omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (696.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (696.r.)


Az írás 695. része elérhető ITT

 

A FÖLD Közössége a YOSÁGHOZ tartozik,

amely Birodalomnak az ALAP-JELLEGE  a MEGBECSÜLÉS

[ennek a FÖLD Közösségében megtapasztaható kiterjedése a TISZTELET].

 

Az Anyagi (!) Testben élő Élet-részünk számára a MEGBECSÜLÉS / TISZTELET olyan MEGHATÁROZÓ,

amely  MINDEN pillanatban MINDEN teremtésünk számára kihagyhatatlanul érvényesül,

minden Értékelésünk / Ön-Értékelésünk erre (!) alapul.

 

Összeegyeztethetetlen a MEGBECSÜLÉSSEL / TISZTELETTEL

[és ezért (!) számunkra Összeegyeztethetetlen magával AZ-ÉLETTEL (!)] az,

hogy a MEGERŐSÍTÉSRE / MEGERŐSÍTŐ-GONDOSKODÁSRA szánt [Tudatos Szándékra alapulóan, Tudatos Ön-épülés útján megformált] ERŐK / Megnyilvánulások

AZ-ÉLETET gyengítő módon kerüljenek „felhasználásra”,

„HASZTALANNÁ” válhasson az a sok JOBBÍTÓ Szándékkal / Céllal végzett ön-épülés és Tudatos Megnyilvánulás, amely már ’Van’.

 

Ha az egyedi [és ugyanígy a MEGTARTÓI, nagy-TEREMTŐ] teremtők a ’tőlük telhetőt’ megteszik,

építik az Életüket a JOBBÍTÁS CÉLJÁVAL / ÉRDEKÉBEN,

a Megformált Gondoskodásnak CSAK EBBEN A JOBBÍTÓ Irányban szabadna ténylegesen Megnyilvánulnia.

 

Ehhez az szükséges (nyilvánvalóan sok egyéb más Feltétel mellett),

hogy a TÉBEN és ÁRAMLÁSOKBAN [így a Testekben, az Életben is] maradéktalanul visszabontásra [illetve Kiigazításra / Rendezésre] kerüljenek azok a Megformáltságok,

amelyek a JOGOSULATLANSÁG Megnyilvánulását [a Nehézségek továbbterjedését, más teremtő Életének / Élet-Terének a jogosulatlan megérintését / elvételét] lehetővé teszik.

 

            A FÖLD Közössége A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET-EGÉSZÉBEN egy nagyon kicsi Közösség. Jelenleg [a megértésem szerint] az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN [a MEGÚJULÁS ÉLET-szakaszában] élünk, valójában a ’lehető legközelebb’ az Életünk minden Közvetlen GONDOZÓJÁHOZ és a KÜLÖNLEGES-Birodalmakhoz / a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. Emellett a FÖLDANYA és a MAGJAI egy része a SPECIÁLIS Áramlásokhoz való közvetlen Hozzákapcsolódását is formálja (részben már megnyilvánítja) [ez tette és teszi lehetővé azt, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA minden itt élő egyedi teremtő minden belső-terét és az Életéhez tartozó áramlást maradéktalanul képes volt ELLENŐRZNI].

       Valamilyen Fontos Oka bizonyosan van annak, hogy ebben a helyzetben itt-és-most még mindig ’megtapasztaljuk’ az Élettel-Összeegyeztethetetlenség [és az ebből eredő zavartság] ’tobzódását / szabad áradását’, és a Jobbító munkák sokszor ’falakba ütközését’… annak ellenére, hogy már az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN lévő Régi Anyagi-Test is Speciális-Térbe [VÉDETTSÉGBE] helyezhető.

            Érzetre olyan, mintha itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is ’kettő’ ’elkülönülő’ [külső] ’TÉR’ lenne. Mintha az egyikben (a régebbiben / a „csapdává” EL-Változtatott ÉLET-TÉRBEN) a kényszer és jogosulatlanságok szabályozatlan áradása nyilvánulna meg (teljesen értelmezhetetlen módon), és lenne egy másik valós Tér (nem belső-tér), amelyben pedig a Különleges és SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK vannak berögzítve… és a kettő között ’nincsen átjárás’ [vagy legfeljebb Ellenőrzési céllal, Kipróbáló megtapasztalás érdekében lehetséges az ’átjárás’].

            Lehet, hogy a ’kettő elkülönülő Tér’ érzete innen ered:

20200908 [208.r.] 80. pont [az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN Speciális Változtatás szükséges a TÉR ’FEL’-elemléséhez, és a Jogosulatlanságok ’LE’-Választásához] – elérhető ITT

 

            Talán azért van így [ha így van] (?), hogy a Jogosulatlanságokat [tudatosan vagy tudattalanul] megnyilvánító teremtők / Áramlások / tér-formák „ne erősödhessenek meg maguk” olyan formában, hogy a MEGERŐSÍTÉST arra használnák [mint eddig mindig], hogy a Jogosulatlanság újabb „Áradatát” indítsák el további élet-ellenes mintákkal is kiegészítve, további Terekre és Élő teremtőkre kiterjesztve…

 

       2022.03.31.: A [583-588.r.] 190. pont (1)-(6) alpontokban (elérhető ITT) írtam arról, hogy nagyjából kettő hónapja teljesen leválasztásra került az ÁT-VEZETÉSI-TÉRRŐL az az „idegen entitás”, amely a legutolsó Teremtő-Szakaszunkban „súlyosan mérgezte” (1) magát az ÉLET-TERET és (2) az itt élő teremtők Anyagi-Testét. Említettem azt is, hogy TÖBB REND-TÉTEL Befogadásával a FÖLDANYA ’megvárta’ az „idegen entitás” teljes leválasztását, mert feltételezhető volt, hogy a REND-TÉTELEKKEL Berögzülő TÉR-Részekre is megkezdte volna a „megmérgező kiterjedését”, illetve a Berögzült KÖNNYÍTÉSEKBŐL is „erőt meríthetett volna”.

 

            Írtam már többször arról, hogy jól érzékelhetően ’Van’ egy ’NAGY GONDOSKODÁSI’ ’csomag’ megformáltan [készen, vagy majdnem készen], és hogy nem megértett, hogy Megtapasztaljuk-e még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN ennek a ’kiáradását’ [megtapasztaljuk-e, hogy minden (!) JOGOSULATLANSÁG maradéktalanul Leválasztásra kerül az itt Élőkről], vagy nem tapasztaljuk meg, mert az ÁT-VEZETÉS előbb TELJES-LEZÁRÁSRA kerül.

            Nem tudom meghatározni, hogy a FÖLDANYA ezt a NAGYOBB Gondoskodási-csomagot ténylegesen az itt élők számára formálta-e meg, vagy esetleg ÖSSZETARTÁSI Alapon másik Birodalom [valamelyik GONDOSKODÁSI-TÉR] vagy a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői számára annak érdekében, hogy a MEGÚJULÁSRA való ELŐKÉSZÜLETEIKBE beilleszthessék.

            Bennem Bizalom van abban az irányban, hogy a FÖLDANYA egyetlen pillanatig sem tartja meg tovább az ÁT-VEZETÉSI-TERET, mint az feltétlenül szükséges. Amit itt-és-most megtapasztalunk, annak biztosan van olyan közvetlenül JOBBÍTÁSRA irányuló Lényege-Célja-Értelme, amelyet talán itt-és-most nem vagyunk képesek még maradéktalanul megérteni. Ez egyébként az IRGALMI Alapú Megerősítésekre eddig általában jellemző volt. A FÖLDANYA ma már tudatosan irányul arra, hogy a Nagyobb Változások során is képessé váljunk legalább a Lényeg-Cél-Értelem [= az ALAP-HARMONIA] MEGÉRTÉSÉRE. Ez nagyon sokat segít a nehezebb [megterhelőbb, fájdalmasabb] megtapasztalások ’elviselésében’ [az ’Elfáradás’ helyzeteiben], illetve abban, hogy ne csupán ’elviseljük’, hanem igyekezzünk minél teljesebben Megérteni a Helyzetet, és azt is, hogy számunkra ebből mi válhat ön-építővé… vagyis ne csupán tétlenül várakozzunk, hanem képesek legyünk megtartani az ÖN-Gondoskodó képességünket [ebben a Tudatos Jelenlétünket], képesek maradjunk TEVÉKENYEN részt venni a Saját Életünk Gondozásában, és a lehetőségeinkhez igazodóan a Közeli-Társaink felé irányuló Gondoskodásban is (Az-Élet lehetséges Jobbá tételében)]…

 

            Nem tudom, hogy ez a furcsa módon [érzésben] „egymástól elkülönülő Tér-jelleg” megváltozik-e… valószínűleg ha ennek a Lehetősége fennáll, a GONDOSKODÁSOKAT ’összegyűjtött’ Tér-rész csak azután ’nyílhat bele’ a ’Régi-Térbe’, ha a GONDOSKODÓK a JOGOSULATLANSÁGOK Megnyilvánulását lehetővé tevő Tereket és Áramlásokat maradéktalanul ELÉRHETETLENNÉ tették… Így

a ténylegesen megkezdődő MEGERŐSÍTŐ Gondoskodás

csak a MEGTARTHATÓ Életet ERŐSÍTHESSE,

és így semmiféle Teret NE ADHASSON újabb kényszer / Élettel-Összeegyeztethetetlenség megnyilvánulására:

minden Élő teremtő Saját-Tapasztalata csak a Saját Személyes Élet-Terében nyilvánulhat meg,

nem terjedhet tovább más teremtő Élet-Terébe vagy a Közösség bármely Áramlásában…

Valójában ekkor tud megkezdődni az a Valódi Jobbításokat lehetővé tevő Különleges Munka,

 amely talán hamar már a tényleges Jobbulás Megtapasztalását [kézzel-fogható valóssággá válását] is megtapasztalhatóvá teszi

 és a Különleges Munka nem csak a másik teremtők utáni folyamatos szemét-eltakarításról szól majd,

hanem a tényleges Megerősítő Gondoskodásokról…

 

20191215 [nem takarítunk folyamatosan mások után] – elérhető ITT

 

            Érzetben az a ’másik lehetőség’ is jelzett, hogy ez a ’kettő TÉR’ valójában nem nyílik egymásba, hanem

a Jogosulatlanságnak még ’Teret adó’ TÉRBŐL

[egyszerre, vagy pedig egyenként (?)]

átigazodnak a másik [az ÚJ GONDOSKODÁSOKAT már berögzítő] TÉRBE az egyedi teremtők

[ekkor kerül róluk Leválasztásra minden Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánítást addig lehetővé tevő tér és áramlás].

Ez még az ÁT-VEZETÉSI-TÉREN belül nyilvánulhatna meg,

az ÁT-VEZETÉS TELJES-LEZÁRÁSA előtt

 

      [2022.03.31.: a több helyen is zajló „háború” kapcsán az a megértés is jelzett, hogy a „fegyverek” „felhasználása” az ÉLET-TÉR „bizonyos” (fertőzött, megkövült, megdermedt) részeiben ’megszünteti és közvetlenül kioldja’ (?) az eddig Rendezhetetlen EL-Változásokat (?) [miközben maguk a „fegyverek” is „semmivé válnak”]. Nehéz megérteni azt, hogy mindehhez „miért szükséges” a TÉR pusztítása, az Élő teremtők ’kimozdítása’ a számukra meghatározott ÉLET-TÉR-Részből… miért szükséges a családok (jobb esetben) ideiglenes (rosszabb esetben végleges) szétválasztása. Bízom abban, hogy ami a Megbecsülésből-Tiszteletből-Szeretetből ERED és amit ezek képesek Megtartani-Összetartani, az SÉRTETLENÜL MEGMARAD, és az válik semmivé (akár a „politika”, a „kizsákmányolás”, az ÉLET-TÉR „felelőtlen kiaknázása”, „megosztó hatalom” formájában) ami súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen

            Egy olyan részleges megértés jelzett néhány napja, hogy a „ténylegesen bombázott” ÉLET-TÉR-Részben olyan „megkövült-és-berögzült” (a leválasztott „idegen entiáts” „mérgeivel” „átitatott”) TÉR-Részek vannak, amelyeknek az ilyen „hagyományos” „szét-törése / szétporlasztása” megszüntet egy meglévő Veszélyt.

            Részleges megértésem szerint az ezenmérgezett” (és ténylegesen „megkövült”) TÉR-Részben élők (elsősorban a kisgyermek testben élők) számára valós Veszélye volt annak, hogy az ÁT-VEZETÉS során nem lennének képesek a Továbbfolytathatóvá Választott (Általános alapú) Közeli-Összekapcsolódásaikat FOLYTATHATÓKÉNT továbbvinni. Részleges megértésem szerint ez (?) a fő oka annak, hogy nagyon sok kisgyermek valamelyik szülőjével ’távolabb húzódott’ az ÉLET-TÉR „súlyosan mérgezett” TÉR-Részének a ’semlegesítése / hatástalanítása’ (?) tartamában a számukra „súlyosan veszélyeztető” ÉLET-TÉRTŐL… (?)

 

            Lehetséges, hogy az előző pont legelején leírt álom-képben az a helyzet mutatta magát, amikor már abba a Személyes-Élet-Térbe van ’bekorlátozva’ [biztosan berögzítve] az egyedi teremtő, amelyre képes az ÖN-Gndoskodását kiterjeszteni [vagy ha erre még nem képes, akkor a MEGTARTÓI-Teremtő közvetlen belső útmutatásával tanulja az ÖN-Gondoskodás egymásra épülő lépéseit].

 

        Említettem a 20200908 [48.r.] 29. pontban (elérhető ITT), hogy a TÖBBLET Élet-erő áramoltatása [vagy bármely más TÖBBLET-erő Adása] legalább erős IRÁNYBAN-TARTÁS mellett lehetséges csak. A TÖBBLET-erő áramoltatása nem eredményezheti újabb EL-VÁLTOZÁS megformálódását egyetlen kiterjedésben sem [sem az érintett teremtő saját Életében, sem más teremtőre kiterjedően, sem pedig a TÉR vagy Áramlások bármely kiterjedésére].

 

       [2022.03.31.: az, hogy csak ilyen SPECIÁLIS formában volt eddig lehetséges a FÖLD Közösségében a Többlet-Tér / Többlet élet-erő befogadása, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a FÖLD Közösségében {és feltételezésem szerint a YOSÁG legtöbb Közösségében (?)} az ’Elfáradás’ (1) nagyon sok FOKOZATA és (2) nagyon sok FORMÁJA formálódott meg.

      Mivel ez az egyedi helyzet / jelleg közvetlenül eredeztethető a Közösség számára Adott ÉLET-TÉR egyre inkább „csapdává” formálódott jellegéből (amely EL-Változás OK-FORRÁSÁNAK megformálódásában az itt élő teremtőknek NINCSEN Közvetlen Felelőssége), olyan ’Elfáradás’-jellegek is megformálódtak a FÖLD Közösségén belül, amelyek máshol csak nagyon kevéssé ismertek. Ez az egyik fő oka annak, hogy a FÖLDANYA egy NAGYON RÉSZLETES GYŰJTEMÉNYT formált meg a FÖLD Közösségében megtapasztalt ’Elfáradás’-jellegekről (arról, hogy ezek milyen tér-formában rögzültek be, milyen fokozatai lehetségesek, mely tér-formák {Gondoskodások} képesek megakadályozni az EL-Változássá megformálódásukat, mely Gondoskodásokkal Rendezhető a már EL-Változássá is megformálódott ’Elfáradás’ stb.]

 

Tapasztalat az,

hogy nagyon sok Újabb Nehézség megformálódása [mostanában is] eredeztethető abból,

hogy a teremtők valamilyen [MEGERŐSÍTŐ célú] TÖBBLET-erőt fogadhattak be,

és azt IRÁNYBAN-TARTÁS nélkül valamilyen „kényszerré” formálták át

 [jellemző megnyilvánulása ennek az, hogy az alkoholizmus / függőségek („szerencse-játék”) kényszeréből szabadulni nem képes teremtők a TÖBBLET-erő felhasználásával is tovább gyengítik önmagukat, pusztítóan és beszennyezően nyilvánulnak meg a környezetükben…].

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA jelenleg is EGYEZTET arról a YO-val és a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKKEL [mint Eredő-nagy-TEREMTŐKKEL (!) is],

hogy az ÖN-Gondoskodásra nem képes / ÖN-Gondoskodásra csak nagyon kevéssé képes [Anyagi-Testben is élő] egyedi teremtők

milyen IRÁNYBAN-TARTÁS mellett kaphassanak TÖBBLET-Gondoskodást.

 

A TÖBBLET-Gondoskodásnak ’Garantálnia’ szükséges,

hogy semmilyen kiterjedésben nem eredményezheti újabb Nehézség megformálódását.

 

A FÖLDANYA

az Anyagi-Testben megtestesült Élet vonatkozásában [Előzetes EGYEZTETÉSEKRE alapulóan]

’Szabad Rendelkezési Lehetőséget’ KÉR a FÖLD Közösségében Anyagi-Testben élő teremtőkre kiterjedően az IRÁNYBAN-TARTÁS Meghatározásában.

 

        Korábbi írásban említettem, hogy az ma már ELVBEN van szabályozva, hogy amennyiben az (Ön)Lényeg nem képes (Tartósan) az Élete Önálló Irányban-Tartására [nem képes az ÖN-Gondoskodásra], nem formálhat meg Anyagi-Testet:

20200908 [87.r., 88.r., 89.r.] 47. pont – elérhető ITT

20200908 [103.r.] 55. pont – elérhető ITT

20200908 [226.r.] 86. pont – elérhető ITT

 

Az (Ön)Lényeg vonatkozásában az Eredő-nagy-TEREMTŐ,

az Anyagi-Testben élő Élet-rész vonatkozásában a MEGTARTÓI-Teremtő jogosult Meghatározni azt,

hogy a teremtő képes-e az ÖN-Gondoskodásra / az Élete Önálló IRÁNYBAN-Tartására,

a Tudatos Szándék-Használatra.

 

            Az (Ön)Lényeg vonatkozásában immár ELV is rendelkezik arról, hogy amennyiben tartósan nem képes az Élete Önálló IRÁNYBAN-TARTÁSÁRA, nem lehetséges Anyagi-Testben élnie [ha van éppen Anyagi-Megtestesülése, azt azonnal Le kell Zárni].

 

A Közösségen belüli ÉLETBEN

a MEGTARTÓI-Teremtő határozza meg (határozhatja meg),

hogy az Anyagi-Test(ben élő Élet-rész) abban a formájában képes-e befogadni [és harmoniaként beépíteni az Életébe] a Megerősítő [Különleges] Gondoskodásokat,

vagy olyan mértékben NEM képes az ÖN-Gondozásra,

hogy Le kell zárni az adott formában megélt életet,

és majd egy Alapozó Ön-Épülés után választhat Új Anyagi-Megtestesülést a teremtő.

 

    [2022.03.31.: a FÖLDANYA mostanában formálta / pontosítja azt a Közvetlen GONDOSKODÁSÁT, amellyel Ellenőrzi azt, hogy a teremtő képes-e / jogosult-e az Anyagi-Testi-Jelenlétre, és amennyiben nem képes / nem jogosult, visszabonthatja az Anyagi-Testet és Személyes Élet-Teret:

Anyagi-Test visszavonása / visszavétele / visszabontása:

20200908 [89.r.] 47. pont – elérhető ITT

20200908 [256.r.] 96. pont (2) – elérhető ITT

20200908 [501.r.] 173. pont (7) – elérhető ITT

20200908 [641.r.] 197. pont (4) [’nagy-urak” esetében az előzetes Ellenőrzés alap-harmoniája (?)]– elérhető ITT

20200908 [645.r.] 197. pont (6) [ha a teremtő nem képes befogadni a FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSÁT] – elérhető ITT

20200908 [648.r.] 197. pont (7) [utolsó Ellenőrzés egy nagy VÉDŐ-TÉRBEN (leláncolt láb)] – elérhető ITT]

 

       Említettem, hogy a Közösségen belüli ÉLETBEN ma még a HARMONIA Megtartásának FELELŐSSÉGE a MEGTARTÓI-Teremtőhöz tartozik.

Amennyiben a teremtők a megformált Összecsendülésüktől EL-TÉRŐ módon nyilvánulnak meg,

az ilyen EL-TÁVOLODÁSOKAT a MEGTARTÓI-Teremtőnek azonnal JELEZNIE szükséges az érintett teremtő számára,

és akár azonnal valamilyen IRÁNYBAN-TARTÁS Megnyilvánítása is szükséges lehet.

 

A FÖLD Közösségében is ’nagyon szűk ma már’ az a terület,

ameddig a FÖLDANYA ’Türelmet’ gyakorolhat akkor,

ha egy teremtő az Összecsendüléseiben nem meghatározott irányban nyilvánul meg.

 

Ez azért van így szabályozva,

mert az Összecsendülések itt a FÖLD Közösségében nagyon széles kiterjedést tesznek lehetővé,

a teremtő nagyon sok Választási Lehetőséggel rendelkezik.

 

A teremtő által Választott ’Szabadság és Felelősség’ ’keretei’ azért sem léphetőek át vagy tágíthatóak „egyoldalúan / akarattal”,

mert a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA és a Különleges Utat megnyitott teremtők már a VESZÉLY-JELZÉSEK Felismerésére és Megértésére is irányulnak.

[A FÖLD Közösségében minden teremtőnek kihagyhatatlanul meg kell nyitnia valamilyen Különleges Tudatosodást,

így legalább Kipróbáló jelleggel minden teremtő megformál egy szorosabb belső-összekapcsolódást (1) a FÖLDANYÁVAL és (2) a saját (Ön)Lényegével].

 

Ha egy teremtő itt-és-most [valamilyen belső sérüléséből / EL-Változásából eredően]

nem képes az ÖN-Gondoskodásra

[az Élete Önálló Irányban-Tartására],

az EL-VÁLTOZÁS Oka / Jellege / Mértéke meghatározása érdekében

a FÖLDANYA Célzott Ellenőrzéseket is végez.

 

Hogy meddig terjedhet a MEGTARTÓI-Teremtő ’türelme’ az ÖN-Gondoskodásra nem képes teremtő felé

[meddig élhet Anyagi-Testben is megtestesülve az,

aki Az-Élethez szükséges ÖN-Gondoskodási képességgel nem rendelkezik:

tehát meddig és milyen mértékben ’Kell’ ’PÓTOLNIA’ a Társaknak az Anyagi-Testben (!) élő teremtő ÖN (!) Gondoskodását,

meddig ’Kell’ ’Életben-tartani’ a társaknak azt, aki nem képes az ÖN-Gondoskodásra]

[„meddig kell megtűrni”, hogy ténylegesen már pusztítja az ÉLET-TERET és a más teremtők Életéhez tartozó Személyes-tereket],

az függ attól,

hogy milyen KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS Gondoskodási LEHETŐSÉG van a KÖZÖSSÉGBEN Megformáltan,

mennyiben képesek a Különleges Utat megnyitott egyedi teremtők ’türelemmel’ Gondoskodni az ÖN-Gondoskodásra [akár tartósan] képtelen társaikról.

 

     [A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK megformálása előtt csak egy nagyon szűk lehetősége volt az Egyoldalú ’Beavatkozásra’, az eddigi Egyoldalú BEAVATKOZÁSAI jelentős pusztítást okoztak az ÉLET-TÉRBEN / Életben: (640.r.) 197. pont (4)elérhető ITT.]

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!