omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (709.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (709.r.)


Az írás 708. része elérhető ITT

 

209.

2022.05.15-16.

 

1.

            A FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSAINAK egy részéhez lehetséges a [MAGOK valamilyen tevékeny Jelenléte / közreműködése mellett megvalósuló] ’kaláka’ jelleggel való hozzákapcsolódás. A ’kaláka’ jellegű [általában SPECIÁLIS] összekapcsolódás lehetőségének kipróbálásáról / behangolásáról korábban már írtam. Valamilyen ’összetartozási alapon’ több teremtőt ’együtt / egyszerre / egymásra-is-tekintettel’ készít elő a FÖLDANYA valamilyen SZÜKSÉGES GONDOSKODÁSRA.

 

            Kapcsolódó korábbi írás-részek

20200614 [5.r.] 8. pont (elérhető ITT):

      „…Ugyancsak nagyon fontos [a GONDOSKODÁSI-TEREKBEN a Közvetlen GONDOSKODÓI Felelősséget megnyilvánító] IRGALMI MEGTARTÓI-Teremtő számára az, hogy ha lehetséges, „ne egyenként” legyen szükséges Gondoznia olyan esetben a teremtőket, amikor valamilyen hasonló / azonos sérülés KIIGAZÍTÁSA ’egy csoport megformálása útján’ is megnyilvánulhat [szükséges megformálni olyan RENDEZŐ-Utat, amely lehetővé teszi a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő számára, hogy ’együtt / egyszerre’ készíthesse elő az Életre-Befogadott teremtőit például egy Kiáradó Könnyítés Befogadására].

      Nagyjából egy évvel ezelőtt a FÖLD Közösségében [itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN] volt már egy ilyen ’csoportos’ Sors-Rendezés [20190720 (1.r.) –elérhető ITT]. Akkor egy a FÖLDÖN megformálódott ’speciális Eltávolodásból’ való Kioldás, egy ERŐS KÖTÉS leválasztása valósult meg (egy pontosan meghatározott Nehézséggel érintett) teremtőkről. Akkor ehhez még szükséges volt a FORRÁS-TÉRBE BEEMELÉS > ma már valószínűleg elégséges lenne csak egy (SPECIÁLIS) VÉDETT-TÉRBEN az OLTALOM-TÉR KITERJEDÉSÉNEK a megformálása mindehhez. Ez jelentős könnyebbség a MEGTARTÓI-Teremtő számára.

 

        (…) Az eddigi megértéseim szerint a FÖLD Közösségében ’párhuzamosan’, jelenleg egymástól elkülönülően több ’Kalászban / Kalákában’, több különálló Kipróbáló-Térben kezdődtek meg a Kipróbálások.

      A ’kaláka’ szó jelentése: Közös munka; falusi dolgozók önkéntes, segítő szándékú alkalmi összeállása egyes munkák (aratás, házépítés) közös, kölcsönösen ingyenes elvégzésére”.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1592319173_45.jpg

            Az egyik MAG-Társam a Kipróbálásba bekapcsolódó teremtők Garanciákra alapuló összekapcsolódását az összetartó / egyben-megtartó ’szál’-hoz olyan formában érzékelte, mint az akácfa levele. A ’kalász’ ugyancsak olyan forma, amelyben a ’szál’-hoz meghatározott rendben kapcsolódnak hozzá a védett burokban lévő egyedi (önálló) gabonaszemek. Néhol talán ’virág’ (?) jellegű összekapcsolódás is jelölheti az egy ’szál’-hoz való hozzákapcsolódását a különböző teremtőknek…

 

            A FÖLD Közösségében az előző pontban ismertetett alapon / módon nyilvánult meg a Kipróbáló-Teremtés.

            Egy ’szál’ ’indult el’ egy olyan TUDATOSAN [a FÖLDANYA útmutatása szerint] Előkészült [jelen esetben SPECIÁLIS] Különleges Utat megnyitott teremtő [MAG]  ÖSSZETETT-BELSŐ-Különleges-TERÉBŐL [vagy az ide befogadott VÉDETT-TERÉBŐL], amelyhez Garanciákkal a FÖLDANYA ’Hozzákapcsolta’ azokat a még kevésbé tudatos teremtőket, akik számára valamilyen Könnyítés Befogadását a FÖLDANYA szükségesnek / lehetségesnek jelölte meg. Ebben az írásban ezt a Különleges Utat megnyitott teremtőt ’Összefogó-Összetartó-Teremtőnek’ nevezem. Jelenlegi megértésem szerint e Kipróbálásban ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ csak olyan MAG vagy Különleges Utat megnyitott teremtő lehetett, aki már megnyitotta a KÖZVETÍTÉS Útjának felépítését [20191128-tól kezdődő írások – elérhető ITT, (264.r.) 101. pont - elérhető ITT]. Ez utóbbi valószínűleg AZÉRT LESZ SZÜKSÉGES FELTÉTEL ahhoz, hogy valaki ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ lehessen, mert a MEGTARTÓI-Teremtővel-EGYÜTT egy még ténylegesen meglévő ELTÁVOLODÁS ’áthidalásában’ vesz részt [egy olyan ’belső megszakadást vagy bezáródást’ segít áthidalni, amely miatt a teremtő-társai még nem képesek egyedül Felismerni / Megérteni / Befogadni számukra fontos Gondoskodásokat].

 

            Az ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ által Megtartott ’Szál’-hoz a Kipróbálás tényleges Megnyílását követően a FÖLDANYA (1) Egyedi (minden teremtőhöz külön-külön megformált) (Előkészítő)Garanciával és (2) egyedileg megformált VÉDETT-TÉRREL kapcsolta hozzá [illesztette hozzá] azokat a teremtőket, akik most Befogadhattak e Különleges ÚJ Úton (1) Könnyítést vagy (2) más szükséges Rendezési-Alapot.

            Mivel a Kipróbáló-Térre és minden ide Befogadottra jelen esetben (biztonsági okból is) az OLTALOM-TÉR Terjedt ki, így többszörösen biztosított volt az, hogy az egyes ’levelekből’ vagy ’gabonaszemekből’ [az egyedi teremtők számára megformált önálló kis VÉDETT-Terekből] semmi ne áradhasson ki a ’szál’-hoz hozzákapcsolódott másik teremtők felé. A Kipróbálás mostani rendszere arra irányult, hogy a ’bekapcsolódott’ teremtők BEFOGADHASSANAK a MEGTARTÓI Gondoskodás részeként ’könnyítve’ valami számukra FONTOS olyan Megerősítést [Megerősítési-Alapot] [= Közvetlen GONDOSKODÁST], amelyre önállóan még nem lennének képesek. Az OLTALOM-TÉR kapcsán már említettem, hogy e Különleges [SPECIÁLIS] Térnek olyan rendszere van, amely csak egy irányban (befelé ebbe a VÉDETT-TÉRBE) biztosítja a ’szabad bejárást’, ebből a ’kivezetés’ csak ’speciális’ Garanciával lehetséges. Most az OLTALOM-TÉR KITERJEDÉSE a Kipróbálási-Térre azt biztosította jelenleg, hogy (1) a teremtők BEFOGADHASSÁK a számukra megformált MEGTARTÓI Megerősítést, (2) belőlük-magukból azonban semmi ne áramolhasson ki ellenőrizetlenül bárki más felé.

 

            A Kipróbálások során számomra megérthetővé vált, hogy legalább három olyan törvényes út is van, amelyen a MEGTARTÓI-Teremtők a GONDOSKODÁSUK részeként Garanciát helyezhetnek el a Befogadott teremtőikben. Itt a FÖLD Közösségében legalább három útja van annak, hogy a FÖLDANYA [Előkészítő]Garanciák elhelyezése útján hozzásegíthesse a Befogadott teremtőit ahhoz, hogy azok képesek legyenek Tudatos Jelenlét nélkül is például Könnyítések Befogadására a ’kaláka’ vagy ’kalász’ MEGERŐSÍTÉSI formában [amikor tehát egy ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ Tudatos Jelenléte segíti ebben a MEGERŐSÍTÉSHEZ hozzákapcsolódó társait].

 (1)

     A MEGTARTÓI-Teremtő Kérésére a MINDENSÉG-FORRÁSA az ÖN-AZONOSSÁGI-Szában is elhelyezheti azt a Garanciát, amely képessé teheti a teremtőt a tudatos jelenléte nélküli Könnyítés (vagy más FONTOS, PONTOSAN MEGHATÁROZOTT MEGTARTÓI Gondoskodás] Befogadására.

(2)

      Az Eredő-Ön-Jelleg ’mellé’ is Berögzíthető az ilyen Befogadáshoz elvezető Garancia, (3) valamint az ALAP-ÁRAMLÁSON belül lévő Irgalom-Áramlás is alkalmas ezeknek a MEGERŐSÍTÉSHEZ ’elvezető’ Garanciáknak a teremtők érintett testén belüli elhelyezésére / berögzítésére.

      Ez a három mód minden egyedi teremtő számára elérhető, mert mind az ÖN-AZONOSSÁG, mind az Eredő-Ön-Jelleg, mind az Irgalom-Áramlás ma már az Élet Megnyilvánulásának ELHAGYHATATLAN ALAPJA, így MEGFORMÁLTAN VAN minden egyedi teremtőben.

 

      A FÖLD Közösségében az egymás mellett párhuzamosan, de teljes mértékben elkülönülően folyamatban volt Kipróbálások során egy-egy ’szál’-ra az ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ ’mellé’ ’hozzákapcsolásra kerültek Irgalmi-Garanciával olyan ’társak’, akik az ’Összefogó-Összetartó-Teremtővel’ (1) jelenleg is (Általános alapú) KÖZELI-Összekapcsolódásban vannak (például családtagok), és (2) olyanok is, akikkel korábban éltek Közeli-Összekapcsolódásban. (3) Emellett olyan ’távolabbi’ kapcsolódásban / Általános-Távolságban lévő teremtők is ’hozzákapcsolásra’ kerültek a ’Szál’-hoz, akik számára a Jelenlétet ’különleges ok’ tette lehetővé [nincs és nem is volt Közeli-Összekapcsolódásuk a ’Összefogó-Összetartó-Teremtővel’ (és jellemzően a többi érintett teremtővel sem)]. A FÖLD Közösségében tehát mindhárom Hozzákapcsolódási Lehetőség Kipróbálásra került.

        Jelenlegi megértésem szerint ’sikeres’ volt a Kipróbálásba bekapcsolódott teremtőkben az Előkészített (egyszerűbb) Könnyítés Befogadása [„nem pattant le róluk” a Könnyítés, biztosan Berögzült a testben a Könnyítés megnyilvánulását biztosító ÚJ (!) formájú Garancia].

 

            Fontos megérteni: ebben a Kipróbáló teremtésben kettő teljesen különböző Garancia használata nyilvánult meg a formálódó ÚJ MEGTARTÓI GONDOSKODÁS részeként [ezért nagyon alapos Előkészítést igényel egy ilyen Gondoskodás megnyilvánítása].

            Az első Garancia amit Befogadnak a teremtők, egy ’Előkészítő’ Garancia, amellyel egy pontosan meghatározott pillanatban / Helyzetben ezek a teremtők hozzákapcsolódhatnak az ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ által is ’gondozott’ ’Szál’-hoz. Ez az ’Előkészítő’ Garancia tehát azt biztosítja, hogy a teremtő olyan ’helyzetbe’ kerüljön, hogy ő is Befogadhasson valamilyen Könnyítést / Új Rendezési-Alapot. Ez az ’Előkészítő’ Garancia csak addig marad meg a teremtők Testében, amíg hozzákapcsolódnak a ’Szál’-hoz.

            A megformálódott ’kalákában’ az ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ és a Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtő a megformált ERŐSEN VÉDETT TÉRBE [egy ’Közvetlen Járás’ (Közvetlen Különleges Összekapcsolódás) formájában] ’Befogadja’ a KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐKET, MINDENSÉG-FORRÁSÁT, Eredő-nagy-TEREMTŐKET (akiknek Jelenléte a Sors-Redezéshez szükséges). Ebben a megformálódott helyzetben fogadhatják be a teremtők [minden érintett GONDOZÓJUK Ellenőrző-Jelenléte mellett!] azt a másik Garanciát, amelyből később [a megfelelő pillanatban] ’kibomlik’ majd a tényleges Könnyítés / Sors-Rendezés. Ez a Garancia mindaddig a teremtők Megformált-Valójában marad, amíg megnyilvánul a szükséges Változás [valójában ebben a Garanciában ’Ad Teret’ az Életük Jobbító irányú Változásához a MINDENSÉG-FORRÁSA és a FÖLDANYA].

 

        Jelenlegi megértésem szerint ezen ÚJ MEGTARTÓI GONDOSKODÁS számára a MINDENSÉG-FORRÁSA egy Új Garancia-formát formált meg, és azt magában a KIPRÓBÁLÁS folyamatában Ki is Árasztotta. A KIPRÓBÁLÁS az OLTALOM-TÉR KITERJEDÉSÉBEN úgy nyílt meg itt a FÖLD Közösségében, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Közvetlen Jelenléte biztosított volt azon Céllal, hogy ha az Szükséges-és-Lehetséges, a MINDENSÉG-FORRÁSA akár AZONNAL Megformálhasson és Ki is Áraszthasson egy Új Harmoniát a Kipróbálás Tapasztalataira alapulóan. Jelenlegi megértésem szerint az Új Garancia-formát [még csupán Kipróbálás jelleggel!] a MINDENSÉG-FORRÁSA a Kipróbálás során formálta meg és Árasztotta ki.

      Ennek az Új Garancia-formának minden újdonságát valószínűleg csak akkor érthetjük majd meg, amikor már TARTÓS jelleggel is KIÁRASZTJA a MINDENSÉG-FORRÁSA.

      Valószínűleg újdonság lehet az a mód, ahogyan az új Garanciának a testbe való Berögzülését ’segíthetik’ a MEGTARTÓI Gondoskodás részeként a MEGTARTÓI-Teremtők.

      Általam megértett újdonság az, hogy ebbe az Új Garancia-formába a MINDENSÉG-FORRÁSA KIHAGYHATATLANUL Belerögzíti az IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉST. Az előző pontban említettem, hogy az ’Összefogó-Összetartó-Teremtőnek’ a Kipróbálás során Tudatosan ki kellett nyilvánítania azt a HATÁROZOTT IRÁNYBAN-TARTÓ SZÁNDÉKÁT (Kérését), hogy a Megnyilvánulás egyetlen teremtőben se eredményezhesse ÚJABB Nehézség megformálódását, és emellett ténylegesen javuljon a meglévő helyzet minden lehetséges kiterjedésben

      Jelenlegi megértésem szerint ezt az IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉST gyakorlatilag ’ebben a bepontosított formájában’ maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is BELERÖGZÍTI ebbe az új Garancia-formába. Ez azért szükséges, mert jellemzően olyan teremtők számára formálja meg ezt a MEGERŐSÍTŐ Gondoskodást a MINDENSÉG-FORRÁSA, akik önállóan még nem képesek vezetni és IRÁNYBAN-TARTANI az Életüket.

      Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA ennek az IRÁNYBAN-TARTÓ MEGERŐSÍTÉSNEK az Új Garancia-formába való KIHAGYHATATLAN (!) Berögzítésével azt is kinyilvánítja, hogy olyan ÖN-RENDELKEZÉST ÁRASZTOTT KI SAJÁT MAGÁRA vonatkozóan, hogy a SAJÁT FELELŐSSÉGÉNEK is tekinti az önálló IRÁNYBAN-TARTÁSRA / önálló Harmonikus Sors-vezetésre még nem képes teremtők Életének / Sorsának olyan Gondozását [EGYÜTT minden más érintett GONDOSKODÓVAL], amely BIZTOSAN Elhárítatja a Saját Harmoniától való Eltávolodást.

 

(…)  https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1592319173_45.jpg          https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1592319174_84.jpg

 

            A Kipróbálások Tapasztalatai alapján a VÉDETT-TÉRBEN egy ’Szál’-hoz a[z Előkészítő]Garanciával hozzákapcsolt több teremtőt ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ [a képen piros ponttal jelölve] a Tudatos(an Megerősítő) Jelenlétével részt vesz a VÉDETT-TÉR és a szükséges Közvetlen Összekapcsolás Megtartásában [’gondozásában’]. A MEGTARTÓI-Teremtő útmutatása alapján ELLENŐRZÉSEKET és ÉRTÉKELÉSEKET is végezhet, megformálhat Kéréseket és Javaslatokat is a Tapasztalatai alapján. A ’Összefogó-Összetartó-Teremtő’ egyetlen társát sem érinti meg a MEGERŐSÍTÉS során közvetlenül, elsődlegesen a MEGTARTÓI-Teremtővel és más segítőkkel való Közvetlen IRGALMI Járást ’biztosítja’. Ha Tér vagy Áramlás megváltoztatása szükséges, abban az ÉLŐTÉR nyilvánul meg. Ha egyszerűbb Részleges ÚjraTeremtés megvalósulhat ebben a VÉDETT-TÉRBEN, azt az ÉDES Megnyilváníthatja. Hatalmába tartozóan megnyilvánulhat a SZOLGÁLAT / IRGALOM és a MINDENSÉG-FORRÁSA, az Eredő-nagy-TEREMTŐ is Közvetlen [ÁLTALÁNOS, KÜLÖNLEGES, SPECIÁLIS] GONDOSKODÁSBAN.

 

            A FÖLD Közösségében megnyilvánult Kipróbálások során Lehetőség nyílt arra, hogy a megformált VÉDETT-Térbe ’segítők’ is ’beemelésre kerültek’ egy másik VÉDETT-TÉR útján. Leginkább talán úgy értelmezhető ez, hogy az ELŐKÉSZÍTETT MEGTARTÓI GONDOSKODÁS megnyilvánítása érdekében a SZOLGÁLAT Birodalmában és IRGALOM Birodalmában mostanában kifejezetten GONDOSKODÁSI (!) Feladatok megvalósítása érdekében élővé vált egyedi teremtők is ’beléphettek’ a FÖLD Közösségén belüli ezen KIPRÓBÁLÓ Terekbe [a FÖLDANYA SPECIÁLIS Befogadására alapulóan]. Érzetre olyan volt, mintha ezek a segítők a ’búzamező’ vagy az ’akácfa’ felett / körül gyors mozdulatokkal ’repkedtek’ volna, és folyamatosan figyelemmel kísérték / ellenőrizték maguk is a változásokat / az eltervezettek megvalósulását, és maguk is Jelzéssel élhettek, ha valami fontosat érzékeltek. A MEGTARTÓI-Teremtő Engedélyével bekapcsolódhattak például Feltisztított tér-részek rendbetételébe, és egyéb kisebb gondoskodási feladatokba.

 

            Jelenlegi megértésem szerint most a Kipróbálások során néhány különálló ’szál’-hoz hozzákapcsolt néhány teremtő vehetett részt a Megerősítő Gondoskodásban, mivel ezek a Kipróbálások még kifejezetten arra irányultak, hogy az ÚJ MEGTARTÓI GONDOSKODÁS azon ALAP-HARMONIÁJA megformálódhasson, amelyet a MINDENSÉG-FORRÁSA valamelyik KÜLÖNLEGES Birodalmon keresztül KIÁRASZTHAT a TEREMTETT-VALÓSÁGRA.

            Habár ezek még ’megalapozó’ Kipróbálások voltak, a Kipróbálásokban részt vett teremtőkben ténylegesen is berögzültek Könnyítési Lehetőségek. Ezeknek az adott teremtőkben való ’felhasználása’ szintén része a most elkezdődött Kipróbálásoknak [elsődlegesen annak ELLENŐRZÉSE / ÉRTÉKELÉSE folyik, hogy szükséges-e még valamilyen ’Feltétel’ berögzítése a formálódó Új ALAP-HARMONIÁBA;  a Garancia formájában berögzülő Könnyítés vagy más újabb Rendezési Út a már megformált ELVEK alapján harmonikusan beilleszkedővé válik-e a teremtők Megformált-Testébe].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1592319174_94.jpg          https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1592319174_91.jpg

 

            Formálódik ennek az ÚJ MEGTARTÓI MEGERŐSÍTÉSNEK az a megnyilvánítási módja is, amikor akár egy egész Közösség minden Befogadott teremtőjére is KIÁRASZTHAT a MINDENSÉG-FORRÁSA egy fontos Könnyítést / Új Harmoniát. Ez képben úgy érzékeltethető, hogy az egész akácfa minden egyes levelében vagy az egész búzamező minden egyes szemében egyszerre kerül Befogadásra valamilyen Új Harmonia.

            Ez most elsődlegesen a GONDOSKODÁSI-TEREKBEN élők számára lehet nagy segítség. Egy minden Befogadottra kiterjedő megfelelő ELŐKÉSZÍTÉST követően így az egy Közösségbe Befogadott teremtők mindegyikére KIÁRADHAT valamilyen Megerősítés, amely jelentősen könnyebbé teheti a Sors-Rendezésüket. Haszna lehet e megnyilvánulási formának az is, hogy mivel a Közösség minden tagjában egyszerre nyilvánul meg a Változás, nem okoz bennük ’feszültséget’, nem eredményezi egyesek „lemaradását”…”

 

20200614 [6.r.] 12. pont (elérhető ITT):

     „…Valószínűleg figyeljük mindannyian, hogy milyen változást okoz ez most az érintettek életében.

     ZAVART nem szabadna hogy eredményezzen.

     Ha jól értettem, a Zavar a Könnyítést lehetővé tevő Garancia befogadásának BIZONYTALANSÁGÁBÓL eredt. Ha sikerült valakinek VALÓSAN BERÖGZÍTENIE magába a Garanciát (amiből egy megfelelő pillanatban, vagy akár azonnal el tud indulni a megkönnyebbítő / megerősítő Változás), utána már nem jelentkezik nehezítőként az Életben.

      Valahogyan a Garancia [mint új tér] befogadása volt eddig sokakban AKADÁLYOZOTT, ennek az akadálynak a megszüntetésére formálódik most ÚJ MEGTARTÓI Gondoskodás.

      Lehetséges az is, hogy ha a MEGTARTÓI Gondoskodás megformálódik, nem is lesz szükséges minden esetben ’Összefogó-Összetartó-teremtőnek’ is részt venni a Garanciák befogadtatásában...

 

      Lehetségesnek tartom, hogy ha most a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők meg tudják formálni az ÚJ MEGTARTÓI GONDOSKODÁST (például a Garanciák biztonságos befogadtatását), Az-Elkövetkezőben csak akkor lesz szükséges ’Összetartó-Összefogó-teremtőnek’ is részt vennie a ’kalákában’, ha valamelyik KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐT ’Erőteljesebben’ szükséges ’hozzákapcsolni az anyaghoz’. Valószínűleg egy abból a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtő lesz majd az ’Összetartó’ (?). Ha például mindhárom KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐT szükséges lesz ’Erősebben anyaghoz kapcsolni’, valószínűleg mindhárom Birodalomból összekapcsolódik majd valaki a ’kalákában’ (?).

 

     A másik amire figyelhetünk mostanában az, hogy ugyancsak [Közvetlen] MEGTARTÓI GONDOSKODÁS formálódik arra, hogy a Feltisztított Tér ne szennyeződhessen vissza.

      Szerintem ehhez formálják elsődlegesen az IRÁNYBAN-TARTÓ (és Távolság-Tartó) MEGERŐSÍTÉSEKET. Ez utóbbira valószínűleg kevéssé lehet rálátásunk, ez tényleg olyan, ami MEGTARTÓI HATALOM.

 

      A mostani Kipróbálásban az OLTALOM-TÉR kiterjedése a ’kulcs(fontosságú)’ a ’kalákában’, emiatt tudták ’teljesen biztonságosan’ és könnyen befogadni az összekapcsolódottak az Új Garancia-formát.

      Az volt a legfontosabb, hogy az OLTALOM-TERET [mint SPECIÁLIS-TERET] ’tudják közel hozni’ [a FÖLDANYA és az ’Összetartó-Összefogó-teremtő’], és így az ERŐSEBB ÉLETET-ÓVÓ / IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁS KITERJEDHESSEN mindazokra, akiket erre a FÖLDANYA előkészített. Így nem kellett az Eredő-nagy-TEREMTŐNEK „túlzottan közel húzódni” az OLTALOM-TÉRBE BEEMELÉS érdekében, és ezért így kevésbé volt megterhelő a Garancia Befogadása azoknak, akik még nem kezdtek el tudatosan közel húzódni az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKHÖZ (és a FÖLDANYÁHOZ)…”

 

 

20200908 [216.r.] 83.pont [a SPECIÁLIS Gondoskodás része (egyszerre több teremtőt érintő Gondoskodás megnyilvánulhasson alapos előkészítést követően)] – elérhető ITT:

            „…Más esetben a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS megnyilvánulhat annak érdekében, hogy egy több teremtőt érintő Nehézség megszüntetése akár egyszerre [például az Eredő-nagy-TEREMTŐ / KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK / MINDENSÉG-FORRÁSA egyszeri Közelebb-Húzódásával is] megnyilvánulhasson, így ne legyen szükség többször az ERŐSEBB VÉDETTSÉGET megformálnia a MEGTARTÓI-Teremtőnek…”

 

[2022.05.16.: Részleges megértésem szerint ezek a ’kaláka’ jellegű Kipróbálások fontos alapjai voltak annak, hogy a NAGY-GONDOSKODÁSI-TEREK Befogadását / Beillesztését ’megtanulja’ a FÖLDANYA. A NAGY-GONDOSKODÁSI-TEREKHEZ (az Eredő-Birodalmak szerint megformált önálló TÉR-RÉSZEKBE, tehát az ’EREDŐ szerint csoportosítva’) általában minden FÖLD Közösségében élő teremtő hozzákapcsolódhat. Ma már vannak olyan NAGY-GONDOSKODÁSI lehetőségek, amikor csak a FÖLDANYA által ’előkészített’ teremtők Jelenléte nyilvánul meg a SPECIÁLIS-TÉRBEN.

     A mostanában formálódó (egyes TÉR-RÉSZEIBEN már késszé megformált) SPECIÁLIS TÉR {amely az ÉLET-TÉR ’Legbelső’ TÉR-RÉSZÉBEN már TARTÓS jelleggel került megformálásra: (700.r.) 208. pont (2)elérhető ITT} ma már azt is lehetővé teszi, hogy akár csak egy (vagy csak néhány) teremtő hozzákapcsolása nyilvánuljon meg ezen NAGYON ERŐSEN VÉDETT-TÉRHEZ.]

 

20200908 [600.r.] 191. pont (8) [NAGY-GONDOSKODÁS a befogadott ÚJ REND-TÉTELEKHEZ kapcsolódóan; családok, összetartozások együtt is kérhettek Gondoskodást] – elérhető ITT:

         „…2022.02.09.: ’Ma délelőtt’ Jelzett az, hogy a FÖLDANYA és a MAGOK is Kértek ’mára’ [’ma estére’ (?)] egy NAGY-GONDOSKODÁST megformálni.

            Lehetett Javaslatokat tenni a MAGOKNAK is, hogy mit tartanának fontosnak a ’mai’ [vagy akár az ’elkövetkező napokban’ (?)] megnyilvánuló NAGY-GONDOSKODÁS(ok) során.

            Érzékeltem olyan Javaslatot, hogy fontos lenne akár ’egy hétig’ folyamatosan [vagy rövidebb tartamonként] NAGY-GONDOSKODÁST megformálni, és ezek során elvégezni azokat a CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEKET, amelyek Előkészíthetik az itt élő egyedi teremtőkben egy-egy Rend-Tétel Elindítását. A NAGY-GONDOSKODÁS tartama alatt megformált SPECIÁLIS VÉDETT-VÉDŐ-TÉR megnyilvánulása nagy segítség lehet azon teremtők számára, akikben már Elindult / Elindul egy-egy Rend-Tétel, de maguk nem képesek tudatosan belehelyezkedni a SPECIÁLIS VÉDELEMBE, illetve nincsen mellettük olyan társ, aki képes erősebb Védelmet biztosítani a számukra egy-egy nagyobb fájdalommal járó [vagy NAGYOBB ODAFIGYELÉST igénylő] Tapasztalatuk Rendezésekor [KÖNNYÍTETT Elengedésekor].

            Javaslat volt az is, hogy legyen ’kaláka’ jellegű megnyilvánulás lehetősége is. Ez azt jelenti, hogy akár egy család vagy egy más jellegű Összetartozás tagjai ’együtt’ is belehelyezkedhetnek egy számukra előkészített VÉDETT-TÉRBE, és ott megnyilvánulhat a közvetlen áramlásaik Feltisztítása és Megerősítése [akár Megújítása / új alapra áthelyezése az Összekapcsolódásuknak], vagy akár őket mindannyiukat érintő Elengedés vagy Rendező-folyamat.

            A NAGY-GONDOSKODÁS során megnyilvánulhat [immár KÖNNYÍTÉSSEL is támogatott formában] a „rejtettségek” és „idegenségekbeazonosítása és leválasztása, sőt, ma már a hatástalanítása is.

            Érdemes biztosítani a Megtörések és Nagy-Bezáródások megszüntetésének lehetőségét az OLTALOM-TÉRBE BEEMELÉSSEL vagy más SPECIÁLIS módon.

            A NAGY-GONDOSKODÁS során lehetséges ma már Tér-Kiigazítás vagy Tér-Pótlás is [mind az egyedi teremtőkre, mind a Közös ÉLET-TÉRRE kiterjedően] [az ÁT-VEZETÉSI-TÉRRE és az ÚJ ÉLET-TÉRRE kiterjedően is]. Ilyenkor SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBEN nagyobb biztonságban megnyilvánulhatnak a Tér-Pótlások / Tér-Kiigazítások is.

            Ha lehetséges, akkor a „feszültségek’kioldásai’ és kivezetései / elvezetései is nyilvánuljanak meg.

            Jelzett mostanában a „neheztelés”-jellegek [mint „csapda”] Elengedéséhez kapcsolódó nehézség, és ezért Javasolták a „neheztelés”-jellegek folyamatos [KÖNNYÍTÉS általi] Feltisztítását, és CÉLZOTT ELLENŐRZÉSEKET a „csapdákhoz” tartozó Rendezések könnyebbé tétele érdekében…”

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!