omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (708.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (708.r.)


Az írás 707. része elérhető ITT

 

2022.05.13.

 

            Az ’ikerláng’-megtapasztalás Rend-Tételének Előkészítése során jelzett az is, hogy vannak olyan teremtők, akiknek a Fontos-Feljegyzésében valamilyen Tükrözés jelleg is be volt rögzítve olyan saját Tapasztalattá felépített útként / eszközként, amelynek fontos szerepe lehetett az Ön-Felismerésben [Ön-Igazodásban, Sors-Rendezésben].

            Ma a FÖLD Közösségében a Tükrözés használata csak SPECIÁLIS GONDOSKODÁSKÉNT lehetséges FOKOZOTT-ÓVATOSSÁG mellett, mert sok olyan teremtő van, akiben Fokozott-Érzékenység kapcsolódik a tükrözéshez, és a Fokozott Érzékenység akkor is jelez benne (megnyilvánul valamilyen kiszámíthatatlan módon), ha a teremtő a ’közelében’ érzékeli valamilyen tükrözés megnyilvánulását.

 

20200908 [513.r.] 176. pont (3) [az Új Tükrözés jellegeket a FÖLDANYA óvatosan elkezdte használni; vannak, akikben ez zavart okozott; a Tükrözés ma még csak SPECIÁLIS Gondoskodásként nyilvánulhat meg] – elérhető ITT

20200908 [570.r.] 187. pont [óvatosan indítja el a FÖLDANYA a tükrözés új útjait; kettő fő iránya már felismerhető] – elérhető ITT

20200908 [578.r.] 189. pont (2) [azokban, akiknek „lyukat ütöttek az Életébe”] – elérhető ITT

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [a YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkben zavart okoz a tükrözés, az Átjáró-TÉRBEN a SZEMÉLYES Védő-Terükben nem nyilvánulhat meg tükröző jellegű Megerősítés; a YO ELLENŐRZI az (Ön)Lényegi-Testben az élet-alapokat, amelyekből szabálytalanul megnyíltak tükröző-jellegek; a MÁSOLÁS jellegű tükrözés a továbbiakban (jelenleg?) az élet Általános és Különleges részében NEM NYITHATÓ MEG, mert súlyosan EL-Terelő megnyilvánulás] – elérhető ITT

20200908 [702.r.] 208. pont (3) [tükrözés az ikerláng megtapasztalását választottakban] – elérhető ITT

 

            Jelenleg az az EGYETÉRTÉS formálódott meg, hogy amely teremtőnek SZÜKSÉGE van az ÖN-Felismeréséhez Tükrözéses Tapasztalatokra [mert jelentősen megkönnyíti az a jól ismert, korábban használt út az Ön-Felismerést], azok számára a FÖLDANYA megformál majd olyan Közvetlen GONDOSKODÁST, amikor MAGOK a Közvetlen Gondoskodásukkal segítik az Ön-Felismerést segítő Tükörtartást.

 

            Részleges az a megértésem, hogy az ’ikerláng’-megtapasztalás MEGTARTHATATLAN részének a Teljes-Lezárása tartamában SZÜKSÉGES lesz [a FÖLDANYA által pontosan meghatározott] térbeli távolságban [esetleg pontosan meghatározott NAGYON-ERŐS Takarásban] tartani az érintett teremtőket azért, hogy ’ne legyenek egymáshoz közel’.

       A Tapasztalatok alapján a korábban egymással Különleges-Közelség megformálását megkezdett teremtők egymás közelében zavart, jelentős elbizonytalanodást és jelentős fájdalmakat tapasztalnak meg akkor, (1) ha egy bizonyos távolságnál közelebb kerülnek egymáshoz és/vagy (2) ha egy bizonyos tartamon túl is egymás közelében maradnak [ahhoz hasonlóan, mint a Hancock című film két különleges-erejű (egy-párt alkotó) szereplője].

            Az előzetes ÉRTÉKELÉSEK szerint ABBAN A TARTAMBAN, amikor az ’ikerláng’-megtapasztalás TÉNYLEGES Teljes-Lezárása megnyilvánul [és a megtarthatatlan / érintett / sérült belső-terek visszabontása megnyilvánul], fontos, hogy ne legyenek térben egymáshoz közel ezek a teremtők [a Változásuk ne okozhasson (tükrözhessen?) a társban vagy a hasonló Változást megélőkben zavart és fájdalmat].

            Óvatosságból [tapasztalatra alapulón] nem csak az egymással Különleges-Közelséget megformáló párok tagjai kerülnek térben egymástól távolabb [legalább ERŐS / SPECIÁLIS VÉDŐ-Takarás mellett], hanem minden érintett. Ritkán, de előfordult az, hogy az ’ikerláng’ megtapasztalást magukban megalapozott teremtők közelsége egymásra zavaróan hatott akkor is, ha nem voltak korábban párjai egymásnak. Emiatt a MEGTARTHATATLAN Tapasztalat Teljes-Lezárása és a sérült belső-terek visszabontása tartamában ezeket a teremtőket célszerű egymástól térben is távolabb berögzíteni.

            Részleges az a megértésem, hogy ha Fontos Okból szükséges lenne, ma már egyenként (vagy akár mindannyiukat egyszerre is) be lehet rögzíteni az ÉLET-TÉR ’Legbelső’ TÉR-RÉSZÉBEN most újonnan megformált SPECIÁLIS BELSŐ-TÉRBE [ott akár úgy is biztosítható a zavartalan Teljes-Lezárás / Rend-Tétel, ha térben egymáshoz közelebb vannak az Anyagi-Testükkel]. Feltételezésem az, hogy azért ’éppen most’ Árad ki ezekre a teremtőkre a REND-TÉTEL [az ’ikerláng’-megtapasztalás MEGTARTHATATLAN részének a Teljes-Lezárása érdekében], mert ha Fontos Ok Szükségessé tenné, a Rend-Tétel [vagy a Rend-Tétel egy szakasza] tartamára a FÖLDANYA ebbe az ÚJ SPECIÁLIS-TÉR-RÉSZBE is berögzítheti a teremtők Életét (?).

 

            Megismétlem, mert fontos: most az érintett SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben a Különleges-Közelség megtapasztalásának az az ALAPJA (!) is Teljes-Lezárásra kerül, amelyet a FÖLD (!) Közösségében Jelenlétükben a VILÁGBELI JELENLÉT tartamában fogadtak be.

            Ha az (Ön)Lényegükben a Különleges-Közelség már megalapozásra került, az nem kerül most Lezárásra. A Különleges-Közelség megtapasztalásának csak a FÖLD (!) Közösségén belül az ’ikerláng’ formájában megalapozott régi formája kerül Teljesen-Lezárásra [a Befogadott ALAPJA (!) is teljesen visszabontásra kerül az Élet-Alapból, és az Anyagi-Testből a megsérült belső tér-részek KÖNNYÍTÉSSEL kerülnek teljesen kiigazításra]. Ez a REND-TÉTEL a VILÁGTÓL a FÖLD Közösségben Jelenlét során befogadott alapon megformált Különleges-Közelséget zárja le teljesen, bontja vissza teljesen.

            Az-Elkövetkezőben Új Összecsendülés megformálásával VÁLASZTHATÓ lesz a FÖLD [YOSÁGBA teljesen visszaigazodott] Közösségében is a Különleges-Közelség felépítése. Az ilyen irányú SZÁNDÉKOT ’Előremutató’ jelleggel AKÁR MOST IS LEHET JELEZNI (!) a FÖLDANYÁNAK. Habár erről most még nem lehet Összecsendülést megformálni, az ilyen Irányulást a FÖLDANYA Berögzíti a teremtő Élet-Alapjába, és amikor lehetséges lesz, EGYEZTETÉST nyithat erről a FÖLDANYA [mint említettem, akár Cél-Irányos élet-építést is lehet választani a felépítése érdekében].

 

            Fontos Okból az egymással korábban a Különleges-Közelséget (Kipróbáló) jelleggel megalapozott teremtők számára a Különleges-Közelség Teljes-Lezárását követően EGYEZTETÉSI Lehetőséget nyithat arról akár azonnal a FÖLDANYA, hogy az Életük ÁLTALÁNOS (!) részében Választanak-e valamilyen Közeli-Összekapcsolódási formát, vagy pedig most nem Választanak ilyen közvetlen összekapcsolódást, és ezért az Életükkel igazodjanak vissza az Általánosan Meghatározott TávolságTartásba.

            Mivel a FÖLDANYA már megformálta a SPECIÁLIS Összecsendülés megformálásának lehetőségét is, akár olyan Választást is megformálhatnak a teremtők, hogy itt az ÁT-VEZETÉS során visszaigazodnak az Általános Távolságtartásba [vagy akár legyenek barátok…], és majd csak az ÚJ ÉLET-TÉRBEN legyenek családtagjai vagy akár párjai egymásnak.

 

[20200908 [542.r.] 181. pont – saját megértés az ÁT-VEZETÉS folyamatáról (elérhető ITT)]

20200908 [425.r.] 148. pont [folytathatóvá formálhatóak az ÁT-VEZETÉS során a Közeli-Összekapcsolódások] – elérhető ITT

20200908 [544.r.] 182. pont elérhető ITT

20200908 [575.r.] 188. pont (5) [EGYEZTETÉSEK későbbi lehetséges összekapcsolódásról, gyermekek családba-befogadásáról] – elérhető ITT

20200908 [668-669.r.] 202. pont (3) [párkapcsolódás majd csak az ÚJ ÉLET-TÉRBEN nyíljon közvetlen áramlássá] – elérhető ITT

20200908 [670.r.] 202. pont (3) elérhető ITT

20200908 [671.r.] 202. pont (3) [az ÁT-VEZETÉS során a meglévő Közeli-Összekapcsolódások FOLYTATÁSÁRÓL szóló Összecsendülés SPECIÁLIS] – elérhető ITT

 

        A REND-TÉTEL Elindításától kezdődően folyamatos TELJES-ELLENŐRZÉS nyilvánul meg ezen teremtőkre, amely Célzottan Ellenőrzi azt, milyen Fokozott-Érzékenység [akár „Hiány”-érzet] Jelez [vagy formálódik meg újonnan] ezen NAGY-Változáshoz kapcsolódóan, és a társtól eltávolodás jelez-e bármilyen Nehézségben.

 

            Felkészült a FÖLDANYA arra a GONDOSKODÁSRA, hogy segítse a Rend-Tétellel érintett teremtők figyelme fókuszát ráirányítani az ÁLTALÁNOS alapú Közeli-Összekapcsolódásaik Rendezésére és az Életük Általános Tapasztalatainak Teljes-Rendezésére [ez ugyanis elhagyhatatlan alapja annak, hogy majd később a Különleges-Közelség megtapasztalását Választhassák]. Ugyancsak fontos lesz a figyelem fókuszát a Bizalom, a Tisztelet, az Alázat biztossá felépítésére irányítani.

       A korábbi megértést segítő kép szerint: fontos lesz, hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő és a Különleges út megnyitására felkészülő teremtő kezdetben tudatosan az Élete ÁLTALÁNOS része újjáépítésére irányítsa a figyelmét [a Megnyilvánulás a ’Ház’ ’földszintjén’ maradjon], ne irányuljon szükségtelenül ’felfelé’ a ’második szintre’ [előbb ALAPOZZA meg biztosan az Élete ÁLTALÁNOS megtapasztalási szintjét, csak azt követően AJÁNLHATJA fel számára a FÖLDANYA a Különleges élet-építés megnyitását].

 

            A TELJES-Rendezés során nagyon részletes FELJEGYZÉS készül

(1) mind a LEZÁRT [tehát NEM FOLYTATHATÓ] Tapasztalatról,

(2) mind az OK-Forrásként beazonosított Tapasztalatból később megformálódott EL-Változásokról / Tapasztalatokról,

(3) a Rend-Tétel Előkészítéséről [például a TELJES-ELLENŐRZÉSEK Tapasztalatairól, az ÉRTÉKELÉSEKRŐL],

(4) a Rend-Tétel megnyilvánításáról, a megnyilvánított KÖNNYÍTÉSEKRŐL…

 

            Ez a nagyon részletes FELJEGYZÉS Berögzítésre kerül majd valamelyik (Védett) Belső-Térbe, és ha a teremtőnek szüksége van a FELJEGYZÉSBEN foglaltak (akár egy-egy része) Megismerésére, ahhoz majd közvetlen hozzáférése nyílhat.

            A LEZÁRT Tapasztalatról berögzített FELJEGYZÉS Jelzi azt, hogy a Tapasztalat akkor éppen NEM folytatható, a Tapasztalat ugyanakkor közvetlenül elérhető része marad a teremtő Életének. A lezárt Tapasztalat a saját Tapasztalata, az nem kerül „törlésre” az Életéből [ez fontos alapja a SZABADSÁG megtapasztalásának: (273.r.) 102. pont 3. alpontelérhető ITT]

 

20200908 [647.r.] 197. pont (6) [a NAGYON-FONTOS-FELJEGYZÉS berögzítése a testekbe nagyon fontos lépés a SZABADSÁG kiteljesedésében] – elérhető ITT

 

            Mivel a LEZÁRT Tapasztalat is a teremtő Saját Tapasztalata, részt vehet minden olyan EGYEZTETÉSBEN, amelynek Témájában van Saját Tapasztalata.

 

            Jelzett az, hogy a korábbi Kipróbáló Tapasztalat eddigi LEZÁRATLANSÁGA sok teremtőben okozott olyan értelmezhetetlenséget, amelyből később valamilyen „Dacos” jelleg formálódott meg. Gyakori „kísérője” tehát az ’ikerláng’-megtapasztalást megnyitott teremtők Életének a Fokozott-Érzékenységből eredő „Dacosság”. Erre figyelemmel olyan KÖNNYÍTÉSEKET is Kért a FÖLDANYA az őket érintő REND-TÉTELHEZ, amely kifejezetten a „Dacos” jelleg Teljes-Rendezésére irányul (és a „dacos” jelleg megszüntetését követő Visszacsengésekre is kiterjed).

 

            Vannak olyan érintettek, akik az eddig LEZÁRATLAN és LEZÁRHATATLAN Különleges-Közelség megalapozásából eredőn gyakran (visszatérően, ismétlődően) váltak szexuális erőszak áldozatává (vagy elkövetőjévé), vagy „könnyen manipulálhatóak / irányíthatóak voltak” „szexuális utakon”. A REND-TÉTEL az ilyen NEHÉZSÉG megszüntetésére is közvetlenül irányul.

            Vannak olyanok, akikben a Különleges-Közelség megalapozása egy olyan (lassú) folyamatot indított el, amelyben „elkezdett feloldódni / elhalványulni az Ön-Azonosságuk” [kevéssé képesek érzékelni mind a saját határaikat, mind mások határait]. Nem csak Távolságtartási-Nehézségeket eredményezett ez az Életükben, hanem azt is, hogy egyre nehezebben tudtak beilleszkedni magába az ÉLET-TÉRBE [és így az Anyagi-Testbe], és emiatt gyakran „elveszettek” voltak, nem tudták értelmezni / megérteni a feléjük irányuló Gondoskodásokat, nem tudták megkülönböztetni mi a MEGERŐSÍTŐ a számukra és mi az ÁRTALMAS. Az Ön-Azonosság ’Megerősítése’ fontos része az érintettek Rend-Tételének.

            Részleges megértésem az, hogy a szexuális „irányíthatóság” azokra a teremtőkre lehetett jellemző, akik a három már megformált erősebb ’kötés’ egyikét az Anyagi-Test azon tér-részén formálták meg, amelyhez a szexuális működések tartoznak. Ők az ide tartozó belső-tereik között is terveztek valamilyen közvetlen áramoltatást megnyitni, ennek az alapjait berögzítették ezekbe a belső-terekbe. A Kipróbálás „megszakadásakor” bezáródtak (vagy akár más módon is megsérültek) ezek a belső-terek, emiatt az Anyagi-Testükben ezen tér-részhez kapcsolódóan valamilyen Fokozott-Érzékenység formálódott meg. Feltételezésem szerint amely más teremtő Felismerte az ezen tér-részükben való Fokozott-Érzékenységet, „célzottan” ezen részeik „bántásával” „könnyen tudta irányítani” ezen teremtőket.

            Lehetségesnek tartom, hogy akik az erősebb (Különleges) ’kötést’ például a fej (a harmadik-szem) területén formálták meg, az ezen tér-részen utóbb megformálódott Fokozott-Érzékenység miatt a „tudati manipulálásnak / behatásnak” lehettek céltáblái.

            Ha a napfonat vagy alatta lévő területen formálódott meg erős (különleges) kötés a Kipróbálás „megszakadását” megelőzően, azokat valószínűleg a félelmekkel és a bűntudattal tették „irányíthatóvá” az ott megformálódott Fokozott-Érzékenység miatt.

2022.05.16.: Mai megértésem az, hogy „félreértelmezése” az ’ikerláng’-megtapasztalásnak az, ha csupán párkapcsolatként értelmezik kettő teremtő ilyen Különleges Közeli-Összekapcsolódását.

         Valójában ’nincsen korlátja’ a Különleges Közeli-Összekapcsolódásnak. Az általunk ismert ’bensőségesen-közeli’ ÁLTALÁNOS alapú Közeli-Összekapcsolódások közül leginkább a harmonikus párkapcsolódás során és a szülő-és-gyermek kapcsolódásban volt megtapasztalható olyan ’feltétel nélküli szeretet’, amely nagyban hasonló lehet az ’ikerláng’-megtapasztaláshoz. Lehetnek a barátságnak is bensőséges (és tartós) megnyilvánulásai. Jelenlegi megértésem szerint valójában a különböző teremtői formákban Jelenlét sem akadálya a Különleges Közeli-Összekapcsolódásnak.

 

            MAG-Társam is jelezte, hogy a neheztelés és a harag jellegű „csapda” erősen hat ezekre a teremtőkre, és ezért Javasolta, hogy a „csapdákhoz” tartozó REND-TÉTELNÉL ezek megszüntetéséhez használható KÖNNYÍTÉSEKET is rögzítse be a FÖLDANYA a KÖNNYÍTÉS-csomagba.

 

            A KÖNNYÍTÉST már az éjjel befogadott MAG-Társam jelezte, hogy reggelre a szíve körül mostanában meglévő „fojtogató nyomás” megszűnt, és a feje körüli furcsa „abroncs-szerű” nyomást sem érzékeli. Nem tapasztalt az eltelt rövidebb tartamban fájdalmat vagy más újabb nehézséget.

 

            Részleges megértésem az, hogy a FÖLDANYA már megkezdte az érintett teremtőkben a Rend-Tételt Elindító [a KÖNNYÍTÉSEK megnyilvánulását lehetővé tevő] Garanciák és Biztosítékok berögzítését az Anyagi-Testben.

       Részleges megértésem az, hogy amikor ezek a Garanciák / Biztosítékok pontosan beilleszkedtek az Anyagi-Testben, azonnal Elindítja (egyenként) a FÖLDANYA a Rend-Tételt.

         Változó / egyéni lehet, hogy kinek mennyi tartam alatt illeszkedik be és rögzül be a Garancia / Biztosíték az Anyagi-Testébe. A MAGOKNAK van már gyakorlata a Garanciák befogadásában, így a feltételezésem szerint akár néhány óra / néhány nap is elég lehet a Garancia / Biztosíték berögzüléséhez. Más érintetteknek több nap vagy néhány hét is szükséges lehet ehhez…

 

            Részleges az a megértésem, hogy az ezen Rend-Tétellel közvetlenül érintett teremtőknek vannak olyan családtagjai [tehát akikkel ÁLTALÁNOS alapon élnek Közeli-Összekapcsolódásban], akik [Különleges (!) Gondoskodásként] felvállalták a társuk fokozottabb gondozását addig, amíg ez a Rend-Tétel Elindulhat az Életükben.

            Részleges megértésem szerint amikor majd ténylegesen (!) Elindul az érintett teremtőkben az ’ikerláng’-megtapasztaláshoz kapcsolódó Rend-Tétel, ezek a családi kapcsolódásban lévő társak Lezárhatják az eddigi Különleges (!) Gondoskodásuk kapcsolódó részét. Ez csak (!) a Különleges (!) Gondoskodási-rész Lezárását indítja el [és ők a Lezárt felvállalás helyébe új irányt választhatnak], közvetlenül nem érinti a teremtők között ÁLTALÁNOS alapon megformált családi kapcsolódást (!).

 

 

            A MAG-Társammal folytatott ÉRTÉKELÉS során egy másik NEHÉZSÉG is jelzett.

            Vannak olyan teremtők itt a FÖLD Közösségében, akik nem kapcsolódtak be ténylegesen az ’ikerláng’-megtapasztalás Kipróbálásába. Talán fontolgatták csupán ennek a lehetőségét még, talán egyáltalán nem is fontolgatták a Választását. Ilyen teremtőkben előfordulhat az, hogy olyan ILLÚZIÓ „van berögzülve”, hogy nekik van ’ikerláng-párjuk’ [és ha nem találják meg abban, akiben korábban ezt feltételezték, akkor más teremtőben vélik felismerni… és így tovább].

            Az eddigi megértésem szerint ilyen ILLÚZIÓ vagy valamilyen MEGÉRTÉSI-NEHÉZSÉGBŐL eredően formálódott meg egy teremtőben, vagy pedig valamilyen „CSAPDA” [EL-Terelő, Akadályozó] hatása „építette fel”.

 

20200908 [470.r.] 165. pont [a csapdák általános jellemzői] – elérhető ITT

 

            Részleges megértésem szerint az ilyen HAMIS-ILLÚZIÓ (személyes) OKÁT az érintettekben már beazonosította a FÖLDANYA, és ennek megfelelően van folyamatban [az Okból kiindulva (!)] a Nehézség megszüntetése.

 

A [613.r.] 192. pont (7) alpontban írtam (elérhető ITT):

            „…[2022.02.14-15.] Jelzett egy olyan helyzet, amelyre TELJES-ELLENŐRZÉST indított a FÖLDANYA.

            Vannak olyan helyzetek, amikor egy korábbi tényleges „megrekedés” [nagyobb tér-vesztés] Kiigazítását követően

egy teremtőnek ténylegesen szabad lehetősége van továbblépni / Új Irányt Megnyitni az Életében,

mégis úgy érzi / érzékeli,

hogy „függ valami / valaki mástól ami / aki nem engedi el”

[és ezért nem szabad, nem tud továbbhaladni].

 

Ilyenkor nincsen már „külső” akadályozó,

a teremtő mégis úgy érzékeli, hogy „rajta kívül álló okból” nem képes lépni / tenni / mozdulni.

 

A MAGOK is kérték,

hogy a FÖLDANYA TELJES-ELLENŐRZÉSEK során keresse meg / határozza meg, hogy

(1)

az ÉLET-TÉRBEN

és/vagy (2)

az egyedi teremtőkben

mi az oka annak,

hogy olyan függést érzékelnek ami ténylegesen nincs.

 

            Az előzetes feltételezések szerint lehetséges, hogy ma még az ÉLET-TÉRBEN van olyan minta [„rezgés”] / Tér-forma [feltételezhetően egyes részeiben áramlás / áramlás-jelleg], amely „csapda” „jellegű” [esetleg eddig kevésbé felismert tér-forma, amelyet ténylegesen használtak a „csapdák” működtetéséhez, talán nem önállóan, hanem más mintákhoz „hozzáadva”]. A ténylegesen nem létező „függés” „érzékelése” mindenképpen valamilyen „csapda” jellegre utal, mivel egy „nem létező függés” érzékelése kifejezetten a csapdákra jellemző akadályozást / EL-Terelést eredményez.

            A Kérés tartalmazta azt, hogy amennyiben valóban „csapda” jelleggel működő tér-rész az okozója a ténylegesen nem létező függés érzékelésének, a csapdát működtető jellegében ez a tér-forma kerüljön semlegesítésre / hatástalanításra vagy teljes visszabontásra.

            Ha egy olyan Tér-Megváltozásról van szó, amely az EL-Változott jellegében megszüntethető [és ebben a helyre-igazított állapotában ez a tér-forma az Élet Harmoniában Megtartásához szükséges], akkor az EL-Változott jellege kerüljön sürgősséggel megszüntetésre…”

 

       (…) Részleges az a megértésem, hogy

amely FÖLD Közösségében élő, „függőség kényszerében” élő teremtőben

eddig még nem került pontosan beazonosításra a „függőségének’ a ’személyes oka’,

azon teremtőkben a Közvetlenül az EL-VÁLTOZÁSOK OK-FORRÁSÁBÓL eredeztethető EL-Változások REND-TÉTELÉNEK a most ELINDÍTOTT KIEGÉSZÍTŐ ÚTJÁBAN kezdődik meg a „függőség kényszeréből” való felszabadítás.

 

Lehetséges, hogy később majd valamelyik másik REND-TÉTEL Szabályai szerint fejeződik be a Teljes-Rendezés, de

jelenleg a FÖLDANYA olyan ÖN-RENDELKEZÉST hozott,

hogy a „függés” jellegű KÉNYSZER TELJES-Rendezése

minden olyan teremtőben INDULJON EL

a Közvetlenül az EL-VÁLTOZÁSOK OK-FORRÁSÁBÓL eredeztethető EL-Változások REND-TÉTELÉNEK a most ELINDÍTOTT KIEGÉSZÍTŐ ÚTJÁBAN,

akiben eddig még ez nem kezdődött meg.

 

Fontos része ennek a REND-TÉTELNEK az,

hogy az Életet / az Életet megtartó Anyagi-Testet

maradéktalanul le kell választani és el kell távolítani

azoktól a TÉR-Formáktól / TÉR-részektől,

amelyek a „függést”

(1) OKOZZÁK

és (2) MŰKÖDTETIK / táplálják / fenntartják.

 

            A FÖLDANYA a „függés” „látszatának” TELJES-RENDEZÉSÉT is ezen REND-TÉTEL KIEGÉSZÍTŐ ÚTJÁHOZ tartozónak rendelte…”

 

 

2022.05.13.

            MAG-Társaim jelzése volt az, hogy önmagukban és/vagy valamelyik társukban egy furcsa ’zizegést’ érzékeltek. Lehet egy olyan jellege ennek a ’zizegésnek’, amely hasonló a „sietség / túlzsúfoltság” helyzetéhez. Mindenképpen felismerhető benne valamilyen „tanácstalanság” (bizonytalanság)… ez a Nagyobb-Változások helyzeteiben gyakran felismerhető jelleg. A „régi kapaszkodók” gyorsan vagy fokozatosan megszűnnek, a Tudat pedig még nem ismerte fel / nem értette meg az Új Lehetőségeket / Új Megerősítéseket.

            Olyan részleges megértésem van, hogy talán a „nehéz kapun való áthaladáshoz” hasonlóan [(664-666.r.) 201. pont - elérhető ITT] egy olyan TÉRBEN vagyunk / haladunk jelenleg, amelyen való áthaladást olyan formában határozta meg a FÖLDANYA, hogy a Harmonia szerint lehetséges leggyorsabban haladjunk át. Ez egyes teremtőkben azt jelenti, hogy a ’tűréshatáruk’ ’felső határán’ vannak [azt nem léphetik át, de tőlük igyekezetet igényel jelenleg a Jelenlétük megtartása].

            Feltételezésem az, hogy mindannyiunk számára az a ’legjobb’, ha ’amennyire csak lehetséges gyorsan végighaladunk ezen a TÉREN’ [nehezebb lenne végighaladni ezen a TÉR-Részen akkor, ha ’lassítana’ a Változás menetén a FÖLDANYA (?)].

 

Az írás folytatódik a 709. részben, elérhető ITT

 

 

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!