omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (40) 768-787
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (40) 768-787 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (780.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (780.r.)


Az írás 779. része elérhető ITT

 

224.

2022.07.18.

 

            Fájdalmasságot érintek [mint mindig, csak a legszükségesebb mértékben (röviden)].

 

SZÜKSÉGES volt ’Megvárni’

néhány [(1) TÉRBEN és (2) Élő teremtőkben megformálódott] EL-Változás

’Ellenőrzésével’ [’Ellenőrzési célú Megközelítésével] azt, hogy

(1)

a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL ténylegesen Elinduljon [megkezdődjön] a FÖLD Közösségében,

(2)

illetve legyen olyan REND-TÉTEL,

amellyel ’BÁRMILYEN’ EL-Változás Teljes-Rendezése megkezdődhet

[amely REND-TÉTELHEZ kapcsolódóan a MINDENSÉG-FORRÁSA  Bármilyen (!) KÖNNYÍTÉST képes (akár azonnal) Berögzíteni].

A FÖLD Közösségében ez utóbbi Rend-Tétel

a Közvetlenül az EL-VÁLTOZÁS OK-FORRÁSÁBÓL eredeztethető EL-Változások Rend-Tétele.

 

20200908 [594.r.] 191. pont (5) [Befogadta a FÖLDANYA a Közvetlenül az EL-VÁLTOZÁS OK-FORRÁSÁBÓL eredő EL-Változások Teljes-Rendezésére irányuló Rend-Tételt; speciális szabályozás vonatkozik rá a FÖLD Közösségében, bármilyen EL-Változás Teljes-Rendezése megkezdhető vele Fontos Okból a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK EGYETÉRTÉSÉVEL speciális-garanciával] - elérhető ITT

20200908 [603.r.] 192. pont (1) - elérhető ITT

20200908 [617-618.r.] 193. pont (1) [a KIEGÉSZÍTŐ ÚTJÁT ELINDÍTOTTA a FÖLDANYA (amellyel olyan EL-Változások Teljes-Rendezése is megkezdhető / végig-vihető, amelyekre még nem árasztott ki önálló Rend-Tételt a MINDENSÉG-FORRÁSA, vagy ha már ki is árasztott rá Rend-Tételt, azt a YO / FÖLDANYA még nem fogadták be)] - elérhető ITT

20200908 [705.r.] 208. pont (4) - elérhető ITT

20200908 [728.r.] 211. pont (5) [a TERET MEGVÁLTOZTATÓ GONDOSKODÁSÁT Alapjaiban Késszé formálta a FÖLDANYA; ennek a GONDOSKODÁSNAK az egyik része a TÉR-RENDEZÉS {ami az EL-Változott (!) Terek mielőbbi Teljes Rendezését Célozza meg}; TÉR-RENDEZÉSI REND-TÉTEL ELINDÍTÁSA a FÖLD Közösségében] - elérhető ITT

 

 

            Nagyon kevéssé van megértésem arról, hogy az Életünket GONDOZÓK pontosan hogyan Ellenőrzik és hogyan szüntetik meg azokat a  „Meghatározó” EL-Változásokat, amelyek a most Lezárásra került/kerülő Nagyobb Teremtő-Szakaszban [először közvetlenül] magában a Közösség számára Megformált ÉLET-TÉRBEN kezdtek el megformálódni.

      Többször említettem, hogy kettő olyan OK-FORRÁSBÓL eredtek ezek [a Közösség (!) számára, tehát az itt élő egyedi teremtők számára (is) megformált ÉLET-TÉRBEN megformálódott] EL-Változások, amely OK-Források megformálásában az Élő teremtőknek nincsen közvetlen Felelőssége:

(1) az EL-VÁLTOZÁS OK-FORRÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA egy olyan Kipróbáló jelleggel megformált Tér-Formában formálta meg, amellyel „Egyoldalúan” [és ’szinte örök jelleggel’] akarta megváltoztatni (a mai fogalmak szerint Jelenhez-Igazítás vagy Tér-Pótlás értelemmel) a TERET  [(375-380.r.) 138. pont I-III. alpontelérhető ITT],

(2) a SZABADSÁGTÓL MEGFOSZTÁS OK-FORRÁSÁVÁ vált Szándékával pedig a FÖLDANYA (Örök jellegű, megváltoztathatatlan) Eredő-Kiáradási-Szándékába rögzített be ugyancsak „Egyoldalúan” olyan Meghatározót, amely több olyan „Kötelezést” is tartalmazott, amelyet csak a FÖLDANYÁVAL megformált Összecsendülés rögzíthetett volna be a FÖLDANYA ÉLETÉBE.

 

       Az elmúlt néhány napban [bennem is (néhány MAGBAN?), valamint azokban, akikben valamilyen FokozottABB vagy Különleges Érzékelés / Érzékenység működik, illetve azokban, akikben „bizonyos mintájú” EL-Változásaik Teljes-Rendezése éppen folyamatban van (?) (a ’felszínen van’ ?)], erős Fájdalmak jelezhettek. Feltételezésem szerint

JELZŐ Fájdalmak lehettek ezek a MAGOKBAN,

őket a FÖLDANYA a lehető legerősebb Védő-Terekbe berögzítve

 egy egészen kicsit ’közelebb engedte’ néhány olyan NAGYON SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen „mintához” / „Tér-Részhez, amelyek

(1)

először magában az ÉLET-TÉRBEN formálódtak meg az említett kettő EL-Változási OK-Forrás „valamilyen összeadódásából / különös összekapcsolódásából”,

(2)

és általában nem sokkal az ÉLET-TÉRBEN megformálódott legelső EL-Változásokat követően

néhány [Térben közelebb lévő (vagy különleges formában közelebb lévő)] egyedi teremtőben is

„valamilyen minta” „közvetlenül” berögzült a „legelső TÉR-EL-Változásból eredően”.

 

         A megértéseim nagyon ’felszíniek’: egyedi teremtő még SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN sem ’húzódhat (túlzottan) közel’ ezekhez az ÉLET-TERET közvetlenül „megbontó” „Meghatározó” EL-Változásokhoz.

        Ezeket az ÉLET-TERET „megbontó” [jellemzően közvetlenül „felhasító”] EL-Változásokat [a megformálódásukhoz vezető okokat, az EL-Változás főbb jellemzőit és változásait] majd csak a Teljes-Rendezésüket követően a REND-TÉTELHEZ kapcsolódóan elkészülő SPECIÁLIS FELJEGYZÉSBŐL ismerhetik meg részletesebben azok, akiknek szüksége van ezekre a Megértésekre [jellemzően azoknak lehet szüksége ezen FELJEGYZÉSEK egy-egy részének megismerésére, akik az ÉLET-TÉR Gondozásában valamilyen Speciális módon tudatosan is résztvesznek].

 

      Részleges megértésem szerint

néhány MAG (?) szimulációs jelleggel megformált VÉDŐ-TÉRBEN

azért ’húzódhatott’ ’valamennyire (egy kissé) közelebb’ azokhoz a ’Meghatározó’ EL-Változási „mintákhoz” [Tér-Részekhez (?)],

amelyek a most Lezárásra kerülő Teremtő-Szakaszban

(1) „legelőször”,

illetve (2) később megformálódtak

 [magában az ÉLET-TÉRBEN

(ez mindig valamilyen „felhasítását” eredményezte az ÉLET-TÉRNEK)],

hogy a FÖLDANYA és az Életünket GONDOZÓK [Tapasztalatokra is alapulóan (!)] ELLENŐRIZHESSÉK, hogy

(1) magára az ÉLET-TÉRRE

és (2) az itt élő minden teremtőre

[FÖLDANYA, a FÖLDANYA Befogadásában élő különböző Birodalmakból eredő teremtők]

milyen SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉR Megformálása és berögzítése / működtetése szükséges akkor,

amikor magából az ÉLET-TÉRBŐL [és az érintett néhány egyedi teremtőből]

Kitisztításra [illetve Teljes-Rendezésre] kerülnek ezek a „Meghatározó” [Nagyon Súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen] EL-Változások.

 

       Megtapasztaltam és megértettem mostanra, hogy bennem úgy jelez egy (súlyosabban) élettel-összeegyeztethetetlen jelleg közelsége, hogy

(1) ha nem készültem fel erre, akkor ’erősen meglök / nagy-erővel távolabbra lök’,

(2) ha pedig az Életemet GONDOZÓK megfelelően előkészítenek az ilyen Ellenőrzésben való részvételre, akkor a „minta” „közelségében” émelygést / hányingert, feszültséget, fájdalmat és szomorúságot tapasztalok meg.

 

      Egy kis mértékben mindkettő formát megtapasztaltam az ’elmúlt héten’. Tapasztalatból tudom, hogy (1) amikor ténylegesen ’benne vagyok’ egy ilyen megtapasztalásban, magát a ’Helyzetet’ élem meg és tapasztalom, (2) és a Megértéseim jellemzően csak akkor kezdenek megformálódni, amikor a megtapasztalás lezárul, és egy kissé távolabb kerülök ettől a ’fájdalmasabb’ megtapasztalástól.

       Részleges megértésem szerint

azért volt szükség néhány MAG részvételére

ebben a Speciális Ellenőrzésben

[valamilyen ’modellezett’ (szimulációs), tehát SPECIÁLIS térben],

hogy a FÖLDANYA és az Életünket GONDOZÓK Meghatározhassák azt,

hogy ezeknek a „Meghatározó” EL-Változásoknak a Teljes-Rendezése tartamában

elégségesek-e a FÖLD Közösségében [és a YOSÁG Birodalmán belül] eddig megformált VÉDŐ-TEREK / SPECIÁLIS-GONDOSKODÁSOK,

vagy SZÜKSÉGES valamilyen további Védelem [akár további ILLESZKEDÉS, ZSILIP] Megformálása.

 

Mivel a YOSÁG Birodalmának / FÖLD Közösségének ÉLET-TERE (különlegesen, speciális okból) Érzékeny,

SZÜKSÉGESEK voltak ezek az Ellenőrzések akkor,

amikor olyan EL-Változások Teljes-Rendezésébe kezdtek bele az Életünket GONDOZÓK,

amelyek „Meghatározóak” voltak az ÉLET-TÉR EL-Változásában.

 

        Részleges megértésem szerint

(1)

vagy ténylegesen „felhasították” az ÉLET-TERET [és akár néhány ’közelben lévő’ egyedi teremtő Életét / Megformált-Valóját] ezek a „minták”,

(2)

vagy pedig az ÉLET-TÉR „felhasítását” [„egyoldalú megváltoztatását”] „készítették elő”.

 

      Részleges az a megértésem, hogy ’eddig’ ezeknek az EL-Változásoknak a Teljes-Ellenőrzése közvetlenül [az Életet-GONDOZÓK által] még NEM nyilvánul(hatot)t meg. A VILÁG és a FÖLDANYA is csupán AZONNAL (!) TELJES (!) VÉDŐ-TAKARÁSBA helyezték ezeket az EL-Változásokat akkor, amikor megformálódtak [amikor észlelték a megformálódásukat]. Megértést segítő képpel valamelyest hasonló volt ez az ideiglenes takarásba helyezés ahhoz, ahogyan Csernobilban a lehető leghamarabb a „beton” „alá” igyekeztek betakarni a „hasadást” okozó tér-részt.

        Részleges megértésem szerint „eddig” sem a VILÁG, sem a FÖLDANYA nem volt képes ezeket a „betakart” [Teret „felhasító”] mintákat közvetlenül Ellenőrizni / Értékelni, ugyanis amikor a „hasadás” megnyilvánult [vagy elkezdődött], AZONNAL ’letakarták’ azért, hogy a „hasadás” közvetlenül ne terjedhessen tovább.

      Eszembe jutott a Kőmíves Kelemenné balladája, amelyben valószínűleg egy ilyen Tér-Hasadást okozó mintaemléke” van rögzítve.

       A mesterek először csak a „NEM-ILLESZKEDÉST” érzékelték és tapasztalták meg [nem tudtak az eltervezettek szerint építkezni], majd mivel „TARTÓSABBAN” „abban a Tér-részben tartózkodtak” (?), amelyhez valamilyen EL-Változtató idegen minta berögzült, egyre zavarodottabbá váltak, és végül megölték az egyikük családtagját [az ÉLET-TÉRBEN már ’Érzékelhető’, de még pontosan NEM-ÉRTETT EL-Változás / Tér-Vesztés a mesterek „Tevékenysége” folytán továbbterjedt az élő teremtők Személyes (!) Élet-Terére is]. A „bűnt” [a súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen megnyilvánulást] „befalazták” [mindegyikükben berögzült valamilyen „maradványa / lenyomata” a TÉR „felhasadásának”, az életük egy része Bezárult és Megtört (tényleges Tér-vesztés formálódott meg nem csak az ÉLET-TÉRBEN, hanem az ÉLET-TÉR EL-Változott TÉR-Részéhez akaratlanul közelebb lévő néhány élő teremtőben is]. Jól mutatja a ballada, hogy a „befalazással” sem sikerült Megállítani a Tér-Vesztés Továbbterjedését: mind az ÉLET-TÉRBEN, mind a Közeli-Összekapcsolódás áramlásain Továbbterjedt az EL-Változás.

 

       ’Több napig / több hétig tartó’ ’Védelem-felépítés után’ [feltételezésem szerint] kettő napja egy ilyen „Meghatározó” EL-Változási „mintához” [egy szimulációs térben / helyzetben] magam is egy egészen kicsit közelebb kerültem. Jelzett bennem erősen a hányinger, fájdalom, szomorúság, értetlenség… a Bizalmamban ’tudtam megkapaszkodni’. Már amikor másnap távolabb kerültem ettől a megtapasztalástól, akkor érzékeltem az Ellenőrzött „minta” azon jellegét, hogy „nagyon erősen húzott lefelé”. Olyan volt ez a megtapasztalás, mintha „minden sejtemet, minden részemet külön-külön és együtt is megragadta volna és húzta volna erősen lefelé [a semmi (!) felé] valami „nagy erő”, „aminek szinte lehetetlen ellenállni”. Igyekeztem minél pontosabban meghatározni / Értékelni azt, hogy a testem mely részeiben milyen jelleg / érzet jelzett. Utólag azt mondanám, hogy azokban a test-részeimben érzékeltem az erős Jelzést, amelyek az Élet Megtartása [az Anyagi-Test működtetése] szempontjából ’lét-fontosságúak’.

        Részleges megértésem szerint

az ELLENŐRZÉS azt határozta meg, hogy

(1)

mind a YOSÁG Birodalmába [a nagy-TEREMTŐNEK],

(2)

mind a FÖLD Közösségébe a FÖLDANYÁNAK

SZÜKSÉGES

még további VÉDŐ-TÉR ’alapját’ [és az ehhez tartozó Tér-Formát]

az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL Azonnal Befogadni.

 

          Részleges megértésem szerint

[a mi mértékünk szerint] ’tegnap délután’

a YO és a FÖLDANYA is közvetlenül Befogadták a szükséges Védelmi Tér-Formát az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL,

és a FÖLDANYA IRGALOM Birodalmából eredő MAGJA is

Befogadta [a Középső-Testébe és az Anyagi-Testébe beillesztette] azt az alap-mintát,

amely az itt élő egyedi teremtők számára azonnal (?)(!) képes Befogadhatóvá tenni ezt az Új SPECIÁLIS VÉDŐ-TERET 

[(649.r.] 197. pont (8)elérhető ITT].

 

         Érzékelhető volt számomra is valamilyen „megkönnyebbülés” az Új VÉDŐ-TÉR-FORMA Berögzülését követően, az elmúlt napok nagyobb „feszülései” gyorsan megszűntek. Ezt követően az érintett MAGOKBAN a ’szimulációs’ tér [ez mindig belső (!) tér] visszabontása KÖNNYÍTÉS formájában megkezdődött.

      Feltételezésem és részleges megértésem az, hogy

már folyamatban van

(1)

az ÉLET-TÉRBEN

és (2)

a néhány érintett egyedi teremtőben

azoknak a „Meghatározó” EL-Változásoknak a TELJES (!) Rendezése,

amelyek valamilyen „teret felhasító” [vagy ezt közvetlenül eredményező] „mintát” tartalmaznak.

 

’Az elmúlt héten’ [a CÉLZOTT ELLENŐRZÉSEK Elindítását követően] került MEGHATÁROZÁSRA az is,

hogy  melyik REND-TÉTELHEZ tartozzon ez a Teljes-Rendezés.

 

Mivel

(1)

elsődlegesen magában az ÉLET-TÉRBEN rögzült be az ilyen EL-Változás,

(2)

„szerencsétlen” módon azonban néhány egyedi teremtőben is van valamilyen „közvetlen maradványa / lenyomata”

a Teret EL-VÁLTOZTATÓ és „felhasító” „mintá(k)nak”,

Speciális módon kettő REND-TÉTEL „együttes / közös” Megnyilvánításával kerülnek itt a FÖLD Közösségében ezek a „Meghatározó” EL-Változások Teljes-Rendezésre.

 

A TÉR-RENDEZÉSHEZ tartozó REND-TÉTELLEL kerül Teljesen-Rendezésre az EL-Változások egyik [ pontosan meghatározott (!!!)] része,

és a Közvetlenül az EL-VÁLTOZÁS OK-FORRÁSÁBÓL eredeztethető EL-Változások Teljes-Rendezése érdekében megformált REND-TÉTEL SPECIÁLIS IRÁNYA is

’közvetlenül résztvesz’ EGYES (!) [ pontosan meghatározott (!!!)] EL-Változási-Részek Rendezésében.

 

’Az elmúlt héten’ került pontosan MEGHATÁROZÁSRA

itt a FÖLD-Közösségében

[és a YOSÁG Birodalmában] az,

hogy az elsődlegesen az ÉLET-TERET EL-VÁLTOZTATÓ sérülések Teljes-Rendezése

MELYIK RÉSZÉBEN pontosan melyik Rend-Tétellel nyilvánuljon meg

[ez amiatt fontos,

hogy a FÖLDANYA / YO / MINDENSÉG-FORRÁSA pontosan Meghatározhassák azt,

 milyen KÖNNYÍTÉSEK és VÉDELMEK / Közvetlen GONDOSKODÁSOK SZÜKSÉGESEK

ezeknek a „nagyon veszélyes” EL-Változásoknak a TELJES-Rendezéséhez

[vagyis ahhoz,

hogy ezek „megmozdítása” és „kivezetése a FÖLD ÉLET-TERÉBŐL”

sem közvetlenül,

sem valamilyen „áttevődéssel”

ne okozhasson újabb EL-Változást sem magában az ÉLET-TÉRBEN,

sem az itt élő teremtők Életében

(vagy bárhol máshol A-LÉTEZÉS és ÉLET TEREIBEN)].

 

            Részleges megértésem az, hogy

(1)

nem csupán  a FÖLDANYA Közösségéhez ’most’ tartozó ÉLET-TÉR Teljes-Rendezése van folyamatban

[habár a számunkra közvetlenül és elsődlegesen ez Érzékelhető és értelmezhető],

(2)

hanem  a YOSÁG Birodalmán belül

a FÖLDANYA Közösségének „akkor régen megformálódott kiszakadását” OKOZÓ [TÉR] EL-Változás [illetve annak minden „maradványa / lenyomata”] is (!).

 

            Megértést segítő kép: folyamatban van annak a TÉR-hasadásnak a Teljes-Rendezése, amely miatt a „kőművesek” „nem tudták felépíteni Déva várát”, folyamatban van a „kőművesekben” az ÉLET-TÉR EL-Változásából közvetlenül eredeztethető súlyos sérülésük Teljes-Rendezése, folyamatban van a „Kőműves Kelemenné” Életében és Megformált-Valójában megformálódott EL-Változás Teljes-Rendezése (a „befalazás” visszabontása, és ha szükséges, akkor Új Speciális Védő-Terek megformálása), valamint az ezen „Meghatározó” EL-Változások Tovább-adódásából eredő EL-Változások Teljes-Rendezése [az asszony „kisfiának” halálát okozó EL-Változás, valamint az „otthoni kút” „felhasadása” (a megszakadt Közeli-Összekapcsolódásokra és a megsérült Személyes Tér-Részekre is kiterjed a Teljes-Rendezés)].

 

Kőmíves Kelemenné balladájáról:

20200806 [7.r.] és [8.r.]  11. pontelérhető ITT

20200908 [9.r.] 12. pont elérhető ITT

20200908 [55.r.] 32. pont elérhető ITT

20200908 [308.r.] 112. pont elérhető ITT

20200908 [315.r.] 116. pont elérhető ITT

20200908 [506-507.r.] 175. pontelérhető ITT

20200908 [532.r.] 179. pont elérhető ITT

20200908 [761.r.] 216. pont elérhető ITT

 

’Tegnap délután / este óta’

a[z IRGALOM-MAG-TERÉBŐL (1) a YOSÁG Birodalmába, (2) a FÖLD Közösségébe] Befogadott ’Új Tér-Forma’

[feltételezésem szerint VÉDŐ-TÉR,

KÖNNYÍTÉSKÉNT megnyilvánuló Védő-Tér (és egyben GONDOSKODÁS)]

Kipróbálása és Behangolása [főleg MAGOK részvételével] megkezdődött.

 

MEGHATÁROZÁSRA került,

hogy az Új Védő-Tér (?) [KÖNNYÍTÉS (?)] alapját] az Anyagi-Testben pontosan hol és hogyan rögzítse be a FÖLDANYA

[az (Ön)Lényegi-Testben és a Középső-Testben a YO]

[úgy, hogy SZÜKSÉG esetén AZONNAL képes legyen az egyedi teremtőre is kiterjeszteni ezt a Védő-Teret].

 

Meghatározásra került az is,

hogy ha KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőt érint egy ilyen EL-Változás,

akkor az Eredő-nagy-TEREMTŐJÉNEK is SZÜKSÉGES ezt a Speciális Védő-Teret a teremtő (Ön)Lényegi-Testében Berögzítenie.

 

      Jelenlegi megértésem szerint

minden olyan Belső-Térben Berögzítette a FÖLDANYA ezen Új Védő-Tér ’Alapját’,

amelyből az Anyagi-Testben valamilyen Védő-Teret képes a FÖLDANYA [a Közvetlen (!) GONDOSKODÁSAKÉNT] megnyilvánítani.

 

 Ilyen Belső-Terek

(1) a Védett-Belső-Tér,

(2) a Megbocsátás-Tér,

(3) a Szabadság-Tér

[ezek minden teremtő Anyagi-Testében ma már be vannak rögzítve].

(4) A Különleges Utat megnyitott teremtőkben az ÖSSZETETT Különleges Belső-Tér mindkettő része,

(5) az IRÁNY-BEÁLLÍTÁST megformált teremtőknél a Szabad-Tér,

(6) a Személyes Alap-Harmoniát megformált teremtőknél pedig az a belső-tér, amelyben ez berögzítésre került.

(7) Fontos Okból az ALAP-ÁRAMLÁSON belüli Irgalom-áramlásból is Kiáradhat az egyedi teremtőkre bármilyen Közvetlen GONDOSKODÁS, így ez az Új Védő-Tér is.

 

            Amikor ’az elmúlt napokban’ [feltételezésem szerint egy ’szimulációs’ Helyzetben] ’egy kissé közelebb kerültem magam is’ [egy felkészülést követően a lehető legerősebb Védő-Térbe tudatosan belehelyezkedve] azokhoz a „Meghatározó” [nagyon súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen, elsődlegesen TERET EL-VÁLTOZTATÓ] „mintákhoz”, amelyeknek a TELJES-RENDEZÉSE érdekében most egy Új [Védő] Tér-Formát is Befogadott a YO és a FÖLDANYA, az Ellenőrzés során a Testemben (!) Jelző Érzeteket / Fájdalmakat / Elnehezülést igyekeztem pontosan meghatározni. Amikor [’tegnap’ (?)] a szimulációs tér / helyzet visszabontásra került, ezek az „elnehezülés-érzetek” viszonylag gyorsan megszűntek.

            ’Ma reggel’ séta közben azt érzékeltem, hogy az elmúlt napokban érzékelt [Jelző] Fájdalom / elnehezülés-érzet ’ugyanott’ ismét Jelzett, ahol korábban érzékeltem. Fokozatosan erősödött ez az érzet. Kértem, hogy a ’tegnap’ Befogadott Védő-Teret (?) [KÖNNYÍTÉST (?)] a FÖLDANYA pontosan rögzítse be a testem megfelelő részeihez [az Életemhez (?), az Életemhez tartozó minden (személyes) Térhez (?)], és tudatosan ’megnyitottam magam’ a Védő-Tér pontos beillesztése érdekében. Néhány perc (?) múlva a nehézség-érzet enyhülni kezdett, és még a séta befejezése előtt ’valamikor teljesen el is múlt’.

            Kb kettő órával ezt követően egy MAG-Társammal beszéltem, aki arról számolt be, hogy ugyancsak [fürdés közben (?)] ’észrevétlenül’ ’távozott belőle’ egy ’megkövült minta’.

            Feltételezésem szerint ezek a ’ma reggeli’ ’[Pontosító (?)]' Ellenőrzések azt is Ellenőrizték, hogy ez az újonnan Befogadott GONDOSKODÁS / (Védő) Tér-Forma / KÖNNYÍTÉS képes-e valóban KÖNNYÍTÉSKÉNT is megnyilvánulni [vagyis olyan módon megnyilvánulni egy Rend-Tétel során, hogy szükségtelenül NE Jelezzen az a Változás a teremtőben, amely KÖNNYÍTÉS formájában Rendeződik].

         Részleges megértésem szerint az eddigi Tapasztalatok ’Nagyon Kedvezőek’, még a FokozottABB / Különleges / Speciális Érzékeléssel rendelkezőkben sem okozott nagyobb zavart a [nagyon súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen tapasztalatokat Rendező] REND-TÉTEL ezen ÚJ KÖNNYÍTÉS formájában való megnyilvánítása.

 

Az írás folytatódik a 781. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!