omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (41) 788-807
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (41) 788-807 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (803.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (803.r.)


Az írás 802. része elérhető ITT

 

232.

2022.08.07-08.

MAGOKNAK

 

1.

            Részleges megértésem szerint a megértést segítő kép által mutatott helyzet elsődlegesen azokra a YOSÁGBÓL eredő teremtőkre vonatkozik, akik együtt „szakadtak ki” a FÖLDANYÁVAL, és akik az ÚJ ÉLET-TÉRBE olyan módon igazodnak majd át, hogy mielőtt nekikezdenének az Új Anyagi-Testük megformálásának, egy SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésen haladnak át.

 

A SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésről:

[20200908 (100.r.) 50. pont {Részleges ÚjraTeremtés egy NAGY-GONDOSKODÁS során, a NEM FOLYTATHATÓ Tapasztalatokra terjedt ki} – elérhető ITT]

20200908 [499-500.r.] 173. pont (6) [SZABÁLYOZÁSA formálódik (FOLYTATHATÓ Teremtésekre is kiterjedhet); sok teremtő részt vett a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés Kipróbálásában; YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtők számára Előkészíti a FÖLDANYA a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés VÁLASZTHATÓSÁGÁT az ÁT-VEZETÉS Lezárásának Pillanatában] – elérhető ITT

20200908 [502.r.] 173. pont (9) [Célszerű kérnie az érintett YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőknek, mert így az (Ön)Lényegük Rend-Tétele nem okozna elviselhetetlen fájdalmakat az Anyagi-Testben] – elérhető ITT

20200908 [509.r.] 176. pont (1) [akik Választották, EGYEZTETÉST kezdtek arról, hogy melyik MAG családja fogadja majd be őket gyermekként] – elérhető ITT

20200908 [510-511.r.] 176. pont (2) [Kipróbáló teremtések annak meghatározására, hogyan adható Többlet élet-erő ezen teremtőknek (akadozik az élet-erő áramlása bennük, ha Teljes vagy Erősebb Takarásba kerül a FokozottABB-Érzékelésük, ezért a Rendező folyamataikhoz nem tud elég élet-erőt biztosítani számukra a FÖLDANYA)] – elérhető ITT

20200908 [516.r.] 177. pont (1) elérhető ITT

20200908 [518.r.] 177. pont (2) [’szimulációs’ Kipróbálás: az eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők (Ön)Lényegi-Testében jellemző EL-Változások; az Anyagi-Testben az „elcsavarodás” volt a ’szimulációs’ Helyzet; ezen Kipróbálási Tapasztalatokra alapulóan formálódott meg a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés ALAP-HARMONIÁJA] – elérhető ITT

20200908 [552.r.] 183. pont elérhető ITT

20200908 [575.r.] 188. pont (5) elérhető ITT

20200908 [582.r.] 189. pont (5) elérhető ITT

20200908 [610.r.] 192. pont (4) [EGYEZTETÉS után mindannyian Választották a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést] – elérhető ITT

20200908 [644.r.] 197. pont (5) [a MINDENSÉG-FORRÁSA NAGYON-FONTOS-FELJEGYZÉST készít az ÚjraTeremtésekről] – elérhető ITT

20200908 [648.r.] 197. pont (7) elérhető ITT

20200908 [650.r.] 197. pont (9-I.)elérhető ITT

20200908 [667.r.] 202. pont (1) elérhető ITT

20200908 [668.r.] 202. pont (2) [az Eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozók Anyagi-Testében Érzékelhetővé válhat az, hogy a YO elkezdte az (Ön)Lényegi-Testüket felkészíteni a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésre; ERŐSEBB TAKARÁS megformálása szükséges a számukra] – elérhető ITT

20200908 [670.r.] 202. pont (3) elérhető ITT

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [pontosodik az Átjáró-TÉRBEN az Életet megóvó Speciális SZEMÉLYES Védő-Tér] – elérhető ITT

20200908 [688.r.] 204. pont (5) [folyamatban van az (Ön)Lényegi-Test FELKÉSZÍTÉSE a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésre (az Eredő-nagy-TEREMTŐ által); a megformálódott EL-Változások OK-Forrásának beazonosítása folyamatban van] – elérhető ITT

20200908 [717.r.] 210. pont (3) [FELAJÁNLÁSRA került a Speciális Részleges ÚjraTeremtés az ikerláng-megtapasztalást lezárók számára] – elérhető ITT

20200908 [747.r.] 212. pont (9) elérhető ITT

20200908 [772.r.] 220. pont [Furcsa-Társulásból kioldottak számára is Választható lehet a Speciális Részleges ÚjraTeremtés] – elérhető ITT

 

            Részleges megértésem szerint

[egy tartósabban megformált NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRBEN

(azaz az Eredő-nagy-TEREMTŐK SPECIÁLIS Közelebb-Húzódása mellett)]

minden olyan teremtőre kiterjedően

folyamatban van

a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés ELŐKÉSZÍTÉSE

[= a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés során Megnyilvánítandó Közvetlen GONDOSKODÁSOK PONTOS MEGHATÁROZÁSA,

a megnyilvánítandó GONDOSKODÁSOK ’véglegesítése’],

akik mostanáig Összecsendülést formáltak meg arról,

 hogy KÉRIK a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést egy-egy pontosan meghatározott Tapasztalatukra kiterjedően

(1)

vagy még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN,

(2)

vagy az ÁT-VEZETÉS TELJES-Lezárását követően.

 

SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés

jellemzően akkor nyilvánulhat meg

[egy REND-TÉTEL (!) részeként, KÖNNYÍTÉSKÉNT],

amikor ’NAGYON SÚLYOS’ [esetleg SÚLYOS] Élettel-Összeegyeztethetetlen olyan EL-Változás formálódott meg a teremtő Életében,

amely megformálódásában nincsen, vagy csak nagyon csekély a teremtő saját Felelőssége.

 

KÖNNYÍTÉSKÉNT megnyilvánul

a súlyosan megsérült Élet-Alap Kiigazítása az érintett Életet-GONDOZÓ(k) által,

teljesen visszabomlott Megnyilvánulási-Alapok újból berögzítésre kerülhetnek (ha ez lehetséges)…

KÖNNYÍTÉSSEL Teljesen Lezárásra kerülhetnek Tapasztalatok [vagy a Tapasztalat EL-Változott része] stb.

 

A YOSÁGBÓL eredő és eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó egyedi teremtők Életében

amikor megnyilvánul a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés

[az ÁT-VEZETÉS Teljes-Lezárását követően,

még mielőtt nekikezdenének az Új Anyagi-Test megformálásának]

(1)

lesznek az ÚjraTeremtésnek olyan részei,

amelyeknél közvetlen módon a FÖLDANYA is ’Jelen lesz’

{azon EL-Változások Személyes Ok-Forrásainak a megszüntetésénél,

amelyek az Anyagi-Testi Jelenlét során formálódtak meg

(ide tartozik például az „elcsavarodások” maradéktalan megszüntetése azért,

hogy az Új Anyagi-Testben ne formálódjanak meg azon célból sem, hogy ’Rendezést kérjenek’)},

(2)

és lesznek olyan részei,

amelyeknél csupán a YO Közvetlen Jelenléte nyilvánul meg

[az (Ön)Lényegi-Testben megformálódott EL-Változások

{jellemzően a „kiszakadás” következtében megformálódott Tér-Vesztés} Teljes-Rendezésekor].

 

 

            Van a most TARTÓSABB jelleggel berögzített NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉREN belül egy olyan SPECIÁLIS TÉR-RÉSZ, amelyben azok az ’utolsó ELLENŐRZÉSEK / ÉRTÉKELÉSEK / EGYEZTETÉSEK’ nyilvánulnak meg, amelyek meghatározzák, hogy a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésbe belenyíló teremtők számára pontosan milyen Közvetlen GONDOSKODÁST szükséges megnyilvánítaniuk az Életet-GONDOZÓKNAK.

            Ebben a SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBEN [ahogyan az a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRRE mindig jellemző] most is Eredő-Birodalmak szerint elkülönítve rögzülnek be az érintett egyedi teremtők.

            A megértést segítő képben érzékelt ’nagyobb ideiglenes szállás’ a jelenlegi megértésem szerint azon YOSÁGBÓL eredő teremtőket rögzítette be [a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉREN belül a SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBE], akik eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak.

            Ha más teremtők is kértek SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést [valamelyik Tapasztalatuk Teljes-Rendezéséhez], akkor ők a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉREN belül egy másik olyan SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBEN rögzültek be, amelyhez az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK Speciálisan Közelebb-Húzódhat.

            [2022.08.10.: Talán egy MAG-Társam tegnapi levél-részlete ide-kapcsolódhat. Az általa érzékelt sokkal világosabb teremben talán azok a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők rögzültek be, akik akár az Iker-láng megtapasztalás Lezárása kapcsán, akár valamelyik másik Szolgálatuk Lezárása kapcsán vehetnek részt SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésben (?) {vagy csak valamilyen KÖNNYÍTETT-RENDEZÉSBEN}. A ’lépcsőzetes’ részről az jutott eszembe, hogy ez a Tér-része a VÉDŐ-TÉRNEK talán az ÖN-Azonosság felerősítését segítette. A [650.r.] 197. pont (9-I.) alpontban (elérhető ITT) én is ’lépcsőzetes’ rendszerűnek érzékeltem az ÖN-Azonosság Felerősítése érdekében megformált VÉDŐ-Tér-Részt.

„…folyamatosan halál-állapotokat és irgalmatlan fájdalmakat élek át megint. 

       Tegnap hajnalban azt álmodtam, hogy egy napsütötte teremben vagyok, ahol parkett van, valami összejövetel volt… bal oldalon lépcsőzetes emelvény, amin ülnek emberek, beszélgetnek… jobbra táncparkett ahol épp nem szól zene, a fal mellett és a szemben lévő francia ablakok előtt asztalok, a függönyök félig behúzva a nap ellen… Azt látom, hogy egy ismerősöm a lépcsős emelvényen ül… [ő egy időben társastáncolt versenyszerűen] szemben az asztalnál a volt főnöke (nekem most is kollégám) és egy csapat ismerős. Helyet kérek és egy táskával a kezemben (ami az ismerősömé) kimegyek a francia ablakon, azt érzem, hogy ki kell onnan vinnem őt, titokban (ez fura). [Ez valószínűleg annak a Meghatározása lehetett, hogy

mennyire ERŐS TAKARÁSÚ Védő-Tér szükséges a Rendezés során, figyelemmel az ismerősben meglévő Fokozott-Érzékenységekre (?) (a ’titokban’ valószínűleg a LEGERŐSEBBEN TAKARÓ Védő-Tér szükségességét jelzi) (illetve a félig behúzott függönyök is egy RÉSZLEGES Takarás megformálására utalhatnak), 

- illetve annak az Ellenőrzése is megnyilvánult, hogy mivel a legtöbben nem tudnak TUDATOSAN részt venni a KÖNNYÍTETT-LEZÁRÁSBAN vagy akár a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésben, milyen segítség (például MAG általi Kísérés?) segítheti az Irányban-Tartást.

- Az ’ablakon’ át való ’távozás’ talán annak az Illeszkedésnek a Meghatározását segítette, hogy mikor lehet célszerű a választott KÖNNYÍTETT-Rendezést megtapasztalni [még itt az ÁT-VEZETÉS során {a ’parkettás’ részen (?)}, vagy majd az Átjárást követően (az Új Anyagi-Test megformálását megelőzően (?)].

       Kimegyek, jönnek a kollégák is, egy családtagomat is érzékelem magam mellett… egyszer csak megjelenik az ismerősöm, szürke rongyos toldott-foldott csuhában, akkora kapucnival, hogy ne látsszon az arca… hátulról mellém kerül és kikapja a kezemből a szürke hátizsákot amit kihoztam neki. Nem néz rám, senkivel nem beszél, nem is pillant senkire… eltűnik. Amikor néztem ahogy elmegy előttem, nagy-nagy szomorúság kerített a hatalmába… hogy nem néz rám, nem akar [még nem képes] kapcsolódni…” 

       [Az ismerős furcsa viselkedése talán azt is jelezte, hogy ’mennyire gyors’ vagy akár ’cél-irányos’ Rendezést Választott.

       Utólagos megértésem az, hogy a MAG-Társamnál lévő azon ’táska’, amelyet az ismerőséhez tartozónak érzékelt, egy ’Felajánlása’ és egy ehhez hozzákapcsolt KÖNNYÍTÉS lehetett. Az, hogy az ismerős később ezt a hátizsákot ’kikapta a kezéből’, valószínűleg azt jelenti, hogy az ismerős elfogadta és kérte a ’Felajánlottat’ (és hozzá kapcsolt KÖNNYÍTÉST)].

 

 

         Megértést segítő kép

            Egy nagyobb ’ideiglenes szállás’ jellegű [VÉDETT] Térben vagyok. Sok (önálló) ’ágy’ van [ez a nagyobb VÉDŐ-TÉREN belül jelzi azt, hogy az ide berögzített teremtők külön-külön is be vannak rögzítve egy ’Személyes’ (ÖN-Azonos) Védő-Térbe]. Majdnem teljesen sötét van [ERŐS (vagy majdnem TELJES) TAKARÁS van a SPECIÁLIS-TÉRBEN].

            Még a nagyobb VÉDŐ-TÉREN belül, ám egy kissé távolabb [elkülönítetten] érzékelek egy ’nagyobb több-ajtós szekrényt’ amely zárva van, és ezen ’szerény’ ’fölött’ ’magasabban’ [elérhetetlenségbe helyezve] egy furcsa (kettős) ’ágy-jelleget’ érzékelek. Az ’ágy’ érzetét keltő ’minta’ [Ellenőrzésben lévő (alap-)minta (?)] ’így magasan a szekrény fölé helyezve’ olyan érzetet kelt, mintha egy magasabb lábakon álló olyan emeletes ágy lenne, ahol a kettő ágy-rész a keskenyebb végével (egymás folytatásaként) egymáshoz van rögzítve. Érzékelhető az, hogy ’kettő (eredetileg önálló) rész’ valamilyen tartósabb célú [esetleg Különleges jellegű (?)] összekapcsolásából formálódott meg, és ez a kettő összekapcsolt rész jelenleg ’egy nagyobb egységet alkot’.

            A ’zárt szekrénybe’ ’korábban már én magam is tettem be holmikat’. Feltételezésem szerint ez a ’zárt szekrény’ egy IRGALMI alapú NAGYON ERŐSEN VÉDETT-VÉDŐ-TÉR [hasonló a ’zsilipes szobához’], amelybe akár tartósan, akár rövidebb tartamra berögzítésre kerülhetnek (1) vagy Fokozott-Érzékenységet jelző tapasztalatok, (2) vagy olyan Tapasztaltok, amelyek Rendezést igénylenek, azonban még nem kezdődhet meg a Teljes-Rendezésük. Ez utóbbiak ma már jellemzően Alvó-Kóddá kerülnek átformálásra, és attól függően kerülnek berögzítésre (és Gondozásra) valamelyik IRGALMI Gondoskodási-Térben [a LÉTEZÉS valamelyik BELSŐBB-TERÉBEN], hogy van-e a Tapasztalatban ’elválaszthatatlanul’ élettel-összeegyeztethetetlen jelleg vagy nincs.

            Úgy érzékeltem, hogy vannak a ’zárt / zárható szekrényben’ olyan holmik, amiket korábban Ellenőrzés [vagy Védelem] céljából ’én magam’ tettem be [ez az ’én’ itt valószínűleg a FÖLDANYÁT és/vagy a YO-t jelenti]. Az ide már Berögzített minták / helyzetek TELJES-ELLENŐRZÉSE már megkezdődött. Van olyan [TELJES-TAKARÁSOS] része a ’szekrénynek’, amelybe csak úgy berögzítésre kerültek korábban minták [ezek Ellenőrzése még nem kezdődött el: nem lehet pontosan tudni, hogy „lom”-e, vagy van benne valamilyen ’élet’ (folytathatóság) > ezekre irányulóan azok az ELŐKÉSZÍTÉSEK vannak folyamatban, amelyek majd lehetővé teszik a TELJES-ELLENŐRZÉSÜK megkezdését].

 

            Az egyik ’ágy’ ’alá’ ’benyúlok’ [valamilyen ’speciális’ (?) ’takarító-eszközzel’], és az ’ágy alól’ [valamilyen Védettebb TAKART (Személyes) Tér-Részből] különféle holmikat / ruha-szerűket húzok ki. Ezek inkább ’új-szerű’ ruhaféléknek látszanak.

 

            A YOSÁGBÓL eredő és eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtők kapcsán említettem, hogy ők a FÖLDANYA Közösségének Befogadásába akkor kerültek, ha képesek voltak az ehhez szükséges ’Különlegesen erős’ Szándékot megformálva ezt kérni. Ők már eredendően azzal a Szándékkal kerültek a FÖLDANYA Befogadásába, hogy majd megnyitják a Különleges Élet-Építést is, és együtt a FÖLDANYÁVAL részt vesznek a YOSÁGON belül megformálódott EL-Változások megszüntetésében. A mai fogalmak szerint MAGJÁVÁ váltak volna a FÖLDANYÁNAK, és ’eredendően’ is Választottak egy olyan élet-építést, amit ma már a Közösség ÉLETÉÉRT való Felelősségvállalásnak nevezhetünk. Részben ez az alapja bennük annak, hogy már az Élet-Építésük ÁLTALÁNOS (!) részében megformálásra került az ALAP-ÁRAMLÁSUKBAN / az (Ön)Lényegi-Testükben és az Anyagi-Testükben egy FokozottABB-Érzékelés ’alapja’ [fontos: a FokozottABB-Érzékelésük az (Ön)Lényegi-Testükben került MEGALAPOZÁSRA (a YO által) azt követően, hogy ezek a teremtők a FÖLDANYA Befogadásába kerültek. A FokozottABB-Érzékelés ezekben a YOSÁGBÓL eredő teremtőkben az (Ön)Lényegi-Testükben van Megalapozva (!) {nem csupán az Anyagi-Testükben}].

 

20200908 [232.r.] 89. pont [’NEM ÉRTJÜK, MERT MÉG ŐK SEM TUDJÁK’, hogyan alapozta meg bennük a FÖLDANYA a Különleges Utat; ’Erősség’ bennük] – elérhető ITT

20200908 [233-234-235.r.] 90. pont [a FÖLDANYÁTÓL Elszakadásuk {a FÖLDANYA Közösségéből való „kiszakadásuk”} Értelmezhetetlen, Élettel-Összeegyeztethetetlen Fájdalom bennük (mert korábban már elkezdték megformálni a FÖLDANYÁHOZ való egyre közelebb húzódást); EGYEZTETÉS arról, hogyan lehet majd feloldható ez a Fájdalom (nem szabad KÖZVETLENÜL ránézniük erre a Fájdalomra); Borsószem-hercegkisasszony Érzékenység van bennük?; (Ön)Lényegi-Testük Megújul] – elérhető ITT

20200908 [310.r.] 114. pont [fontos, hogy ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők minél előbb MAGJAIVÁ válhassanak a FÖLDANYÁNAK] – elérhető ITT

20200908 [232.r.] 89. pont [a YOSÁGBÓL eredő, eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkben 30% lehet a Választható Különlegesség Alap-Aránya] – elérhető ITT

20200908 [368.r.] 137. pont I. alpont [az Új Anyagi-Testben egy kicsit más rendszerű belső-terei lesznek a YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőknek amiatt, mert az Anyagi-Testük Általános részében is meg van alapozva egy FokozottABB-Érzékelés-és-Érzékenység] – elérhető ITT

20200908 [369-370.r.] 137. pont I. alpont [nagyon fontosak az Érzékeléseik és Jelzéseik; az Új Anyagi-Testben egy kissé más rendszere lesz a belső-tereiknek; MAGOK számára kiemelkedően fontos hazasegíteni ezeket a teremtőket; belső elcsavarodás lehet bennük] – elérhető ITT

20200908 [386.r. – 395.r.] 139. pont [összefoglaló; Védett-Belső-Tér kiterjedt a FokozottABB-Érzékelésük alapjára + Személyes-Élet-Térben Speciális-Védettség; FELELŐSSÉGÜK] – elérhető ITT

20200908 [389.r.] 139. pont [FELELŐSSÉG a FÖLD Közössége ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSÁBAN; kívülről nem képesek befogadni a FÖLDANYA Közvetlen Gondoskodását; belső út visszaépítése megkezdődött bennük] – elérhető ITT

20200908 [390.r.] 139. pont [FELELŐSSÉG a FÖLD Közössége ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSÁBAN; Irgalmi-Szál; Emberi-út választhatósága megnyílt] – elérhető ITT

20200908 [395.r.] 139. pont elérhető ITT

20200908 [396.r.] 140. pont [bölcsődés korú komoly gyermek] – elérhető ITT

20200908 [413-415.r.] 146. pont [a „belső (f)elcsavarodás” TELJES-Rendezése {+20200908 (455.r.) 159. pont}] – elérhető ITT

20200908 [414-415.r.] 146. pont [az Irgalom-áramláson belül épül ÚJJÁ a belső élet-váz, és külső Támasztékok megformálása is lehetséges] – elérhető ITT

20200908 [415.r.] 146. pont [YOSÁGBÓL eredő teremtőkben élettel-összeegyeztethetetlenségként Jelzett a Közösség ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSA Célú Megemelt Felelősség az Anyagi-Testben, ezért mindaddig, amíg meg nem nyitják a Különleges Tudatosodást, az ezen Felelősséget megalapozó Összecsendülés TELJES-Takarásba kerül az életükben] – elérhető ITT

20200908 [420.r.] 147. pont [a Közösség ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSI Felelőssége] – elérhető ITT

20200908 [421.r.] 148. pont [részletesebb értékelés] – elérhető ITT

20200908 [424.r.] 148. pont [MAGJAIT sem sürgeti a FÖLDANYA] - elérhető ITT

20200908 [427.r.] 148. pont [„nem vagyok robot”; Sürgetés (mint értelmezhetetlenség, nyomás) a „kiszakadás” előtti életben; az eredendően a FÖLD Közösségéhez tartozó teremtőkben FOKOZOTT-ÉRZÉKENYSÉG formálódott meg a SÜRGETÉSHEZ {„nyomás-gyakorláshoz"?} kapcsolódóan] – elérhető ITT

20200908 [481.r.] 169. pont (1) [’Speciálisan ERŐS’ Szándékkal kérhették csak a FÖLDANYÁTÓL az életre-befogadást eredendően, ebből ered az ’erősségük’, ez alapozta meg bennük a Különleges Út megnyitását; TELJES-ELLENŐRZÉSEK a YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkre; Kipróbáló teremtések: hogyan formálódhatna meg az életük Általános részében is a szeretet-alapú Közeli-Összekapcsolódás, hogyan vezethetőek vissza a TISZTELET szerinti megnyilvánulásba] – elérhető ITT

20200908 [493.r.] 172. pont (4) [belső elcsavarodásból eredően az Anyagi-Test és a Személyes Élet-Tér „összerándulhat” – VÉDŐ-Terekkel igyekszik megállítani ezt a FÖLDANYA; Pajzs; Közeli-Összekapcsolódást PÓTLÓ Speciális Kapcsolódás Új Alap-Harmoniája formálódik] – elérhető ITT

20200908 [495.r.] 173. pont (3) [ma még nem képesek teljesíteni a Közösség ÉLETÉNEK IRÁNYBAN-TARTÁSÁÉRT való Felelőségvállalást] – elérhető ITT

20200908 [500.r.] 173. pont (6) [a YOSÁGBÓL eredő eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtők számára ELŐKÉSZÍTI a FÖLDANYA a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés Választhatóságát az ÁT-VEZETÉS Lezárásának Pillanatában] – elérhető ITT

20200908 [502-503.r.] 173. pont (9) [a YO megformálta azt a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSÁT, amellyel az (Ön)Lényegben lévő élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változások TELJES-Rendezésére irányul;  „megszakadásos / törés” jellegű (= jelentősebb tér-vesztésben megnyilvánult) EL-Változások; akkor célszerű az ilyen Rendezés, amikor nincsen Anyagi-Testben megtestesülve a teremtő; Célszerű kérnie a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést az érintett YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőknek, mert így az (Ön)Lényegük Rend-Tétele nem okozna elviselhetetlen fájdalmakat az Anyagi-Testben; ’ELALTATHATJA’ ideiglenesen a MINDENSÉG-FORRÁSA az ALAP-ÁRAMLÁSON belül a FokozottABB / Különleges / Speciális Érzékelést lehetővé tevő belső áramlást {ÖSSZETETT-Garanciával, Szabályozható Összetett-Garanciával, amely a TOMPÍTÓ / részleges Elaltatást is lehetővé teszi}] – elérhető ITT

20200908 [509.r.] 176. pont (1) [YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtők Cél-Irányos Élet-építésnek választották azt, hogy mielőbb MAGGÁ váljanak a FÖLD Közösségében] – elérhető ITT

20200908 [510.r.] 176. pont (2) [Kipróbáló teremtések annak meghatározására, hogyan adható Többlet élet-erő ezen teremtőknek (akadozik az élet-erő áramlása bennük akkor, ha Teljes vagy Erősebb Takarásba kerül a FokozottABB-Érzékelésük, ezért a Rendező folyamataikhoz nem tud elég élet-erőt biztosítani számukra a FÖLDANYA)] – elérhető ITT

20200908 [516.r.] 177. pont (1) elérhető ITT

20200908 [518.r.] 177. pont (2) [’szimulációs’ Kipróbálás tapasztalatai {az eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők (Ön)Lényegi-Testében jellemző EL-Változások; az Anyagi-Testben az „elcsavarodás” volt a ’szimulációs’ Helyzet; ezen Kipróbálási Tapasztalatokra formálódott meg a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés ALAP-HARMONIÁJA}; Új Gondoskodás a kisebb elcsavarodás Teljes-Rendezésére; legalább három-négy külső Megtámasztás is szükséges, külön-külön fájdalom-kioldással] – elérhető ITT

20200908 [552-554.r.] 183. pont [Speciális Berögzítésük az ÚJ ÉLET-TÉRBEN: ez az ő Teljes-Hazavezetésük a YOSÁGBA / az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA; a „kiszakadást” megelőzően egy ’Rugalmasságot’ kezdtek megformálni az Életükben / Anyagi-Testükben; legfeljebb 25 foknyi ’elfordulást / elhajlást’ vihetnek tovább az Anyagi-Testükben az ÚJ ÉLET-TÉRBEN, ez Rendezendő Tapasztalatot jelent (a FÖLDANYA Felajánlotta néhány Tapasztalat Továbbfolytathatóvá megformálását KÖNNYÍTETT RENDEZÉSSEL – ez szükséges ahhoz, hogy FOLYTATNI tudják a „kiszakadással” megszakadt élet-építésüket] – elérhető ITT

20200908 [582.r.] 189. pont (5) [MEGNYUGVÁS és ELFOGADÁS van ma már bennük az Életük Továbbvezetésével kapcsolatban] – elérhető ITT

20200908 [596.r.] 191. pont (6) elérhető ITT

20200908 [610.r.] 192. pont (4) [EGYEZTETÉS után mindannyian a Speciális Részleges ÚjraTeremtést választották] – elérhető ITT

20200908 [635.r.] 197. pont (2) [Hiány-Jelzés] – elérhető ITT

20200908 [667.r.] 202. pont (1) [egyes eddigi családi kapcsolódások / párkapcsolódások MAGOKKAL a YOSÁGBA visszaigazodást követően MEGTARTHATATLANNÁ váltak, ezeket mostanra Lezárta a FÖLDANYA; testvérként egyszerre nem születhetnek meg az ÚJ ÉLET-TÉRBEN egy családban] – elérhető ITT

20200908 [668.r.] 202. pont (2) [az Eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozók Anyagi-Testében Érzékelhetővé válhat az, hogy a YO elkezdte az (Ön)Lényegi-Testüket felkészíteni a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtésre; SPECIÁLIS Védelmi Takarások Pontosítása / Hangolása] – elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!