omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (692.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (692.r.)


Az írás 691. része elérhető ITT

 

205.

MAGOKNAK

2022.05.02.

 

            Részleges megértés

            Valamilyen ’nagyon halvány’ [ugyanakkor többszörösen / nagyon-súlyosan élettel-összeegyeztethetetlenséget jelző] Veszély-Jelzés lehetett az oka annak, hogy ’az elmúlt héten / az elmúlt napokban’ (?) egy Célzott TELJES-ELLENŐRZÉS [ebben OK-KERESÉS] nyilvánult meg az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN.

            Több MAG ’az Élete jelentős részével’ (?) részt vett ebben a TELJES-ELLENŐRZÉSBEN [mind az (Ön)Lényegi-Testével (Közelebb-Húzódva az Anyagi-Testéhez / FÖLD Közösségéhez), mind az (Új és a Régi) Anyagi-Testével {’Fontosság’ volt ebben a néhány napban (?) az ezen TELJES-ELLENŐRZÉSBEN való részvétel}].

       Részleges megértésem az, hogy SPECIÁLISAN Erős Takarásban és VÉDŐ-TÉRBEN [az OLTALOM-TÉR legerősebb VÉDŐ-TERÉNEK kiterjesztésében] nyilvánult meg a (folyamatos) TELJES-ELLENŐRZÉS [ezért ’nem emlékeznek’ ezekre a ’munkákra’ a MAGOK].

 

            Részleges az a megértésem, hogy egy „szokatlan” „jellegű” [és/vagy „szokatlanul erőteljes / kifejezetten agresszív” (?)] „kényszer-jelleg” (1) „felszínre emelkedése” és/vagy (2) újonnan való megformálása jelzett [mint NAGYON SÚLYOS élettel-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN jelleg (súlyos veszély)].

            ’Több napnyi Ellenőrzés’ [ebben Célzott OK-KERESÉS] során a MAGOKBAN [az Anyagi-Testükben] úgy vált Érzékelhetővé és ÉRTELMEZHETŐVÉ a Veszély-Jelzés, mint egy „nagyon erősen LEFELÉ húzó” megnyilvánulás.

            A TELJES-ELENŐRZÉS Célzottan kiterjedt arra, hogy lehet-e oka ennek az „értelmezhetetlen” és „erős” „LEFELÉ-Húzó” érzetnek az, hogy a FÖLD Közösségében élő teremtők Élete ténylegesen elkezdett felkészülni az ÁT-VEZETÉS TELJES-Lezárására, a FÖLDANYA a Befogadásában lévő Élet-részeket ténylegesen megkezdte beilleszteni és berögzíteni abba a SZEMÉLYES Védő-Térbe, amely az ’Átjáró-TÉRBEN’ [a régi ÉLET-TÉRRŐL és régi Anyagi-Testről való teljes leválasztás pillanatától kezdődően] Óvja az Életet.

 

20200908 [653-654.r.] 198. pont (2) [az ’Átjárás’ mostani rendszere (a minden Befogadott Életet Egyben-Megtartó Átjáró-TÉR alap-rendszere] – elérhető ITT

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [a SZEMÉLYES Védő-Tér megformálása] – elérhető ITT

 

            Az volt a Kérés, hogy ha van bármilyen [SZÜKSÉGTELEN] „szívó” „hatása” az ÁT-VEZETÉSI-TÉRRE / az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN berögzült Anyagi-Testekre (Életre) az ’Átjáró-TÉR’ ’közelségének’ [= ténylegesen formálódó jellegének, illetve annak, hogy a FÖLDANYA ténylegesen megkezdte az általa Befogadott Életek berögzítését abba a VÉDŐ-TÉRBE, amelyben megtapasztalják az ÚJ ÉLET-TÉRBE való berögzülést], akkor SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRREL a SZÜKSÉGES ’távolság-tartást’ rögzítsék be [elsődlegesen] az ÉLŐTÉR Birodalmának teremtői, illetve az ILLESZKEDÉSEKET újra Ellenőrizzék az IRGALOM Birodalmának teremtői.

 

            A Célzott TELJES-ELLENŐRZÉS másik FŐ iránya az volt, hogy (1) formálódik-e újonnan egy új (erős) „csapda” az ÉLET-TÉR valamely TÉR-Részében [akár egy teremtő Anyagi-Testében / Személyes Élet-Terében], vagy (2) elkezdett-e a „felszínre emelkedni” egy eddig „rejtett / titkolt” „csapda” [akár abban a formában, hogy külön-külön ’ártalmatlan’ tér-részek olyan egymáshoz-közelítése kezdődött el, amely a részek összekapcsolásával / vegyítésével egy erős „csapda” megformálását eredményezheti].

            Részleges az a megértésem, hogy egy „formálódó” (?) és/vagy (?) a „felszínre emelkedését” rejtetten megkezdő „csapda” beazonosításra került ’tegnap’ (?).

            Érzetre olyan volt, mintha az itt élő egyedi teremtők [Anyagi-Testéhez ma már közvetlenül hozzárögzített] ALAP-ÁRAMLÁSA ’mellett’ [minden ALAP-ÁRAMLÁS mellett külön-külön] egy-egy „sötét szál” [mint áramlás (?)] kezdett volna alig észrevehetően megformálódni.

            Ahogyan az egyedi teremtők ALAP-ÁRAMLÁSA a FÖLDANYA egy BELSŐBB-TERÉBEN [’Egy-Térben’] rögzül be mindegyik (!), mintha „ennek a mintájára” „valahol az ÉLET-TÉRBEN” (?) egy „sötét-tér” kezdett volna megformálódni és berögzülni. Feltételezem, hogy akár a több helyen és több irányban is folyamatban lévő „háborúk” „fájdalmaiból” [„borzalmaiból”] (?) „újonnan” (?) „összegyűjtött” (?) „minták” [mint Tér (?)] lehetett az „alapja” ennek a „sötét-térnek”, és a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSA „mellett / közelében” formálódó „sötét szálak” ebbe rögzültek (volna) bele. Mintha az lett volna a „célja” a „csapdának”, hogy a „sötét szálak” „tapadjanak rá” [rögzüljenek hozzá valamilyen módon] a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁHOZ, és arra mint egy „inda” „csavarodjon rá” [„fojtogassa” (?), fájdalom-okozásával és a tényleges (személyes) Tér-Vesztés előidézésével „HÚZZA LEFELÉ” a teremtők Jelenlétét a „sötét-tér” („semmi-jelleg”) „felé”].

 

            Eszembe jutott egy ehhez nagyban hasonló „csapda” teljes leválasztásáról írt korábbi lejegyzés-részlet.

20200908 [317.r.] 116. pont [2009-es írás a FÖLDANYA SZÍV-Központjának Kiigazításáról] – elérhető ITT:

       „…Teljesen még nem tudom értelmezni azt a képet és érzést, amely szintén pár napja jelent meg: a Földanya ’Vas-Magja’ és/vagy ’Fény-Magja’ [(ÉLET-TERÉNEK) Középpontja] körül valami ’készülődés’ volt érzékelhető. Hogy ez összefüggésben lehet-e tervezett és/vagy elkövetkező ’pólus-váltással’ vagy éppen valami „idejét-múlt minta” pontosításával --- nem tudom.

            Talán csak azzal volt (most) összefüggésben, amit az esti ima elején érzékeltem: a Földanya korábban bekövetkezett sérülése miatt valahogyan kimozdult a ’középpont’ (szív), és ez a középpont végülis úgy helyezkedett el, hogy talált egy ’életet még biztosító egyensúlyi’ helyzetet. Írtam már azt is, hogy ez a középpont-elmozdulás megmutatkozott a Föld Tengelyeinek elmozdulásában is – de szerencsére az elmozdulás „csak” olyan mértékű volt, amelyet a Földanya MAGA RENDSZERE még [a ferdeség és elmozdultság ellenére is] egyensúlyban tudott tartani. Természetesen a ferdült tengelyek következtében kialakult [kissé torz] egyensúly megtartása MAGÁTÓL a FÖLDANYÁTÓL is folyamatos odafigyelést és munkát igényelt, vagyis az erői/energiái egy jelentős részét kellett folyamatosan az egyensúly és a tengelyek helyzetének megtartására fordítania. Mindez egy folyamatos feszültségként volt jelen a Földön, és erről a feszültségről mind a Földanya, mind a Földanya [Égi] Családja is tudta, hogy ez a helyzet nem végleges és gyógyításra vár.

            Több javaslat is érkezett a Földanya Égi Családtagjainak irányából arra, hogy amíg nem történik meg a Teljes Kiegyensúlyozás [a Közép-PONT-nak a visszahelyeződése a SZÍVbe], addig hogyan lehet „aládúcolni”, rögzíteni úgy ezt a kialakult egyensúlyi helyzetet, hogy minél kevesebb feszültséget szüljön. Több olyan javaslat is érkezett, hogy a legjobban sérült területek köré mindenképpen kellene valami véd-erőt létrehozni, hogy az elmozdulás Életet veszélyeztető módon ne terjedjen tovább.

       Képben úgy is megjeleníthetjük ezt nagyon leegyszerűsítve, hogy a Földanya egy – a szíve körül meghatározott – területén egy természetes anyagokból és Mintákból álló ’begipszelést’ (megtámasztást, Megerősítést) kapott. Éppen azért kerültek ehhez felhasználásra a megvalósítás során már a Földön meglévő természetes Minták és anyagok, hogy a lehető legkevésbé zavarják meg az ehhez a területhez érkező információ-áramlásokat.

            Azt éreztem, hogy ’néhány nappal’ ezelőtt elkezdődött ennek a korábban létrehozott védelmi falnak a lebontása. Azok az Égi és Földi Családok végezték ezt, Akik a támaszték megépítésében is részt vettek. A ’fal’ lebontásával egyidejűleg ’távoztak’ a Földről azok a Segítők is, Akik ennek a ’támasztéknak’ a gondozása miatt voltak jelen a Földön. [Talán ennek a ’kisegítő támasztéknak’ is szerepe lehetett abban, hogy a Földön élő Férfiak ’Támasz’ szerepei torzultak. És ha ez így volt, akkor most, hogy a mesterséges-támasztékok eltávolíttattak, a Férfiak ismét ráérezhetnek a maguk Igaz Szerepére!]

 

            A mai ima elején éreztem, hogy a Földanya Középpontja/Szíve körüli támaszték utolsó részei is ’leomlottak’. Ezt a ’volt támasztékot’ azon a körön és területen kívül lévőbbnek éreztem, mint amelyiken az Őrzőkkel ma dolgoztunk.

            Amikor a Földanya Szív-Őrzőjének sikerült a helyére illesztenie és Pontosan berögzítenie a Családok által Hivatalosan átadott (megújított), a Földanya EGY HANG-ját pontosan kiadó gyöngyöket/kristályokat, akkor azok, akik addig a mozdulatlan állásukkal biztosították a Hangoláshoz/berögzítéshez szükséges Tisztaságot és Egyensúlyt – megmozdulhattunk.

        Elkezdtük eltakarítani a törmelék-maradványokat, melyek a Földanya gyógyításának idején voltak hivatva valamelyest megkönnyíteni az ÉLETET biztosító egyensúlyt megtartását.

            Innen-onnan a törmelékek alól egy-egy (többnyire nem sérült) ’gyöngy’ is előkerült --- talán a Középpont elmozdulása idején szétszakadt ’szabályos körből’ ’gurultak szét’. Ezeket most összeszedtük, és a többi törmelékkel együtt ÁtVilágításra [TELJES-ELLENŐRZÉSRE] vitték el.

      Később – a törmelékek nagy részének elszállítása után – még „tovább kerestünk”, és egész „gyöngy-füzér-szerűségeket” találtunk [2021.06.04.: a mai képben az ’oszlopokra’ „láncon felakasztott székek” (?)] . Látszólag „valódi” gyöngyökből fűzött hosszú-hosszú füzér volt, melyet egyben és részleteiben kihúztuk a Földből, és abból a „mozdulatból”, ahogyan a „kijelölt kukába” dobtuk, tudtam, hogy ezek azok a gyöngy-szerűnek álcázott indák voltak, melyek folyamatosan megközelítették a Földanyai szívet, és végül „rácsavarodtak” a Földanya „Szív-Virágának” [Szív-Lótusz/Szív-Rózsa] a „szárára” [a FÖLDANYA Eredendő MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉNEK FŐ ÁRAMLÁSÁRA], mely tulajdonképpen az a SZÍV-út [Szív-vezeték, Élet-vezeték] volt, amely a Földanyát KÖZVETLENÜL ÖSSZEKAPCSOLTA A CSALÁDJÁBA TARTOZÓ MÁS KÖZÖSSÉGEK [és a Befogadott Élő teremtők] SZÍVEIVEL.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1589747826_13.jpg

            ’Csendben’ – és nyugalomban gyűjtöttük össze ezeket a gyöngyöknek álcázott „nem-tudom-miket” – nyilvánvalóan ezek is mentek az ÁtVilágító helyekre [A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBE]… „Nem gyűlöltük” őket, valami hasonló érzés lehetett, mint amikor egy pusztító kórt operálnak ki a testből…

            Ezután a Földanyai Szív-Virágból elindult Élet-szál került közvetlen ÁtVilágításra és gyógyításra. Segítőket érzékeltem, amint lassan végighúzódnak a szár körül és benne… hogy helyreálljon az Eredeti Rendje és Formája [a FÖLDANYA ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK TELJES-ELLENŐRZÉSE].

        Kicsit később már látható volt, ahogyan a Fény a Földanya irányából megindult ezen a ’vezetéken’ [áramláson], láthatóakká lettek a Szív-Útban lévő ’szelepek’ [zsilipek] [illeszkedések], ezek működése is kiegyensúlyozásra került – és amikor ez is megtörtént, akkor érezhetővé vált, hogy a vezeték [az ALAP-ÁRAMLÁS] már mindkét irányból (a Földről ki, és a Földre be) megfelelően járható. Nyilván a szelepek Felügyelete a teljes kiegyensúlyozódásig [= a FÖLDANYA YOSÁGBA való maradéktalan Visszaigazodásáig] még igényel némi IRGALMI Közvetlen Megerősítést / Felügyeletet.

            Amíg a Földanyának nem működött ez a Szív-vezetéke [az ALAP-ÁRAMLÁSÁNAK egy része], az utóbbi időben ennek működését pótolta a 'Megbocsátás Lótusza' [egy Irgalmi-Belső-Áramlás / Irgalmi Alap-Harmonia, amelybe a FÖLDANYA Eredendő MEGTARTÓI ALAP-JELLEGE is be volt rögzítve azért, hogy felkészítse a FÖLDANYÁT a YOSÁGBA való Hazatérésre], amely szintén a Földanya Szívében helyezkedett el ’Kisegítő Mintaként’.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg

         Most azt érzem, hogy amint a helyére illeszkedett Földanyai Szív ismét Közvetlen és Teljes Kapcsolódásba kerül mindazon Létezőkkel és Területekkel/Helyekkel [Terekkel és Helyzetekkel], Akikkel RENDELÉS szerint [= élő Összecsendülésre alapulóan] Közvetlen és Teljes Kapcsolódásba kell kerülnie, a ’kettő’ (látszólag külön létező, de ’Teljes Rezgésükben EGY’) Virág is EGYÉ lesz majd. Addig, amíg a Földanya Teljes Kiegyensúlyozódása [= YOSÁGBA való maradéktalan Visszailleszkedése] megtörténik, a ’Megbocsátás’ (Kisegítő) Kék-Lótusza egy ’Biztonsági’ Véd-elemként marad meg a Földanya Lényében/Szívében.

            (…) A mai ’különleges munka’ egyébként maga is egy Szertartás volt [a Szertartás fogalma: (586.r.) 190. pont (2)elérhető ITT], amely a Föld valamennyi élő teremtője felé ’Hivatalosan’ is Jelezte, hogy a Földanya Szívében ÉP Formájában van Jelen az Összecsendüléssel meghatározott Útjának Mintája, és hogy e perctől kezdve ismét mindannyian jogosultak a Földanyával való közvetlen és ÉP, Teljes összekapcsolódásra és Közös Teremtésekre. [A Földanya már Közvetlenül (!) MAGA adja át számukra a szükséges Gondoskodást.]

            A Folyamat befejeződésekor a következő érzés szólalt meg: ’A Földanya Szíve Újra ÉP…”

 

2022.05.02.

            Amikor ez a „formálódó” „csapda / csapda-jelleg” beazonosításra került [(1) nem csupán az ALAP-ÁRAMLÁSOK „közelében” rejtetten formálódó sötét-szál / sötét-inda” formájában, (2) hanem az ezen „csapda-indákat” „egy-sötét-térben” berögzíteni irányuló „alap-terében” is], azt érzékeltem, hogy a ’sötét-szálakat” mindet egyszerre „elvágták”, és a „sötét-térrel” együtt [amelyben ezek a „sötét-szálak” mind berögzültek (volna)] azonnal az OLTALOM-TÉR Legerősebb VÉDŐ-TERÉBE rögzítették be TELJES-ELLENŐRZÉSRE.

          Feltételezésem szerint a megmaradt „sötét szál-foszlányokat” az ÉLŐTÉR Birodalmának SPECIÁLIS Befogadásban lévő teremtői [(669.r.) 202. pont (3)elérhető ITT] folyamatosan bontják vissza

(1) mind magából az ÉLET-TÉRBŐL,

(2) mind azoknak a teremtőknek az Anyagi-Testéből és Személyes Élet-Teréből, akiket ezek a „sötét-szálak” valamilyen formában ténylegesen „megérintettek”.

 

            Részleges megértésem szerint a beazonosított [és az OLTALOM-TÉRBEN ELLENŐRZÖTT] „csapda-jelleg”  minden elemére Célzott TELJES-ELLENŐRZÉSEK kezdődtek meg / vannak folyamatban az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN.

 

            Az eddigi részleges megértésem szerint a [formálódó] „csapda” „legelőször” (?) egy erősen „LEFELÉ-HÚZÓ” [= „Szabadulni-nem-engedő”] Célra irányult. A „nehézség / elnehezülés” érzet [egy értelmezhetetlenség-érzettel együtt] a MAGOKBAN és néhány YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőben nagyon korán Jelzett Veszély-Jelzésként.

            A „csapda-jelleg” „nagyon rejtett”  „még formálódó” [vagy a „rejtettségből éppen a felszín felé elindított”] jellege miatt kifejezetten nehéz volt a „csapda” pontos beazonosítása.

            Feltételezem azt, hogy a „közösségi kommunikációban” „egyre nagyobb teret kapó” azon „irány”, amely „elhúzódó háborút”, „kataklizmát”, „súlyos veszteségeket” „igyekezett” „elfogadtatni (erőltetni)”, ebből a „formálódó” [vagy a „felszínre emelkedését megkezdett”] „csapdából” „eredhetett” és/vagy „ennek a csapdának a berögzítését készítette elő” az ÉLET-TÉRBEN és az Élő teremtők Anyagi-Testében / Személyes Élet-Terében [mint egy „megkötözést / lekötözést” annak érdekében, hogy „önként mondjanak le a szabadságukról és eddig megalapozott Új Életükről a teremtők].

            Feltételezésem / részleges megértésem az, hogy

nagyon sok teremtőben

[akikben valamilyen formában már ténylegesen JELZETT ezen „csapda”-jelleg „közelsége / megtapadása”]

az Anyagi-Testében és Személyes Élet-Terében

’nagy erőkkel’ [és a lehető leggyorsabban / a teremtő által elviselhető leggyorsabban]

folyamatban van a „csapda”

(1) MÉRGEZŐ

és/vagy (2) „MEGTERHELŐ” [= „Lefelé nagy erőkkel húzó”]

maradványainak és/vagy lenyomatainak a HATÁSTALANÍTÁSA és TELJES-VISSZABONTÁSA.

 

Emellett minden teremtőben

Célzott TELJES-ELLENŐRZÉSEK keresik azt,

hogy van-e ezen „csapda”-jellegnek bármilyen kis mértékben (akár rejtetten) „megtapadása”,

illetve szükséges-e a teremtő valamelyik Megformáltságának a Célzott Megerősítése a Veszély-Jelzésre figyelemmel.

 

Az „elszomorító”, „elkedvetlenítő”, „lefelé-húzó”, „megkötő-jellegűelnehezülésből

az ilyen nehézségek elhárítására már ön-erőből is képes teremtők

Tudatosan

viszonylag gyorsan képesek a kiegyensúlyozottságukat visszaépíteni.

Ők most éppen ezt az Ön-Igazodást / Ön-Rendezést élik meg.

 

Az Ön-Igazodást tudatosan végző teremtők ilyen Ön-Igazodását

most a FÖLDANYA [és a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÓK, a YO] is

’Speciális Figyelemmel’ ’figyelik’,

és az érintett teremtőkkel együtt ÉRTÉKELIK azt,

hogy a Hatástalanított „csapda” által a teremtőkben okozott „elnehezülés

[elsődlegesen az „erős lefelé húzó (megkötöző, szabadságtól-megfosztó) érzet”]

mely Gondoskodásokkal Hatástalanítható / szüntethető meg

[azokban a teremtőkben is, akik ma még nem képesek az ilyen irányú Ön-Igazodásra],

illetve az Életet GONDOZÓK milyen Közvetlen [ÁLTALÁNOS, KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS] GONDOSKODÁSA képes

a lehető leggyosabban teljesen megszüntetni ezt az „elnehezülést”.

 

 

20200908 [18.r.] 12. pont [egy házban sokan élnek (kevés a Személyes Élet-Tér), sokféle Rendező-folyamatban vannak. Tartósan vagy túl-közelről nehéz ezt elviselni] – elérhető ITT

20200908 [240.r.] 93. pont [a „gyeplőt” tartó Uraság / Asszonyság súlyos „Helyzetet” formált meg, hogy rávegye a többieket arra, fogadják el önként újra az uralmát] – elérhető ITT

 

 

            Lehetségesnek tartom, hogy már az „idegen entitás” teljes leválasztásakor [(583-588.r.) 190. pont (1)-(6)elérhető ITT] ez a Veszély-jelleg pontosan beazonosításra került, és akkor valamilyen Nagyon-Erős Takarás / Védő-Tér került megformálásra az ÉLET-TÉR ’érintett’ (?) TÉR-Részében. Feltételezem, hogy ’azóta’ (?) a TELJES-Visszabontáshoz szükséges GONDOSKODÁST formálta mind a FÖLDANYA, mind a YO / KÜLÖNLEGES GONDOSKODÓK… és talán az ezen GONDOSKODÁSBAN tevékenyen is részt vevő MAGOKBAN mostanra formálódtak késszé azok a SZEMÉLYES VÉDŐ-Terek, amelyekkel ők maguk is hozzákapcsolódhattak a GONDOSKODÁSHOZ [a GONDOSKODÁS azon részének MEGFORMÁLÁSÁHOZ és pontos BEHANGOLÁSÁHOZ, hogy (1) az Anyagi-Test és a Személyes Élet-Tér hogyan tisztítható fel minden „maradványtól”, (2) illetve milyen Közvetlen GONDOSKODÁSOKKAL SZÜKSÉGES (célzottan?) Megerősíteni az Anyagi-Testet és Személyes Élet-Teret].

 

Az írás folytatódik a 693. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!