omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (44) 848-867 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (863.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (863.r.)


Az írás 862. része elérhető ITT

 

245.

2022.09.18. (kora reggel)

 

            Néhány napja (hajnalban) volt egy furcsa megtapasztalásom. Utólagos megértésem szerint egy ’halál-kapuban’ lévő nő mellett egy férfi-segítő volt [azért, hogy segítse a nőt elhaladni a ’halál-kapu’ mellett / a férfi védelmet biztosított a nő számára azért, hogy életben maradhasson]. Valószínűleg a nő „zavartsága” (?) [„részegsége” (?)] miatt további Védelemre volt szüksége a nőnek, és ezért ’hajnali egy óra táján’ néhány percre én is ’odaálltam’ közvetlen-közel a nő ’mellé’. A nő szitkozódott, káromkodott. Érzelmileg nem érintett meg a helyzet, és ’kilépve’ a helyzetből mindhármunkra [valamint a helyzetre és a TÉRRE] TELJES-ELLENŐRZÉST [és a szükséges GONDOSKODÁST] kértem. Azt érzékeltem, hogy a TELJES-ELLENŐRZÉSHEZ megformált VÉDŐ-TÉRHEZ később többen is hozzákapcsolódtak [viszonylag sok más teremtőre is kiterjedt valamilyen TELJES-ELLENŐRZÉS]. Jelzett bennem az, hogy ’valami még nem teljes’… Elfogadható volt a számomra az, hogy ha nem volt akkor éppen más módja a segítségadásnak, akkor nyilván fontos volt ’így’ megtapasztalni ezt a helyzetet… mégis úgy Értékeltem a tapasztalatot, hogy olyan formában lenne szükséges segíteni a nehéz helyzetben lévő teremtőt, hogy ’minél előbb megszűnjön a nehézsége’, és ne formálódjon meg benne (akár általa) újabb EL-Változás / feszülés [neheztelés-jelleg]. Érzékeltem, hogy a „szitkozódás” valamilyen ’feszültség-kivezetés’ volt… mégis úgy éreztem-érzékeltem, hogy ’van ma már jobb módja is’ a ’feszültség-kivezetésnek’…

            Tegnap mesélte az egyik családtagom, hogy a huszonnégyórás (traumatológiai) ügyeletében hajnalban az egyik ott dolgozó alkoholos állapotban mindenkibe belekötött, mindenkit szidalmazott. Miután a családtagomat is szidalmazta, utóbb tőle bocsánatot kért… Ha ez is egy hasonló ’Fokozott Védelmet’ igénylő helyzet volt, ebben az esetben sem értem, hogy miért volt szükséges ennek ennyire súlyosan tiszteletlen formában megnyilvánulnia…

 

            Egy MAG-Társammal beszéltem néhány órája hosszabban, és az a részleges megértés jelzett, hogy  szükséges lenne a MAGOKNAK [= SPECIÁLIS Gondoskodásra képes teremtőknek] a ’halál-kapuban’ lévő teremtők ’mellé’ ’közvetlenül-közel’ ’oda-állni’. Van egy olyan új [Késszé-formált] Közvetlen GONDOSKODÁSA a FÖLDANYÁNAK, amelynek még nem teljesen értem a megnyilvánulási formáját [majd a Tapasztalatok alapján érthetjük meg teljesebben]. Csak a Lényegét-Célját értem még részlegesen.

     A MAG-Társaimmal leginkább még csak az ALAP-HARMONIÁJÁT érzékeljük a Gondoskodásnak. Valószínűleg fontos, hogy ’karnyújtásnyi távolságon belül / közvetlenül-közel’ [vagy ehhez nagyon közeli távolságban] legyen a MAG a ’halál-kapuban’ lévő teremtő Anyagi-Testéhez, és ha lehetséges, fontos lehet a közvetlen szemkontaktus (az arccal / testtel egymás felé fordulás).  MAG-Társam fogalmazta meg azt, hogy ennek az üzenete az, hogy nézz rám, maradj velem.

 

       A ’halál-kapu’ mindig valamilyen szakasz-váltásként [egy ’személyes’ ’Át-Vezetésként’] értelmezhető. Az ilyen ’tér-változtatás’  FOKOZOTT odafigyelést igénylő változás.

        Részleges megértésem az, hogy

itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN

azért JELZETT annak a Szükségessége,

hogy KIHAGYHATATLANUL SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSRA van szüksége

a ’halál-kapuban’ vagy ’halál-kapuhoz nagyon közeli állapotban’ lévő teremtőknek,

mert az ÉLET-TÉRBEN ma még sok olyan „AKADÁLYOZÓ” „működik”

[és így az Anyagi-Testekben nagyon sokszor olyan jelentősebb (!) kiegyensúlyozatlanság is van],

amely miatt még ha nagyon csekély is a „kiszakadás” veszélye,

mégis van veszélye ennek a nagyon súlyos EL-Változásnak.

 

 

       Részleges megértésem az, hogy a FÖLDANYA az ilyen ’halál-kapuban’ lévő teremtő ’köré’ ma már SPECIÁLIS VÉDŐ-TERET formál meg [az Élet Megóvása és Irányban-Tartása érdekében]. A [’közvetlenül közel lévő’] MAG valamilyen olyan személyes ’többlet’-védelmet adhat, amely útját állhatja annak, hogy a teremtő „kiszakítsa magát” a Védő-Térből (?) valamilyen „zavart” állapotban megnyilvánított tevékenységével. Majd a tapasztalatok alapján érthetjük ezt meg teljesebben [azok is, akik eddig nem végeztek ténylegesen ilyen ’halál-kapuban’ lévőket segítő Szolgálatot].

 

Az ilyen ’éppen tér-nélküli’ helyzet

FOKOZOTT ODAFIGYELÉST igényel minden Életet-GONDOZÓTÓL.

 

Egy ilyen ’éppen tér-nélküli’ [’teret-váltó / teret-változtató’] helyzetben

a „kiszakadás” veszélye a YOSÁG Birodalmán belül ma még nem zárható ki teljesen,

emellett a FÖLDANYA Közösségének ÁT-VEZETÉSI-TERÉBEN még mindig vannak olyan AKADÁLYOZÓ berögzültségek,

amelyek sok teremtő számára jelentősen nehezebbé tehetik az Életük Irányban-Tartását.

 

Amikor egy teremtő ’halál-kapuban’ ’van’, az azt jelenti,

hogy abban a pillanatban nincsen olyan Személyes Tér-Részhez hozzárögzítve az Élete / Anyagi-Teste / Anyagi-Testi-Jelenléte,

amelyet újabb Tapasztalatokkal tölthetne be a Közösségében.

 

Egy ilyen (Személyes) Tér „nélküli” helyzet előállhat

(1)

valamilyen súlyosabb (akkor megformálódó) Tér-Vesztés miatt

[lehet ilyen például egy súlyos baleset],

(2)

és megformálódhat úgy is,

hogy a teremtő maga egy olyan [általa korábban meghatározott / Választott] szakasz-lezárást tapasztal meg,

amelyben ha nem épített fel bizonyos tapasztalatokat

[és/vagy akkor nem Választja azt, hogy folytatja az Anyagi-Testi Jelenlétét],

akkor Lezárja az Anyagi-Testi-életét.

 

            A FÖLD Közösségében most folyamatban lévő Rendező folyamatok  azért lehetségesek itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN, mert a FÖLDANYA a REND-TÉTELEK BEFOGADÁSAKOR ténylegesen TERET fogadott be és rögzített be a Közössége (!) ÉLET-TERÉHEZ [(589.r.) 191. pont (1) - elérhető ITT]. Kevéssé értelmezhető az egyedi teremtők számára az, hogyan és milyen formában áll rendelkezésre a Teljes-Rendezésekhez SZÜKSÉGES ’TÖBBLET’ TÉR.

       A FÖLDANYA mind az ÉLET-TÉRBEN magában megnyilvánuló Rendezésekhez [„idegenségeknek” az ÉLET-TÉRRŐL való LEVÁLASZTÁSÁHOZ, a TÉR-Visszabontásokhoz, TÉR-Pótlásokhoz stb], mind az egyedi teremtők Anyagi-Testében és Személyes-Terében, valamint a teremtők Életéhez tartozóan megformált Áramlásokban megnyilvánuló Rendezésekhez TERET-AD enélkül nem lennénk képesek megtapasztalni a LEZÁRÁSOKAT / ELENGEDÉSEKET, a belső-tereink Feltisztítását és visszabontását vagy éppen újjá-építését, a sérült Közeli-Összekapcsolódásaink Rendezését stb.

            Említettem azt a Saját Tapasztalatomat, hogy a születésem környékén az Életemről „leválasztott” Személyes-Teremet a mostani Anyagi-Testi Életem során ’részletekben’ ’visszaépítettem’ [majd a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL Elindulását követően a FÖLDANYA teljesen megújította (’kicserélte’) a Személyes Élet-Teremet: (639.r.) 197. pont (4) - elérhető ITT]. Személyes véleményem az, hogy ezt a KÜLÖNLEGES eredőm tette lehetővé, és az, hogy még a VILÁGI JELENLÉT során kértem az ilyen irányú Kipróbálásban való részvétel lehetőségét. Az életem ’éppen-előttem-lévő-szakaszához’ mindig be tudtam fogadni / be tudtam illeszteni és be tudtam rögzíteni egy-egy olyan többlet-tér-részt, amely elég volt ahhoz, hogy eljuthassak a következő szakaszig, ahol újabb tér-részt fogadhattam be. Ezek a kisebb szakaszokban befogadott Személyes Tér-Részek tették lehetővé az életben-maradásomat, ezeket a befogadott tér-részeket tölthettem meg a Tapasztalataimmal, ebben építhettem az Életemet és a Közeli-Összekapcsolódásaimat. Nagyjából egy éve kezdhettem meg az eddig elérhetetlen [Alvó-Kódként gondozott] Tapasztalataim visszafogadását. Ez is úgy volt lehetséges, hogy tudatosan újabb Személyes-Tér-részeket volt szükséges befogadnom [és az Anyagi-Testembe beillesztenem]. Mostanában az élet-építéshez szükséges (Személyes) Tér-részeket valamilyen ÖN-AZONOSSÁ megformált Garancia [ritkábban Biztosíték] formájában rögzítette be a FÖLDANYA / MINDENSÉG-FORRÁSA.

 

            Miután a REND-TÉTELEK ténylegesen ’KIÁRADTAK’ [Elindultak] a FÖLD Közösségében, ma már nem csak azok Életében lehetségesek a Sors-Rendezések, akik KÉRTÉK a Kipróbálásokban való részvétel lehetőségét. Minden teremtő Életében ténylegesen megkezdődtek a Sors-Rendezések. Legelőször minden teremtőben a korábban megformálódott Tér-Vesztésben is megnyilvánuló sérülések Teljes-Rendezése kezdődött meg, ezek az Élet-Alap-Rendezések szükségesek ahhoz, hogy a teremtő újjáépíthesse a Tudatosságát, és elkezdhesse az egyéb EL-Változásai Teljes-Rendezését.

 

            A FÖLD Közössége egy olyan sajátos helyzetben lévő Közösség, amelynek a MEGTARTÓI-Teremtője [a FÖLDANYA] korábban maga is megtapasztalta a „totális” Tér-Vesztést [részben abból eredően, hogy az Eredő-Kiáradási-Szándékába (= az ÉLETÉBE) egy súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen jelleg került berögzítésre (ezt ma már a SZABADSÁGTÓL-MEGFOSZTÁS OK-FORRÁSAKÉNT nevezzük)].

        Az EL-VÁLTOZÁS OK-FORRÁSAKÉNT megjelölt okból is eredően a Közösség (!) számára Megformált ÉLET-TÉRBEN minden Teremtő-Szakaszban EL-Változások kezdtek megformálódni, és ez a Közösség (!) ÉLET-TERÉT ’Érzékennyé’, „sérülékennyé” tette. Közvetlenül ebből ered az, hogy az egyedi teremtők Anyagi-Teste és Személyes Élet-Tere is ’Érzékenyebb’ és „sérülékenyebb”. Minden FÖLD Közösségében élő teremtő Életében többféle Tér-Vesztés is megformálódott.

            A ténylegesen megformálódott Tér-Vesztések TELJES-Rendezése minden (!) FÖLD Közösségében élő teremtőre kiterjedően [tehát nem csak azokra kiterjedően, akik korábban kérték, hogy részt vehessenek a Rend-Tételeket Előkészítő Kipróbálásokban (!)] akkor kezdődött el, amikor néhány hónappal ezelőtt ELINDULT a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL itt az ÁT-VEZETÉSI-TÉRBEN is. Ekkor fogadta be azokat a TÉR-RÉSZEKET a FÖLDANYA, amelyek-’BŐL’

az egyedi teremtők számára is ÖN-Azonossá formálhat és ’Adhat’ olyan Személyes-Tér-részeket,

amelyeket a teremtők ’betölthetik’ azzal a Tapasztalattal,

hogy az EL-Változásaikat megszüntetik,

a megszakadt tapasztalataikat pedig folytatják.

 

            Említettem azt a YOSÁGON belüli ÚJ SZABÁYOZÁST, amely arról rendelkezik, hogy

amennyiben egy [Elő-Testben vagy Anyagi-Testben élő] teremtő

nem képes az Életével hozzárögzülni

a számára megformált [Adott] Személyes Tér-részhez,

ma már a FÖLDANYA azonnal megformál-és-Ad egy GONDOSKODÁSI alapú Tér-részt

[(611.r.) 192. pont (4) - elérhető ITT].

 

Mind a Személyes Tér-részhez,

mind a[z ideiglenes] GODOSKODÁSI alapú tér-részhez

a teremtő [a FŐ szabály szerint] az ’Első Szabad (tudatosan megtett) Lépésével’  rögzítheti hozzá az Életét.

 

Ha a teremtő nem képes sem a Személyes Élet-Teréhez, sem a számára megformált (ideiglenes) GONDOSKODÁSI alapú Tér-részhez hozzárögzíteni az Életét,

a FÖLDANYA ma már a SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL ’EGYOLDALÚAN’ is hozzárögzítheti a GONDOSKODÁSI alapú tér-részhez [csak ehhez!] a teremtő Életét.

 

Ez azért fontos,

mert enélkül [valamilyen (az élethez hozzárögzített) személyes tér nélkül]

a FÖLDANYA nem képes a teremtőre kiterjedni az Ellenőrzésével

és az Élet Megóvásához és Irányban-Tartásához szükséges Közvetlen GONDOSKODÁSÁVAL.

 

Ebben a GONDOSKODÁSI alapú tér-részben kezdi meg a FÖLDANYA az EGYEZTETÉSEKET a teremtővel,

illetve annak az Ellenőrzését, hogy mi akadályozza a teremtőt abban,

hogy a Személyes-Terét ’birtokba vegye’.

 

Ebben a GONDOSKODÁSI alapú tér-részben

a FÖLDANYA olyan Közvetlen GONDOSKODÁSOKAT nyilváníthat meg a teremtő felé,

amelyek hozzásegítik a teremtőt ahhoz,

hogy az ’Első Szabad Lépésével’ (tudatosan) birtokba vegye az Életéhez tartozó Személyes-Terét.

 

            Habár a TÉR-RENDEZÉS ELINDULÁSÁVAL a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során beazonosított „csapda”-jellegek megszüntetése / visszabontása is megkezdődött,

ma még az ÉLET-TÉRBEN sokféle olyan AKADÁLYOZÓ hatás nyilvánul meg,

amelyek jelentősen nehezítik a teremtők Tudatosságának visszaépítését,

és így a Tudatos Jelenlétét a Teljes-Rendezésekben.

 

Nehezebbé teszi a Lehetőségek Felismerését és Megértését ma még az is,

hogy nagyon sok GONDOSKODÁSÁT / SZABÁLYOZÁSÁT a FÖLDANYA ’most újonnan formálta / formálja’,

ezért még sok teremtőnek nincsen közvetlen saját tapasztalata ezekről,

ezért „nem kérik”, és „nem használják fel” a Lehetőségeiket.

 

Ezek a FŐ okai annak,

hogy a FÖLDANYA nagyon sok KÖNNYÍTÉST Kért / Kér és fogad be folyamatosan a Közössége ÉLET-TERÉBE,

és nagyon sok olyan Közvetlen GONDOSKODÁST formál meg,

amely a legsúlyosabb EL-Változások Teljes-Rendezéséhez többféle KÖNNNYÍTÉS FELAJÁNLÁSÁT is lehetővé teszi a teremtők számára.

 

            Részleges az a megértésem, hogy

’nagyjából mostanra’

a FÖLDANYA

minden olyan [még Anyagi-Testben élő] teremtő számára

ÖN-Azonossá formálta [így Adta] azt a Személyes Tér-Részt,

 amely képes a teremtő Életét Megóvni és Irányban-Tartani,

és amely Személyes Tér-Rész SZÜKSÉGES ahhoz,

hogy a teremtő a VÁLASZTOTT élet-építését

[és ezen belül a SZÜKSÉGES és Választott Rendező-folyamatokat] megtapasztalhassa.

 

Ugyanakkor Tapasztalat,

hogy nagyon sok [eddig súlyosabban Tér-Vesztett] teremtő

nem képes tudatosan ’birtokba venni’ ezt a Személyes Tér-részt,

nem képes az ’Első (tudatosan megtett) Szabad Lépésével’ hozzárögzíteni az Életét ehhez a számára újonnan megformált Személyes Tér-részhez.

 

Ez ’ebben a pillanatban’ azt jelenti,

hogy habár minden (!) FÖLD Közösségében [ma még Anyagi-Testben élő] teremtő Életéhez

a FÖLDANYA megformálta és ’Adta’ a VÁLASZTOTT Élet-Vezetéshez szükséges Személyes-Teret,

sok teremtő ’ma olyan helyzetben van’

[vagy nagyon hamar olyan helyzetbe kerül],

mintha ’halál-kapuban’ lenne [Tér-nélküli lenne].

 

A Tapasztalat az,

hogy viszonylag kevés teremtő képes Felismerni és Megérteni azt,

hogyan veheti birtokba egy egyszerű Szándék-kinyilvánítással

a számára most újonnan megformált Személyes-Terét.

 

Az új Személyes Tér-rész birtokba-vétele / az új Személyes Tér-részhez való hozzárögzülés

nem lehetséges a teremtő ILYEN IRÁNYÚ SZÁNDÉKA nélkül.

 

 

Ez az oka annak,

hogy habár minden (!) teremtő ’mellett’ [a ’lába előtt’] ott van az az Új Személyes Tér-rész,

amely SZÜKSÉGES a VÁLASZTOTT Élet-Építéséhez és a ’most éppen szükséges’ Sors-Rendezéséhez,

sok teremtő helyzete mégis olyan, „mintha halál-kapuban lebegne”:

„nem tud tovább-lépni”,

mert nem vette birtokba az erre irányuló SZÁNDÉKÁVAL (!)

a számára már rendelkezésre álló [ÖN-AZONOSSÁ megformált] Személyes-Teret

[tapasztalja, hogy nem képes a Választott Irányban Elindulni / Megnyilvánulni / Továbblépni].

 

            Tapasztalat, hogy amennyiben ez a „tér-nélküli állapot” tartósabban is megformálódik, akkor súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen újabb EL-Változások megformálódásához is vezethet. Erre figyelemmel a FÖLDANYA SÜRGŐSSÉGGEL KÖNNYÍTÉST KÉRT ennek az ÉLET-TÉR még meglévő EL-VÁLTOZOTT jellegéből eredő Nehézségnek a megszüntetéséhez.

 

Megismétlem, mert fontos:

csupán egy egyszerű Szándék kinyilvánítása szükséges ahhoz,

hogy a teremtő [a most folyamatban lévő TÉR-RENDEZÉS / Élet-Alap Kiigazítás során]

az Életével Hozzárögzülhessen ahhoz a Személyes Tér-részhez,

amely a teremtővel megformált Összecsendülésekben rögzített tartalom / Irányok Tapasztalattá megformálásához szükséges.

 

Nem szükséges tehát ’Nyomatékosított’ vagy Különleges / Erősebb Szándék kinyilvánítása ahhoz,

hogy a teremtő Hozzárögzülhessen [a TÉR-RENDEZÉS (!) során] a Személyes Élet-Teréhez.

 

            Már hosszabb tartam óta Fontolgatja a FÖLDANYA azt, milyen Új SZABÁLYOZÁS / milyen Új Közvetlen GONDOSKODÁS megformálásával tehetné KÖNNYEBBÉ az Élet-Alap-Kiigazítás azon részét, amikor a teremtő Életének ’Hozzárögzítése’ nyilvánul meg a Személyes Élet-Térhez.

            A YOSÁGRA jelenleg érvényesülő SZABÁLYOZÁS szerint a Személyes Élet-Térhez a FÖLDANYA ’Egyoldalúan’ nem rögzítheti hozzá a teremtőt. Fontos Okból csak egy ideiglenes jelleggel megformált GONDOSKODÁSI alapú tér-részhez rögzítheti hozzá a teremtő Életét a FÖLDANYA a SPECIÁIS gondoskodásával.

 

         Ide-idézem a kapcsolódó korábbi írás-részt [a rajzok segíthetik megérteni a Személyes Élet-Tér és a GONDOSKODÁSI alapú tér-rész különbségét].

[611.r.] 192. pont (4) - elérhető ITT:

„…A Tudatos Szándék-Használatra képes teremtők

az ’Első-Lépés’ Szabad Megtételével rögzülnek csak hozzá tartós jelleggel

a Választott megtapasztaláshoz számukra Megformált és Adott Személyes Terekhez.

Ettől még Fontos Okból sem lehetséges eltérni.

 

Ha egy Szándék-Használatra képes teremtő

nem képes [a Tudatos ’Első-Lépésével’] Berögzülni

a Megtapasztalása számára megformált Személyes Térhez,

azonnal TELJES-ELLENŐRZÉS [vagyis a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Közvetlen SPECIÁLIS GONDOSKODÁSA is] kiterjed a teremtőre.

A TELJES-ELLENŐRZÉST követően EGYEZTETÉSEK nyílhatnak

[szükséges-e Változtatni a megformált Alap-Harmonián,

illetve szüksége van-e a teremtőnek valamilyen Különleges vagy Speciális Gondoskodásra ahhoz,

hogy az Életét Berögzítse a számára megformált Személyes-Térbe].

Ha szükséges valamilyen további Gondoskodás,

az a meghatározott ELVEK és Szabályok szerint nyilvánul meg.

 

Ha egy Szándék-Használatra [teljesen vagy részben] NEM képes teremtőt

az Élete MEGÓVÁSA és ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében

SPECIÁLIS [esetleg KÜLÖNLEGES] GONDOSKODÁSBA szükséges vonni,

ezen célból a számára valamilyen Gondoskodási-jellegű Élet-Tér-Részt szükséges megformálni / Adni.

 

            Megértést segítő kép: a FÖLDANYA megformálja a teremtő [piros szív] számára az Összecsendüléssel meghatározott Választás Tapasztalattá megformálásához szükséges Új Személyes Élet-Teret [piros négyzet]. A kis lila tér-rész a ’zsilip’, ’abban’ rögzülhet be a Térhez a teremtő az ’Első-Lépése’ megtételével.  

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001670.png

            Ha a teremtő nem képes az ’Első-Lépése’ megtételére, és az Ellenőrzések azt határozzák meg, hogy valamilyen további ’Felkészülés’ szükséges ahhoz, hogy berögzülhessen a piros tér-részhez a teremtő, egy másik / újabb kisebb tér-részt formál meg a FÖLDANYA [kék színű másik kis tér], amelyben a ’Felkészítéshez’ szükséges GONDOSKODÁSSAL nyilvánulhat meg a FÖLDANYA:

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1645001683.png

 

 A FÖLDANYA

ténylegesen csak akkor nyilvánulhat meg valamilyen Közvetlen (!) GONDOSKODÁSÁVAL egy teremtő felé,

ha a teremtő ténylegesen berögzült a FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA tartozó Tér-részbe

[vagy a Személyes Élet-Úthoz megformált-Adott Térbe,

vagy egy Gondoskodási jellegű Térbe].

 

 

            A FŐ Szabály szerint a GONDOSKODÁSI jellegű [az ’Első-Lépés’ megtételére Felkészítő] kék tér-részhez is a teremtő az ’Első-Lépése’ megtételével rögzülhet hozzá. Ha ennek elháríthatatlan akadálya van vagy más Fontos Ok szükségessé teszi, a FÖLDANYA csakis ehhez a kék kis [Gondoskodási jellegű] térhez a SAJÁT GONDOSKODÓI FELELŐSSÉGÉBEN / HATALMÁBAN [’EGYOLDALÚAN’] hozzárögzítheti a teremtő Életét.

            Csak az ilyen GONDOSKODÁSI alapú tér-részhez rögzítheti hozzá a FÖLDANYA ’egyoldalúan’ [SPECIÁLISAN] [a teremtő Életének MEGÓVÁSA és IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében] a teremtő Életét, az eredetileg Adott (piros) Személyes Tér-Részhez NEM PÓTOLHATJA Fontos Okból sem a FÖLDANYA a teremtő Szabad ’beilleszkedését’.

 

A KIEGÉSZÍTŐ Szabály szerint tehát

ehhez az erőteljesebb Közvetlen GONDOSKODÁS Megnyilvánítása céljával megformált Tér-Részhez

a teremtőt az Életét-GONDOZÓ is hozzárögzíti TARTÓSAN,

ám mégis ’ideiglenes jelleggel’.

 

Az ilyen Erősebb[en Irányban-Tartó] Gondoskodás Céljával megformált Térben

a teremtő Élete addig maradhat Berögzítve,

ameddig a Szabadságára alapulóan újra képessé válik az Összecsendüléssel meghatározott Élet-Építése számára Adott Élet-Térbe az ’Első-Lépése’ megtételével Berögzíteni az Életét.

 

Ha valamilyen okból egy teremtő NEM képes az ’Első-Lépése’ megtételével hozzárögzíteni az Életét a GONDOSKODÓ által számára megformált [ma már ÖN-Azonossággal is megjelölt] Személyes Élet-Tér-Részhez,

NEM PÓTLHATJA a GONDOSKODÓ a teremtő ’Első-Lépését’,

nem emelheti be / nem rögzítheti rá a teremtőt az újonnan megformált Személyes Élet-Tér-Részre.

 

Ha valami ténylegesen AKADÁLYOZZA a teremtőt az ’Első-Lépése’ megnyilvánításában,

ma már AZONNALI ELLENŐRZÉSSEL

[akár TELJES-ELLENŐRZÉSSEL, SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSSAL is] ’odafordul / közelebb húzódik’ a teremtőhöz az Életét-GONDOZÓ.

 

Ha szükséges, akár EGYEZTETÉS érdekében,

akár valamilyen [az ’Első-Lépésre’] FELKÉSZÍTŐ GONDOSKODÁS érdekében

GONDOSKODÁSI jellegű újabb (!) TÉR-Részt formálhat és Adhat a teremtő számára a GONDOZÓJA.

 

A FŐ Szabály szerint

ehhez a GONDOSKODÁSI / FELKÉSZÍTÉSI Célú újabb TÉR-Részhez is

a teremtő az ’Első-Lépésével’ rögzítheti hozzá az Életét,

azonban ha erre nem képes, és Fontos Okból SZÜKSÉGES,

 a GONDOSKODÓ maga is ’Hozzárögzítheti’ a Gondoskodási-jellegű TÉR-Részhez a teremtő Életét.

 

Fontos, hogy ez sem nyilvánulhat meg kényszer formájában,

a teremtő Életének Megóvása és KÍMÉLETE lehet csak a Célja

a GONDOSKODÓ ilyen Közvetlen GONDOSKODÁSÁNAK.

 

Fontos:

csak a pontosan meghatározott Céllal Adott GONDOSKODÁSI alapú / jellegű TÉR-Részhez rögzítheti hozzá például a FÖLDANYA ’Egyoldalú GONDOSKODÁSA’ a teremtő Életét Fontos Okból,

pontosan meghatározott Szabályozás szerint KÍMÉLETTEL.

 

A teremtő számára megformált Személyes Tér-Részhez

nem lehetséges a teremtő Életének hozzárögzítése a GONDOSKODÓ által ’egyoldalúan’,

azon Tér-Részben a FÖLDANYA NEM PÓTOLHATJA a teremtő ’Első-Lépését’…”

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!