omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (854.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (854.r.)


Az írás 853. része elérhető ITT

 

            A [608.r.] 192. pont (2) alpontban írtam a REND-TÉTELEK során [KÖNNYÍTÉSSEL] megformálható ilyen SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁSRÓL (elérhető ITT). Abban a korábbi írás-részben a tér-vesztést [illetve a megkezdett tapasztalat teljes visszabomlását] egy „kitaszítás” jellegű megtapasztalás formálta meg. Nálam a tér-vesztés más okból formálódott meg, de a Teljes-Rendezés olyan formában nyilvánul meg, hogy a Tapasztalatom egyes részei Teljesen Visszabontásra kerültek, tehát ’abban a korábbi megformált-valójában’ számomra semmivé váltak, a Visszabontott Tapasztalat-részről ’csupán’ FELJEGYZÉS került berögzítésre az Anyagi-Testemben. A korábbi írás-részben említett helyzet annyiban is más, mint az én helyzetem, hogy bennem a korábban Befogadott ’Alapja’ a Megtapasztalásnak nem vált semmivé, így [mivel Választottam a Tapasztalat Folytatását / újjá-építését] az ’Alapját’ nem kellett újra Befogadnom [csupán Jelenhez-Igazította a FÖLDANYA, aminek az Értelme az, hogy ’EGYBE-Igazította’ a jelenleg meglévő többi Összecsendülésemmel / a jelenleg megnyitott Teremtési-Irányaimmal].

 

       „…A „kitaszítottá” vált (tér-vesztett) MAGOK ’speciálisnak’ tekinthető ’visszavezetése’ Megértését segítő kép: amikor a FÖLDANYA Befogadásába kerültek ezek a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők, elkezdték építeni az Élet-Útjukat (a FÖLD Közösségében, Anyagi-Testben élve)(az Anyagi-Test akkor még jelentősen más volt mint ma). Ezt az Élet-Építést elképzelhetjük úgy, hogy a ’Berögzülési Pontjukból’ [piros szív] egy egyenes piros vonalat húzunk.

            Amikor valamilyen Váratlanság okán megformálódott nehéz helyzetben az Áldozatukkal meg tudták óvni a FÖLDANYÁT és Közösségét az újabb „kiszakadástól”, a piros vonal [az addigi élet-építés] hirtelen lezárult [megformálódott egy tényleges tér-vesztés], és nem volt többé folytatható [a Befogadó-Alapjuk az Áldozat megnyilvánítása során helyrehozhatatlanul megsérült]. Ugyanakkor az Életük mégis a FÖLDANYA Befogadásában is ’maradt’. Erre és a korábbi Felajánlkozásukra figyelemmel egy IRGALMI Úton [’szimbolikusan’ és valóságosan is] az Életüket a FÖLDANYA újra Befogadta [a FÖLDANYA Megerősítette a korábbi Életre-Befogadásukat].

            Elképzelhetjük ezt úgy, hogy a „bezárult” piros vonal felett / mellett [amennyire lehet közel a lezárási ponthoz] egy Új ’Berögzítési Pontot’ formált meg a FÖLDANYA, ezt a képen a kék színű szív jelöli. A további Élet-Építésük innen indult, innen kezdték megrajzolni az új vonalat (most már kék színnel).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001709.png

            A kék vonal kiindulási-pontjába amit csak lehetett berögzítettek újra a korábbi Felvállalásaikból, de nem volt FOLYTATHATÓ minden addigi Tapasztalat. Változó, hogy az érintett MAGOKBAN ’mennyi’ és pontosan ’melyik’ Tapasztalat „szakadt meg” [és így nem volt azonnal folytatható. A mai fogalmak szerint a tér-vesztés következtében ténylegesen NEM folytatható Tapasztalat / Élet-Építés eddig ’Alvó-Kód’ volt]. A piros vonalat Lezáró-Bezáró pontban tényleges tér-vesztés formálódott meg, és ebben berögzült a megsemmisülés fájdalma is. Eddig ez a Tapasztalat [a benne lévő „bezárult” tér-vesztéssel] nem volt Teljesen Rendezhető, emiatt a FÖLDANYA is a lehető legerősebb TAKARÁSSAL VÉDTE a MAGOKNAK az ezen Tapasztalathoz tartozó élet-részét.

            Valószínűleg az ÁLDOZATBÓL eredő EL-Változások Rend-Tétele kapcsán került ezekben a MAGOKBAN a korábbi Áldozat-vállalásból eredő súlyos tér-vesztés maradéktalanul megszüntetésre az Életükben [tehát már olyan formában, hogy  a ténylegesen „megszakadt” korábbi teremtés további sorsáról is rendelkezhettek, meghatározhatták, hogy (1) teljesen Lezárják-e az akkor „beárult” Tapasztalatot, (2) vagy valamilyen KÖNNYÍTÉSSEL újra FOLYTATHATÓVÁ formálják (’visszafogadják’ az élettel-összeegyeztethetetlen jellegeitől teljesen Feltisztított élet-részüket)].

       KÖNNYÍTÉSEKET [néhány speciális kivételtől eltekintve] csak a REND-TÉTELEK során használhatnak az Életet-GONDOZÓK.

 

      Részleges megértésem szerint az ő esetükben is a piros vonal végén megformálódott tér-vesztés teljes egészében KÖNNYÍTÉSSEL került megszüntetésre, és a Tapasztalathoz egy SPECIÁLIS-Szakasz-Lezárást rögzített be a MINDENSÉG-FORRÁSA és a FÖLDANYA.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001727.png

        Ezt követően a tér-vesztésig terjedő út egy ’ÖNÁLLÓ’ szakasszá válik, és a következő szakasz a kék vonal berögzülési pontjától indul. Egy Speciális-Tér kerül berögzítésre az első szakasz lezárása és a második szakasz elindítása közé-köré, amely jelenleg (még) zsilippel zárható. Ez a Speciális (belső) Tér ’egy folytonossággá’ formálja a korábban megszakadt tapasztalatokat az azóta megformálódott Tapasztalatokkal [az eddig Alvó-Kódként Gondozott elérhetetlen Tapasztalat-rész is visszavezethetővé válik az életbe, és minden egyéb tér-vesztettség is megszüntetésre kerül]. [A narancssárga ’összekapcsoló’ vonal (kiigazított tér) egy ’speciális átvezetésként’ értelmezhető.] Ebből eredően a tér-vesztettség maradéktalanul megszűnt ezen teremtők Életében is [a teremtő minden eddigi Tapasztalata közvetlenül elérhetővé vált az Anyagi-Testben élő Élet-rész számára is].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001738.png

Ehhez hasonló Tér-Kiigazító / Tér-Pótló Gondoskodást már említettem:

20200908 [484.r.] 170. pont (1) [zsilip rögzíti be a TÉR-KIIGAZÍTÁST a „teljes-törléssel” járó EL-Változás Rend-Tételének első szakaszában] – elérhető ITT…”

 

            Jelenlegi megértésem szerint a Visszafogadott Tapasztalatom Teljes-Rendezése az én esetemben a TÉR-RENDEZÉSHEZ tartozóan Elindított REND-TÉTELLEL nyilvánul meg.

      A REND-TÉTEL mindig azt is jelenti, hogy a megformálódott EL-Változás ’Személyes’ (!) [az Életemen belül megformálódott] ’Ok-Forrása’ is maradéktalanul megszüntetésre kerül [ez jelen esetben valószínűleg a legelőször megformálódott kisebb tér-vesztés], és a Teljes-Rendezés kiterjed minden (!) ezen Személyes Ok-Forrásból eredeztethető EL-Változásra [(1) a saját Életemen belül, (2) és ha volt valamilyen Továbbterjedése más teremtőkre is az EL-Változásnak, a Teljes-Rendezés a más teremtőkre Továbbadódott EL-Változásokra is kiterjed].

      Jelenlegi megértésem szerint a Visszafogadott Tapasztalatomhoz újonnan megformált belső-térbe először egy Irgalmi-Szál került berögzítésre, jelenleg ebből az Irgalmi-Szálból áramlik az élet-erő ehhez a Tapasztalathoz / a Rend-Tétel megnyilvánulásához mindaddig, ameddig a SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁST a FÖLDANYA és a MINDENSÉG-FORRÁSA [EGYÜTT] Berögzítik ehhez a Tapasztalatomhoz / ebbe az új belső-térbe. A ’működő’ Irgalmi-Szál biztosítja mind a FÖLDANYA, mind a MINDENSÉG-FORRÁSA számára azt, hogy [Speciálisan] Közel-Húzódhassanak ehhez a Belső-Teremhez. Ezt nem csak az teszi lehetővé, hogy (1) itt a FÖLD Közösségében Elindult a TÉR-RENDEZÉSI REND-TÉTEL [amellyel ez a Tapasztalatom Teljesen Rendezhető], (2) hanem az is, hogy én magam is KÉRTEM, hogy a ’kútfúráshoz értő valaki’ Ellenőrizze és javítsa ki / erősítse meg a ’kutat’ [ami jelen esetben az ALAP-ÁRAMLÁSOM azon része, amelyből ezen Tapasztalathoz áramlik az élet-erő].

      Ha az ALAP-ÁRAMLÁST is érinti egy REND-TÉTEL / Rendezési-folyamat, azt a Rendezési-részt ’Közvetlenül’ a MINDENSÉG-FORRÁSA nyilvánítja meg [az ALAP-ÁRAMLÁST csak a MNDENSÉG-FORRÁSA érintheti meg].

 

     Részleges megértésem szerint amikor az ALAP-ÁRAMLÁS ’Teljes-Rendezését’ (éppen) megnyilvánítja a MINDENSÉG-FORRÁSA, ez a Belső-Terem egy TELJES-TAKARÁST adó zsilipes belső-térbe kerül berögzítésre [biztonsági okból]. Habár mint MAGNAK van már tapasztalatom arról, hogy SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN közelebb húzódhatok A-LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIHEZ, a REND-TÉTELHEZ tartozó ilyen SPECIÁLIS Közelség azonban teljesen új megtapasztalás az Anyagi-Testem számára, ezért szükséges ehhez a LEGERŐSEBB [TELJES-TAKARÁST adó] VÉDŐ-TÉRBE berögzíteni azt a belső tér-részt, amelyhez a MINDENSÉG-FORRÁSA is közelebb húzódik.

      Részleges az a megértésem, hogy a ’házam’ ’mellett’ lévő ’kút’ teljes egészében LEZÁRÁSRA kerül, és ’belül a házon belül’ formálja meg a FÖLDANYA és a MINDENSÉG-FORRÁSA a Tapasztalathoz szükséges élet-erőt folyamatosan áramoltató Új ALAP-ÁRAMLÁS-Részt [Beilleszkedést]. Amikor ezt az élet-építést elindítottam itt a FÖLD Közösségében [Anyagi-Testben élve], az ALAP-ÁRAMLÁS még nem rögzült be közvetlenül az Anyagi-Testbe(n). Erről bővebben írtam korábban több írás-részben is.

 

Az ALAP-ÁRAMLÁS kezdetben nem formálódott meg az anyagi-testen belül [csupán az Élet-Alapban rögzült be]. Ma már az anyagi-testen belül is megformáltan van jelen:

20200908 [50.r.] 30. pont (elérhető ITT), [51.r.] 31. pont (elérhető ITT)

20200908 [104.r.] 52. pont [a FÖLD MEGÚJULÁSI-TERÉBEN formálódó Anyagi-Testben] – elérhető ITT

20200908[132.r.] 59. pont [a FÖLDANYA segíti Meghatározni, hogy a YOSÁG Közösségeiben élő teremtők Anyagi-Testében hol-hogyan rögzüljön be az ALAP-ÁRAMLÁS] – elérhető ITT

20200908 [189.r.] 74. pont [IRÁNYBAN-TARTÓ Alap-csomagot formált meg a FÖLDANYA] – elérhető ITT

 

            Részleges megértésem az, hogy amikor az újonnan megformált Belső-Tér pontosan meghatározott tér-részében berögzíti a FÖLDANYA és a MINDENSÉG-FORRÁSA az ALAP-ÁRAMLÁS ’Illeszkedő részét’, ’ABBAN’ formálja meg és rögzíti be a MINDENSÉG-FORRÁSA a SPECIÁLIS-SZAKASZ-LEZÁRÁST. [Általában egy Speciális-Garancia formájában rögzíti ezt be a MINDENSÉG-FORRÁSA, ’ebben Adja a Teret’ a Szakasz-Lezáráshoz]. Ha ez Berögzítésre kerül a Belső-Térben [a Rendezési folyamatát megkezdett Tapasztalathoz], ’ideiglenesen lezárásra kerül’ az Irgalmi-Szál akkor, amikor az élet-erő áramlása kiegyensúlyozottan elindul ebben az új belső-térben. Kezdetben a Beillesztett és berögzített Irgalmi-Szál nem kerül visszabontásra, csupán [zsilippel, illeszkedéssel] ’ideiglenesen’ kerül Lezárásra. Részleges megértésem szerint az ideiglenes Irgalmi-Szál csak akkor kerül majd maradéktalanul visszabontásra, ha a Tapasztalathoz tartozó REND-TÉTEL Befejeződik. Részleges megértésem szerint ez nem azt jelenti, hogy a megszakadt élet-építésem Befejezésekor [késszé-megformálásakor] zárul le a Rend-Tétel. Részleges megértésem szerint a Rend-Tétel akkor fejeződik be, amikor mindazon KÖNNYÍTÉSEK Megnyilvánultak, amelyek a Rend-Tétel során szükségesek, és az élet-építésemet már ön-erőből képes leszek folytatni.

 

            Említettem a Tapasztalatom Visszafogadásakor, hogy egy olyan belső-teret formált meg ehhez újonnan a FÖLDANYA, amelynek az alapja az a ’rugalmas tér-forma’, amelyet az IRÁNY-BEÁLLÍTÁS megváltoztatásakor fogadtam be először az Anyagi-Testembe. Említettem azt is, hogy nem csupán egy ’szoba’ [egy tér] jellegű volt ez a belső-tér, hanem több szoba / több egymáshoz kapcsolódó kisebb térből megformált tér-rendszer.

            Részleges megértésem szerint a felépülő ’egyedi’ Érzékelésnek van ’belső’-érzékelés része, és van olyan, amely ténylegesen az érzékszervek által nyilvánulhat meg. Feltételezésem szerint nem csupán ’látásként’ nyilvánul ez meg [bent is, kifelé is], hanem több más formában [a közvetlen Érzékelés bármilyen lehetséges formájában]. Feltételezésem szerint a ’több szoba’ jellege a Közvetlen Érzékelés ilyen több megalapozott irányára is utal. Feltételezésem szerint a ’kisebb tér-rendszer’ azért is szükséges ehhez az élet-építésemhez, mert ma már ’önálló’ ’szinteken’ épül az Élet-Építésünk ÁLTALÁNOS / KÜLÖNLEGES szintje, és mivel MAG vagyok, bennem az élet-építés SPECIÁLIS szintje is megnyílt már.

            Részleges az a megértésem, hogy az ’utóbbi években’ [amikor újra ténylegesen meg tudtam nyitni a Különleges élet-építést (mert akkorra sikerült részben visszaépítenem a megszületésemkor leválasztott tér-részek egy részét)], néhány olyan [leginkább belső] Érzékelést már részlegesen felépítettem / újjá-építettem, amely eredendően ehhez a megszakadt élet-építésemhez tartozik. Részleges az a megértésem, hogy amikor ’ma hajnalban’ a belső-teremben a ’félhomályban’ ’közelebbről’ képes voltam közvetlenül ’Érzékelni’ [és ehhez kapcsolódóan Megérteni] a ’jelen helyzetet’, azt az eddig [az utóbbi évek tudatos munkájával] ’visszaépített’ (különleges) Érzékelés tette lehetővé. Utólag azt is ’észrevettem’, ’minél közelebb voltam a kúthoz’ [és az Irgalmi-Szálhoz], annál tisztább és pontosabb lett az Érzékelés és a Megértés is.

            Feltételezem, hogy amikor most a [TÉR-RENDEZŐ] REND-TÉTEL során a belső-térhez tartozó Tapasztalat Rendezéséhez szükséges KÖNNYÍTÉSEK / Élet-Alap-Kiigazítások befejeződnek [ennek során a MINDENSÉG-FORRÁSA Berögzíti a SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁST is], a belső-tereim majd egy kissé átrendeződnek. Feltételezésem szerint az utóbbi években felépített egyes tapasztalataim az eddigi ’helyükről’ ’átvezetésre kerülnek’ ezen új belső-tér valamelyik ’szobájába’, és az így szükségtelenné váló eddigi belső-tér visszabontásra kerül. Feltételezésem az, hogy az ÉRZÉKELÉSI és MEGÉRTÉSI Utak eddig megalapozott minden része ehhez az Új belső tér-részhez kerül ’össze-csoportosításra’ [így valószínűnek tartom, hogy több eddigi belső-terem hamarosan teljesen visszabontásra kerül (mert „haszontalan-térré” válna)].

            Ezt az írás-részt ugyancsak akkor teszem elérhetővé, amikor a ’huszonnégy’ órás Beigazodási / Berögzülési tartam már eltelt.

 

2022.07.11. (délután)

            ’Ma délután’ [belső munka során] ’jártam egy olyan ház-részben’, ahol mostanában már jártam. ’Most’ visszaemlékeztem arra, hogy ’néhány napja már jártam ebben a ház-részben’. Amikor [pár napja (?)] először érzékeltem ezt a ház-részt, olyannak láttam, mintha olyan ’iker-ház’ lenne, amelyiknek az egyik fele ’valamilyen nem értett okból lakatlanná / élettelenné vált’ [habár még nem került visszabontásra], a másik [ugyanúgy kinéző] nagyobb ház-rész viszont megmaradt. Mindkettő ház-rész ’kívülről’ ’nagyon szép’ volt.

            Amikor először ’jártam itt’, olyan érzetem volt, mintha egy nagyon fiatal nő lennék, és egy nagyon idős férfihez mennék feleségül. Utólagos megértésem szerint a ’nagy korkülönbség’ itt arra utalhat, hogy sokáig elérhetetlen [azaz Alvó-Kód] volt ez a tapasztalatom. Amikor először érzékeltem ennek a furcsa [nagy korkülönbséges] ’házasságnak’ a lehetőségét, [emlékeim szerint] nem találkoztam közvetlenül a ’leendő férjemmel’. A ’nagy korkülönbség’ ’furcsasága’ jelzett bennem, de nem keltett viszolygást, Elfogadtam [vagy inkább várakozó figyelemmel figyeltem].

            Most a [nagyobb] ’ház’ [már a falakon belüli] ’külső részeiben’ jártam ismét [a belsőbb szobákban még nem lehettem jelen (feltételezésem szerint ott még KÖNNYÍTÉSEK Rendezik a Tapasztalatokat, illetve folyamatban van az ezen tér-részhez tartozó Tapasztalatok ’ide-csoportosítása’)].

    Feltételezem, hogy ebben a már általam is megismerhető tér-részben is megnyilvánított korábban olyan KÖNNYÍTÉST a FÖLDANYA, amely során  ’elvégzett egy általános kitakarítást’, és a megtartott Tapasztalatokat valamilyen alap-rend szerint rendezte el.

      Érzékeltem [itt a ’ház’ ’külső szélén’] egy olyan hosszabb (furcsa)(keskeny, folyosó-szerű) ’fürdőszobát’, amely [ma már] ’L’ alakban került kialakításra. Volt egy ’régi’ része, amelyről [a ’leendő idős férjem’ (?)] korábban már elmondta, hogy az még a régi ’házhoz’ tartozott, régen azt használta [valaki, aki már nem él (?) > ez a visszabontott Tapasztalat-rész lehet]. Valamiért ’megmaradt’ ez a régi ’fürdőszoba-rész’ [mint belső tér-rész (talán mint valamilyen fontos alap-minta)], érzékeltem, hogy majd valamilyen új funkciója lesz [’átalakításra kerül’ (?)… vagy csak addig marad meg ebben a formájában, ameddig a SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁS pontosan berögzül (?)]. Ehhez a régi ’fürdőszoba-részhez’ [elválasztás nélkül] ’folytatólagosan’ épült hozzá egy új [keskeny, hosszú] ’fürdő-szoba-rész’. Három egymás mellett lévő ’kád’-részt [valamilyen erősebben védett (?) tér-részt] érzékeltem, ezek közvetlenül egymás mellett voltak, kettő egy irányban [egymás folytatásként], a harmadik pedig 90 fokkal elfordulva (’L’ alakban folytatódva) a ’ház’ ’sarkában’]. Valószínűnek tartom, hogy az élet-építés megnyitott három szintjét mutathatta ez a[z új] rendszer [ÁltalánosKülönlegesSpeciális]. Lehetségesnek tartom, hogy a ’ház’ ’külső részén’ [de már belül a falakon (tehát már a belső-térben)] kialakított ezen tér-rész adhat teret a Kipróbálásoknak (?), itt rendelkezhetek arról, hogy a Kipróbálások Tapasztalatait mennyiben tartom meg [berögzüljenek-e a belsőbb szobákban], mennyiben kerüljenek visszabontásra (?).

            ’Ma mintha találkoztam volna’ a ’leendő idős férjemmel’ a ’háznak’ ezen a külső részén [inkább ’belül-magamban’ érzékeltem a Jelenlétét, nem ’kívül’]. ’Mutatta’, hogy a ’fürdőszobának’ érzékelt hosszú keskeny ház-részen kívül is van [még belül a ’házban’] egy nagy, világos, folyosó-szerű [védelmi jellegű (?)] tér-rész, és ’azt is mutatta’, hogy hogyan tervezte régebben, illetve hogyan tervezi most átalakítani / folytatni. Miközben ’ismerkedtem’ a ’háznak’ ezzel a már elérhető külső részeivel [’rétegeivel’], érzékeltem egy olyan [ideiglenes (?)] ’helyiséget’ [’előszobát’ (?)], ahol ’többen egy asztal körül ültek’, és azt érzékeltem, hogy ’most még’ ’ők gondozzák’ [formálják (?)] ezt a teret. Egyikükkel ’beszéltem’ is valamiről, néhány ’tárgyat’ ’kitettem szellőzni’. A ’házamnak’ ez a része már világos volt [minden olyan tér-rész világos volt, amelyhez hozzáférésem nyílt].

            Valamivel korábban az a felismerés jelent meg bennem, hogy amit ’ma reggel’ a ’félhomályos’ ’udvaron / kertben’ ’kint’ [’kivetülésként’] érzékeltem, azok a[z eddig Alvó-Kódként őrzött] Tapasztalat-részek újra a ’házon belülre kerülnek’ akkor, amikor az ALAP-ÁRAMLÁS illeszkedő része berögzül az újonnan megformált belső-térben. ’Most délután’ világosnak / átlagos fényűnek érzékeltem a teret [azt a ’ház-részt’, amelyet megérinthettem], nem érzékeltem [már (?)] a ’kinti’ ’tér-részt’. Feltételezésem szerint ez azt is jelentheti, hogy az eddigi IRGALMI alapú [változatlanul megóvó, ’kert-jellegű’] védő-tér visszabontása folyamatban van. A ’ház’ egyik végénél érzékeltem, hogy ’az utca másik oldalán’ ’mások élnek’. Feltételezésem szerint ez azt jelentheti, hogy ez a[z újonnan megformált] belső-tér elkezdett ’élőn’ összekapcsolódni a többi belső-térrel.

            Feltételezem, hogy a már ’pár nappal ezelőtt’ is érzékelt azon jellege a ’háznak’, hogy ez egy ’iker-ház’ [kettő ugyanolyan ’stílusban’ épült ház-rész van egymás mellett], és ennek az egyik ’fele’ valamilyen ismeretlen okból „lakatlanná / elhagyottá” vált, azt jelenti, hogy a „lakatlan (élet-telen)” rész rögzíti a Teljesen-Lezárt [= NEM-folytatható] Tapasztalathoz tartozóan megformált FELJEGYZÉST. Ha az Fontos Okból szükségessé válna, ’ebbe a Lezárt ház-részbe is bemehetek’, és megismerhetem a Lezárt Tapasztalat minden fontos részletét [a FELJEGYZÉSBŐL].

            Részleges az a megértésem, hogy amely részei (1) az újonnan megformált belső-térnek és (2) a Rendezését megkezdett Tapasztalatnak ténylegesen elérhetővé válnak a számomra, azon tér-részekhez a FÖLDANYA folyamatosan formálja azokat az Áramlásokat, amelyek a Tapasztalat Teljes-Rendezéséhez / Újjá-Építéséhez / Folytathatóvá megformálásához szükségesek. Mivel [az eddigi részleges megértéseim szerint] valamilyen ’egyedi’ [különböző irányokban megnyitott] Érzékelés újjá-építését kezdhetem meg, ezeknek az új áramlásoknak egy része ’új idegpályák’ Anyagi-Testen belüli folyamatos megformálását is jelenti (?).

            Az Anyagi-Testemben az az ’alap-fájdalom’, amelyet az ezen Alvó-Kódom Visszafogadásához tartozónak gondolok, még mindig megvan. A ’kapcsolódó’ (utóbb megjelent) kisebb fájdalmakban érzékelek néha változásokat, de enyhébben még azok is jeleznek.

            A ’ma hajnalban’ érzékelt helyzethez képest az a ’nagy’ változás ’mostanra’, hogy folyamatban van az ezen belső-térhez tartozó ALAP-ÁRAMLÁS berögzítése, és ’most délután’ már a ’házon BELÜL’ érzékeltem a Jelenlétemet, nem pedig ’kint az udvarban / kertben’. Most az ’udvart / kertet’ [mint külső Védő-Teret (?)] már nem érzékeltem közvetlenül, a Jelenlétem maradéktalanul ’belül’ volt a ’házban’. Feltételezésem szerint ez az eddigi ’külső’ [IRGALMI] Védő-Tér Visszabontását jelentheti.

            A ’ház’ Belsőbb részében [belső szobáiban] ugyanakkor még nem voltam jelen a Jelenlétemmel. Feltételezésem szerint ez azt jelenti, hogy a FÖLDANYA azokat a tér-részeket még [KÖNNYÍTÉSEKKEL] Rendezi / Jelenhez-Igazítja / Formálja. Feltételezem azt is, hogy amikor majd ezekhez a ma még közvetlenül számomra NEM elérhető [ERŐSEN TAKART] belső tér-részeimhez is hozzáférhetek, akkor már az itt megformált új belső-térben lesz mindazon Tapasztalatom is Berögzítve, amelyeket ’eddig’ mint Érzékelési [és Megértési] Utakat építettem.

            Részleges megértésem szerint amikor a FÖLDANYA ebbe az újonnan megformált belső-térbe az ’Általam-és-Általa’ meghatározott rendszer szerint berögzíti az Érzékeléshez [és Megértéshez] kapcsolódó minden eddigi Tapasztalatomat, azonnal (?)(!) megkezdi [ugyancsak KÖNNYÍTÉSSEL (!), a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL részeként (!)] az ezen Változtatás / belső átrendeződés miatt szükségtelenné vált belső-terek és áramlások Visszabontását.

        Mivel ez a tapasztalat még előttem áll, nem tudom, hogy mennyiben és milyen formában válik ez érzékelhetővé a számomra, illetve jár-e [és ha igen, akkor milyen] testi változásokkal… Nem értem ma még, hogy mennyiben lesz vagy lehet Gyors egy ilyen Változás. Az utóbbi években tudatosan nagyon sok (belső) tér-formálásban / tér-rendezésben vettem részt, gyakorlatom van garanciák / biztosítékok / új áramlások és Védő-Terek befogadásában, a belső-terek átalakításában. Ezek a tapasztalataim [a feltételezésem szerint] könnyebbé tehetik ennek a megszakadt tapasztalatomnak a folytathatóvá megformálását és a folytatását… mindez csak feltételezés…

 

Kapcsolódó későbbi írás-rész:

20220929 -a személyes-terekben megnyilvánuló Tér-Visszabontásokhoz kapcsolódóan

 

            A ’háznak’ van egy érzékelhetően ’régebbi’ [régebben megalapozott és felépített] jellege, és érzékelhetően ’új’ és ’újjá-épített’ részei is. Feltételezésem szerint ez jelent meg úgy bennem, hogy a ’fiatal énem’ és egy már ’idősebb / tapasztaltabb’ élet-részem ’egy házba költözik’ és ’összekötik az életüket’.

       Korábban már említettem, hogy az Alvó-Kód életbe-visszafogadása gyakran érzékelhető egy ’saját gyermek’ visszafogadásaként [szülő és gyermeke (újra) összekapcsolódásaként], de érzékeltem már a ’menyasszony-és-vőlegény’ (’jegyespár’) összekapcsolódásaként is. ’Idősebb, tapasztaltabb’ élet-rész visszafogadása valószínűleg akkor Jelez, ha egy olyan Tapasztalat Rendezését / Folytathatóvá-megformálását kezdjük el, amely Tapasztalat a jelentősebb vagy fontosabb részeiben megőrzött maradt [nem bomlott vissza (mert nem vált semmivé a korábban hozzá-rendelt belső-tér)].        

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!