omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (33) 628-647
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (33) 628-647 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (639.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (639.r.)


Az írás 638. része elérhető ITT

 

4.

2022.03.13. (reggel)

 

’Személyes (Tér)’

 

            Amit leírok, az (mindig) a saját megtapasztalásom, a saját megtapasztalásom alapján felépülő megértésem.

            Az [588.r.] 190. pont (6) alpontban írtam (elérhető ITT):

        „…A felejtés. A mi világuknak a fekete lyukból való kiemelkedése zajlódhatna le. Zajlik is.

         A széttöredezett részek, emlékezetek újrakovácsolása. Összeszedni a … sötétségben ragadt részeket…”

       „…Igen, ennek egy része az Élőknek / Az-Életnek a visszahelyezése a széttöredezett és mindenféle mintával vegyült-fertőződött Térről az Élhető-ÉLET-TÉRBE. Ebben mi kevéssé tudunk részt venni (tevékenyen), inkább csak igyekszünk kivárni és addig is valamilyen hasznos dolgot megtanulni, hogy azzal magunkat és másokat is segíthessük.

       Amint az Élhető-TERET újra a talpaink alá (az Életünkhöz) rögzítik az Életünket GONDOZÓK, akkor már tényleg elkezdődhet a ’gyökerek’ (és a személyes terek / belső-terek, áramlások) újjá-építése is, ebben már tudatosan is részt tudunk venni.

       És valóban az eddig elérhetetlen tapasztalatok is ekkor kezdenek újra felismerhetővé (és egyes részeiben FOLYTATHATÓVÁ vagy RENDEZHETŐVÉ) válni...

20200908 [516.r.] 177. pont (1) [a Tér-vesztés az emlékezet / emlékek elvesztését is eredményezi] – elérhető ITT

      Éjszaka több mindenért is kifejeztem a Hálámat az Életemet GONDOZÓK és az (ismert és számomra nem ismert) segítőim felé.

      Tulajdonképpen a gondoskodásuk nélkül lehetetlen lett volna életben maradnom amiatt, mert a születésemkor az előkészített személyes élet-teremnek több mint a felét leválasztották rólam (a teljes különleges élet-építésre szánt részt, és egy kissé még az általános jellegű kapcsolódásaimba is belerondítottak) [( 533.r.) 179. pontelérhető ITT]. Szóval egész mostani életemben „tér-hiánnyal” küszködtem-küszködök, bár sok segítséggel az elvett tereim egy részét vissza tudtam építeni.

     Számomra a mostani életem olyan, mintha úgy terveztem volna meg, hogy egy erős és dús lombú szép fa legyen, sok szépséget is megtapasztalhassak.

      A tér-vesztés miatt mára ez olyan, hogy egy erős fa lett, a gyökere, törzse és a fő ágai néhány kis oldal-ággal megmaradtak, élnek. Mindaz, ami ahhoz volt szükséges, hogy éljek és másoknak is tudjak segíteni a magammal hozott lehetőségekből, az megmaradt és él, erős... de amit szépségként (’szabadidős tevékenységként’) is szerettem volna megtapasztalni / felépíteni [mert ezzel is sokat lehet másoknak is segíteni, az öröm / a szeretet megtapasztalásával], ahhoz nem tudtam még minden teret visszaépíteni.

     Hálát adtam azért, hogy mindezek ellenére megtanultam és tudok szeretni, van családom és vannak barátaim, akikkel számíthatunk egymásra / bízhatunk egymásban, és hogy nagyon sok mindent újjá tudok építeni az életemben, önmagam és mások számára is hasznos (tevékeny) életet élhetek, folyamatosan tudom építeni a megértéseimet…”

 

            A [533.r.] 179. pontban (elérhető ITT) írtam arról a megértést segítő képről, amely érzékeltette, hogy nem sokkal a megszületésemet megelőzően egy [valószínűleg „gyógyszerhez” „kapcsolt”] „csapda-jelleg” hogyan „választotta le” az Életemről [a megszületésére készülő Anyagi-Testemről] a Személyes Élet-Terem egy jelentős részét [„valamivel több mint a felét”: a Különleges élet-építésre szánt teljes tér-részt, és emellett az Általános élet-építésemre szánt részt ha nem is sikerült teljesen leválasztani, de abba is „belezavartak / belekavartak / belepiszkítottak”].

            ’Megmaradt’ a megszületésem pillanatában annyi Személyes Élet-Tér-részem, hogy képes voltam életben maradni, de már az óvodás és kisiskolás koromban nyilvánvalóvá vált, hogy „nem tudom megélni a barátságaimat”. Ezért már kisgyermekként [akkor még Kipróbáló jelleggel] a mai fogalmak szerint Gondoskodási-alapú tér-részeket ’Adott’ a FÖLDANYA [a VILÁG] [több részletben]. Amennyire az akkori tudatosságom lehetővé tette, tudatosan is részt vettem a Gondoskodási-alapú (személyes) tér-részeknek az életemhez való hozzárögzítésében.

            Még általános iskolás koromban egy évekig tartó álom-munkát végeztem. A ’házamat’ [az Életemhez adott Személyes Élet-Teret] próbáltam ’felújítani’, de hamar kiderült, hogy „nem jó a ház alapja”, ezért a ’házat’ teljesen vissza kellett bontani, teljesen új alapokat volt szükséges letenni, és arra kezdtem újra felépíteni a ’házat’. Egy-egy álom-munka-rész között akár hónapok is elteltek [a befogadott új tér-rész a feltételezésem szerint akkorra rögzült hozzá az Anyagi-Testemhez / Életemhez].  Az álmokra a legtöbbször EMLÉKEZTEM, ez tette lehetővé azt, hogy éber állapotban is értelmezzem / megértsem a Változásokat [> ’Szándékomban volt folytatni az építkezést’]. A következő alkalommal mindig onnan folytattam a ház-építést, ahol a legutolsó álom-munkában befejeztem. Nagyon szerettem ezeket az álmokat, mindig kipihenten ébredtem fel belőlük [a mai fogalmak szerint (a feltételezésem szerint) Speciális jellegű VÉDELEMBEN voltam az ilyen Rendező jellegű élet-építés során]. Az ’egyszintű’ ház végül felépült, szépen berendeztem a ’szobáit’ [az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásokhoz tartozó belső-tereket], és valamivel nagyobb is lett (?), mint amikor elkezdtem a ház újjáépítését. Feltételezem azt, hogy ha nem is sikerült mindent visszaépíteni a Ház ’alap-szintjén’, de elég volt ez a tér ahhoz, hogy tanuljak, munkát végezhessek, családot alapíthassak és gyermekeket fogadhassak be.

            Néhány évtizeddel később újabb álom-munka-sorozat kezdődött, ekkor az ’egyszintes házra’ egy ’második szint’ is felépült. Határozottan felismerhető volt a ’második szint’ [néhány különböző lépcsőn fel tudtam már menni a magasabban épült szintre], de egy kissé mégis ’összefolyt’ ez a kettő szint. Ekkor tehát már az Élet-építésem Különleges részéhez Adott többlet-teret a FÖLDANYA. Az egyik ’emeleti szobában’ ’volt egy kályha, ahol jó meleget lehetett csinálni’. Feltételezésem szerint ha még nem is tudtam teljesen közvetlenné megnyitni a belső összekapcsolódást az (Ön)Lényegemmel és a FÖLDANYÁVAL, ’itt’ valamennyire ’pótolni’ tudtam az ’erőmet’ [ha a „magára-hagyottság” elkezdett jelezni bennem (?), itt ’megmelegedhettem’]. [Emlékszem, hogy ’próbáltam telefonálni haza’ abból a szobából, amely mára a Személyes Belső-Szentélyemmé vált, de akkor még ez nem sikerült.]

            Ennek a ’második szintnek’ a felépítését követően kezdtem tudatosan ’önmagam felé fordulni’, és néhány év múlva elkezdődött a ’gyors ébresztésem’. Feltételezem azt, hogy mivel korábbi életemben megalapoztam / felépítettem a FÖLDANYÁVAL a MAGSÁGI Szorosságot, ez tette lehetővé a FÖLDANYA és az (Ön)Lényegem számára a GONDOSKODÁS ’erőteljesebb / közvetlenebb’ útjait. Ekkor már tudatosan mindennap kértem útmutatásokat, a tudatosságom és lehetőségeim szerint igyekeztem tevékenyen is részt venni az élet-építésben és a mások felé is irányuló különleges jellegű Gondoskodásokban. Amit Megértettem, azt igyekezettel ’berögzítettem’ a mindennapi életembe(n).

            A Speciális Élet-építést a többi MAGGAL együtt én is az ÁT-VEZETÉS megnyílását követően [nagyjából három éve] kezdtem meg, ekkor már tudatosan ’Együtt’ teremtve a FÖLDANYÁVAL. Tudatosan fogadtam be az élet-építéshez szükséges Garanciákat (Tér-alapokat), tudatosan részt vettem az áramlások és belső-terek megformálásában…

 

            Mivel a megszületésemet megelőzően a Különleges Élet-építésre ’szánt / adott’ Személyes Élet-Tér-részt „leválasztották” az Életemről / Anyagi-Testemről, a VILÁGBAN Kipróbáló jelleggel már elkezdődött TÉR-PÓTLÁSOK tették lehetővé azt, hogy a FÖLDANYA [a mai fogalmakkal] Gondoskodási-alapú tér-részeket ’illeszthessen / adhasson’ a számomra. Mivel ezeket képes voltam tudatosan befogadni, és ’szinte azonnal’ tudatosan el is kezdtem ezekkel dolgozni [az Életem részévé tenni], több részletben / több szakaszban egyre újabb [személyes, ÖN-Azonossággal is megjelölt] Tér-részt tudtam ’hozzáilleszteni’ a megmaradt Személyes Élet-Teremhez. Szinte bizonyos vagyok abban, hogy csak azért voltam erre képes, mert KÜLÖNLEGES Birodalom az eredőm, emellett korábban már MAGSÁGI Szorosságot Választottam és formáltam meg a FÖLDANYÁVAL, valamint még az, hogy a FÖLDANYA akkor a VILÁG KÜLÖNLEGES BEFOGADÁSÁBAN élt, és így a Közösségével / MAGJAIVAL hozzákapcsolódhatott a TÉR-PÓTLÁSOKAT lehetővé tevő KIPRÓBÁLÓ Teremtésekhez.

 

            ’Ha most visszatekintek a most élt Életemre’, olyannak látom az eddigi élet-építésemet, hogy a megmaradt Személyes Élet-Tér-részemhez több szakaszban egy-egy Gondoskodási-alapú tér-részt ’toldottam’ hozzá.

            Ezek az utóbb hozzátoldott (Gondoskodási-alapú) tér-részek Felismerhetően mások voltak, mint a megszületésemkor megmaradt Személyes Élet-Tér-rész. Harmoniaként épültek egymáshoz [másként nem maradhattak volna meg egyben], mégis „nem Egy-Térből eredtek” [a Különleges élet-építésem nem tudott a megszületésemhez Adott Személyes Élet-Térből közvetlenül megformálódni]. Olyan volt a ’szakaszokban épülő házam’, mintha különböző stílusok épültek volna rá egymásra: ’EGYSÉGES’ volt annyiban, hogy az ÖN-Azonosságomon alapult, Összecsendülésen alapult, mégis ’KÜLÖNBÖZTEK’ is az egymásra épülő szintek.

 

     „…Szóval egész mostani életemben „tér-hiánnyal” küszködtem-küszködök, bár sok segítséggel az elvett tereim egy részét vissza tudtam építeni.

      Számomra a mostani életem olyan, mintha úgy terveztem volna meg, hogy egy erős és dús lombú szép fa legyen, sok szépséget is megtapasztalhassak.

     A tér-vesztés miatt mára ez olyan, hogy egy erős fa lett, a gyökere, törzse és a fő ágai néhány kis oldal-ággal megmaradtak, élnek. Mindaz, ami ahhoz volt szükséges, hogy éljek és másoknak is tudjak segíteni a magammal hozott lehetőségekből, az megmaradt és él, erős… de amit szépségként (’szabadidős tevékenységként’) is szerettem volna megtapasztalni / felépíteni [mert ezzel is sokat lehet másoknak is segíteni, az öröm / a szeretet megtapasztalásával], ahhoz nem tudtam még minden teret visszaépíteni.

      Hálát adtam azért, hogy mindezek ellenére megtanultam és tudok szeretni, van családom és vannak barátaim, akikkel számíthatunk egymásra / bízhatunk egymásban, és hogy nagyon sok mindent újjá tudok építeni az életemben, önmagam és mások számára is hasznos (tevékeny) életet élhetek, folyamatosan tudom építeni a megértéseimet…”

 

            Az életem folyamán ’szakaszokban’ befogadott Gondoskodási-alapú Tér-részek mindig ’elégségesek’ voltak ahhoz, hogy nekikezdhessek az élet-építés következő szakaszának, de ’csak szűken volt elég’: biztosította az életben-maradásomat, és a MAGSÁG újjáépítéséhez legszükségesebb élet-építést.

 

            Az elmúlt néhány hétben bennem is FELERŐSÖDTEK a Hiány-Jelzések. Kisgyermekkoromból jól emlékszem ezekre a Hiány-Jelzésekre. Sokszor jelzett ez úgy bennem, hogy ’jó lenne enni valami nagyon-nagyon finomat, de nem tudom mi az’.

            Úgy értelmezem ezt ma már, hogy a bennem megformálódott Tér-Vesztés volt a közvetlen oka a Hiány-Érzetnek… és ebből eredően azt feltételezem, hogy a Hiány-Érzet majd akkor szűnik meg teljesen, amikor az Életemhez tartozó Tér-Vesztettség maradéktalanul megszűnik.

            Említettem az előző pontban azt, hogy a FÖLDANYA a TÁMASZTÉKOK három fő formáját határozta meg: vannak olyanok, akiket valamilyen Tér-Vesztettség miatt a TÉR ’pótlása’ vagy megerősítése lehet képes ’stabilizálni’, másokban a ’legnagyobb hiányként’ a TÁRSAK hiánya jelez, és vannak, akikben a (bizonyos irányokban való) TEVÉKENNYÉ válás tud segíteni a kiegyensúlyozódásban.

            Jellemzően minden teremtőben valamilyen tényleges TÉR-VESZTÉS az oka a Hiány-Érzet megformálódásának, azonban különböző, hogy kiben mi okozza a legerősebb / [ ’legmeghatározóbb’] Hiány-Érzetet. Van, akiben a TÉR-PÓTLÁS is képes már ’nyugalmat adni’, másokban a TÁRSAK KÖZELSÉGE vagy a TEVÉKENYSÉG elkezdése. Vannak, akikben mindhárom szükséges ahhoz, hogy a ’középpontjukhoz visszailleszkedjenek’, másokban pedig a háromból valamelyik kettő egymáshoz-társítása.

 

            Nálam is egyértelműen a tényleges Tér-Vesztés volt az oka a megformálódó Hiány-Jelzéseimnek. Az [538.r.] 180. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy mi hiányzott a legjobban a bezárt részemnek’:

„…20190720 [9.r.] – elérhető ITT:

     „…Amikor régebben egy-két pillanatra rálátásom lehetett az én Bezáródott élet-részemre, én úgy érzékeltem, mintha egy „űrben” (végtelen magányosságban és sötétben / fény-nélküliségben) [TÉR-nélküliségben (!)] lett volna, és fázott, nagyon fázott. Ennek kapcsán azt tanultam meg, hogy

ha ilyen rálátás nyílhat

a Bezáródásából-a-Teljességbe-Visszaigazodást-Megkezdett élet-részünkre,

az megmutatja,

hogy mi hiányzott a ’legjobban’ (mi fájt a legjobban) a Bezárult ön-résznek,

mire (milyen gondoskodásra, figyelemre) van a legnagyobb szüksége KEZDETBEN ahhoz,

hogy ’visszatérhessen’ [’újra élettel-teljen’].

 

       Nálam talán az ölelés [a társak közelsége] hiányzott nagyon, és az segített kezdetben a legtöbbet, hogy elfogadtam és szeretettel magamhoz öleltem a saját hazatérő ön-részemet [illetve talán pontosabb úgy, hogy magához ölelt az addig eltávolodva-élt Lényegem… Most is emlékszem még, hogy olyan volt ez, mint a puha bársony, meleg és szeretettel-teli, háládatos, soha-el-nem-múló-örök… vigasztaló és erőt-adó… felmelegítő, átmelegítő, élettel-feltöltő… bátorító, elfogadó (és érdek nélküli, nem akart irányítani, egyszerűen csak ott volt (Van)]…”

 

            Említettem az előbb, hogy amikor néhány évtizede a ’házam’ ’második szintjét’ megalapozhattam és egy kis mértékben már újjá-építhettem, az egyik ’emeleti szobában’ volt egy ’jó meleg kályha’, ahol ’felmelegedhettem’. Ez a ’felmelegedési lehetőség’ fontos része volt annak, hogy ne érzékeljem a „magára hagyottságot”. Mint említettem, amikor ’rálátásom nyílt’ a „bezáródott” részemre, „egész testemben / egész lényemben fáztam / vacogtam”. Amikor a ’felmelegedés’ lehetősége megnyílt az egyik Különleges belső-teremben, akkor már az ’első szinten’ lévő [az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások megformálását lehetővé tevő] ’szobákat’ is ’olyanná rendeztem be’, hogy ’vendégeket is fogadhassak’ [majd kapcsolódhassak a társaimmal]. ’Függönyöket’ tettem fel minden szobában, gyakran ellenőriztem az ablakok zárhatóságát [vagyis hogy én magam szabályozhassam, hogyan használom ezeket a belső tereimet, ne kényszeríthessen senki-és-semmi…].

            Nálam is egyértelműen a tényleges TÉR-Pótlás volt szükséges ahhoz, hogy az Életemet egy szűken meghatározott [a túlélést biztosító] Irányban tarthassam. A ’melegségre vágyás’ a Társak közelségének hiányát jelezte, így a Társakhoz való Közeledést lehetővé tevő belső építkezés is nagyon fontos volt a számomra. Mivel akkor még „működött” bennem egy súlyos átok, a túlélésem függött attól, hogy képes legyek párkapcsolatot megformálni és gyermekeket befogadni a családomba.

 

 

            Mivel az én Életemben a Tevékeny-Megnyilvánulás és a Társakkal való közvetlen kapcsolódás nem szűnt meg teljesen, bennem a Tér-Hiány volt a legmeghatározóbb. A ’túlélésemhez’ nélkülözhetetlen volt az, hogy a FÖLDANYA Gondoskodási alapú Tér-részeket ’Adjon’ a VILÁGBELI Jelenlét során [és a KÜLÖNLEGES Eredőm miatt ezt képes voltam hozzárögzíteni az életemhez]. Igaz, hogy így egy ’eklektikus’ [egy ’toldozott-foltozott’] Személyes Élet-Tér formálódott meg az Életemhez / Anyagi-Testemhez, amely csak a ’Fő Irányokban’ való élet-építést biztosította… de még ’ma is itt vagyok’.

 

            Mint említettem, néhány hete / néhány napja a Hány-Érzetek fokozatosan felerősödtek bennem. Nyilvánvalóan a többi MAGGAL együtt én is részt vettem azokban a Kipróbáló és Behangoló teremtésekben, amelyekben a FÖLDANYA a Hiány-Érzetet Megelőző / Megállító / Megszüntető Közvetlen GONDOSKODÁSAIT formálta-formálja. Kevéssé jellemző rám, hogy a ’fejem’ ’fájna’, de az elmúlt napokban furcsa fájdalmak kezdtek jelezni a fejemben. Nem voltak ezek elviselhetetlenek, de határozottan jeleztek.

            Valamivel több mint kettő napja egy belső útmutatás alapján a ’Teljes-Létezésemmel-és-Életemmel’ Tudatosan belehelyezkedtem az Életemet GONDOZÓK MEGERŐSÍTÉSÉBE, valamint az OLTALOM-TÉR VÉDELMÉBE. Előtte annyit Érzékeltem, hogy valamilyen ’Tér-Kiigazítás’ Lehetősége nyílik meg.

            Amikor a VÉDŐ-TÉRBE Tudatosan belehelyezkedtem, ’már tudtam’, hogy az eddigi ’eklektikus’, egyre inkább Gondoskodási-alapú Térként megnyilvánuló Személyes Élet-Terem ’Leválasztásra’ kerül az Életemről / Régi Anyagi-Testemről, és a REND-TÉTELEKHEZ Befogadott ÉLET-TÉR-RÉSZEKBŐL a FÖLDANYA Megformált a számomra egy ’teljesen új’ Személyes Élet-Teret. Kértem ezt a VÁLTOZTATÁST, és a szívemre / a Középpontomra / az Életemre és a Létezésemre összpontosítva a Figyelmemet Bizalommal és Tudatosan ’átadtam magam a Változtatásnak / beleilleszkedtem a Változás folyamatába’.

            Érzékeltem, hogy az Új Személyes Élet-Tér egyrészt ILLESZKEDŐ azokhoz a Választásaimhoz, amelyekkel ebbe a most élt Anyagi-Testi Életembe megszülettem, ugyanakkor az azóta megtapasztalt Élet-Építésemhez is. Nem megértett még a számomra az, hogy az ’ILLESZKEDÉS’ [Illesztés (?)] milyen új formáit nyilvánította meg a FÖLDANYA az Új Személyes Élet-Terem megformálásánál… Érzékeltem, hogy az Anyagi-Testemben jelenlévő Életemhez és az Anyagi-Testemhez [az eddigi Személyes Élet-Tér óvatos leválasztását követően] nagyon óvatosan hozzárögzítésre került az Új Személyes Élet-Tér. Érzékeltem a ’beilleszkedését’, majd később azt is, hogy alaposan Ellenőrizte a FÖLDANYA és az (Ön)Lényegem is azt, hogy minden Tapasztalatom pontosan berögzüljön a kissé más rendszer szerint megformált Belső-Tereimben [feltételezésem szerint a ’fejfájás’ már az ezen kissé más rendszerű Személyes Élet-Térhez való hozzáhangolódást jelezhette (?)]. ’Gondolatban gyorsan végignéztem’, hogy az ismert Belső-Tereim ’hol vannak’ az új rendszerben. Érzékeltem, hogy egy szükséges tartamban a ’középpontomat’ és az ’élet-tengelyeimet’ Megtámasztással is megerősítette a FÖLDANYA.

            Hálásan megköszöntem, hogy a több mint 50 évig az Életemhez tartozó Gondoskodási-Térből ’visszaigazodhattam’ a már teljes egészében az Életemhez tartozó ’egységes’ Személyes Élet-Térbe.

            [A FÖLDANYA a MAGJAIBAN azt követően vált képessé a Személyes Élet-Tér (teljes) Pótlására vagy Kiigazítására, amikor Ő-MAGA is maradékalanul vissza tudott illeszkedni a YOSÁGBAN az ÉLETÉHEZ tartozó ’Személyes’ ÉLET-TERÉBE.]

            Ezt követően naponta többször tudatosan belehelyezkedtem TELJES-ELLENŐRZÉSBE, kértem, hogy az Életemet GONDOZÓK Ellenőrizzék a pontos Beilleszkedést, illetve ha van valamilyen még visszabontandó tér-rész, annak a visszabontása nyilvánuljon meg (ha lehetséges, akkor Könnyítés formájában).

            Felismertem természetesen azt is, hogy ez a megtapasztalásom [ma már a YOSÁG Birodalmán belül (még itt a Régi TÉR-ALAPÚ ÉLET-TÉRBEN] egyben egy  Új Közvetlen GONDOSKODÁS ALAP-HARMONIÁJÁNAK és SZABÁLYOZÁSÁNAK megformálásához is tartozott [az Irgalom-maggal rendelkező MAG közvetlenül részt vett ennek az Új Közvetlen GONDOSKODÁSNAK a Megformálásában]. A MAGOK a TÉR-PÓTLÓ / TÉR-KIIGAZÍTÓ Kipróbáló Teremtésekben folyamatosan részt vesznek mindannyian az utóbbi években, most azonban egy olyan Új Közvetlen GONDOSODÁSÁT formálta Késszé a FÖLDANYA, amellyel akár sok nehéz helyzetben lévő teremtő visszailleszkedését is segítheti a Jogos Tér-Használatba.

 

            Részleges az a megértésem, hogy nagyon sok FÖLD Közösségében élő teremtőt eddig a FÖLDANYA azért nem választott le a jogosulatlanul használt Terekről / Áramlásokról [kényszerről / függőségről…], mert az egyet jelentett volna ezen teremtők halálával.

Előbb Késszé kellett formálnia a FÖLDANYÁNAK azt a Közvetlen GONDOSKODÁSÁT,

hogy (legalább) ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett

képes legyen a FÖLDANYA  ’Új’ [Életet Megóvó, az Irányban-Tartást lehetővé tevő]

(1) Személyes Élet-Teret

vagy (2) Gondosodási-alapú Tér-részt

Hozzáilleszteni / Adni [vagy Fontos Okból akár Hozzárögzíteni]

az itt élő teremtők Életéhez / Anyagi-Testéhez,

és csak azt követően szüntethető meg maradéktalanul a teremtők Jogosulatlan Tér-Használata 

[azt követően lehetséges a jogosulatlanul használt Terekről / Áramlásokról való  tényleges leválasztás].

 

            ’Eddig’ a FÖLDANYA ezt a Közvetlen GONDOSKODÁSÁT azért nem tudta megnyilvánítani, mert az ÉLET-TÉR [az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN] nagyon jelentős részében „csapda”-jellegűvé vált.

AZÉRT MOST tudta a FÖLDANYA ezt a Közvetlen [Személyes Élet-Teret Kiigazító vagy Pótló] GONDOSKODÁSÁT Késszé formálni

[a MAGJAIVAL végzett Kipróbáló és Behangoló teremtések során],

mert a FÖLD Közösségében élő teremtők EL-Változásainak Teljes-Rendezését lehetővé tevő / Elindító REND-TÉTELEKET

a FÖLDANYA nem csupán az ÚJ ÉLET-TÉRBE Rögzítette be,

hanem az ÁT-VEZETÉSI-TÉRHEZ is Berögzítette.

 

Ez azt jelenti,

hogy a REND-TÉTELEKHEZ a FÖLDANYA [VÉDETT] TERET Fogadott Be / Rögzített be az ÁT-VEZETÉSI-TÉRHEZ is.

’EBBŐL’ a TELJES-Rendezéseket lehetővé tevő ÉLET-TÉR-RÉSZBŐL formálja meg ma már a FÖLDANYA

 az itt élő teremtők Életéhez ’Adható’

(1) Új Személyes Élet-Tereket,

(2) vagy a Gondoskodási-alapú Tér-részeket.

 

            Nagyjából egy nappal azt követően, hogy a Régi Anyagi-Testemhez Új Személyes Élet-Teret ’Adott’ és rögzített hozzá a FÖLDANYA, belső útmutatás alapján Teret kértem ahhoz, hogy a Régi és Új Anyagi-Testemben mindazon KÖZVETÍTÉSI Utat Felépíthessem / megnyilváníthassam, amelyek az (Ön)Lényegemben már Késszé formálódtak. A FÖLD Közösségén belül ezek természetesen [Összecsendülésre alapulóan] csak a FÖLDANYA Egyetértésével nyilvánulhatnak meg. Érzékeltem, hogy az Összecsendülés megformálását követően Teret Adott a FÖLDANYA ehhez az Élet-építéshez, amit új Belső-Térként berögzített a Különleges és Speciális Élet-építési-részhez. Nem sokkal később érzékeltem, hogy ehhez az Élet-építéshez egy új belső áramlás formálódott meg az ALAP-ÁRAMLÁSOMON belül, és a MINDENSÉG-FORRÁSA (Speciális) GARANCIÁT rögzített be a KÖZVETÍTÉS számára megformált Belső-Térben. [A Garancia maga is egy tér, egy Garancia berögzítése az Anyagi-Testben a választott irányú Élet-Építéshez Teret Ad, jellemzően ma már ebből formálódnak meg az Élet-Építéshez szükséges belső áramlások is].

        Az elmúlt napok tapasztalata [az Új Személyes Élet-Térbe berögzülésem óta] az, hogy mintha ’megszűnőben lenne a Hiány-Érzet’ [mivel még kevés tartam telt el, nem tudom pontosan meghatározni, hogy ez az Erősebb-Takarásoknak köszönhető-e, vagy pedig a Tér-Kiigazítás miatt a korábbi Hiány-Érzet ténylegesen megszűnik]. Nem érzékeltem eddig jelentősebb  fájdalmakat, és leginkább olyan belső Jelzések formálódtak csak meg bennem, amelyeket a Fokozott-Érzékenységben Jelző élet-részeim Jelzésekor szoktam megtapasztalni.

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!