 [518.r.] 177. pont (2) [(Ön)Lényegi-Testben az eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők jellemző EL-Változásai, az Anyagi-Testben az „elcsavarodás” volt a ’szimulációs’ Helyzet; ezen Kipróbálási Tapasztalatokra formálódott meg a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés ALAP-HARMONIÁJA; szimulációs kipróbálás JELLEMZŐI] – elérhető ITT

20200908 [519-520.r.] 177. pont (3) [szimulációs Kipróbálásnál hosszadalmasabb a szimulációs helyzet felépülése, és a Kipróbálás Lezárását követően a tér-visszabontás is szakaszokban nyilvánul meg (lassabban); a szimulációs kipróbáló-tér gyors visszabontásakor görcs formálódhat meg; a SPECIÁLIS Kipróbáló-Tér GYORS visszabontásakor az érintett MAG mellett ténylegesen több MAG-Társa is jelen kell hogy legyen; GYORSABB Visszabontás okozhat TÁJÉKOZÓDÁSI NEHÉZSÉGET vagy más VISELKEDÉSI-ZAVART; SPECIÁLIS (szimulációs) Kipróbálás Lezárását követően kerestem a hazavezető utat, illetve a ’nagymamám házát’; villamos (= KÖNNYÍTÉS!) hazavisz a SPECIÁLIS Kipróbálás Lezárását követően megformálódott Tájékozódási Nehézség megformálását követően / KÖNNYÍTÉSEK segíthetik a szimulációs speciális Kipróbáló-tér visszabontását] – elérhető ITT

20200908 [520.r.] 177. pont (3) [Miután a YOSÁGON belül már lehetséges a SPECIÁLIS (szimulációs) Kipróbálás, az ÚJ TÉR-ALAPÚ ÉLET-TÉRBŐL is tudjuk segíteni a YO-t / a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtőit ÚJ GONDOSKODÁSOK ALAP-HARMONIÁJÁNAK megformálásában (emiatt már SZÜKSÉGTELEN tovább maradnunk az ÁT-VEZETÉSBEN)] – elérhető ITT

20200908 [522.r.] 177. pont (4) [(Ön)Lényeghez Alvó-Kód visszavezetése (magáról mást mutató kisállat)] – elérhető ITT

20200908 [524-525.r.] 178. pont [több család érkezik egy szállodába] – elérhető ITT

20200908 [533.r.] 179. pontelérhető ITT

20200908 [550.r.] 182. pont [MAGOK részvételével kipróbálás: BIZONYTALANSÁG esetén a belső útmutatások nem érnek célt] – elérhető ITT

 

           

      ’Nagyjából párhuzamosan’ vált Érzékelhetővé az ’O’ áramlás ’működővé formálásával’ az, hogy

az ÉLET-TÉR ’LEGINKÁBB EL-VÁLTOZOTT’ TÉR-RÉSZEIBEN

’egymás mellett’ TÖBB / TÖBBFÉLE

TÉR-Tisztítás / TÉR-Rendezés van folyamatban.

 

      Részleges megértésem szerint ezek többsége KIPRÓBÁLÓ jellegű, ÚJ TÉR-RENDEZÉSI utak megformálására irányul.

     Az elmúlt napokban / hetekben sok MAG ténylegesen is ’foglalkozott’ a ’földdel’ [a ’föld anyagával’] akár abban a formában, hogy a kertben vagy a közösen használható TÉRBEN megtisztított / rendezett egy-egy kisebb föld-darabot, előkészítette a földet növények / virágok ültetésére… vagy más módon vett részt a ’föld’ tényleges megtisztításában.

      Említettem az előző pontban, hogy a „háborúval sújtott” ÉLET-TÉR-RÉSZ ’belseje’ egy „fortyogó és sötét” jelleget mutat. Mivel az „idegen entitás” „közvetlenül” már „nem táplálja / nem tudja növelni” az elsötétített és mérgezett jellegét, „nem annyira erős” ez a belső rendezetlenség, mint korábban [’minden nappal csökken az ereje’]. Ugyanakkor ma még ténylegesen jelen van az ÉLET-TÉRBEN, és az Életet GONDOZÓK is azon igyekeznek, hogy MIELŐBB megszűnjön ez az idegen „sötét, fortyogó” „jelenlét”, és „ne tudjon újabb formákban a felszínre kitörni”.

      A fortyogó és sötét” TÉR-RÉSZ néhány kijelölt részében egymás mellett többféle HATÁSTALANÍTÁST és TELJES-VISSZABONTÁST megcélzó Kipróbálás van folyamatban. A Hatástalanított és Visszabontott [’Speciálisan Kivezetett’] TÉR-RÉSZEK ’helyébe’ VÉDŐ-és-VÉDETT-TÉR-RÉSZEK rögzülnek be [ez majd jelentősen javíthat a Kipróbálások hatékonyságán].

       Jelenlegi megértésem szerint ezekben a Kipróbáló Terekben ’minden olyan Közvetlen GONDOSKODÁS’ megnyilvánul jelenleg (?), amely eddig jól használható volt az ilyen Keveredett / Vegyült / Sérült TÉR-Részek Teljes-Rendezése során.

        Feltételezésem szerint a Kipróbálások tényleges Tapasztalatai alapján határozza meg a FÖLDANYA, hogy melyeket nyilvánítja majd meg [akár önállóan, akár egymással társítva] a „fortyogó, sötét” jelleg megszüntetéséhez.

      Az előző pontokban a „sötét-erdő-csapda” kapcsán is jeleztem, hogy ennek a „csapdának” a Teljes-Rendezése is TÖBBFÉLE formában lehetséges [a tényleges Rendezési mód igazodik (1) a „csapda” jellegéhez és (2) az érintett teremtők tényleges helyzetéhez].

 

      Az egyik MAG-Társam említette március 9-én este, hogy az Érzékelése szerint benne még nem zárult le a ’modellező’ Kipróbálás. Ma, március 10-én jelezte, hogy éjjel azt érzékelte, mintha egy kipárnázott kárpiton, puha szivacsos jellegben lett volna (amely kissé hasonló volt az anyaméh bolyhaihoz). Az az érzékelés kapcsolódott ehhez, hogy benne is valamilyen ÚJ KÖNNYÍTÉS formájában került visszabontásra a ’szimulációs tér’.

       Az éjjel én úgy érzékeltem ezt, hogy a Kipróbálás Lezárásakor a Kipróbálás során ’használt’ egyes ’saját speciális mintáim’ zsilippel zárható belső-térbe húzódtak vissza azonnal [ezeket csak a FÖLDANYA engedélyével használhatom a Kipróbáló / Behangoló teremtések során {néhány nappal ezelőtt kértem engedélyt arra, hogy ezeket az (Ön)Lényegem megformálhassa}]. Ezt követően mintha egy ’teljes védő-ruhába beöltözött’ teremtő a Kipróbáló-tér ’többi részét’ ’gyorsan összecsomagolta volna’, majd ’kivezette az Életemből’ (?). Az a megértés kapcsolódott bennem ehhez, hogy most valamilyen Új KÖNNYÍTÉST kaptunk a szimulációs-tér visszabontásához, így nem kell nekünk ezzel tudatosan foglalkoznunk.

        Ez mindenképpen nagy KÖNNYÍTÉS. Habár nem sok szimulációs kipróbálásban vettem eddig részt, eleinte mind a szimulációs-tér felépítése, mind a visszabontása sokáig (akár hetekig) is eltarthatott, szakaszokban nyilvánult meg [azért, hogy pontosan beilleszkedjen az Anyagi-Testben, illetve minél kevesebb fájdalmat okozzon]. Feltételezem, hogy az első Kipróbálások Tapasztalatai alapján a FÖLDANYA olyan ERŐSEBBEN VÉDETT Tér-részeket formált meg az ilyen Kipróbálások számára, amelyeket mostanra a MAGOK Anyagi-Teste képes gyorsabban befogadni, és emiatt hamarabb megvalósulhatnak ezek a fontos Kipróbálások anélkül, hogy jelentősebben megterhelő lenne az Anyagi-Testre. Az első szimulációs kipróbálások kifejezetten nehéz megtapasztalás volt a MAGOK számára.

       Ez a MAG-Társam említette azt, hogy ma reggel az a Megértés (vagy belső útmutatás) formálódott meg benne, hogy már nem a gyökereket kell rendezni, hanem a szárat, amely eljuttatja a tápanyagot a virágig’.

      Feltételezem, hogy ez benne is azt jelezhette, hogy az ’O’ áramlás berögzülése az Anyagi-Testhez megformálódott, és a zsilippel zárható tér-részben [amely a Védett-Belső-Térhez tartós jelleggel került hozzákapcsolásra] folyamatban vannak még olyan Behangoló teremtések, amelyek az ’O’ áramláson [a ’gyökéren’] [illetve a többi FŐ áramláson] érkező Közvetlen GONDOSKODÁSOKAT [’tápanyagokat’ (ebben akár a Gondoskodási alapú tér-részeket)] az Anyagi-Test számára Befogadhatóvá teszik.

      A MAG-Társam is egyetértett azzal, hogy vannak olyan sérült teremtők, akik majd csak valamilyen KÖZVETÍTÉS formájában lesznek képesek befogadni a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOKAT, és ezeknek a KÖZVETÍTŐI utaknak a BERÖGZÍTÉSE és pontos BEHANGOLÁSA is folyamatban van.

      Feltételezem azt, hogy amikor a KÖZVETÍTÉS (legalább egy) ’alap-formája’ ténylegesen BERÖGZÜLT a Védett-Belső-Térhez tartós jelleggel hozzárögzített zsilippel zárható tér-részhez [amely kifejezetten az ’O’ áramlás bekapcsolódási pontjához tartozik], a MAGOKBAN akkor került Lezárásra a ’modellező’ (szimulációs) Kipróbálás.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!