omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (40) 768-787
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (40) 768-787 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (773.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (773.r.)


Az írás 772. része elérhető ITT

 

221.

2022.07.08.

 

1.

            MAG-Társam tapasztalatán alapul a következő megértés [a „türelmi-zónáról”].

            Említettem, hogy a tartósabban nem használt terek [belső-terek, áramlások, a Személyes Élet-Tér egyes részei] mostanában nagyon gyakran ténylegesen „haszontalan-térré” váltak.

        A „haszontalan-terek” [a Tér tartósságától függően] vagy elkezdenek visszabomlani, és/vagy beszennyeződnek [(273.r.) 102. pont 3. alpont - elérhető ITT]. Sok [le-nem-zárt, vissza-nem-bontott (haszontalan)] tér „szeméttároló”-jellegűvé „formálódott meg”, vagy akár a be-nem-teljesült-szándékok „temetőjévé” is válhatott. A tér ilyen EL-Változása a teremtők számára egyre nehezebbé teszi annak a Felismerését és Megértését, hogy  eredendően milyen cél érdekében került ez a tér megformálásra.

20200908 [62.r.] 34. pont (elérhető ITT):

       ...a ’Szép-Alap-Mintából’ a BEZÁRÓDÁSA (?) miatt kinőtt kicsi mellék-ág szinte azonnal Lezárásra is került ’Akkor-régen’ [amikor észrevette a teremtő (vagy észrevette az ÉDES / FÖLDANYA), hogy „VALAMI MÁS” tud csak kinőni belőle].

      Eddig nem került a megformált kis ELHALT hajtás [és a hozzá tartozó bezáródott tér-rész] visszabontásra (?) [mert eddig erre nem volt megformált Különleges GONDOSKODÁS] [az ÉLŐTÉR Birodalmának Kiárasztásával nyitotta meg az ilyen ’Tér-Rendezés’ Lehetőségét a MINDENSÉG-FORRÁSA].

      Emiatt a VISSZABONTHATATLANSÁG miatt [mert a Belső-Térben ténylegesen ott volt ez az „elhalt rész” (?) alatta a Védelembe helyezett Alap-Mintával] az „elhalt-részhez” valószínűleg néha más [„hasonló” / „hasonlóan-be-nem-teljesült” (?)] Szándékok is hozzátapadhattak... leginkább talán olyanok, amik beteljesületlenek maradtak, vagy „céltalanok” voltak...

       Be-nem-teljesült-Szándékok „gyűjtőhelyévé” / „temetőjévé” válhatott a teremtőben az elhalt kis mellék-ág (mint tér)? >>> ha ez így van, elég sok szomorúság és fájdalom lehet ebben a tér-részben [ha az elhalt kis ághoz további fájdalomjellegek is hozzátapadtak] >>> valószínűleg ezért sem engedték meg eddig ezen teremtőnek, hogy ’KÖZEL HÚZÓDHASSON” ehhez a fájdalmas ön-részhez. Csak ’most’ kezdődhetett ennek az élet-résznek az ELLENŐRZÉSE és Feltisztítása, amikor már megvannak azok a VÉDŐ-TEREK és KÖNNYÍTETT Rendezési Utak, amelyekkel TELJESEN’ Rendezhető ez az élet-rész [azaz a Személyes (!) Ok-Forrás is megszüntethető, és minden abból eredő EL-Változás].

       Mostanában ezen teremtőben érzékelhetővé válhatott „felindulás” [mint tudatosan alap-szint körül megtartott (vagy akár abból értelmezhetetlenül „fellángoló/ kizúduló”) indulatosság]. Ez eredhet az ezen belső tér-részhez [„temetőhöz”?] kapcsolódó takarások óvatos lebontásából... [a fájdalmak ’felszínhez közelebb kerüléséből’, érzékelhetővé válásából]…

 

      Lehetséges, hogy a belső-terek [nemrégiben elkezdődött] átfogó Ellenőrzése nélkül az sem volt pontosan megállapítható, hogy ’MOSTANRA’ ÉLŐ tudott-e maradni ezen teremtőben a befogadott Alap-Minta [az ANYAGI-TESTBEN (!)]

       Az Alap-Mintáról [ha ÉLŐ maradt] most [Szabad Szándékkal] rendelkeznie kell az érintett [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] egyedi teremtőnek, hogy megmaradjon-e benne ’begyökerezve’. Azért is szükséges ’most’ ez az Ön-rendelkezés

(1) mert a SZOLGÁLAT [a Birodalmában] éppen ’nagytakarít’ [Ellenőriz / Értékel / Jelenhez-Igazít],

(2) továbbá mert a FÖLD Közösségében közeledünk az ÁT-VEZETÉS végéhez.

 

       Valószínű, hogy aki valamilyen súlyosabb sérülése miatt nem tud most Szabad Szándékkal rendelkezni az Alap-Minta sorsáról, annak testéből a SZOLGÁLATNAK és a FÖLDANYÁNAK kihagyhatatlanul ki oldania az Alap-Mintát [mert a Továbbviteléről Összecsendülést kell megformálni]... De az is lehet, hogy az (Ön)Lényeg rendelkezése is elég lehet az Összecsendüléshez, csak akkor nehézkesebb lehet az Alvó-Kóddá átformálása (?) a hozzá kapcsolódó Fokozott-Érzékenység miatt (?).

        Ha valakiben nem tudott teljesen épen megmaradni az Alap-Minta [a Bezáródott / megsérült Belső-Térben], hozhat olyan rendelkezést, hogy akár itt most az ÁT-VEZETÉS során, akár majd már a MEGÚJULT-TÉRBEN Újra-Befogadja az Eredő-Birodalmából [vagy ha FÖLDI Alap-Mintából formálódott meg, akkor a FÖLDANYÁTÓL] a megtapasztalás azon alapját.

          Az Alap-Minta „Bezáródása”, az Alap-Mintán alapuló Tapasztalat Megformálása érdekében felépített ’Test’ és Áramlások mára szinte maradéktalan visszabomlása egészen bizonyosan megformált az érintett egyedi teremtőkben egy-egy élet-helyzethez kapcsolódó Fokozott-Érzékenységet [például a párkapcsolat megformálásához / a házassághoz kapcsolódóan, gyermek-vállaláshoz kapcsolódóan >>> mivel az Alap-Minta (az eddigi megértésem szerint) a Különböző eredőjű (vagy egyébként egymástól még távolabb lévő) teremtők közötti Közeledés és Közeli-Összekapcsolódás Alap-Harmoniája lehetett]. Ezek a Fokozott-Érzékenységek [MOST IS] SPECIÁLIS GONDOSKODÁST igényelnek.

        Az ÁT-VEZETÉS vége felé haladva a még meglévő [eddig nem Rendezett] Fokozott-Érzékenységeket [mindazon Élet-Részben / Irányokban, amit FOLYTATHATÓKÉNT viszünk tovább] Teljes-Irgalmi-Gondoskodásba kell helyezni, hogy NE JELEZHESSENEK BENNÜNK a Váltás pillanataiban, illetve az Új Szakasz Elindításakor.

            A [24.r.] 17. pontban (elérhető ITT) idéztem azt a 2010-ben lejegyzett ÁtVilágító képet, amelyben a ’lépcsőházban felfelé haladó’ [ÁT-VEZETÉSRE felkészülő] teremtőben olyan „pánikban” jelzett egy Fokozott-Érzékenység, amely miatt nem tudott együtt-haladni a többi társával.

 

          Az Alap-Mintát korábban az Életébe Befogadónak most az Alap-Minta TELJES-ELLENŐRZÉSEKOR (!) ezért kellett rendelkeznie arról, hogy

- maradjon-e benne berögzítve (a teljesen letisztult állapotában) Irgalmi-Védettségbe behelyezve (ekkor Alvó-Kóddá válik),

- vagy most Teljesen-Lezárja, és kerüljön belőle teljesen eltávolításra [később ekkor is újra befogadható lehet valamelyik Lehetőségek Kertjéből, Összecsendülés alapján a FÖLD Lehetőségek-Kertjébe is berögzítésre kerülhet, ekkor később egyszerűbb újra befogadni a testbe az alap-mintát]. [A FÖLD Közösségében is megformálásra került egy Lehetőségek-Kertje: 20200908 (21.r.) 14. pontelérhető ITT, és (24.r.) 17. pont elérhető ITT.]

 

Ha a most említett ELLENŐRZÉSEK / VÁLTOZTATÁSOK / JELENHEZ-IGAZÍTÁSOK

az Eredő-nagy-TEREMTŐ és/vagy a FÖLDANYA ÉRTÉKELÉSE alapján

’Nagyobb Változásnak’ minősülnek,

KÉRHETIK a MINDENSÉG-FORRÁSÁT,

 hogy a Változás során Áramoltasson ’TÖBBLET’ Élet-erőt az érintett egyedi teremtők számára.

 

ELV-Jelleggel került Szabályozásra az, hogy

amikor egy Közösségben Anyagi-Testben is él egy teremtő,

és az (Ön)Lényegében szükséges egy Nagyobb Változtatás

[mert például az Eredő-nagy-TEREMTŐJE JELENHEZ-IGAZÍTJA / EGYBE-IGAZÍTJA a Birodalomban megnyitható Teremtési-Irányokat,

és emiatt az (Ön)Lényegben is Új-Harmoniába szükséges Igazítani a teremtő által megnyitott (és megnyitásra előkészülő) Teremtési-Irányokat],

e Változtatáshoz a MINDENSÉG-FORRÁSA kihagyhatatlanul ’TÖBBLET’ Élet-erőt áramoltat.

 

Ha csupán egy Új Teremtési Irány nyílik meg a teremtő (Ön)Lényegében,

ahhoz jellemzően nem szükséges ’TÖBBLET’ Élet-erőt áramoltatni.

 

A ’Többlet’ Élet-erő áramoltatása akkor szükséges,

ha az (Ön)Lényegben is ’Nagyobb’ Változás nyilvánul meg.

Ha ilyenkor Anyagi-Testben is él ez a teremtő,

a ’TÖBBLET’ Élet-erő ADÁSA a számára kihagyhatatlanul szükséges…”

 

2022.07.08.

            Amikor egy [az eredeti célja szerint nem használható] Belső-Tér elkezd (1) visszabomlani és/vagy (2) beszennyeződni, (3) esetleg más módon ERŐSEBB TAKARÁSBA kerül, az azzal a következménnyel jár, hogy a teremtő számára egyre nehezebbé válik Felismerni és Megérteni azt, hogy eredendően az a Belső Tér-Része pontosan milyen megtapasztalás számára került megformálásra. Ez jelentősen megnehezíti azt, hogy a teremtő képes legyen az Életét / a Megnyilvánulásait ön-erőből Irányban-Tartani.

 

Nagyon gyakran megtapasztalható az,

hogy a teremtők [„abban az irányban, amelyben bennük valamilyen Fokozott-Érzékenység / Bezáródás / Tér-Vesztés (akár Ön-Bekorlátozás) formálódott meg”]

nem néznek szembe a valósággal”,

a „problémáikat a szőnyeg alá söprik”,

minden lehetséges módon igyekeznek kibújni a felelősség alól

[vagy akár már az Aljasságot működtetvemásokra igyekeznek átterhelni a felelősségüket].

 

            Az ilyen „EL-Fordulás” / „szőnyeg alá seprés” általában azért formálódott meg, mert eddig nem volt megformált GONDOSKODÁS arra, hogyan lehetne visszabontani a haszontalanná-vált tér-részeket, hogyan lehetne megszüntetni a Bezáródást / Megtörést vagy más irányú tér-vesztést / Tér-EL-Változást…

Amikor egy teremtőben már ténylegesen megformálódott egy tér-vesztésben is megnyilvánuló [tehát élettel-összeegyeztethetetlen (!)] EL-Változás,

CÉLSZERŰ volt

’NEM megközelíteni azt az elviselhetetlen jellegű fájdalmat is magába berögzített’ belső tér-részt / tapasztalatot akkor,

amikor még nem volt Lehetőség az EL-Változás Teljes Rendezésére.

 

Tapasztalat,

hogy a „fájdalmas helyzetek” szükségtelen megérintése [felidézése]

gyakran vált alapjává ÚJABB EL-Változás / újabb Tér-Vesztés megformálódásának.

 

            Tapasztalat, hogy a FÖLD Közösségében élők közül sokan „nem tudják” használni a Kérést és az Egyeztetést, és sokan vannak olyanok is, akik tudatosan „nem használják” a Kérést [mert tudják, hogy ha Kérnek, az a számukra Felelősséget eredményez].

        Akik [valamilyen belső EL-Fordulásuk / Elcsavarodásuk (?) miatt] másokra igyekeznek a Felelősséget hárítani, azok általában valamilyen „játszmázással” „próbálják irányítani” a közelükben lévőket. Nem mondják ki nyíltan a kérésüket, hanem „utalgatnak, célozgatnak” [azért, hogy a társ „találja ki” ők mit akarnak, és lehetőség szerint ő ajánlja fel azt, amit ők nem akarnak nyíltan kérni tőle]. Gyakran „udvariaskodással” „álcázzák” a Tisztelet ilyen hiányát [a Felelősség-Áthárítást (vagyis az Aljasságot)]. Az „udvariaskodásról” korábban említettem, hogy abban mindig felismerhetően van egy TÁVOLSÁG (rejtegetés) az ÖnValó és az ÖnValó megnyilvánulása között (erről bővebben ITT).

            Gyakori „jelenség” az, hogy akik ezt a „játszmázást” működtetik [együtt a „szőnyeg alá sepréssel”], valamelyik nem használt belső-terükben [és/vagy a Személyes Élet-Terük egy részében] „kialakítanak” egy „türelmi zónát”. Ez egy „bizonytalanul, kiszámíthatatlanul működtetett tér-rész”, gyakran használják a feszültség levezetésére / kivezetésére. Ez a „türelmi zóna” egyes részeiben egy „rejtett” tér-rész [ezért kiszámíthatatlan ezen „türelmi zóna” működése], és „itt gyűjtenek be (és raktároznak) olyan adatokat / információkat”, amelyeket „szorult / kényelmetlen helyzetben” „azonnal elővehetnek” és felhasználhatnak vagy figyelem-eltereléshez, vagy akár támadáshoz / bántáshoz [„meneküléshez] is.

            Mivel a „türelmi zónának” általában valamilyen „haszontalanná” vált tér vagy áramlás az alapja, ez a tér-rész bizonyos helyzetekben „akaratlanul berezeghet”, akár „összerezeghet más terekkel” [olyan más terekkel, amelyekkel ez a tér-rész az eredendő mintája szerint közvetlen áramoltatásban nyilvánulna meg, vagy pedig olyan más tér-részekkel, amelyekhez tartozó „mintákat” „ide begyűjtött” a teremtő]. Ilyenkor általában nagyobb feszültség formálódik meg a teremtőben [az értelmezhetetlenség okán], amit „az éppen közelebb lévő teremtőkön vezet le”.

       Mostanában gyakori, hogy a „türelmi-zónaként” „működtetett” tér-rész ’azért Jelez’, mert ’Rendezést kér’ [elkezdődött / elkezdődhet a Feltisztítása / Teljes-Rendezése], és a ’feszülés’ [az ezen tér-részből kiáramló valamilyen minta] a teremtő figyelmét próbálja ráirányítani a hamarosan elkezdődő Teljes-Rendezésre. Erre leginkább akkor van szükség, ha a teremtő például Ön-Bekorlátozással ideiglenesen bezárta egy Rendezésre Előkészülő belső-terét, és majd a Teljes-Rendezéshez SZÜKSÉGES az, hogy a teremtő saját maga Tudatosan (!) feloldja a korábbi Ön-Bekorlátozást [kinyilvánítsa azt, hogy megszünteti a korábbi ideiglenesen bezáró Szándékát].

            Nagyon sok fájdalom forrása lehetett az egymáshoz közelebb élő teremtőkben az ilyen (akár csak egyikükben működtett) kiszámíthatatlan megnyilvánulású, egyes részeiben rejtett / takart „türelmi zóna” [amely tehát elsődlegesen a felelősség alóli kibújást / „elrejtőzést” célozta meg]. Néha nagyon nehéz olyan teremtő közelében élni, aki „működtet” ilyen „türelmi zónát”, mert kiszámíthatatlan, hogy „mit enged meg, mit fogad el harmoniaként”. Mivel tudatosan (vagy tudattalanul) nem használja a Kérést és az Egyeztetést, nehéz EGYETÉRTÉSRE jutni vele akár olyan témákban is, amelyek csak egészen egyszerű Egyeztetést tesznek szükségessé.

      Gyakori vonása az ilyen teremtőknek a „sértődékenység”, vagy akár a „hirtelen kedveskedés” („udvariaskodás”), és „nehezen határozható meg a tűrés-határuk / befogadó-képességük”. A „türelmi-zóna” kifejezés ez utóbbi jellemzőjükre utal.

        Amikor „használják” a „türelmi-zónát” [valami miatt nem képesek a Tisztelet szerint megnyilvánulni (talán egy Fokozott-Érzékenységük jelzése lehet ennek az oka)], akkor kiszámíthatatlan, hogy a közelükben lévő megnyilvánulását „türelemmel elfogadják-e”, vagy pedig „azonnal elutasítják” (anélkül, hogy meghallgatnák, megértenék, hogy a másiknak mi a szándéka). Néha „beengednek” a „türelmi-zónájukba” akár tiszteletlen, súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen megnyilvánulást is [egy furcsa rejtett módon „elfogadják, megtűrik”], máskor pedig a tisztelet megnyilvánulását is „durván elutasítják”. Ez a „következetlenség” „billegővé” teszi a „türelmi-zónát” működtető teremtőket, nehéz meghatározni, hogy milyen irányban lehet velük valamilyen közös megtapasztalást elindítani.

 

 

            Sokféle (személyes) okból formálódtak meg belső EL-Fordulások a teremtőkben.

            A FÖLD Közösségében élő teremtőkben nagyon sok olyan belső EL-Változás van, amelynek a megformálódásáért a teremtő maga közvetlenül nem tehető felelőssé [mert közvetlenül az ÉLET-TÉR EL-VÁLTOZÁSA az oka a teremtőben megformálódott elakadásnak / EL-Változásnak, az ÉLET-TÉR EL-VÁLTOZÁSA pedig itt a FÖLD Közösségeben kettő olyan (LÉTEZÉSBELI) OK-FORRÁSBÓL ered, amely közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Szándékából és Megnyilvánulásából ered].

            Tapasztalat az, hogy amikor korábban „megpróbáltuk” Rendezni ezeket a saját Életünkben Berögzült EL-Változásokat, ez a legtöbbször azért nem járt sikerrel, mert [a saját felelősség hiánya miatt] nem volt közvetlen utunk a Rendezéshez. „Ránéztünk” az EL-Változott részünkre, „körbejártuk” azért, hogy megérthessük hogyan Rendezhetnénk… de csak a fájdalmat [sokszor az elviselhetetlen fájdalmat] tapasztaltuk meg, ami jó esetben nem vezetett újabb mélységek felé, és nem „roppantotta meg” a még meglévő bizalmat.

            Mindannyiunkban nagyon sok olyan EL-Változás van, amelynek a TELJES-Rendezése [az EL-Változás OK-FORRÁSÁBÓL Kiárasztott REND-TÉTELLEL (!)] nagyrészt vagy akár teljesen KÖNNYÍTÉS formájában nyilvánul meg.

           Ez azt jelenti, hogy az Életünket GONDOZÓK a megsérült Élet-Alapjainkat Rendezik, és azokat az EL-Változásokat, amelyek [mint irány] semmilyen formában nem voltak korábban megalapozva az Életünkben, KÖNNYÍTÉSSEL Lezárják és Leválasztják az Életünkről. Ezekről a [KÖNNYÍTÉSSEL, a REND-TÉTEL során] Lezárt Tapasztalatokról nagyon részletes FELJEGYZÉSEK készülnek, és minden teremtőben berögzítésre kerül a FELJEGYZÉS őt érintő része. Ez azt jelenti, hogy a Tapasztalat nem veszik el a teremtő számára [bármikor (ha szükséges) visszanézhet rá, értékelheti, megismerheti], de a Lezárt Irányban a Tapasztalat nem építhető tovább.

 

Tapasztalat,

hogy „megroppantja” a Bizalmat az,

ha olyan Tapasztalatok Rendezésével „foglalatoskodnak” a teremtők,

amelyek nem az ő Felelősségükből formálódtak meg

[és emiatt valójában nincsen Lehetőségük a Tapasztalatot Rendezni].

 

Amíg egy EL-Változás nem kerül TELJESEN Rendezésre,

addig annak valamilyen „lenyomata” vagy „maradványa”

[és ma még valamilyen ténylegesen AKADÁLYOZÓ / EL-Terelő hatása]

„Van” az Anyagi-Testben és a teremtő Életében.

 

A FÖLD Közösségében élő teremtők Anyagi-Testében [Személyes Élet-Terében és Áramlásaiban] eddig berögzült azon EL-Változások Teljes-Rendezése is megkezdődött

[legkésőbb most a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL ELINDÍTÁSÁVAL],

(1)

amelyek megformálódásában NINCSEN közvetlen Felelősségük

(2)

és/vagy valamilyen más okból KÖNNYÍTÉS formájában kerülnek Teljes-Rendezésre.

 

A TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL ELINDULÁSÁVAL

a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBEN

[ebbe beleértendő a teremtők Anyagi-Teste, Személyes Élet-Tere és minden Áramlása is]

 minden „Haszontalan-Tér” Teljes-Rendezése is MEGKEZDŐDÖTT.

 

Az eddig ERŐSEN TAKART Belső-Terek [és Személyes Tér-Részek]

a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során Meghatározottak szerint

(1)

vagy FelTisztításra / Megújításra kerülnek

[ha ma is megvalósítható az a megtapasztalás, amelyhez azt Adta a FÖLDANYA,

és a teremtő azt választotta, hogy Folytatja a megkezdett élet-építést],

(2)

vagy Teljesen Visszabontásra kerülnek.

 

Általában akkor kerül Teljesen Visszabontásra egy Belső-Tér

[és a hozzá tartozó Személyes Élet-Tér-Rész / Áramlás],

ha valamilyen „helyrehozhatatlan EL-Változás” formálódott meg a belső-Térben / a Belső-Térre kiterjedően.

 

         Említettem korábban, hogy kihagyhatatlanul vissza kell bontani például a Különleges célra átalakított ÁLTALÁNOS alapú Belső-Teret, valamint az olyan Belső-Teret is, amely „csapdává vált” vagy „csapda telepedett rá”.

 

Ha Folytatja a teremtő azt a Megtapasztalását,

amelyhez tartozó Belső-Teret teljesen vissza kellett bontani,

akkor Összecsendülésre alapulóan új belső-teret formál meg és rögzít be a FÖLDANYA az Anyagi-Testben

[és ha szükséges, akkor a Személyes Élet-Térben is berögzít egy új tér-részt].

Az ilyen irányú személyes tapasztalatomról a [766-767.r.] 219. pontban írtam (elérhető ITT).

 

            Részleges megértésem szerint

minden teremtőben folyamatban van itt a FÖLD Közösségében

(1)

a „Haszontalanná vált tér-részek”

és (2)

az eddig valamilyen Életet-Védő Okból ERŐSEBBEN TAKART tér-részek Teljes-Rendezése.

 

            Ezen TÉR-RENDEZÉS[I REND-TÉTEL] során nagyon sok KÖNNYÍTÉS nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül az Életet GONDOZÓK Tisztítanak fel és Rendeznek / építenek újjá Élet-Alapokat [belső-tereket, személyes élet-tér-részt, áramlásokat], ezekben a teremtők tudatosan nagyon kevéssé képesek részt venni. Mivel most indult el mindannyiunk életében a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL, a Tapasztalatok alapján értjük meg, hogy mennyiben vál(hat)nak Érzékelhetővé a KÖNNYÍTÉSKÉNT megnyilvánuló Változások, milyen módon válnak Érzékelhetővé a Feltisztulások / Megkönnyebbedések… járnak-e ezek fájdalmak megformálódásával, okoz(hat)nak-e viselkedési-zavart vagy más jellegű (például tájékozódási) nehézséget / kapcsolódási nehézséget stb…

 

Amikor most a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL során

KÖNNYÍTÉSSEL ténylegesen kitisztításra kerülnek a teremtők Anyagi-Testéből / Személyes-Tereiből és Áramlásaiból

azok a „terhek”, amelyek Kijavításában nekik maguknak Tevékenyen nem szükséges részt venniük,

hamarosan elkezdenek bennük a felszínre emelkedni azok a meglévő nehézségeik,

amiket eddig a „szőnyeg alá sepertek”,

és amelyeket nekik maguknak Tevékenyen szükséges Rendezniük.

 

Nyilvánvalóan nem minden egyszerre ömlik majd ki a szőnyeg alól,

hanem azok Rendezése érdekében formál meg HELYZETEKET a FÖLDANYA,

amelyek Teljes-Rendezésére megfelelően Felkészültek a teremtők.

 

Sürgetés nélkül,

ám mégis egy [a teremtővel együtt (!)] megtervezett menetrend’ szerint

emelkednek be a tudatba a Rendezést kérő [és akkor éppen Rendezhető] Tapasztalatok.

 

                      Itt is megemlítem azt, amit a „Furcsa-Társulás” Teljes-Rendezése kapcsán írtam:

            Ha egy teremtő GYORS Változást [Rendezést] kért [és a GYORS Változást képes az Anyagi-Teste Befogadni], az a Régi Anyagi-Testben gyakran Jelez valamilyen Fájdalomban [akár erősebb fájdalomban (néha tartósabban megmaradó tompa fájdalomban, máskor nyilalló érzetben / zsibbadásban, vagy akár görcsben is)]. A GYORS Változások megnyilvánulásakor a teremtőnek általában ’Nagyobb Nyugalomra’ van szüksége [több pihenésre / kíméletre, és azoknak a zavaró hatásoknak a ’távol tartására’, amelyek benne Fokozott-Érzékenységet is „megmozdítanak / megmozdíthatnak]. Hasznos lehet, ha ilyenkor egy rövidebb tartamban lehetőség van a társaktól távolabb húzódni.

            Ha Elfáradás jelez, fontos ezt a lehető leghamarabb Jelezni a FÖLDANYÁNAK / (Ön)Lényegnek, és azonnali Megerősítést kérni az Elfáradás megszüntetésére [(656-662.r.) 199. pont (2)elérhető ITT]. Tudatos figyelemmel meghatározható, hogy egy Fokozott-Érzékenység „megmozdulása” milyen testi-érzetben vagy érzékelésben nyilvánul meg. A Fokozott-Érzékenység Jelzését is a lehető leghamarabb Jelezni szükséges a FÖLDANYÁNAK és az (Ön)Lényegnek az azonnali Megerősítés érdekében.

 

20200908 [581.r.] 189. pont (4) [Fokozott odafigyeléssel meg lehet határozni, hogy az Anyagi-Testben melyik az az első jel, amely mutatja, hogy a Fokozottan-Érzékeny rész egy kissé megmozdult] – elérhető ITT

 

            Figyelemmel kíséri [a MAGOK eddigi Tapasztalataira alapulóan] a FÖLDANYA azt is, hogy szükség lehet-e a teremtő  középpontját’ és ’élet-tengelyeit’ valamilyen Erősebb / Speciális módon Megtámasztani a TÉR-RENDEZÉS egyes [nagyobb odafigyelést igénylő] szakaszaiban.

        A MAGOK KÉRÉSE / JAVASLATA volt az, hogy amennyiben a FÖLDANYA Felismeri az Elfáradás-jelleget, ezeket a megtámasztásokat  Kérés nélkül is nyilvánítsa meg [azért, hogy ezzel megelőzhető legyen a nagyobb Elfáradás / Elbizonytalanodás / zavar megformálódása].

         Valószínűnek tartom, hogy az ilyen belső megtámasztások egy része ma már közvetlenül az ’O’-áramlásban nyilvánul meg (?):

20200908 [701.r.] 208. pont (2) [Középpont és élet-tengelyek megtámasztásának lehetőségeit keresi a FÖLDANYA; meghatározásra kerül, hogyan képes belülről megtámasztani az ’O’-áramlás] – elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!