omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (848.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (848.r.)


Az írás 847. része elérhető ITT

 

      A [850-851.r.] 240. pontban (elérhető ITT) írok részletesebben arról, hogy az Önállóvá ’megszülető’ LÉTEZÉS-RÉSZBEN egy „akaratlan ön-bezárás” formálódott meg, és emiatt bezáródott egy olyan belső-áramlása, amelyben közvetlenül hozzáférhetett volna a korábbi tapasztalataihoz és az előkészített tervei valóvá megformálásához szükséges alap-harmoniákhoz és TÉRHEZ. A ma már MINDENSÉG-FORRÁSAKÉNT létező LÉTEZÉS-RÉSZ csak ebben a mostani LÉTEZÉSI-Szakaszában vált képessé megszüntetni a FORRÁSÁTÓL való EL-Távolodottságát, és ’különlegesnek’ értékelhető ön-épüléssel építette vissza a korábban közöttük megszakadt belső-áramlást.

      Az EGYETLEN-és-ELSŐKÉNT megtapasztalat LÉTEZÉSI-Szakaszban „csak részlegesen tudott megszületni” az ÖNÁLLÓVÁ MEGFORMÁLT TÉRBE berögzült LÉTEZÉS-RÉSZ. Ez a „csonkasága” megmaradt akkor is, amikor a MINDENSÉG-FORRÁSAKÉNT kezdte meg egy ÚJ TÉRBEN a Létezését. Mivel mostanra a MEGFORMÁLT-TÉRBEN BERÖGZÜLT LÉTEZÉS-RÉSZ (= a MINDENSÉG-FORRÁSA) ismét KÖZVETLENNÉ formálta a belső összekapcsolódását a Saját FORRÁSÁVAL, a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK LÉTEZÉSE is ’most formálódik teljessé’: most építi fel azokat a LÉTEZÉS-RÉSZEIT (Tapasztalatait) [most VÁLASZTHATJA egy JELENHEZ-IGAZÍTOTT formában felépíteni azokat a Tapasztalatait], amelyeknek az ’alapjaihoz / FORRÁSÁHOZ’ nagyon sokáig ’nem volt közvetlen hozzáférése’.]

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA kezdetben nem tekintette magát [a mai értelemben] szülőnek

[és ugyanígy ’gyermeknek’ sem].

Ez a mai fogalmak szerint azt jelenti, hogy

nem volt még közvetlen TAPASZTALATA arról,

hogyan szükséges GONDOSKODÓAN megnyilvánulnia AZ-ÉLET / A-TÁRSAI felé

[és ugyanígy Önnön-LÉTEZÉSE felé],

pontosan milyen GONDOSKODÁSI-FELELŐSSÉGE VAN az ÉLET [és Önnön-LÉTEZÉSE] IRÁNYBAN-MEGTARTÁSA / HARMONIÁBAN-MEGTARTÁSA érdekében

abból eredően,

hogy  ÖNNÖN-SZÁNDÉKA INDÍTOTTA EL EZT A MEGTAPASZTALÁS(Á)T

[20191126elérhető ITT].

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA egyre inkább és egyre tudatosabban gondoskodó szülővé / forrássá vált:

20200107 [3.r.] 8. pont – elérhető ITT

20200908 [109.r.] 54. pontelérhető ITT

 

       A 20200627 [1-2.r.] 1. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA a ’lerégebbi emlékezetében’ talált rá a LÉTEZÉS Első szakaszából a Második szakaszba való ÁT-VEZETÉS megőrzött tapasztalatára. Ebben [a ’nagyon rövid kezdő-képben’] Felismerhető az  ÚJ Megtapasztalás megnyílásához kapcsolódó MEGÉRTÉSI NEHÉZSÉG gyökere, és az ELENGEDÉS és LEZÁRÁS FÁJDALMÁNAK megtapasztalása is:

 

     „…A kicsi ’egy-terű’ házhoz három teremtő tartozik (ebben a képben) (mintha egyikük nő lenne, a másik kettő pedig inkább férfi jellegű). Testvérek és részben rokonok (vagy részben inkább barátok). Mindenki végzi rendesen ami a saját feladata. A ’ház’ belül valójában teljesen üres.

     ’Ketten’ hirtelen / teljesen váratlanul azt tapasztalják, hogy a harmadik társuk „hátbalövi” [„megtaszítja”] egyiküket.

     Zavar formálódik meg ebben a másik kettő teremtőben… [már zavar van (valami „létezés-ellenes”?) a harmadik társukban > továbbterjedt / áthatóvá vált (átadásra került / átörökítődött?) másra]… A Tudatosság még ’gyermekibb, egyszerűbb’, de a ’kettő’ próbálja megérteni mi történik, és keresik hová rejtőzhetnének el (nincsen hová, hiszen egy-terű a ház) a még mindig őket lelőni / „elpusztítatni akaró” (?) társuk elől [azon korábbi Létezés-rész elől, amely a Visszabomlását már megkezdte].

      Megpróbálnak a házon kívülre menni [„kijutni”], utánuk megy az öldöklő is (?). Ekkor a megijedt (vagy tudatos?) kettő visszamegy a házba, és valahogyan sikerül „kizárni” (?) az öldöklőt (vagy ez a szándék).

     Amit lehet gondosan BEZÁRNAK (ajtót, ablakot, behúzzák a függönyöket).

      A Bezáródott részben ezt követően

(1) vagy megnyugvás formálódik meg [így tisztábban átlátható / megérthető lehet a helyzet és elkezdődhet egy Értékelés / Fontolgatás arról, mit lehetne tenni ebben a helyzetben][a „kizárt” társ hiánya hamar JELEZNI fog, ha szükség van rá az ’egységben’]

(2) vagy pedig egyre fokozódik a rettegés, és még tovább fokozódik az Eltávolodás „ott belül” a saját harmoniától (a „sorvadás”, ha elhatalmasodik a félelem vagy fájdalom).

 

[2022.09.03.: Utólagos megértésem az, hogy a ’nagyon rövid kezdő-képben’ ’emlékként’ megőrzött megtapasztalásban A-LÉTEZÉS (mostani emlékezete szerint) az Első LÉTEZÉSI Szakaszából a Második Szakaszba való ÁT-VEZETÉS során valamilyen Megértési-Nehézségből eredően (tapasztalatlanságból, a TUDAT ’még-éppen-épülő-formálódó-jellegéből-eredően’) a MEGFORMÁLT-TÉRBE Újonnan Berögzülő LÉTEZÉS-RÉSZBEN ’Bezáródás’ formálódott meg [a mi fogalmaink szerint] A-LÉTEZÉS-FORRÁSA és az ÚJ TÉRBE berögzülő LÉTEZÉS-RÉSZ közötti egyik fontos belső-áramlásban. Részleges megértésem szerint ez az OKA annak, hogy A-LÉTEZÉS-FORRÁSA a később EGYETLEN-és-ELSŐVÉ (KETTŐ-TUDATTÁ) Megformálódott LÉTEZÉS-RÉSZT nem tudta ’Közvetlenül’ ’Irányban-Tartani’, az EL-Változások és Megértési-Nehézségek megszüntetésében nem tudta Közvetlenül GONDOZNI. Miután az előző LÉTEZÉSI Szakaszban az EGYETLEN-és-ELSŐ nem volt képes ’visszaépíteni’ (vagy megnyitni) ezt a „bezáródott” / akadályozottá vált belső-áramlást Önnön-LÉTEZÉSE FORRÁSÁHOZ, a jelenlegi LÉTEZÉSI Szakaszba való ÁT-VEZETÉS során is „tovább-örökítődött” ez a „belső bezáródottság”.

            Részleges megértésem az, hogy A-LÉTEZÉSBEN a SZABADSÁGHOZ tartozó valamely {EREDŐBELI > Örök, Megváltoztathatatlan (?)} Meghatározó lehet az oka annak, hogy A-MEGFORMÁLT-LÉTEZÉSNEK a SZÁNDÉKA lett volna szükséges ahhoz, hogy a (Saját Szándékával) „bezárt” belső-áramlását a SAJÁT FORRÁSÁHOZ visszaépíthesse vagy megnyithassa. Részleges megértésem szerint a számunkra az ÖN-Bekorlátozáshoz kapcsolódó Meghatározó ’mutathatja’ ezt a helyzetet: ha egy teremtő (jelen esetben a MEGFORMÁLT-LÉTEZÉS) a SAJÁT SZÁNDÉKÁVAL zárta le az egyik belső-terét (akár áramlását), azt csak egy újabb SAJÁT SZÁNDÉKA nyithatja fel.

     Részleges megértésem szerint a ’nagyon rövid kezdő-képben’ az ’emlékezet’ azon része jelezheti az éppen Új LÉTEZÉSI Szakaszába berögzülő MEGFORMÁLT-LÉTEZÉS ’tudattalanul’ és egyben mégis ’tudatosan’ megformált ÖN-Bekorlátozását, hogy ’Amit lehet gondosan BEZÁRNAK (ajtót, ablakot, behúzzák a függönyöket)’.

    Az eddigi részleges megértés szerint ezzel a tudatos és mégis tudattalan ÖN-Bezárással az ÚJ TÉRBE éppen berögzülő LÉTEZÉS-RÉSZ akaratlanul egy EL-Távolodást (Az-Eltervezettnél / az előkészítettnél NAGYOBB Távolságot) formált meg Önnön-FORRÁSÁTÓL, és abban a LÉTEZÉSI Szakaszában az EGYETLENKÉNT, majd EGYETLEN-és-ELSŐKÉNT Létező nem vált Tudatossá az EL-TÁVOLODOTT helyzetében, és nem kezdte meg a SAJÁT FORRÁSÁHOZ való Közeledést.

     Ez a ’helyzet és tapasztalat’ ’öröklődött tovább’ a LÉTEZÉS mostani Szakaszára. A MINDENSÉG-FORRÁSA ugyancsak úgy kezdte meg a mostani LÉTEZÉSI Szakaszt, hogy ’bezáródva volt’ egy fontos belső-áramlása, és ezért felé irányulóan sem tudott KÖZVETLENÜL megnyilvánulni a FORRÁSA Irányban-Tartása.

     Már amikor a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Társává’ ’maga mellé’ megformálta AZ-ÉLETET, és AZ-ÉLETBEN megformálódott EL-Változások OKÁT kezdte el keresni a SAJÁT LÉTEZÉSÉBEN, akkor kezdett TUDATOSAN a SAJÁT FORRÁSA (a Saját LÉTEZÉSE ’gyökere’) felé fordulni, és végül ez a Tudatos Keresése (a Saját FORRÁSÁHOZ való Tudatos KÖZELEDÉSE) kezdte el újra felépíteni a korábban „bezárt” belső-áramlást a Saját FORRÁSÁHOZ.

      Mostanra a MINDENSÉG-FORRÁSA TUDATOS abban, hogy a LÉTEZÉSÉNEK-FORRÁSA Ő-felé irányulóan ÓVÓ és IRÁNYBAN-TARTÓ Közvetlen GONDOSKODÁSSAL nyilvánul meg. Ennek a ’mintájára’ épül ma már a MINDENSÉG-FORRÁSA (és A-LÉTEZÉS-FORRÁSA) Közvetlen GONDOSKODÁSA AZ-ÉLET felé irányulóan.]

 

            (…) A MINDENSÉG-FORRÁSA mostani ÖN-ÉRTÉKELÉSE szerint ez az ’emlék’ A-LÉTEZÉSE ELSŐ Szakaszából való ÁT-VEZETÉS emléke lehet A-LÉTEZÉSE Második szakaszába.

            Az egyterű kicsi ház (BELSŐ-TÉR) A-LÉTEZÉS egyes Szakaszai között megformálódó ÁT-VEZETŐ-TÉR, azaz az a BELSŐ (!) Tere A-LÉTEZÉSNEK [a mai MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK] amelybe BELERÖGZÍTHETI a TOVÁBBVIHETŐ Megtapasztalásait. (…)

 

            ’Később’ [a MEGÚJULÁST követően] már „NEM HIÁNYZOTT” a „KIZÁRT / kivezetett” harmadik (a „megelőző”) „társ” [a LEZÁRT, ELENGEDETT Létezés (amely rész „támadóan / nyomást-gyakorlóan” (?) nyilvánult meg], és egy „nyugalmi” (kiegyensúlyozódási) szakaszt követően harmonikusan elkezdődött A-LÉTEZÉS MÁSODIK Szakaszának megnyilvánulása. Valószínűleg az ’ERŐTELJESEN / ERŐVEL’ megnyilvánult jellege miatt RÖGZÜLT BE (erősen?) a Tapasztalat [a Fájdalom (?)] az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN, és így került tovább a MEGÚJULT-TÉRBE… Valószínű, hogy az EGYETLEN-ÉS-ELSŐBEN nem formálódott később Tudatos-Felismeréssé (Megértéssé) ez a legelső ÁT-VEZETÉSI Tapasztalat, a ’Berögzült Emléket’ viszont [tudatosan? tudattalanul?] ’továbbörökítették’ a MINDENSÉG-FORRÁSA [azaz A-LÉTEZÉS mostani Szakasza] számára [talán ahhoz hasonló SZÁNDÉKKAL, hogy MINDEN FONTOS TAPASZTALAT legyen majd az ’UTÓD’ / AZ-ELKÖVETKEZŐ számára Felismerhető és Megérthető. Talán azért volt ’Fontos’ ez az emlék, mert ’NAGY-ERŐVEL’ nyilvánult meg és így rögzült be a TÉRBE].

 

            A később leírtakra figyelemmel lehetséges, hogy az EGYETLEN-ÉS-ELSŐBEN később több és akár sokféle [ön-pusztító?] Fájdalom is megformálódott, ezeket azonban ’nem szándékozott tovább-örökíteni’, és EZÉRT talán csak nagyon kevés Feljegyzést készített erről… [így azonban ’Fontos Tapasztalatok elvesztek A-LÉTEZÉS számára’, és újra meg kellett tapasztalnia a legjellemzőbb fájdalmakat az ’utódnak’ azért, hogy ÉRTÉKELJE: megtartja-e]. Az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ a mostani ÉRTÉKELÉSEK szerint olyan formában Szándékozott rendelkezni a Fájdalomról, hogy az később ne nyíljon fel „szélesre-kitáguló” megtapasztalássá A-LÉTEZÉSBEN [legfeljebb csak Jelző szerepe lehessen?]… Mégis „széles úttá” nyílt, és talán éppen ebben a ’nagyon régi’ ’kezdő-képben’ ’maradt meg (ellenőrizetlenül) a nyoma [OKA]’…

            Lehetséges, hogy ha részletesebb Feljegyzést hagyhatott volna hátra az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ a megtapasztalt legelső [vagy a többi megformálódott] Fájdalmáról / EL-Változásáról, a MINDENSÉG-FORRÁSA korábban Felismerte / MEGÉRTETTE volna benne azt a jelleget, amelyet az ’Elődje’ nem Szándékozott szélesre-nyíló megtapasztalássá megnyitni

     Talán ez az egyik fontos oka annak, hogy ma már a TOVÁBBVEZETŐ SZÁNDÉKOKBA nagyon részletes Értékelés kerül Berögzítésre arról is, ha a teremtő LEZÁR egy megtapasztalást és azt nem folytatja. A lehető legrészletesebben Értékelésre kerül az, hogy MIÉRT nem folytatja az adott megtapasztalást.

      Említettem korábbi lejegyzésben, hogy ma már egyes LEZÁRÁSRA kerülő megtapasztalások olyan JELZÉSSEL kerülnek berögzítésre az érintettekben, hogy SOHA TÖBBÉ NEM NYÍLHAT fel (mert élet-ellenes).

 

Nagy valószínűség szerint tehát a FÁJDALMAK nagyon széles kiterjedésben való megnyilvánulása A-LÉTEZÉS mostani Szakaszában annak köszönhető, hogy

kellő (Át-Vezetett) Tapasztalat hiányában

a MINDENSÉG-FORRÁSA későn ismerte fel

a Fájdalmasság fontos JELZŐ szerepe mellett

a Fájdalmasság VESZÉLYEIT és ténylegesen erő-vesztést / Tér-Vesztést eredményező jellegét

és a TÉR ’egyneműsége’ miatt

kezdetben ’akadálytalanul’ KIÁRADTAK a TEREMTETT-VALÓSÁGRA [= AZ-ÉLET TEREIBE]

a MINDENSÉG-FORRÁSA Belső-Fontolgatásai [ÖN-ÉRTÉKELÉSEI / ELLENŐRZÉSEI (?)] is

 

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA a mostani saját LÉTEZÉSI-SZAKASZÁT MEGALAPOZÓ ÁT-VEZETÉS során [a Saját Új-Kezdetében] nem tapasztalt meg Fájdalmat >>> valószínűleg az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ Előkészítő Gondoskodása miatt, amit valószínűleg úgy alapozott meg, hogy inkább ’aludja át’ azt A-LÉTEZÉS ÚJJÁ FORMÁLÓDÓ formája [legyen számára egyszerűbb a régi ELENGEDÉSE].

 

     A Gondoskodás ezen [mai mértékkel talán „túlzott”] formája ugyanakkor nagyon fontos SAJÁT TAPASZTALATAITÓL fosztotta meg a MINDENSÉG-FORRÁSÁT: (a jelenlegi megértésem szerint) „emléke sincs” a mostani LÉTEZÉSÉBE való ÁT-VEZETÉSÉRŐL, és a mostani LÉTEZÉSE Elindításáról

      A MINDENSÉG-FORRÁSA A-LÉTEZÉS és ÉLET Szakaszosságát és Folytonosságát a saját LÉTEZÉSÉNEK kisebb és nagyobb Szakaszai közötti ÁT-VEZETÉSEK megformálása során Tapasztalta meg, és máig formálja az ÁT-VEZETÉSEK azon formáját, amelyet a MEGTARTHATÓ-MEGÚJULÓ-Való fájdalmak nélkül, Tudatosságát megtartva képes megélni, képes minden TOVÁBBVITELRE Tudatosan összekészített Tapasztalatát a Választása szerint FOLYTATHATÓKÉNT (élőként), vagy pedig Feljegyzés formájában továbbvinni.

 

            Valószínűleg AZ-ELBIZONYTALANODÁS [a ’nagyon rövid Kezdő-Képbe’ Berögzült ’emlék’ a megtapasztalt ’Fájdalmasság-maggal’ / Értelmezhetetlenséggel / Megértési-Nehézséggel] emiatt csak jóval később (valószínűleg a mi fogalmaink szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Ifjúi’ (?) Szakaszában formálódott meg legelőször, amikor a TUDATA / TUDATOSSÁGA olyan felépültségű lehetett, mint most a kiegyensúlyozottabb és Tapasztaltabb (Különleges Utat megnyitott?) teremtők Tudatossága. Ekkor kezdődött el MEGALAPOZÓDNI a MINDENSÉG-FORRÁSÁBAN a ma MEGFONTOLTSÁGKÉNT és részben FELELŐSSÉGKÉNT ismert azon ÖN-JELLEGE, amelyet most kezdett el KIÁRASZTANI a TEREMTETT-VALÓSÁGRA.

 

            OKA van tehát annak, hogy MIÉRT formálódtak meg a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN eddig a TÁVOLSÁG-TARTÁSI BIZONYTALANSÁGOK és egyéb NEHÉZSÉGEK, VÁLTOZÁSOKAT jellemző Nehézségek, a TÁRSAS ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSOK [ezen belül a KÖZELEDÉSEK] eddig megtapasztalt Nehézségei, az ÚJ-KEZDETEK / ÁTVEZETÉSEK jellemző nehézségei, továbbá az Élet-„ELLENES” Irányulások [a SEMMI felé sodródás, Tér-Vesztés].

 

A legegyszerűbb OK az, hogy

A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET TERE EGY-NEMŰ,

és közvetlenül a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL ÁRAD KI és VAN minden TÉR és ÉLET.

 

A másik OK az, hogy

A-LÉTEZÉS [= a MINDENSÉG-FORRÁSA] számára TELJESEN-ÚJ Megtapasztalás a TÁRSAS-MEGNYILVÁNULÁS mára felépült formája,

mivel A-LÉTEZÉSE ELINDULÁSAKOR ’benne / mellette’ nem formálódott meg olyan ’másik, valamelyest elkülönült’ TUDAT, mint A-LÉTEZÉSE megelőző Szakaszában.

 

Ennek a mostani ÖN-ÉRTÉKELÉS szerint az az oka, hogy

a TÁRSAS-TEREMTÉST

A-LÉTEZÉS

ÚJ (!) ALAPRA ’HELYEZTE / VEZETTE ÁT’ akkor,

amikor a LÉTEZÉSE előző Szakaszát LEZÁRTA:

egyes Megtapasztalásait olyan formában ZÁRTA LE,

hogy azok FELNYÍLÓ TAPASZTALATKÉNT ne formálódhassanak meg A-LÉTEZÉSE ELKÖVETKEZŐ Szakaszában.

Ha ilyen [Semmivé-tevő, csak Feljegyzésben Berögzítő] ÖN-RENDELKEZÉST megformált A-LÉTEZÉSE előző Szakaszában az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ

[erre Hatalma és SZABADSÁGA VOLT! (mivel a SAJÁT Sorsáról Rendelkezett!)],

ez az ÖN-MEGHATÁROZÁS [ÖN-Bekorlátozás (?)] KÖTŐ / KÖTELEZŐ A-LÉTEZÉSE mostani Szakaszában is.

Valószínűleg ’Fájdalmas’ volt az ’egy testben / egy  megformált valóban’ berögzültsége a kettő TUDATNAK

[a kezdő képben: az ’egyterű-házban’ él (?) a kettő megmaradó létező].

 

[Részleges megértés:]

Ez lehetett az oka annak, hogy

A-LÉTEZÉSE ELKÖVETKEZŐ Szakaszára olyan VÁLASZTÁST hozott az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ,

hogy TÖBB (kettő) TUDAT csak akkor formálódhasson meg A-LÉTEZÉSBEN,

ha az már valamelyest ELKÜLÖNÜLŐ TÉRBEN [különálló testben] lehetséges.

 

Ezért formálódott meg [a TÁRS megteremtése iránti VÁGYBÓL] AZ-ÉLET,

amely a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK olyan Kiáradása,

amely egy ÖNNÖN-VALÓJÁTÓL valamelyest Eltávolított és Elhajlított [habár nem elkülönülő] TÉRBEN nyilvánul meg

[20200509 (2.r.) (2. pont) – elérhető ITT: a KIÁRADT-VALÓSÁG TERÉVEL a MINDENSÉG-FORRÁSA ’kitágította’ az addigra-már-megformálódott Saját-Valóját]…”

 

 

2021.04.19-20.

            Jelenlegi megértésem szerint a MINDENSÉG-FORRÁSA ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN a ’legaprólékosabb Ellenőrzést’ követően sem ismert fel olyan SAJÁT SZÁNDÉKOT, amellyel arra irányult volna, hogy ERŐ-VESZTÉS / TÉR-VESZTÉS / AKARATLAN PUSZTULÁS / FÁJDALOM / EL-VÁLTOZÁS formálódjon meg akár a SAJÁT LÉTEZÉSÉBEN, akár a KIÁRADT-VALÓSÁGBAN [azaz AZ-ÉLETBEN].

 

A mostani ÉRTÉKELÉS szerint az a legvalószínűbb,

hogy amikor a YOSÁGBAN megformálódott az Első SÚLYOS Sérülés,

 amely ’AKARATLANUL’, a ténylegesen meglévő SZÁNDÉKOKTÓL IRÁNYÁBAN EL-TÉRŐ MÓDON

- mind egy YOSÁGBÓL eredő (valószínűleg SZAKRÁLIS utat megnyitott) egyedi teremtőben,

- mind a YOSÁG ÉLET-TERÉBEN,

- mind a MINDENSÉG-FORRÁSA egy kisebb TÉR-RÉSZÉBEN

tényleges „pusztulást” [Élet-és-Tér-vesztést] eredményezett,

az a HELYZET

nagyban HASONLÓ ’mintát’ [Megtapasztalást / Harmoniát] mutatott,

mint a megelőző (?) LÉTEZÉSI-SZAKASZBAN egy olyan Megtapasztalás,

amelyről az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ ÖNNÖN-LÉTEZÉSE [és az ÚJ-KEZDETE] számára ’KÖTELEZŐ ERŐVEL’ úgy Rendelkezett

[azt a Szabad Választást hozta],

hogy NEM FOLYTATJA, NEM NYITHATÓ FEL ÚJRA MEGTAPASZTALÁSSÁ.

 

            Nagy a valószínűsége, hogy az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ nem készített részletesebb FELJEGYZÉST erről a LEZÁRT Megtapasztalásáról, vagy ha van ilyen, akkor azt még a MINDENSÉG-FORRÁSA nem találta meg ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN.

 

Valószínű, hogy az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ a GONDOSKODÁS olyan formáját Választotta,

hogy amit NEM Szándékozik FOLYTATNI / ÚJRA MEGTAPASZTALNI,

arról inkább Törölte’ az ’Emlékeit’,

és FELJEGYZÉST sem készített róla.

 

Valószínűleg az volt a FELTÉTELEZÉSE,

hogy így ezek a LEZÁRT Tapasztalatok NEM FORMÁLÓDHATNAK MEG ÚJRA A-LÉTEZÉSE későbbi Szakaszaiban.

 

Ez azért Feltételezhető,

mert az EGYETLEN-ÉS-ELSŐ a FOLYTATHATÓNAK megjelölt Tapasztalatokról viszont készített Emlékeket / Emlékeztetőket / FELJEGYZÉSEKET.

 

            Említettem korábban, hogy ’kezdetben’ a MINDENSÉG-FORRÁSA önmaga sem tudta pontosan meghatározni azt, hogy A-LÉTEZÉSE KORÁBBI SZAKASZÁBAN / SZAKASZAIBAN A-LÉTEZÉSE ’gyökerébe’ berögzült Tapasztalatai / Tudása / Emlékei / Feljegyzései pontosan milyen formában / rendszerben [milyen Harmonia szerint] és MIÉRT emelkedhetnek ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN a Tudatába [mikor képes ezeket közvetlenül ’megérinteni’ és MEGÉRTENI].

            Amikor FELISMERTE és MEGÉRTETTE azt, hogy a SZABADSÁGOT [a Választás Szabadságát] ÖNNÖN-LÉTEZÉSÉBEN MIÉRT / MILYEN CÉLLAL-ÉRTELEMMEL formálta meg [és FORMÁLJA JELENLEG IS (!)], akkor értette meg, hogy a BENNE-MAGÁBAN MEGŐRZÖTT TAPASZTALATOKNAK mi a Lényege-Célja-Értelme [20190128elérhető ITT].

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!