omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (38) 728-747
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (38) 728-747 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (746.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (746.r.)


Az írás 745. része elérhető ITT

 

     Egy MAG-Társam Érzékelt egy ’nagyon rövid’ [összegző] képet. Áll egymással szemben, egymáshoz nagyon közel egy férfi és egy nő. [A férfi lehet A-LÉTEZÉS, a nő lehet AZ-ÉLET].

     Egészen közel vannak már egymáshoz, egy ölelés [szoros és közvetlen összekapcsolódás] formálódik meg közöttük. A nő ekkor hirtelen pofont ad a férfinak.

 

     Lehet a ’nő’ akár a YO, akár a FÖLDANYA is.

     A YO KÉRÉSE volt a MINDENSÉG-FORRÁSA felé, hogy a Birodalmán belül a teremtők az Általánosan Meghatározott TávolságTartásnál  KÖZELEBB a SZERETET áramlásainak megformálásával kerülhessenek.

       A SZERETETNEK [mint TÉRNEK (!), Áramlásnak (!)] a YOSÁGON belül először [az első EL-Változások tényleges megformálódása előtt] a SZEMLÉLŐDŐ formája épült fel [(171.r.) 69. pont - elérhető ITT]. Ez a SZEMLÉLŐDÉS ekkor még nem tette lehetővé a teremtők közötti KÖZVETLEN ’Megérintést’ [szorosabb közvetlen összekapcsolódást]. A mai fogalmakkal ez még csupán a KÖZELEDÉS / (egy kissé távolságtartóbb) ISMERKEDÉS volt a YO [majd később a FÖLDANYA] és a MINDENSÉG-FORRÁSA között, KORAI” [megalapozatlan, elő-nem-készített] volt ekkor közöttük az „ölelés” [azaz „korai” volt az Érintés / közvetlen összekapcsolódás / közvetlen áramlás (ezt  JELEZTE a ’pofon’: Jelezte, hogy még SZÜKSÉGES a távolság-tartás)].

     Jól láthatóan meg is mutatta magát ez a  NEM-TELJES-ILLESZKEDÉS abban, hogy a Közeledés Folytatása számára Előkészített TEREK MEGSEMMISÜLTEK (1) mind a YOSÁG Birodalmán belül, (2) mind A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN [megformálódott az ’Első’ SÚLYOS sérülés a YOSÁGON belül: 20200118 (elérhető ITT)].

        Később ez a NEM-TELJES-ILLESZKEDÉS ÚJRA (!) „megmutatta magát” akkor, amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA egy élettel-összeegyeztethetetlen MEGHATÁROZÓT EGYOLDALÚAN beillesztett a FÖLDANYA [YOSÁGHOZ tartozó] Élet-Alapjába, és jelentős részben közvetlenül ez az OKA a FÖLDANYA YOSÁGBÓL „kiszakadásának”.  Ez az élettel-összeegyeztethetetlen [és „Megváltoztathatatlan, Örök jellegű”] Meghatározó vált a SZABADSÁGTÓL-MEGFOSZTÁS OK-FORRÁSÁVÁ.

         Amikor a ’nagyon rövid’ [összegző] képben a szeretet-kapcsolódásban lévő pár tagjai közül a nő (az ÉLET) „pofont ad váratlanul” a férfi [A-LÉTEZÉS] számára, az az ÉLET általi Közvetlen JELZÉSE a NEM-TELJES-ILLESZKEDÉSNEK. Ha a FÖLDANYÁVAL azonosítjuk a ’nőt’, a FÖLDANYÁBAN [a YO Kérésére] olyan máig teljesen egyedi ÉRZÉKENYSÉGET és Közvetlen ÉRZÉKELÉST alapozott meg a YO és a MINDENSÉG-FORRÁSA, amely a LEHETŐ LEGKORÁBBI SZAKASZBAN képes KÖZVETLENÜL és PONTOSAN JELEZNI a VESZÉLY-JELZÉSEKET is [azon céllal, hogy ne formálódhasson meg / ne nyílhasson meg olyan közvetlen ILLESZKEDÉS, amelyik „HIBÁS”, azaz NEM ILLESZKEDŐ MINDEN ÉRINTETT SAJÁT HARMONIÁJÁHOZ IS].

       Feltételezem, hogy több NEM-TELJES-ILLESZKEDÉST JELZŐ Közvetlen-Jelzés jelzett a FÖLDANYÁBAN már a YOSÁGBÓL való „kiszakadását” megelőzően [kettő erre vonatkozó ÉRTÉKELÉS-Részletről írtam valószínűleg a (315.r.) 116. pontban].

 

20200908 [315.r.] 116. pont [egy szobán belül a ’mosógép’ (valamilyen zártabb belső-tér) összeszerelése folyik; a mosógép akaratlanul elindul, megsérült a vezeték, szabályozatlanul folyik be az áramlás a szobába] – elérhető ITT

20200908 [334.r.] 121. pont elérhető ITT

[20200908 [194.r.] 77. pont (a ’mosógép’ a testen belüli Védett-belső-Tér lenne?) – elérhető ITT]

20200908 [392.r.] 139. pont [még nem volt ez önálló különleges belső-tér, a mai fogalmakkal egy Védettebb belső-tér lehetett, ebben kezdett megalapozódni a különleges belső-tér] – elérhető ITT

 

20200908 [315.r.] 116. pont [’körhintának’ használták a Különleges-Rendszer alapját (?), így az szétcsúszott és Tér-Vesztést okozott] – elérhető ITT

20200908 [334.r.] 121. pont elérhető ITT

20200908 [392.r.] 139. pont elérhető ITT

20200908 [506-507.r.] 175. pont [„hangvilla”] – elérhető ITT

 

            Olyan részleges megértésem van, hogy

a FÖLDANYA VILÁGON belül „megismétlődött” „kiszakadási veszélye” előtt

a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO / VILÁG / FÖLDANYA is

„csak” az ÉLET TEREIBEN Keresték

a FÖLDANYA / YOSÁG ÉLET-TERÉBEN megformálódott EL-VÁLTOZÁSOK / (furcsa) ÉRZÉKENYSÉG OKÁT.

 

A VILÁGBAN „megismétlődött” „kiszakadási veszély”

irányította arra a MINDENSÉG-FORRÁSA figyelmét,

hogy az OK [amit keres(nek)]

valószínűleg nem az ÉLET számára Kiárasztott TEREKBEN van,

hanem  ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN.

 

20200908 [608.r.] 192. pont (2)elérhető ITT:

            „…Azok a[z eddig KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő] teremtők, akik a FÖLDANYÁVAL MAGSÁGI alapú Összekapcsolódást formáltak meg, ’elsődlegesen’ a FÖLDANYA ÉLETÉT Óvták, a FÖLDANYA és a Közösségében élők YOSÁGBA való Hazavezetésében való Tevékeny részvétel volt az elsődleges Megnyilvánulási Irányuk.

            Akik legelőször váltak MAGJÁVÁ a FÖLDANYÁNAK [a VILÁGBELI Befogadottság tartamában], azon SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők még más jellegű közvetlen belső utat formáltak meg a FÖLDANYÁVAL mint a mai MAGOK, más jellegű volt még akkor az Anyagi-Test [az Anyagi-Test akkor még olyan ’eredendően a FÖLDANYA által meghatározott mintájú / alapú’ volt, amelyben nem voltak még EL-Változások. A most újjá-épülő SZABADSÁG GONDOSKODÁSÁT a FÖLDANYA még képes volt megnyilvánítani a MAGJAI felé].

            Az akkori MAGOK valamilyen tudatosan felvállalt Áldozat formájában egy Váratlanul / akaratlanul megformálódott súlyos helyzetben képesek voltak megóvni a FÖLDANYÁT attól, hogy ismét „kiszakadjon” a Közösségével. Az ÁLDOZATUK képes volt megóvni a FÖLDANYÁT és Közösségét a „kiszakadástól”, de ezen MAGOKNAK a FÖLD Közösségébe berögzített Élet-Alapjuk [maga az élet-alap] akkor helyrehozhatatlanul EL-Változott, és ez akkor az Életükben egy a „kitaszításhoz” nagyban hasonló ’következménnyel’ járt [habár nem semmisült meg az Anyagi-Testi-Életük, és a FÖLDANYA is megóvta a Befogadottságukat, mégis „leválasztódott” az (Anyagi-Testi?) Életük az ÉLET-TÉRRŐL].

            Van néhány olyan MAG is, aki később is hozott olyan Áldozatot a FÖLDANYA Közösségében élő más teremtők érdekében, amely ugyancsak „kitaszítási” jellegű EL-Változást eredményezett az Életükben. Érzetre az jelez, hogy a Jézusi élet-úthoz hasonlóan különleges formában a saját életükhöz ’vontak’ valamilyen olyan EL-Változást / Nehézséget, amely sokakat érintett [valószínűleg tudatosan kérték a FÖLDANYÁT / MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy bizonyos EL-Változásokat a mai fogalmakkal KÖNNYÍTÉSKÉNT vegyenek le azokról a teremtőkről, akiket EL-Változtatott, és ’az ő sorsukban vigye azt ki a közösségből’ (?)]. Nem teljesen pontos ez a megértés, de mintha az ezen MAGOKBAN lévő tiszta, erős szeretet és Jobbításra irányuló erős szándék valamilyen Irgalmi alapú utat [Irgalmi Járást] lett volna képes megnyitni, és ezen ténylegesen ’kivezetésre’ kerültek bizonyos olyan EL-Változások, amelyek valamilyen „idegen behatásból” eredően „terhelődtek rá” az ott élők Életére. Valamilyen „erős és tiszta felajánlkozása” lehetett ez azon MAGOKNAK arra irányulóan, hogy a tőlük telhetően segíteni szeretnék az ott élők életének megtisztulását / felszabadulását.

            Nem megértett a számomra ma még, hogy ez a Felajánlkozásuk (?) végül hogyan vezette el őket a „kitaszítottság” megtapasztalásához… hasonló értelme lehetett a Felajánlkozásuknak, mint Jézus Felajánlkozásának. Habár nem vették át és nem is vehették át „mások terheit / mások bűneit” ezek a MAGOK, mégis mintha valamilyen ’Jóvátételt’ (?) ajánlottak volna fel [aminek a valódi értelme csak az lehetett, hogy az erejük és tudásuk szerint felajánlották a részvételüket a meglévő nehézségek megszüntetésében, és ehhez kérték a FÖLDANYA és a MINDENSÉG-FORRÁSA vezetését, ’teljesen rábízták magukat a MINDENSÉG-FORRÁSÁRA, ’ténylegesen felajánlották a FÖLDANYNAK, hogy odaadják az Életüket’].

 

            ’Tudom’, hogy a [KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő] MAGOK közül többen is tettek olyan ’Felajánlkozást’, hogy ’odaadják az Életüket’ a FÖLDANYÁNAK [ma már nem lehet ilyen ’Felajánlkozást’ tenni (!)].

            Amikor a FÖLDANYA a YOSÁGBAN [a „kiszakadását” megelőzően] formálta a Közösségét, még csak YOSÁGBÓL eredő teremtőket fogadott be ténylegesen. Egy egészen kicsi Közösség volt ez akkor még.

            Részleges megértésem szerint néhány SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőben megformálódott a kellően erős és biztos Szándék abban az irányban, hogy Kérjék a YOSÁGBA Befogadásukat, és már eleve azzal a Céllal kérték ezt, hogy majd a FÖLDANYA Közösségébe rögzítik be az Életüket. Ténylegesen meg is kezdhette erre alapulóan a YO az EGYEZTETÉST a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉVEL, de még nem formálódtak meg a tényleges Összecsendülések. Valószínűleg részben már a FÖLDANYA is bekapcsolódhatott néha ezekbe az EGYEZTETÉSEKBE. Amikor a FÖLDANYA a Közösségével „kiszakadt” a YOSÁGBÓL, „megszakadtak” a YO és a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE közötti EGYEZTETÉSEK. Pontosabb talán az a megfogalmazás, hogy a FÖLDANYA Közössége felé irányuló SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők figyelme arra irányult, hogyan lehetne megóvni a FÖLDANYA és a Közösségében élők Életét. Erről nyilván nem formálhattak meg Összecsendülést a YO-val, de mintha a YO is ’Jóváhagyta’ volna [Kérte (?)], hogy segítsék megszüntetni a FÖLDANYA és Közössége „kiszakadását”.

            Miután a VILÁG fogadta be a FÖLDANYÁT és az eredendően is hozzá kapcsolódott YOSÁGBÓL eredő teremtőket, ezek a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők is Kérték a VILÁGTÓL a Befogadásukat, és azt is, hogy a FÖLDANYA Közösségében élhessenek, és a VILÁG is segítse őket a MAGGÁ válásban. Miután MAGGÁ váltak ezek a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők a FÖLDANYA Közösségében [ebben mind a FÖLDANYÁT, mind az érintett SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőket ’közvetlenül’ a VILÁG vezette], a FÖLDANYA elkezdett felkészülni a YOSÁGBA való visszatérésére.

            A VILÁGON belül a FÖLDANYA TERET kapott a Közössége újjá-építéséhez / Gondozásához. Ezt megelőzően [mint minden MEGTARTÓI-Teremtőt] közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA (!) készítette fel a FÖLDANYÁT a Közössége és a Közösségéhez tartozó ÉLET-TÉR GONDOZÁSÁRA.

            Ezt követően már a VILÁGON belül építette a Közösségét a FÖLDANYA a vele egy a maitól különböző, de a lényege szerint azonos formában MAGGÁ vált néhány SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtővel. Részleges az a megértésem, hogy amikor a FÖLDANYA ténylegesen TERET kapott a Közössége újjá-építése számára [a VILÁG egyik GONDOSKODÁSI-TERÉBEN], a Közösség számára ADOTT ÉLET-TÉR korán elkezdett EL-Változni. Talán viszonylag gyors volt ez az EL-Változás, és tényleges Veszélye volt annak, hogy a FÖLDANYA ismét „kiszakad” a Közösségével együtt a VILÁG TEREIBŐL is.

            Részleges az a megértésem, hogy az akkor a FÖLDANYÁVAL MAGSÁGI kapcsolódásban lévő SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők mindegyike (?) egy olyan ’Felajánlást’ tett, hogy ’odaadják az életüket a FÖLDANYA és Közössége megóvásáért’. Értelme szerint ez talán egy ’nyitott’ Áldozat-felvállalás lehetett, ami arra irányult, hogy ha van olyan út, amely képes megmenteni a FÖLDANYÁT és Közösségét a „kiszakadástól”, felvállalják azt az utat.

            Nem tudom, hogy [valamilyen nagyobb összefogással (?)] pontosan hogyan sikerült akkor megóvni a FÖLDANYA és Közösségében élők Életét.  Ez a Tapasztalat azonban arra indította a MINDENSÉG-FORRÁSÁT, hogy ettől kezdve a SAJÁT LÉTEZÉSÉBEN kezdje el keresni a FÖLDANYA Közösségét jellemző „könnyen megsérülés” Okát. Miután a FÖLDANYÁT maga a MINDENSÉG-FORRÁSA kettő alkalommal is végigvezette a MEGTARTÓI-Teremtővé válás folyamatán, és kettő Birodalomban is nagyon gyors EL-Változás formálódott meg a Közösség ÉLET-TERÉBEN, kezdett Felismerhetővé válni a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN az, hogy ennek az oka nem a YO-ban, nem a VILÁGBAN, és nem is a FÖLDANYÁBAN van…”

 

            Részleges megértésem az, hogy a FÖLDANYA ezen VILÁGON belüli [„majdnem kiszakadásos”] Tapasztalata nagyon fontos alapjává vált a mai REND-TÉTELEKNEK [azokban pedig a KÖNNYÍTÉSI Lehetőségek Megformálásának].

     Részleges megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA a VILÁGGAL együtt kezdte megformálni a FELJEGYZÉSEK / FONTOS-FELJEGYZÉSEK / NAGYON-FONTOS-FELJEGYZÉSEK és SPECIÁLIS-FELJEGYZÉSEK azon Új Rendszerét, amelyben a FELJEGYZÉSEK olyan Új (!) TÉR-FORMÁBAN rögzülnek be már A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN is, amelyek Fontos Okból Közvetlenül (!) Megismerhetővé válhatnak az érintett ÉLŐ teremtők számára is.

     Ez a Tapasztalat az egyik fontos alapjává vált annak, hogy A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN is szükséges (1) GONDOSKODÁSI Irányú TÉR-RÉSZEKET megformálni [ma már az Alvó-Kódok Közvetlen GONDOZÁSA itt nyilvánul meg addig, ameddig a Teljes-Rendezésük megkezdődhet], valamint (2) olyan KÖZÖSSÉ-TETT [= SPECIÁLIS] TÉR-RÉSZEKET Megformálni, amelyekhez Fontos Okból az Élő teremtők is Közel-Húzódhatnak.

     A MINDENSÉG-FORRÁSA ezekben a KÖZÖSSÉ-TETT [= SPECIÁLIS] TÉR-RÉSZEKBEN kezdte az Élő teremtők számára ÉRZÉKELHETŐVÉ és MEGÉRTHETŐVÉ Megformálni a Saját Tapasztalatait és ÉRTÉKELÉSEIT [ehhez formálta meg azt az Új Tér-Formát, amelybe ma már a FELJEGYZÉSEK (Közöttük a SPECIÁLIS-FELJEGYZÉSEK) legtöbbje Berögzítésre kerül].

      Ezen Új [Tapasztalatokat, ÉRTÉKELÉSEKET, FELJEGYZÉSEKET] Berögzítő Tér-Forma azért nagy jelentőségű, mert az ezen Új Tér-Forma által Berögzítettek az Élő (!) teremtők számára is közvetlenül Megismerhetővé / Megérthetővé válhatnak.

 

Nem csak amiatt Fontos és Szükséges az Új (Tapasztalatokat berögzítő) Tér-Forma,

(1)

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA [= A-LÉTEZÉS] Saját Tapasztalatát Megismerhessék és Megérthessék az Élő teremtők

[azaz a nagy-TEREMTŐK, a MEGTARTÓI-Teremtők és a (Különleges, Speciális Élet-Építést megkezdett) egyedi teremtők],

(2)

hanem amiatt is kiemelkedő fontosságú ennek az Új [Tapasztalatokat berögzítő] Tér-Formának a megformálása,

mert ez az alapja annak,

hogy JOGOSAN [Fontos Okból, szigorúan a SZÜKSÉGESSÉG mértékéhez igazodóan]

elsődlegesen a Különleges / Speciális Gondoskodásokra már képes egyedi teremtők számára

az Életüket GONDOZÓK MEGISMERTETHESSÉK a másik élő teremtőkhöz kapcsolódó azon Tapasztalatokat,

amelyek egy Rendező [akár Irányban-Tartó, Életet Óvó] Gondoskodás megnyilvánítása érdekében szükségesek.

 

Mi [Különleges vagy Speciális élet-építést megnyitott] teremtők

a Különleges / Speciális (1) belső-terek és (2) Áramlások használatával

ennek az Új Tér-Formának a segítségével vagyunk képesek

[„kifürkészés” nélkül (!),

csak a szükséghez igazodó élet-részekre / tapasztalatokra kiterjedően,

a vegyüléseket és keveredéseket biztosan elhárító módon]

közvetlenül [belső úton] Megismerni és Megérteni más teremtőkhöz tartozó Fontos Tapasztalatokat és Meghatározókat

[például a Választásaikat, Szándékaikat, Összecsendüléseiket].

 

     Részleges megértésem szerint az egyedi teremtők között hamarosan megformálható Különleges-Közelség ’biztonságos’ megformálásánál ennek az Új Tér-Formának [illetve a Tapasztalatok Berögzítését pontosabbá tevő egyéb Új Tér-Formáknak] fontos szerepe lesz.

 

8.

2022.06.04-05.

 

            Röviden érintek egy FÖLD Közösségét érintő Fontos Változást.

            Korábban már említettem, hogy a REND-TÉTELEKNEK fontos része a Tér-Vesztettség megszüntetése, illetve a teremtők Életének visszaigazítása a Jogos-Tér-Használatba.

 

Tapasztalatok alapján tudott,

hogy a TÉR-RENDEZÉSEK ELINDULÁSA

(1) magában az ÉLET-TÉRBEN

és (2) minden (!) érintett teremtőben

sok [szükségtelenné vált és/vagy sérült (rendezhetetlen)] TÉR Visszabontásával [elengedésével, leválasztásával] is jár.

 

Az ÚJ ÉLET-TÉRBEN

ezeket a TÉR-Visszabontásokat már maga a FÖLDANYA önállóan is megnyilváníthatja,

itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

azonban a TÉR-RENDEZÉS [mint REND-TÉTEL (!)]

jellemzően KÖNNYÍTÉSKÉNT nyilvánul meg,

és a KÜLÖNLEGES Birodalmak teremtői teljesítik a TÉR-RENDEZŐ GONDOSKODÁSOKAT.

 

A Teljes (!) Visszabontásra megjelölt Tér-részeknek

a gyorsabb (FÖLDRŐL) KIVEZETÉSE érdekében

már korábban megformálásra került egy IRGALMI GONDOSKODÁS.

 

IRGALOM Birodalmából eredő teremtők [és/vagy a FÖLDANYA]

a Visszabontásra [a FÖLDANYA által] megjelölt Tér-részeket

két Fő csoportra osztják,

és ennek megfelelően kettő közvetlen (!) (tartósan megformált, pontosan meghatározott rend szerint megnyíló) IRGALMI-JÁRÁSON kerülnek ezek KIVEZETÉSRE a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBŐL.

 

Az egyik ’Járat’ (közvetlen összekapcsolódás, Speciális-Áramlás)

az OLTALOM-TÉR egy kijelölt TÉR-Részébe rögzíti be azokat a TÉR-Részeket,

amelyeknek még szükséges valamilyen ELLENŐRZÉSE

[általában valamilyen Felelősség-Meghatározás érdekében].

 

     A [434-435.r.] 151. pontban írtam arról (elérhető ITT), hogy az OLTALOM-TÉRBEN végzett ELLENŐRZÉSEK [ebben a Felelősség-Meghatározások] nagyon pontosak [talán még részletesebbek is, mintha itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN kerülne sor a Tér-Ellenőrzésre], ezért ez a TERET KIVEZETŐ [SPECIÁLIS] GONDOSKODÁS nem sérti a Felelősség-Meghatározáshoz tartozó nagyon fontos érdeket. Az OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánuló TELJES-ELLENŐRZÉSEKET a MINDENSÉG-FORRÁSA KÖNNYÍTÉSKÉNT ’Adja’ [ez tehát egy SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSA, amelyet a FÖLDANYA KÉRT, és amely GONDOSKODÁS megnyilvánításáról a FÖLDANYA Összecsendülést formált meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL / YO-val].

 

A Teljes-Visszabontásra megjelölt TÉR-Részeknek azon része,

amelynek nem szükséges a további ELLENŐRZÉSE,

egy másik Közvetlen (!) IRGALMI-Járáson

[tartós jelleggel megformált SPECIÁLIS Áramláson]

A-LÉTEZÉS ’azon határához’ kerül kivezetésre,

’ahol’ a MINDENSÉG-FORRÁSA [és ma már A-LÉTEZÉS-FORRÁSA]

a Megformált-Tereket visszabontja ’Semmivé’ [= ’Tiszta-LÉTEZÉSSÉ’].

 

     Miután ténylegesen megkezdődtek a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTELEK a FÖLD Közösségében, az eddig Visszabontásra megjelölt TÉRHEZ képest sokkal több Teret lesz szükséges az IRGALMI-Járásokon kivezetni a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBŐL.

     Ez az oka annak, hogy az eddig meglévő egy [ebben kettő különböző ágú] kivezető-út mellé egy másik [ugyancsak kettő-ágú] IRGALMI-Járás is megformálásra került [ez is tartósan megformált Speciális Áramlás] [egy IRGALOM Birodalmából eredő ’oroszlán’ ’tartja’ ezt a másik ’Tartós’ jelleggel megformál ’Kivezető Járást’ is {a FÖLD Közösségének ÁT-VEZETÉSI-TERE és (1) az OLTALOM-TÉR, (2) illetve a MINDENSÉG-FORRÁSA / LÉTEZÉS-FORRÁSA között}].

     A kettő NAGY Kivezető Járás [benne a kettő-kettő különböző Kivezetési célponttal] működhet akár egyszerre is [ez jelentősen gyorsabbá teszi a Visszabontásra megjelölt Tér-részek FÖLD Közösségéből való kivezetését], vagy külön-külön is.

     Egy SZABÁLYOZÁST volt szükséges Megformálnia a FÖLDANYÁNAK arról, milyen GARANCIA Szabályozza (!) a Kivezető Utak működését, mikor működhetnek egyszerre, illetve mikor csak az egyik.

 

Ez a Változtatás amiatt szükséges,

mert Tapasztalat az,

hogy amikor a TÉR-Rendezések ténylegesen megkezdődnek

[(1) vonatkozik ez a Közösség ÉLET-TERÉRE,

(2) és vonatkozik arra is, amikor az egyedi teremtők belső-terei és az Életükhöz tartozó Áramlások Teljes-Rendezése kezdődik meg],

ha NINCSEN Közvetlen ’Kivezető Járása’ a Visszabontásra megjelölt

[= tehát abban a formájukban RENDEZHETETLEN (!)] TÉR-Részeknek,

„szeméttel” kezd megtelni

(1) az ÉLET-TÉR

(2) és gyakran az egyedi teremtők Életéhez tartozó Személyes Tér-Rész is.

 

Ez nagy mértékben AKADÁLYOZZA azt,

hogy a Sors-Rendezésbe belekezdő teremtők ÉRZÉKELNI legyenek képesek a Rendező folyamatok Életet Jobbító / Könnyebbé tevő Változásait,

 és ez eredményezhet Elfáradást, Bizalom-vesztést,

Megértési-Nehézségeket,

és akár újabb EL-Változások megformálódását is.

 

Tapasztalat az,

hogy az ÉLET-TÉR [illetve a Személyes Tér-Részek] SZENNYEZETTSÉGE”

jelentősen „Felerősítheti” a szükségszerű Elengedésekhez kapcsolódóan a „HIÁNY”-Érzet megformálódását,

felerősítheti a Fokozott-Érzékenységek megnyilvánulását

[ezek mindig „kiszámíthatatlan” megnyilvánulások (!)],

megformálhat „VESZTESÉG”-érzetet és Fájdalmakat

[ezek minden esetben NEHEZÍTIK a megkezdett Sors-Rendezéseket].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!