omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (36) 688-707 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (702.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (702.r.)


Az írás 701. része elérhető ITT

 

3.

2022.05.11.

            Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy az egyik MAG-Társam Tapasztalata alapján értettem meg azt, hogy számomra miért volt értelmezhetetlen az ’ikerláng / iker-lélek (probléma)’, és a hasonlóan szoros (különleges jellegű, belső) összekapcsolódás.

            Nincsen közvetlen tapasztalatom erről, az érintett MAG-Társam viszont már hosszabb tartam óta dolgozik önmagán / önmaga fájdalmain… feltételezésem szerint azért is, hogy az ’ikerláng’ jellegű megtapasztalást magukban még a VILÁGBAN megalapozott (?) teremtők Sors-Rendezéseit segíthesse (1) vagy közvetlenül, (2) vagy olyan formában, hogy a FÖLDANYA segítségére lesz olyan GONDOSKODÁSOK megformálásában, amelyek azon teremtőkben megformálódott EL-Változások Teljes-Rendezésére irányulnak, akikben van valamilyen berögzítettsége az ’ikerláng’ megtapasztalásnak.

            Az érintett MAG-Társam úgy fogalmazta meg az ’ikerláng’ megtapasztalás célját, hogy a ’Feltétel nélküli Szeretet leföldelését’ választották az akkor a Kipróbálásokat megkezdő teremtők.

            Részleges megértésem szerint volt egy ’egységesített’ Alap-Harmoniája az ’iker-láng’ megtapasztalásnak, amelyet a Kipróbálásokat megkezdő teremtők elkezdtek befogadni-berögzíteni az Életükbe / Anyagi-Testükbe. Részleges az a megértésem, hogy ezen ’alap-tartalmak’ ’mellé’ sok teremtő Választott még beilleszteni olyan egyéb jellegeket is (hogy azokat továbbépítse), amelyeket korábban már a saját Tapasztalatává felépített. Részleges megértésem szerint voltak olyanok, akik bizonyos tükrözés-jellegeket is Választottak felépíteni az ’iker-láng’ megtapasztalás során [azért, hogy egymás számára korai szakaszban is képesek legyenek jelezni a viselkedésben lévő furcsaságokat (?)…].

 

            Korábbi írás-részekben említettem, hogy a VILÁGON belül (?) többféle próbálkozás volt abban az irányban, hogy a teremtők a belső-tereikkel is (különleges formában) közvetlenül összekapcsolódhassanak. Lehetségesnek tartom, hogy a VILÁG egyes Közösségeiben a Különleges (!) élet-építés részeként lehetőség nyílt a teremtők egyes belső-terei között valamilyen közvetlen összekapcsolódás / áramlás megformálására, és ezen teremtők [az Összecsendüléssel megalapozott ilyen Különleges Közeliség megtapasztalása során] ’egymáshoz nagyon közeli rezgésűvé / alap-harmoniájúvá’ is válhattak.

            Részleges megértésem szerint a VILÁG Közösségeiben többféle formája is Választható az ilyen SZOROSABB KÜLÖNLEGES [Különleges (!)] közvetlen összekapcsolódásnak.

 

            Részleges az a megértésem, hogy amikor a FÖLDANYA [talán néhány ezer / néhány tízezer évvel ezelőtt (?)] Befogadta ennek a Különleges (!) élet-építés során Választható Szorosságnak [’ikerlángnak, iker-lélekségnek] az ALAP-HARMONIÁJÁT a VILÁGTÓL, egyes MAGOK (?) [vagy a MAGSÁGOT felvállalók, a MAGSÁGRA  felkészülést megkezdő teremtők] Kipróbáló teremtéseket kezdtek ennek az Új (belső) közeli összekapcsolódásnak a megalapozása / megformálása érdekében. Feltételezem, hogy még az ALAP-HARMONIA késszé-megformálása folyhatott, amikor valamilyen „csapás” érte a FÖLD Közösségét, és az elindított Kipróbálások „megszakadtak” (?).

 

20200908 [583.r.] 190. pont (1) [Egyiptomban megalapozott Szolgálat, amelyre utóbb „rátelepedett” egy „idegen entitás”] (?) – elérhető ITT

 

            Feltételezem azt, hogy a VILÁGTÓL Befogadott ALAP-HARMONIA szerint a FÖLDANYA nem volt képes a Különleges élet-építésbe beilleszteni azt az Alap-Harmonia-részt, amely lehetővé tette volna az egyedi teremtők különleges belső-terei közötti közvetlen áramlást (szoros belső összekapcsolódást).

Talán ehhez a Kipróbáláshoz tartozik ez a kép [20190831 (1.r.) – elérhető ITT]:

      „…Megértést segítő kezdő kép: „egy világos színű homokkőből épített épületben vagyok, és egy szoba-szerű, berendezés nélküli helyiségből nézek ki egy hosszú folyosóra. Valaki az imént ment ki arrafelé a szobából. Majd az ajtónyílásból (ajtó nem volt) jobbra nézek és azt látom, hogy egy idegen ül valami asztalszerű mellett és jóízűen falatozik.  Az idegen földönkívüli volt.

       Tudtam hogy az a valaki a szoba-szerűben én vagyok, nagyon régen. Tudtam hogy egy földalatti templomban vagyok, a régi Egyiptom területén, többedmagammal, és összedolgozunk az idegenekkel, akik a piramisokat és a templomokat segítettek megépíteni és tanították az építési módokat, valamint a használatukat.”

      [Ez itt értelme szerint lehet a Különleges Belső Terek és Áramlások kezdeti megformálása / felépítése is! A földalatti templom lehet maga a testen belül épülő belső szentély / Új Különleges Tér. A hosszú folyosó lehet az összekapcsoló Különleges Belső Áramlás. „Amint kint úgy bent”.]…”

 

             Részleges megértésem szerint

NEM VOLT ÖSSZEEGYEZTETHETŐ a FÖLDANYA YOSÁGBÓL eredő MEGHATÁROZÓIVAL ez a megtapasztalási irány

[nem volt megfelelően megalapozva (!) ez a megtapasztalás a FÖLDANYA Saját ÉLETÉBEN].

 

         Részleges megértésem szerint

 EZÉRT NEM FOLYTATHATÓ a korábban megalapozott Alap-Harmonia szerint ez az élet-építés

[a FÖLD Közösségén belül a korábban elindított alapról Teljesen-Lezárásra kerül ez a megtapasztalás].

 

        Valamelyest érthető ma már az, hogy az egyedi teremtők közötti közvetlen áramlások a YOSÁG ALAP-JELLEGÉN alapulva [a MEGBECSÜLÉSEN / TISZTELETEN alapulva] Szeretetként nyilvánulhatnak meg.

 

A Szeretet [mint Tér, Áramlás Tapasztalaton alapulóan épül fel a teremtőkben.

A MEGTARTÓI-Teremtő [a FÖLDANYA] „nem adhatott készen” az egyedi teremtőnek olyan ’áramlást’,

amely a belső-tereiket is közvetlenül összekapcsolhatta volna.

 

            Részleges az a megértésem, hogy amiatt is összeegyeztethetetlen volt a YOSÁG ALAP-JELLEGÉVEL a VILÁGTÓL Befogadott Alap-Harmonia, mert a YOSÁGON belül az egyedi teremtők közötti Közeli-Összekapcsolódások élet-területe SÉRÜLTTÉ [Fokozott odafigyelést igénylővé] EL-Változott már akkorra, amikor a FÖLDANYA a YOSÁGON belül Élővé vált. Feltételezem, hogy ilyen jellegű SÉRÜLÉS magán a VILÁGON belül korábban nem formálódott meg, és ezért a VILÁGNAK az egyedi teremtők között megformálható Közeli-Összekapcsolódások megtervezése során nem volt szükséges olyan FOKOZOTT ÓVATOSSÁGGAL megnyilvánulnia, mint a FÖLDANYÁNAK.

 

A Közeli Összekapcsolódásban a TérVesztés jellegű nehézségek megfelelő Védettség nélkül továbbterjedhetnek:

20200908 [292.r.] 108. pont elérhető ITT

20200908 [341.r.] 125. pont elérhető ITT

20200908 [418.r.] 147. pont (3.) elérhető ITT

 

A YOSÁGBAN a NEHÉZSÉGEK [EL-Változások] a KÖZELI-ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSOK áramlásain viszonylag hamar elkezdtek TOVÁBBTERJEDNI a társakra:

20200806 [26.r.] 29. pontelérhető ITT

20200908 [6.r.] 4. pont [a YOSÁGON belül „idegen minta bevegyülése” miatt KÖNNYÍTÉSSEL kerül Teljes-Rendezésre] – elérhető ITT

20200908 [30.r.] 21. pontelérhető ITT

20200908 [39.r.] 26. pont [távolabb lévő teremtők között is továbbadódhattak EL-Változások valamilyen Lezáratlan belső áramláson] – elérhető ITT

 

            Az élet-építés ÁLTALÁNOS részeként a FÖLD Közösségében a Közeli-Összekapcsolódás [együttes-tevékenység, barátság, családi kapcsolódás, párkapcsolat] megformálásáról Összecsendülést megformáló teremtők Anyagi-Testének megfelelő belső-terében a FÖLDANYA ’megalapozza’ a közvetlen áramlás megformálásának lehetőségét, és a Személyes Élet-Térhez (!) kapcsol hozzá mindkettő teremtő esetében olyan újabb Tér-részt, amelyet közös tapasztalatokkal is betölthetnek.

 

Közeli-Összekapcsolódás megformálása / lezárása KÉPEKKEL:

20200908 [452.r.] 159. pontelérhető ITT

20200908 [456.r.] 160. pontelérhető ITT

20200908 [675.r.] 203. pont (1)elérhető ITT

 

            Utólagos megértésem az, hogy a Különleges élet-építés során felépíthető ÖNZETLEN Szeretet nem teszi még lehetővé azt, hogy olyan ’SZOROSAN’ összekapcsolódhassanak egymással egyedi teremtők, amely a Személyes Élet-Térben való egymáshoz közel kerülés mellett a belső-terek között is lehetővé tehetné a közvetlen összekapcsolódást.

            Amikor 2019-ben a FÖLDANYA megkezdte a Közösségében a SPECIÁLIS élet-építés megalapozását [legelőször ’KÖTÉS’-nek neveztem ezt az Új Irányt / Új Szorosságot], akkor említettem, hogy majd csak a Speciális Utat megnyitott teremtők számára nyílhat meg (talán hamarosan) annak a lehetősége, hogy a belső-tereik között is megformálódhasson közvetlen áramlás.

 

Egyedi teremtők egymással is formálhatnak meg KÖTÉST (Szorosabb különleges / SPECIÁLIS belső összekapcsolódást) majd később:

20190720 [8.r.] [Kötő-Szorosság alapjai] – elérhető ITT

20191009 [3.r.] III. pont [formálódnak az alap-szabályai] – elérhető ITT

20191030 [1.r.] I. pont [közel engedheti egymáshoz fontos okból a Kötésre képes teremtőket a MEGTARTÓI-Teremtő] – elérhető ITT

20200503 [6.r.] 7. pont [Összetett-Különleges-Belső-Térből az egymáshoz-közeledés új lehetőségei nyílnak, ELKEZDŐDTEK A KIPRÓBÁLÁSOK, Bizalom-szál felépülése az alapja] – elérhető ITT

20200509 [22.r.] 21. pont [IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő formálhatja meg a védett-belső-tereik között az egyszeri Járást?] – elérhető ITT

20200908 [30.r.] 21. pont [még csak formálódik az Alap-Harmoniája az egyedi teremtők közötti ilyen ’nagyon-szoros’ (közvetlen!) belső összekapcsolódásnak] – elérhető ITT

20200908 [34.r.] 23. pont [a SPECIÁLIS (Birodalmon belüli, Közösségen belüli) (ERŐSEBBEN ÉLETET-ÓVÓ, IRÁNYBAN-TARTÓ) Áramlás teszi majd lehetővé a ’közvetlen jellegű’ különleges belső (közvetlen) összekacsolódást az egyedi teremtők között] – elérhető ITT

20200908 [85.r.] 46. pont [még formálódik az Alap-Harmoniája] – elérhető ITT

20200908 [217.r.] 83. pontelérhető ITT

20200908 [305.r.] 112. pont [a MAGOK között / MAGOK számára lehetséges a SPECIÁLIS Tudatosodás és Gondoskodások megnyilvánítása során] – elérhető ITT

 

            A Speciális élet-építést megnyitó teremtők számára adja át azokat az Élet-Alapokat / Belső Tér-Alapokat a FÖLDANYA, amelyeket ha pontosan beillesztenek az Életük Általános / Különleges és Speciális Belső-Tereibe, olyan ERŐSEBB Védelmeket rögzítenek be az Anyagi-Testükbe, amelyek az egymáshoz közeledésnek sokkal közvetlenebb / szorosabb megtapasztalását is lehetővé teszik úgy, hogy minden érintett számára ez HARMONIA legyen, és biztosítsa a SZABADSÁG teljességét, az Élet sérthetetlenségét és Irányban-Tartottságát.

            Részleges megértésem az, hogy a FÖLD Közösségében az ’iker-láng’ megformálására irányuló kezdeti Kipróbálások jól mutatták a VILÁGON belül megformált ALAP-HARMONIA közvetlen beilleszthetetlenségét a Közösség akkori ÉLETÉBE. Habár a [ma már Speciálisnak tekinthető] szoros különleges (!) közelség megtapasztalása egy rövidebb tartamban lehetett boldogság, hosszabb tartamban azonban ez a közeliség megtarthatatlanná vált.

       Tapasztalat, hogy az egymáshoz [megfelelő megalapozás nélkül („túlzottan gyorsan”)] NAGYON közel kerülő teremtők ha megfelelő Lezárás nélkül távolodnak el egymástól, az nagy fájdalmat okoz mindegyikükben. Az ilyen elszakadás / eltávolítás megtapasztalása [a választott Különleges (!) közelség MEGTARTHATATLANSÁGA] gyakran megformált a Kipróbálásokba bekapcsolódott teremtőkben olyan EL-Változásokat [Tér-Vesztéseket], amelyek miatt az  egyszerűbb (!) Közeli-Összekapcsolódások harmonikus megtapasztalása is AKADÁLYOZOTTÁ vált az életükben.

      Tapasztalat az, hogy ha a Különleges Utat már megnyitott teremtők élettel-összeegyeztethetetlen (= a saját Életükbe akkor beilleszthetetlen) irányban kezdtek el teremteni,  GYORSAN ÉS NAGY ERŐVEL „ELLÖKTE / TÁVOLRA LÖKTE őket” ettől az iránytól valamilyen ’erő’ (Meghatározó) [valamilyen módon azonnal LEZÁRULT az az irány, amely NEM volt FOLYTATHATÓ].

       Tapasztalat, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőkben nagyon korán (már a Veszélyeztető szakaszban) ERŐSEN Jelez az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg. Ennek az az oka, hogy a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások fontos Meghatározója az, hogy nem ronthatja A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET Harmoniáját, és ha lehetséges azt javítania kell [(102.r.) 51. pontelérhető ITT].

 

A Különleges Teremtésben HAMAR MEGMUTATJA magát a FOKOZOTT ODAFIGYELÉST IGÉNYLŐ helyzet / élet-rész:

20190622 [4.r.] 2. pontelérhető ITT

20190720 elérhető ITT

20190805 elérhető ITT

20200908 [143.r.] 61. pontelérhető ITT

20200908 [281.r.] 103. pont 3. alpont elérhető ITT

20200908 [285.r.] 104. pont elérhető ITT

 

            Részleges az a megértésem, hogy akik korábban részt vettek az ’iker-láng’ vagy ’iker-lélek’ és hasonló irányú Kipróbáló teremtésekben, amennyiben mostanában ’megújították’ azt a Választásukat, hogy az életükben szeretnék megtapasztalni az egyedi-teremtői társakkal  megformálható olyan különlegesen szoros összekapcsolódást, amely a belső-tereik között is megformálhat közvetlen áramlást, akkor az ebben a pillanatban azt jelenti, hogy KÉRTÉK a FÖLDANYÁTÓL azt, hogy MAGGÁ válhassanak a FÖLD Közösségében [ugyanis csak a SPECIÁLIS élet-építést megnyitott teremtők számára Választható ez a Megtapasztalás].

            A FÖLD Közösségében megtapasztalható ’iker-lánghoz’ hasonló megtapasztalás más lesz, mint a VILÁGBAN megtapasztalható ’iker-láng’, hiszen a FÖLD Közösségében megformálható ilyen Különleges / Speciális SZOROSSÁG a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE alapulóan és Szeretet-áramlásként megnyilvánulva épülhet majd fel [ma még a MEGFONTOLT Szeretet alapján]. A YOSÁGON belül ez egy teljesen ÚJ megtapasztalás lesz.

 

A SPECIÁLIS Megnyilvánulás lehetőségei mások a VILÁGBAN és a YOSÁGBAN:

20200908 [556.r.] 184. pont (1) [a FÖLD Közösségében ma még csak a MAGSÁG felvállalásával nyitható meg a Speciális Élet-Építés; a VILÁGBAN több lehetőség is van] – elérhető ITT:

            „…Ebben az írás-részben leginkább a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőket érintő néhány Lehetőségről [VÁLASZTÁSI / VÁLTOZTATÁSI Lehetőségről] írok.

            Vannak a FÖLD Közösségében olyan SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [most éppen NEM MAG] teremtők, akik mielőtt a FÖLDANYA Közösségébe kerültek, a VILÁG valamelyik másik Közösségében [vagy másik GONDOSKODÁSI-TERÉBEN] teljesítettek Szolgálatot. A FÖLDANYA Közösségében Felvállalt Szolgálatuk jellemzően az volt, hogy ’addig’ segítsék a FÖLDANYÁT, ameddig ténylegesen vissza tud igazodni a FÖLDANYA a Közösségével a YOSÁG Birodalmába.

            Mint minden FÖLD Közösségében élő teremtőnek, így ezeknek a korábban a VILÁG másik Közösségében élő SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőknek is megnyílt a Választási Lehetősége arra, ’hol’ és milyen irányokban FOLYTATJÁK majd az Életüket.

 

VÁLASZHATJÁK azt,

(1)

hogy [Tartósabban, vagy akár csak az ÁT-VEZETÉS Teljes-Lezárásáig,

esetleg a MEGÚJULÁSI-TÉRBE való maradéktalan berögzülést követő bizonyos tartamig]

maradnak immár a YOSÁG Birodalmában a FÖLDANYA Közösségében,

(2)

illetve Választhatják azt is,

hogy a lehető leggyorsabban Teljesen Lezárják a YOSÁGBELI Jelenlétet,

és Kérik az Átvezetésüket vissza a VILÁGBA

[a VILÁG valamelyik Közösségébe, vagy pedig majd valamelyik GONDOSKODÁSI-TÉRBE].

 

A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőknek figyelemmel kell lennie arra is,

hogy az Élet-Építésükben a ’harmadik’ [SPECIÁLIS Tudatosodás / Gondoskodás] ’szintjét’

a FÖLDANYA Közösségében [a YOSÁGON belül] jelenleg csak úgy nyithatják meg,

ha VÁLASZTJÁK a MAGSÁGI Szorosság [TARTÓS jellegű] megformálását a FÖLDANYÁVAL

[a SPECIÁLIS Élet-Építés során megformálják az (Új) Anyagi-Testükben az ÖSSZETETT (!) Különleges-Belső-Teret,

és ebben a FÖLDANYÁVAL-KÖZÖSSÉ-TETT Tér-Részt].

 

            Részleges az a megértésem, hogy

a VILÁGON belül

a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőknek

a SPECIÁLIS Élet-Építésre többféle lehetősége lehet

[feltételezésem szerint nem feltétlenül szükséges Tartósan MAGSÁGI Szorosságot megformálni az ottani MEGTARTÓI-Teremtővel,

és talán már a SPECIÁLIS Élet-Építésnek is ’több szintje’ lehetséges].

 

            Feltételezésem szerint

[mivel a VILÁGBAN a SPECIÁLIS Élet-Építés Kipróbáló jelleggel már korábban megnyílt, mint a YOSÁGON belül],

’ma még’ valamivel több és többféle lehetőség van a SPECIÁLIS Élet-Építésre a VILÁGON belül,

mint a YOSÁGBA visszaigazodott FÖLD Közösségében.

 

Ugyanakkor a FÖLDANYA is folyamatosan Építi a SPECIÁLIS Tudatosodás és GONDOSKODÁS egyedi teremtők számára is megnyitható / Választható útjait,

így a részleges megértésem szerint hamarosan nem lesz nagy különbség a SPECIÁLIS Élet-Építés VILÁGON belüli és YOSÁGON belüli lehetőségei között.

 

Szolgálatként felvállalható Feladat

’bőségesen’ van

a VILÁGON belül

és a YOSÁGON belül is.

 

Amely SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtő most marad a FÖLDANYA [és így a YO] Befogadásában,

a MAGSÁG Felvállalásával Választhatja a SPECIÁLIS Élet-Építést,

és a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE alapulóan az itt élő teremtők Sors-Rendezését segítheti:

(1)

abban a formában, hogy az Életet-GONDOZÓKKAL együtt újabb GONDOSKODÁSOKAT formálnak meg

(ezeket az Új GONDOSKODÁSOKAT az egyedi teremtők számára is Befogadhatóvá formálják),

(2)

illetve a társaik felé tényleges Gondoskodásokban is megnyilvánulhatnak.

[A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők FŐ Megnyilvánulási Iránya:

20200908 (423.r.) 148. pontelérhető ITT]

 

 

A YOSÁGON belül

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők

’új tapasztalatként / tudásként’ elsődlegesen a  SZERETET azon Megnyilvánulását ismerhetik meg / érthetik meg / építhetik fel az Életükben,

amelyre a KÜLÖNLEGES Élet-Építést és GONDOSKODÁSOKAT ’alapozta’ maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is.

 

20200908 [171.r.] 69. pont [a YO ÉRTÉKELÉSE a SZERETET Fő Irányairól (egymásra épülően hogyan formálódott meg a SZEMLÉLŐDŐ, OK-ERESŐ, MEGÉRINTŐ és GONDOSKODÓ Szeretet-áramoltatás); a JOBBÍTÓ Szeretet közvetlen alapjává vált a MINDENSÉG-FORRÁSA által Megformált KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSNAK, így a legelőször megformált KÜLÖNLEGES Birodalomnak, az IRGALOM Birodalmának] – elérhető ITT…”

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!