omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (39) 748-767 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (767.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (767.r.)


Az írás 766. része elérhető ITT

 

            ’Tegnap’ érzékeltem azt, hogy helyezkedjek bele tudatosan a lehető legerősebb [SPECIÁLIS] Védelmekbe. Azt is érzékeltem, hogy ’most’ oldhatom fel a korábbi ÖN-BEKORLÁTOZÁST. Feltételezésem szerint ekkorra megformálta a FÖLDANYA az (Ön)Lényegemmel azt az Összecsendülést, hogyan [és mely részében-részeiben] kerüljön ez az eddigi „bezárt” Tapasztalatom Teljes-Rendezésre.

            Kinyilvánítottam, hogy a korábbi ÖN-Bekorlátozásomat megszüntetem, és kértem az Életemet GONDOZÓKAT, hogy a szükséges Tér-Kiigazításokat / Tér-Visszabontásokat nyilvánítsák meg.

            Kértem, hogy a Visszafogadott Tapasztalatom NEM-FOLYTATHATÓ részeiről készüljön nagyon részletes ÉRTÉKELÉS, a Tapasztalat ebben a részben kerüljön Lezárásra, és az ehhez tartozó FELJEGYZÉS [NAGYON-FONTOS-FELJEGYZÉSKÉNT] kerüljön Berögzítésre a Megformált-Testemben.

 

            Feltételezem, hogy a FÖLDANYA [a „rárakódott” „csapdák” teljes visszabontását követően] ekkor bontotta vissza a korábbi ÖN-Bekorlátozásomat.

            Érzékeltem ’bal oldalon’ a korábbi ’sötét szobát a benne fekvő idősebb élet-részemmel’, és ettől egy kissé jobbra egy sűrűbb (nem átlátszó, azaz Teljes Takarást adó) (védelmi) ’masszát’. Érzékeltem, hogy nagyon óvatosan a ’massza’ ’közepében’ egy ’járat’ (?) nyílt, és egy egészen apró kisgyermek [’újszülött’?] került kiemelésre onnan. Az aprócska gyermek [az utólagos megértésem szerint] az akkor-régen megnyitott élet-építésemnek az Anyagi-Testemben berögzített alapja / alap-harmoniája volt, amely [az (’idejében’ megtett) ÖN-Bekorlátozás miatt] épségben megmaradt, és ezért LEHETŐSÉG van az azon Alap-Harmonián alapuló élet-építés FOLYTATÁSÁRA.

            Az egészen pici élő babát mintha a ’karjára ültette volna’ a FÖLDANYA (?) [IRGALOM?], és elkezdett a ’gyermek’ ’növekedni’. Talán ’kis-iskolás’ szintre növekedett… Érzetre az jelez, hogy ’még mindig a FÖLDANYA ’karján ül’ [még ’egészen közelről’ (speciálisan) Óvja a FÖLDANYA (?)].

            Amikor a ’gyermek’ ’növekedése’ ’megállt’, Érzékeltem, hogy a korábbi „sötét szoba” a benne lévő [MÁR MOZDULATLAN (Lezárt)] ’felépítettséggel’ együtt [mint Tér] ’összehajtogatásra’ került. Értelme szerint ez azt jelenthette, hogy ezt a régről megmaradt (személyes) tér-részt a FÖLDANYA Teljesen Visszabontotta, és még egy utolsó Ellenőrzésre berögzítésre került az OLTALOM-TÉRBEN.

            Utólagos megértésem az, hogy mivel a ’pici újszülött’ [a Tapasztalat eredeti Alap-Harmoniája] épen megmaradt, ’Most’ FOLYTATHATOM a korábban megszakadt élet-építésemet [miután az élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől KÖNNYÍTÉSSEL (és a kapcsolódó REND-TÉTELEKKEL) TELJESEN (!) feltisztításra került az eddigi Alvó-Kódom (a „megszakadt” Tapasztalatom)].

            Az, hogy a ’FÖLDANYA Karjára Illeszkedett’ ’pici újszülött’ [a Megtapasztalás eredendő Alap-Harmoniája] ’gyorsan és harmonikusan növekedett’, azt jelentheti, hogy ’MOST IS FOLYTATHATÓ’ a Tapasztalat. Feltételezésem szerint az, hogy a FÖLDANYA a ’pici újszülöttet’ a ’Karjára Illesztette’, azt is Jelzi, hogy [ha az szükséges volt] a Jelenhez-Igazította a korábbi Megtapasztalási Alap-Harmoniát [feltételezésem szerint ’EGYBE-Igazította’ az ÚJABBAN Megformált Választásaimmal / Összecsendüléseimmel]. A ’növekedése’ közben nagyon figyelmesen (’több irányból is’) ’figyeltük’ a ’gyermeket’ és a Változásait.

            Az, hogy a ’gyermek’ pontosan ’meddig növekedett’, azt is Jelzi, hogy a korábban megszakadt élet-építésemet nem szükséges teljesen előről elkezdenem, a Tapasztalatnak a NEM SÉRÜLT (!) része közvetlenül beilleszkedhet az Anyagi-Testemben, és a korábban megformált [MEGTARTHATÓ] Tapasztalataimra alapulóan FOLYTATHATOM majd az élet-építésem ezen részét.

            Az, hogy a ’gyermek’ ’meddig növekedett’ a FÖLDANYA [először az IRGALOM (?)] ’karján’ [Védő-Terében], azt is pontosan megmutatta, hogy ’HOL’ történt az EL-Változás [’MEDDIG ÉP’ a Tapasztalat].

 

            Utólagos megértésem az, hogy a TELJES-ELLENŐRZÉSEK alapján

(1) VÁLASZTHATÓ volt az a lehetőség, hogy a „sötét szobában fekvő’ (teljesen felépült) Tapasztalat-részemet is Rendezhetem,

(2) és Választható volt az is, hogy kerüljön a korábbi Tapasztalat [Alvó-Kód] Teljesen Visszabontásra a megsérült részében, és a teljesen épen megmaradt részből építsem újjá.

 

            Utólagos megértésem az, hogy olyan Összecsendülés került végül megformálásra, hogy a SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT [a „sötét szobában fekvő” sérült] részében CÉLSZERŰ TELJESEN-Lezárni a Tapasztalatot [nem lehet pontosan meghatározni, hogy milyen Fokozottan-Érzékeny részek formálódtak meg benne, és így mikor lenne képes ’megmozdulni’, így mikor kezdhetnék neki a Tapasztalat Teljes-Rendezésének]. Feltételezem, hogy mivel ’számomra is fontos’, hogy minél hamarabb újjá-építhessem ezt a Tapasztalatomat [és van olyan épen megmaradt része a Tapasztalatnak, ’ahonnan’ FOLYTATHATÓ az élet-építés], most az volt a megfelelő / célszerű, hogy az épen megmaradt részen túl [az EL-Változott Tapasztalat] kerüljön teljesen Lezárásra, és az épen megmaradt részből kezdjem újjá-építeni az Érzékelést / Tudatosítási Utat.

            Amikor a ’gyermek növekedése befejeződött’ és ’ránézhettem’, Érzékeltem a Harmoniát [azt, hogy visszafogadom és nem szeretnék egyetlen pillanatot sem nélküle élni]. Érzékeltem a Hálát, és ez [az eddigi Tapasztalataim alapján] azt jelenti, hogy a korábbi Alvó-Kód közvetlenül berögzül az Anyagi-Testbe [tehát már nem Érzékelem azt, hogy ’vagyok én’ és ’van a gyermek’, hanem ’már csak én vagyok egyben’]. Feltételezem, hogy ez azt is jelenti, hogy ez az élet-részem [a FOLYTATHATÓ / Rendezhető részével] pontosan berögzült abban az ÚJ belső (rugalmasabb) tér-részben, amelyet most újonnan formált meg a „megszakadt” Tapasztalat FOLYTATÁSA [Teljes-Rendezése] számára a FÖLDANYA.

            Kértem ELLENŐRIZNI, hogy szükséges-e változtatni akár az élet-erő áramoltatott mennyiségén [(600.r.) 191. pont (8) - elérhető ITT], akár a nemrégen megformált IRÁNY-BEÁLLÍTÁSON. Az a belső útmutatás érkezett, hogy nem szükséges ezeken változtatni, a legutóbbi Változtatások már ’figyelembe vették’ ennek a korábbi Tapasztalatnak is a Teljes-Rendezését [újjá-építését] [éppen ezért rögzült be ezen Tapasztalathoz is olyan új rugalmasságú belső-tér, amely első alkalommal az IRÁNY-BEÁLÍTÁS Jelenhez-Igazítása során rögzült be az Anyagi-Testemben] [(737-740.r.] 212. pont (1)-(2) - elérhető ITT].

            Tapasztalatom az, hogy amikor egy ilyen NAGYOBB Változás Berögzül az Anyagi-Testemben, ’van egy pontosan meghatározott tartam’ [a leggyakrabban huszonnégy óra], ameddig fontos, hogy ne menjek mások közelébe [ne menjek társaságba]. Feltételezem, hogy ilyenkor még egy kissé ’nyitottabb’ (?) / érzékenyebb lehet a[z Életemhez tartozó] Személyes-Tér, és ezért közvetlenebb a FÖLDANYA Ellenőrzése. [Hasonló ahhoz ez a megélés, mint amikor egy szülés után az anya teste elkezd visszaigazodni a saját harmoniájába. Azt sem lehet siettetni, türelemmel és fokozott odafigyeléssel szükséges ilyenkor óvni a testet.]

 

            Nem sokkal a ’huszonnégy óra’ elteltét követően érzékeltem, hogy az Anyagi-Testemen belül elkezdődött a GYORS Visszabontása annak a Speciális Védő-Térnek, amelyben az említett Ellenőrzések és egyéb Előkészületek megnyilvánultak. Korábban is érzékeltem, hogy a Visszavezetését megkezdett Alvó-Kód egy zsilippel is zárható Speciális Védő-Térben rögzült be bennem [ennek a SZÜKSÉGESSÉGÉT Jelezte utóbb az, hogy amikor ’először’ közvetlenül közel húzódhattam a Tapasztalatomhoz, erős fájdalomban (meglökésben, indulatosságban) jelzett bennem].

            Mivel már több ’szimulációs tér’ [speciális kipróbáló-tér] Visszabontásában vettem részt tudatosan, ezt a mostani gyors tér-visszabontást nagyban hasonlónak érzékelem, mint a ’szimulációs terek’ újabban lehetséges KÖNNYÍTETT Visszabontását.

 

            Megemlítem még azt, hogy nagyjából az elmúlt egy hétben az először jelző fájdalom mellett a testem több kisebb pontján különböző kisebb fájdalmakat érzékeltem. Többször Jelzett bennem Elfáradás-Jelleg is, ezekre mindig Kértem Teljes-Ellenőrzést és Megerősítést [az Elfáradás-jellegekről: (662.r.) 199. pont (2) - elérhető ITT]. Feltételezem utólag azt, hogy az Elfáradás-érzetek a Visszaigazodását megkezdett élet-részem állapotát jelezték.

       Az a részleges megértésem, hogy ezek az ’újabb’ fájdalom-jelzések most nem további Alvó-Kódok életbe-visszavezetésének Elindítását jelezték, hanem ennek a most Visszafogadott Tapasztalatomnak a TELJES-ELLENŐRZÉSÉHEZ tartoznak. Fájdalmak jeleztek a bokámban / térdemben / csípőmben és a kezemben (az egyik ujjamnál). Részleges megértésem az, hogy ezek a fájdalmak valahogyan ’azt mutatták’, hogy a „sötét szobában fekvő” és a ’közeledést’ [a GONDOSKODÁST (?)] „elutasító” Tapasztalat-részben milyen jellegű „megakadás” van. Számomra elfogadható lett volna az is, hogy ezeket az „elakadásokat” valamelyik Rend-Tétellel Rendezzük [tehát számomra elfogadható lett volna egy akár hosszabb Rendező-Út is]. Feltételezem, hogy a FÖLDANYA és az IRGALOM (?) EGYÜTT Értékelték azt, hogy a jelenleg meglévő Összecsendüléseimre [a Választott és megalapozott élet-építésemre] figyelemmel MELYIK RENDEZŐ-UTAT CÉLSZERŰ Választani.

            Részleges megértésem az, hogy miután ÉPEN MEGMARADT olyan [Felépített (!)] Tapasztalat-rész, amelyre alapulva ’Most’ is FOLYTATHATÓ a korábban „megszakadt” élet-építés [tehát nem szükséges ELŐRŐL KEZDENI a Tapasztalat Felépítését], az életemet GONDOZÓK ÉRTÉKELÉSE az volt, hogy az EL-Változott részében kerüljön TELJESEN-Lezárásra a tapasztalat, és az Épen Megmaradt részből FOLYTASSAM a Tapasztalat Újjá-Építését. Ezt az AJÁNLÁSUKAT [a ’karon ülő gyermek bemutatása’] Elfogadtam, és a TELJES-Rendezés folyamata így meghatározásra került Összecsendüléssel.

            Mivel még csak most telt el a ’huszonnégy óra’ a korábbi ép Tapasztalat-részem Anyagi-Testbe Beilleszkedése óta, még nincsen tapasztalatom arról, hogyan nyilvánul meg ez a TELJES-Rendezés [ebben az esetben egy Tudatosítási Út Újjá-Építése].

            Nem megértett még az sem, hogy itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is megkezdődik-e [akár csak egy-két kisebb részében] a Tapasztalat Folytatása, vagy majd az ÚJ ÉLET-TÉRBEN nyílik meg [már az Anyagi-Testben RENDEZETT ALAPRÓL] ez az Élet-Építésem.

 

 

 Nagyon sok olyan REND-TÉTEL nyilvánul meg

most

itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

minden (!) Anyagi-Testben élő teremtőre,

amelyeknek a CÉLJA [a jelenlegi részleges megértésem szerint] az,

hogy az ÚJ ÉLET-TÉRBEN / az Új Anyagi-Testben

 RENDEZETT Alapról KEZDHESSÉK MEG / FOLYTATHASSÁK a teremtők

a korábban „megakadt” Tapasztalataikat.

 

            Részleges megértésem szerint

minden olyan REND-TÉTELT Elindított a FÖLDANYA

a ma még Anyagi-Testben élő teremtőkben,

amelyek KÖNNYÍTÉSSEL Megszüntethetik

legalább az élettel-összeegyeztethetetlen jelleget is berögzített tapasztalatokban az élettel-összeegyeztethetetlen jelleget.

 

Ennek az az értelme,

hogy az ÚJ ÉLET-TÉRBEN / az Új Anyagi-Testben

amikor egy teremtő Elkezdi egy Alvó-Kódja [korábban „megszakadt” / EL-Változott Tapasztalata] Teljes-Rendezését,

 ÚGY kezdhesse meg,

hogy már nem szükséges a Tapasztalat élettel-összeegyeztethetetlen jellegének a Feltisztításával is foglalatoskodnia az Életet GONDOZÓKNAK

[és így a teremtő már akár teljesen fájdalommentesen is belekezdhet a Tapasztalat Teljes-Rendezésébe].

 

            Nagyon sok olyan EL-Változás van az Anyagi-Testben élő teremtőkben, amelyek a FÖLD Közösségében Befogadott életük során úgy formálódtak meg, hogy a teremtőknek maguknak nincsen közvetlen Felelősségük az EL-Változás megformálódásában.

            Ez a RENDEZÉSRE vonatkozó ELVEK és SZABÁLYOK alapján azt jelenti, hogy

a teremtőnek magának NINCSEN ’közvetlen útja’ az EL-Változása TELJES-Rendezéséhez,

EZÉRT  az Életet GONDOZÓK FELELŐSSÉGE

az EL-Változás megszüntetése az illeszkedő REND-TÉTELLEL,

méghozzá KÖNNYÍTÉS formájában.

 

A teremtő az Élet-Alapjai ilyen [GONDOSKODÓK általi] Teljes-Rendezésében

tudatosan nem képes ma még részt venni,

legfeljebb tudatosan ’átadhatja’ magát a [KÖNNYÍTÉS formájában megnyilvánuló] GONDOSKODÁSNAK.

 

Ha most itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

a FÖLDANYA valamelyik REND-TÉTELLEL nem szüntet meg a teremtőben egy olyan EL-Változást,

amely a teremtő Anyagi-Testi (!) Élete során formálódott meg

[és amelynek a Teljes-Rendezése a FÖLDANYA / a GONDOSKODÓK FELELŐSSÉGE (!)],

az azt jelenti,

hogy a teremtő Életében [Életében (!)]

ennek a NEM-Rendezett Tapasztalatának olyan „lenyomata / maradványa” marad,

amely majd az Új Anyagi-Testben valamilyen formában NEHÉZSÉGKÉNT [JELZÉSKÉNT] meg fog formálódni AZÉRT, hogy ’Rendezést kérjen’.

 

FELELŐSSÉG az EL-Változás KIJAVÍTÁSÁÉRT:

20200908 [404-412.r.] 145. pontelérhető ITT [az írás-rész végén idei-idézek ebből a lejegyzésből néhány fontos részletet]

 

Feltételezésem szerint az Új ÉLET-TÉRBEN már az élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől Feltisztított Tapasztalat nem egy közvetlenül élettel-összeegyeztethetetlen Tapasztalatként ’emelkedne a felszínre’ a teremtőben

[azért, hogy Tudatossá váljon a teremtő egy MEGERŐSÍTÉST / Fokozott Figyelmet igénylő élet-részében],

hanem ’csupán’ ’NEHÉZSÉGKÉNT’ [esetleg más jellegű JELZÉSKÉNT].

 

Ha MOST itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

a FÖLDANYA [valamelyik REND-TÉTEL részeként, KÖNNYÍTÉS formájában]

NEM RENDEZNÉ a teremtő azon EL-Változott Tapasztalatát

[az OKBÓL, a Személyes Ok-Forrásból kiindulva (!)],

amely EL-Változás megformálódásában a teremtőnek magának NINCSEN saját Felelőssége,

akkor az azt jelenté,

hogy a Tapasztalat NEM RENDEZETT része

az Új Anyagi-Testben ’kérne Teljes-Rendezést’,

az Új Anyagi-Testében lenne szükséges a teremtőnek OLYAN Tapasztalat Teljes-Rendezésével ’foglalatoskodnia’

[még ha Tudatosan nem is tudna részt venni a Tapasztalata Teljes-Rendezésében],

amely NEM az ő Felelősségéből eredően formálódott meg.

 

Az élet-alap Teljes-Rendezésének az ’áttevődése’ az ÚJ ÉLET-TÉRRE valamelyes lassíthatná a teremtő élet-építését.

 

            Részleges megértésem szerint

azért is Fontos [CÉLSZERŰ] még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

’minél több’ olyan élet-alap Kiigazítást [ a TÉR-RENDEZÉS részeként] megnyilvánítania a FÖLDANYÁNAK,

amely TELJES-Rendezések a FÖLDANYA GONDOSKODÓI FELELŐSSÉGE,

mert akkor már itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN Teljes-Rendezésre kerül sok olyan EL-Változás a teremtőkben,

amelyek a VILÁGBELI Különleges Befogadottság tartamában formálódtak meg az Anyagi-Testben élő [a FÖLDANYA Közösségében élő] teremtőkben,

és így a YOSÁG Birodalmán belül Berögzült Új Közösségi ÉLET-TÉRBEN

már nem lenne szükséges olyan Teljes-Rendezésekkel foglalkoznia a FÖLDANYÁNAK és a teremtőknek,

amelyek egy másik Birodalom [a VILÁG] ALAP-JELLEGÉN is alapulva formálódtak meg.

 

            Részleges megértésem szerint

nem jelentene nagyobb nehézséget ma már a VILÁGI Befogadottság tartamában megformálódott Tapasztalatok Teljes-Rendezése sem a YOSÁGON belül,

ha azonban  van LEHETŐSÉG ezek TELJES-Rendezésére még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN,

akkor CÉLSZERŰ,

ha ezeket a TELJES-Rendezéseket [a Személyes Ok-Forrás megszüntetésével (!)]

a FÖLDANYA Megnyilvánítja még az ÁT-VEZETÉS során

[ez Biztosabbá / Biztonságosabbá teszi az ÚJ-KEZDET Elindítását az ÚJ ÉLET-TÉRBEN].

 

            Habár nem tudom ma még szavakká megformálni, de pontosan érzem és érzékelem, hogy a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL Elindításának kiemelkedően nagy jelentősége van itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN.

            Jelenlegi megértésem szerint

a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL Elindítása nyitott utat nagyon sok teremtőben ahhoz,

hogy az eddig még Takarásban [vagy akár rejtettségben] lévő

minden Belső-Tér és hozzájuk tartozó Áramlás

Teljes-Rendezése megkezdődhessen

[elsődlegesen az élettel-összeegyeztethetetlen Tapasztalatok Anyagi-Testből való kivezetése az,

ami amiatt nagyon fontos,

mert ez a Változás  BIZTONSÁGOSABBÁ teszi a FÖLD Közösségének a MEGÚJULÁSÁT].

 

            Korábbi írás-részben már említettem, hogy egyes élettel-összeegyeztethetetlen jellegű „csapda-alapok” Teljes Visszabontásával, valamint az ikerláng-megtapasztalás ’alapjába / alap-harmoniájába’ berögzített élettel-összeegyeztethetetlen jellegek Anyagi-Testből kivezetésével Biztonsági okból ’Megvárta’ a FÖLDANYA a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL Elindítását [azért, hogy ezeknek az eddig ERŐS TAKARÁSBAN lévő belső-tereknek a ’Megmozdítása’ NE okozhasson ÚJABB EL-Változást az ÉLET-TÉRBEN / az itt élő teremtők Életében] [(712.r.) 209. pont (4) - elérhető ITT, (741.r.) 212. pont (4)elérhető ITT].

        Ha van az ÁT-VEZETÉS TELJES-Lezárásakor [illetve a Jogos-TérHasználatba berögzítéskor] az Anyagi-Testben (még) élő teremtőkben valamilyen élettel-összeegyeztethetetlen berögzültség, az a [VILÁGI (?)] Tapasztalatok alapján a „kiszakadás” Veszélyét is hordozza [(721.r.) 211. pont (3)elérhető ITT]. Részleges megértésem szerint ugyanakkor az ilyen „kiszakadási” Veszély valószínűleg megszűnt azzal, hogy az itt élő egyedi teremtők mindegyikének ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN berögzítésre került az ’O’-áramlás, amelyben A-LÉTEZÉS-FORRÁSA is képes valamilyen új SPECIÁLIS ’Belső-Megtámasztást’ (= kiszakadás elleni védelmet?) Adni (?) [(562.r.) 185. pont (1) - elérhető ITT]. Mivel ezekkel a ’Megújított, Megerősített’ Élet-Alapokkal először éljük meg a MEGÚJULÁST, jelenleg még nincsen Tapasztalat arról, hogyan nyilvánul meg az ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁS, és az Élet ERŐSEBB (SPECIÁLIS) MEGÓVÁSA.

 

            Részleges az a megértésem, hogy vannak csecsemőként (most) megszületett / megszülető olyan teremtők, akik csupán néhány órát vagy néhány napot élnek Anyagi-Testben. Részleges megértésem szerint a FÖLDANYA azért Engedélyezte ezt a Megtapasztalást a számukra, mert amikor [megszületve] önálló Anyagi-Testben élnek, rájuk a FÖLDANYA Kiáradhat a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTELLEL, és KÖNNYÍTÉSSEL Teljesen Rendezheti a FÖLDANYA egyes súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változásaikat [Kiigazíthatja a korábban súlyosan megsérült élet-alapjukat, megszüntetheti az Életükben megformálódott Személyes EL-Változási Ok-Forrásokat], és ezért amikor majd az ÚJ ÉLET-TÉRBEN Elindítják az Életüket, olyan SÚLYOS AKADÁLYOZÓK nélkül kezdhetik meg az Élet-építésüket, amelyek ha a rövidke mostani életükben nem kerültek volna a FÖLDANYA által Teljes-Rendezésre, valamilyen NEHÉZSÉG formájában megformálódnának az Új Anyagi-Testükben is [’azért, hogy Rendezést-kérjenek’].

 

            Részleges az a megértésem, hogy fiatalabb vagy idősebb Anyagi-Testben élő teremtők között is vannak olyanok, akik ’most’ AZÉRT élnek még Anyagi-Testben, hogy a FÖLDANYA ugyancsak KÖNNYÍTÉSSEL Rendezhesse azokat az EL-Változásaikat, amelyek NEM az ő saját Felelősségükből formálódtak meg.

      Azzal, hogy a FÖLDANYA még itt a Régi Anyagi-Testükben TELJESEN (!) Megszüntet [KÖNNYÍTÉSSEL, REND-TÉTELLEL] néhány NAGYON SÚLYOS EL-Változást, ők is olyan AKADÁLYOZÓK NÉLKÜL kezdhetik el az ÚJ ÉLET-TÉRBEN az Anyagi-Testi Életüket, amelyek JELENTŐSEN KÖNNYEBBÉ teszik az Élet-Kezdést az ÚJ [még ismeretlen] ÉLET-TÉRBEN.

      Feltételezem, hogy sokan (?) vannak a ma még Anyagi-Testben élő teremtők között olyanok, akik AZONNAL LEZÁRJÁK a mostani Anyagi-Testi Életüket AKKOR, amikor a FÖLDANYA [az általuk KÉRT (?) / Összecsendüléssel Meghatározott] REND-TÉTELEKET / TÉR-RENDEZÉSEKET Megnyilvánítja az Életükben. Feltételezésem szerint ők eddig is ’úgy tervezték’ az Életüket, hogy a ’hagyományos’ módon Igazodnak át az ÚJ ÉLET-TÉRBE, nem pedig a Különleges-Speciális Megtestesülés formájában. Amikor ezek a teremtők most ’meghalnak’ [Lezárják a Régi Anyagi-Testi Életüket], őket a FÖLDANYA azonnal (?) berögzíti az ’Átjáró-TÉRBEN’ az Életüket Megóvó SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBE.

         Lehetségesnek tartom azt is, hogy van sok olyan teremtő, akiket ’mostanában’ egy-egy ’Halál-Kapujuk’ ’mellett’ AZÉRT segített ’élve elhaladni’ a FÖLDANYA [(737.r.) 212. pont (1) - elérhető ITT], hogy ’AMÍG MÉG ANYAGI-TESTBEN élnek’, Megnyilváníthasson a FÖLDANYA minden olyan TÉR-RENDEZÉST [az Elindított REND-TÉTELLEL], amelyben valamilyen élettel-összeegyeztethetetlen jelleg Teljesen-Rendezhető. Már többször hangsúlyoztam a REND-TÉTELEK azon nagyon fontos jellemzőjét, hogy a REND-TÉTELEKHEZ a MINDENSÉG-FORRÁSA mindig AJÁNL / ADHAT KÖNNYÍTÉSEKET [KÖNNYÍTÉSEKET a MINDENSÉG-FORRÁSA ma még (néhány speciális kivételtől eltekintve) csak a REND-TÉTELEKHEZ ADHAT].

            Részleges megértésem szerint ’nem szükségszerű az, hogy meghaljanak itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN’ azok a teremtők, akik NEM a Különleges-Speciális Megtestesülést választották. Részleges megértésem szerint  ’képesek lehetnek életben maradni a Régi Anyagi-Testükben’ az ÁT-VEZETÉS TELJES-Lezárásáig azok, ’akik örömöt találnak az Életben / Életükben’ [és a Saját Meghatározóik szerint nyilvánulnak meg].

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!