omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (38) 728-747
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (38) 728-747 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (741.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (741.r.)


Az írás 740. része elérhető ITT

 

3.

2022.05.31.

            Nagyon röviden érintek egy olyan Változást, amely csak a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőket érinti.

            Említettem, hogy az ’Egyszerűbb’ Illeszkedések megformálása a YOSÁGON belül / a FÖLD Közösségén belül is Választhatóvá nyitásra került a számukra.

 

EGYSZERŰBB ILLESZKEDÉS: Új SZOLGÁLATI alapú Teremtési-Irány (egy Közösségen belül, a már meglévő Alap-Harmoniákon alapulhat):

20200908 [711.r.] 209. pont (3) [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Választhatják] – elérhető ITT

20200908 [719-720.r.] 211. pont (2) [megformálódott a SZABÁLYOZÁS; YOSÁGBÓL eredő Szolgálatban megnyílt teremtők is Választhatják)] – elérhető ITT

 

            Jelenlegi megértésem szerint ELLENŐRIZTE a FÖLDANYA, hogy az ’Egyszerűbb’ Illeszkedések közül melyek azok, amelyek itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is ’megtanulhatóak / használhatóak’, és melyek azok, amelyek megtanulása majd csak az ÚJ ÉLET-TÉRBEN lesz Választható.

       Egy értelmezhetetlenség és belső-feszülés Jelzett a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben ezen Új Teremtési-Irány Megnyitásához kapcsolódóan. A Jelzésre alapulóan megnyitott ELLENŐRZÉSEK alapján pontosan meghatározta a FÖLDANYA, hogy mely Illeszkedések megtanulása lehetséges majd csak az ÚJ ÉLET-TÉRBEN, és melyekkel kezdhetik meg az ’ismerkedést’ már itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is.

      Ezt az ÉRTÉKELÉSÉT a FÖLDANYA egy SZABÁLYOZÁSBA foglalta.

     Jelenlegi megértésem szerint ezen SZABÁLYOZÁS megformálása elégséges volt a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben Jelző feszülés megszüntetéséhez.

      Feltételezésem szerint élettel-összeegyeztethetetlenség Veszélye Jelzett a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben abból eredően, hogy nincsen ma még mindannyiuk Anyagi-Testében megalapozva a SPECIÁLIS élet-építés, és akik még csak a Különleges Tudatosodásban nyilvánulnak meg, azok számára [az Anyagi (!) Testükben] értelmezhetetlen volt a SZOLGÁLATI alapú Új GONDOSKODÁS KÍMÉLŐ része, mivel az Anyagi-Testükben még nem rögzült be a KÍMÉLŐ Gondoskodáshoz tartozó Belső Alap-Mértékük].

 

 

4.

2022.05.31.

 

            Az ’Iker-láng’-Megtapasztalás kapcsán írtam az előző pontokban, hogy ennek a Kipróbáló jelleggel megnyitott Különleges-Közelségnek nem csak a[z élettel-összeegyeztethetetlen jelleget is tartalmazó] Megnyilvánulási-Alapja kerül maradéktalanul [KÖNNYÍTÉSSEL] Teljesen Lezárásra és Visszabontásra, hanem a Kipróbáló teremtés során az érintett teremtőknek az egymáshoz megformált közvetlen áramlásai is:

            „…Részleges megértésem szerint

a korábbi MEGTARHATATLAN [emiatt Teljesen Visszabontásra kerülő] megnyilvánulási-alapból

(Kipróbáló jelleggel) megformált erős kötések [a teremtők Anyagi-Testének belső-terei között] is

maradéktalanul visszabontásra kerülnek

a Speciális Részleges ÚjraTeremtés során.

 

A régi Kipróbáló jelleggel elindított megtapasztalásból

nem maradhat megformáltság az Anyagi-Testben.

 

            Részleges megértésem szerint

a MAGOK esetében

az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Terükben megalapozott Speciális élet-építés lehetővé teszi

egy szűk kiterjedésben azt,

 hogy azon társához / társaihoz, akivel MOST (!) ÚJ (!) összecsendülést formálnak meg valamilyen jövőbeni Különleges Közeli-Összekapcsolódás megformálásáról,

’egyedi megengedéssel’ és csak ’egy-egy alkalommal’

a MAG a Speciális (!) belső-terével Közelebb Húzódhat

[leginkább Ellenőrzési vagy más SZÜKSÉGES (!) Megerősítési / Gondoskodási (élet-építést segítő / könnyítő) céllal].

 

A MAGOK a Különleges Élet-építést választott más teremtőkhöz

[bármelyik Különleges-Közelség megtapasztalását már megalapozott / megnyitó / megnyitott teremtőhöz]

 SPECIÁLISAN is Közelebb-Húzódhatnak

a FÖLDANYA ’egyszeri megengedésével’

(mint említettem FONTOS OKBÓL, elsődlegesen Gondoskodási céllal)

[egyedileg megformált Speciális-Garancia (!) szükséges (!) ehhez]…”

 

2022.05.31.
            Részleges megértésem szerint mostanra az érintett teremtőkben befejeződött az ’ikerláng’-megtapasztalás Megnyilvánulási-Alapjából az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg teljes visszabontása, így már nincsen berögzítve az Anyagi-Testben egy olyan „(alap)minta”, amely „egymástól távolra lökte” az érintett teremtőket [mert élettel-összeegyeztethetetlen volt a különleges-közelségük].

            Részleges az a megértésem, hogy folyamatban van [ugyancsak KÖNNYÍTÉSSEL] minden érintett teremtőben az Anyagi-Testből a korábbi közvetlen-áramlások maradványainak a teljes visszabontása is. Részleges megértésem szerint talán ez lehet az érintett teremtők számára a  „legfájdalmasabb” Elengedési rész, az áramlás-maradványok visszabontása okozhatja talán a legnagyobb „hiány-jelzéseket / szomorúságot”.

            MAGOKBAN Jelzett az, hogy ezeket az ELENGEDÉSEKET valóban a lehető legerősebb Védő-Takarások mellett szükséges megnyilvánítani. Könnyebbé teheti az Elengedést / a veszteség-érzet feldolgozását az, ha Tudatosítják ezek a teremtők, hogy csak az élettel-összeegyeztethetetlen jellegű részében kerül bennük teljesen Lezárásra a Különleges-Közelség megtapasztalása, és a FÖLD Közösségében is VÁLASZTHATÓ Új Összecsendülés megformálásával a Különleges-Közelség megtapasztalása [a szükséges belső Rendeződések megnyilvánulását követően].

 

            Néhány korábbi kapcsolódó írás-rész [átismétlése hasznos lehet az érintetteknek és az őket Kísérőknek]:

            „…’Ha a párokat egy kicsit közelebbről megnéztem’ ebben a sorban, érzékelhető volt, hogy legalább három ’kötés’ kapcsolta őket össze.

        Olyan volt ez a különleges, tehát  ERŐSEBB (!) Szándékon alapuló ’többes’ (Különleges!) egymáshoz-kapcsolódás, hogy az egymás felé forduló helyzetükben valamilyen kötél (közvetlen áramlás) ténylegesen összekötötte őket például csípő-magasságban, szív-magasságban és még valahol.

      Részleges megértésem szerint először mindannyian szív-magasságban formáltak meg TARTÓS, erősebb Különleges Összekapcsolódási Lehetőséget, a többi ’kötés’ megformálásáról szabadon dönthettek.

     Részleges az a megértésem, hogy akkor, amikor a Kipróbálás „megszakadt”, LEGALÁBB HÁROM ilyen erősebb kötést minden pár megformált egymással. Azt érzékeltem, hogy három ilyen erősebb (= különleges) szándékon alapuló ’kötés’ minden teremtőben megformálódott, és vannak, akik ennél több kötést is ténylegesen megalapoztak / megformáltak.

     Ennek az a jelentősége, hogy ’ahol’ és ’amennyi’ ilyen ’erős (különleges) kötést’ a teremtők berögzítettek a saját Anyagi-Testükben, az azt is jelzi, hogy mennyi és melyik  belső-tereik között kezdtek el megalapozni valamilyen közvetlen áramoltatást.

     Részleges megértésem szerint a Kipróbálás „megszakadásakor” a teremtők ezen belső-terei BEZÁRÓDTAK, ugyanakkor teljesen mégsem kerültek LEZÁRÁSRA.

 

        (…) Feltételezésem szerint ha a Rend-Tétel Elindításához szükséges Garancia / Biztosíték pontosan berögzül az érintett teremtők Anyagi-Testében [és más Előkészítés nem szükséges], a FÖLDANYA egyedileg elindítja a Teljes-Rendezést [még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN].

            A TELJES-RENDEZÉS FŐ Iránya az ’ikerláng’-megtapasztalás MEGTARTHATATLAN részének a Teljes-Rendezése KÖNNYÍTÉSSEL.

 

      (…) Feltételezésem szerint ha most KÖNNYÍTÉSSEL TELJESEN-Lezárásra kerül az ’ikerláng’-megtapasztalás MEGTARTHATATLAN része, akkor a LEZÁRATLANSÁG már nem fog jelezni ezen teremtőkben, és megszűnik egy eddig értelmezhetetlen és rendezhetetlen belső feszültség-forrás.

            Feltételezhetően erősebb „Hiány”-jelzések formálódhatnak meg a Teljes-Lezáráshoz kapcsolódóan, ezért valamilyen ERŐSEBB IRGALMI SPECIÁLIS és [SZOLGÁLATI alapú] KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS előkészítése is szükséges a számukra a „Hiány”-jelzés megelőzése és megszüntetése érdekében.

            Feltételezések szerint sok teremtő számára szükséges lehet NAGYOBB NYUGALMAT / VÉDETTEBB KÖRNYEZETET biztosítani a Teljes-Rendezés tartamában, elsődlegesen a ténylegesen élettel-összeegyeztethetetlen jellegek Teljes-Rendezése során [főleg akkor, ha GYORS Változásként tapasztalja meg a teremtő a Teljes-Rendezést].

 

      (…) Részleges az a megértésem, hogy az ’ikerláng’-megtapasztalás MEGTARTHATATLAN részének a Teljes-Lezárása tartamában SZÜKSÉGES lesz [a FÖLDANYA által pontosan meghatározott] térbeli távolságban [esetleg pontosan meghatározott NAGYON-ERŐS Takarásban] tartani az érintett teremtőket azért, hogy ’ne legyenek egymáshoz közel’.

       A Tapasztalatok alapján a korábban egymással Különleges-Közelség megformálását megkezdett teremtők egymás közelében zavart, jelentős elbizonytalanodást és jelentős fájdalmakat tapasztalnak meg akkor, (1) ha egy bizonyos távolságnál közelebb kerülnek egymáshoz és/vagy (2) ha egy bizonyos tartamon túl is egymás közelében maradnak [ahhoz hasonlóan, mint a Hancock című film két különleges-erejű (egy-párt alkotó) szereplője].

            Az előzetes ÉRTÉKELÉSEK szerint ABBAN A TARTAMBAN, amikor az ’ikerláng’-megtapasztalás TÉNYLEGES Teljes-Lezárása megnyilvánul [és a megtarthatatlan / érintett / sérült belső-terek [és egyéb áramlás-maradványok] visszabontása megnyilvánul], fontos, hogy ne legyenek térben egymáshoz közel ezek a teremtők [a Változásuk ne okozhasson (tükrözhessen?) a társban vagy a hasonló Változást megélőkben zavart és fájdalmat].

            Óvatosságból [tapasztalatra alapulón] nem csak az egymással Különleges-Közelséget megformáló párok tagjai kerülnek térben egymástól távolabb [legalább ERŐS / SPECIÁLIS VÉDŐ-Takarás mellett], hanem minden érintett. Ritkán, de előfordult az, hogy az ’ikerláng’ megtapasztalást magukban megalapozott teremtők közelsége egymásra zavaróan hatott akkor is, ha nem voltak korábban párjai egymásnak. Emiatt a MEGTARTHATATLAN Tapasztalat Teljes-Lezárása és a sérült belső-terek visszabontása tartamában ezeket a teremtőket célszerű egymástól térben is távolabb berögzíteni.

 

        (…) Részleges megértésem az, hogy a FÖLDANYA már megkezdte az érintett teremtőkben a Rend-Tételt Elindító [a KÖNNYÍTÉSEK megnyilvánulását lehetővé tevő] Garanciák és Biztosítékok berögzítését az Anyagi-Testben.

      Részleges megértésem az, hogy amikor ezek a Garanciák / Biztosítékok pontosan beilleszkedtek az Anyagi-Testben, azonnal Elindítja (egyenként) a FÖLDANYA a Rend-Tételt.

       Változó / egyéni lehet, hogy kinek mennyi tartam alatt illeszkedik be és rögzül be a Garancia / Biztosíték az Anyagi-Testébe. A MAGOKNAK van már gyakorlata a Garanciák befogadásában, így a feltételezésem szerint akár néhány óra / néhány nap is elég lehet a Garancia / Biztosíték berögzüléséhez. Más érintetteknek több nap vagy néhány hét is szükséges lehet ehhez…

 

        (…) Akár TARTÓS jelleggel felvállalt MAGSÁGÁT élte már az ’ikerláng’-megtapasztalást Kipróbáló jelleggel megnyitó [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő, a FÖLDANYA Befogadásában élő] teremtő, akár csak éppen elkezdte akkor a MAGSÁG felépítését, a bennük „MEGSZAKADT” akkori élet-építés TELJES-Rendezése [= Rend-Tétele] mindannyiukban most nyilvánul meg.

            Mint említettem, a mai fogalommal Különleges-Közelség megalapozása csak az egyik része volt annak a [Szolgálati alapú] élet-építésnek, amelyet a MAGOK / MAGSÁGOT-Választók újonnan választhattak akkor-régen megnyitni. A MAGOKNAK MA (!) is Felvállalása az, hogy a FÖLDANYÁHOZ megformálható legszorosabb összekapcsolódást folyamatosan felépítik az életükben [ez a MAGSÁG felvállalásának elhagyhatatlan alapja].

       Ebből a nézőpontból a ma MAGKÉNT élőkben a Különleges-Közelség megformálása (1) a FÖLDANYÁHOZ és (2) az Életüket Közvetlenül GONDOZÓKHOZ [Befogadó-nagy-TEREMTŐ (eddig a VILÁG volt, ma már a YO), az Eredő-nagy-TEREMTŐ, KÜLÖNLEGES-nagy-TEREMTŐK, MINDENSÉG-FORRÁSA, és ma már A-LÉTEZÉS-FORRÁSA] ténylegesen megnyitott Teremtési-Irány.

 

            A FÖLDANYA a MAGJAI számára a SPECIÁLIS élet-építés Megnyitásakor AJÁNLOTTA FEL (most) a Különleges-Közelség megformálásának azon lehetőségét, amely majd az egyedi teremtő-társakkal is szorosabb belső-összekapcsolódást tesz lehetővé.

        Mivel a FÖLDANYA az ÁT-VEZETÉS során tette Megnyithatóvá a MAGJAI számára a SPECIÁLIS élet-építést [= az Anyagi-Testükben a ’harmadik szint’ megalapozását és megformálását], és ez nagyjából egybeesett azzal, hogy a FÖLDANYA maradéktalanul vissza tudott illeszkedni a YO [= az Eredő-nagy-TEREMTŐJE] Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA, ezért a Különleges-Közelség azon ÚJONNAN (!) Megnyitható Lehetősége, amely majd már az egyedi teremtők között is lehetővé teszi a szorosabb belső összekapcsolódás megformálását, „NEM FOLYTATHATÓ” a VILÁGBAN megalapozott Alap-Harmonia szerint. Ez a közvetlen oka annak, hogy a korábban MAGSÁGOT Felvállaló, de a MAGSÁGOT TARTÓS jelleggel felépíteni még nem tudó teremtőkben a Különleges-Közelség [VILÁGBELI JELENLÉT során befogadott] korábbi ALAPJÁT is MARADÉKTALANUL SZÜKSÉGES LEZÁRNI / VISSZABONTANI.

            Ismét hangsúlyozom: a Különleges-Közelség felépítését korábban Választó teremtők számára [főleg akkor, ha a Tartóssá felépülésében „megszakadt” MAGSÁGOT továbbra is Választják az élet-építésük számára]  a Különleges-Közelség Megtapasztalása VÁLASZTHATÓ Teremtési-Irány. A YOSÁGBA Visszaigazodott FÖLD Közösségében jelenleg még csak a MAGOK számára Választható ennek a Különleges-Közelségnek a felépítése [vagyis jelenleg ez SPECIÁLIS Megtapasztalás].

 

       (…) Amikor az ’ikerláng’-megtapasztalást korábban kipróbáló jelleggel megnyitott teremtőkben most TELJESEN Lezárásra kerül a „megszakadt” [és élettel-összeegyeztethetetlen jelleget tartalmazó] megtapasztalás, és ennek során Teljesen Visszabontásra kerül bennük a korábban „bezáródott” belső-tér, a TAPASZTALAT nem veszik el a teremtő számára.

      Korábbi írás-részben említettem, hogy a Tapasztalat NEM FOLYTATHATÓ (!) részéről nagyon részletes ÉRTÉKELÉS készül (ehhez az Életet GONDOZÓK ÉRTÉKELÉSEI is hozzákapcsolásra kerülnek), és mindez egy FONTOS [vagy NAGYON-FONTOS] FELJEGYZÉSBEN berögzítésre kerül a teremtő minden Megformált-Testében [az Anyagi-Testében is]. Ez azt jelenti, hogy ez a Teljesen-Lezárt tapasztalat a Lezárt formájában jelenleg NEM FOLYTATHATÓ, a Tapasztalat ugyanakkor elérhető a teremtő számára [közvetlenül megismerheti minden részletében].

 

            Említettem azt is, hogy a korábban „MEGSZAKADT” (eddig bezárult) élet-építésnek [Szolgálat-felvállalásnak] csupán az egyik Választható része volt az ’ikerláng’-megtapasztalás. Minden érintett teremtő maga Választotta meg, hogy akkor pontosan mit alapozott meg, hogyan kezdett bele ennek az Új Szolgálatának a felépítésébe. Ez az oka annak, hogy minden teremtőben teljesen egyedi az akkor „Megszakadt / Bezáródott” élet-építés alapja.

            A MAGOK mostanra már túl vannak annak az ÉRTÉKELÉSÉN, hogy a kihagyhatatlanul LEZÁRANDÓ Tapasztalatok mellett mely Tapasztalataikat zárják le, és melyeket formálják majd FOLYTATHATÓVÁ valamilyen KÖNNYÍTETT Rendező-Úton [mely Tapasztalataikat formálták Alvó-Kóddá (ezek közül többet a MAGOK már el is kezdtek visszafogadni / folytathatóvá-megformálni)].

 

            Az ’ikerláng’-megtapasztalás Kipróbálásának „megszakadásakor” a MAGSÁGOT TARTÓS jelleggel még NEM felépített teremtőkben MOST [az érintett Tapasztalataik TELJES-Rendezésének Elindulásakor] nyílik meg annak a Lehetősége, hogy meghatározhassák azt, hogy a kihagyhatatlanul LEZÁRANDÓ Tapasztalataik mellett lévő egyéb Választásaiknak [akkor megnyitott Szolgálatnak] mi legyen a további sorsa.

      Minden teremtővel egyedileg EGYEZTET erről a FÖLDANYA. Ha a teremtő Anyagi-Testben élő Élet-része nem képes ma még tudatosan részt venni ebben az EGYEZTETÉSBEN, akkor [SPECIÁLIS EGYEZTETÉS útján] a FÖLDANYA a teremtő (Ön)Lényegével EGYEZTET és formálja meg a TOVÁBBVEZETŐ-ÖSSZECSENDÜLÉST.

 

      (…) Részleges megértésem szerint a GYORS Változás miatt az érintett [nem MAG] teremtőkben megértési-nehézség és zavar van jelenleg abból eredően, hogy nem értik mi és mennyiben kerül Teljesen-Lezárásra… és ezért a „veszteség”-érzet és „hiány”-érzet elkezdett bennük erősödni.

            Ezért Választotta a FÖLDANYA a Speciális Részleges ÚjraTeremtés Megnyitása Kezdetének az azt követő pillanatot, amikor már a YOSÁGBAN is SZABÁLYOZVA van a Különleges-Közelség Választhatósága. Ameddig folynak (a gyors) Előkészületei a Speciális Részleges ÚjraTeremtésnek, addig ’bőségesen’ van lehetősége a FÖLDANYÁNAK arra, hogy az érinett teremtők (Ön)Lényegével megismertesse a YOSÁG / FÖLD Közössége kapcsolódó Új SZABÁLYOZÁSÁT, és erre alapulóan amely teremtő szeretné akár ’azonnal’ a régi MEGTARTHATATLAN megnyilvánulási-alap Teljes Visszabontását követően újra megalapozni az Anyagi-Testi Életében a Különleges-Közelség megtapasztalását, azt az azonnal megnyíló EGYEZTETÉS során [csakis a Speciális Részleges ÚjraTeremtés lezárulását követően] egy Új Összecsendülés megformálásával megteheti [tehát nem csak egy ’Előremutató’ Szándékot rögzíthet be a FÖLDANYA az élet-alapba / Anyagi-Testbe].

 

Ikerláng, iker-lélek megtapasztalás Teljes-Rendezése:

20200908 [702-703.r.] 208. pont (3) elérhető ITT

20200908 [704-708.r.] 208. pont (4) [Rend-Tétele] – elérhető ITT

20200908 [706.r.] 208. pont (4) [KÖNNYÍTÉSEKET lehet kérni] – elérhető ITT

20200908 [708.r.] 208. pont (4) [tükrözés; nem csak pár-kapcsolati formában élhető meg; EGYEZTETÉS lehetősége (legyen-e közöttük Általános alapon Közeli-Összekapcsolódás)] – elérhető ITT

20200908 [708.r.] 208. pont (4) [ikerláng ILLÚZIÓJA] – elérhető ITT

20200908 [713-714.r.] 210. pont (1) [a Lezárt Tapasztalat nem veszik el; már nem lelkünk van] – elérhető ITT

20200908 [715.r.] 210. pont (1) [önazonosság elhalványulása esetén nem folyamatos az összekapcsolódás az (Ön)Lényeggel / FÖLDANYÁVAL] – elérhető ITT

20200908 [716.r.] 210. pont (2) –[ikerláng és ikerlélek különbözősége] – elérhető ITT

20200908 [717.r.] 210. pont (3) [FELAJÁNLÁSRA került a SPECIÁLIS Részleges ÚraTeremtés az ikerláng-megtapasztalást lezárók számára] – elérhető ITT

20200908 [717.r.] 210. pont (4) [EGYEZTETÉS lehetősége a Speciális Részleges ÚjraTeremtés befejezését követően] – elérhető ITT

20200908 [725.r.] 211. pont (4)  [tükrözés vagy közvetlen Valóság-Érzékelés?] – elérhető ITT

 

Az írás folytatódik a 742. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!