omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (817.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (817.r.)


Az írás 816. része elérhető ITT

 

234.

 

2022.08.16.

MAGOKNAK

 

            Az [520.r.] 177. pont (3) alpontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy

a FÖLDANYA Közössége

a YOSÁGON belül már eredendően is

’különleges’ jellegű Közösségként alapozódott meg.

 

         Ez azt jelenti, hogy

mind a FÖLDANYA,

mind a Befogadásában élő egyedi teremtők

az Életük egy ’pontosan meghatározott’ [a YOSÁGON belül nagyobbnak tekinthető] részével

tevékenyen részt vesznek

(1)

a meglévő Nehézségek megszüntetésében

[ebbe ma már kiemelten beletartozik a Megértési-Nehézségek megszüntetése

és a Veszély-Jelzések Megértése],

(2)

valamint Újabb Harmoniák [újabb Választási Lehetőségek, Újabb Gondoskodások] Megformálásában.

 

            A FÖLDANYA Közössége a VILÁGBELI [Különleges] Befogadottság tartamában olyan Közösséggé vált, amelyben a YOSÁGBÓL eredő teremtők mellett már kettő KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők is élnek [SZOLGÁLAT Birodalma, IRGALOM Birodalma] [ezen KÜLÖNLEGES eredőjű teremtők egy része mára MAGJÁVÁ is vált a FÖLDANYÁNAK (legalább már formálják a MAGSÁGI Szorosságot)].

       Az Új ÉLET-TÉRBEN [már visszaigazodva a YOSÁG Birodalmába] további KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők is KÉRHETIK a FÖLDANYÁTÓL [YO-tól] az Életre-Befogadásukat, és a harmadik KÜLÖNLEGES Birodalomból [az ÉLŐTÉR Birodalmából] is valószínűleg lesznek hamarosan [Általános jelleggel] Életre-Befogadott teremtők.

       Az IRGALOM Birodalmához olyan módon is ’kapcsolódik’ majd a FÖLDANYA Közössége, hogy a YOSÁGON belül [és valószínűleg AZ-ÉLET-TEREIBEN] a FÖLDANYA Közössége ’Elindító’ Közösségévé válik az IRGALOM Birodalmából eredő teremtőknek [ez azt jelenti, hogy az Első (!) Anyagi-Testi Életüket az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők a FÖLDANYA Közösségében {a FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN} építik fel azon egyszerű okból kifolyólag, hogy jelenleg már van olyan MAGGÁ vált teremtő a FÖLDANYA Közösségében, aki az IRGALOM Birodalmából ered, más ÁLTALÁNOS Birodalomban / Közösségben azonban még nincsen (Általános alapon felépített) Anyagi-Testi Életben jelen IRGALOM Birodalmából eredő teremtő].

 

EGYEZTETÉSEK az ÚJ Teremtő-Szakaszhoz kapcsolódóan [IRGALOM Birodalmából eredő teremtők Anyagi-Testi Életének Elindító Közössége lehet a FÖLDANYA Közössége]:

20200908 [531.r.] 179. pont elérhető ITT

20200908 [575.r.] 188. pont (5) elérhető ITT

20200908 [641.r.] 197. pont (4) elérhető ITT

20200908 [649.r.] 197. pont (8) [többen már megkezdték az Elő-Test megformálását az ÚJ ÉLET-TÉRBEN] – elérhető ITT

20200908 [670.r.] 202. pont (3) elérhető ITT

 

            Az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők [egy ÁLTALÁNOS alapú Birodalom / Közösség Befogadásában] ahhoz hasonló ’KITERJEDT’ Harmoniák megformálásában [és akár Különleges / Speciális Illeszkedések MEGALAPOZÁSÁBAN és MEGFORMÁLÁSÁBAN] vesznek részt, amilyen Harmoniákat a YOSÁGON belül ma még csak a FÖLDANYA képes Megformálni. Jellemzően olyan teremtők képesek a KITERJEDT HARMONIÁK megformálására, akikben ’Irgalom-mag’ van berögzítve az Élet-Alapjukban.

 

            Az ’első’ ’Irgalom-magot’ a VILÁG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE formálta meg:

20200908 [137.r., 138.r.] 61. pont [a VILÁG által megformált Irgalom-mag az első Különleges Belső-Tér-és-Áramlás, máig ez az alap-mintája a Különleges Belső-Tereknek] – elérhető ITT

 

A VILÁGBAN az Irgalom-mag Megformálása:

20200908 [119.r.] 57. pont elérhető ITT

20200908 [137.r.] 61. pont elérhető ITT

20200908 [164.r.] 67. pont elérhető ITT

20200908 [333.r.] 121. pont elérhető ITT

20200908 [550.r.] 182. pont elérhető ITT

 

20200908 [119.r.] 57. pont [Irgalom-mag van: (1) VILÁG Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉBEN, (2) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN [= A-LÉTEZÉSBEN (mivel BEFOGADTA {!} a VILÁG által megformált Alap-Mintát, és később a MINDENSÉG-FORRÁSA erre alapozta meg az első KÜLÖNLEGES Birodalmat, azaz az IRGALOM Birodalmát), (3) az IRGALOM Birodalmának teremtőiben. Azok a Létezők / Élő teremtők vehetnek részt közvetlenül a KÜLÖNLEGES ALAP-HARMONIÁK (GONDOSKODÁSOK) Megformálásában, akikben Berögzült (= saját maguk által felépített / megformált) Irgalom-mag van] – elérhető ITT

 

20200908 [456.r.] 160. pont [a KITERJEDT-HARMONIÁK megformálásának alapja a VILÁG nagy-TEREMTŐJÉBEN és az IRGALOM Birodalmának MEGTARTÓI-Teremtőjében] – elérhető ITT [egy részletet ide-idézek az írás-rész végére]

20200908 [531.r.] 179. pont [az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők (Ön)Lényegi-Testében megformálódik és berögzül az Irgalom-mag] – elérhető ITT

 

20200908 [164.r.] 67. pont [az Irgalom-mag mintájára formálják az Irgalom-maggal eredendően nem rendelkező ÉLŐ teremtők a ’Személyes-Alap-Harmoniát’] – elérhető ITT

20200908 [168.r.] 68. pont [nem sokkal ezelőttig a Személyes Alap-Harmoniát csak Irgalom-maggal rendelkező egyedi teremtők voltak képesek megformálni] - elérhető IT

 

        A Személyes Alap-Harmonia megformálása során a teremtő az Életét-GONDOZÓK vezetésével a Saját Életéhez tartozó {(1) Eredendően adott és (2) Választott} Meghatározóit foglalja ’Egy-Harmoniába’. Ez egy TUDATOSAN megnyilvánított Tudatosítás-és-Élet-építés. A Megformált Személyes Alap-Harmonia jelentősen egyszerűbbé [= közvetlenül (!) ÉRZÉKELHETŐVÉ és MEGÉRTHETŐVÉ] teszi a teremtő számára a SAJÁT (!) Életéhez Illeszkedő Harmoniát [és ugyanígy az őt Életre-Befogadó Közösség ALAP-JELLEGÉHEZ pontosan illeszkedő Harmoniát].

        Az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők az (Ön)Lényegükben megformálásra kerülő Irgalom-magban a legtöbbször minden Birodalom és minden Közösség MEGHATÁROZÓ ALAP-JELLEGÉT is ténylegesen Felépítik és Egy-Harmoniába rögzítik, így képesek olyan Harmoniák / GONDOSKODÁSOK Megformálásában is részt venni, amelyek A-LÉTEZÉS és AZ-ÉLET MINDEN (!) meghatározójához is Illeszkedőek (vagyis nem csak a Saját Életükhöz).

 

[ELINDÍTÓ] Személyes-Alap-Harmonia megformálása lehetséges immár a FÖLD Közösségében is [az Anyagi-Testi Jelenlétet meghatározó Alap-Értékekből formálható meg ’Egy-Harmoniává’ és rögzíthető be az Anyagi-Testben {csak az Anyagi-Testben}: Eredő-Birodalom ALAP-JELLEGE + a YOSÁG ALAP-JELLEGE {a MEGBECSÜLÉS} + a FÖLDANYA ALAP-JELLEGE {TISZTELET} + a SZERETET ’Alap-Értéke’] :

20200908 [164.r.] 67. pontelérhető ITT

20200908 [166.r.] 68. pont [a Szeretettel való Tudatos foglalkozás Tartóssá teszi az Új Anyagi-Testet] – elérhető ITT

20200908 [167.r.] 68. pont [az ÁT-VEZETÉS során csak FORMÁLHATÓ, nem rögzülhet be az Életben; Harmonia-Szobája] – elérhető ITT

20200908 [170.r.] 69. pont [ÉRTELMEZÉS (nem kötelező a Formálása a MAGOKNAK sem)] – elérhető ITT

20200908 [313-314.r.] 115. pont [a Speciális Utat megnyitott teremtők a MEGÉRTÉSEK-TEREIBEN megtanulhatnak áramlásokat megformálni és néhány újabb tér-formálási módot. Ezeket AZ-ÉLET Tereiben csak akkor nyilváníthatják majd meg, ha ez az új Tudás pontosan és maradéktalanul berögzült a Személyes-Alap-Harmoniájukba] – elérhető ITT

20200908 [333.r.] 121. pont elérhető ITT

20200908 [353.r.] 129. pont elérhető ITT

20200908 [357.r.] 131.r. III. alpontelérhető ITT

20200908 [358.r.] 131.r. III. alpont [az ÁT-VEZETÉS során is berögzíthető immár Tartós jelleggel a Személyes Alap-Harmonia; IRGALOM Birodalmából eredő MAGBAN megnyilvánult a Személyes Alap-Harmonia JELENHEZ-IGAZÍTÁSA; megváltozik a létezés-és-élet ÉRZÉKELÉSE és ÉRTELMEZÉSE] – elérhető ITT

20200908 [383.r.] 138. pont V. alpont elérhető ITT

20200908 [398.r.] 140. pont [a Speciális Gondoskodás részeként Védett / Védő tereket / Erősebb-Védettségeket is megformálhatnak az egyedi teremtők is (ide tartozik a távolság-tartás is) – ha ez a tudás berögzítésre kerül a Személyes Alap-Harmoniába] – elérhető ITT

20200908 [401.r.] 143. pont [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő MAGOK is elkezdhették megformálni a Személyes Alap-Harmoniát (berögzítette a FÖLDANYA az ehhez szükséges belső-teret az Anyagi-Testben); a SZERETET azon Alap-Értékét megformálta a FÖLDANYA, amely a Személyes Alap-Harmoniába berögzíthető] – elérhető ITT

20200908 [424.r.] 148. pont [a MAGOK Tartós jelleggel akkor vállalhatják fel a SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ Tudatosodás megnyitását, ha berögzült a Személyes Alap-Harmonia (valószínűleg az összeforrt formájában)] – elérhető ITT

20200908 [454.r.] 159. pont elérhető ITT

20200908 [473.r.] 166. pont elérhető ITT

20200908 [649.r.] 197. pont (8) [a YOSÁGBA Befogadásukat kérő IRGALOM Birodalmából eredő teremtők (Ön)Lényegében olyan új Alap-Harmonia rögzül be, amely számukra lehetővé teszi azt, hogy Fontos Okból a YO felkésérése a Középső-Testükkel is Befogadhassanak Alap-Harmoniát az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL (azt követően, ha megformálták a Személyes-Alap-Harmoniát)] – elérhető ITT

 

            Nem sokkal ezelőtt formált meg a YOSÁG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE olyan Összecsendülést egymással, amely lehetővé teszi a YOSÁGBAN élő IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők számára azt, hogy a Középső-Testükkel is Befogadhassanak az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL Új Alap-Harmoniát [ez könnyebbé teszi a YO számára azt, hogy a Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN lévő (YOSÁGBÓL eredő) egyedi teremtők (Ön)Lényegi-Testére, valamint a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Középső-Testére kiterjedő GONDOSKODÁSAIT hamarabb megformálhassa / pontosabban illeszkedővé megformálhassa].

20200908 [649.r.] 197. pont (8) [a YOSÁGBA Befogadásukat kérő IRGALOM Birodalmából eredő teremtők (Ön)Lényegében olyan új Alap-Harmonia rögzül be, amely számukra lehetővé teszi azt, hogy Fontos Okból a YO felkésérése a Középső-Testükkel is Befogadhassanak Alap-Harmoniát az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL] – elérhető ITT

 

            Az ÁLTALÁNOS alapú Birodalomban / Közösségben Életre-Befogadott IRGALOM Birodalmából eredő teremtőknek az (Ön)Lényegi-Testükben berögzült Irgalom-magból eredően ’egyedi’ Lehetőségeik vannak.

      Az IRGALOM Birodalmában élővé váló minden egyedi teremtő (Ön)Lényegi-Testében az Irgalom-mag egy pontosan meghatározott alap-mintája felépül és berögzül.

       Attól függően, hogy magán az IRGALOM Birodalmán belül ezek az egyedi teremtők milyen IRÁNYOKBAN építik tovább az Életüket, az Irgalom-mag ’különböző kiterjedései’ épülnek fel és rögzülnek be az (Ön)Lényegben.

       Amely IRGALOM Birodalmából eredő teremtők valamilyen közvetlen GONDOSKODÓI Feladatokat választanak [például az Alvó-Kódok Gondozását, vagy a GONDOSKODÁSI-TEREKBE Befogadott egyedi teremtők Hazavezető irányú Gondozását], azokban az Irgalom-mag olyan kiterjedésűvé és formájúvá épül fel, hogy ezeket az egyedi teremtők felé irányuló Közvetlen GONDOSKODÁSAIKAT megnyilvánítani legyenek képesek. Egy-egy konkrét Gondoskodási feladatra úgy készülnek fel ezek a teremtők, hogy a Személyes Alap-Harmonia megformálásához nagyban hasonló módon ’Berögzítik’ az Életükbe / Megformált-Testükbe azokat a MEGHATÁROZÓKAT, amelyekre a Gondoskodás során figyelemmel kell lenniük.

            Vannak olyan IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők, akik közvetlenül a MEGTARTÓI-Teremtőket és a nagy-TEREMTŐKET is képesek segíteni különféle ILLESZKEDÉSEK megformálásában [(266.r.) 102. pont 1. alpont - elérhető ITT, (315.r.) 116. pont - elérhető ITT, (131.r.) 59. pont - elérhető ITT].  Bennük az Irgalom-mag eredendően olyanná formálódik meg, amelyben minden Birodalom és minden Közösség ALAP-JELLEGÉT is felépítik és berögzítik. Eredendően őket nevezték itt a FÖLD Közösségében az ’oroszlán’ jellegű IRGALOM Birodalmából eredő teremtőknek.

20200908 [400.r.] 142. pont [az (Ön)Lényegükben minden Megformált ALAP-JELLEG Megformáltan berögzítésre kerül] – elérhető ITT

 

Mivel hamarosan ténylegesen több IRGALOM Birodalmából eredő teremtő is megszületik majd az ÚJ ÉLET-TÉRBEN Anyagi-Testben,

EGYEZTETETT

a YO és a FÖLDANYA

 az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉVEL

[és az Anyagi-Testi Életükre felkészülő egyedi teremtőkkel] arról,

hogy milyen ’egyedi’ jellegű belső tér-alapokra lenne szüksége ezeknek a teremtőknek ahhoz,

hogy KITERJEDT (!) Harmoniák megformálásában is képesek legyenek segíteni a FÖLDANYÁT [és a YO-t].

 

a FÖLDANYA képes KITERJEDT-HARMONIÁK megformálására:

20200509 [10.r.] 11. pontelérhető ITT

20200718 [2.r.] 5. pont – elérhető ITT

20200908 [456.r.] 160. pont elérhető ITT

20200908 [459.r.] 160. pont elérhető ITT

20200908 [461.r.] 160. pont elérhető ITT

 

            Amikor a FÖLDANYA KITERJEDT HARMONIÁT formál meg, akkor azt nem csak közvetlenül a SAJÁT MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ [= a YOSÁG Birodalmának ALAP-JELLEGÉHEZ + ezen belül a FÖLDANYA Saját MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ] hangolja hozzá, hanem pontosan meghatározott más MEGHATÁROZÓKHOZ is.

 

            Legutóbb kettő olyan KITERJEDT HARMONIÁT formált meg a FÖLDANYA, amely nem csak közvetlenül a SAJÁT MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ illeszkedett, hanem a Befogadásában élő KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők MEGHATÁROZÓ ALAP-JELLEGÉHEZ is [vagyis a KÜLÖNLEGES Birodalmak ALAP-JELLEGÉHEZ is].

20200908 [778.r.] 223. pont [Speciális Belső-Megtámasztás a STABILIZÁLT ÉLET-TÉRBEN; az ’O’-áramlás Anyagi-Testbe berögzüléséhez berögzített Közvetítést lehetővé tevő alap azonnal lehetővé teszi Közvetítés megformálását a FÖLDANYA számára; ezt a Közvetítési ’alapot’ a FÖLDANYA ’finomhangolással’ olyanná formálta, hogy az közvetlenül (!) Illeszkedő legyen minden olyan Birodalom ALAP-JELLEGÉHEZ is, amely Birodalomból eredő teremtők a FÖLDANYA Befogadásában élnek] – elérhető ITT

20200908 [802.r.] 231. pont [a Különleges-Speciális Megtestesülés Alap-Harmoniája (és minden ehhez tartozó Közvetlen GONDOSKODÁS) nem csak a jelenlegi MAGOK (KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők) ALAP-JELLEGÉHEZ illeszkedik, hanem majd a YOSÁGBÓL eredők, illetve a FÖLDANYA által befogadott minden teremtő Alap-Jellegéhez is] – elérhető ITT

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a FÖLDANYA [illetve a YO]

az IRGALOM Birodalmából Befogadott egyedi teremtők [Középső-Testében és] Anyagi-Testében

olyan módon alapozza meg a Közvetlen ÉRZÉKELÉST,

mint a YOSÁGBÓL eredő és eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó egyedi teremtőkben a FokozottABB Érzékelést.

 

Olyan LÉNYEG-CÉL-ÉRTELEM [= ALAP-HARMONIA] került meghatározásra ehhez

az IRGALOM Birodalmából eredő teremtőkre vonatkozóan,

hogy ennek az Életük ÁLTALÁNOS részében felépítésre kerülő Közvetlen ÉRZÉKELÉSNEK

fel kell őket készítenie

a Különleges és Speciális ÉRZÉKELÉS azon Megnyilvánulására,

amely képessé teszi őket arra,

hogy EGYÜTT-A-FÖLDANYÁVAL

(1)

KITERJEDT Harmoniákat,

(2)

illetve KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁKAT formálhassanak meg.

 

Nem csak a Közvetlen ÉRZÉKELÉS felépíthető (egyéni) útja lesz ’különlegesebb / egyedibb’

az IRGALOM Birodalmából eredő [és a FÖLDANYA Közösségében Anyagi-Testben élő] egyedi teremtőkben,

hanem bennük a Tapasztalataik Berögzülése is egyedi lesz.

 

      Az eddigi részleges megértésem szerint az IRGALOM Birodalmából eredő teremtőkben a Tapasztalatok berögzülése már ’első’ alkalommal [az első Érzékeléskor] is erőteljesebb lesz, mint a többi teremtőben [akár olyan módon is berögzülhetnek a Tapasztalatok, amely erőteljességű berögzülés más teremtőkben csak akkor lehetséges, ha Nyomatékosították a Szándékukat, vagy Különleges formában rögzítették be a Szándékot / Tapasztalatot].

      Az IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtőknek az ÉRZÉKELÉS (minden eddiginél) ’finomabb’ olyan útját szükséges FELÉPÍTENIÜK, amellyel olyan Meghatározókat / Alap-Jellegeket is Érzékelnek / Felismernek és Megértenek [KÖZVETLENÜL (!)], amelyek mások számára abban a formában nem értelmezhetőek. Erre azért van szükség, hogy ezeket a SAJÁT Közvetlen (!) ÉRZÉKELÉSEN és MEGÉRTÉSEN alapuló (1) TAPASZTALATOKAT és (2) Felismert MEGHATÁROZÓKAT is figyelembe vegyék akkor, amikor a FÖLDANYA útmutatása szerint KITERJEDT Harmoniák megformálásában vesznek részt [vagyis például amikor a Saját Anyagi-Testükben egy olyan Új Megnyilvánulási-Alapot (belső-teret)(akár új áramlást)(akár új szeretet-formát) formálnak meg, amely a más Meghatározóval rendelkező (például másik Birodalomból eredő, vagy a YOSÁG más Közösségeiben élő) teremtők Anyagi-Testébe {vagy akár (Ön)Lényegi-Testébe / Középső-Testébe} is pontosan illeszkedő lesz].

 

 

Az IRGALOM Birodalmából eredő [és Anyagi-Testben élő] teremtők számára

MEGHATÁROZ egy olyan ’keretet (fokozatosságot)’ a FÖLDANYA,

amely azt biztosítja,

hogy ezekben a teremtőkben a Tapasztalataik ’erőteljesebben’ rögzüljenek be,

mint más egyedi teremtőkben.

 

Ez a meghatározott ’keret’ egy ’fokozatosságot’ jelent.

Az IRGALOM Birodalmából eredő teremtőkben minden (!) saját Tapasztalatuk és Megértésük ’erőteljesebben’ rögzül be, mint más teremtőkben

[ezt bennük az teszi lehetővé,

hogy a Tapasztalataikat berögzítő belső-terüknek más alapja lesz,

és más Tér-Formából formálódik meg ez a belső-tér 

{mivel a Tapasztalatok Vegyülés-Mentességét ’speciális’ módon szükséges biztosítania amiatt,

mert a KITERJEDTEBB Harmoniák Megformálásakor

olyan Meghatározókra is figyelemmel kell lenniük,

amelyek közvetlenül (!) nem Meghatározóak az Anyagi-Testi Jelenlétük számára}].

 

Egy fokozatosan erősödő berögzülési út felépítését nyitja meg (kezdetben) csak ezen teremtők számára a FÖLDANYA.

Majd a Tapasztalatok alapján formálódik ’kész rendszerré’ az,

hogy milyen Berögzülési forma és erőteljesség lesz pontosan megfelelő [és szükséges] ezen teremtők számára ahhoz,

hogy képesek legyenek részt venni a KITERJEDT Harmoniák megformálásában [EGYÜTT-a-FÖLDANYÁVAL].

 

Fontos,

hogy ennek a [kezdetben (?)] csak az IRGALOM Birodalmából eredő teremtőkre jellemző

(1)

Közvetlen(EBB) ÉRZÉKELÉSI Útnak

és (2)

az ehhez szinte elválaszthatatlanul kapcsolódó,

a Tapasztalatok ’erőteljesebb’ [Anyagi-Testbe] Berögzülését lehetővé tevő egyedi útnak

a Lényege-Célja-Értelme az,

hogy ezek a teremtők képessé váljanak közvetlenül részt venni

(1)

a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS [GONDOSKODÁSI] ALAP-HARMONIÁK,

(2)

valamint a KITERJEDT HARMONIÁK megformálásában.

 

            Részleges megértésem szerint ennek az Új Anyagi-Testben az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők számára megnyitásra kerülő (1) Közvetlen Érzékelési és (2) Tapasztalat-Berögzítési Útnak a FÖLDANYA IRGALOM Birodalmából eredő MAGJA [Tudatosan] Befogadta az ÚJ Megnyilvánulási Alapját [= a FÖLDANYA IRGALOM Birodalmából eredő MAGJA Megfontolt és Nyomatékosított Szándékkal Összecsendülést formált meg arról, hogy az Életében MEGNYITJA a Tudatosodás / Élet-Építés ezen Új Útját a FÖLDANYA FELAJÁNLÁSÁRA alapulóan].

            Az IRGALOM Birodalmából eredő MAG ehhez az Új Anyagi-Testében megnyilvánuló élet-építési Irányhoz ’teret kapott’ azzal, hogy az Összecsendülésnek az ALAP-ÁRAMLÁSBA és a Megformált-Testeibe való berögzítését követően Befogadta azt a [ma még Speciális] Garanciát, amely az ÉRZÉKELÉS egy Új formája felépítésének, valamint a Tapasztalatoknak az Anyagi-Testbe való ’erőteljesebb’ berögzülését biztosító belső tér-rendszernek és áramlás-rendszernek az alapja lesz az Új Anyagi-Testében.

       Részleges megértésem szerint a FÖLDANYA IRGALOM Birodalmából eredő MAGJÁNAK Új Anyagi-Testében a FokozottABB / KülönlegesEBB ÉRZÉKELÉST és a Tapasztalat Berögzítésének egyedibb útját lehetővé tevő belső tér-rendszer felépülése a Garancia Berögzítését követően azonnal megkezdődött, és a feltételezések szerint akkorra késszé-felépül, amikor a többi IRGALOM Birodalmából eredő teremtő megkezdheti az Anyagi-Test megformálását.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!