omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (45) 868-887
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (45) 868-887 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (882.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (882.r.)


Az írás 881. része elérhető ITT

 

2022.10.02.

 

            MAG-Társammal beszéltem ma reggel arról, hogy ’tegnap’ ő nagyjából délután 18 óráig ’vigyázott valamire’, én pedig nagyjából 18 órától éjfélig voltam ilyen feladatban. Nagyon erős befelé és kifelé figyelést kellett megnyilvánítani egy ’folyamatos készenlétben’. A MAG-Társam által kapott belső-képeket is elemezgettük ma reggel, hogy megérthessük, milyen súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen jelleg jelzett.

            ’Hallottunk’ mindketten nagyon hangos (férfi) „üvöltözést”, ami a nagyon zavarodott / nagyon sérült teremtőkre jellemző. Olyan belső-kép is mutatta magát, hogy egy régebben „felhasított” ÉLET-TÉR-RÉSZNEK [fontos: magának az ÉLET-TÉRNEK a] Tér-Vesztettségét / „felhasítottságát” mostanra a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTELLEL sikerült teljesen megszüntetni, és ezen visszaépített TÉR-RÉSZ ’alatt’ van (vagy volt eddig?) berögzítve egy nagyon súlyosan sérült ’minta’ / élet-rész / Harmonia.

         Az volt a furcsa, hogy ez a sérült ’minta’ nem került KIVEZETÉSRE a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBŐL. Ha „idegen” ’minta’ lett volna, az Kivezetésre került volna… ebből feltételeztem azt, hogy ez a nagyon súlyosan sérült ’minta / élet-alap-rész’ eredendően a FÖLDANYÁHOZ [a FÖLDANYA Közösségéhez] tartozhat.

 

            Részleges az a megértésem, hogy

egy [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] MAG-Társam ELLENŐRIZTE azt,

hogy ez a még a YOSÁGBÓL „kiszakadást” megelőzően megformált ’minta / ÉLET-ALAP-RÉSZ’

ILLESZKEDŐ-E [Illeszkedő lehet-e]

a FÖLDANYA Jelenlegi [Újjá-Épített] MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉVEL,

és ma is alkalmas alapja lehet-e

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők YOSÁGBA / FÖLD Közösségébe BEFOGADÁSÁNAK.

 

 

ÉLET-ALAPOT / ÉLET-ALAP-RÉSZT érintően ilyen ILLESZKEDÉS Ellenőrzéséről már írtam a YOSÁGBÓL eredő és eredendően is a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőket érintően: [803-811.r.] 232. pont (1)elérhető ITT.

 

            Ezt a sérült ÉLET-ALAP-RÉSZT úgy érzékelte a MAG-Társam egy belső-képben, hogy egy olyan ’telket’ [bekerített udvarú házat, mellette műhelyt] érzékelt, amelyben gyermekként / fiatalként élt. Ez egy nagyobb Tér volt, ’puszta’, ’régi állapotú’. A kertben volt, és háromszor is ránézett a ’kapura’. Érzékelte, hogy a ’kapu’ ’már nincsen meg’. Felmerült benne, hogy ’miért van kitárva’ a kert… majd érzékelte, hogy a kerítés egy része az orgonákkal is eltűnt. Megjelent benne a gondolat: „Védtelenek vagyunk”.

            Kint az úton egy szomszédban lakó nő jött kettő csomaggal a kezében (valamilyen party lesz a szomszédban).

            A MAG-Társamnál volt egy kulcs-csomó (zöld bilétával) (a szín jelezheti a SZOLGÁLATOT). Valamilyen ’mérőóra-szekrényben’ (?) volt a kulcs, és olyan érzése is volt, hogy a kulcs az egyik férfi-ismerőséé lehet…

            A ház teteje furcsa (formájú?) volt, és a tető ’legmagasabb’ (lapos?) pontján volt a ’postaláda’. Fent a tetőn a MAG-Társam próbálta elérni a kulccsal a ’postaládát’.

            Amikor ’fent volt a tetőn’, ’hallotta’, hogy valaki hangosan üvölt kint az utcán. Amikor a hang irányába figyelt, észrevette, hogy három férfi volt bent az udvaron. Az egyik férfi (aki üvöltött) nagyon magas volt [a feje felért a ’postaládáig’]. Talán csak egy alsónadrág volt rajta, de tulajdonképpen szép volt / szép volt a bőre. A másik kettő (normál magasságú) férfi mintha talán vissza akarta volna tartani a magasabbat attól, hogy bemenjen a kertbe (?), és az üvöltözőt próbálták csitítani / megnyugtatni. A magasabbra a MAG-Társam is figyelt a ’szeme sarkából’. Mintha kissé megnyugodott volna a magasabb férfi (?).

            A MAG-Társam közben ’fent a tetőn’ azzal volt elfoglalva, hogy megpróbálta elérni a kulcsával a ’postaládát’, ami végül sikerült is.

 

            A MAG-Társam az ELLENŐRZÉS során hosszas próbálkozás eredményeképpen képes volt ’elérni’ a ’ház tetején lévő postaládát’, és azt a nála lévő egészen kicsi ’kulccsal’ kinyitotta [Illeszkedés Ellenőrzése]. A ’postaládában’ a kinyitását követően régi felbontott leveleket talált.

[Lehetséges, hogy a ’felbontott levelekben’ lévő tartalomról írtam (609.r.) 192. pont (3) alpontban (?) – elérhető ITT:

„…Olyan Alap-Harmonia-rész rögzült be ezen MAG-Társam (Ön)Lényegében

{még a FÖLDANYA „kiszakadását” megelőzően (!)},

amely ’pontosan megismerhetővé és megérthetővé teszi’

[ma már mindannyiunk számra],

hogy akkor-régen még a „kiszakadását” megelőzően

a FÖLDANYA

(1)

pontosan hogyan kezdte megalapozni a Különleges Élet-Építést a Közösségében,

(2)

valamint milyen Alap-Harmoniát formált meg eredendően a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők Életre-Befogadása érdekében,

(3)

és így milyen Alap-Harmoniát formált meg eredendően a YOSÁGBÓL eredő és a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők közötti közvetlen összekapcsolódás számára.

      (…) Feltételezésem szerint azért kiemelkedően fontos az ezen [ma már MAG] teremtő (Ön)Lényegében berögzített, és mostanáig Alvó-Kódként Gondozott Élet-Alap-része, mert a FÖLDANYA „kiszakadását” követően az EGYEZTETÉSHEZ tartozó ismeretek „teljesen törlődtek” (?) mind a YO-ban [mivel nem tudta Berögzítve megtartani a FÖLDANYA ÉLET-ALAPJÁT], mind a FÖLDANYA Megformált-Valójában (!).

            (…) Részleges az a megértésem, hogy ezen MAG-Társam a VILÁGBELI Befogadottsága tartamában ’VÉDELMI’ Okból olyan Ön-Rendelkezést hozott, hogy ideiglenesen Bezárja az Élet-Alapja azon részét, amelyben ez a FÖLDANYÁVAL való korábbi EGYEZTETÉS során ’alapjaiban már megformált’ Saját Személyes Élet-Útjának Alap-Harmoniája is berögzült. Feltételezésem szerint ugyanakkor Kérte ennek az ideiglenesen bezárt ’élet-részének’ az IRGALMI GONDOSKODÁSBA vételét [a mai fogalmak szerint Alvó-Kóddá vált ez a VILÁGBELI Befogadás tartamában ebben a formájában megnyilváníthatatlan Megtapasztalás-rész].  Az IRGALMI GONDOSKODÁS az ÖN-Bekorlátozás megformálásával ideiglenesen bezárt alapokat (és részben Tapasztalatokat) megőrizte pontosan abban a formájában, amelyben a MAG a saját rendelkezésével ’bezárta’…”]

 

            Mutathatta a belső-képben az éppen ELLENŐRZÖTT ÉLET-ALAP-RÉSZ korábban bekövetkezett sérülését az, hogy a ’ház’ körül lévő kert kapuja már nem volt a helyén, és a kerítés egy része is elkezdett visszabomlani. Utólagos megértésem szerint ez azt mutatta, hogy ténylegesen „megérintette” a TÉR-VESZTÉS ezt az ÉLET-ALAP-RÉSZT, de a Visszabomlás Megállítható volt még azt megelőzően, hogy a ’kert / ház’ és a ’mellette lévő műhely’ [az ALAP-HARMONIA lényege] megsérült volna.

        Jelzett a MAG-Társamban a kapu és a kerítés-rész visszabomlását mutató képben az az érzet, hogy „VÉDTELENEK vagyunk”. Utólagos megértésem szerint olyan TÉR-RÉSZ bomlott vissza a TÉR-VESZTÉS során ebből az ALAP-HARMONIÁBÓL [megformált ÉLET-ALAP-RÉSZBŐL], amely egy ’SZÜKSÉGES TÖBBLET-VÉDELMET’ biztosított a YOSÁGBA Befogadott SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők számára [erre a Többlet-Védelemre szükségük volt, mert TÉRBEN ’Távolabb’ éltek volna az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKTŐL]. A ’tetőn lévő postaláda’ (benne a régi felbontott levelekkel) jelezheti azt, hogy megalapozta a FÖLDANYA korábban a SZOLGÁLAT Birodalmából Életre-Befogadásra kerülő teremtőkben az ALAP-ÁRAMLÁSON belül egy olyan belső-szál (önálló áramlás) megformálását, amely (Szabályozottan) közvetlen utat is nyithatott az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen GONDOSKODÁSÁHOZ. [Egyes részeiben (!) hasonló lehetett ez a MEGMARADT (!), ám „bezáródott” (?) korábbi ALAP-HARMONIA-RÉSZ ahhoz, ahogyan most a MEGÚJULÁS tartamára megerősítésre kerül az ’élet-gyökér / élet-alap’ a FÖLDANYA Befogadásában élő egyedi teremtőkben az ALAP-ÁRAMLÁSON belül megformált új szálakkal: (872-873.r.) 248. pont (1)-(4)elérhető ITT]. A kert-kapu és kerítés részleges visszabomlása azonban jelezheti az ÉLET-ALAP azon részének tényleges visszabomlását, amely szükséges volt ahhoz, hogy a SZOLGÁLAT Birodalmából befogadott teremtők (kényszer nélkül / szabadon) Beilleszkedhessenek a Közösség ÉLETÉBE és az ott élő Társakhoz (?).

 

      Az, hogy az eredendően megformált ALAP-HARMONIA megmaradt részéhez ’illeszkedő’ volt a [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] MAG-Társamnál lévő régi ’kicsi kulcs’, mutatta azt, hogy a megmaradt ÉLET-ALAP-RÉSZ [FÖLDANYAI GONDOSKODÁS] a TELJES-RENDEZÉS során FOLYTATHATÓVÁ Megformálható [az egyedi teremtők számára is Befogadható].

      Ugyancsak a FOLYTATHATÓVÁ megformálás Lehetőségét mutatta a MAG-Társam által érzékelt azon kép-rész, hogy a ’három szintes ház’ tetején lévő ’postaládát’ sikerült a kulcsával kinyitni [a postaláda akár a Befogadást megalapozó EGYEZTETÉS megformált útját is jelezheti]. A ’három szintű ház’ jelen esetben azt jelezheti, hogy a TELJES-ELLENŐRZÉSEK során az került meghatározásra, hogy habár a „kiszakadását” megelőzően a FÖLDANYA és a YO még csupán a KÜLÖNLEGES élet-építés lehetőségét alapozta / tette megnyithatóvá a YOSÁG Birodalmában [a ház alap-szintje fölé az első emelet felépítését], a korábban megformált ÉLET-ALAP-RÉSZE a FÖLDANYÁNAK alkalmas a ’második emelet’ [= a harmadik szint / a SPECIÁLIS Élet-Építés] Felépítésére is.

A FÖLDANYA által a „kiszakadását” megelőzően

(1)

mind a SAJÁT ÉLETÉBEN (!),

(2)

mind az akkor meglévő MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBEN

berögzített ÉLET-ALAP-RÉSZ

[GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIA]

ma is (!) alkalmas arra,

hogy követlenül (!) ALAPJA legyen [a Teljes-Rendezés és JELENHEZ-IGAZÍTÁS után]

a KÜLÖNLEGES Birodalmakból eredő egyedi teremtők YOSÁGBA és FÖLDANYA Közösségébe való Életre-Befogadásának.

 

       A MAG-Társam által érzékelt belső-kép azt is ’mutatta’ / jelezte, hogy

az eddig TELJES IRGALMI TAKARÁSBAN ÓVOTT ÉLET-ALAP-RÉSZ

a Teljes-Rendezést Előkészítő TELJES-ELLENŐRZÉS során [Védő Kíséret mellett]

’visszavezetésre került’ a korábban részlegesen visszabontott [hozzá tartozó] ÉLET-TÉR-RÉSZBE.

 

Részleges megértésem szerint ez a sérült TÉR-RÉSZ

azért nem került eddig teljesen visszabontásra,

 mert a TÉR nélkül semmivé vált volna a TÉRBE berögzített ALAP-HARMONIA…

a részlegesen megsérült TÉR ’konzerválása’ volt képes csak megóvni a Teljes Visszabomlástól

ezt a megsérült FÖLDANYAI ÉLET-ALAP-RÉSZT.

 

       Az ’alsó-nadrágot viselő’ [a ’ruhái’ egy jelentős részét „levetett”] nagyon magas ’férfi-forma’ „üvöltött”, amikor a visszabomlott kapun a ház kertjébe belépett [Jelezte ez a MEGBOMLOTT / részlegesen visszabomlott ALAP-HARMONIÁT]. ’Három emelet magasnak’ érzékelte őt a MAG-Társam, és még ebben az állapotában is ’szépnek’ értékelte. A ’három emelet magassága’ a ’férfinek’ [a ’feje’ olyan magasan volt, mint ahol a ház tetején a MAG-Társam próbálta elérni a ’postaládát’] a jelenlegi megértésem szerint azt jelezte, hogy már eredendően is megalapozta a FÖLDANYA ebben a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőket Befogadó ALAP-HARMONIA-részben a MAGSÁG Felépíthetőségét [amely a mai SZABÁLYOZÁS szerint a YOSÁG Birodalmán belül a SPECIÁLIS élet-építés megnyitását jelenti].

       Részleges megértésem szerint az, hogy a ’három emelet magas’ ’férfit’ a részben visszabomlott kerítésű udvarra kettő normál magasságú másik férfi is ’kísérte’, a jelen esetben azt mutatta, hogy az ALAP-HARMONIA-RÉSZT a TELJES-RENDEZÉS során ’bővíteni’ szükséges annyiban, hogy már nem csak SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőket fogadhat be a FÖLDANYA, hanem a másik kettő KÜLÖNLEGES Birodalomból [IRGALOM Birodalma, ÉLŐTÉR Birodalma] eredő teremtők Életre-Befogadásának Lehetőségét is szükséges majd ’beleoltani’ a TELJES-RENDEZÉS során az ALAP-HARMONIÁBA. MAG-Társam használta az oltás [mint egy új jelleggel gazdagítás] kifejezést [a növényeknél használt oltás / nemesítés értelemmel]. Ez egy olyan változás, amelyben az EREDETI ’gyökér’ is sértetlenül megmarad, így a Változtatás után is minden olyan Harmonia szabadon megformálódhat, amelyet eredendően ’beleálmodott / belerögzített’ a FÖLDANYA.

 

         Utólagos részleges megértésem szerint azért (IS) lehet FONTOS ezt a TÉR-VESZTÉS által közvetlenül megérintett [emiatt élettel-összeegyeztethetetlen jelleget / tér-vesztést berögzített] ÉLET-ALAP-RÉSZT [megalapozott FÖLDANYAI GONDOSKODÁST] a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL során FOLYTATHATÓVÁ megformálni, mert a YOSÁG többi Közösségében is mind a mai napig ez a FÖLDANYA által megformált GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIA a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Életre-Befogadásának az alapja.

 

Habár a FÖLDANYA a VILÁGBELI Jelenlét során is Felépítette és Berögzítette

(1)

a SAJÁT ÉLETÉBEN

és (2)

a MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBEN

azt az ÉLET-ALAP-RÉSZT, amely

(A)

a YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtők

és (B)

a KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életre-Befogadását SZABÁLYOZZA,

[a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK FELAJÁNLÁSÁRA alapulóan]

a FÖLDANYA is FONTOSNAK ÉRTÉKELTE azt,

hogy ezt a MEGSÉRÜLT de teljesen vissza nem bomlott ÉLET-ALAP-RÉSZÉT TELJESEN RENDEZZE

[az egyik pontosan meghatározott részében (!) Újjá-Építse majd].

 

        Mivel ez az ÉLET-ALAP-RÉSZ közvetlenül a MEGTARTÓI GONDOSKODÁSHOZ tartozik, mi egyedi teremtők nagyon kevéssé vagyunk képesek Megérteni ennek a Változásnak (Rendezésnek) a lényegét. A CÉLJA értelmezhető a számunkra részlegesen:

ennek a megsérült, de teljesen vissza nem bomlott ÉLET-ALAP-RÉSZNEK

az Újjá-Építésével

(1)

nem csak egy FOLYTONOSSÁGOT formál meg a FÖLDANYA

a „kiszakadását” megelőző és azt követő ÉLET-Építésben,

(2)

hanem OLYANNÁ formálja ezt a teljesen vissza nem bomlott ÉLET-ALAP-RÉSZÉT a Teljes-Rendezés során (!),

amelyben EGY-HARMONIÁVÁ ÉPÍTI a „kiszakadást” megelőző és a VILÁGBAN felépített Életre-Befogadás ALAP-HARMONIÁJÁT.

 

Az, hogy a FÖLDANYA a jelenleg meglévő MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBE

[és a SAJÁT ÉLETÉBE]

egy RENDEZETT formában ’beoltja’ [Beilleszti] a „kiszakadást” megelőzően megformált egyik ALAP-HARMONIA-RÉSZT

[ez fordítva is értelmezhető],

azt is jelenti,

hogy ismét egy olyan TELJESSÉ megformált ÉLET-ALAP-RÉSZE lesz a FÖLDANYÁNAK,

amely ’IRÁNY-MUTATÓ’ lehet közvetlenül is

a YOSÁG többi MEGTARTÓI-Teremtője számára.

 

Azzal, hogy majd ezen ÉLET-ALAP-RÉSZ Teljes-Rendezése során

a FÖLDANYA EGY-HARMONIÁVÁ ILLESZTI

(1)

azt az ÉLET-ALAP-RÉSZT,

amely a YOSÁGON belül a KÜLÖNLEGES Élet-Építést már megnyitott Közösségekben

máig a közvetlen alapja a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Életre-Befogadásának

(2)

azzal az ÉLET-ALAP-RÉSSZEL,

amely ’most’ Szabályozza a FÖLDANYA Közösségében mindhárom (!) KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő egyedi teremtők Életre-Befogadását

[és a Különleges élet-építés ’fölé’ a Speciális élet-építés megnyithatóságát],

egy olyan ALAP-HARMONIÁT formál meg a FÖLDANYA [ugyancsak EGYÜTT a YO-val],

amely közvetlenül (!) ALAPJA lehet

a YOSÁG többi MEGTARTÓI-Teremtője számára annak,

hogyan ’bővíthetik’ (1) az Életre-Befogadásuk ALAP-HARMONIÁJÁT

és (2) a meglévő Különleges élet-építési Lehetőség ALAP-HARMONIÁJÁT.

 

      Én olyan belső-képet érzékeltem, hogy

a FÖLD Közössége ÉLET-TERÉNEK EGÉSZÉRE (!)

az OLTALOM-TÉR LEGERŐSEBB VÉDŐ-TERÉNEK a Berögzítését követően

az ÉLET-TÉR korábbi „felhasítottságának” [a Tér-Vesztettségnek] a megszüntetését követően

a korábban „felhasított” TÉR-RÉSZ ’alatt’ berögzült SÚLYOSAN SÉRÜLT ’minta’

kivezetésre került

az őt eddig ÓVÓ IRGALMI VÉDŐ-TÉRBŐL [mély kútból (?)].

 

        Feltételezésem szerint ezt érzékelhette a MAG-Társam a megsérült TÉR-RÉSZHEZ való ’visszavezetésben’ [a kapu és kerítés-rész nélküli udvarra (a házhoz) visszavezették a nagyon magas férfit’], és a ’három emelet magas’ ’férfi’ „üvöltése” a Tér-Visszabomlás során berögzült elviselhetetlen fájdalmat / élettel-összeegyeztethetetlen jelleget jelezte.

 

Miután Ellenőrzésre került az,

hogy a TELJES-RENDEZÉS során

FOLYTATHATÓVÁ Megformálható az ALAP-HARMONIA egy fontos része

[képes volt a MAG-Társam elérni a tetőn a ’postaládát’,

illeszkedett a ’tetőn’ a ’kulcs’ a ’postaládába’],

a részleges megértésem szerint ténylegesen megkezdődött a Tér-vesztettség [= a berögzült élettel-összeegyeztethetetlenség]

KÖNNYÍTÉSKÉNT való megszüntetése / visszabontása.

 

         Részleges megértésem szerint

a súlyos Tér-Vesztés FÁJDALMAS „lenyomatát” és maradványát berögzített TÉR-RÉSZ

teljesen visszabontásra került

a TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL során

(1)

mind a FÖLDANYA ÖNNÖN ÉLETÉBEN,

(2)

mind az ÉLET-TÉRBEN [vagy a FÖLDANYA MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉBEN].

 

        Részleges az a megértésem, hogy a mi mértékünk szerint ez a Változás a tegnapi napon nyilvánult meg.

     Részleges megértésem szerint

mivel közvetlenül (!) a FÖLDANYÁT érintette ez a Változás / TÉR-RENDEZÉS,

ezért volt szükséges

a MAGOKNAK is

’SPECIÁLISAN közvetlenül közel húzódniuk’ a FÖLDANYÁHOZ.

 

Mivel egy NAGYON SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változás Teljes-Rendezése nyilvánult meg és kezdődött el,

az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg teljes visszabontásáig

a MAGOK az OLTALOM-TÉR VÉDŐ-TERÉBE berögzülve

csak egy-egy olyan rövid tartamban húzódtak közel (egymást is váltva)

a Rendezésbe vont TÉR-RÉSZHEZ,

amely még nem terhelte meg jelentősebben az Anyagi-Testüket.

 

        Az élettel-összeegyeztethetetlen jellegtől való feltisztítása ennek az ÉLET-ALAP-RÉSZNEK a jelenlegi megértésem szerint nagyjából a tegnapi napon éjfélig befejeződött.

 

Az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg visszabontásának tartamában

a FokozottABB / Különleges vagy Speciális Érzékeléssel rendelkező teremtők

Érzékelhették az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg megmozdulását / közelségét,

és lehettek olyan teremtők,

akikben a „nagyban hasonló fájdalom-jellegük” megmozdulhatott / felerősödhetett

[rájuk azonnal IRGALMI VÉDŐ-TÉR is kiterjedt].

 

         A MAG-Társam által érzékelt belső-képnek volt egy olyan része, hogy a visszabomlását megkezdett kerítésű ház szomszédságában’ lakó családhoz tartozó ’nő’ ’kettő nagy csomaggal’ a kezében ment haza [még azt megelőzően, hogy a ’három emelet magas férfi’ ’visszatért’ volna az ’udvarra’]. Ennek lehet egy olyan jelentése, hogy

(1)

itt a FÖLD Közösségén belül

a Teljes-Rendezéssel érintett TÉR-RÉSSZEL ’szomszédos / érintkező / közeli / hasonló’ TÉR-RÉSZEK már előzőleg kaptak valamilyen VÉDELMI MEGERŐSÍTÉST,

(2)

és az is lehet, hogy a FÖLD Közösségében megnyilvánuló ezen TÉR-RENDEZÉSI szakasz tartamában

a YOSÁG többi [’szomszédos’ > Különleges élet-építést megnyitott (?)] Közösségében is

Megerősítésre került a Változással érintett ÉLET-ALAPHOZ hasonló ÉLET-ALAP-RÉSZ

a MEGTARTÓI-Teremtőkben (?) 

[az ’anyákban’]

[azért, hogy „akaratlan mozgások” ne formálódhassanak meg a Hasonlóság / Részleges-Azonosság alapján (?)].

 

      Az élettel-összeegyeztethetetlen jellegétől már FELTISZTÍTOTT ’mintát’ [ÉLET-ALAP-RÉSZT] ezt követően úgy érzékeltem, mint egy ’magzatot / embriót’, amelyet egy [ma még teljesen különálló] VÉDŐ-Burokban rögzített be a FÖLDANYA az ÉLET-TÉR LEGBELSŐ TÉR-RÉSZÉBEN [és ott már közvetlenül GONDOZZA].

     Feltételezésem szerint a MEGÚJULÁS Tartamában ez az ÉLET-ALAP-RÉSZ Közvetlen IRGALMI GONDOSKODÁSBAN (is) van [az ÚJ ÉLET-TÉRBEN (?), vagy teljesen visszahúzódva a FÖLDANYA ’ÉLET-Gyökerében’ (?)].

     Részleges megértésem szerint

jelenleg [a MEGÚJULÁS Tartamában]

[valószínűleg] [’szinte’ (?)] Alvó-Kódnak tekinthető

ez az élettel-összeegyeztethetetlen jellegétől már Feltisztított ÉLET-ALAP-RÉSZ,

és majd az ÚJ ÉLET-TÉRBEN való maradéktalan Berögzülést követően kezdi meg

ennek az ÉLET-ALAP-RÉSZNEK a ’beoltását’ [újjá-építését (?)] a megfelelő ÉLET-ALAP-RÉSZBEN a FÖLDANYA

[majd csak a MEGÚJULÁS Lezárulását követően formálja EGY-HARMONIÁVÁ ezt az ÉLET-ALAP-RÉSZÉT a FÖLDANYA

a jelenleg Felépített ÉLET-ALAP-RÉSZÉVEL (?)].

 

            [2022.10.03.: Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a ’beoltás’ ’már megnyilvánult’, és ténylegesen Egy-Harmoniává formálja a FÖLDANYA az érintett ÉLET-ALAP-RÉSZÉT (?)…]

 

         Ebben a FÖLDANYA SAJÁT ÉLETÉHEZ tartozó súlyosan sérült ÉLET-ALAP-RÉSZBEN a súlyos Tér-Vesztettség megszüntetésével ismét jelentősen közelebb kerültünk ahhoz, hogy a MEGÚJULÁS folyamatában az ÁT-VEZETÉS Lezárhatóvá váljon.

 

A TÉR-RENDEZŐ REND-TÉTEL során

megszűntetésre került egy olyan súlyosan élettel-összeegyeztethetetlen jelleg [OK-Forrás]

[most közvetlenül a FÖLDANYA ÉLETÉBEN (!)],

amelynek a megszüntetése [egy „lezáratlanság”, „befejezetlenség” Teljes-Rendezése]

könnyebbé és biztonságosabbá [rövidebbé (?)] teszi a MEGÚJULÁS folyamatát.

 

       Feltételezésem szerint

az ezen sérült ÉLET-ALAP-RÉSZHEZ tartozó FÁJDALMAT berögzített sérült TÉR-RÉSZ Teljes Visszabontása

megszüntetett egy olyan nagyobb „fájdalom-forrást”,

amely az ’Érzékenyebb’ és súlyosabban Tér-Vesztett teremtőkben

gyakran Jelzett Fájdalomban / szomorúságban,

magára-hagyottság érzetben / hiábavalóság-érzetben / kilátástalanságban,

hiány-érzetben és/vagy veszteség-érzetben, ’csillapíthatatlan éhségben’,

billegésben / bizonytalanságban / zavartságban / tájékozódási nehézségben…

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!