omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (821.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (821.r.)


Az írás 820. része elérhető ITT

 

3.

            Egy másik Megértés ugyancsak kapcsolódhat a nehezen Ellenőrizhető [még TOVÁBBI Ellenőrzést szükségessé tevő] mintákhoz tartozó ÉRTÉKELÉSEKHEZ.

            Megértést segítő kép: egy ’kisebb közösség’ [nemzet, nép (?)] ’uralkodója’ (?) ’vendége’ vagyok többedmagammal. Egy kisebb ’fogadásra’ vagyunk ’meghívva’ [talán négyen-öten lehetünk ’vendégek’ {Ellenőrzést végzők (?)}].

            Talán az egyik [ifjabb] ’herceg’ van jelen egy ’(villás)reggeli’ (?) jellegű kis összejövetelen. Egy KICSI (!) ’fogadó-szobában ülünk mi ’vendégek’ [Ellenőrzést végzők (?)], és az ’ajtóban’ (?) [az ajtóhoz legközelebb (?)] ’ül’ a ’herceg’ (?).

        A ’fogadó-szoba’ egészen kis mérete jelezheti azt, hogy (1) nem tud / nem akar teljesen elzárkózni az Ellenőrzésbe-vont [minta / teremtő] az Ellenőrzéstől, (2) ugyanakkor az Ellenőrzés „keretét és Irányát” az Ellenőrzésbe vont maga akarja meghatározni [csak arra terjedhet ki az Ellenőrzés, amit ő akar megmutatni magáról].

            Minden ’vendéget’ azzal [az étellel / itallal] ’kínált meg / vendégelt meg’ a ’herceg’, amit a ’vendég’ ’szeret’. Furcsaság az, hogy „honnan tudhatja” a „vendéglátó” [aki nem feltétlenül maga a ’herceg’] azt, hogy ki mit szeret. [Ez valamilyen rejtetten (és már tartósabban) működtetett „kifürkészés” jelleget mutat, amivel a „legszemélyesebb” „információkat” is „begyűjtik” az „alatt-valókról / másokról”. Nyilván nem csak az a fontos információ, hogy egy teremtő „mit szeret” (= mivel lehet neki „kedvezni”), hanem az is, hogy mi fáj neki, mitől fél, mi a gyengesége, milyen módon „irányítható”].

            Miközben a ’herceg’ „engem kínált meg azzal, amit én szeretek” [egy egészen kis mértékű valamilyen megnyílása lehetett az irányomban (?)], azt érzékeltem, hogy „TÖBB” [akár „több száz”] „réteg” „megkövült páncél” [„szigorú nevelés”] van „kívülről” „rárögzítve”, és „ezek alatt a rétegek alatt” van [nagyon mélyen] a saját-valója, amely még felismerhetően van, de nem képes az erős külső rárakódottság / rátapasztottság miatt valóban megnyilvánulni. A „külső rétegben” talán több ezer [több milliónyi (?)] év „protokoll tapasztalata / kívülállósági-tapasztalata / rejtőzködési-tapasztalata / EL-Terelő-tapasztalata / félrevezető-tapasztalata / másokat-irányító-tapasztalata” van. Ez minden mozdulatát, minden szavát, a kimondható gondolatait, a megmutatható érzelmeit igyekszik nagyon pontosan „beszabályozni” / „kontroll alatt tartani”.

            Amikor én vagy az egyik társam megkérdezte(m) a ’hercegtől’ azt, hogy mit tesz akkor, ha egy számára „kényelmetlen / kellemetlen” helyzetbe kerül [ha ilyen kérdést tesznek fel neki], mintha a választ nem a ’herceg’ ’szája’ mondta volna ki, hanem mintha én érzékeltem volna a ’belsőjéből’ (a takarások alól). A válasz az volt, hogy a „megtanult” „tizenöt-húsz” „betanult mondatot mondja” olyankor. Mintha maga ez a megértés is „tilos” lett volna [nekünk vendégeknek]. Egy közelben lévő „női forma” [„nevelő jellegű, ellenőrző jellegű forma”] azonnal „megmutatta magát” [= felfedte magát a rejtettségből / magára irányította a figyelmet (?)], jelezve azt, hogy erre nem válaszolhat a ’herceg’ / ilyen témára az Ellenőrzés nem terjedhet ki.

            A ’herceg’ ’belsejében’ a sok-sok rétegnyi „nevelés” által megformált [megkövült jellegű] „protokoll-takarás” alatt érzékelhető volt a[z egészen kicsire „összezsugorított”, de élő és fényes] ’valódi énje’, és az, hogy ’őszintén és igazan szeretne válaszolni’, ’szeretne együttműködni’ [az Ellenőrzés során]. „Nagyon elnyomottan” a Szabadság iránti vágya is jelzett, amely Szabadságát szinte egyáltalán nem képes megélni valószínűleg már nagyon régóta [habár nagyon „elnyomott” volt benne a Szabadság, de érzékelhetően jelen volt, nem tudták elpusztítani benne]. A „nevelői” és az őt „irányítás alatt tartók” folyamatosan „kontroll alatt tartották”, szinte egytelen lélegzetvételt sem engedtek önállóan, és minden lehetséges módon AKADÁLYOZTÁK abban, hogy az igazat / a valót mások felé elmondja / megmutassa.

 

            Már régebb óta ismert a FÖLDANYA számára is az, hogy vannak olyan „kis-közösségek” vagy „élők / élő-jelleget-mutató-teremtők” [leginkább „rejtőzködő élősködők”, amelyek a másoktól elvett személyes terekből formálnak maguknak álcákat akkor, ha azt használni akarják] különféle „tiltott módokon” [a Tér Jogosulatlan használatával] olyan „tartós védelmeket” formálnak meg, amelyek valamilyen „érinthetetlenséget” biztosítanak a számukra, valamilyen olyan „kívül-állóságot” [„egyedi távolság-tartást”] „teremtenek”, amelyek „megérinthetetlenné” teszik őket, de utat nyithatnak ahhoz, hogy másokat jogosulatlanul „megérintsenek”.

            A szomszédunkban zajló háborút elindító „ország-vezető” a háború első hónapjaiban „gyakran pózolt” valamilyen „palota” „dísztermében” [leginkább fiatal] „nők” által „körbevéve”. Mostanra olyan részleges megértésem van, hogy „abban az országban” már nagyon régóta az országot „irányítók” bizonyos „szeánszokon” „maguk köré védelmi teret építettek” [néha talán „áldozatot” is felhasználva {hasonlóan a Kőműves Kelemenné balladájában leírt történethez, ahol szintén egy nőt „áldoztak” azért, hogy a „vár / a kőfal” „megálljon}]. Van ennek a „védelmi térnek” mindig látható építményi formája is, és van olyan formája, amely szinte észrevehetetlen.

 

            Részleges megértésem szerint minden ilyen „jogosulatlanul megformált, külön-állóságot megcélzó érinthetetlenségi védelmi tér” TELJES-ELLENŐRZÉSE már hosszabb tartam óta folyamatban van.

       Azt érzékeltem, hogy a „háborút elindító” „országban” [és másol is (?)] az ilyen „elkülönítő védő-tér” megformálásában korábban / eddig résztvevők [mindannyian, vagy a többségük (?)] KÉRTÉK a részvételükkel korábban megformált „külön-állást biztosító” tér-részek KÖNNYÍTETT Visszabontását / Teljes-Rendezését [mivel részt vettek ezek megformálásában, jogosultak ilyen kérés előterjesztésére].

 

Mivel általában erős” Szándékkal vettek részt az ilyen rejtett védelmi-terek megformálásában

[ez általában nehezebbé teszi mind a pontos beazonosítást, mind a Tér-Visszabontást],

a most ugyancsak tudatos és erős Szándékuk / kérésük kinyilvánítása a Jogosulatlan Tér-Használat MEGSZÜNTETÉSÉRE

[a Tevékeny együttműködésük / részvételük a Teljes-Rendezésben]

jelentősen gyorsabbá és fájdalom-mentesebbé teszi / teheti a Tér-Visszabontásokat / a Tér-Rendezést.

 

A Kérésükre figyelemmel olyan KÖNNYÍTÉSEKET is megnyilváníthat a FÖLDANYA / MINDENSÉG-FORRÁSA,

amelyeket ilyen Kérés nélkül nem használhatnának.

 

A Kérésük és az ’őszinte jobbító szándékú együtt-működésük’

jelentős súllyal kerül majd Értékelésre a Felelősség-Meghatározásuk során

[jelentősen enyhítheti a Jóvátételi vagy Vezeklési Következményüket].

 

            Jelenlegi megértésem szerint a már beazonosított ilyen jogosulatlanul megformált [és/vagy szükségtelen] ”elkülönítő” védelmi terek tényleges visszabontása akkor kezdődött el [a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL részeként (!)], amikor pontosan behangolta a FÖLDANYA azt a SPECIÁLIS VÉDŐ TÉR-FORMÁT, amely képes a legsúlyosabb élettel-összeegyeztethetetlen tapasztalatokat / megformáltságokat is ’bent tartani’ a TELJES-ELLENŐRZÉS során, így lehetővé teszi a VÉDŐ-TÉREN belül lévő minden jogosulatlanul megformált tér-rész TELJES Visszabontását is.

 

20200908 [790.r.] 229. pont [már nem csupán Kipróbálás során használta a FÖLDANYA azt az Új VÉDŐ-TÉR-Formát, amely a SÚLYOSABBAN élettel-összeegyeztethetetlen minták TELJES-RENDEZÉSE során ’bent tarja’ a mintákat a Rendezésbe vontTér-részben] – elérhető ITT

 

       A [815-816.r.] 233. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy az elmúlt több mint egy hétben TÖBB ilyen NAGYOBB VÉDŐ-TÉR itt a ’magyar földön’ [és sok más TÉR-RÉSZBEN] ténylegesen megformálásra került, és a VÉDŐ-TÉREN belül a Teljes-Visszabontásra Megjelölt és ELŐKÉSZÍTETT Tér-Részek TELJES-VISSZABONTÁSA / Teljes-Rendezése ténylegesen megkezdődött.

       Részleges megértésem szerint ez azt is jelenti, hogy

az eddigi „(jogosulatlan) megérinthetetlenségi / külön-állást megcélzó burkok” Teljes Visszabontása nagyon hamar befejeződik,

és tovább már „nem húzhatják ki magukat” az Életet-GONDOZÓK Közvetlen GONDOZÁSÁBÓL azok sem,

akik eddig valamilyen „érinthetetlenségi / külön-álló védelmi burokban rejtőzködtek”.

 

      A Megértést segítő képben a ’hercegről’ is lebontásra kerül a sok-sok rétegnyi „(megkövült jellegű) protokoll-takarás”, és a ’herceg’ „közelében” „őrködők” [őket rejtve tartó] „érinthetetlenségi burka” is.

        Mint említettem, úgy érzékeltem a ’herceg’ általi „vendégül látást”, hogy egy egészen kis „fogadó-szobában” egy kis asztal körül ültek a ’vendégek’ [Ellenőrzést végzők (?)], és a ’herceg’ mintha egy kinyitott kettő-szárnyú ajtó-BAN ült volna. Érzetre olyan jellege volt ennek, mintha a ’herceg’ „irányítói / fogvatartói” nem bíztak volna a „neveltjükben”, és a „biztonság kedvéért” a ’herceg’ „testét” „bábként használták” [mintha az ajtón „túlról” „bábként” irányították volna]. [A „rémség” „csapdájáról” való leválasztás: (621.r.) 193. pont (5)elérhető ITT, (665.r.) 201. pontelérhető ITT].

​         Kapcsolódó írás-rész [a rejtettség és titok megformálása (1) Életet és Teret ÓVÓ céllal és (2) az irányítói hatalom megszerzése / megtartása céljával]: [785.r.] 227. pont - elérhető ITT

 

 

20200908 [327.r.] 118. pont [megérinthetetlenségi burok / jel (jogosulatlanság, élettel-összeegyeztethetetlenség) visszabontására kérés] – elérhető ITT:

„…2021.06.08.

            Több ’nagyon erőteljes’ KÉRÉS Megformálását és ’hivatalos előterjesztését’ is Érzékeltem ’tegnap / illetve az éjjel’.

            A KÉRÉSEK egyik FŐ Iránya a „mérgezések” megszüntetése [és Az-Elkövetkezőre való megelőzése] volt.

            A „szennyezésnek” / „mérgezésnek” nagyon sok látható és szemmel-nem-látható, Megérthető és kevéssé értelmezhető formája van.

            Miután a „mérgezés / tudatos szennyezésÉlettel-Összeegyeztethetetlenség, leginkább azok számára „értelmezhető”, akik maguk ezt megnyilvánítják. Ők ezt az Élettel-Összeegyeztethetetlenséget valamilyen [tartós?, átmeneti?] formában az életük „részévé” tették. Ez a megnyilvánulás általában viszonylag gyorsan sodorja ezeket a teremtőket A-SEMMI felé, és ezért különféle [különös] „megérinthetetlenségi” „burkokat” [vagy jeleket] „gyártanak” [vagy „gyártatnak másokkal a maguk számára”].

         Ez a különös „burok” általában egy olyan „mozgásra” is képes (lehet),

(1) amelyben képesek lehetnek a teremtők egy-egy rövidebb tartamra „kivonulni” az Élet / az Érzékelhetőség „határára” [így valamilyen Rejtettséget is ad a számukra],

(2) ugyanakkor pedig képessé teheti őket az ÉLET-TÉR egyes Tér-Részeihez / Áramlásaihoz [akár ’nagyobb’ (!) Áramlásokhoz] való jogosulatlan (összecsendülés nélküli, így kényszerítő) közvetlen hozzákapcsolódásra is.

 

            Ma is megtapasztalható az Élő teremtők felé tudatosan kiárasztott „mérgezés”, amely BELSŐ FESZÜLTSÉG [Élettel-Összeegyeztethetetlenség] olyan „ipari méretű gyártására” irányul, amelynek a célja a Közös ÉLET-TÉRBEN is megnyilvánuló Feszültség (zavargás stb) kiváltása. NEM Jobbító CÉLÚ ez az irányulás, kifejezetten A-TÉR és Az-Élet MEGTÖRÉSÉRE / Meggyengítésére / sérülékennyé-tételére irányul.

            Vannak teremtők, akik a „nap huszonnégy órájában” „szemetet és mérget gyártanak” „hivatás-szerűen” vagy „fizetésért”, vagy csak azért, mert bennük ezt valamilyen belső EL-Fordulás / EL-Mozdulás / EL-Távolodás „kikényszeríti”. Van aki tudatosan végzi ezeknek a „mérgeknek” a „gyártását” és „áramoltatását”, van, aki a tudatával nem képes megérteni hogy mit-és-miért tesz, és kik használják fel „eszközként” olyan formában, hogy a tevékenysége közben önnön Életét is Megtöri. Ennek a „mérhetetlen mennyiségű méregnek” a közösségi médiában és az utcákon való kiárasztását sajnos még mindig megtapasztaljuk, és sokan „már fuldokolnak” ettől [akár tudatosak az okban, akár nem]. A „mérgezés” legyengíti / meggyengíti a testet [így az Életet].

 

Olyan KÉRÉS került előterjesztésre a FÖLD Közösségéből is

[a FÖLDANYA és a MAGJAI Együtt terjesztették most elő ezt a Kérést,

és mindannyian a Saját Tapasztalataikkal is indokolták],

hogy azon teremtőkre

[és „köréjük”, például a velük Közeli-Összekapcsolódásban vagy más jellegű KÖZVETLEN-Áramlásban lévőkre]

akikben a Jogosulatlan „érinthetetlenségi” „megjelölés” van,

azokra az OLTALOM-TÉR VÉDETTSÉGE terjedjen ki,

és az „érinthetetlenségi burkuk / rendszerük” kerüljön teljesen lebontásra / visszabontásra.

 

Az OLTALOM-TÉR SPECIÁLIS VÉDETTSÉGÉNEK ELŐZETES megformálása azért szükséges,

hogy a bennük lévő Élettel-Összeegyeztethetetlen jelleg [vagy „hozzájuk tartozó” ilyen „megformáltság”]

ne kerülhessen ki a KÖZÖS ÉLET-TÉRBE,

ne válhasson le róluk, ne dobhassák le magukról.

 

KÉRÉS hangzott el,

hogy CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEK kezdődjenek meg

(1)

 a jogosulatlan „érinthetetlenségi” „megjelölést” magukhoz hozzákapcsolva tartó teremtőkben [és a velük valamilyen közvetlen áramlásban lévőkre kiterjedően is],

(2)

és azokban is, akikben bármikor (!) korábban volt berögzítve ilyen jogosulatlan „megérinthetetlenségi megjelölés”.

 

            Valószínűnek tartom, hogy a FÖLDANYA és MAGJAI azért ’Most’ terjesztették elő ezt a Kérésüket, mert mostanra formálódtak Késszé ennek a „szolgaság” működtetéséhez is felhasznált Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-Változásnak [és egyéb kapcsolódó TÉR-KIIGAZÍTÁSOKNAK (?)] a biztonságos és maradéktalan Rendezését lehetővé tevő Feltételek.

 

            Az „iparszerűen” „gyártott” „mérgek / szennyek” sokfélék. Ide tartozik a zaj-szennyezés, a levegő-szennyezés, vizek beszennyezése és elterelése, az élő-talaj beszennyezése, az élelemként használt alapanyagok megváltoztatása és beszennyezése, „betegségek” „gyártása” és „terjesztése”, irritáló „képek” használata, ingerültséget / félelmet tudatosan gerjesztő megnyilvánulások, a zsarolás és fenyegetés eszközeinek használata, a nyílt-kényszer és erőszak, vallási / politikai / ideológiai/ kulturális stb „ellentétek” „gyártása”, alaptalan különbségtétel, igazságtalanság tudatos megnyilvánítása, az igazság elhallgatása és elhallgattatása, háborúra készülődés és háborúval fenyegetés / háborús feszültség gyártása, fegyverkezés, a kommunikáció „bemocskolása”… [Ennek az „alapjáról” bővebben: (694.r.) 206. pont (3)elérhető ITT].

 

(…) KÉRTE a FÖLDANYA a TEREK és ÁRAMLÁSOK vegyülés-mentességének további folyamatos megerősítését [Veszély-Jelzésre alapulóan]

20200908 [209-210.r.] 80. pont – elérhető ITT

20200908 [225.r.] 86. pont – elérhető ITT

20200908 [258.r.] 98. pont [a Testen belüli terekre és áramlásokra is megformált vegyülés-mentessé tevő MEGERŐSÍTÉST a FÖLDANYA; GONDOSKODÁS a testen belül REJTŐZKÖDŐ minták beazonosítására és azonnali semlegesítésére / kivezetésére] – elérhető ITT

 

A FÖLDANYA megerősítette azt a korábbi Javaslatát, hogy egy addig ELÉRHETETLENSÉGBEN lévő helyzet Ellenőrzése / Rendezése csak úgy kezdődhessen meg FŐ Szabály szerint, hogy ELŐZETESEN az érintett rész SPECIÁLIS Védettségbe kerül:

20200908 [222.r.] 84.p. III. alpont – elérhető ITT

20200908 [223.r.] 85. pont – elérhető ITT

 

            Kaptam visszajelzést MAG-Társamtól, amely szerint a „mérgezés” és jogosulatlan „megérinthetetlenségi” jelzés megszüntetésének Kezdeményezéséhez a Saját Tapasztalatai ’felmutatásával’ és Értékelésével ő is hozzáhárult.

 

AZÉRT

formálja a FÖLDANYA a Különleges Utat megnyitott teremtőivel

a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOKAT

[AZÉRT vannak a Különleges és SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK],

hogy azok a Késszé-Megformálásukat követően, a szükséges Előkészületek teljesítését követően

 HALADÉKTALAUL MEGNYILVÁNULHASSANAK

AZ-ÉLET MEGÓVÁSA ÉS IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében.

 

2021.06.09.

Fontolgatások, részleges megértések

            levél-részlet:

     „…Nem tudom, hogy ez már a jogosulatlan „érinthetetlenség” lebontásának megkezdését jelezheti-e: hallottam tegnap a hírekben, hogy a francia miniszterelnököt megpofozták, mert odament a kordonhoz, és a kordon túloldaláról valaki „benyúlt” és megütötte…”

     „…Itt Magyarországon is ahogyan a „politikusok” „kóstolgatják / támadják egymást”, „saját maguk is formálják / könnyebbé teszik a saját megérinthetetlenségük lebontását”… ők maguk „mutatják meg” „hol a legkönnyebben sérthető az érinthetetlenségük…”

 

    Az éjjel egy ’NAGY-GONDOSKODÁSHOZ’ hasonló helyzetet érzékeltem. Ilyenkor gyorsan az Eredő-Birodalmak szerint kerülünk be egy-egy nagyobb VÉDETT-Térbe.

     Az ALAP-ÁRAMLÁS Teljes-Ellenőrzése is megnyilvánult mind a régi, mind az új Anyagi-Testben [valószínűleg azért, hogy Ellenőrizzék, elég erősen be vagyunk-e rögzülve az Életünkhöz tartozó Térbe és Áramlásokhoz]. Az ALAP-ÁRAMLÁSNAK a Befogadási-Alapokhoz és az Anyagi-Testhez való berögzítettsége is nagyon aprólékos Ellenőrzésre került.

     Lehetségesnek tartom, hogy ez utóbbi azért fontos, hogy ha egy ahhoz hasonló ’Tér-felemelés’ nyilvánulna meg a LEVÁLASZTÁSRA megjelölt Tér-és-Áramlás-részek Leválasztása érdekében, mint amely SPECIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL a [208.r.] 80. pontban írtam (elérhető ITT), a Továbbfolytatható-Élet [és AZ-ÉLETHEZ szükséges TÉR] sértetlen maradjon. Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDANYA az ÁG-EREJÉBEN Felkészült egy ilyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁS megnyilvánítására is.

 

     Érzékeltem olyat,

mintha annak a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSNAK az Alap-Harmoniáját pontosítottuk volna,

hogy A-LÉTEZÉS-FORRÁSA

a Birodalmak / Közösségek ÉLET-TERÉHEZ (így AZ-ÉLETHEZ) SPECIÁLISAN Közelebb-Húzódva

 hogyan tud részt venni egy Közösségben [tehát az Anyagi-Testben is élő Életre kiterjedően]

a Teljes-Visszabontásra megjelölt Tér-Részek visszabontásában.

 

       Egyelőre olyan Kipróbálási szakaszban lévő Alap-Harmoniát érzékeltem, hogy

az Anyagi-Testet (illetve a Közösség ÉLET-TERÉT)

csak az IRGALOM és az ÉLŐTÉR [mint nagy-TEREMTŐK, illetve ezen Birodalmak Gondoskodó-Teremtői] érinthetik meg.

A MEGTARTÓI-Teremtő által Leválasztásra és Teljes-Visszabontásra megjelölt [ténylegesen megjelölt!] Tér-Részeket

az OLTALOM-TÉR KITERJEDÉSÉBEN (!) [tehát SPECIÁLIS MEGERŐSÍTÉSBEN!]

ténylegesen Ők Választhatják le.

 

Ezek a Teljes-Visszabontásra a MEGTARTÓI-Teremtő által megjelölt Tér-részek

csak ténylegesen megformált Tér-részek lehetnek,

tényleges élet-rész nem lehet bennük.

[Az ehhez kapcsolódó Szabályozás megformálásáról a (295.r.) 110. pontban írtam – elérhető ITT.]

 

A Teljes-Visszabontásra megjelölt Térnek

az IRGALOM és/vagy ÉLŐTÉR által elvégzett Életről-és-ÉLET-TÉRRŐL LEVÁLASZTÁSA után

ez a leválasztott Tér azonnal az OLTALOM-TÉRBEN megformált kis ’járatokba’ kerül,

és itt közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA ELLENŐRZI, hogy élet ne lehessen benne.

Erről az Ellenőrzéséről FELJEGYZÉST készít a MINDENSÉG-FORRÁSA,

és A-LÉTEZÉS-FORRÁSA ezt követően bonthatja vissza SEMMIVÉ [Létezéssé] a teret.

 

Az eddigi EGYEZTETÉSEK szerint

ez A-LÉTEZÉS-FORRÁSA általi közvetlen tér-visszabontás elsődlegesen akkor lehetséges

[a formálódó Szabályozás szerint],

ha olyan tér TELJES-VISSZABONTÁSA nyilvánul meg,

amely a MEGTARTÓI-Teremtő Értékelése [megformált megjelölése] szerint Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulású,

vagy akár Többszörösen Élettel-Összeegyeztethetetlen EL-Változás van a tér-részben berögzítve.

[Az Áramlás is TÉR.]

 

A jogosulatlan „megérinthetetlenségi” jelölés vagy burok

az ÉLET-TÉR olyan jellegű EL-VÁLTOZTATÁSA / MEGBONTÁSA,

amely mindenképpen Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegű,

mert nem a Közösség ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódott meg

[ez a FÖLD Közösségében a TISZTELET].

Az ALAP-JELLEGGEL Összeegyeztethetetlen Megnyilvánulás egy Közösségben KÖZVETLENÜL (!) Élettel-Összeegyeztethetetlen.

 

Felismerhető az Élettel Közvetlenül Összeegyeztethetetlen jelleg

a jogosulatlan „érinthetetlenségi” burokban vagy más megjelölés azon jellegében is,

hogy a Rejtőzködés és a más életének (más életéhez tartozó térnek és áramlásoknak) a jogosulatlan megérintése / használata céljával került megformálásra,

és folyamatosan Az-Élet / A-Tér beszennyezése / mérgezése / EL-Változtatása nyilvánul meg benne-és-általa.

 

            Az eddigi megértésem szerint

a jogosulatlan „megérinthetetlenségi” megjelölés és burok

olyan Élettel-Összeegyeztethetetlen módon megváltoztatott Tér,

amelynek a Teljes-Visszabontásában A-LÉTEZÉS-FORRÁSA közvetlenül [= SPECIÁLIS Közelebb-Húzódásával] a MEGTARTÓI-Teremtő Felkérésére részt vehet.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!