omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (765.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (765.r.)


Az írás 764. része elérhető ITT

 

2022.06.30.- 07.01.

 

            Az elmúlt években amikor a YOSÁGON belül (!) megtapasztalható Szeretet-formákkal kezdtem ismerkedni [azt követően (!), hogy a FÖLDANYÁBAN ismét közvetlenné nyílt az összekapcsolódása a YO-val], ’különleges’ módon hamarabb meg tudtam ’nevezni / határozni’ önmagam számára / önmagamban a KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások során felépülő [ÖNZETLEN] Szeretet-áramlást és a SPECILÁIS Tudatosodáshoz / Gondoskodáshoz használható [MEGFONTOLT] Szeretetet, mint az Élet ÁLTALÁNOS [alap-] szintjén megtapasztalható  ELFOGADÓ Szeretetet.

 

            Utólagos megértésem az, hogy

’mindeddig’

a FÖLDANYA ’formálta’ [~ a Jelenhez-Igazította]

a Közösségében FELÉPÍTHETŐ (!) ELFOGADÓ Szeretet-formát / Szeretet-áramlást.

 

            A jelenlegi megértésem az, hogy

(1)

’nincsen semmi olyan új’

az ELFOGADÓ (tehát az élet-építés ÁLTALÁNOS szintjén megtapasztalható) Szeretet [’mostantól’] Felépíthető / Megtapasztalható formájában,

amit a FÖLDANYA a „kiszakadását” megelőzően ne alapozott volna meg a Közösségében.

 

(2)

Ugyanakkor mégis TÖBB ÚJ Jellege megtapasztalása [az ELFOGADÓ Szeretetnek] csak ’mostantól’ lesz lehetséges.

Ez abból ered,

hogy a FÖLDANYA

az ELFOGADÓ Szeretet egyes jellemzőit / irányait

a „kiszakadását” megelőzően [a Közösségében a „kiszakadást” megelőzően Berögzített ÉLET-TÉRBEN]

NEM tudta még teljesen KÉSSZÉ megformálni.

 

Nagyon fontos azt megérteni,

hogy a YOSÁG Birodalmában élő teremtők

[így a Közösségben már Anyagi-Testben élő teremtők is]

a MEGBECSÜLÉS Meghatározói szerint ’élnek’ az ÉLET-TÉRBEN akkor,

amikor

[(1) vonzódáson alapuló Összecsendülésen alapulóan vagy (2) Különleges Okon alapulóan]

még nem kerültek egymáshoz közelebb az ÁLTALÁNOSAN MEGHATÁROZOTT TÁVOLSÁGTARTÁSNÁL.

 

            Az Anyagi-Test és a hozzá tartozó Személyes Élet-Tér kapcsán említettem, hogy a ’ház’ [az Anyagi-Test] körül lévő ’kert / udvar’ [Személyes Élet-Tér] ’külső határa’ az Általánosan Meghatározott Távolságban tartja meg a teremtőket [eredendően] [(676.r.) 203. pont (1)elérhető ITT].

 

Ez az Általánosan Meghatározott TávolságTartás

lehetővé teszi az egyedi teremtők számára azt,

hogy a FÖLDANYA által az ÉLET-TÉR Közösen használható TÉR-RÉSZÉBEN megformált ÁRAMLÁSOKAT ’használhassák’,

ebből az Általánosan Meghatározott Távolságból ’SZEMLÉLJÉK’ [(’egy kissé’, ’távolabbról’) Megismerjék] a TERET és egymást is. 

Ennek a ’szemlélés’-nek [az Általánosan Meghatározott TávolságTartásban] az értelme a Közvetlen-Érzékelésként határozható meg.

 

            Az Általánosan Meghatározott TávolságTartás eredendően (!) nem tette lehetővé azt, hogy az egyedi teremtők egymást Megérinthessék [vagyis azt, hogy egymáshoz közelebb kerülhessenek, egymáshoz közvetlenül (!) kapcsolódhassanak].

 

A YOSÁGON belül a nagy-TEREMTŐ Eredendő (!) VÁLASZTÁSÁBÓL ered azon MEGHATÁROZÓ Megformálása,

hogy az egyedi teremtők

(1) egymás felé

(2) vagy az ÉLET-TÉR egy TÉR-Része felé

csak ’(kölcsönös) vonzódáson’ alapulóan kezdhetnek el KÖZELEDNI [még csupán Közeledni].

 

A vonzódás

egy olyan [bizonyos ’határozottsággal’ rendelkező]  SZÁNDÉK (!),

amely a CÉLJA szerint arra irányul,

hogy a teremtő ’JOBBAN (= közelebbről, teljesebben)’ Megismerhessen egy másik teremtőt [vagy egy TÉR-Részt].

 

Erre a SZÁNDÉKRA (!) [’vonzódásra’] ALAPULÓAN (!)

kezdhet el a YO / a FÖLDANYA Megformálni olyan Áramlásokat [Tér-Részeket, Közeledési-Helyzeteket],

amely ’Utat-Nyit’ a KÖZELEDÉSHEZ.

 

Ha a KÖZELEDÉS során a Közeledési-Helyzetben lévő teremtők

EGYMÁSSAL Összecsendülést formálnak meg valamilyen pontosan meghatározott IRÁNYÚ [Célú, akár tartamú] Együttes-Megtapasztalásról,

a YO / a FÖLDANYA a teremtőnek a Közvetlen-GONDOZÁSÁBAN lévő Testében

[(Ön)Lényegi-Test, Középső-Test, Anyagi-Test]

Új ’Belső-Teret’ és ehhez tartozó Áramlás-Alapokat Rögzít be,

és ehhez illeszkedően a Személyes Élet-Térhez is egy újabb Tér-Részt ’Ad’.

 

A YO / a FÖLDANYA ezzel Ad Teret a Választott [egyes részeiben EGYÜTTES-]Megtapasztaláshoz.

 

A teremtők ezt a[z Összecsendülésre alapulóan adott új] Tér-részt tölthetik be a [Választott Irányú] Tapasztalataikkal.

 

        Ha egy teremtőben a ’vonzódása’ [a Közeledési-SZÁNDÉKA] nem egy másik egyedi teremtő felé irányul, hanem az ÉLET-TÉR valamely TÉR-Része felé [általában az ott Lehetséges Megtapasztalás felé], akkor ha ez a Szándéka ’kellően erőssé’ formálódott meg, az ÉLET-TÉR azon TÉR-RÉSZÉBE való Berögzülésről Összecsendülést formálhat meg a YO-val / a FÖLDANYÁVAL. Ekkor az Életet-GONDOZÓ Áramlások megformálása útján ’elvezeti’ a teremtőt a ’választott’ TÉR-Részhez [felkészíti a FÖLDANYA a teremtőt a Választott Megtapasztalásra].

 

        Ha [itt a FÖLD Közösségében (Anyagi-Testben élő)] egyedi teremtők EGYMÁSSAL formáltak meg Összecsendülést arról, hogy az Életük ÁLTALÁNOS részében egymással valamilyen Közeli-Összekapcsolódást formálnak meg [Együttes-Tevékenység, Barátság, Családi-kapcsolódás, Párkapcsolat], mindkettőjük Anyagi-Testében a FÖLDANYA BERÖGZÍT egy Új Belső-Teret és Áramlás-alapot, és a Személyes Élet-Terükhöz is ’Ad’ a FÖLDANYA egy-egy újabb (Személyes) Tér-Részt.

 

Az Anyagi-Testben Berögzített Belső-Térben alapozza meg a FÖLDANYA

a ’Szeretet-Áramlást’.

 

         Említettem az előző írás-részekben, hogy

a FÖLDANYA

az egymással [ÁLTALÁNOS alapú] Közeli-Összekapcsolódást megnyitó teremtőknek

NEM ’Ad’ ’Készen’ ’Szeretet-áramlást’.

 

A KÖZVETLEN (!) Összekapcsolódásnak csupán az ALAPJÁT ’Adhatja’ a FÖLDANYA

az Anyagi-Testben élő egyedi teremtők számára

[ezt az ’Áramlás-Alapot’ rögzíti be az Anyagi-Testben újonnan Berögzített Belső-Térben].

 

       Fontos Megérteni azt, hogy

a YOSÁG (!) Birodalmában

a SZERETET egy Tér-Forma, és azon belül egy ÁRAMLÁS.

 

A Szeretet olyan Áramlás, amely a  TAPASZTALATOKBÓL épül fel.

 

Az egymással Közeli-Összekapcsolódást megalapozott teremtők

[akik tehát a Megformált (!) ÖSSZECSENDÜLÉSÜKRE alapulóan kerülhetnek egymáshoz KÖZELEBB (!) az Általánosan Meghatározott TávolságTartásnál]

a ’közöttük’ megnyilvánuló Közvetlen Áramlást / Szeretet-Áramlást

saját maguk formálják meg

[a Szeretet-Áramlást a teremtők tényleges Tapasztalatai

(1) ’formálják meg’

és (2) működtetik].

 

Ennek a KÖZVETLEN [Szeretet] Áramlásnak a Megformálását és Működtetését

[(1) az ÉLET-TÉRBEN és (2) az egyedi teremtők között] az teszi lehetővé,

hogy az érintett egyedi teremtők Anyagi-Testében egy Új Belső-Térben MEGALAPOZTA [Lehetővé tette, Engedélyezte] a FÖLDANYA

[ténylegesen ’Teret-Adott’ a FÖLDANYA az egyedi teremtők számára ahhoz,

hogy KÖZELEBB KERÜLHESSENEK EGYMÁSHOZ AZ ÁLTALÁNOSAN MEGHATÁROZOTT TÁVOLSÁGTARTÁSNÁL,

így közöttük olyan KÖZVETLEN Áramlás formálódjon meg,

amely lehetővé teszi azt, hogy EGYMÁST (és ezáltal önmagukat is) teljesebben, jobban Megismerhessék].

 

     A [YOSÁGON belül megnyilvánuló] SZERETET-Áramlások FŐ IRÁNYAI kapcsán már említettem [20200908 [171.r.] 69. pont - elérhető ITT], hogy EREDENDŐEN [legelőször] a YOSÁGON belül a SZERETET SZEMLÉLŐDŐ formája épült fel [az egymással már Közeli-Összekapcsolódást megformált teremtők között is]. Ez a Szemlélődő formája a Szeretetnek nem tette még lehetővé azt, hogy a teremtők egymást közvetlenül ’megérintsék’, ebből eredően ekkor még ’nem létezett’ a YOSÁGON belül az egyedi teremtők egymás felé irányuló közvetlen gondoskodása sem.

     A legelső EL-Változások megformálódását követően kezdte a YO [a Birodalom nagy-TEREMTŐJE] Fontolgatni a SZERETET-Áramlás ’kibővítését’. Először olyan IRÁNYBAN bővült a SZERETET [a Figyelem Fókuszának megváltoztatásával (?)], hogy képes legyen FELISMERHETŐVÉ és MEGÉRTHETŐVÉ tenni azt, MI OKOZZA az EL-Változásokat. Ebből formálódott meg a SZERETET OK-KERESŐ formája. Ez sem tette még lehetővé a teremtők számára azt, hogy egymást megérintsék [és így közvetlenül gondozzák].

      A YO által megformált SZERETET-Áramlás következő FŐ IRÁNYA a MEGÉRINTŐ Szeretet volt. Az egymással Közeli-Összekapcsolódást megformáló teremtők egymás felé ’fordulása’ már néhány ’kezdetleges’ gondoskodás megnyilvánítását is lehetővé tette. A mai fogalmakkal talán ide sorolható néhány ’védelmi’ forma megformálása, néhány kezdetleges ’távolság-szabályozás’.

    A MEGÉRINTŐ Szeretet-formából épült fel később az a Szeretet-Áramlás, amely az egymással Közeli-Összekapcsolódásban lévő teremtők számára a közvetlen GONDOSKODÁST is lehetővé tette.

     Jelenleg [a YOSÁGON belül] az Élet ÁLTALÁNOS részében ez a négy FŐ SZERETET-Irány VÁLASZTHATÓ és Tapasztalható meg az egyedi teremtők számára.

 

Ezt az ÁLTALÁNOS élet-építés során  Választható és  FELÉPÍTHETŐ

négy FŐ Szeretet-formát / Szeretet-Irányt nevezzük összefoglaló elnevezéssel

[itt a FÖLD Közösségében]

ELFOGADÓ-SZERETETNEK.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1656663091.jpg

 

        Ma már a legtöbb Teremtői-Forma [a YOSÁGON belül] az ELFOGADÓ-SZERETET mind a négy FŐ Irányát Megtapasztalhatóvá teszi. Vannak olyan Teremtői-Formák, amelyekben egy-egy SZERETET-Forma ’korlátozottabban’ [szűkebb kiterjedésben] tapasztalható meg, de minden Teremtői-Formában élők számára [Összecsendülésen alapulóan] ’folyamatosan bővíthető’ az ELFOGADÓ-SZERETET Megtapasztalása.

 

        Részleges az a megértésem, hogy ’amit’ eddig [a VILÁGI Befogadottság tartamában] SZERETETKÉNT [Közvetlen Áramoltatásként] megtapasztalhattunk, az egy olyan ’Alap-tapasztalat’ mindannyiunk Életében, amelyből most [már a YOSÁGON belül] KÖZVETLENÜL Felépülhetnek az ELFOGADÓ-SZERETET YOSÁGBAN, ezen belül a FÖLDANYA Közösségében Megtapasztalható Irányai.

       Részleges az a megértésem, hogy

a FÖLDANYA Közösségében Megtapasztalható ELFOGADÓ-Szeretetnek

van néhány olyan Jellege / (ÚJ?) Iránya,

amely a YOSÁG többi Közösségében [abban a formában] [még?] nem tapasztalható meg.

 

      Részleges megértésem szerint a FÖLDANYA ezeket az Élet ÁLTALÁNOS részében [tehát az ELFOGADÓ Szeretet részeként] megtapasztalható ÁRAMLÁS-Jellegeket már MEGALAPOZTA [és részlegesen késszé is formálta] a Közösségében a „kiszakadását” megelőzően, a „kiszakadás” azonban nem csak a FÖLDANYA Közösségében „szakította meg” az ELFOGADÓ-Szeretet Új Jellegeinek Felépítését, hanem [a FÖLDANYA által Megformált ALAPRÓL / ALAP-HARMONIA szerint] a YOSÁG Birodalmán belül is.

      Mivel a „kiszakadáskor” nem bomlottak vissza MARADÉKTALANUL a FÖLDANYÁBAN az előkészített GONDOSKODÁSAI ALAPJAI [a Részleges ÚjraTeremtés során ezeket a MINDENSÉG-FORRÁSA / IRGALOM SPECIÁLIS GONDOSKODÁSBA vonta (ezeket értelmezhetjük nem sokkal ezelőttig ’Alvó-Kódként’ gondozott / őrzött ÉLET-ALAPOKNAK], a FÖLDANYA számára az Eredő-Birodalmába való Teljes-Visszaigazodással újra megnyílt annak a lehetősége, hogy a korábban Megalapozott Közvetlen GONDOSKODÁSAIT [ezek között az egyedi teremtők számára Választható Tudatosítási Utakat] ÚJJÁ-ÉPÍTSE.

 

      Amikor most az ÁT-VEZETÉS során a FÖLDANYA maradéktalanul vissza tudott kapcsolódni (1) az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉHEZ [a YO-hoz], (2) majd a YOSÁG Birodalmának ÉLET-TERÉHEZ (!), (3) az tette lehetővé a FÖLDANYA számára azt, hogy ÚJJÁ-ÉPÍTÉSE [a Jelenhez-Igazított] YOSÁGBELI MEGTARTÓI (!) ALAP-JELLEGÉT.

      Ez tette lehetővé a FÖLDANYA számára azt, hogy a „kiszakadását” megelőzően MEGALAPOZOTT Közvetlen GONDOSKODÁSAIT [ebben például az ELFOGADÓ-Szeretet minden megalapozott Irányát] ÚJJÁ-ÉPÍTHESSE a Közössége (!) számára (!) Adott ÉLET-TÉRBEN [ebből eredően nyílt meg a FÖLDANYA Befogadásában élő teremtők számára annak a Lehetősége, hogy VÁLASZTHASSÁK (!) és FELÉPÍTHESSÉK az Életükben a YOSÁGRA, azon belül a FÖLDANYA Közösségére jellemző ELFOGADÓ-Szeretet Áramlásait].

 

       Majd a  Tapasztalataink alapján válik egyre teljesebben Megértetté, hogy a FÖLD Közösségében Felépíthető ELFOGADÓ Szeretet ’miben több’ vagy ’mennyiben más’ a YOSÁGBAN eddig az élet-építés ÁLTALÁNOS részében megformált SZERETETHEZ képest.

        Részleges az a megértésem, hogy

a FÖLD Közösségében Felépíthető / megtapasztalható ELFOGADÓ Szeretet

egy olyan ALAP-HARMONIÁN alapul,

amely ebben a formájában ma még csak a FÖLDANYA Közösségére jellemző.

 

Ebből eredően amit mi itt a FÖLD Közösségében ELFOGADÓ-Szeretetként [egy összefoglaló elnevezéssel] jelölünk,

az ’EBBEN’ az ’ELFOGADÓ’ formájában ma még csak (!) a FÖLDANYA Közösségében Tapasztalható meg.

 

Ennek a közvetlen [és magától értetődő] oka az,

hogy a FÖLDANYA Közösségében az Élet ÁLTALÁNOS részében Felépíthető ELFOGADÓ Szeretet a  TISZTELETEN alapul (!),

vagyis a YOSÁG Birodalmán belül jelenleg azon egyetlen MEGTARTÓI ALAP-JELLEGEN,

amelyre KÖZVETLENÜL (!) ráépülhet a Különleges Tudatosodás.

 

Ez eredendően is azt jelentette a FÖLDANYA Közösségében,

hogy a YOSÁGBELI [Birodalmi] ALAP-JELLEG [azaz a MEGBECSÜLÉS] olyan Megnyilvánulása a TISZTELET,

 amelybe a FÖLDANYA már EREDENDŐEN [a „kiszakadását” megelőzően] BERÖGZÍTETTE a ma IRÁNYBAN-TARTÁSNAK nevezett GONDOSKODÓ jelleget.

 

         A YO a Birodalma ALAP-JELLEGÉBE csak azt követően volt képes az IRÁNYBAN-TARTÁST (JELENHEZ-IGAZÍTÓ jelleggel) BERÖGZÍTENI, amikor a FÖLDANYA maradéktalanul vissza tudott igazodni a YOSÁG ALAP-JELLEGÉBE, így újra Megformálta a SAJÁT MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT, amelybe már a „kiszakadását” megelőzően ’Berögzítette’ az IRÁNYBAN-TARTÓ GONDOSKODÁS ALAPJÁT / ALAP-HARMONIÁJÁT [(339.r.) 124. pontelérhető ITT].

 

Miután minden egyedi teremtőben

[akár a YOSÁGBÓL eredő teremtők (Ön)Lényegi-Testében és Anyagi-Testében,

akár a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Középső-Testében és Anyagi-Testében]

(1)

a teremtő SAJÁT Tapasztalatából épül fel a Szeretet

 [(A) mint áramlás,

(B) valamint a Megformált-Testében berögzült-felépített (belső) Tér és Tapasztalat],

(2)

továbbá a Közeli-Összekapcsolódásban lévő társak által Egyetértéssel (Összecsendüléssel) megformált IRÁNYBAN és CÉLLAL épül fel a Szeretet,

pontos az a megfogalmazás,

hogy  minden teremtőben teljesen egyedi formájú a ’Szeretet’.

 

Ez vonatkozik arra,

hogy a Megformált-Testében a Szeretet-mint-Tapasztalat ténylegesen milyen formájú belső térré formálódik meg (rögzül be),

és ebből eredően milyen ’(tér-)formában áramoltatja (nyilvánítja meg) a Szeretetét.

 

      Lehetséges olyan ’vonzódás’ az egyedi teremtők között, amikor az egyik teremtő azt szeretné közelebbről Megismerni / Megérteni, hogy a másik teremtő milyen [szemlélő / ok-kereső / megérintő vagy közvetlenül gondoskodó] szeretet-formát épített fel, azt hogyan építette fel.

     Az ilyen ’Vonzódás’ Célja általában az, hogy a Közvetlen-Összekapcsolódás során a teremtő maga is Felépíthessen egy ’nagyban hasonló’ jellegű Szeretet-formát [mint belső tér-formát (azaz Saját Tapasztalatot), valamint egy más teremtők felé is megnyilvánítható Szeretet-áramlást (Szeretet-áramoltatást)].

     Egy megértést segítő képpel érzékeltethető ez úgy, hogy egy teremtő [a ’mester’] Felépített magában egy olyan Tudást és Szeretet-áramoltatást, amellyel képes a hozzá közelebb kerülőket ’megnyugtatni’, illetve egyes kisebb EL-Változásaikat a hozzá közelebb kerülők képesek gyorsabban megszüntetni. Értelmezhető ez egyfajta ’nyugalmat’ [valamilyen ’védő-teret’] megnyilvánító [ÁLTALÁNOS] gondoskodásként.

      Egy másik teremtő is szeretné Felépíteni magában ezt a Tudást és Szeretet-áramoltatási-formát, és ezen Célból közeledik a ’mesterhez’. A kölcsönös vonzódáson alapulóan Összecsendülést formálnak meg arról, hogy baráttá (vagy akár családtaggá, párjává) válnak egymásnak, és az együttes megtapasztalásuk egyik fontos célja az, hogy a ’mester’ segítse a Szeretet-áramoltatás egy új formáját felépíteni.

     A ’mester’ és a vele [ÁLTALÁNOS (!) alapon] Közeli-Összekapcsolódást megformált teremtő egymás közelében olyan Helyzeteket tapasztalnak meg, amelyekben a ’tanítvány’ Megérti a ’mester’ tudását, és megtapasztalja ő maga (közvetlenül) a ’mester’ felé és mások felé áramló Szeretetét.

      ’Kellően szoros és tartós közvetlen’ összekapcsolódás esetén [még mindig csak az Élet ÁLTALÁNOS részében kerültek egymáshoz közel a teremtők (!)], a ’mester’ KÖZELÉBEN a ’tanítványban’ [ha azt választotta] ’nagyban hasonló formájú belső-tér’ kezd felépülni [a ’tanítvány SAJÁT (!) tapasztalatából (vagyis szabadon, azaz nem a ’mester’ általi ’befolyásolásból’ vagy ’ráhatásból’ eredően)], mint amit a ’mester’ önmagában felépített. Ez a közvetlen alapja annak, hogy a ’tanítvány’ is majd ’nagyban hasonló’ Szeretet-áramoltatásra lesz képes, mint a ’mestere’.

 

     Mint említettem, az ilyen ’mester’ és ’tanítvány’ kapcsolódás lehet barátság formájú, de beszülethet a ’tanítvány’ gyermekként a ’mester’ családjába, vagy akár párkapcsolódást is megformálhatnak egymással.

     Az EGYÜTT (!) végzett tevékenység HELYZETEIBEN [minden teremtőben ez a SAJÁT Tapasztalata (!)] amikor ténylegesen is EGYÜTT végeznek valamilyen tevékenységet, a belső-tereik és a szeretet-áramoltatásaik egy ma még kevéssé értelmezhető formában mindkettőjükben ’felerősíti’ a saját (!) szeretet-megnyilvánulásukat.

 

     Részleges megértésem szerint a FÖLD Közösségében [az Élet ÁLTALÁNOS Megnyilvánulási szintjén] NEM lehetséges az, hogy az egyedi teremtők belső-terei között ’teljesen’ közvetlen áramlás formálódjon meg.

      Ez nem csak azon ÓVATOSSÁG miatt szükséges, mert a YOSÁGON belül tapasztalattá vált az, hogy egyes EL-Változások a teremtők Közeli-Összekapcsolódásain „továbbadódhattak” a társaknak, hanem amiatt SZÜKSÉGES, hogy FOKOZATOKBAN építhessék fel [SZABADON (!)] a teremtők az egyre szorosabb belső összekapcsolódást lehetővé tevő belső tereket és közvetlen áramlásokat.

          Az ÁLTALÁNOS alapú Közeli-összekapcsolódás [Összecsendülésen alapuló] megformálását követően a teremtő Anyagi-Testében a FÖLDANYA berögzít egy Új Belső-Teret. Ebben a Belső-Térben rögzül be a teremtő minden olyan Tapasztalata, amely az Összecsendülésre alapulóan formálódik meg. Ez a Belső-Tér csak a teremtő önmaga által érinthető meg, a FÖLDANYA is csak a SZABÁLYOZÁSNAK megfelelően Ellenőrzi / Gondozza. Ebben a Belső-Térben ’Alapozza meg’ (rögzíti be) a FÖLDANYA a másik teremtővel megformálható közvetlen áramlás (szeretet-áramlás) ’ALAPJÁT’.

        Az ÁLTALÁNOS alapon egymással Közeli-Összekapcsolódást megnyitott teremtők Belső-Terei között közvetlen belső összekapcsolódás nem formálódhat meg, közös / együttes Tapasztalataik a Személyes Élet-Terük azon Tér-részében formálódhatnak meg, amely Tér-Részt a FÖLDANYA az Összecsendülésükre alapulóan rögzített a Személyes (!) Élet-Terükhöz (!). Természetesen az egymással megtapasztalható közvetlen összekapcsolódás / közvetlen áramlás mindkettőjükben az Anyagi-Testben berögzített Belső-Térben van ’megalapozva’, a szeretet-áramlás mégis ’csupán’ a Személyes Élet-Térben nyilvánul meg [csak a Saját Tapasztalatok rögzülnek be közvetlenül a Belső-Térben].

 

Az ELFOGADÓ-SZERETET kapcsán fontos megérteni,

hogy ez az Élet ÁLTALÁNOS Megtapasztalásához tartozik,

és ma négy FŐ Irányban tapasztalható meg.

 

     Lehetnek olyanok, akik a szemlélődésben [az Érzékelésben, a Felismerésben, Megértésben] építettek fel olyan Szeretet-áramoltatást, amelyből eredően a Közvetlen Érzékeléseikkel olyan Megértések megformálására [olyan ’Figyelmességre’, olyan ’Figyelem-Fókuszálásra] is képesek, amelyekre mások ma még nem.

     Lehetnek olyanok, akik az ELFOGADÓ Szeretetük tudatos működtetésével az Ok-Keresésben [például az összefüggések felismerésében, a mélyebb-értelem Érzékelésében és Megértésében] képesek valamilyen ’egyedire’.

     Lehet, hogy valaki az ELFOGADÁSÁVAL a Megérintés néhány olyan formáját építette fel magában, amellyel valamilyen egyszerűbb védő-teret [’békesség-teret’] képes megformálni, és képes ezzel másoknak is segíteni a kiegyensúlyozódását vagy ön-igazodását.

     Lehetséges, hogy valaki az ELFOGADÓ-Szeretetével a saját tapasztalataiból olyan Gondoskodási képességet épített fel, amellyel közvetlenül is segítséget képes adni a kisebb EL-Változások megszüntetéséhez, vagy akár a veszélyhelyzetek megszüntetésére is képes.

 

Attól függően, hogy ki milyen IRÁNYBAN építi az Életét

[itt a FÖLD Közösségében Anyagi-Testben élve],

olyan Közeledési Helyzeteket formál meg számára a FÖLDANYA,

amelyekben Tapasztalatokat építhet fel a teremtő

a Választott Irány MEGALAPOZÁSA vagy Megtapasztalása érdekében.

 

A FÖLD Közössége [a VILÁG Közösségeihez hasonlóan] olyan Közösség,

amelyben minden teremtő kihagyhatatlanul megnyit valamilyen Különleges élet-építést.

 

Ez abból a szempontból fontos most,

hogy a FÖLDANYÁNAK OLYANNÁ szükséges az ELFOGADÓ-Szeretet Megtapasztalását megformálnia,

hogy [a TISZTELETHEZ hasonlóan] ’arra’  KÖZVETLENÜL ráépülhessen a Különleges Tudatosodás.

 

Az ELFOGADÓ-Szeretet  mindegyik ’Irányának’

[a Szemlélődésnek, az Ok-Keresésnek, a Megérintésnek, a Gondoskodásnak]

van olyan ’jellege’,

amelynek a Felépítése [az Élet ÁLTALÁNOS részében]

elhagyhatatlan alapja a Különleges élet-építés Megnyitásának.

 

Általánosságban elmondható,

hogy azok állnak készen a Különleges élet-építés megnyitására [itt a FÖLD Közösségében],

akik képesek már valamilyen közvetlen gondoskodásban is megnyilvánulni a Közeli-Összekapcsolódásban lévő társaik felé,

és akik képesek az Életüket ’Alap-szinten’ ön-erőből is irányban-tartani

[vagyis képesek az ön-gondoskodásra és az ön-igazodásra is].

 

Az írás folytatódik a 766. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!