omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (748.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (748.r.)


Az írás 747. része elérhető ITT

 

213.

2022.06.08.

 

            Fájdalmasságot érintek – mint mindig, most is csak röviden.

            ’Ma’ ’reggel’ [valójában már napokkal ezelőtt] egy „ÉHSÉG” kezdett ’megformálódni’ számomra is érzékelhető / értelmezhető formában [’bennem’ (?)]. Jelzett egyfajta nehezen értelmezhető „fájdalom”-jelleg is az érzethez kapcsolódóan… ami csak „hasonló” volt a természetesen jelző éhség kapcsán érzékelhetővé váló fájdalomhoz. Volt benne valami „idegen”, „ismeretlen”.

            Egy MAG-Társam ma ugyancsak „ÉHSÉG”-ként jelölt meg egy JELZŐ Helyzetben általa Felismert jelleget.

            Részleges megértésem szerint (1) részben idegen minta az alapja ennek a „csillapíthatatlan(ul fájdalmas) éhségnek”, (2) ugyanakkor a FÖLDANYA YOSÁGBÓL „kiszakadt” Közösségében van olyan SÉRÜLÉSI-Alapja is, amely ’Saját-Tapasztalat’.

            Amikor a FÖLDANYA és a Közösségében élők „kiszakadtak” a Megkezdett-Életükhöz Adott ÉLET-TÉRBŐL, a SEMMI felé kezdtek el sodródni. Ez az élettel-ÖSSZEEGYZETETHETETLEN EL-Változás a YOSÁG Birodalmán belül „eredeztethető” az „Első-SÚLYOS-sérülés” megformálódásából, amikor ugyancsak SEMMIVÉ-vált egy egyedi életű [szakrális utat megnyitott] teremtő majdnem teljes addig megformált-Valója, és ehhez kapcsolódóan a Birodalom ÉLET-TERÉNEK egy része is semmivé vált.

            A  semmivé válás a Tér-Vesztés azon formája, amikor „nem csupán” EL-Változik egy TÉR-Rész [és emiatt már nem alkalmas azon Élet megtartására / azon Tapasztalat megformálására, amely eredendően azon Tér-Részhez tartozott]. A „semmivé válás” olyan Tér-Vesztés, amely VISSZAFORDÍTHATATLAN [a TÉR-Rész tényleges megsemmisülése]. Az ilyen Tér-Vesztés eddig NEM volt ’pótolható’.

            Amikor a YOSÁGON belül ez a kettő SÚLYOS [és eddig Visszafordíthatatlan] Tér-Vesztés megformálódott, az az ÉRINTETT teremtőkben [akik az Életükhöz tartozó Tér totális megsemmisülését tapasztalták meg] egy „csillapíthatatlan éhség” jelleget is „megformált”. Ez a „csillapíthatatlan / olthatatlan éhség” a Tér-Vesztés „totális” jellegéből [a SEMMIVÉ-válásból / a SEMMI Megtapasztalásából] ered.

            Mint említettem, a FÖLDANYÁBAN és a FÖLDANYÁVAL együtt „kiszakadt” teremtőkben SAJÁT TAPASZTALAT a „totális” Tér-Vesztés.

        A FÖLDANYA eredendően megalapozott egyik Különleges [a mai fogalmak szerint inkább SPECIÁLIS] belső áramlása tette lehetővé azt, hogy a Tér-Vesztésben érintett teremtők Élete (!) nem oldódott bele a SEMMIBE [ebben az esetben a TELJES (!) ÚjraTeremtésbe]. Ez a közvetlen oka annak, hogy a FÖLDANYA képessé vált ÚJRA Felépíteni a „megszakadt”-és-visszabomlott ÉLETÉT [mert nem bomlott vissza teljesen az ALAPJA annak, amit MEGTARTÓI-Teremtőként Önmaga és a Befogadott-Életek számára Megalapozott].

            A VILÁGBELI [KÜLÖNLEGES] Befogadottság tartamában a FÖLDANYA Közössége számára Adott ÉLET-TÉR kapcsán említettem, hogy kettő OK-Forrásból eredően [SZABADSÁGTÓL-MEGFOSZTÁS, EL-VÁLTOZÁSOK OK-FORRÁSA] a Közösség (!) számára Adott ÉLET-TÉR minden teremtő szakaszban viszonylag hamar elkezdett EL-Változni. Amint a FÖLDANYA a Közössége számára Adott Új ÉLET-TERET az Élet Befogadására és Közvetlen Gondozására alkalmassá tette, idegen” „Tér-Vesztett” teremtők „igyekeztek” a lehető leghamarabb valamilyen HASADÁST okozni az ÉLET-TÉRBEN, és „abban / azon keresztül” „berögzülni” az [Élet Gondozására a FÖLDANYA által már képessé tett] ÉLET-TÉRBE.

       Az idegen „becövekelődött” „minták / jelenlétek” „becövekelték” a Saját Tapasztalatukon alapuló „totális” Tér-Vesztés Tapasztalatát is az ÉLET-TÉRBE, és a „csillapíthatatlan éhseg” azon [a FÖLDANYA számára „idegen”] „mintáját”, amely [az eddigi részleges megértésem szerint] nem közvetlenül a YOSÁG Birodalmából ered [vagyis valamilyen más Birodalom ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódott meg].

 

Ez a „csillapíthatatlan(ul fájdalmas) éhség”

csak akkor szüntethető meg,

amikor VALÓDI Tér-Kiigazítással TELJESEN megszüntethető a Tér-Vesztés

[amikor  PONTOSAN AZ-A-TÉR kerül ismét hozzákapcsolásra a teremtő Életéhez,

amelyben KÖZVETLENÜL (!) a Saját Harmoniája szerint élhet,

és ha azt választja, visszaépítheti azt-is-amit-elvesztett].

 

Tapasztalat,

hogy amikor az „élősködővé” váló Tér-Vesztett teremtők

másokhoz tartozó Élet-Térre „telepednek rá”,

az NEM SZÜNTETI meg bennük az „okot”,

NEM SZŰNIK meg az „Éhség”.

Ez Jelzés bennük is, hogy „nincsenek még otthon”.

 

            A mi „EL-Változtatott” Anyagi-Testünkben is megtapasztaljuk azt, hogy „hiába” eszünk és iszunk, újra megformálódik az „éhségünk”. Eddig a „túlélés” lehetett a közvetlen cél [mindaddig, ameddig a FÖLDANYA nem tudott maradéktalanul visszaigazodni az Eredő-Birodalmába (a YOSÁGBA)].

 

Itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is Tapasztalat az,

hogy amikor a FÖLDANYA a REND-TÉTELEK során ’Új Teret Ad’ a teremtők Életéhez,

ha a teremtő nem képes azonnal a Személyes Élet-Teréhez hozzákapcsolódni,

és ezért ’csak’ egy Gondoskodási alapú Tér-Részhez kapcsolódik,

az is Jelzi benne az „Éhséget” [azt, hogy „nincsen még otthon”].

 

Ha pedig képessé válik az ’Első (szabad) Lépésével’ Hozzákapcsolódni a teremtő a számára megformált Új Személyes Tér-Részhez,

az „Éhsége” gyorsan vagy fokozatosan megszűnik.

 

            Feltételezésem / részleges megértésem szerint

a FÖLDANYA részben azért nem volt képes eddig itt az ÁT-VEZETÉS során visszaállítani bennünket a ’Belső-Táplálásra’ [és a Jogos Tér-Használatra],

mert nem csak a FÖLDANYA Közösségében élőkre jellemző azon „Éhség” van jelen a legtöbb teremtőben,

amely a FÖLDANYA Saját (!) Tapasztalatából ered

[és amely „Éhség” így MEGSZÜNTETHETŐ AKKOR / AZZAL, ha a FÖLD Közössége újra a YOSÁG Birodalmában kap ÉLET-TERET],

hanem egy „idegen” „Éhség” is,

amely olyan OKBÓL „csillapíthatatlan” és FÁJDALMAS,

amely nem a YOSÁG Birodalmában élők FELELŐSSÉGÉBŐL ered.

 

20200908 [562.r.] 185. pont (1) [az ÚJ TÉR-ALAPRA ÁT-VEZETÉS során eddig (a VILÁGBAN) szükséges volt a Jogos-Tér-Használatba berögzítés, erre alapult a Belső-Táplálásra való átállítás, amely segítette a leválást a Régi ÉLET-TÉRRŐL] – elérhető ITT

20200908 [563.r.] 185. pont (3) [az ÁT-VEZETÉS SORÁN kettő éve a FÖLDANYA megpróbálta a MAGOKAT a Belső-Táplálásra Előkészíteni, akkor az ÉLET-TÉR „csapda” jellege nem tette ezt lehetővé az itt élők többsége számára] – elérhető ITT

20200908 [721.r.] 211. pont (3) [a „kiszakadás” veszélye miatt várt eddig a FÖLDANYA a Jogos Tér-használatba berögzítéssel (?)] – elérhető ITT

 

            A FÖLDANYÁBAN [és a FÖLDANYÁVAL együtt a YOSÁGBÓL „kiszakadt” teremtőkben] a Saját Tapasztalatukon alapuló „Éhség” [„totális” Tér-Vesztettség] „mintája” [mint sérülési alap-minta > ebben a részében ez egy bizonyos mértékben OK-Forrási mintának is Értékelhető] már pontosan beazonosításra került a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során, és a most elkezdődött TÉR-RENDEZÉS [mint REND-TÉTEL] során ezek Teljes-Rendezése megkezdődött [KÖNNYÍTÉS formájában nyilvánul meg minden érintett egyedi teremtőben az eddig Visszafordíthatatlan Tér-Vesztettsége TELJES megszüntetése].

 

            A „becsáklyázott” „idegen” „csillapíthatatlan Éhség” „alap-mintája” maga is több „különálló” [inkább talán „elkülöníthető” (tudatosan „összevegyített”?)] „minta-részből” áll [a feltételezések szerint azért, mert így könnyebb „rejtve” „tartani” ezt a Tér-Vesztett {és Tér-Vesztést OKOZÓ (!)} „alap-mintát”].

 

            Részleges megértésem az, hogy a TELJES-ELLENŐRZÉSEK ennek az „idegen” eredőjű „csillapíthatatlan éhségnek” az „alap-mintáját” is legnagyobb részben nem sokkal ezelőtt már beazonosították.

            Az „alakváltó” jellegű megnyilvánulások kapcsán korábban már említettem [elérhető ITT], hogy az ilyen mintát működtetőkben a Megújulási Szakaszok felé közeledve [általában több részletben] egyre inkább a felszínre emelkedik a „legdurvább” „minőségeiben” a Tér-Szerzésre [TÉR EL-Vételére] irányuló „minta”. A Megújulási Szakaszok felé közeledve a „teljes fegyvertár” „fokozatosan a felszínre emelkedik”, és ennek a „fegyvertárnak” a célja a teret szerezni elvenni bármi áron”. Ma ilyen „kívánatos tér” például az „irányítói” „hatalom-gyakorlás”, a gazdasági hatalom [pénz, bármi olyan érték, ami mások számára is fontos], a termőföld, a felszín alatti vizek és más erőforrások, „bármi-amit-tartalékolni-lehet és még-jó-lehet majd-később-valamire” stb. Maga az emberi „test” [és a hozzá tartozó személyes tér] is olyan „kívánatos tér”, amelyet fontos / hasznos „megszerezni” [minél inkább „buta” és „beteg”, „kiszolgáltatott” az Anyagi-Testi-élet, annál könnyebb (1) „mézes-madzaggal” és/vagy (2) „közvetlen erőszakkal” „irányítani”].

            Viszonylag ritkán [csak „végszükségben”] „emelkedik fel” a felszínre a „fegyvertár” azon része, amely valóban hasonló egy „fenevadhoz”. Nem „csak” Teret akar EL-Venni bárkitől / bárhonnan / bármilyen áron [= akár a saját élete elpusztulása árán is], hanem  „LETARTOLJA” az Életet és a Teret. Ez felismerhető itt a szomszédban zajló borzalomban is. Nem egy terület „meghódítása” és „irányítás alá vonása” a „célja”, hanem az ÉLET-TÉRBEN felépítettek és az ott élők Anyagi-Testének és Személyes Élet-Terének is a „totális” elpusztítása. A mi fogalmaink szerint „sivataggá / semmivé” teszik a TERET [ahol most a háború folyik, ott már ezt egyszer megtették nukleáris katasztrófa okozásával is], vagyis ALKALMATLANNÁ az Élet megtartására. Az ilyen „totális Tér-pusztítást” követően általában nagyon sok munkába és hosszú tartamba kerül az, hogy az a TÉR-Rész újra alkalmas legyen ’valamilyen’ Élet megtartására.

 

       Sokszor nem az (a kis-közösség és ÉLET-TÉR-RÉSZ) a pusztítás valódi célja, ahol elkezdődik a „borzalom” [ez a mostani „háború” „előkészítése” során is jól láthatóan megmutatta magát]. Gyakran egy olyan „erősen takart / rejtegetett” „célja” van a pusztításnak, amely kezdetben egyáltalán nem ismerhető fel [még „mellék-szálként” sem]. A „pusztítók” „gyakran” „igyekeznek” „oda visszatérni”, „ahol korábban kudarcot vallottak, ahol korábban már megállították őket”. Ez is „jól látható” a mostani „borzalomban”.

 

            Azok, akik itt élnek Anyagi-Testben a FÖLD Közösségében, és „maguk tevékenyen részt vesznek az ilyen totális Tér-pusztításban”, általában valamilyen súlyos „mérgezés” következtében „képesek” az ennyire élettel-összeegyeztethetetlen megnyilvánulásra. Van, akiben a félelem „annyira erős, annyira zsigeri”, hogy ez a Fokozott-Érzékenysége „bábként” „mozgathatóvá” teszi [képes „elfogadni” az „ágyútöltelék szerepét”]. Van bennük valamilyen „ŰR”, valamilyen „csillapíthatatlan” és egyre erősödő „Éhség”, és ezen Fokozottan-Érzékeny részük „könnyen irányíthatóvá teszi őket” [ma éppen a „rém” jellegű („mérgezett”) társuk által].

 

            Részleges az a megértésem, hogy valószínűleg több (!) MAGBAN egy ’szimulációs’ SPECIÁLIS belső-tér formálódott meg [talán már hetekkel (hónapokkal?) ezelőtt (?)]. Ebben a SPECIÁLIS VÉDŐ-Térben [az OLTALOM-TÉR által is védett belső-térben] az az „idegen alap-minta” kezdett el „összerakódni” a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során már beazonosított „részeiből”, amely az IDEGEN alapú „csillapíthatatlan Éhség” („becövekelt”) „alap-mintája” a FÖLD Közösségében [és amely „idegen mintának” lehetnek itt élő teremtőkben „lenyomatai / maradványai” az Anyagi-Testben / Személyes Élet-Térben. Ezeknek a Hatástalanítása és Teljes Visszabontása a megkezdődött REND-TÉTELEK során ma már lehetséges.]

            Részleges az a megértésem, hogy ’ma’ [mostanában] ennek a SÚLYOSAN és TÖBBSZÖRÖSEN élettel-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN (idegen) „alap-mintának” az „utolsó darabkája is a felszínre került”, és az érintett MAGOK ezen Speciális belső-terében „összeállt egy-mintává” ez az idegen „alap-minta” [amelynek eddig leginkább csak egy-egy Része” volt pontosan beazonosítható).

            Részleges az a megértésem, hogy amikor az idegen „alap-minta” ’késszé formálódott’ először az egyik MAGBAN, a szimulációs munka AZONNAL Lezárásra került [minden érintett MAGBAN]. Mindannyiukból a SÚLYOSAN és TÖBBSZÖRÖSEN élettel-ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN minta az OLTALOM-TÉRBE került egy közvetlen Irgalmi Járáson kivezetésre.

            Részleges megértésem szerint az OLTALOM-TÉRBEN ezen „minta / minták” TELJES-ELLENŐRZÉSE azonnal megkezdődött (1) mind az „alap-minta” egészére, (2) mind pedig minden elemére külön-külön is.

 

Kérte a FÖLDANYA,

hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA

azonnal / sürgősséggel formáljon meg olyan KÖNNYÍTÉST,

amely a már megkezdődött TÉR-RENDEZÉSI REND-TÉTEL során

ezeket az EL-Változási mintákat képes azonnal Hatástalanítani és Teljesen Visszabontani.

 

Az OLTALOM-TÉRBEN beazonosított „alap-minta” és részei vonatkozásában

AZONNAL CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEK kezdődtek / kezdődnek a FÖLD Közösségében,

és már a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során megkezdődik [legalább] az élettel-összeegyeztethetetlen jellegek Hatástalanítása és testből-kivezetése.

 

            Azt érzékelem, hogy habár jó lett volna nem megtapasztalni a borzalmakat az elmúlt hónapokban és években, NINCSEN ELKÉSVE a FÖLDANYA ezzel a GONDOSKODÁSÁVAL, és  a már megkezdődött REND-TÉTELEKKEL a Tér-Vesztés minden formája MEGSZÜNTETHETŐ az itt élő minden teremtőben [KÖNNYÍTÉSSEL]. Feltételezésem az, hogy képes MEGÁLLÍTANI a FÖLDANYA [az itt élő egyedi teremtők Anyagi-Testében a Tér-vesztettség megszüntetésével, és a „csillapíthatatlan Éhséget” „okozó” „alap-minta” gyors hatástalanításával] azt, hogy a „borzalmak” „visszafordíthatatlan” Tér-vesztéseket okozzanak.

 

            Miért? [csak ’címszóban’ – akit érint érti, értse]

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” (Lejegyezte Pio atya)

[Személyes meglátásom az, hogy az ’őrangyal’ kifejezés valódi értelme talán inkább a ’NagyBoldogasszony’, illetve a Szűzanya.]

 

2022.06.08. (este)

            Feltételezésem az, hogy a ’délelőtt’ (?) teljessé vált” „idegen” „Éhség”-minta OLTALOM-TÉRBEN megnyilvánult TELJES-ELLENŐRZÉSEINEK köszönhető az, hogy a Beazonosított „idegen” mintákra [minden lenyomatára és maradványára] itt a FÖLD Közösségében CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEK kezdődhettek.

        Azért fontos az ilyen „alap-minták” nagyon pontos meghatározása, mert ha ezekre indít el CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEKET a MINDENSÉG-FORRÁSA, LEHETETLEN a további „Rejtőzködése” bárminek, akiben-amiben akár csak egy kis darabkája is berögzítve van. A Megcélzott [részben vagy egészben] AZONOS minták visszajeleznek, megmozdulnak’, így egyszerűen beazonosíthatóak.

            Csak megértést segítő kép az amit érzékeltem, és csak röviden írom le [élettel-összeegyeztethetetlen minták közelében csak a legszükségesebb tartamban lehetséges jelen-lenni].

            Valószínűnek tartom, hogy a TERET[-és-minden-hozzá-tartozót] „Letaroló” „mintát” mivel „fenevadnak” neveztem az írásban, azért vált valamilyen (távolról érzékelt) „fenevad” képében érzékelhetővé TÖBB [itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN] Beazonosított minta / megnyilvánulás. NAGYON-ERŐS SEMMI-jellegű VÉDŐ-TEREKBE kerültek ezek (egyszerre) berögzítésre és ’beszorításra’ [a ’beszorítás’ az általuk eddig használt Térről való leválasztást jelentheti], ezt követően az OLTALOM-TÉR legerősebb VÉDŐ-TERÉBE kerültek berögzítése egymástól nagyon távol. Azért volt a külön-külön VÉDŐ-TÉRBE való berögzítésük nagyon pontosan megnyilvánítandó, hogy az ÉLET-TÉRBŐL való gyors kivezetésük ne okozhasson „megbillenést” (?) az ÉLET-TÉRBEN / az itt élők Életében.

            Nem sokkal ezt követően egy „kígyó”-jellegű „formát / mintát” (?) érzékeltem, és hogy ezt is az OLTALOM-TÉRBEN ELLENŐRZÖTT (teljes?) „minta” alapján sikerült beazonosítani. Ez még az előzőekhez képest is sokkal ERŐSEBB VÉDŐ-TÉRBE került berögzítésre, és azonnal az OLTALOM-TÉR ÉLETTŐL legtávolabbi részébe rögzítették be.

            Ha az valamilyen Fontos Okból szükségessé válna, az ELLENŐRZÉSEKRŐL később további megértések is megformálódhatnak.

 

 

 Jelzett az,

hogy a FÖLDANYA (!)

nem „nagy katasztrófák” „megformálása” „útján” segíti az itt élőket

az Ön-Felismerésben / Ön-épülésben,

hanem  a ’karnyújtásnyi távolságon belül’ (!) megformált Helyzetekkel.

 

Akik nem képesek használni a belső útjaikat,

és ezért nem ÉRZÉKELIK [vagy ha Érzékelik is] nem ÉRTIK meg az útmutatásokat,

azokat a FÖLDANYA [ személyhez igazított (!)] Helyzetek megformálásával próbálja vezetni / segíteni, az Életüket Irányban-Tartani.

 

            A „médiából” és a „kütyü-használat” során „érkező” „információk” legjelentősebb része az EL-Terelést célozza meg. A szem és a fül, valamint az ’alkotó-kéz’ „lefoglalása” olyan „tartalmakkal”, amelyek a figyelem-terelést célozzák meg, sokakban majdnem teljesen megszüntette a SZEMLÉLŐDÉST.

            A SZEMÉLŐDÉS a MEGBECSÜLÉSEN és TISZTELETEN alapuló SZERETET (!) megnyilvánulás. Leginkább a ’békességgel’ és ’Elfogadással’ jellemezhető.

            A SZEMLÉLŐDÉS mint (!) Szeretet-Megnyilvánulás elhagyhatatlan alapja a FÖLD (!) Közösségében élő teremtőkben az ÖN-Felismerésnek / Tudatosodásnak és Megértésnek, valamint az ÖN-Gondoskodás képessége felépítésének, és a mások felé is irányuló közvetlen Gondoskodás felépítésének.

            Személyes véleményem az, hogy ’karnyújtásnyi távolságon belül’ ha megfelelő Figyelemmel figyelünk, minden olyan belső útmutatást (vagy közvetlen FÖLDANYAI vezetést) képesek lehetünk Felismerni és Megérteni, ami az Életünk Irányban-Tartásához szükséges. A „szükségtelen kitekintés” mindig EL-Terelő.

 

            A SZEMLÉLŐDÉS Fontosságáról már több alkalommal írtam [(395.r.) 139. pont elérhető ITT].

20200908 (336.r.) 121. pontelérhető ITT

„…A YOSÁGON belül a MEGBECSÜLÉSEN alapuló Élet a HARMONIA.

Minden Megnyilvánulásra igaz ez,

nem csak a Közeli-Összekapcsolódásban lévő társakkal közös teremtéseinkben.

 

A MEGBECSÜLÉSEN alapulva a YOSÁGON belül

a SZERETET [mint áramlás / tér / megnyilvánulás] formálódott meg azon CÉLBÓL-Értelemmel,

hogy TELJESEBBEN [= jobban / közelebbről] Megismerhessük és Megérthessük

(1) önmagunkat,

(2) a Közeli-Társainkat,

(3) és így magát AZ-ÉLETET és A-LÉTEZÉST is.

 

            Említettem a SZERETET FŐ IRÁNYAI kapcsán [(171. résztől kezdődően) 69. pontelérhető ITT], hogy

a YOSÁGON belül a Teljesebb Megismerés és Megértés érdekében

legelőször a SZEMLÉLŐDŐ Szeretet-forma és áramlás formálódott meg.

 

Később [már a megformálódott EL-Változások teremtette új helyzetben]

megformálódott az OK-KERESŐ Szeretet,

erre alapulóan a MEGÉRINTŐ Szeretet,

majd még az ÉLET ÁLTALÁNOS [mindenki számára megtapasztalható] részében a KÖZVETLENÜL GONDOSKODÓ Szeretet.

 

A YOSÁGON belül a Különleges Tudatosodás azon egyedi teremtők számára Választható,

akik a Közvetlenül-GONDOSKODÓ Szeretet valamilyen formáját már képesek Hamoniaként beilleszteni / megnyilvánítani az Életükben.

 

A SZERETET mára egy Áramlás-Rendszernek tekinthető a YOSÁGON belül.

(1)

Nem csak az egyedi teremtők egymás között

[illetve az egyedi teremtők és az Életüket Közvetlenül GONDOZÓK között] nyilvánul meg a Teljesebb Megismerés és Megértés érdekében ez az Áramlás-Rendszer,

(2)

hanem a Megformált-Testen belül

[a YOSÁG Birodalmában a Megformált (= élő) (Ön)Lényegi-Testben és Megformált Anyagi-Testben].

A Saját Megformált-Testen belül ’áramló’ Szeretet a Saját Élet Teljesebb Megértését célozza meg.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!