omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (46) 888-907
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (46) 888-907 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (903.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (903.r.)


Az írás 902. része elérhető ITT

 

256.

2022.10.28.

 

Megértést segítő kép – 1.

            A ’kocka’-szobában voltam [(890-891.r.) 253. pont - elérhető ITT].

        A jelenlegi megértésem szerint ez az egyébként ’teljesen üres(nek látszó)’ ÖN-Azonos (= Személyes) Védő-Tér az, amely [a több-rétegű SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN {a ’Bárkában’: (825.r.) 235. pont (6)elérhető ITT}] legbelül / legközelebbről’ Védi a FÖLDANYA által Befogadott Életet [élet-alapot] a MEGÚJULÁS azon szakaszában, amikor ténylegesen leválik az Élet a Régi TÉRRŐL / Anyagról, és megkezdi a Beilleszkedést az ÚJ TÉRBE / Anyagba. 

        Fontos: a ’kocka’-tér egy SPECIÁLIS (!) [az Életet-GONDOZÓK által Személyessé / ÖN-Azonossá MegformáltVÉDŐ-Tér.

 

       Először ’ott volt velem az édesanyám is’ [közvetlenül (!) Érzékeltem a Jelenlét / Gondoskodását a szobán belül], majd ő elment. Egyedül maradtam a Személyes Védő-Térben, a függönyök ekkor még csak félig voltak behúzva. Az ’ablakon kívül’ ’teljes sötétséget’ érzékeltem.

      Amikor egyedül maradtam, teljesen behúztam a (sötétítő) függönyt.

       Volt egy furcsa (ÚJ) kisebb függöny is a nagyobb függöny egyik része előtt (hozzám közelebb)(a be-nem-húzott függöny-rész előtt) egy önálló [a mennyezetre felrögzített] kisebb függöny-tartó-részen. Ez a kisebb függönytartó(pálca) több kisebb részből illeszkedett össze, és elmozdulva volt a helyéről. Próbáltam összeilleszteni a függönytartó-pálca darabjait és azt visszailleszteni a fent lévő tartójára, de ez a kisebb függönytartó kissé szétcsúszott, habár nem esett le a helyéről.

      Részleges megértésem szerint valamilyen folyamatban lévő KIPRÓBÁLÓ Teremtést is jelzett a megértést segítő kép [valamilyen Illeszkedést próbál ki / pontosít a FÖLDANYA].

 

      Részleges megértésem szerint ez a ’kocka-tér’ [az Életet-GONDOZÓK által belerögzített / belerögzíthető] ’függönytől’ eltekintve ’teljesen üres’, csak maga az Élet [a GONDOZÓ által megformált Élet-Alap] van benne berögzítve.

      Jelenleg is az a részleges megértésem, hogy ebben a ’kocka’-térben csak azon Élet számára rögzíti be a ’függönyt’ (és átlátszó ablakot) [mint valamilyen Közvetlen GONDOSKODÁST] az Életet-GONDOZÓ, amely Élet (megalapozottan) VÁLASZTOTTA azt, hogy ’megpróbálja’ a Tudatosságát megtartva megtapasztalni a MEGÚJULÁS folyamatát.

        Részleges megértésem szerint amely Élet azt Választja, hogy ’átalussza’ a MEGÚJULÁS folyamatát, az ő ’kocka’-terük valamilyen ’tömörebb’ [és semmiképpen sem ’átlátszó’] VÉDŐ-Tér.

 

        Még nem megértett a számomra az, hogy a [(teljesen vagy csak egyes részeiben) ’átlátszó falú, a Tudatos Jelenlét megtartását választó élet számára megformált] ’kocka’-térben már eddig is berögzített behúzható sötétítő-függöny egy kisebb része ’előtt’ jelenleg formálódó ÚJ ’kisebb (részleges) függöny-rész’ pontosan milyen TÖBBLET (?) GONDOSKODÁS Megformálására / Kipróbálásra utal [valószínűleg ez azt jelenti, hogy még maga a FÖLDANYA is FORMÁLJA / PONTOSÍTJA az Új Közvetlen GONDOSKODÁSA ALAP (!) HARMONIÁJÁT]. Ez a ’kisebb / részleges’ [az eddigihez képest ’TÖBBLET’] függöny azon ’ablak-rész’ előtt volt, ahol nem volt még behúzva a függöny akkor, amikor az ’édesanyám’ / a FÖLDANYA ebből a szobából kiment.

       Utólagos megértésem az, hogy a ’több-részből most összeillesztésre kerülő’ ’függöny-tartó’ egyik részében [a Kipróbálásokban részt vevő MAGOK Kérésére] olyan [TÖBBLET] GONDOSKODÁSI részt formál a FÖLDANYA, amely az „Elfáradás” [„Elfáradás”-jelleg] esetleg „szomorúság” [félelem (?), fájdalom (?)] jelzése esetén képes a jelző nehézséget KÖZVETLENÜL megszüntetni.

 

 

       A kisebb (és újonnan formálódó) függöny-részről eszembe jutott a (890-891.r.) 253. pontban írt következő részlet (elérhető ITT). Ebben az írás-részben arról az újdonságról beszéltem, hogy habár a KISEBB (csupán tengely-váltásos) Szakasz-Váltások során nem volt szokás eddig a ’kocka’-jellegű VÉDŐ-Tér megformálása, ha most lesz még ilyen KISEBB Szakasz-Váltás az ÁT-VEZETÉS során, ehhez a Változáshoz is berögzít a FÖLDANYA ilyen  Speciális Személyes Védő-Teret minden Anyagi-Testben jelenlévő élet köré

         Fontos: az ’Átjárás’ / MEGÚJULÁSI-folyamat során a MEGTARTÓI-Teremtő Közvetlen GONDOSKODÁSÁBA berögzült Élet-részt [a hozzá tartozó Élet-Alappal] ’több-rétegű’ SPECIÁLIS (!) VÉDŐ-Tér Óvja. A ’kocka’-tér olyan Személyes (= ÖN-Azonossá megformált) VÉDŐ-Tér, amely  közvetlen utat nyit az Életet-GONDOZÓK SPECIÁLIS (!) GONDOSKODÁSÁHOZ.

 

„…Az, hogy a FÖLDANYA {EGYÜTT (!) a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL}

 MILYENNÉ  formálja meg

ezt a (Személyes) Védő-Teret,

MEGHATÁROZZA azt,

hogy a Védő-Térbe (elmozdíthatatlanul) berögzített Élet-Rész

mit képes KÖZVETLENÜL Megtapasztalni

az ’Átjárás’ / MEGÚJULÁS folyamatából,

tehát az Élet számára milyen TAPASZTALAT formálódhat meg a MEGÚJULÁS folyamatáról

[akkor, amikor ’éppen nincsen Anyagi-Teste’].

 

       Ha ’csak’ egy ’sötét’ (= TELJES-TAKARÁSOS) burok ez a bárka-rész [a ’kocka’-tér], az Élet ’csak’ ’önmaga jelenlétét’ képes megtapasztalni, és ha képes volt a tudatos Jelenlét megtartására, eddig gyakran a „magára-hagyottságot” tapasztalta meg.

 

’Mostanában’ már olyan GONDOSKODÁSI-Részekkel ’gazdagítja’ a MINDENSÉG-FORRÁSA (!) ezt a [Személyes (!)] VÉDŐ-Tér-Részt,

hogy a benne berögzített élet

(1)

ne csak ’önmagát’ legyen képes Érzékelni a Védő-Téren belül,

(2)

hanem magát ezt az őt óvó Védő-Tér-részt is,

(3)

és azt, hogy ebben is Megnyilvánul felé az Életét GONDOZÓK Közvetlen (Életet-Óvó, Irányban-Tartó) GONDOSKODÁSA.

 

Az Élet felé irányuló Közvetlen GONDOSKODÁS a VÁLTOZÁSI folyamat jellegéből eredően korlátozott,

ugyanakkor Közvetlenül ÉRZÉKELHETŐVÉ válhat az Élet számára.]

 

[2022.10.28.: A ma reggel érzékelt képben ténylegesen volt egy olyan rövidebb tartam, amikor ’belül a kocka-térben’  magam mellett Érzékeltem az ’édesanyám’ Jelenlétét. Részleges megértésem szerint ez arra utalhat, hogy formálja azt a Közvetlen GONDOSKODÁSÁT a FÖLDANYA, amellyel képes GONDOSKODÓAN megnyilvánulni a ’kocka’-téren  belül is FONTOS OKBÓL.]

 

            Mint említettem, ma ’hajnalban’ ismét egy ilyen ’kocka’ jellegű (egy-terű, kisebb) Tér-Formát Érzékeltem. Nem volt túl nagy, nem volt túl kicsi, ’kényelmes méretű volt’. Érzékeltem benne a ’saját jelenlétemet’ [a Tér-Formától ’elválaszthatatlanul’ (?)], ugyanakkor azt is Érzékeltem, hogy Megengedhetem bizonyos (Szabályozott) helyzetekben azt, hogy ’mások is közelebb húzódhassanak’ ehhez a Személyes Védő-Térhez.

Feltételezésem szerint

(1) részben az Életemet-GONDOZÓK számára nyithatom meg a közvetlen Ellenőrzés [vagy akár (SPECIÁLIS) Közvetlen GONDOSKODÁS] Lehetőségét [azt, hogy ’benézhessenek’ ebbe a személyes védő-térbe, vagy fontos okból akár ’be is léphessenek ide’ {mivel ma már  ELV rendelkezik arról, hogy ha egy akaratlan EL-Változás formálódna meg ezen a személyes-téren belül, az EL-Változás REND-TÉTELÉT azonnal meg kell kezdenie az Életet-GONDOZÓNAK: (857.r.) 242. pont (3)elérhető ITT}],

(2) illetve néhány egyedi-teremtői-társaimmal is ’közel húzódhatunk (?) egymáshoz’ egy SPECIÁLIS [= Speciális-Összecsendüléssel megalapozott] formában.

 

         Azt érzékeltem részlegesen, hogy

amikor ebben a ’kocka’-térben már ténylegesen berögzül majd a Jelenlétünk

[valószínűleg a Régi Anyagról való TELJES LEVÁLÁS elkezdődésekor]

[vagy esetleg (ÚJDONSÁGKÉNT) abban a tartamban (IS?),

ameddig egy TENGELY-VÁLTÁS során LETISZTÍTÁSRA kerül az ÉLET-TÉRRŐL

a Jogosulatlan Tér-Használatot lehetővé tevő minden Megformált TÉR-Rész (?)],

akkor mindannyian külön-külön leszünk berögzítve a ’kocka’-terünkbe [= SZEMÉLYES VÉDŐ-Terünkbe],

és az eddig ismert közvetlen [ Általános Különleges] módon NEM ’érinthetjük meg’ egymást mi egyedi teremtők.

 

Ugyanakkor mintha most olyan ’ÚJ tartalommal’ is ’gazdagod(hat)na’ ez a Személyes VÉDŐ-Tér,

amely Fontos Okból

a Közeli-Összekapcsolódásban (!!!) lévő társak

[vagy akár a SPECIÁLIS Gondoskodásra képes társak (?)]

(1)

közvetlen Érzékelését (!) is lehetővé teheti valamilyen speciális formában

[az ’átlátszó üveghez hasonló forma’ ezt jelezheti],

(2)

és a ’megérintés’ egy olyan részleges ( speciális) formáját is,

amelyet a Közvetlen Érzékelés lehetővé tehet.

 

Habár ténylegesen nem lehet ilyenkor [az Általános / Különleges értelemben] ’megérinteni’ a ’másik kockában lévőt’,

[a YOSÁGON belül (!) megformált SZERETET által lehetővé tett]

’közellét / a társ közvetlen érzékelése’

és ’az egymásra figyelés’ [akár mint ’bátorítás’ (?), a ’Jelenlét általi Megerősítés’ (?)]

 lehetséges lehet azok számára,

akik képesek megtartani a Tudatos Jelenlétet a ’kockán belül’

[(1) mert VÁLASZTOTTÁK ezt a megtapasztalást (= a Tudatos Jelenlét megtartását ebben a Változásban)

(ezért Teret-Adott ehhez a Megtapasztaláshoz a FÖLDANYA),

(2) és FELKÉSZÜLTEK rá, képesek

(mert már nincs bennük olyan jelentősebb rendezetlenség / lezáratlanság, amely fájdalomként / elviselhetetlenségként jelezne bennük)].

 

            Ha a kisebb egy-terű ’kocka’ forma jelen esetben is azt a személyes [= Ön-Azonossá megformált] VÉDŐ-TERET mutatta, amelyben az Életünk (!) [és Megformált Élet-Alapunk] Berögzítésre kerül akkor, amikor LEVÁLIK az Életünkről az eddigi ÉLET-TÉR és Anyagi-Test, akkor amikor berögzülve leszünk a ’kocka-térben’, ’belül a kocka-térben’ éppen nem lesz Anyagi-Testünk [akkor, ha egy NAGYOBB VÁLTOZÁSBAN vagyunk]. Aki azonban képes megtartani a VÁLTOZÁS ezen szakaszában is a Tudatos Jelenlétét, az képes (lehet) SZÁNDÉKOT megformálni.

            Megértést segítő kép: az ’egy-terű’ kis ’kocka’-tér egy olyan szoba, amelynek minden oldala / fala / lapja [vagy akár csak az egyik oldala] átlátszó üveg.

Ez az ’átlátszó’ tér-forma lehetővé teheti azt,

hogy a Védő-Térben berögzített Élet

egy SPECIÁLIS formában közvetlenül is Érzékelhesse

a TÉR ’hozzá közelebbi’ Változásait

[és a MEGÚJULÁS egyedi teremtő számára értelmezhető Változásait,

ennek részeként azt is, hogy felé az Életét-GONDOZÓK közvetlen formában is GONDOSKODÓAN nyilvánulnak meg,

még ha ez a Változás jellegéből eredően ’korlátozottabb’ is, mint máskor].

 

          A Szándékával (!) olyanná ’formálhatja’ ezt a kis teret a benne berögzített Élet, amely a számára megfelelő. Pontosabb talán az a megfogalmazás, hogy

ha egy Szándék megformálódik az Életben,

akkor az Életét-GONDOZÓ [a FÖLDANYA]

’egy meghatározott kereten belül’

olyanná formálja ezt a kis teret, amire a Szándék irányul.

 

            Ha számára ’megnyugtató’ [=  IRÁNYBAN-TARTÓ (!)] lenne az, hogy ’függönyök’ legyenek ’mindenhol körben’, akkor máris ott lesznek a ’függönyök’. Ha túl sötétnek / túl világosnak, túl kicsinek vagy túl nagynak érzékeli, és a Szándéka meghatározza, hogy milyen legyen a ’függöny’ (hol és mennyiben takarjon)(kinyíljon vagy éppen összezáródjon), akkor máris megnyilvánul ez a változás.

            Ha ’fullasztóvá’ válna ’számára’ a tér [valamilyen Fokozott-Érzékenység „megmozdulna” benne], olyan ’érzet’ [Gondoskodás] formálódik meg ’a kocka-téren belül’ [a ’kocka’-térben], amely ezt megszüntetheti [’lehűtheti’ teret, egy kis mértékben ’tágabbá’ válhat, egy kissé ’világosabb’ lehet stb].

            Ha arra irányul az Élet Szándéka, hogy inkább mégis ’végig-aludná’ a Változás folyamatát, ilyen GONDOSKODÁS irányul felé.

            Ha az a ’megnyugtató’ [IRÁNYBAN-TARTÓ] a számára, hogy ’társak közelségét érzékelhesse’, ennek a (speciális) lehetősége is megformálódhat több formában is, így maga választhatja meg, hogy számára melyik a harmonia.

 

            Részleges az a megértésem, hogy

valószínűleg TÖBB olyan ÚJ GONDOSKODÁS [ÚJ HARMONIA-RÉSZ] is megtapasztalhatóvá válhat a FÖLDANYA Közösségének mostani MEGÚJULÁSI folyamatában,

amelyek nem csak a YOSÁGON belül lesznek első alkalommal megtapasztalhatóak,

hanem olyan ’Újításokat’ is Kért(ek) a FÖLDANYA (és MAGJAI),

amelyek eddig még nem voltak megtapasztalhatóak az ÉLET TEREIBEN.

 

            Ma még csak úgy tudom megfogalmazni ezt a részleges megértésemet, hogy

ha a ’kocka’-térben berögzült Életben Jelez valamilyen nehézség vagy Szándék,

akkor olyan ’Változást’ formál meg a FÖLDANYA a ’kocka’-téren ’belül’

[magában a Védő-Térben],

amely képes a nehézséget megelőzni / megszüntetni,

a Befogadott Életet az EL-Változásoktól MEGÓVNI.

 

 Olyanná FORMÁLHATJA (!!!) a FÖLDANYA a ’kocka’-teret,

 amely biztonságot ad a benne berögzített Élet számára,

megnyugtatja, megerősíti.

 

’Korlátozott’ mértékben

(= szigorúan az Élet Megóvásához és Irányban-Tartásához SZÜKSÉGES mértékben)

egyedi (!) GONDOSKODÁS megnyilvánítását is lehetővé teszi a ’kocka’-tér ÚJ TÉR-Formája.

 

Ha a ’kocka’-térben berögzített teremtő képes a Szándék megformálására,

és a Szándékával kér valamilyen Változtatást / Megerősítést / GONDOSKODÁST,

a FÖLDANYA berögzítheti azt a Változtatást a VÉDŐ-Térben akkor,

ha az könnyebbé teheti az Élet számára a Változás megtapasztalását,

ha az az Élet MEGÓVÁSÁHOZ és IRÁNYBAN-TARTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES.

 

            Korábbi írás-részben is említettem azt, hogy

habár az ’Átjárás’ [= a Régi ÉLET-TÉR TELJES VISSZABONTÁSA] során

a VÉDŐ-TÉRBEN Berögzített Életnek

ténylegesen nincsen Anyagi-Teste,

és ezért nem képes olyan közvetlen Érzékelésre, amelyet addig az Anyagi-Teste tett lehetővé a számára,

főleg a Különleges és Speciális Élet-építést megnyitott teremtőkben

[az Életükben, az ALAP-ÁRAMLÁSUKBAN, a Berögzített ÉLET-ALAPJUKBAN] Tudatosan Felépített Áramlásokat és egyes tér-részeket ’működtetni képesek’.

 

Ez teszi lehetővé azt,

hogy akár a MEGÚJULÁS teljes folyamatában is képesek lehessenek az Élő teremtők a Tudatos Jelenlétüket megtartani,

és ezeknek az ALAP-ÁRAMLÁSON (!) BELÜL (!) (általában) TARTÓS jelleggel felépített Belső-Útjaiknak a használatával

’közvetlenül kommunikálhassanak’ az Életüket-GONDOZÓKKAL.

 

A (SPECIÁLIS Közelebb-Húzódást lehetővé tevő) belső kommunikáció ebben a MEGÚJULÁSI Szakaszban

elsődlegesen és közvetlenül az Élet MEGÓVÁSÁRA és IRÁNYBAN-TARTÁSÁRA irányul,

és a NAGY-VÁLTOZÁS során esetlegesen jelző / megformálódó nehézségek megszüntetését célozza.

 

           Részleges az a megértésem, hogy

ilyen [bárka-jellegű] ’kocka’-térben

[ teljesen ÚJ Lehetőségként]

a TENGELY-VÁLTÁSOS [KISEBB] TÉR-VÁLTOZÁS során is berögzítheti az Életet a Megformált Anyagi-Testével együtt (?) a FÖLDANYA.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1663137367.png

 

          Részleges megértésem és feltételezésem az, hogy

habár egy TENGELY-VÁLTÁSOS KISEBB TÉR-Változáshoz

[az eddigi ’Híd’ jellegű Át-Vezetés során]

[(859-861.r.) 243. pontelérhető ITT]

nem feltétlenül szükséges

az Anyagi-Testi Jelenlétet berögzíteni egy ilyen ’bárka’ jellegű ’kocka’-térben,

ha mégis lesz itt az ÁT-VEZETÉS során egy ilyen Változás,

valószínűleg megformál [Ad] egy ilyen (Személyes) VÉDŐ-TERET a FÖLDANYA abban a tartamban,

ameddig LEVÁLASZTJA az ÉLET-TÉRRŐL

a „csapda”-jellegeket

és azokat az egyéb SÚLYOSAN EL-Változott TÉR-RÉSZEKET,

amelyek lehetővé tehetik a Jogosulatlan Tér-Használatot.

 

            [2022.10.31.: Személyes véleményem az, hogy enélkül a ’nagyon legyengült’ / ’súlyosan beteg’ (esetleg egyes ’gyermek-testben élő) teremtők nem lennének képesek az Anyagi-Testi Jelenlétüket megtartva megtapasztalni ezt a FELTISZTÍTÓ és a Jogos-Tér-Használatba berögzítő Változást (annak ellenére, hogy a Szándékukkal erre irányulnak).

         Részleges megértésem szerint Fontolgatja (és ténylegesen Kipróbáló teremtésekben Formálja) annak a Lehetőségét a FÖLDANYA, hogy a KISEBB Szakasz-Váltás során a ’kocka’ (jellegű) Személyes-Térben berögzített Anyagi-Testet minden teremtőben ’addig altatja’, ameddig az Anyagi-Test ’átáll’ a Belső-Táplálásra, és esetleg ameddig egyes „súlyosabb” „betegségeket / testi EL-Változásokat” megszüntet / ’meggyógyít’ (?).]

 

        Részleges megértésem szerint

a FÖLDANYA által most minden Régi Anyagi-Test köré berögzített (’speciálisan rugalmasított’) TAPINTATOS VÉDŐ-TÉR-HEZ ’AD(hat)JA’ majd

ennek a ’bárka’ jellegű ’kocka’-térnek az Alapját a FÖLDANYA [MINDENSÉG-FORRÁSA (?)],

és a TAPINTATOS VÉDŐ-TÉRHEZ kapcsolódóan megformálódó SPECIÁLIS ’kocka’-tér óvja majd meg az Anyagi-Testet is abban a tartamban,

ameddig az ÉLET-TÉRRŐL LEVÁLNAK [és/vagy ELÉRHETETLENSÉGBE rögzülnek be]

a Jogosulatlan Tér-Használatot lehetővé tevő (SÚLYOSAN SÉRÜLT) TÉR-RÉSZEK

[(884.r.) 250. pont (4)elérhető ITT, (889.r.) 252. pontelérhető ITT].

 

            Minden ÉLŐ teremtő számára [a nagy-TEREMTŐK, MEGTARTÓI-Teremtők, egyedi életek számára] egyedi az, hogy ’SZÁMÁRA’ [egy adott pillanatban / helyzetben] milyen a ’Tökéletes’ (Személyes) Tér.

         A VÁLASZTÁSAINK, a Megtapasztalásaink meghatározzák azt, hogy milyen személyes tereket formál(hat)unk meg, és azokat milyen ’Saját Harmonia’ szerint rögzítjük be az Életünkben, így ezekből milyen módon és kik felé nyilvánulunk meg ’kiáradásban’ és ’áramoltatásban’. Minden teremtő számára az a ’Tökéletes’ (személyes) Tér, amely pontosan Illeszkedő a Saját Választásaihoz, és az azokból már Felépített Tapasztalataihoz.

            Feltételezésem az, hogy az elmúlt napokban azok vettek részt az ’átlátszó’-falú ’kocka’-tér Kipróbálásában / Bepontosításában, akik VÁLASZTOTTÁK azt, hogy ’megpróbálják’ megtartani a Tudatos Jelenlétet az előttünk lévő VÁLTOZÁSOKBAN.

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [az ’Átjáró’-TÉRBEN a Közvetlen-Érzékelés lehetősége a Személyes-Téren ’kívülre’ is (azok számára, akik képesek a Tudatos Jelenlétet megtartani az ’Átjárás’ során)] – elérhető ITT

 

       Feltételezem, hogy akik azt Választották, hogy ’átalusszák’ a Változásokat, azoknak az Életét [és Megformált Élet-Alapját] egy ezen Választásukhoz igazodó ’formájú’ [SZEMÉLYES (= ÖN-Azonossá megformált!)] ’kocka’-tér ÓVJA majd.

       Ez a ’kocka’-tér is lehetővé teszi az Életet-GONDOZÓK SPECIÁLIS Közelebb-Húzódását [a Berögzített Élet Ellenőrzését és más szükségessé váló Közvetlen GONDOZÁSÁT], de az ilyen ’egyszerűbb’ ’kocka’-térben nem rögzíti be a FÖLDANYA / MINDENSÉG-FORRÁSA azokat az ’Újításokat’, amelyek a Tudatos Jelenlét megtartását [és a Változások Közvetlen ÉRZÉKELÉSÉT] lehetővé tehetik…”

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!