omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (45) 868-887
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (45) 868-887 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (878.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (878.r.)


Az írás 877. része elérhető ITT

 

250.

1.

2022.10.02.

 

 

        A [664-666.r.] 201. pontban írtam először a „nehéz kapun” áthaladásról (elérhető ITT). ’Ott’ egy „csapdákkal” „nehezített” TÉR-részen való áthaladás tartamában volt szükséges ’NAGY ODAFIGYELÉSSEL’ / Óvatosan megnyilvánulni ’minden pillanatban. A [774.r.] 221. pont (3) alpontban is (elérhető ITT) egy olyan Helyzetet / TÉR-Részt [TÉR-Részen való áthaladást] említettem, amely mind a FÖLDANYÁTÓL, mind a MAGOKTÓL FOKOZOTT ODAFIGYELÉST, a Tudatos Jelenlét megtartását igényelte.

            Részleges az a megértésem, hogy ’ma hajnalra’  sikeresen túljutottunk egy NAGY ODAFIGYELÉST igénylő „nehéz kapun”.

            Részleges megértésem szerint

’hetek óta’ készültek a FÖLDANYA és a MAGJAI

egy „NAGYON SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT” [FÖLD Közösségéhez tartozó] ’Minta’

[valószínűleg egy Alap-Harmonia(-Rész)]

TELJES-RENDEZÉSÉNEK ELINDÍTÁSÁRA.

 

            Utólagos részleges megértésem szerint

egy olyan [a YOSÁGBÓL való „kiszakadás” során] NAGYON SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT ÉLET-ALAP-Rész 

Teljes-Rendezését kezdte meg

a FÖLDANYA, amely

(1)

részben közvetlenül a  SAJÁT ÉLETÉBEN volt-van berögzülve,

(2)

részben pedig a Közössége ÉLETÉNEK az egyik fontos ALAPJA

[vagyis a FÖLDANYA által még a YOSÁGBÓL való „kiszakadását” megelőzően

MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBEN Tudatosan Felépített és Berögzített Fontos ÉLET-ALAP-RÉSZ].

 

            Még csak részleges az a megértésem, hogy

egy olyan [a YOSÁGBÓL való „kiszakadás” során] megsérült ÉLET-ALAP-RÉSZ TELJES-Rendezése kezdődött meg,

amelyben [egyebek mellett] annak az ALAP-HARMONIÁJÁT Formálta KÉSSZÉ (!)

[ténylegesen Késszé-Formálta]

a FÖLDANYA EGYÜTT a YO-val és a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJÉVEL,

(1)

hogy a YOSÁG Birodalmába és onnan tovább a FÖLDANYA Közösségébe

hogyan fogadhatóak be a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők,

(2)

és így milyen Harmonia szerint kapcsolódhatnak egymáshoz a FÖLDANYA Közösségén belül

a különböző Birodalmakból eredő egyedi teremtők.

 

 

            Mostanában Pontosodott a YOSÁGON belül a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életre-Befogadásához tartozó SZABÁLYOZÁS [így GONDOSKODÁS]:

EGYETÉRTÉS a YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői között arról, hogy SZÜKSÉGES KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életre-Befogadása a Közösségekbe:

20200908 [344.r.] 127. pontelérhető ITT

 

A YOSÁG MEGTARTÓI-Teremtői együtt Befogadták az Új Életre-Befogadás ALAP-HARMONIÁJÁT:

20200908 [362.r.] 133. pontelérhető ITT

20200908 [423.r.] 148. pont elérhető ITT

 

20200908 [649.r.] 197. pont (8) [a YOSÁGBA Befogadásukat kérő IRGALOM Birodalmából eredő teremtők (Ön)Lényegében olyan új Alap-Harmonia rögzül be, amely számukra lehetővé teszi azt, hogy Fontos Okból a YO felkésérése a Középső-Testükkel is Befogadhassanak Alap-Harmoniát az IRGALOM-MAG-TERÉBŐL] – elérhető ITT

20200908 [817.r.] 234. pont [az IRGALOM Birodalmából Befogadott egyedi teremtők Új Anyagi-Testében (1) a Közvetlen ÉRZÉKELÉSÜKNEK és (2) a Tapasztalatok Anyagi-Testbe Berögzülésének speciális alapja / útja lesz] – elérhető ITT

 

 

            Részleges az a megértésem, hogy

a FÖLDANYA „kiszakadását” megelőzően

az ALAP-HARMONIA [és az ehhez tartozó SZABÁLYOZÁS]

ténylegesen Késszé Megformálódott,

és azt a FÖLDANYA maga is Berögzítette

(1)

a SAJÁT ÉLETE ALAPJÁBA,

(2)

és a MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBE

[ez utóbbi a FÖLDANYA ÉLETÉNEK az a része,

amelyben az a Tudás és Tapasztalat rögzül be,

amellyel a Közösségét (a Közösségében Életre-Befogadott egyedi teremtőket és a Közösségéhez Adott TERET) GONDOZZA].

 

            Ennek a SZOLGÁLAT Birodalmából a YOSÁG Birodalmába / FÖLDANYA Közösségébe az egyedi teremtők Életre-Befogadására ’utat nyitó’ ALAP-HARMONIÁNAK a Késszé Megformálásában a MINDENSÉG-FORRÁSA [IRGALOM] közvetlenül is részt vett. A YOSÁGON belül ekkor formálódott meg először annak az ILLESZKEDÉSNEK a Lehetősége, amely a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Életre-Befogadását lehetővé tette.

 

            Ez az ILLESZKEDÉSI ALAP-HARMONIA(-RÉSZ) hasonló ahhoz, mint amelyről a [266.r.] 102. pont 1. alpontban írtam (elérhető ITT) [a házhoz feljárót építenek az IRGALMI teremtők, és a SZOLGÁLATBÓL eredő teremtők rövidebb tartamokra befogadásra kerültek a házban]. A [315.r.] 116. pontban írtam arról (elérhető ITT), hogy a kívül épített feljáróhoz a házon belüli csatlakozás is megformálása került.

            Részleges megértésem szerint ennek az ILLESZKEDÉSI ALAP-HARMONIÁNAK a Késszé-Megformálását mutatja az, hogy a FÖLDANYA és Közössége YOSÁGBÓL „kiszakadását” követően a YO képes volt ezen Megformált ALAP-HARMONIÁRA alapulóan a Birodalmába [és a Különleges Élet-Építést megnyitott Közösségeibe] Befogadni SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtőket.

            Fontos: a YOSÁG [FÖLD Közösségén kívüli] Közösségeiben mind a mai napig arra az ALAP-HARMONIÁRA alapulóan lehetséges SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Életre-Befogadása, amelyet a FÖLDANYA formált KÉSSZÉ Együtt-a-YO-val még a „kiszakadását” megelőzően.

 

            Részleges az a megértésem, hogy a „kiszakadás” „során” [vagy az is lehetséges, hogy valamivel a „kiszakadást” megelőzően, esetleg kevéssel a „kiszakadást” követően] [valószínűleg egy JELENTŐSEBB TÉR-VESZTÉS megformálódásakor] NAGYON SÚLYOSAN „sérült” [EL-Változott / Bezáródott (?)] az a FÖLDANYÁHOZ tartozó ÉLET-ALAP-RÉSZ, amelyben a KÜLÖNLEGES Birodalomól eredő [először még csak a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] egyedi teremtők Életre-Befogadásának ALAP-HARMONIÁJÁT [= GONDOSKODÁSA alapját] Berögzítette a FÖLDANYA.

 

            Részleges megértésem szerint ennek az ÉLET-ALAP-RÉSZNEK a NAGYON SÚLYOS Megsérüléséből [részleges visszabomlásából] ered az, hogy viszonylag GYORS volt a FÖLDANYA [YOSÁGHOZ tartozó] MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉNEK VISSZABOMLÁSA [nagyon gyorsan „leváltak” a FÖLDANYA ÉLETÉRŐL azok a „kiszakadás” során megmaradt (KÖZÖSSÉGI és SZEMÉLYES) TÉR-RÉSZEK, amelyek lehetővé tették a FÖLDANYA számára (1) ÉLET-TÉR Befogadását és Berögzítését, (2) egyedi teremtők Életre-Befogadását [a Befogadott egyedi teremtőkről való Közvetlen GONDOSKODÁST]. [Ezt érzékelteti az a megértést segítő kép, amelyben a ’kutya-mama’ ’akaratlanul megszüli a kiskutyákat”, miután „elvesztette” az Életéhez tartozó Teret: (868.r.) 247. pont (3)elérhető ITT.]

 

            Később majd pontosabban is megérthetjük azt, hogy mind a „kiszakadás”, mind az azt követő „bolyongás” milyen EL-Változásokat / TÉR-VESZTÉSEKET okozott (1) a FÖLDANYA ÖNNÖN ÉLETÉBEN és (2) a FÖLDANYA Közösségében, a FÖLDANYA Befogadásában élő egyedi teremtőkben.

 

            Részleges megértésem az, hogy nagyjából akkor sikerült a FÖLDANYA ÉLETÉT IRGALMI alapú GONDOSKODÁSBA Berögzíteni [még a VILÁG Birodalmában megformált (IRGALMI alapú) GONDOSKODÁSI-TÉRBEN], amikor „majdnem megkezdődött” annak a korábban megsérült ÉLET-ALAP-RÉSZNEK a semmivé visszabomlása [a TÉR-VESZTÉSBŐL eredően], amelyben a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életre-Befogadása volt megalapozva.

 

Ténylegesen „Megérintettea „teljes visszabomlás” [a semmivé-válás] ezt az ÉLET-ALAP-RÉSZT

[egyes ’külső’ védelmi részek visszabomlása ténylegesen megkezdődött],

azonban a további TÉR-VESZTÉS Megállítható volt.

 

Értelme szerint ez azt jelentette,

hogy a FÖLDANYA ezen ÉLET-ALAP-RÉSZÉBEN

a megkezdődött Tér-Vesztésből eredően

Saját Tapasztalatként

Berögzült a MEGSEMMISÜLÉS FÁJDALMA,

az ÉLET-ALAP-RÉSZ további súlyosabb EL-Változása azonban Megállítható volt.

 

            Részleges az a megértésem, hogy

mivel ebben a FÖLDANYÁHOZ tartozó (!) ÉLET-ALAP-RÉSZBEN

berögzült a megsemmisülés [ELVISELHETETLENSÉG] fájdalma,

ez az ÉLET-ALAP-RÉSZ a ’FÖLDANYÁN belül’ a mai fogalmak szerint eddig Alvó-Kód volt

[TELJES TAKARÁSBAN volt

(mivel nem voltak meg a Teljes-Rendezés feltételei)].

 

A TELJES-ELLENŐRZÉSEK [több évvel ezelőtt] már MEGHATÁROZTÁK azt,

hogy csak egy egészen kis részben „érintette meg” ezt az ÉLET-ALAP-RÉSZT a tér-visszabomlás

[ez is Nagyon-Súlyos EL-Változás (!)],

és valószínűleg olyan teljes formában megőrződött az ÉLET-ALAP-RÉSZBEN berögzült ALAP-HARMONIA,

amely az élettel-összeegyeztethetetlen jellegektől való [KÖNNYÍTÉS általi] Feltisztítást követően

[= a tényleges Tér-Vesztettség megszüntetését követően]

lehetővé teheti a ’Visszavezetését’ a FÖLDANYA ÉLETÉBE

[ha ezt Választja a FÖLDANYA].

 

            A VILÁGI Különleges Befogadottsága tartamában a FÖLDANYA a MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉT részlegesen [a VILÁGI JELENLÉT által lehetővé tevő mértékben] Újjá-Építette. Részleges megértésem szerint ’majdnem teljesen ugyanazon az alapon’ formálta meg a FÖLDANYA a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Életre-Befogadását lehetővé tevő ÉLET-ALAP-RÉSZÉT, mint ahogyan azt a „kiszakadását” megelőzően megformálta. A TELJES egyezés nyilvánvalóan nem volt lehetséges, mert a FÖLDANYA ÉLET-ALAPJÁNAK újjáépítése ’részben’ [az Élet Megóvásához szükséges mértékben] VILÁGI [és/vagy IRGALMI (?)] ALAP-HARMONIÁN is alapult.

            Amikor most a FÖLDANYA Teljesen Lezárta a VILÁGBELI Különleges Befogadottságát és maradéktalanul visszailleszkedett a YOSÁG Birodalmába, ’most’ kezdődhetett meg azoknak a „kiszakadás” során és a „kiszakadást” követően meg NEM semmisült ÉLET-ALAP-RÉSZEINEK a TELJES ELLENŐRZÉSE [és ha lehetséges, akkor a JELENHEZ-IGAZÍTOTT Újjá-Építése], amelyek SZÜKSÉGESEK (!) ahhoz, hogy a FÖLDANYA a „kiszakadásával” megszakadt ÉLET-ÉPÍTÉST is  FOLYTATHASSA.

 

            A FÖLDANYA ÖNNÖN ÉLETÉBEN ugyanazon ALAP-HARMONIA szerint nyilvánul meg egyes FONTOS / MEGHATÁROZÓ TAPASZTALATAINAK a Teljes-Rendezése / Folytathatóvá megformálása, mint az eredendően is a Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtők Életében. Idei-idézem a kapcsolódó írás-részt, utána folytatódik az új lejegyzés [nagy méretű kék dátummal jelzem]. [Az új írás-rész ITT FOLYTATÓDIK]

 

20200908 [552-554.r.] 183. pont [a YOSÁGBÓL eredő és eredendően is a FÖLDANYA Közösségében élő egyedi teremtők Speciális Berögzítése az ÚJ ÉLET-TÉRBEN: ez az ő Teljes-Hazavezetésük a YOSÁGBA / az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜK Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA; a „kiszakadást” megelőzően egy ’Rugalmasságot’ kezdtek megformálni az Életükben / Anyagi-Testükben; legfeljebb 25 foknyi ’elfordulást / elhajlást’ vihetnek tovább az Anyagi-Testükben az ÚJ ÉLET-TÉRBEN, ez Rendezendő Tapasztalatot jelent (a FÖLDANYA Felajánlotta néhány Tapasztalat Továbbfolytathatóvá megformálását KÖNNYÍTETT RENDEZÉSSEL – ez SZÜKSÉGES ahhoz, hogy FOLYTATNI tudják a „kiszakadással” megszakadt teremtéseiket) – elérhető ITT:

 

„…2021.12.25-26.

            Az elmúlt napokban egyfajta ’belső összegzést’ tapasztaltam meg. Egy-egy kisebb (de fontos) ’felismerés’ emelkedett a tudatomba. Ez ahhoz volt hasonló, mint amikor a képkirakó egy-egy ’megtalált’ és már a helyére került darabkája ’teljesen’ ’beillesztésre’ kerül a helyére, és ekkor ez az addig is megvolt darabka is részévé válik az áramlásnak [a ténylegesen MEGNYILVÁNULÓ Jelenlétnek].

            Ilyen Felismerések megnyilvánultak (1) a saját Életem (esetleg a családtagjaim) vonatkozásában, (2) és a FÖLD Közösségéhez kapcsolódóan is. Egy-egy korábbi Felismerés és Megértés is beemelkedett a tudatomba… feltételezem azért, mert majd hamarosan ezekre alapulóan újabb Megértések megformálásában vezet a FÖLDANYA és/vagy az (Ön)Lényegem.

 

Levél-részlet:

„…Gondoltam rád sokat... vajon hogyan telik az ünnep...

Hol tartunk most? Mikor tud beérni az eddigi munkák gyümölcse?...

Ez az év a mostani életem ’legfájdalmasabb’ évei közé tartozik, az anyagi-test fájdalmát érintve mindenképpen…

Mi jön ezután?...

… Ha az elmúlt egy hetet nézem, az olyan volt, mintha ’kicsiben’ [= a családon belül] ’azt csináltam volna’, amit (a mostani megértésem szerint) az ÚJ ÉLET-TÉRBEN választottam a Megtapasztalásom FŐ Irányául…”

 

            Néhány napja volt egy olyan érzékelésem, amely a feltételezésem szerint az ÚJ ÉLET-TÉRHEZ kapcsolódott közvetlenül. NAGYON (!) Erős Védettség formálódott meg [az első napon csak ennek a megformálását érzékeltem, a rákövetkező napon érzékeltem azt a Változást, amely miatt ez a SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉR megformálásra került]. Feltételezem, hogy a Nagyon-Erős Védettség [és Védelmi-Takarás] miatt részleges máig az ezen Változáshoz tartozó megértésem [később, ha majd a Változás pontosan ’berögzül’, további Megértések épülhetnek fel].

            Tehát csak nagyon részlegesek ezek a megértéseim. A felépült SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN mintha egy nagyon szűk folyosó nyílt volna meg. Mintha a ’folyosón’ ’minden irányban’ ténylegesen Védelmet megnyilvánító segítők is jelen lettek volna. Amikor ’megnyílt’ a ’szűk folyosó’ ebben a Védő-Térben, ezen ’áthaladtak’ azok a teremtők [az Életükkel (a FÖLD Közösségében FOLYTATHATÓ {?} Életükkel / Megformáltságukkal)], akik képessé váltak arra, hogy Különleges-Speciális Megtestesülés útján kezdjék meg az ÚJ ÉLET-TÉRBEN az első Anyagi-Testi Életüket.

            Mintha lettek volna olyanok, akik ’szinte’ ’egymás kezét is fogták’ [feltételezésem szerint ők egymással majd (1) Általános alapon vagy (2) Különleges Okon alapulóan közvetlen áramlásban lesznek az ÚJ ÉLET-TÉRBEN is].

            Csak feltételezem azt, hogy ezt követően a FÖLDANYA az ÚJ ÉLET-TÉR KÖZÉPSŐ [azaz az Anyagi-Testi Megnyilvánulást lehetővé tevő] TÉR-Részében ’helyileg’ is ’berögzítette (?)’ ezeket a teremtőket. Feltételezésem szerint a FÖLDANYA az ÚJ ÉLET-TÉR KÖZÉPSŐ TÉR-Részében meghatározta ezeknek a Különleges-Speciális formában megtestesülő teremtőknek az ’élet-helyét’, és ’oda’ (?) rögzítette be az Új Anyagi-Testüket (?).

 

            Utóbb [néhány nappal később] formálódott meg az a megértés, hogy valójában [’szinte’] ’párhuzamosan’ kettő ilyen Nagyon-Erősen-Védett ’tovább-vezetés’ [és az ÚJ ÉLET-TÉRBE való SPECIÁLIS ’Berögzítés’] nyilvánult meg.

            Részleges megértésem szerint ’először’ a FÖLDANYA a Különleges-Speciális formában megtestesülő teremtőivel ’formálta Késszé’ ezt az ÚJ ÉLET-TÉRBE ’Speciálisan’ (?) ’Berögzítő’ GONDOSKODÁSÁT, és ’ennek a mintájára’ ’szinte azonnal’ egy másik nagyban hasonló, ám CÉLJA szerint különböző ’Berögzítő Továbbvezetést’ is megnyilvánított.

        Az előbb említettnél is (ha ez lehetséges) ’még erősebben védett’ Térben azon YOSÁGBÓL eredő teremtők ’továbbvezetése’ és ’teljes berögzítése’ nyilvánult meg az ÚJ ÉLET-TÉRBEN, akik eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartoztak [az ő Életük a FÖLDANYA ÉLETÉVEL ’együtt’ „szakadt ki” a YOSÁGBÓL (a YO mint Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen GONDOSKODÁSÁBÓL)]. Ez az ő Életükben a lényege szerint a ’Teljes-Hazavezetésük’ volt a YOSÁG Birodalmába(n) maradéktalanul visszaigazodott FÖLD Közösségébe(n) [és így az Életüket Természetes módon Gondozó YO és FÖLDANYA Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA való {’szertartásos’ (?)} ’Berögzítésük’ volt].

        Mivel ők (valószínűleg mindannyian) SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést is megtapasztalnak az ÁT-VEZETÉS ’legvégén’ [vagy az ÁT-VEZETÉS Teljes-Lezárását követően],

ezen teremtőkre

(1) az ÁT-VEZETÉS ’legvégétől’

és (2) az Új Teremtő-Szakasz Elindításakor

’csak rájuk érvényesülő’ GONDOSKODÁSI Szabályok vonatkoznak.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez vonatkozik (1) a Különleges-Speciális formában megtestesülő teremtőkre, (2) és az eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtőkre. Mindkettő csoportba tartozók felé (külön-külön) olyan Közvetlen GONDOSKODÁSOKAT is megnyilvánít a FÖLDANYA, amelyet más teremtők felé nem.

            Jelenlegi megértésem szerint az ÚJ ÉLET-TÉRBEN a MAGOKNAK a YOSÁGBÓL eredő, eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtők felé irányulóan részben ’más jellegű’ Gondoskodási Lehetőségeik lesznek, mint más FÖLD Közösségében élő egyedi teremtők felé.

       Csak részben tudom értelmezni azt a megértést, hogy a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó YOSÁGBÓL eredő teremtők a „Kiszakadást” megelőzően (a mai fogalmak szerint) egy ’Rugalmasságot’ kezdtek megformálni (ténylegesen megformálni!) az Életükben és az Anyagi-Testükben.

        Ez akkor régen (a ’360 fokot’ ’egy-egésznek’ tekintve) nagyjából 30 foknyi ’Rugalmasság’ lehetett (?) (ennyit már ténylegesen megformáltak?)...

[2022.10.02.: Valószínűleg ebben kezdték megalapozni ezek a YOSÁGBÓL eredő teremtők azt, hogy majd az Életük egy pontosan meghatározott részében / hányadában megnyithassák a Különleges Élet-Építést: (1) Rendezhessék a Saját EL-Változásaikat, (2) részt vehessenek mások felé irányuló Különleges Gondoskodásban.]

 

         Talán azt jelenti ez, hogy ilyen mértékben képesek voltak elfordulni / elhajolni [’pásztázni’ (?)] úgy, hogy azt még ön-erőből képesek lehettek kiigazítani --- nehéz értelmezni, mert

ma már egy kissé más rendszer szerint építi fel a RUGALMASSÁGOT a FÖLDANYA...

de a jelenlegi megértésem szerint úgy,

hogy mégis FOLYTATÁSA legyen ez az új rendszer annak,

amit a „kiszakadása” előtt megalapozott

az akkor a Közösségében élő egyedi teremtőkkel.

 

A formálódó új RUGALMASSÁGRÓL:

20200908 [148.r.] 63. pont [az új Anyagi-Test Rugalmasabban változtatható lesz] – elérhető ITT

20200908 [194.r.] 77. pont [a testen belül (vagy testen kívüli) Védett-Tér Rugalmasságot (Speciális-Feltételeket) biztosít] – elérhető ITT

20200908 [275-276-277-278.r.] 103. pont 1. alpont [SZABÁLYOZÁS formálódik; Választható az Anyagi-Testi Élethez] – elérhető ITT

20200908 [277.r.] 103. pont 1. alpont [Tartás-és-Rugalmasság] – elérhető ITT

20200908 [295.r.] 110. pont – elérhető ITT

20200908 [302.r.] 111. pont – elérhető ITT

20200908 [352.r.] 129. pont – elérhető ITT

20200908 [364.r.] 135. pont [Kipróbáló teremtések: Új Összecsendüléssel Új Tér rögzülhet be az Anyagi-Testben (most még csak a Különleges Utat megnyitott teremtőkben)] – elérhető ITT

20200908 [365-367.r.] 136. pont [az éppen élt élet folyamán is lehet Új Összecsendüléseket megformálni] – elérhető ITT

20200908 [378.r.] 138. pont III. alpont – elérhető ITT

20200908 [464.r.] 162. pont [a Garanciák befogadása az Anyagi-Testben a test rugalmasabbá válását is segíti] – elérhető ITT

20200908 [531.r.] 179. pont [RUGALMASABBAN TÁGÍTHATÓVÁ VÁLT a FÖLD Közösségének ÚJ ÉLET-TERE; az Anyagi-Test is képes lesz új belső-tereket (és Személyes Élet-Tér-részt) befogadni] – elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!