omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (35) 668-687
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (35) 668-687 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (687.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (687.r.)


Az írás 686. része elérhető ITT

 

2.

            Részleges az a megértésem, hogy a ’húsvét’ ’napjaiban’ (?) LEHETŐSÉG nyílt egyes Jóvátételi [vagy akár Vezeklési] KÖVETKEZMÉNYEK ’enyhítésére’, ha korábban (!) kezdeményezte az ilyen ENYHÍTÉST a ’károsult’.

 

            A Felelősség-Meghatározás kapcsán említettem, hogy egy EL-Változás [vagy Veszély-Helyzet] megformálásához tartozó Felelősség Meghatározása az Életet Közvetlenül GONDOZÓK Hatalma és Felelőssége, és erre alapulóan kerülhet meghatározásra a[z egyre inkább ’egységesedő’ KÖVETKEZMÉNYEK (Birodalmon belüli, Közösségen belüli) Rendszerében Szabályozott] Következmény a Felelősséggel rendelkező teremtő Életére kiterjedően.

            Viszonylag ritka az, amikor egy EL-Változás megformálásáért Felelősséggel rendelkező teremtő FELELŐSSÉG-MEGHATÁROZÁSÁBAN ténylegesen (közvetlenül) részt kell vennie a ’károsultnak / sértettnek’, de ma már ez is lehetséges. Az EL-Változásért Felelősséggel rendelkező teremtő Felelősség-Meghatározásáról és a meghatározott Következményről szóló FELJEGYZÉS azonban ma már ténylegesen Berögzítésre kerül minden olyan teremtő Életében [Megformált-Testeiben] is, akik Életét Megnehezítette / EL-Változátotta a teremtő (életet sértő) megnyilvánulása.

 

20200908 [310.r.] 114. pont [a „rátelepdő” TELJES-ELLENŐRZÉSÉHEZ / Jóvátételi EGYEZTETÉSEKHEZ hozzákapcsolódhatnak az érintettek (károsultak), a készülő FELJEGYZÉS őket érintő része berögzítésre kerül minden megformált-testükbe] – elérhető ITT

20200908 [436.r.] 152. pont [az EL-Változást okozó teremtő meghatározott Felelőssége Berögzítésre kerül Feljegyzésként az érintett (EL-Változást elszenvedő) teremtőben; Felelősség-Meghatározásnál a közvetlenül érintettek (sértettek) Lehetősége enyhítési Javaslat előterjesztésére, és arról is nyilatkozhat, hogy később szeretne-e Közeli-Összekapcsolódást megformálni azzal a teremtővel] elérhető ITT

 

            Korábbi írás-részben említettem, hogy a régebbi és mostani Életemben engem érintően „bűnbaksági csapdát” megformáló teremtők Felelősségét Meghatározó FELJEGYZÉS berögzítését Érzékeltem, és azokhoz kapcsolódóan érzékeltem annak a lehetőségét is, hogy ’Javasolhatom’ a meghatározott Következmények ’enyhítését’. Egy rövid áttekintést követően eddig még csak olyan ’válaszom’ volt ezekre, hogy ’nem látok lehetőséget’ az ’enyhítésre’ [mert semmiféle tényleges lépést nem tettek az EL-Változás és egyéb nehézségek megszüntetése érdekében akkor sem, amikor ennek a lehetőségét Felajánlottam (vagy Felajánlotta a FÖLDANYA)].

            ’Húsvét’ előtt néhány nappal egy furcsa Érzékelésem volt. Utóbb azt értettem meg, hogy akik Javasolták az Életükben ténylegesen EL-Változást okozó teremtő-társuk Felelősségének az ’Enyhítését’, azokat [(1) ’Együtt’ és (2) külön-külön is] valamilyen EGYEZTETÉSI / ELLENŐRZÉSI (SPECIÁLIS) TÉR-Részbe vezette be / rögzítette be a FÖLDANYA.

            Megértést segítő kép: egy nagy tágas Térben vagyok. Érzékelem, hogy mintha a ’közelemben’ [mégis távolság-tartással] egy általam inkább férfi formában érzékelt másik teremtő is lenne. Mintha ’együtt’ (?), egyszerre (?) jöttünk volna ide.

            Van ennek a Térnek egy olyan érzete a számomra, mintha egy olyan nagyobb ’pályaudvar’ lenne, amelyben a háborúból menekülőket fogadták. A Tér egyik részén hosszú pult van (ez látható), a pult mellett van egy nagy ’paravánnal’ (VÉDŐ-Térrel) Takart rész, és a paraván és pult találkozásánál az egyik sarokban nagyon sok nagy [’ember-nagyságú’ (?)] ’zsák’ van, a zsákok szája gondosan be van kötve.

            Először a férfi-forma ment a ’pulthoz’ (hosszú asztalhoz). Egy kicsi (a tenyérnél csak egy kicsit nagyobb) fonott kosár-szerűt kapott, majd abba kettő nagyobb ’piros tojást’ tettek a segítők. Az egyik kezébe ezt követően tettek még valamit (azt nem láttam / nem érzékeltem, hogy pontosan mi), és a nagy zsákok közül is kapott egyet. Ezt követően ’ő’ ’távolabb húzódott’ [vagy ’átment egy másik Tér-részbe’ (?)].

            Ezt követően ’én’ léptem a hosszú asztalhoz, én is ’kaptam’ egy kis fonott kosarat. Itt valamilyen Fontolgatás vagy Értékelés nyilvánulhatott meg gyorsan… egy kis ’keresgélés’ után először egy (húsvétkor a boltokban kapható) (csoki, színes papírba csomagolt) ’bárány’ ’figurát’ kaptam (vagy fogtam meg), és azt a kis kosár egyik végében ’lefektettem’. Emellé én is egy másik piros tojást helyeztem.

            Utólag olyan megértés kapcsolódott a helyzethez, hogy afelé a teremtő felé, akit ’én’ ’magamként’ érzékeltem, a másik (férfi jellegűbb) teremtőnek kettő Jóvátételi (vagy akár vezeklési) Felelőssége került meghatározásra [’felém’ irányulóan ennek a másik teremtőnek kettő olyan súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen és EL-Változást okozó megnyilvánulása volt, amely ’EL-Térített’ az eltervezett utamtól].

            Azt érzékeltem, hogy az egyik Felelősség-Meghatározáshoz kapcsolódóan ’én’ korábban ’Enyhítési’ Javaslatot terjesztettem elő [értelme szerint ez azt jelentheti, hogy jelentős KÖNNYÍTÉST vehet igénybe a Jóvátétel teljesítéséhez, illetve akár ’részleges’ teljesítés esetén ’Könnyítéssel’ Befejezetté is nyilváníthatja a FÖLDANYA a Jóvátételt]. Jelenlegi megértésem szerint a ’férfi-forma’ már ténylegesen megkezdte az egyik Jóvátételét, a tőle telhetően komoly szándékkal teljesíti is a Jóvátételt, és a ’károsult társ’ Javaslata alapján, valamint az eddig már részlegesen teljesített Jóvátételre [mint ÉRDEMESSÉGRE (!)] alapulóan a FÖLDANYA Befejezettnek ’Ítélte’ az egyik Jóvátételt (KÖNNYÍTÉSSEL Teljesen Lezárta)]. Ezt jelezte az, hogy egy ’bárányt’ ’fektetett’ az ’én’ kosaramba. Feltételzésem szerint ’mindkettőnkben’ berögzítésre került [az Eredő-Ön-Jelleg mellé] a TELJESÍTETT Jóvátételről készült FELJEGYZÉS, és az is, hogy KÖNNYÍTÉSSEL került ez Lezárásra.

            Feltételezésem szerint ’ezért nem érzékeltem’ azt, hogy a ’férfi-forma’ a kapott ’zsák’ mellé ’mit kapott a másik kezébe’.

            ’Mindkettőnk’ ’kosarában’ ugyanakkor egy-egy ’piros tojás’ is ’berögzítésre’ került, ami azt jelezte, hogy ennek a ’férfi-formának’ van még egy olyan Rendezést igénylő Tapasztalata, amelyhez kapcsolódóan a Jóvátételi Felelőssége meghatározásra került [mert az Életemben azzal EL-Változást okozott]. Ehhez kapcsolódóan nem került (’eddig’ ?) előterjesztésre ’Enyhítési’ Javaslat, és jelenleg nincsen olyan Érdemesség sem, amely okot adhatna az Enyhítésre. A ’zsák’ ehhez a másik Tapasztalatához [Alvó-Kódhoz (?)] tartozhat, és a részleges megértésem szerint azt is jelzi, hogy VÁLASZTOTTA azon még Rendezést igénylő Tapasztalat FOLYTATHATÓVÁ megformálását és Rendezését [egy Alvó-Kódhoz tartozó Feljegyzés lehetett a ’zsákban’ (?)], és majd az Új Teremtő-Szakaszban kezdi meg annak a Teljes-Rendezését. Feltételezésem szerint majd amikor ténylegesen belekezd ennek az Alvó-Kódjának a Teljes-Rendezésébe, akkor lehet egy olyan Újabb EGYEZTETÉS, amelyben [valamilyen Érdemességre alapulóan] elő lehet olyan Javaslatot is terjeszteni a ’károsultnak’, amelyben kérhet Enyhítést].

 

3.

            Részleges megértésem szerint (’mostanában’) ’gyorsan’ Visszafogadtam egy olyan Alvó-Kódomat, amely habár egy viszonylag kisebb Tapasztalathoz tartozik, azonban élettel-összeegyeztethetetlen jelleg is berögzült korábban ebbe az Alvó-Kódba.

        Feltételezésem szerint azért fogadhattam vissza [’sürgősséggel’ (?)] ezt az Alvó-Kódot (’mostanában’), mert a Párkapcsolódáshoz tartozó belső-teremben egy Új ’Előremutató’ (speciális) Összecsendülés került berögzítésre, és ez az Alvó-Kódom egy olyan korábbi (kisebb) Tapasztalathoz tartozott, amely ehhez a belső-teremhez tartozott [tehát vagy párkapcsolódási megtapasztalásból eredt ez a súlyos sérülés, vagy ezt a Tapasztalatomat szakította meg vagy változtatta el valamilyen mástól eredő (be)hatás]. Azért is fogadhattam vissza ezt az Alvó-Kódomat, mert ’mostanra’ az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg teljesen leválasztásra került róla.

 

20200908 [668-669.r.] 202. pont (3) [párkapcsolódás majd csak az ÚJ ÉLET-TÉRBEN nyíljon közvetlen áramlássá; Speciális (Előremutató) Összecsendülés] – elérhető ITT

20200908 [670.r.] 202. pont (3) elérhető ITT

20200908 [671.r.] 202. pont (3) [az ÁT-VEZETÉS során a meglévő Közeli-Összekapcsolódások FOLYTATÁSÁRÓL (vagy későbbi Megnyitásáról) szóló Összecsendülés SPECIÁLIS Összecsendülés] – elérhető ITT

20200908 [675-676.r.] 203. pont (1) elérhető ITT

 

            Jelenleg még nem nézhetek rá közvetlenül az élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől teljesen feltisztított saját Tapasztalatomra [így még nem értem azt, hogy milyen korábbi Tapasztalathoz tartozik a visszafogadott élet-részem, pontosan mi okozta az EL-Változást, és ténylegesen milyen élettel-összeegyeztethetetlen jelleg rögzült ehhez korábban].

            Azt érzékelem, hogy a Tapasztalat NEM FOLYTATHATÓ részéhez tartozó FELJEGYZÉS már berögzítésre került a Megformált-Testeimbe, és a Visszafogadott élet-részem megfelelő kiegyensúlyozódását követően a FELJEGYZÉST Megismerhetem. Most azonban még ’távolságot tartani szükséges’ a korábbi Tapasztalat ’súlyos’ fájdalmaitól’.

            Részleges az a megértésem, hogy ennek a Tapasztalatomnak [eddigi Alvó-Kódomnak] az életbe-visszavezetése ’folyamatos’ és ’szakaszos’. Amikor először érzékeltem [és már a ’magaménak’ ismertem fel], még szinte ’mozdulatlan’ volt, ’fokozatosan oldódott fel’, ’fokozatosan telítődött élettel’. Feltételezésem az, hogy erre a gyors életbe-visszavezetés miatt van szükség. Olyan ’mértékben (gyorsasággal)’ lehetséges még a ’gyors’ életbe-visszavezetés is, amelyet harmoniaként képes érzékelni / megtapasztalni (1) mind a visszafogadott élet-rész (az eddigi Alvó-Kód), (2) mind pedig a jelenleg Anyagi-Testben élő Élet-rész.

            Néhány nappal ezelőtt egy Speciális (Belső?) Térben azt érzékeltem, hogy egyre tevékenyebbé / mozgékonyabbá kezdett válni a visszafogadott élet-részem, máskor azt érzékeltem, hogy a párkapcsolódás számára megformált belső-térben ’pihen’ [hangolódik hozzá a Jelenléthez].

 

            Említettem korábban, hogy amikor egy Visszafogadott élet-részünkre közvetlen rálátást enged a FÖLDANYA, az azt a célt szolgálja, hogy a Visszafogadó élet-részünkkel Megértsük, hogy az addig eltávolodva lévő élet-részünk számára ’mi hiányzott / mi hiányzik a legjobban’, és így milyen ’felé-fordulással / felé-közeledéssel’ tudjuk KÖNNYEBBÉ (akár gyorsabbá) tenni a Jelenhez-Igazodását KEZDETBEN.

 

20200908 [538.r.] 180. pont [mi hiányzott a legjobban a bezárt részemnek; hála megformálódása a visszafogadást megelőzően] – elérhető ITT

20190720 (9) – elérhető ITT

20200908 [639.r.] 197. pont (4)elérhető ITT

20200908 [677-678.r.] 203. pont (1)elérhető ITT

20200908 [651.r.] 197. pont (9-III.) [a szépség és a Gondoskodó szeretet megtapasztalását / felépítését választottam élet-célul] – elérhető ITT

 

            Egy ’rálátásban’ a FÖLDANYA ’megmutata’ (pár napja), hogy a visszafogadott élet-részem amikor elkezdett tevékenyebbé válni (élettel telítődni), a ’Tér’ (a helyzete?) Felismerését követően szinte azonnal valamilyen ’tisztálkodási’ lehetőséget kezdett keresni [inkább egy fürőszoba-jelleget keresett (én így tudtam értelmezni), amelyben ’megfürödhet’]. Érzékeltem azt, hogy ennek a ’megtisztulásnak / tisztálkodásnak’ kifejezetten az volt a célja, hogy ’teljesen tiszta legyen akkorra, amikorra majd a párjához kapcsolódhat’. Mivel ma még ’nem láthatom’, hogy milyen Tapasztalat volt az alapja ezen élet-részem eddigi Alvó-Kóddá megformálásának, csak ’sejtem’ vagy ’feltételezem’, hogy valamilyen súlyos „csonkulás” vagy más jellegű „beszennyeződés” lehet a Tapasztalathoz tartozott [mára teljesen visszabontott] élettel-összeegyeztethetetlen jelleg.

            Miután megértettem, hogy valamilyen megtisztulási lehetőség [’tiszta víz’ (?)] fontos ezen visszaigazodó élet-részem számára, a párkapcsolódáshoz tartozó belső-térben ’megformáltam’ a számára egy ’megtisztulást segítő közeget’ (nincsen rá szavam). Olyan ’(vizes) medencéhez’ hasonló ez a tér, amely lehet olyan, mint egy kis kád, amelybe kényelmesen bele lehet ülni-feküdni, és lehet egy kisebb tóhoz / tengerhez is hasonló, amelyben akár ’úszni’ (?) is lehet. Ez utóbbi talán a Szabadság (?) megtapasztalása miatt lehet fontos (?). Feltételezem, hogy ez segítheti a ’biztonság-érzet’ újjá-építését ebben az éppen Jelenhez-Igazodó élet-részemben. [A ’kádban’ közvetlenül a FÖLDANYA kéksége a kiegyensúlyozódást segítő (és közvetlenül Megtartó, Gondozó) ’közeg’.] Siettetni nem lehet a visszaigazodást [még ha gyors változásként is nyilvánul meg az Életemben]. Nagyon sok pihenésre (és alvásra) volt szükségem több napig, feltételezésem szerint ezt a gyors visszaigazodást megélő élet-részemet először ezzel tudtam segíteni abban, hogy az Anyagi-Testi Jelenléthez hozzákapcsolódjon és elkezdhessen hozzáhangolódni.

            A visszavezetését megtapasztaló élet-részem számára ma egy olyan másik tér-részt is ’megformáltam’, amelyben a FÖLD Közösségére / az Anyagi-Testi Jelenlétre ’jellemző’ ’elemeket’ és tér-formákat megismerheti / megtapasztalhatja [’megérintheti’]. Ez is a kiegyensúlyozódását segíti (majd később talán megértem, hogy ez a számára miért szükséges). [Lehetséges, hogy a „megcsonkulásának” vagy „beszennyeződésének” az ’emléke’ (Tapasztalata) (az „elvesztés" fájdalma?) így hamarabb / közvetlenebb úton Rendeződhet (?).]

 

        Említettem korábbi írás-részben, hogy amikor a kék könyv írásakor az akkor visszaigazodó Alvó-Kódomra ránézhettem, az az élet-részem ’nagyon fázott’, és ezért amikor az Életemben a Különleges ön-épülés megkezdődött [és a ’házamban’ a ’második szint’ elkezdett felépülni], az egyik szobában ’egy jó meleget adó kályha’ került berögzítésre. Emlékszem rá, hogy sokszor meglátogattam álmomban azt a szobát, és ott mind én magam felmelegedtem, mind pedig ’jól befűtöttem’ úgy, hogy a ház többi részében is melegebb legyen…

 

            Talán tegnap érzékeltem azt, hogy a visszaigazodó élet-részem már nem ’mellettem’ [nem elkülönülve] ’van’, hanem megkezdődött a tényleges Egyé-válásunk. Tudatos lélegzéssel segítettem ezt a folyamatot, és érzékeltem, hogy az egyé-válás ténylegesen megkezdődött, de még nem fejeződhetett be [szakaszokban, ugyanakkor folyamatosan lehetséges csak a teljes visszaigazodás]. Egyebekben nem érzem, hogy más módon tudnám a visszaigazodásban segíteni a visszaigazodó élet-részemet. Feltételezem, hogy lesz majd egy ’Hála’-Megtapasztalás akkor, amikor ez az eddigi Alvó-Kódom maradéktalanul be tud illeszkedni a Jelenlétbe.

 

            Feltételezésem az, hogy a Tudatos pihenés általában segítheti egy addigi Alvó-Kód életbe-visszailleszkedését ELEINTE. Lehet, hogy később is a pihenés segítheti a visszafogadott élet-rész Jelenhez-Igazodását, de azt is lehetségesnek tartom, hogy amikor a visszafogadott élet-rész ’tevékenyebbé kezd válni’, olyan TEVÉKENYSÉGEK végzése is segítheti a visszailleszkedést, amelyet azon Tapasztalathoz kapcsolódóan korábban ’szeretett’ [vagy most szeret (?)] megnyilvánítani.

            Részleges az a megértésem, hogy

itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

csak Fontos Okból lehet

’most’

visszafogadni Alvó-Kódot olyan teremtőknek,

akik képesek befogadni a FÖLDANYA SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSÁT

[és így maguk Tudatosan ’dolgoznak’ a visszafogadáson].

 

            Részleges megértésem szerint ennek az az oka, hogy az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN még megnyilvánuló „csapda”-jellegek [= élettel-összeegyeztethetetlen jellegek] nagyon megnehezíthetik [fájdalmassá tehetik] egy Fokozott-Érzékenységben még megnyilvánuló korábbi élet-rész / Tapasztalat visszafogadását.

       Feltételezésem szerint ez az oka annak is, hogy leginkább olyanok fogadhatnak vissza Alvó-Kódokat, akiknek lehetősége van akár hosszabb tartamban is pihenni. Főleg azokra az Alvó-Kódokra vonatkozhat ez, amelyekben korábban valamilyen élettel-összeegyeztethetetlen jelleg is berögzült.

      Az ilyen Alvó-Kódok akkor válhatnak visszafogadhatóvá, ha a Tapasztalatot KÖNNYÍTÉSSEL teljesen sikerült feltisztítani az élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől, és pontosan meghatározásra került, hogy a Tapasztalat mely részeiben kerül TELJESEN LEZÁRÁSRA (erről nagyon részletes FELJEGYZÉS készül), és mely részei milyen céllal formálhatóak folytathatóvá.

 

            Mint említettem, nem értem ma még, hogy pontosan milyen Tapasztalat van berögzülve ebben a most visszafogadott élet-részemben. Egy ’kisebb’ [mások számára talán kevésbé jelentős] Tapasztalatnak érzékelem jelenleg ezt a visszafogadott élet-részt [feltételezésem szerint ezért fogadhattam vissza most is], és a FOLYTATHATÓ(VÁ ÁTFORMÁLHATÓ) részében olyan Tapasztalat van, amelynek a kiteljesítése FONTOS a számomra [a SZÁMOMRA]. Feltételezésem szerint olyan Tapasztalat-rész volt eddig elérhetetlen a számomra, amely az eredetileg meghatározott ’Vonzódásom’ egyik alap-értéke lehetett [lehet kapcsolata a ’szépség’ és a ’szeretet’ (könnyedség?) megtapasztalásához].

 

Vonzódás (mint élet-cél) KÜLÖNLEGES Birdalomból eredő teremtőkben:

20200908 [651.r.] 197. pont (9-III.) [LEHETŐSÉG nyílt a Jelenhez-Igazítására] – elérhető ITT

 

4.

            Ez egy ÉRTÉKELŐ Tapasztalat (Részleges Megértés) lehet.

            Említettem, hogy a FÖLDANYA már az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is képes Gondoskodási-alapú Tér-részt [sőt, akár Új Személyes Élet-Teret] is ’Adni’ a Befogadásában lévő teremtők számára [a mostanában Befogadott REND-TÉTELI TEREKBŐL]. A Gondoskodási-alapú Tér-részt ha a teremtő nem képes az ’Első-Lépésével’ ’birtokba venni’, akkor a FÖLDANYA a SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSA részeként EGYOLDALÚAN is hozzárögzítheti a nagyon nehéz [Tér-vesztett] helyzetben lévő teremtők Életéhez.

            Részleges megértésem szerint TELJES-ELLENŐRZÉS terjedt ki egy olyan teremtő [Anyagi-Testben élő] Életére, akinek a Befogadott Élet-részéhez a FÖLDANYA nemrégen [a REND-TÉTELEK Befogadását követően szinte azonnal] egy Gondoskodási-alapú Tér-Részt ’Adott’ [rögzített].

            Részleges megértésem szerint az ÉRTÉKELÉS azt rögzítette, hogy ebben a teremtőben továbbra is zavar van: a saját Személyes Élet-Terét (ebben a Gondoskodási-Tér-részt) „nem használja” [valószínűleg nem érzékeli], és továbbra is a más [hozzá közelebb lévő (?)] teremtők Személyes Élet-Terére próbál „kiterjedni”, a másokhoz tartozó [vagy Közösen Használható] Tér-részeket „akarja” úgy használni, mintha az a „sajátja” lenne.

            Egy teremtő nem használhatja jogosan (harmoniaként, megtartható teremtést eredményező módon) a más teremtőkhöz tartozó Személyes Élet-Teret, a Közösen Használható TÉR-Részeket pedig csak a meglévő Összecsendüléseknek megfelelően használhatja minden teremtő.

            Ha a teremtők között Összecsendülésre alapulóan megformálódott valamilyen Általános alapú Közeli-Összekapcsolódás [együttes-tevékenység, barátság, családi kapcsolat, párkapcsolat], a számukra ’Ad’ a FÖLDANYA olyan Közössé-tehető (Személyes) Tér-részt, amelyet együtt is betölthetnek tapasztalatokkal [de csakis az Összecsendülésben meghatározott irányokban, Egyetértésre alapulóan]. Az ilyen Közössé-tehető Tér-részt egyik teremtő sem töltheti be „egyoldalúan” a „saját tapasztalataival”, „használni” csak Egyetértésre alapulóan lehetséges.

            Ez vonatkozik az olyan Közössé-tehető Tér-részekre is, amikor a FÖLDANYA Különleges Okon alapulóan formál meg közvetlen áramlást teremtők között [a Különleges Utat megnyitott teremtő valamilyen Gondoskodást nyilvánít meg a másik nehéz helyzetben lévő teremtő felé]. Vagyis a nehezebb helyzetben lévő teremtő az ilyen ’számára tevékenység végzése céljából felajánlott’ Tér-részt sem töltheti be „egyoldalúan” tapasztalatokkal, csak a társsal Egyetértésben meghatározott tevékenységet végezhet.

            Tapasztalat, hogy a TISZTELET megnyilvánítására részben vagy teljesen nem képes teremtők számára a Tér-Használat jogos megnyilvánítása sokszor komoly nehézséget jelent.

            Megértést segítő kép: a ’saját kertemben’ kerti munkát végzek. Én határozom meg, hogy mikor / hová / mit ültetek, mit változtatok meg stb. Egy (sérültebb) társam vállalja (felajánlja), hogy segít nekem a kerti munkákban. Ha elfogadom a felajánlását, akkor ezzel lehetőséget nyitok a számára [az együttes-tevékenység formájában, vagy Különleges Okon alapulóan] arra, hogy tevékenyen megnyilvánulhasson a ’kertem’ ’egy részében’ [egy rövid tartamban]. Mivel az ’én’ ’kertemben’ folyik a megnyilvánulás, a (sérültebb) társam az én utasításaim szerint végezheti a (felajánlott, és általam elfogadott) munkáját. Elmondhatja nekem a meglátásait / ötleteit, de az ’én’ ’kertemben’ én határozom meg a tevékenység irányát / módját [vagyis a saját elképzeléseit „nem ültetheti be” a ’kertemben’ „egyoldalúan” (nem végezhet mást / máshogyan, mint ahogyan én meghatároztam)].

            Ha a társ az ’én’ ’kertemben’ nem a megbeszéltek szerint végzi a tevékenységét, (súlyosan!) „tiszteletlenül” jár el >>> a „benne lévő rendezetlenséget” „kiárasztja” az ’én’ ’kertemben’ „egyoldalúan” [nem az Egyetértésben meghatározottak szerint nyilvánul meg, így EL-Változást okoz az Életemhez tartozó Személyes (!) Térben].

            ’Én’ [valójában a FÖLDANYA (a közvetlen összekapcsolódás lehetőségének megformálásával)] ’teret adtam’ a számára ahhoz, hogy TEVÉKENY (és hasznos) lehessen [ezzel például levezethessen bizonyos feszültséget (vagy hiány-érzetet) amely a tételenségből ered benne], de a ’számára’ egy kis mértékben közössé-tett tér-részt nem az ’én’ elképzeléseim (Szándékaim) szerint formálja >>> „úgy használja / használná” az ’én’ Éetemhez adott tér-részt, mintha az a ’Sajátja’ lenne.

            Ez egy olyan sajátos helyzet, hogy (1) jogosulatlanul és egyoldalúan „ki akarja terjeszteni a hatalmát / Szándékát” az ’én’ Életemhez tartozó Tér-részre, (2) miközben a számára ’Adott’ (a saját rendelkezésébe tartozó) Tér-részt [akár az Életéhez újonnan berögzített Gondoskodási-alapú Tér-részt] „nem veszi igazán birtokba”, nem kezdi ’megélni’ azokat az Életét Jobbító irányba  vezető Tevékenységeket / Lehetőségeket, amelyek pedig már közvetlenül elérhetőek a számára. Nem kezd bele azokba a Tevékenységekbe, amelyek megerősítenék az ÖN-Ismeretében és az ÖN-Gondoskodásában, és folyamatosan távolabb vezetnék a függőség-kényszerétől stb.

            Sok teremtő Életében megtapasztalható itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN az a sajátos helyzet, hogy a saját [folyamatosan kiteljesedő, kiigazításra kerülő] Személyes Élet-Terét „nem használja” a Célja szerint [nem kezd bele azokba az egyszerű (!) tevékenységekbe, amelyek kivezethetnék a meglévő nehéz helyzetéből, nem kezdi meg a saját Szándéka szerinti élet-építést], és továbbra is a „másokhoz tartozó” Személyes Tereket igyekszik használni „arra”, hogy „hasznosnak mutassa magát mások előtt” [„másoktól várja továbbra is az elismerést / táplálást”]. Másoktól várja továbbra is IRÁNYMUTATÁST, ugyanakkor nem hajlandó (nem képes?) a mások felől érkező (ténylegesen Jobbító Irányú / Különleges) Iránymutatást Elfogadni / Befogadni… sőt, kényszerként érzékeli a mások felől megnyilvánuló segítség-adásttovábbra is TISZTELETLENÜL bánik (1) önmagával, (2) és ebből eredően másokkal, főleg azokkal, akik segítő szándékkal közelebb húzódnak hozzá.

            A példában említett helyzetben a nehéz helyzetben lévő [más kertjében nem a megbeszéltek szerint tevékenykedő, és ezzel a térben EL-Változást okozó] teremtő TÁVOLSÁG-TARTÁSI NEHÉZSÉGGEL küszködik.  Az ÉRTÉKELÉS szeint NEM Érzékeli az Élete ’Középpontját’ és az Iránymutató Tengelyeket, ezért nem képes berögzíteni a figyelmét a saját Választott Céljaira [a saját Szabadsága megerősítése érdekében].

            „Tiszteletlensége” miatt nem képes a társaival (!) a valódi EGYEZTETÉSRE, ezért nem lehetséges vele Általános alapú Közeli-Összekapcsolódás megformálása [mert annak az alapja a TISZTELET, és valamilyen közvetlen kiegyensúlyozott Szeretet-áramoltatásként nyilvánulhat csak meg] [nem tud megfelelni annak a feltételnek, hogy kiegyensúlyozott kölcsönös előnyöket biztosító szeretet-áramoltatásban vegyen részt]. Ebből eredően az Általános alapú Közeli-Összekapcsolódások ’leglazább / legtávolságtartóbb’ formájára, az Együttes-Tevékenység megnyilvánítására sem képes.

            Az ÉRTÉKELÉS szerint mivel az Alap-jelleg [= a TISZTELET] megnyilvánítására nem képes ez a teremtő, a Sors-Rendezése csak SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁS mellett kezdődhet el [IRGALMI alapon, és a SZOLGÁLATI alapú KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSSAL, azaz legalább ERŐS IRÁNYBAN-TARTÁS mellett, kezdetben nagyobb távolság-tartással más egyedi teremtők felé irányulóan (vagyis csak egészen rövid tartamokra lehetséges a számára más teremtőkkel közvetlen összekapcsolódást, azaz közeledési helyzetet megformálni)].

            Nem megértett ma még a számomra, hogy a FÖLDANYA milyen SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL képes ezeknek a teremtőknek a ’figyelmét’ ’oda-irányítani’, ahonnan a Sors-Rendezésüket ’Közvetlen-Úton’ [már a saját belső útmutatásukat is közvetlenül érzékelve] megkezdhetik. A Tapasztalatok alapján értjük majd meg ezeket az Új Gondoskodásokat.

 

Az írás folytatódik a 688. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!