omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (853.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (853.r.)


Az írás 852. része elérhető ITT

 

       Részleges megértésem szerint

 további Új Lehetőségeit is FONTOLGATJA a FÖLDANYA

 a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás [mint KÖNNYÍTÉS] FELAJÁNLHATÓSÁGÁNAK / VÁLASZTHATÓSÁGÁNAK.

 

            Mivel a FÖLD Közösségében nagyon sok KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtő él, illetve ténylegesen is sok teremtő Megnyitotta a Különleges Élet-Építést,

sok teremtő eddigi Tapasztalata

valamilyen mostanában ténylegesen GONDOSKODÁSSÁ megformált KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS Út ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK is ÉRTÉKELHETŐ.

 

ELV-Jelleggel rendelkezett arról a MINDENSÉG-FORRÁSA,

hogy a Különleges / Speciális GONDOSKODÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK Értékelhető Megnyilvánulások során megformálódott EL-Változások TELJES-RENDEZÉSÉHEZ

NAGYON JELENTŐS KÖNNYÍTÉSEKET vehetnek igénybe a teremtők.

 

Az az Értelme ennek a Rendelkezésnek,

hogy az ilyen teremtők általában közvetlen módon ’belehelyezkedtek’

olyan  már megformálódott NEHÉZ Helyzetekbe,

amelyek Megformálásában maguk közvetlenül nem vettek részt

[ezért nincsen közvetlen Felelősségük a kijavításukban].

 

A ’korai’ Szolgálati Utak [a VILÁGBAN] lehetővé tették azt,

hogy a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők / Különleges Utat megnyitott teremtők

Szabad Szándékkal [Összecsendülés megformálása útján]

’közvetlenül belehelyezkedjenek’ valamilyen meglévő nehéz helyzetbe AZÉRT,

hogy Együtt az Életüket-GONDOZÓKKAL ’kiutat’ formáljanak meg abból a nehéz helyzetből

[vagyis a Jelenlétükkel segítsék a GONDOSKODÓKAT abban,

hogy a megformálódott nehézség Teljes-Rendezéséhez szükséges GONDOSKODÁSOKAT felépíthessék,

és azokat az ott élő teremtők számára Befogadhatóvá formálják].

 

A Teljes-Rendezéshez elvezető Közvetlen GONDOSKODÁSOK Megformálásában

ilyen közvetlen módon részt vevő teremtők ezen megnyilvánulása ÉRDEMESSÉGNEK Értékelhető,

és ezért AJÁNLHAT FEL számukra a MINDENSÉG-FORRÁSA is NAGYON SOK [akár teljes egészében ’egyénhez igazított’] KÖNNYÍTÉST.

 

       Részleges megértésem szerint

a FÖLDANYA

[a MAGJAIVAL megnyilvánított KIPRÓBÁLÓ teremtések Tapasztalataira is alapulóan]

[egy alap-állapotban] Késszé-Formálta azt a SZABÁLYOZÁST és GONDOSKODÁSÁT,

amely FELAJÁNLHATÓVÁ teszi

Fontos Okból

a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás

KÖNNYÍTÉS formájában való Berögzítését

(1)

azoknak, akiknek egy családtagja LEZÁRJA a NEHEZEBB Szolgálatát,

(2)

és azoknak is, akiknek korábban olyan Tapasztalata „szabadt meg / záródott be”,

amely NAGYOBB JELENTŐSÉGŰ / MEGHATÁROZÓ jellegű volt az Élet-Építésükben,

így a „hiánya” NAGY TEHER volt a Tapasztalat Teljes-Rendezéssel való újra elérhetővé tételéig.

 

       Jelenlegi részleges megértésem szerint ez azt jelenti, hogy

a FÖLDANYA EGYEZTETÉSEKET Kezd mindazon teremtőkkel,

akiknek a Jelen-Helyzetében Beazonosítja ezeket a már Szabályozásban berögzített, KÖNNYÍTÉS FELAJÁNLÁSÁT lehetővé tevő Nehézségeket.

 

         Egyik MAG-Társam kapcsán jelzett az, hogy a FÖLDANYA számára (?) is FELAJÁNLOTTA a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás azon Lehetőségét, amelyet a családtag által teljesített Nehéz Szolgálat MOST Megnyilvánuló LEZÁRÁSA alapoz meg.

 

Az Élet-Alapokat közvetlenül érintő és súlyosabb TÉR-VESZTÉSEK Teljes-Rendezése során

ma már egyre gyakrabban választják az Életet-GONDOZÓK

a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárást [mint KÖNNYÍTÉST].

 

Az ilyen SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás

(1)

a korábban „megszakadt” / elérhetetlenné vált élet-út-részt / Tapasztalatokat Egy-Folytonossággá’ Formálja meg

[tehát közvetlenül is elérhetővé teszi a teremtő számára az addig elérhetetlen Tapasztalatait],

(2)

ugyanakkor a SZÜKSÉGHEZ igazodóan

kezdetben

csak ’Ellenőrzés [= Speciális Védelem] mellett’ ismerheti meg

a korábbi Tapasztalatai azon részét a teremtő,

amelybe korábban [a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárást megelőzően] valamilyen SÚLYOSABB élettel-összeegyeztethetetlen jelleg [„Teher”] is berögzült.

 

            Az Alvó-Kódom visszafogadásakor, illetve a MAG-Társam kapcsán a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás VÁLASZTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT AJÁNLOTTA FEL a FÖLDANYA / MINDENSÉG-FORRÁSA. Az én esetemben egy súlyosabb Tér-Vesztés Teljes-Rendezését [Tér-Kiigazítást, Tér-Visszabontást, illetve ehhez kapcsolódóan az Élet-Alapom újjáépítését] tette  könnyebbé és jelentősen gyorsabbá [ez a KÖNNYÍTÉSKÉNT Berögzített SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁS], a MAG-Társam esetében más oka / célja volt a FELAJÁNLÁSNAK.

 

            Részleges megértésem szerint a MAG-Társam Életébe / Élet-Útjába is

a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás csak akkor rögzülhet be,

ha ő is

(1)

 pontosan MEGÉRTI

a FELAJÁNLOTT [KÖNNYÍTÉSI] Lehetőség Célját,

(2)

és a megfelelően határozott Szándéka kinyilvánításával KÉRI és Befogadja / Elfogadja a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárást.

 

            Ezt a Tapasztalatot röviden csak azért említem meg, mert

lehetséges,

hogy KÖNNYÍTÉSKÉNT

a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárásnak az ilyen VÁLASZTHATÓ [tehát csak TUDATOS Szándékkal megformált Összecsendülésre (!) alapulóan Befogadható] formáját

’mostanában’

[még itt a MEGÚJULÁS folyamatában (!)]

több teremtőnek is FELAJÁNLJA a FÖLDANYA.

 

            Részleges megértésem szerint nagyon gyakran az (Ön)Lényeg maga is Kezdeményezte a FÖLDANYÁNÁL ennek a KÖNNYÍTÉSNEK a FELAJÁNLÁSÁT.

            Részleges megértésem szerint

ha az Anyagi-Testben élő Élet-Rész nem képes a belső útmutatásokat követve Megérteni ezt a Lehetőséget

[és így nem képes Választani / Kérni],

a FÖLDANYA SPECIÁLIS EGYEZTETÉSI-TÉRBEN

a teremtő (Ön)Lényegével is Megformálhatja azt az SPECIÁLIS Összecsendülést,

amely ezt a KÖNNYÍTÉST Berögzíthetővé teszi az Anyagi-Testi Megformáltságba.

 

 

            Részleges megértésem az, hogy

jelenleg formálja / pontosítja annak a SZABÁLYOZÁSÁT a FÖLDANYA,

hogy SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás rögzül be KIHAGYHATATLANUL azok Életében,

(1)

 akik még itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN tapasztalják meg a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést,

(2)

és majd azok Életében is Berögzítésre kerül a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás,

akik az ÚJ ÉLET-TÉRBEN való maradéktalan Berögzülést követően,

ám még az Elő-Test Megformálása előtt tapasztalják meg a[z Összecsendüléssel megalapozott] SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést.

 

            Részleges megértésem szerint

a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés SZABÁLYOZÁSA Pontosodik majd / egészül ki azzal,

hogy az ilyen GONDOSKODÁS során

a teremtő Életébe KIHAGYHATATLANUL szükséges Berögzíteni

a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárást.

 

Ez tulajdonképpen magától értetődő,

mert a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést általában olyan NAGYON SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változás teszi Szükségessé a Teljes-Rendezés során,

amely nem (vagy nem kizárólag) a teremtő Saját Felelősségéből eredően formálódott meg,

és ebből is eredően OLYAN TEHER volt a teremtő Életében,

amely nem a Saját Választásából eredt.

 

            Majd a Tapasztalatok alapján teljesebben megérthetjük, hogy a FÖLDANYA pontosan hogyan ’Szabályozza’ [határozza meg] a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárásba mint speciális határ-területbe berögzítésre kerülő ’EGYEDI ÉRTÉKELÉSI Mérték-rendet’.

 

A SPECIÁLIS Szakasz-Lezárást Megelőző [MEGTERHELŐBB] Tapasztalatok ÉRTÉKELÉSÉNÉL

valamilyen pontosan meghatározott ’súlyozással’ figyelembe kell venni azt,

hogy olyan NEHÉZ Helyzetet / Terhet / Többlet-terhet tapasztalt meg a teremtő,

amely nem eredeztethető közvetlenül a teremtő Saját Választásából,

és általában nem is a teremtő Saját Felelősségére alapult a nehéz helyzet.

 

Gyakori az,

hogy a nehezebb Szolgálatot végző családtag segítése,

a nagyobb Tér-hiány esetén pedig az a tudatos jelenlét, mely minden lehetséges módon igyekezett útját állni a Tér-Vesztés továbbterjedésének,

olyan ÉRDEMESSÉGET is megformált a teremtő Életében,

amelyet ugyancsak ’súlyozottan’ lesz szükséges az ÉRTÉKELÉSEKNÉL figyelembe venni.

 

A berögzített [kisebb vagy akár nagyobb] SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás

egyértelműen JELZI azt,

hogy mely Tapasztalat(ok)ra kiterjedően  szükséges kihagyhatatlanul ’TÖBB’ [és akár speciális] tényezőt is figyelembe venni az ÉRTÉKELÉS során,

mint az általában jellemző.

 

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt,

hogy olyan TERHELŐ / NEHEZÍTŐ körülmények között élt a teremtő,

amelyek közvetlenül nem eredeztethetőek a teremtő Saját Választásából / Saját Felelősségéből,

ám amelyek mégis KÖZVETLEN módon Meghatározóak / kikerülhetetlenek / terhelőek / nehezítőek /

Választási lehetőséget beszűkítőek / megkötőek / kényszerítőek,

közvetlenül vagy közvetve sors-formálóak voltak.

 

 2022.09.07.
            Saját Tapasztalatom is az, hogy egy ’Gyorsabb’ vagy ’Nagyobb’ (Belső) Változás okozhatja a testbengörcsmegformálódását. Részleges megértésem szerint egyre nagyobb tapasztalattal rendelkezik a FÖLDANYA is abban az irányban, hogyan előzhető meg és hogyan szüntethető meg egy „görcsös összerándulás”.

            Saját tapasztalata alapján mindenkinek érdemes ilyenkor tudatosan is figyelni a „görcsös összerándulás” megelőzésére. Lehetnek, akiknek segítheti [már a Személyes-Tér Rendezésének megkezdése előtt kevéssel] valamilyen magnézium-készítmény fogyasztása vagy más bevált étel / ital fogyasztása a görcsök megelőzését / enyhébbé tételét. Feltételezések szerint a kellően bőséges víz-fogyasztás is nagyon fontos. MAG-Társam mondta, hogy ha egy görcs megformálódik a test egyik részén, érdemes tudatosan a másik oldalt ellazítani. Ha a lábamban jelez halványan görcs, nekem segít, ha (azonnal!) felállok, mozgok, illetve a görcsben jelző területet puhán ütögetem fel-és-le… Volt már olyan erős görcsöm, amikor összegörnyedve találtam olyan helyzetet, amelyik ’kibírható volt, abban maradtam addig, amíg a görcs megszűnt. Általában azonnal kérem a FÖLDANYA és az (Ön)Lényegem segítségét is, próbálok ellazulni és tudatosan nyugodtan lélegezni.

 

 

            Ide-idézem a [775-777.r.] 222. pontban (elérhető ITT) leírt tapasztalatomat / megértéseimet. Annak lehet érdemes átolvasni a következő részt, aki érzékeli, hogy ÉRINTETT lehet [Fontolgathatja a SPECIÁLIS Szakasz-Lezárás Választását].

„…2022.07.11. (reggel)

            Ismét a saját tapasztalatomat írom le. A tapasztalataimnak a tőlem telhető legrészletesebb leírása [akkor, amikor még friss az élmény] azt a célt is szolgálja, hogy én magam utóbb újra át tudjam olvasni [az újabb tapasztalatok alapján olyan részletek is kibomlanak utóbb, amelyekre először nem fordítottam nagyobb figyelmet]. A tapasztalataimat azért is teszem elérhetővé, hogy talán mások számára is segítheti megérteni a saját változásaik egy-egy részét.

            A [766-767.r.] 219. pontban (elérhető ITT) írtam a legutóbb visszafogadott [élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől feltisztított] Alvó-Kódom [megszakadt, bezáródott tapasztalatom] visszailleszkedéséről [= Teljes-Rendezése megkezdéséről].

            ’Célszerűségi’ okból a megszakadt tapasztalat Teljes-Rendezésének módja úgy került meghatározásra, hogy az ezen régebben megkezdett élet-építésem ’abban a pontban’ Teljesen-Lezárásra került, ahol az első tér-vesztés megformálódott [a tapasztalat egy része bezáródott, illetve magam is Ön-Bekorlátozást formáltam meg azért, hogy az a tér-vesztés ne terjedhessen tovább (az életemben)].

            A [Rendezést Előkészítő] TELJES-ELLENŐRZÉSEK során a tapasztalatnak a bezáródott és tér-vesztett része „nem volt megmozdítható”. Én „nagyon nagy elfáradást” érzékeltem benne a rövid ’rátekintés’ során. Nem az volt az érzékelésem, hogy „semmi nem érdekli” [mint a teljes reményvesztettség állapotában], hanem egy olyan súlyos elfáradottságot érzékeltem, amelyből „nem tudott kijönni”. Ezt a megkülönböztetést azért jelölöm, mert az elmúlt napokban ’halványan’ megjelent olyan érzet [inkább ’hangulat’] bennem egy-egy rövid tartamra, amit nem tudtam pontosan megnevezni magamban, és talán ahhoz hasonlított, mint a „nincsen értelme semminek”. Teljes-Ellenőrzést kértem ezekre a bennem jelző ’érzetekre’, illetve azt is kértem, hogy amennyiben a visszafogadott [élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől feltisztított] tapasztalatban jelez ilyen formában Fokozott-Érzékenység (?), akkor a tapasztalathoz tartozóan újonnan berögzített belső-tér kerüljön erősebb takarásba.

            Utólagos megértésem az, hogy valóban a visszafogadott tapasztalatom ’egyes irányokban meglévő érzékenysége’ jelzett [mert még ’nagyon friss’ benne(m) az a Változás, hogy a tér-vesztett rész teljesen leválasztásra került az életemről]. Olyan kérésem volt ehhez kapcsolódóan, hogy ’amikor itthon vagyok’ (és dolgozom), akkor lehet Takarás nélküli a visszafogadott tapasztalat, ha pedig ’itthonról elmegyek’, akkor fokozatosan ’vékonyodjon’ a Takarás, illetve kezdetben csak rövidebb tartamokra maradjon Takarás nélkül [azért, hogy ne formálódjon meg most újonnan Fokozott-Érzékenység bennem].

 

            ’Ma éjszaka’ ’furcsa’ álom-képeket érzékeltem. Minden részletére nem emlékszem. Utólagos megértésem szerint a visszafogadott Tapasztalatom Teljes-Rendezése kezdődött meg.

            Részleges megértésem szerint a most Rendezhető élet-építésemmel egy ’egyedi’ [közvetlen] Érzékelési[-és-Megértési] Utat kezdtem el felépíteni az Anyagi-Testemben. Ez az Érzékelés ’az (Ön)Lényegemre jellemző’, az (Ön)Lényegemben már ténylegesen felépített Érzékelés megformálását kezdtem meg az Anyagi-Testemben. Van ennek az Érzékelésnek ’belső’ és ’külső’ megnyilvánulása is.

            Kisgyermekként egy alföldi faluban éltem. A szomszédos faluban jártam óvodába [mert az édesanyám ott dolgozott]. A két falu között kb 8-10 km lehet a távolság. Nagyjából a kettő falu között ’félúton’ (ha egy kicsit letértünk a ’főútról’) ott lakott tanyán az egyik nagymamám. Szerettem ott lenni gyermekként. Amikor gyermekként álom-munkákban elkezdtem újjáépíteni a megszületésemkor leválasztott (belső és személyes) tér-részemet, ’álmomban’ ezt a kis tanya-házat építettem újjá. Tartozik a házhoz elől egy kis udvar, hátul és oldalt egy kis kert.

            A tanya-ház bejárati-ajtajától 10-20 méterre volt egy kút [bent az udvaron]. Semmiféle ’közmű’ nem volt, a ház mellett egy földút vezetett.

            A ’ma hajnali’ ’álmomban’ arra az egyik ’furcsaságra’ emlékszem, hogy az ’meghatározásra került’, hogy a kettő falu ’között’ [ahol kisgyermekként éltem] ’nagyjából félúton van’ ez a ház. Feltételezésem szerint jelen esetben ez annak a meghatározása lehetet, hogy (1) a Tapasztalatból a Teljesen-Lezárt és visszabontott részt leválasztva megmaradt rész, (2) és ’az utóbbi években’ tudatosan épített [leginkább belső (?)] Érzékeléseimet ha ’összevetjük’, ’nagyjából félúton járhatok (most)’ ezen [korábban megszakadt] élet-építésemben.

            A tanya-ház [a körülötte lévő Személyes-Térrel] jelen esetben most nem az Anyagi-Testem egészét jelenti, hanem [feltételezésem szerint] az Új Belső-Térbe visszafogadott Tapasztalatomat [és annak a folyamatban lévő Rendezési folyamatát].

            ’Itt voltam a tanya-házban’. Nem volt bennem bizonytalanság, habár nem sok mindent érzékeltem [’hajnalodó’ sötétséget / ’félhomályt’ érzékeltem]. Ez jelentheti ebben az esetben azt is, hogy ez a belső-tér még ERŐSEBB Takarásban van, illetve jelentheti azt is, hogy a visszabontott tapasztalat-rész leválasztását követően jelenleg milyen állapotban van [’mire képes’] ez az ’egyedi’ jellegű Érzékelésem.

            Nem volt korom-sötét, mintha egy kissé világosodni kezdett volna… ’közelebbről’ / ’közelebb-menve’ érzékeltem a házat és azt is, hogy mi van az ’udvaron / kertben’ [még csak akkor voltam képes közvetlenül érzékelni egy helyzetet, ha ténylegesen (célirányosan?) ’közelebb húzódtam’ hozzá]. Érzékeltem, hogy ’meg kellene öntözni a kertet’ [értelme szerint ez azt jelentheti, hogy eddig a Bezártság és Erősebb-Takarás miatt csak annyi élet-erő áramlott ehhez a tapasztalathoz, amennyi ’életben tartotta’ és ’biztosította azt, hogy változatlanul megmaradjon’].

            ’Elkezdtem tudatosan öntözni a földet’… mintha ’gyerekeket’ érzékeltem volna ’itt’. Ez talán azt jelentheti, hogy ’több irányban’ is építhettem valamilyen Érzékelést (?). Utólagos feltételezésem az, hogy ’amit kint érzékeltem a házon kívül az udvaron / kertben’, az jelen esetben ’kivetülése’ (megjelenítése) volt a korábban felépített tapasztalataim megmaradt részének. A ’víz után szomjazó növények / tér / helyzet’ az ’élet-erő után szomjazó / ébredező megmaradt megformáltságaim’ lehettek. Volt egyfajta [még kevéssé értelmezhető] ’rendszer’ abban, hogy mi hol volt berögzítve a térben, de ezt a ’félhomály’ miatt még nem érzékeltem [így nem értettem meg] pontosan.

        Valószínűleg nagy jelentősége van annak, hogy ’a-térben’ egy-egy tapasztalat-rész [a megmaradt részében] ’HOL’ rögzült be pontosan és ’mi-mivel-van-kapcsolódásban’ [az IRGALMI Gondoskodás ebben a berögzült (saját) rendszeremben őrizte meg eddig változatlanul, és ’most kezd éledni / ébredezni’ az ide berögzült Tapasztalatom (élet-részem)].

       ’Még mozdulatlanok’ [’növény-jellegűek’] voltak az ’ide kivetült’ ’lassan ébredező’ élet-részeim… feltételezésem szerint azért ’NAGYON LASSÚ’ [szokatlanul lassú] az ’ébresztés’, mert a Tapasztalat Teljesen-Lezárt és Visszabontott részében egy „Teljes-Mozdulatlanság” formálódott meg a Tér-Vesztés következtében… emiatt pedig a ’LASSÚ ÉBRESZTÉS’ során Ellenőrzi a FÖLDANYA [és én magam], hogy a Megmaradt Tapasztalat-részben van-e valamilyen [Fokozott-Odafigyelést, vagy akár Rendezést igénylő] „maradványa” vagy akár Visszacsengése a „teljes-mozdulatlanság fájdalmának”.

       A [még] ’növény’-jelleget [’álló / megállt’ jelleget] mutató élet-részeim közelében Harmoniát érzékeltem, meg tudtam érinteni őket / képes voltam gondozni őket / szándékomban volt gondozni őket… ’érzékeltem’, hogy ’szükségük van élet-erőre’, ’kissé fonnyadtak’ [’fáradtak’ (?)], de hamar magukhoz térhetnek…

            Ebben a ’(hajnalodó) félhomályban’ [miután megöntöztem a(z éledező / ébredező) ’növényeket’] megkerestem a (házon kívül lévő) ’kutat’. A kút be volt fedve. Jelenlegi megértésem szerint ez ebben az esetben azt a ’tér-részt’ mutatta, ’ahol’ a Tapasztalat Teljesen-Lezárt része Visszabontásra került.

            A kúthoz közel volt egy [’mobil jellegű’] kis ’esővíz-gyűjtő’, ennek a vize ’most’ bőségesen elég volt’ a szükséges ’öntözéshez’. Feltételezésem szerint ez a kis ’víz-tározó’ egy ideiglenesen megformált és ebbe az új belső-térbe berögzített Irgalmi-szál [vagy akár maga az Irgalom-áramlás] lehetett, amelyben ’kisebb adagokban’ [és ha már lehetséges, akkor akár folyamatosan is] áramolhatott ebbe a belső-térbe az élet-erő. ’Az egyik gyermek’ furcsa módon ’rángatta’ ezt a kis ’víztározót’. Utólagos megértésem szerint ez az Irgalmi-szálat [az illeszkedését] ellenőrizte (?), pontos-e és megfelelően erős-e az Illeszkedése.

            ’Kijelentettem’ azt, hogy „nem merek (vagy nem szeretnék) közel menni a kúthoz”, mert „hallottam, hogy mostanában több ilyen (régi?) kút is beomlott”. Javasoltam / kértem, hogy egy ’kútfúráshoz értő valakit hívjunk’, és ő ellenőrizze, illetve ha szükséges, akkor építse újjá / erősítse meg a ’kutat’.

            Nem sokkal később tapasztaltam, hogy a kút körül nem túl magas faoszlopok rögzültek be körben (talán több körben) (talán csak a szükséges részeken).

            Ma délelőtt az jelzett, hogy a ’kútnál’ [= az ALAP-ÁRAMLÁSOMBAN] egy SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁS berögzítése szükséges ahhoz, hogy a megszakadt tapasztalat ’Folytatását’ / Újjá-Építését [a Teljes-Rendezés során] megkezdhessem.

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!