omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (37) 708-727 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (725.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (725.r.)


Az írás 724. része elérhető ITT

 

4.

2022.05.24.

 

A Tükrözés [mint közvetítés] és a közvetlen Valóság-Érzékelés különbsége

 

            A Tükrözést / Tükörtartást sokan sokféleképpen értelmezik. Én az írásaimban Tükrözésnek / Tükörtartásnak a Különleges-Megnyilvánulásként’ megformált (Tudatosítást és) Gondoskodást nevezem.

            Van több olyan Megnyilvánulás itt a FÖLD Közösségében is, amelyet eredetileg a Különleges Utat [Szolgálatot] megnyitott teremtők formáltak meg [Jobbító / Megerősítő-Gondoskodás céljával], később azonban ezeknek a Különlegességeknek egy része olyan módon ’belesimult / beleilleszkedett’ az ÉLET ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásai közé, hogy mostanra ebben a részében ’általánosan ismert’, és a Különleges Utat meg NEM nyitott teremtők számára is Választható / Felépíthető / Megtapasztalható. Ilyen például a ’Kedvesség’, és korábban [a VILÁGBELI jelenlétben (?)] ilyen lehetett a Tükrözés egy része is. A ’tükör-mutatás’ ebben az értelemben a teremtők egymás felé irányuló Jelzése, a (közvetlen) kommunikáció egy formája / eszköze.

 

            A Tükrözés [a Különlegességként (!) felépült formájában] itt a FÖLD Közösségében is egy ’közvetítő jellegű’ megtapasztalás. Általában akkor formálta meg a FÖLDANYA, amikor egy teremtőben valamelyik belső útja akadályozott volt [nem működött, bizonytalan működésűvé vált]. Többször említettem, hogy eredendően a Tükröző-Helyzet csak azon teremtő által volt Érzékelhető közvetlenül, aki felé ez a Megerősítés irányult. Általában megállapítható, hogy amikor a Tükröző-Helyzetek „nem érintettek” által is Érzékelhetővé váltak, és így a „nem érintett” teremtők értelmezései / rezgései is „hozzáadódtak” a tükrözéshez, ez a Megerősítő-Út egyre inkább SÉRÜLÉKENNYÉ vált [pontatlanná vált / homályossá vált a tükrözés, vagy az „idegen rezgések” következtében akár az akaratlan vagy tudatos EL-Terelések eszközévé is válhatott]. Ez az oka annak, hogy a Tükrözéses Megerősítést [tehát amely Különleges Megerősítésként, Különleges GONDOSKODÁSKÉNT nyilvánul meg] a korábban ismert formájában maradéktalanul Lezárta a FÖLDANYA (is), és ezt a Megerősítő Gondoskodást ÚJ ALAPRÓL lehet felépíteni itt a FÖLD Közösségében is.

 

tükrözésről, tükörtartásról korábbi írásokban:

20131123 elérhető ITT

20131213elérhető ITT

20140204 elérhető ITT

20161104 elérhető ITT

20190628 [2.r.] (játék) – elérhető ITT

20191125 [újból megnyitása a Földön] – elérhető ITT

20191213 [2.r.] 7. pont elérhető ITT

20200306 [5.r.] 10. pont [a YOSÁGBAN még csak formálódik az Alap-Harmoniája (nem került Kiárasztásra Kipróbálás jellegben sem!)] – elérhető ITT

20200503 [1.r.] 2. pontelérhető ITT

20200908 [21.r.] 14. pont [újra megnyílt a YOSÁGON belül] – elérhető ITT

20200908 [388.r.] 139. pont elérhető ITT

20200908 [418.r.] 147. pont (1.) [(megtarthatatlan, sérült) tükrök visszabontása egy NAGY-GONDOSKODÁS során] – elérhető ITT

20200908 [419.r.] 147. pont (1.) [tapasztalatok] – elérhető ITT

20200908 [429.r.] 149. pont [használtak tükröket / tükrözést csapdák megformálásához] – elérhető ITT

20200908 [513.r.] 176. pont (3) [az Új Tükrözés jellegeket a FÖLDANYA óvatosan elkezdte használni; vannak, akikben ez zavart okozott; a Tükrözés ma még csak SPECIÁLIS Gondoskodásként nyilvánulhat meg] – elérhető ITT

20200908 [570.r.] 187. pont [óvatosan indítja el a FÖLDANYA a tükrözés új útjait; kettő fő iránya már felismerhető] – elérhető ITT

20200908 [578.r.] 189. pont (2) [azokban, akiknek „lyukat ütöttek az Életébe”] – elérhető ITT

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [a YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkben zavart okoz a tükrözés, az Átjáró-TÉRBEN a SZEMÉLYES Védő-Terükben nem nyilvánulhat meg tükröző jellegű Megerősítés; a YO ELLENŐRZI az (Ön)Lényegi-Testben az élet-alapokat, amelyekből szabálytalanul megnyíltak tükröző-jellegek; a MÁSOLÁS jellegű tükrözés a továbbiakban az élet Általános és Különleges részében NEM NYITHATÓ MEG, mert súlyosan EL-Terelő megnyilvánulás] – elérhető ITT

20200908 [702.r.] 208. pont (3) [tükrözés az ikerláng megtapasztalását választottakban] – elérhető ITT

20200908 [708.r.] 208. pont (4) [ikerláng Fontos-Feljegyzésben] – elérhető ITT

 

            Ismét megemlítem: amit az írásaimban Tükrözésként nevezek, az egy Megerősítő [Különleges] Gondoskodás. Közvetlenül (!) a FÖLDANYA (!) formálja meg a Tükröző Helyzetet az érintett teremtő számára. Ma elsődlegesen MAGOK segíthetnek abban, hogy egy-egy tükröző helyzetet Felismerni és Megérteni legyen képes az, aki felé ez a Megerősítés irányul. Ha ma már nem is minősül Közvetítésnek a Tükrözés, mégis van egy Közvetítő jellege. Mivel a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásnak (Gondoskodásnak) nagyon szigorúan Igazodnia kell a SZÜKSÉGESSÉGHEZ, ez a Közvetítő jellegű megnyilvánulás FONTOS OKBÓL és a SZÜKSÉGESSÉG mértéke szerint nyilvánulhat meg. Ha van valamilyen közvetlen / egyenes út a Megerősítés megnyilvánítása érdekében, elsődlegesen azt a közvetlenebb utat nyilvánítja meg a FÖLDANYA.

            Mivel ma a FÖLD Közösségében még csak a MAGOK [= a SPECIÁLIS élet-építést már megnyitott] teremtők számára Választható ennek a Gondoskodásnak a megtanulása, majd a Tapasztalatok alapján értjük meg egyre teljesebben, hogy az Új Alapról megnyitott Tükrözés mikor és milyen formában nyilvánul meg, és mi egyedi teremtők mikor és hogyan segíthetjük egymást a tükrözés értelmezésében (?).

 

            Sokan a tükrözés szót nem ebben a Különleges Gondoskodás értelemben használják, hanem sokkal tágabb / általánosabb értelemben.

            Mi ÉLŐ teremtők mindannyian A-LÉTEZÉSBŐL [a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL] eredünk, és ’ALAPJAIBAN’ ’ÚGY’ építjük az Életünket, ahogyan azt [mint ÉRZÉKELÉST, MEGISMERÉST, MEGÉRTÉST, MEGNYILVÁNULÁST] a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Tanítani’ kezdte a legelső Élővé vált teremtők [a mai nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők] számára. Őket a MINDENSÉG-FORRÁSA még közvetlenül Tanította. A Tanítás ’útja’ ebből a ’legelső’ ’szülő’ és ’gyermeke’ megtapasztalásból ered [a ’társak’ egymáshoz közelségéből ered], és a [kényszertől és sürgetéstől mentes] ’példamutatás, példaadás’ az alapja. A ’szülő’ [illetve a közelebb lévő társak] ’példaadása’ az, amely a szülőjével és közeli-társaival közvetlen (!) összekapcsolódásban [áramlásban (a YOSÁGON belül szeretet-alapú-áramlásban)] lévő ’gyermek’ / társ számára egy ’felmutatott / felajánlott’ Választható (élet-építési) út. A ’gyermek’ ’utánzás’-jelleggel kezdi megismerni / megtapasztalni a számára felajánlott lehetőségeket. Ez valamelyest hasonló a mai tükrözéshez [a tükrözés jellegű Megerősítés (= Különlegesség) erre az eredendően létező tanítási / példaadási / megmutatási harmoniára alapul].

 

            Amikor Anyagi-Testben élünk egy Közösség ÉLET-TERÉBEN [a FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN], az Anyagi-Testben élő Jelenlétünk az ÉLET-TÉR [és az ÉLET-TÉRBEN Jelenlévők] azon részét Érzékeli és Tapasztalja meg Valóságként, amelyhez közvetlen áramlás kapcsol hozzá bennünket.

         A megformált [kifelé és befelé irányuló] ÉRZÉKELÉSEINKTŐL függ az, hogy a ’Kint’ [és ’Bent’] lévő Valóságból mit vagyunk képesek Felismerni és Megérteni [közvetlenül Megtapasztalni], illetve milyen Tevékeny módon vagyunk képesek megnyilvánulni az ÉLET-TÉRBEN.

            A ’Kinti’ Valóságot magát is sokan egy ’nagy tükörnek’ tekintik, és ebből a ’Kinti’ Valóságból [akár a Megtapasztalás Helyzeteiből] mindenki azt képes Felismerni / Megérteni, ami ’őbenne-magában’ már tényleges Tapasztalat.

            Az Anyagi-Testben élő Életek a Közösség ÉLET-TERÉBEN egymáshoz már közvetlen (!) áramlásokkal is kapcsolódhatnak, így nem csak magát az ÉLET-TERET [és a Személyes-Terüket] ismerhetik meg, hanem a közelebb lévő társaikat is.

           [A YOSÁGON belül] az egymással közvetlen [szeretet-]áramlást működtető teremtők a SZEMLÉLŐDÉSEN alapulva egyre újabb MEGÉRTÉSEKET formálnak meg mind önmagukról, mind a társaikról [így a ’Kinti’ és ’Benti’ Valóság általuk közvetlenül megérinthető / megtapasztalható részéről].

            Az egymással közvetlen áramlásban lévő teremtők a ’kapcsolódásukban’ pontosan képesek Érzékelni azt, hogy ’harmoniában’ vannak-e egymással, vagy esetleg valamilyen nehézséget tapasztal meg egyikük. Ennek az Érzékelését és Felismerését a társak között megformált közvetlen (!) áramlás [a szeretet-áramlás] teszi lehetővé. A Közvetlen Összekapcsolódás az alapja annak, hogy a társak Felismerik a társuk ’viselkedéséből, helyzetéből’ ’önmaguk helyzetét’ is. Nem az általam használt értelmű tükrözés ez, hanem a felépített ÉRZÉKELÉSEN alapuló Valóság-Érzékelés. Ez közvetlen (!) Érzékelés, ezért nem azonos a Különlegességként megformált (közvetítő jellegű, megerősítő célú) Tükrözéssel].

            A Valóság-Érzékelés [mint a Közvetlen Érzékelésen alapuló Jelenlét] célja a ’tanulás’ [a Megértés megformálása (a Tudatosodás)], és emellett a Szabadság biztosítása [a Választási Lehetőségek Felismerése és Megértése, és erre alapulóan a Megnyilvánulás Lehetősége]. A ’Tükör alaptörvényeiként’ is ismert tudás / útmutatás a Különlegességként is megnyilvánuló Tükrözés Értelmezése során is használandó iránymutatás, de alapjában minden élet-helyzetben felhasználható Értékelés / Fontolgatás [akár kommunikáció] fontos alapjait rögzíti. A közvetlenül (!) Érzékelt [’kinti’ és ’Benti’] Valóság ilyen Tudatos (!) (ön) Értékelése fontos alapja a Tudatos élet-építésnek.

 

20200908 [570.r.] 187. pont (elérhető ITT):

A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1.

Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám”,
megváltoztatnám stb., az önmagamban van. Minden tehát, amit én kritizálok a
másikban, ami ellen harcolok - bennem van.


2.

Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb - az nincs megoldva bennem. Ilyenkor az énképem sérül, nehezemre esik szembesülni vele.

3.

Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, akkor az az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak szembenézni vele.

4.

Minden, amit én a másikban szeretek, magamban van meg, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

 

 

            Személyes véleményem az, hogy a most ’nagyon erősen a felszínen lévő’ Tükrözéshez kapcsolódó tanítások  ezt a Természetes [és ÁLTALÁNOS] Valóság-Érzékelést és Valóság-Értelmezést segítik újjá-építeni [nem pedig a Különleges alapú Tükrözés felépítését segítik (ez utóbbi csak a FÖLDANYA közvetlen belső útmutatása alapján lehetséges)].

 

Ahogyan

(1)

az Anyagi-Testből és a Személyes Élet-Térből,

(2)

valamint az egyedi teremtők számára megérinthető TÉR-Részekből [ezek között az Áramlásokból]

kitisztásra kerülnek az eddigi Akadályozók,

a Közvetlen (Valóság-)ÉRZÉKELÉS egyre pontosabbá válik minden teremtőben.

 

Az Anyagi-Test olyan belső-terei (és áramlásai) is újra közvetlenül elérhetővé / működővé / élővé válnak,

amelyek eddig bezártak / hiányosak / elérhetetlenek voltak.

 

Mindez azt jelenti,

hogy ’több’ és ’egyre pontosabb’ lesz a közvetlen (!) ÉRZÉKELÉS,

és ezeket az új ’információkat’ / Felismeréseket újra meg kell TANULNIA ÉRTÉKELNI / MEGÉRTENI a teremtőknek.

Közvetlen segítséget kapnak ehhez nem csak a feltisztuló belső útjaikon

[a FÖLDANYÁTÓL és a Saját (Ön)Lényegtől],

hanem azoktól a már Tudatosabb Társaiktól is,

akikhez képesek közvetlen-áramlással kapcsolódni.

 

            A FÖLD Közösségében az Anyagi-Testben élő teremtők kettő alapon kapcsolódhatnak egymáshoz közvetlen áramlással.

1.

        Az Életük ÁLTALÁNOS részében a teremtők Összecsendüléseket formálhatnak meg egymással Közeli-Összekapcsolódás tartósabb vagy rövidebb tartamú megtapasztalásáról. Az ilyen szeretet-áramlást ELFOGADÓ szeretetként értelmezzük ma már, és a közvetlen összekapcsolódást az együttes-tevékenység, barátság, családi kapcsolódás és párkapcsolat formájában teszi lehetővé. Ezekben a közvetlen áramoltatásokban egymással ’egy szinten’ lévő teremtők kapcsolódhatnak össze. Ezekben a kapcsolódási helyzetekben is lehetséges az, hogy az egyik teremtőnek bizonyos tartamokban / helyzetekben ’Nagyobb’ a Felelőssége a társánál [például a szülőnek a gyermeke felé, vagy egy Gondoskodásra szoruló felé a Gondoskodónak].

 

2.

            Más jellegű Összecsendülés lehet az alapja azoknak a közvetlen összekapcsolódásoknak, amelyeket a FÖLDANYA KÜLÖNLEGES OKBÓL formál meg. Általában az ilyen összekapcsolódáshoz nem szükséges az, hogy a (Különleges) Gondoskodásra képes teremtő összecsendülést formáljon meg azzal, aki felé a (Különleges) Gondoskodása irányul. Az ilyen KÜLÖNLEGES OKON alapulóan megformálásra kerülő GONDOSKODÁSI HELYZETEKNEK (Közvetlen Összekapcsolódásoknak) az Alapja az, hogy a Különleges Utat megnyitó teremtő a FÖLDANYÁVAL formál meg Összecsendülést a Különleges élet-építés megnyitásakor, és ebben Választja azt, hogy a SZÜKSÉG helyzeteiben a FÖLDANYA útmutatása szerint a társai felé is megnyilvánul Megerősítő célú Közvetlen Gondoskodásban.

            A KÜLÖNLEGES OKON alapuló Gondoskodási Helyzetben nem az ELFOGADÓ-Szeretethez tartozó (belső és külső) Tereket és Áramlásokat használja a FÖLDANYA / a Gondoskodó-Teremtő, hanem a Különleges vagy Speciális Közvetlen GONDOSKODÁSOK megnyilvánítása számára megformált TÉR-Részeket [az ÖNZETLEN-Szeretetet, a MEGFONTOLT-Szeretetet]. A Gondoskodó és a Gondozott ilyenkor nem egy szinten vannak, a Gondoskodónak FOKOZOTT vagy MEGEMELT Felelőssége van a Gondoskodási-Helyzetben.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1652508201.jpg

 

            Személyes véleményem az, hogy amikor sokan tükrözésről beszélnek [a külső valóság tükrözi a belsőt (és/vagy fordítva)], annak talán a pontosabb megnevezése a Valóság-Érzékelés / Valóság-Értelmezés. A ’Külső-Valóság’ nem ’tükröz’ ilyenkor, hanem közvetlenül Érzékelhető. Újra meg kell tanulnia mindenkinek, hogy a számára közvetlenül Érzékelhetővé váló Helyzetek a számára Választási Lehetőséget jelentenek. A teremtő a Szabadságával és a Választási-Helyzet által felmutatott / felajánlott Lehetőségekkel akkor képes élni, ha Megérti a Lehetőségeit, ha Tudatosan Értelmezi mindazt, amit [’Kint’ és ’Bent’] közvetlenül (!) Érzékel. Ilyenkor nem valódi ’közvetítésről’ (tükrözésről) van tehát szó, hanem a közvetlen belső Megértési utak Tudatos használatáról [a Tudatos használatának az újjáépítéséről].

            A Különleges Utat megnyitott teremtőket a FÖLDANYA nagyon gyakran vezette be ÁtVilágító Helyzetekbe. Az ÁtVilágító-Helyzet sem ’tükrözés’, hanem a Közvetlen (!) ÉRZÉKELÉS egy KÜLÖNLEGES útja.

 

20200908 [518.r.] 177. pont (2) elérhető ITT:

       „…Az ÁtVilágító Helyzeteket a FÖLDANYA formálta meg, valójában a SAJÁT Tapasztalatát és Megértéseit / ÉRTÉKELÉSEIT tette ilyenkor közvetlenül Megismerhetővé a MAGJAI számára. Az ÁtVilágító Helyzetbe belehelyezkedő MAG úgy ’Érzékelte’ az ÁtVilágított Helyzetet, mintha közvetlenül benne lenne (a megmutatott helyzetben), és az ÁtVilágítással érintett teremtő érzéseit / gondolatait / érzelmeit pontosan érzékelte (mintha az a sajátja lenne).

            Az ÁtVilágító Helyzetek megformálásával a FÖLDANYA arra irányult, hogy a MAGJAI Közvetlen (!) Tapasztalatokra alapulóan ismerjenek meg és értsenek meg egy-egy fontos Helyzetet / Jellemzőt / Meghatározót…

            Fontos: az ÁtVilágító Helyzetben a FÖLDANYA elsődlegesen a SAJÁT Tapasztalatát és ÉRTÉKELÉSÉT / Megértését ’mutatta meg’ [tette Megérthetővé] a MAGJAI számára…”

 

20200908 [550.r.] 182. pont elérhető ITT:

            „…Említettem, hogy a ’modellező’ jellegű Kipróbálás más, mint amit eddig ÁtVilágító Helyzetként ismertünk. Az ÁtVilágítás során elsődlegesen a FÖLDANYA Tapasztalatait / Megértéseit ismerhettük meg valamilyen közvetlen belső úton. Ezt is úgy Érzékeltük, mintha saját magunk benne lennénk abban a helyzetben, amit a FÖLDANYA Megismerhetővé nyitott a számunkra, mégis inkább az álomhoz / emlékhez / belső-munkához volt leginkább hasonló. Az ÁtVilágító helyzeteket a FÖLDANYA úgy formálja meg, hogy a helyzetben ’kidomborodjon’ az a rész, amelyet fontos Megérteni, és úgy Érzékeljük a helyzetet, hogy minden fontos részlet pontosan ÉRZÉKELHETŐ és MEGÉRTHETŐ legyen.

            A ’modellező’ Kipróbálásról említettem, hogy más Kipróbálásokhoz képest ma még lassabban formálódik meg / épül fel a Kipróbálási-Tér / Kipróbálási-Helyzet, és a Kipróbálás Lezárását követően általában lassúbb [és több szakaszban nyilvánul meg] a Kipróbáló-Tér Visszabontása az Anyagi-Testből. Emiatt ez a ’modellező’ Kipróbálás ma még az Anyagi-Test számára a ’nehezebb’ / megterhelőbb Kipróbálások közé tartozik. Az Anyagi-Testen belül (!) [ez nagyon fontos: ténylegesen az Anyagi-Testen belül] ’felépít’ a FÖLDANYA valamelyik belső-térben egy ’szimulációs helyzetet’. Amikor elkezdődik a Kipróbálás, nem csak egy ’emléket’ vagy ’álmot’ / belső-munkát tapasztalunk meg, hanem ténylegesen megélünk egy helyzetet / végighaladunk egy Megértendő folyamaton…”

 

            A Különleges-Közelség [például az ’ikerláng’-megtapasztalás] kapcsán is gyakran említik, hogy az egyes (különleges) belső-terükkel is közvetlen áramlást működtető teremtők ’tükröznek egymás számára’.

            Személyes véleményem az, hogy itt sem a valódi ’tükrözésről’ [közvetítésről] van szó a legtöbb esetben, hanem arról, hogy ’egymás közelében’ az ’egymás felé’ való különlegesebb megnyílásuk a KÖZVETLEN ÉRZÉKELÉS olyan új lehetőségeit is megformálhatja, amely mások számára megtapasztalhatatlan. Lehetséges ugyanakkor az is, hogy a Különleges-Közelséget megformálók [mivel szabadon határozhatják meg azt, hogy pontosan mit szándékoznak ’szorosabban-együtt’ megtapasztalni], akár Tükröző jellegeket is beépíthetnek az egymás felé irányuló ’Jelző’ Megnyilvánulásaikba [ez természetesen akkor lehetséges, ha a Tükrözés különleges útja mindkettőjük életében meg van alapozva].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!