omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (42) 808-827 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (825.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (825.r.)


Az írás 824. része elérhető ITT

 

20200908 [341-342.r.] 125. pontelérhető ITT:

            „…Említettem, hogy amikor én megszülettem, akkor egy „entitás” [élő?] [valamilyen „furcsa-közösség” / „furcsa-megformáltság” (?)] a női formában megszülető teremtők Élet-sértésére / „megcsonkítására” „specializálta” magát, és nagyon sok azon időszakban nőként megszülető Életről választott le [„gyűjtött be” (?), „vont magához”] „élet-mintákat” [ténylegesen megformált Személyes-Élet-Tér-Részeket az ezekhez tartozó áramlásokkal / áramlás-rendszerekkel] [(310.r.) 114. pontelérhető ITT].

 

            Korábbi írásban említettem, hogy „időről-időre” megtapasztaltuk a FÖLD Közösségében is azt, hogy [valamilyen „nagyúr” vagy „nagy-asszony” által] „irányított” teremtők (tudatosan, vagy tudattalanul) „megbélyegzéseket / megjelöléseket” helyeztek el más teremtők „testén” [így életében]. Ehhez a Jogosulatlan megérintéshez az „erőt” vagy a „megjelölést” a „háttérben maradó” „irányító” „adta”. Értelme szerint a „megjelöléseket” ténylegesen elvégző [Anyagi-Testben élő] teremtők a leggyakrabban ténylegesen „megérintették” [jogosulatlanul (megtévesztéssel), néha a megérintett beleegyezésével, máskor a tudta nélkül és akarata ellenére] más teremtő Anyagi-Testét [ezzel „rögzítették” a másik teremtő testéhez a „megjelölést”]. A teremtő ’zsenge’ (éppen-formálódó) vagy más okból Fokozottan-Érzékeny ön-részeit keresték / célozták [így például a fájdalmas részeket, beteg részeket, félelem-gócokat, korábbi megbélyegzések vagy megkötések / megcsonkítások felismerhető helyét stb]. Néha olyan volt ez a „megjelölés”, mintha ténylegesen egy kis „cetlit”, „ragasztószalagot” ragasztottak volna a másik teremtőre, vagy éppen „rárajzoltak” volna valamilyen jelet.

            Korábban is kért a FÖLDANYA CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRÉSEKET az ilyen Felismert megnyilvánulásokra. Valószínűleg VESZÉLY-JELZÉS Jelzett (?), vagy ténylegesen elkezdtek „dolgozni” „mostanában” a mások „megjelölésére” [újonnan (?)] „kiválasztottak” {akik „kiöregedtek”, azok elkezdték „betanítani” az „új generációt” (?)}]. Mintha most megint inkább a női formában élők felé irányult volna a figyelem [hogy nőkön „jelöljék” meg az Érzékenyebb ön-részeket]. Lehet akár szexuális irányú „közeledésnek” is „álcázva”, vagy mutathatja olyannak magát a jogosulatlanul közeledő, mintha „gyógyító lenne”. Egy MAG-Társamat egy „masszírozást” „felajánló” férfi-forma kereste meg, akinek a „körmei nagyon piszkosak voltak, és amint egy bizonyos közelségbe került, azonnal tiszteletlenül és a személyes élet-térbe durván „benyomuva” nyilvánult meg. Ezt megelőzően „érdeklődött” arról, hogy hol van a férje…

            Részleges a megértésem abban az irányban, hogy hasonló oka lehet annak is, ha valaki, akivel korábban kifejezetten „haragos” vagy rossz volt a viszony, minden előzmény nélkül „mosolyogva közeledik mintha nem lett volna korábban közöttük jelentős távolság-tartás”. Ez utóbbi ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy „rejtett sértő szándékon” alapulna a közeledés… lehetséges, hogy egy addig Rendezhetetlen áramlás feltisztításra / kiigazításra került, és ezen alapul az ismételt közeledés… Ugyanakkor ha nem alapul ÖSSZECSENDÜLÉSEN az ilyen közeledés, az MOST okot adhat az ÓVATOSSÁGRA.

 

A FÖLDANYA

a JELZŐ helyzetekre figyelemmel

FOLYAMATOS (!) CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEKET kért

az ilyen Jogosulatlan és kifejezetten gyengítő irányú (akár tudattalan) „megjelölő” megérintésekre.

 

Az ÉLŐTÉR a beazonosított jogosulatlan megjelöléseket [a szükséges Ellenőrzéseket követően] folyamatosan visszabontja,

a megjelölt élet-részeket az IRGALOM SPECIÁLIS Megerősítésbe / SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBE helyezi.

 

Ellenőrző-Tér-Elemek sokasága keresi a Jogosulatlanság „forrását” és „áramlási-útjait”.

Ezek a beazonosításuk után azonnal TELJES-RENDEZÉBE kerülnek,

mivel TÖBBSZÖRÖSEN Élettel-Összeegyeztethetetlen Megnyilvánulás [legalább Veszélye] van bennük.

 

            Korábban az ilyen „megjelölések” nagyon gyakran vezettek KITASZÍTÁS megformálódásához. A 20200503 [8.r.] 9. pontban írtam arról (elérhető ITT), hogy a KITASZÍTÁS TELJES-Rendezését a MIDENSÉG-FORRÁSA a Saját HATALMÁBA vonta. A Kitaszítás minden esetben SÚLYOS (és gyorsan továbbterjedő) Tér-vesztést okozott a teremtők életében, amely EL-Változás mostanáig rendezhetetlen volt. EZÉRT Kérte a FÖLDANYA most SÜRGŐSSÉGGEL a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK CÉLZOTT TELJES-ELLENŐRZÉSEIT a „megbélyegzés / megjelölés” jellegű MINDEN (!) jogosulatlanul megnyilvánuló helyzetre.

 

Lehetséges, hogy a YOSÁGON belül / a FÖLD Közösségén belül

valamilyen SZABÁLYOZÁS megformálása is szükséges lesz majd

a Jogosulatlan Közvetlen Megérintésektől való (kezdeti) távol-tartás érdekében.

 

A Közeli-Összekapcsolódások

[amelyek Szeretet-alapon formálódhatnak meg, és amelyekben lehetséges a teremtők között a Közvetlen Megérintés / Közvetlen Gondoskodás megnyilvánítása is]

jelenleg FOKOZOTTAN VÉDETT Élet-terület a YOSÁGON belül,

mert ezt az Élet-területet közvetlenül „megérintette” a HATALMI eredetű „rátelepedés”,

és immár / Az-Elkövetkezőben

a lehető leghamarabb újra meg kell tanulniuk a teremtőknek

a YOSÁG Meghatározói szerint [Megbecsülés / Tisztelet / Szeretet] megnyilvánulniuk

a Közvetlen Áramlások használata során.

Ez a YOSÁG minden Közösségében FONTOSSÁG.

 

(…) Részleges megértés

            A jelenlegi megértésem szerint sikerült beazonosítani egy eddig leginkább „rejtettségben tartott / őrzött” „entitást”. Ezt a beazonosított „élet-jelleget” a beazonosításakor azonnal az OLTALOM-TÉR legvédettebb, ÉLETTŐL legtávolabbi VÉDETT-TERÉBE vonták be és rögzítették be, a TELJES-ELLENŐRZÉSE megkezdődött.

            Mivel a TELJES-ELLENŐRZÉSE még csak most kezdődött meg, nem megértett a számomra, hogy van-e / volt-e ebben az „entitásban” valamilyen valódi Élet [esetleg belekényszerítve] vagy egy Élő teremtőről korábban levált / leválasztott Élet-rész.

            Lehetséges, hogy korábban egy nagy-TEREMTŐRŐL vagy MEGTARTÓI-Teremtőről [az angyalok Birodalma „szétesésekor” (?)] [a FÖLDANYA „kiszakadásakor”?] LEVÁLT vagy LEVÁLASZTOTT TÉR-Részre vagy Élet-részre [ennek a valamilyen „TARTÓSÍTÁSÁT” („konzerválását”) követően… vagy valamilyen „eszenciává átformálását” követően] egy „szerkezet” vagy „rendszer” „épült fel”. Lehetséges, hogy ezt az „entitást” a „működtetői” csak bizonyos Megújulási Szakaszokban „engedték ki” a „Rejtettségéből”, és „tolták közel” egy éppen Megújuló Közösség (Birodalom?) ÉLET-TERÉHEZ, hogy a MEGÚJULÓ Közösség [esetleg Birodalom] ÉLET-TERÉBŐL és az ott élő [nagy-TEREMTŐI, MEGTARTÓI-, egyedi] teremtőktől „mintákat gyűjtsön be”.

      Mintha valamilyen módon „mesterségesen” ez az „entitás” vagy „rendszer” [az „alapjába” „berögzített minta” alapján (?), egyfajta ELTORZÍTOTT Gondoskodásként] „képes lett volna egyes TÉR-Részek átalakítására, és azokból áramlások / áramlás-jellegek megformálására” („kiárasztására”… = „elindítására”).

      Lehetséges, hogy az így JOGOSULATLANUL „begyűjtött” Élet-Mintákból és Tér-Mintákból ez a „szerkezet” vagy „entitás” képes lehetett HASONLÓSÁGI-Mintákat megformálni, amelyeket a „rejtegetői” később a Birodalom / Közösség ÉLETÉHEZ való JOGOSULATLAN KÖZELEDÉSRE és JOGOSULATLAN HOZZÁKAPCSOLÓDÁS megformálására használtak fel (?)…

            Emiatt az „entitásnak” vagy „szerkezetnek” lehet egy „anya”-mintája vagy jellege, mert a „BELE-OLTOTT” [kényszerrel bele-oltott] „mintákból” [mint egy „szerkezet”] képes lehetett „TÉR” (= áramlások) „elindítására”. HARMONIAKÉNT erre csak a nagy-TEREMTŐK / MEGTARTÓI-Teremtők és a MINDENSÉG-FORRÁSA [mint Életet-GONDOZÓK] képesek / Jogosultak.

            Eszembe jutott, hogy talán az én megszületésem körüli „időben” a női formákban megszületők felé „Fokozottan érdeklődő” és a női formában megszületőkből JOGOSULATLANUL Tér-részeket leválasztó / begyűjtő „entitás” [(310.r.) 114. pontelérhető ITT] is talán ennek a most beazonosított „anya jellegű szerkezetnek” „gyűjtötte” a Megújulás érdekében előkészített élet-mintákat… és talán az elmúlt hetekben / napokban Jelző Veszély ennek a „közeledésére” (?) irányíthatta rá a figyelmet.

            Van egy olyan részleges megértés is, hogy az Életre JOGOSULATLANUL „rátelepedők” között egy „generáció-váltás” (?) van folyamatban. A „kiöregedettek” mintha „megmutatnák” a „fiatalabbaknak”, hogy hogyan „vadásztak”… mintha a tapasztalatok „átadása” lenne folyamatban… Az is jelzett, hogy „családok közötti” „hatalom-átadás” is folyamatban lehet

[2022.08.22.: Talán „ez mutatja magát” a „fegyveres háborúban” és a „nagyhatalmak közötti egyéb konfliktusokban”… „jól láthatóan a nagyhatalmaknak nem érdeke a fegyveres konfliktus megszüntetése”, mert ha az lenne, már régen vége lenne.

      Feltételezésem az, hogy abban a közösségben is, ahonnan most a fegyveres konfliktus elindult, nagy és komoly {Könnyített (?)} LEHETŐSÉGEK vannak a Megújulásra (= a TISZTELET szerinti megnyilvánulásba visszailleszkedésre, a szeretet-kapcsolódások visszaépítésére). A Megértést segítő kép „hercegében” jelzett módon a „hosszú ideje tartó, a szabadságtól megfosztani igyekvő szigorú / kíméletlen nevelés” sok ott élő teremtőben valamilyen „megkövült páncélt” formálhatott meg, amely nagy mértékben akadályozhatja a Megújulást, és a Valóság közvetlen és pontos Érzékelését.

     Bízom abban, hogy minden közösségben az ott a valódi JOBBÍTÁSON munkálkodók együtt a FÖLDANYÁVAL / Életet-GONDOZÓKKAL képesek lesznek nagyon hamar valamilyen olyan ’Közvetlen’ (Jobbító) Utat MEGFORMÁLNI, amely a számukra KÖZVETLEN kivezető út lesz a jelenleg meglévő kilátástalanságból és nehézségekből.

     Az elmúlt héten néhányszor felvillant az a gondolat, hogy az ilyen NAGYOBB Változási (Választási) Helyzetekben az „elnyomó hatalom” „mindig megbukott” („felfalta önmagát”, semmivé vált). Akik pedig az Életet / a Megújulást Választották, azok ’túlélték’ a Nehézségeket. Remélem, hogy ’Épült’ mostanra annyit a FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSA, hogy akik az Életet / a Jobbulást Választották, már nem csak „túlélik” a Nehézségeket, hanem ténylegesen Rendezik is az Életüket, megszüntetik az EL-Változásaikat.

 

20200908 [778.r.] 223. pont (elérhető ITT):

            „…Később egy olyan belső-képet érzékeltem, hogy

itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

az ÉLET-TÉR STABILIZÁLÁSA nyilvánult meg.

 

(…) Egy olyan Változást érzékeltem, hogy

[feltételezésem szerint] az ÉLET-TERÜNK ’középpontjából’

[amelyet közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSA / LÉTEZÉS-FORRÁSA (ma már együtt) ’TART’],

az ÉLET-TÉR ’Egészében’ ’Kiáradt’ és Megformálódott

egy [ideiglenesen megformált (?)] ’belső nagyon szilárd váz’.

 

        Olyan volt, mint egy ’szálakból’ ’összeállított’ [több szintű] ’hálózat’ vagy (belső) ’rács-szerkezet’ [’lyukacsos’ volt, vagyis nem ’tömör’]. Feltételezésem szerint ez a rács-jellegű / lyukacsos szerkezet EGYSZERRE ad egy Változtathatóságot / RUGALMASSÁGOT, és a TÉR-Forma ’anyaga’ és ’szerkezete’ pedig egy elképzelhetetlenül ERŐS Megtartást. [Azért van ez az ideiglenesen megformált (’felállványozás’ jellegű?) erős belső-váz, hogy „ne essen össze az ÉLET-TÉR sérülékenyebb része” (jelentősebben átalakított / EL-Változtatott TÉR-Része (?) a TÉR-RENDEZÉSEK során (?)].

 

Ez a ’[SPECIÁLIS] BELSŐ MEGTÁMASZTÁSA (?) az ÉLET-TÉRNEK

 [az ÁT-VEZETÉSI-TÉRNEK]

a részleges megértésem szerint ’legnagyobb részében’ közvetlenül A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁBÓL ered,

és EGYSZERRE TARTJA [és formálta meg] a MINDENSÉG-FORRÁSA és A-LÉTEZÉS-FORRÁSA.

 

Részleges megértésem szerint

ez A-LÉTEZÉSBŐL eredő SPECIÁLIS BELSŐ-MEGTÁMASZTÁSA a Közösség ÉLET-TERÉNEK

egy teljesen Új GONDOSKODÁS,

és az teszi lehetővé,

hogy mára mind a YO-ban, mind a FÖLDANYÁBAN Berögzült

a ’Belső-Létezés-és-Élet-Áramlása’

[(651.r.) 197. pont (9-IV.)  - elérhető ITT].

 

Ez a ’Belső-Létezés-és-Élet-Áramlás’ a nagy-TEREMTŐBEN és a MEGTARTÓI-Teremtőben az az új belső áramlás,

amely az egyedi teremtőkben ’O’-áramlásként jelenleg éppen FŐ áramlássá formálódik az ALAP-ÁRAMLÁSON belül,

és amely Új belső áramlás A-LÉTEZÉS-FORRÁSA ’Közvetlen’ (Speciális) GONDOSKODÁSÁNAK a Megnyilvánítását is lehetővé teszi

[(636-638.r.) 197. pont (3) - elérhető ITT].

 

            Ma még nem megértett minden részletében az, hogy A-LÉTEZÉS-FORRÁSA ebben az új [ALAP-ÁRAMLÁSON belüli (!)] belső áramlásban pontosan milyen ’Belső-Megtámasztásokat’ Adhat [itt a FÖLD Közösségében olyan GONDOSKODÁSOK nyilvánulhatnak meg ezen az új belső áramláson, amelyről a YO és a FÖLDANYA Összecsendülést formál meg A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁVAL]. Eddig leginkább azt a GONDOSKODÁSÁT kezdtük el megismerni A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK, amely egy meghatározott fokozatosság szerint ’Felerősítheti’ az ÖN-Azonosságot.

 

            A megértést segítő képben érzékelt

Belső-Megtámasztása az ÉLET-TÉRNEK

kiterjedt az ÉLET-TÉR mindhárom fő részére,

de a ’legsűrűbb’, ’legmeghatározóbb’ megformálódása az ÉLET-TÉR LEGBELSŐ [= Élet-Alapot Megtartó] TÉR-RÉSZÉBEN volt érzékelhető [ma még (?)].

 

Érzékelhetővé vált az is,

hogy ebben a Belső-Megtámasztó TÉR-’Rácsban’

lehetséges [KÖZVETÍTÉSSEL]

ideiglenesen megformálni [újjá-formálni] és berögzíteni [az ÉLET-TÉRBEN]

azokat a Belső MEGTARTÓ TÉR-RÉSZEKET,

amelyeket „bányászással, robbantással, mérgezéssel” vagy más módon „megcsonkítottak” / összezavartak / használhatatlanná tettek.

 

Ezeknek a BELSŐ TÉR-RÉSZEKNEK és ÁRAMLÁSOKNAK a Megformálása

 képes lehet ’erős gyökeret adni’ minden itt élő teremtőnek,

és így akár olyan ’Helyzetekben / körülmények között’ is képes lehet ez a ’speciális gyökér’ ’életben tartani az Életet’,

amely ’Helyzetek / körülmények’ az eddigi ismereteink szerint „összeegyeztethetetlenek” az Élettel

[vagyis a FÖLDANYA Befogadásában lévő Élet

képes életben maradni / tevékeny maradni, Irányban-Tartott maradni olyan Helyzetekben / körülmények között is,

amelyek között eddig nem volt képes megmaradni / élni az Élet].

 

            Jelzett az, hogy

amikor [a REND-TÉTELEKHEZ tartozóan] [KÖNNYÍTÉSSEL]

az egyedi teremtők Életéhez tartozó Áramlások

[ideértve az egyedi teremtők egymással megformált Közeli-Összekapcsolódásainak Áramlásait is]

Feltisztításra kerülnek [az Akadályozóktól, idegen vagy ma már szükségtelen „maradványoktól / lenyomatoktól / mintáktól”],

többféle lehetőség is van arra,

hogy az Áramlás tényleges Rendezésének tartamában

az érintett egyedi teremtők olyan ’Védő-Burokba’ rögzüljenek be,

amely Irányban-Tartja az Életüket

[nem érzékelik közvetlenül „meglökésként” vagy más „elbizonytalanító / megzavaró” hatásként azt,

hogy az Életükhöz tartozó egyik Tér-rész (egy áramlás) megváltozik

(vagy akár teljesen Lezárásra és visszabontásra kerül)]…”

 

[2022.08.23.: ma ’bevillant’ az a gondolat, hogy amikor ’Noé’ (?) építette a ’bárkát’, pontosan meghatározott különböző fajtájú fákból meghatározott számú rétegűvé kellett felépítenie.

            Amikor most itt az ÁT-VEZETÉS során a FÖLDANYA megkezdte a ’bárka’ felépítését {amelyik a folytatható ’Életet’ majd az ’Átjáró-Térben’ (amikor leválunk a Régi TÉRRŐL-Anyagról) Megóvja}, az az írásaimból is nyomon követkető módon egyre újabb Különleges és Speciális VÉDŐ-TEREK (egymáshoz is illeszkedő) megformálását is jelenti. Minden Életet több rétegű VÉDŐ-burok véd majd az ’Átjáró-Térben’ áthaladás során.

         Van egy olyan Személyes {Ön-Azonos} Védő-Tér, amely az Anyagi-Test kivételével a Teljes-Megformált-Valót ’körbeveszi’ ’szorosan’ {hasonlóan, mint a ’Tapintatos’ Védő-Tér: (811.r.) 232. pont (5)elérhető ITT}. Azon a nagyobb ’kapszulán’ belül, amelyben a Választott Továbbvezetési Útnak megfelelően rögzülünk be, ma már Eredő-Birodalmak szerint is Óvja egy VÉDŐ-Tér az Életet, és ezt veszi körbe maga a Speciális ’kapszula’. A három ’nagyobb kapszulát’ körbeveszi az a Nagy SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉR, amely ’Egyben-Megtartja’ a FÖLD Közösségében Megújuló minden teremtő Életét. Ma már ’Speciális Belső Megtámasztás’ is megformálódott minden teremtőben az ALAP-ÁRAMLÁSON belül, az ’O’-Áramlásban’… Tehát az ÁT-VEZETÉS során a FÖLDANYA az itt élő teremtőkkel folyamatosan formálja azt a TÖBB RÉTEGŰ SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉR-RENDSZERT, amely mint egy ’bárka’ valóban képes lesz mindazt eljuttatni az ÚJ ÉLET-TÉRBE, amiről a teremtők Összecsendüléssel rendelkeztek. Feltételezésem szerint az ÁT-VEZETÉS akkor zárható le, ha minden Élet pontosan berögzítette ezeket a VÉDŐ-Tereket… 

        Feltételezem, hogy ’kívülről’ további (ténylegesen MEGFORMÁLT és Berögzített) VÉDŐ-TEREK is Óvják a FÖLDANYÁT és Közösségét. Egészen bizonyosan van egy olyan VÉDŐ-TÉR, amelyet úgy tudok jellemezni, hogy abban az OLTALOM-TÉR Védettsége terjed ki ránk. Ezen ’kívül’ is van egészen bizonyosan még ’legalább kettő’ olyan (EGYBEN-MEGTARTÓ) VÉDŐ-TÉR, amely ’pontosan hozzá van hangolva a YOSÁG Birodalmához és a FÖLDANYA Megújuló Közösségének ALAP-JELLEGÉHEZ.]

       A [890.r.] 253. pontban (elérhető ITT) írtam arról a bárka-jellegű (kocka) Védő-Térről, amelybe valószínűleg berögzíti a FÖLDANYA az Anyagi-Testet is a TENGELY-VÁLTÁSOS TÉR-Változás tartamában, valószínűleg ’ebben’ rögzíti hozzá az Anyagi-Testi Jelenlétet a GONDOSKODÁSI TÉR-RÉSZHEZ (?).

 

            [A korábbi írás-rész folytatása:] Erre figyelemmel

a FÖLDANYA is Kezdeményezte,

hogy a most beazonosított „anya-szerepű” [„összetartó / összefűző”?] „entitás” vonatkozásában

[a benne beazonosított MINDEN (!) mintára kiterjedően]

a MINDENSÉG-FORRÁSA CÉLZOTT ELLENŐRZÉSEKET nyilvánítson meg FOLYAMATOSAN abban az irányban

[főleg a Megújulásokat megélő Közösségek közelében],

hogy van-e esetleg „Rejtettségben” egy vagy akár több

újabb ilyen „(fiatalabb) entitás” „megformálás alatt” vagy már „készen”.

 

Lehetséges, hogy az „entitás” „felismerhetővé tétele” csupán egy „elterelés” volt,

hogy az ELLENŐRZÉSEK irányuljanak és az EDDIGI megnyilvánulásaira,

és így ne legyen észrevehető az,

 hogy egy NAGYBAN HASONLÓ / egyes részeiben hasonló új „szerkezet” „készül fel” újabb Jogosulatlan áramlások (?) „elindítására

 

Fontolgatás, levél-részlet

 

„Az élet megtartása a Földön az emberi lény felelőssége.” (?)

 

     Ha a Föld Közösségét nézzük, akkor a Közösség Egészének [az ide Életre Befogadott teremtők Életének] a Közvetlen GONDOZÓJA a FÖLDANYA.

      A MINDENSÉG-FORRÁSA a FÖLDANYA számára Áraszt ki / AD ÉLET-TERET, amelybe (Összecsendülésre alapulóan) életre Befogadhat egyedi teremtőket. Vannak közöttük olyanok, akik Választhatják az Emberi teremtői formát, és sok egyéb más teremtői-forma is választható.

       Az Emberi formát vagy azok választják [20200420 (2.r.) 5. pont elérhető ITT]

akik a mások felé irányuló FOKOZOTTABB (különleges) GONDOSKODÁS megtanulását és megnyilvánítását választják [az Emberi teremtői-forma kifejezetten GONDOSKODÁS Megnyilvánítása érdekében került megformálásra!],

vagy pedig azok, akik ’egyedi engedélyt’ kaptak e forma választására azért, mert abban könnyebben elkezdhetik az EL-Változásaik megszüntetését.

 

       A Különleges-Gondoskodás megtanulásához EGYRE SZOROSABB belső összekapcsolódást szükséges megformálni magával a FÖLDANYÁVAL, és a különleges ön-épülésben [amelyben tehát azt tanulhatjuk meg, hogyan nyilvánulhatunk meg olyan teremtők felé is Gondoskodóan, akikkel éppen nem élünk családi vagy baráti kapcsolatban] elfogadjuk a FÖLDANYA vezetését / belő útmutatásait.

 

       Nekünk [például emberi formában élő] egyedi teremtőknek a Felelősségünk a SAJÁT Életünk Irányban-Tartására terjed ki [20200908 (214.r.) 81. pontelérhető ITT]. Ez azt jelenti, hogy amikor a FÖLDANYA Befogad a Közösségébe, akkor megformálunk egy Egyetértést arról, hogy az itteni Életünkben milyen teremtési irányokat nyitunk meg, mit szeretnénk TAPASZTALATTÁ felépíteni az életünkben. Ebben az irányban már a mi Felelősségünk is az, hogy megtanuljuk az Egyetértés által meghatározott kereteket betartani. Lehet bármikor kezdeményezni azt, ha Változtatni szeretnénk a korábbi Egyetértésen, de „egyoldalúan” nem léphetünk ki abból, amihez korábban az Egyetértésünket adtunk.

 

        A FÖLD Közösségének ÉLETE [Egésze] Harmoniában Megtartásáért a FÖLDANYA a FELELŐS.

     Erről mi is elfeledkeztünk akkor, amikor a tudatosságunk „elködösült / besötétült”. Elfelejtettük, hogy mi egyedi teremtők „egyedül / magunk” nem boldogulhatunk, mert a Választásainkhoz a teret és megvalósító-áramlásokat itt a FÖLD Közösségén belül a FÖLDANYA ADJA (formálja meg) a számunkra.

     AZ-ÉLET mindig az élő-teremtő és az ő Életét Közvetlenül GONDOZÓK EGYÜTTES (!) megnyilvánulása. Csak ez eredményezheti a Harmonia [vagyis a Megtartható, továbbépíthető Tapasztalat] megformálását.

      Mi egyedi életű teremtők a SAJÁT Életünk megtartásáért / Harmoniában-tartásáért vagyunk Felelősek. Felelősek vagyunk azért, hogy felépítsük (ha ez megsérült bennünk) a TUDATOS ÖN-GONDOSKODÁS képességét, és ezt folyamatosan megnyilvánítsuk, gondozzuk

(1) a saját Életünket,

(2) és a GONDOSKODÓINK által az Életünkhöz ADOTT Személyes Élet-Teret,

(3) az Életünkhöz tartozó áramlásokat (például megformált Közeli-Összekapcsolódásainkat)].

 

      Ha TUDATOSAN Megnyitjuk a Különleges Tudatosodást [azaz azt választjuk, hogy a FÖLDANYA útmutatásával megtanuljuk azt, hogyan nyilvánulhatunk meg a Gondoskodásunkkal olyanok felé is, akikkel nem élünk éppen Általános alapú Közeli-Összekapcsolódásban], a FELELŐSSÉG egy ÚJ IRÁNYÁT NYITJUK MEG az Életünkben. Ilyenkor ’MEGEMELKEDIK’ A FELELŐSSÉGÜNK, és Felelősek vagyunk azért, hogy a Különleges Gondoskodásokban is részt vegyünk a tudásunkhoz / lehetőségeinkhez mérten.

      A SAJÁT ÉLETÜNK HARMONIKUS ÉPÍTÉSÉVEL nagyon sok formában HOZZÁJÁRULHATUNK AHHOZ, hogy a ma még nehezebb helyzetben lévők is megkezdhessék a sorsuk Rendezését. De nem mi vagyunk a Felelősek közvetlenül mások sorsának alakulásáért, és hogy ők milyen választásokat hoznak meg.

 

Azért vagyunk Felelősek,

hogy amely VÁLASZTÁSOKAT mi hoztunk meg

[és formáltuk meg Összecsendüléssé],

azokban az Irányokban

az Életünket építsük / gondozzuk / Harmoniaként nyilvánítsuk meg…”

 

Az írás folytatódik a 826. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!