omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (47) 908-927
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (47) 908-927 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (910.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (910.r.)


Az írás 909. része elérhető ITT

 

2022.10.31. – 11.01.

Megértést segítő kép – 5.

 

            Kapcsolódhat a 2. megértést segítő képhez [minek a MEGÉRTÉSÉBEN / minek a GYAKORLÁSÁBAN segíthetik egymást a MAGOK és Különleges Utat megnyitott teremtők (azon fontos okból is, hogy

a mások felé irányuló Gondoskodások során

egymást is sokkal hatékonyabban tudják segíteni,

jobban tudják működtetni a munkamegosztást 

(lehetőség szerint mindenki azt a feladatot végezze, amelyhez a legjobban ért

és/vagy

amivel az adott helyzetben a legteljesebben hozzá tud járulni egy nehézség megszüntetéséhez...)].

 

            Egy ’határhoz’ ’legközelebbi’ kis lakott-térben [faluban (?)] vagyok. Érzékelem, hogy „nem ez az otthonom”, és Szándékomban van a határ túloldalára átjutni [(úgy érzem?) valószínűleg ’ott’ vagyok otthon]. Teljesen egyértelmű / határozott bennem a hazajutás Szándéka. Minden tevékenységemben ezen cél vezérel. Magam körül csak nagyon kis kiterjedésben érzékelem a teret, általában azt is nagyon homályosan.

            ’Én’ és ’egy társam’ (?) kettő (nagyobb) raklaphoz hasonló (egymás mellett a földön fekvő) alapon kezdünk el dolgozni. Az egyikre a társam (?) kelt-tésztából készült nagyon szép és finom ételeket helyez el szépen egymás mellé (teljesen betöltik a nagy alapot). [Ez valószínűleg egy régi (értékes) tudás (gondoskodási képesség?) meglétét mutatja.] A másik raklap-szerű ’alap’ szélén körben sűrűn ágak / pálcák vannak berögzítve [mint a kosárfonásnál], és az ágak közé hosszú-szárú (vágott) (margarétához hasonló) virágokat kezdek el kisebb csokronkét berögzíteni / befűzni. [Az ÁtVilágításhoz hasonlóan úgy érzékeltem a helyzetet, mintha én magam tapasztalnám / tenném mindezt.]

            Érzékeltem [már Értékeltem is], hogy ’aki készíti ezeket’ a külsőre is szép, értékes anyagok és saját munka felhasználásával készülő (céljában nehezen beazonosítható) ’termékeket’, olyan célból / Szándékkal (is) formálja, hogy azok majd a ’határon való átjutás során’ valahogyan segítsék (1) hazajutni és/vagy (2) „elrejteni” őt [először szinte megkülönböztethetetlen volt a cél, utóbb erősebbé vált a „rejtőzködési” Szándék]. Talán valamilyen („rejtőzködést” segítő) „védelmi” „pajzs” egyik részének / rétegének „szánja” a „munkáját” (?). „Itt az idegenben” [„távolabb az otthontól” (?)] amennyire csak lehet igyekezett „rejtettségben” maradni [a figyelmet magára nem felhívni] „az akit Érzékeltem”. Valószínűnek tartom, hogy egy Anyagi-Testben élő teremtőre vonatkozott az Érzékelés, és a „kettősség” [az, hogy „ketten vannak”] vagy egy ön-védelem volt, amivel a magára-hagyottságát próbálta meg enyhíteni, vagy a határozottan felismerhető „rejtőzködést” segítette ez a „látszat” / tudatos megtévesztés… vagy a benne élő kettő Szándékot mutathatta (?)…

            Kettő határozottan / egyértelműen megnyilvánuló [és erős] SZÁNDÉKÁT Érzékeltem a teremtőnek.

            Az egyik az volt [élő (!) volt benne ez a Szándék és erős], hogy ’haza akar jutni’ [ebből a számára „idegen” élet-térből ’hazafelé igyekszik’, ’át akar jutni a határon oda, ahol a saját országa / otthona van’].

            A másik szinte pontosan ugyanilyen határozott és erős Szándék pedig az volt, hogy [„ameddig itt van az idegen földön” (?)] „(minden körülmények között) rejtőzködnie” szükséges.

            Utólagos megértésem az, hogy a „rejtőzködést” [nem félelemből, hanem] tudatosan Választotta / nyilvánítja meg ez a teremtő, ám mégis kényszerből, mert nem talált más utat az élete megóvásához. ’Erősnek’ érzékeltem a megértést segítő képben a tudatosan választott „rejtőzködési” Szándékot is, ami arra utalhat, hogy nagyobb különleges tapasztalattal rendelkező, korábban különleges gondoskodásban is megnyilvánult teremtőről van szó, valószínűleg olyan teremtőről, aki korábban megalapozta az Életében azt a Szolgálati Utat, amely a NAGYOBB (különleges) Távolság-Tartás [rejtettség / titok] megformálására is képessé tehetett [(785.r.) 227. pontelérhető ITT].

            Valószínűnek tartom, hogy olyan SÚLYOS Tér-Vesztés formálódott meg ebben a teremtőben, amely részlegesen bezárhatta ezt a megnyitott Szolgálati Utat, ugyanakkor képes volt ez a teremtő [valószínűleg egy ÖN-Bekorlátozással] még a teljes bezáródás előtt (?) a korábbi Tapasztalataira alapulóan megformálni egy „rejtőzködést segítő” Személyes Védő-Teret, és azt ERŐSEBB (Különleges) Szándékkal berögzítette az Anyagi-Testében.

            Lehetségesnek tartom, hogy egyfelől a Hazatérés [élő és határozott] Szándéka, másfelől a „rejtőzködés” [túlélést segítő] Szándéka a Bezáródott élet-részben van, és a TÉR-RENDEZÉSEK során visszabontott eddigi VÉDŐ-Takarások ’alatt’ Megőrzött jelenlegi állapotot mutatja a megértést segítő kép. Ebből eredően lehetséges az, hogy a most meglévő Anyagi-Testében ez a teremtő „semmit sem tud” a korábbi sérüléséről. Élhet a ’felszínen’ jelenleg akár „anyagi jólétben élő” a saját valójáról semmit sem tudó életet, vagy élhet „nagyon visszafogott”, mások felé bizalmatlan, zárkózott életet [attól is függően, hogy az eddigi Anyagi-Testi Életei során milyen „protokoll-takarásokat” épített fel / építettek rá valamilyen „neveléssel” (?) [(821.r.) 235. pont (3)elérhető ITT].

 

            Visszatérve a megértést segítő képhez:

            A határon így rejtőzködve átjutni szándékozó valamilyen nem értett okból távolabb húzódott az elkészített kettő (kifejezetten szép és értékes, nagy tudással elkészített) munkájától [feltételezésem szerint ekkor a ’valódi Életéhez / önmagához húzódott vissza / be’]. Amikor „visszatért” a „rejtőzködés” céljával megformált „munkáihoz”, azt tapasztalta, hogy azokat „megették / elvitték / széthordták” [már nincsen]. „Erőtlenül” próbálta felelősségre vonni azokat, akiket a közelben látott, és akikről feltételezte azt, hogy „tönkretették a munkáját”. Eközben „rendőrök” [az érzékelése szerint „határ”-őrök] jöttek [valószínűleg azért, hogy ha tényleg „lopás” történt, segítsék annak a felderítését]. A „rejtőzködő” (én) (most női formában érzékeltem) azonnal egy közelben lévő ’legényhez’ ment, átölelte a nyakát mintha táncolnának, és közben figyelte a „határőröket”. Amikor a „határőrök” „elvittek” „egy-férfit-és-egy-nőt”, „megnyugodott” a „rejtőzködő”, de még továbbra is „táncot színlelt”.

            Kifejezetten ’nagy’ és értékes (jó) ’Tudást’ [gondoskodási-képességet] Érzékeltem a „rejtőzködő” Életen ’belül’, és később Érzékeltem azt, hogy „nincs elég ereje” [nyilvánvalóan valamilyen korábbi tér-vesztésből / bezáródásból eredően]. Az erő-vesztettségét kevésbé Érzékeltem akkor, amikor ’tudatosan dolgozott a tudásával’ [valószínűleg ez a ’tevékenység’ tudta életben-tartani a bezáródott részt], és határozottan [figyelmeztetően (?)] mutatta magát az erő-vesztettség akkor, amikor valamilyen veszélyt / veszteséget tapasztalt meg.

            Korábban is találkoztam már olyan [magában bezáródást hordozó (SZOLGÁLAT Birodalmából eredő)] teremtővel, aki egy korábban felépített ’Tudásával’ ’folyamatosan gondozta magát’ és ezzel képes volt a további meggyengüléstől megóvni önmagát. Az ilyen folyamatos (’többlet’) Ön-Gondoskodás nagyon nagy Tudatosságot igényel, és valóban ’folyamatos feladat’ ennek a megnyilvánítása mindaddig, ameddig a Bezáródott rész Teljes-Rendezése megkezdődhet.

         Utólag úgy érzékeltem, hogy „egyedül van” a képben érzékelt teremtő, a „rejtőzködése” során talán ennek a „fájdalmát” próbálta azzal enyhíteni, hogy „ketten vannak”, „együtt készülnek a hazatérésre / a határon való átkelésre”. A „kettős személyiség” valamilyen részleges formában berögzült benne… ugyanakkor úgy érzékeltem, hogy ez még nem annyira erős, hogy „teljes hasadást” okozzon benne [a veszélye viszont erősen jelez].

            A ténylegesen meglévő (a sérülés ellenére is megmaradt / élő, ám bezáródott és valószínűleg részlegessé vált / részben visszabomlott) ’nagy és szép tudását’ [valószínűleg a „megszakadt” kapcsolódási-képessége, az Elfogadása megsérülése miatt] nem tudja Harmoniaként beilleszteni (1) sem a saját Életében, (2) sem a Közöség ÉLET-TERÉBE… „Idegennek” érzékelte a [kis térre beszűkült] TERET és ÉLETET amelyben-éppen-van. Korábbi Tapasztalatára alapulóan olyan mértékben megsérülhetett a Bizalma, hogy csak egy egészen „szűk” „kiterjedésben” érzékel (lát, él), és ez az egyébként is szűkebbé vált Személyes-Terét még „szűkebb érzetűvé” teszi. Amikor a kettő raklap-szerűn dolgozott, akkor is érzékeltem, hogy csak egészen közelre lát (nagyrészt homályosan, csak azt a kisebb tér-részt látja tisztán, amihez egészen közel húzódik).

            A Szándéka / célja az, hogy ’hazajusson’ [túl-jusson a „határon”, amely közötte és az otthona között van]. ’Erősen Él’ még benne [’megingatlanul’ (valamilyen ’Erősségére’ alapulóan)] a Szándék a hazajutásra és az élete kiteljesítésre, és ez nagyon fontos [ez meghatározza a Sors-Rendezés (és az ehhez szükséges TÉR-RENDEZÉS) formáját / lehetőségeit].

            Amikor (habár „rejtőzködve”) a hazatérése érdekében nyilvánul meg, ’használja’ (!) a megmaradt tudását [és ebben akaratlanul ’megmutatja’ azt is (a GONDOZÓINAK és segítőinek), hogy mihez ért, mi okozott (és okozhat) számára örömet, milyen harmonia [és Saját-Harmonia] szerint kezdte meg az élet-építését... mi lehet Elfogadható a számára…].

            A Bizalom-sérülése [és valószínűleg egy Nagyobb Tér-Vesztettsége] miatt nehezen meghatározható, hogy az Életét-GONDOZÓK és a segítő-társak hogyan közelíthetnék meg olyan formában, hogy NE FORDULJON EL, ne kezdjen el azonnal „rejtőzködni”, ne kezdjen el bezáródni [ne szűkítse tovább a meglévő amúgy is nagyon szűk ELFOGADÁSÁT].

            Érzékeltem, hogy képes ’belefeledkezni’ abba amit tud / tesz a saját tudása szerint, és ez az öröm-képesség halvány meglétére is utal. A ’tevékenykedés’ arra utalhat, hogy SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁS mellett képes lehet ezt a megsérült élet-részt a teremtő Rendezni / újjá-építeni. Ugyanakkor NAGYON JELENTŐS NEHÉZSÉG az, hogy egy furcsa „felerősített figyelmet működtet”, és a TÉRBEN [elsődlegesen a hozzá közelebb] megnyilvánuló VÁLTOZÁSOKAT „nagyon figyeli”. Ez önmagában nem lenne baj, az azonban nagy nehézség, hogy Ha VÁLTOZÁST érzékel [ez számára azonos a veszély-jelzéssel] azonnal „Elfordul” és „rejtőzködni” kezd. Részlegesen [habár nem erőteljesen (!)] a félelem is jelez benne.

            A kép alapján inkább úgy határoznám meg a „rejtőzködését”, hogy azt nem elsődlegesen félelemből működteti, hanem egy tudatosan megformált Védelemként / Távolság-Tartásként. Ugyanakkor azonban nem zárható ki az, hogy félelem-jelleg is megmozdulhat benne olyan helyzetekben, amelyet önmaga számára veszélyként azonosít.

            A közelébe érkezett segítőit „rendőrnek / határőrnek” [veszélynek (ellenségnek)] értékelte, és azonnal igyekezett „rejtekhelyet” találni. A[z „idegennek” érzékelt] TERET és a közelben lévő más élőket „búvóhelynek használja”. Ez a bizalmatlansága megakadályozza abban, hogy bármilyen (!) közvetlen áramlást képes legyen megformálni más élőkkel.

            Azzal, hogy a meglévő (megmaradt, élő) tudását szinte csak a „rejtőzködés megformálása” céljával használja, azt eredményezi, hogy habár a tudás használata segíti azt, hogy kevesebb részében halványuljon el a megmaradt tudása, a felhasználás módja és célja azonban [egyre újabb védelmi takarások / megtévesztések megformálása] jelentősen akadályozza abban, hogy a valódi célját [a hazajutást / ön-felismerést] elérhesse. Mivel tudatosan [akaratlanul (?), „automatizmusként” (?)] „mást mutat magáról mások felé” (és így önmaga számára is), ’önmaga’ [’egyedül’] nem képes KÖZELEBB JUTNI a határhoz [és átkelni a határon / hazajutni], mert azt csak úgy tehetné meg, ha újra önmagává válna.

            Korábban is találkoztam már azzal, hogy ’kettő élő szándék’ „szinte kioltja egymást”. Ez nagyon gyakran Megtörést okoz. Jelen esetben nem értem, hogy ez [az akár az Életet-GONDOZÓ útmutatása szerint (?)] megformált kettő egymást nem erősítő szándék tudatosan került-e így megformálásra [mert így volt képes a teremtő túlélni > a túléléshez szükséges tevékenységet és reményt megőrizni], vagy akaratlanul formálódott meg ez a „megrekesztő” kettős szándék…

            A hazatérés ’megingathatatlan’ Szándéka [valószínűleg a teremtő saját ’erősségében’ megformálva és berögzítve] segítette a bezáródott rész életben-maradását, a „rejtőzködés” tudatos szándéka pedig egy „visszahúzó fék” volt.

        Erősebb bennem jelenleg annak az érzete, hogy ennek a leggyakrabban Megtörést okozó egymást kioltó kettő Szándéknak” a (speciális?) megléte a teremtő valamely ’erősségére’ ’alapozva egy [IRGALMI (?)] Védelmi Takarás lehetett, amely segítette életben-tartani a bezáródott és csak részlegesen visszabomlott valamely Tapasztalatot. [Eszembe jutott, hogy talán hasonló lehetett ez a VÉDŐ-Tér ahhoz, mint az ’50 első randi’ című filmben a súlyos balesetet elszenvedett lányban az agysérülését követően ’egy napra berögzült emlékezet’. Minden reggel a lány ugyanazt a számára örömteljes napot kezdi el, ugyanazokat a tevékenységeket végzi (addig, ameddig egy szerelem nem tudja ezen a megakadáson részlegesen továbbjuttatni a lányt és a családját). A lány (’az édesapja születésnapján’) mindennap szép festményt fest a garázs falára, és éjjelenként az édesapja és a testvére lemeszelik a falat, hogy másnap a lány újra képeket festhessen rá…]

 

            A képben érzékeltem azt, hogy vannak segítő-társak ezen teremtő közelében [irányul felé is Életet-Óvó és Irányban-Tartó (Speciális) GONDOSKODÁS], de még nem képesek közvetlenül közel húzódni hozzá a segítők. Amikor a segítők közeledését érzékelte a teremtő, azt még minden esetben veszélynek érzékelte [úgy érzékelte, hogy őt keresik a határőrök azért, hogy elfogják / elvigyék / bebörtönözzék], ezért a segítők ’olyan képet mutattak neki’, ami megnyugtatta [a „határőrök” „elvittek-egy-férfit-és-egy-nőt”, így elmentek, nem keresték / nem veszélyeztették őt tovább].

            Személyes véleményem az, hogy a ’TÉR’ amelyet „idegennek” érzékel, ma már egy számára megformált Személyes Gondoskodási-Tér, amelyben ’biztonságban’ van. A Bizalom-sérülése miatt nem képes érzékelni azt, hogy a Személyes-Tere fokozatosan tágabbá válhat, mellette lévő segítők Óvják ma már az Életét, és keresik annak a lehetőségét, hogy megkezdődhessen a megsérült / bezáródott tapasztalata Teljes-Rendezése.

 

            Korábbi írás-részekben írtam olyan Gondoskodási-Helyzetekről, amikor egy SÚLYOSABBAN Tér-Vesztett teremtőben a Rendezések [a Tér-Vesztettség megszüntetését követően] ténylegesen megkezdődhettek azon okból, hogy valamilyen ELFOGADÁS [kezdeti Bizalom] képes volt már újra működővé válni a teremtőben.

20200614 [18.r.] 22. pont [öntudatára ébredező teremtőben ELFOGADÁS van a helyzetére irányulóan, habár még részben bizalmatlan / óvatos a felé közeledőkkel; a közelében lévő segítőktől már nem riad meg; takarítani kezd a személyes-terében] – elérhető ITT

20200908 [298-299.r.] 111. pont [ -„- (akár a Földanya is lehetne, a Bizalom visszaépítése elindult)] – elérhető ITT

20200908 [57.r.] 33. pont [TÖBBLET Élet-erő-csepegtetés hatására ébredező érzékelni kezdi a saját Jelenlétét, azután maga körül a teret, majd egyes segítőkhöz is képes hozzákapcsolódni; elkezdi keresni az otthonát] – elérhető ITT

20200908 [396.r. és 398.r.] 140. pont [a GONDOSKODÁSI-TÉREN belül a Tér-Formálás egyedi teremtők számára válaszható néhány új formájára rátekintés (középkorú-férfi egy üres szobában, kislányok egymást beszennyezték, bölcsődés korú gyermek felkészült a Közösségébe hazatérésre)] – elérhető ITT

 

esküvőre-készülődés (bezárt résszel egyesülés):

20190720 [9.r.] – elérhető ITT

20191119 [2.r.] III. pont elérhető ITT

20200908 [125.r.] 58. pontelérhető ITT

20200908 [538.r.] 180. pont elérhető ITT

 

20200908 [168.r.] 68. pont [Alvó-Kód életbe-visszavezetése (gyermekotthonból az oda beadott gyermek kivétele)] – elérhető ITT

 

20200908 [238.r.] 92. pont [hárman elutazhatnak repülővelamerikába’; a bennük lévő Elfogadás határozza meg, hogy milyen KÖNNYÍTÉSEKKEL lehet segíteni a Sors-Rendezésüket (a dacosság nagyon jelentős akadályozó lehet)] – elérhető ITT

20200908 [318.r.] 117. pont [„valami megszakadt bennem” (EL-Fordulás, EL-Mozdulás, EL-Távolodás; dacosság); gyermek leveszi a ruháit és lefekszik egy ágyba (Bezáródás, Alvó-Kód)] – elérhető ITT

20200908 [421.r.] 148. pont [’kanapén’ ül a teremtő, miközben egy segítő takarítja / Rendezi (Könnyítésként) mellette a személyes élet-terét; annak a Meghatározása is folyik, hogy a FokozottABB-Érzékeléssel rendelkezők Rendezésbe vont élet-részét milyen TAKARÁSOKKAL / VÉDŐ-Terekkel szükséges Védeni azért, hogy ne érzékeljék közvetlenül a Változás azon részét, amely zavart okozhatna bennük] – elérhető ITT

20200908 [479.r.] 168. pont 2. alpont [KÖZVETÍTÉSBEN Új Tér-Formálás lehetősége: pihenőhely megformálása a körforgalomból (megakadásból) kijönni nem képes teremtők számára, szállítással foglalkozó háztulajdonos segítsége] – elérhető ITT

20200908 [480.r.] 168. pont (2) [KÖZVETÍTÉSBEN az autó hátsó ülésén lévő utasban kevés a belső-fény, nem tud tájékozódni (KÖZVETÍTÉS során egyszerre több és többféle Gondoskodás együtt is szükséges lehet; az áramlás megformálása mellett Védelmi-Takarás biztosítása, hiány-érzet megszüntetése stb)] – elérhető ITT

20200908 [821.r.] 235. pont (3) [„herceg” „villás-reggelin” vendégül lát / TELJES-ELLENŐRZÉS; sok rétegnyi megkövült protokoll-takarás alatt ’legbelül’ még élő a nagyon kis belső-térbe beszorult saját valója; a saját valója szeretne igazat mondani, de ezt a sok-rétegnyi idegen takarás nem engedi] – elérhető ITT

 

 

            A Megértést segítő képben érzékelhető [Anyagi-Testben még jelenlévő] teremtőnek nagyon szűkek a kapcsolódási [Elfogadási] képességei. Mivel azonban ’azt mutatta’, hogy a „rejtőzködés” érdekében a „veszély érzékelése után” azonnal ’egy közelben lévő legénnyel kezdett el táncolni’, valószínűleg képes lehet még közvetlen áramoltatásra (nem zárult be benne teljesen az ehhez tartozó alap).

            A Bizalmában NAGYON SÚLYOSAN sérülhetett, és ebből eredően a TISZTELET megnyilvánítására nem képes. Folyamatosan „megtévesztéseket” formál meg, a „rejtőzködése” érdekében akár a TERET, akár a közelben lévő más élőket [ember, növény, tárgy, anyag] „tiszteletlenül” „felhasználja” „valamilyen értelmezhetetlen / élettel-összeegyeztethetetlen irányban”.

          Ezt azért fontos MEGHATÁROZNI, mert jelenleg ez a teremtő már a YOSÁG Birodalmán belül van az Anyagi-Testi Jelenlétével, így a megsérült Tapasztalatának Teljes-Rendezése a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE alapulva kezdődhet meg.

 

            A valódi (ma is élő és határozott, erős) Szándéka / célja ennek az Életnek a Hazajutás [a Saját Harmoniába való visszailleszkedés], ám a tudását és még meglévő / megmaradt erejét „akaratlanul” [= a következményeket fel nem ismerve] éppen az ellenkező irányban használja. Az erő-használata / tevékeny megnyilvánulása [a „rejtőzködés”, „megtévesztés”] éppen az önmagától való egyre távolabb kerülés irányába „vezeti”.

 

            Mint említettem, lehetséges, hogy ’pontosan ennek a kettő Szándéknak az egymás mellett lévő nagyjából azonos erejű berögzítettsége’ ezen teremtőben egy VÉDŐ-Tér volt. Ha erről van szó, akkor a nem-sérült bezáródott részt eddig Óvó ezen VÉDŐ-Takarást most visszabontják az Életet-GONDOZÓK, és olyan Új rendszerű VÉDŐ-Teret rögzítenek be ezen Tapasztalat köré, amely már a SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSOK megnyilvánítását is lehetővé teszi.

            A SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK [közöttük a TELJES-ELLENŐRZÉS] alapján határozható az meg, hogy elkezdődhet-e ennek a sérült Tapasztalatnak a Teljes-Rendezése most, vagy pedig Alvó-Kóddá kerüljön-e átformálásra addig, ameddig a Teljes-Rendezéshez szükséges alapok / feltételek felépülnek az érintett teremtő Anyagi-Testi Jelenlétében.

 

            ’Eddig’ [a régi VÉDŐ-Tér visszabontásáig (?)] nem volt képes közvetlenül ez a teremtő MAGOKKAL sem közvetlen-összekapcsolódás [Elfogadó összekapcsolódás] megformálására. MAGOK ugyanakkor vannak a ’közelében’, és folyamatosan megfigyelik és ellenőrzik a Változásait.

            Jelenlegi megértésem szerint annak a TELJES-ELLENŐRZÉSE van folyamatban [MAGOK Ellenőrzésben való tevékeny részvétele mellett], hogy képes lehet-e ez a még Anyagi-Testben jelenlévő Élet az ELFOGADÁSÁT olyan mértékben ’megnyitni / megnyilvánítani’, amely utat nyithatna számára még itt az ÁT-VEZETÉS folyamán arra, hogy a Bizalom-sérülése Teljes-Rendezése megkezdődhessen, képes lehet-e Befogadni MAG olyan gondoskodását, amely a [tudatos (?) vagy akaratlan (?)] „rejtőzködéséből” képes lehet őt kivezetni.

            Részleges megértésem szerint a megértést segítő kép [egy FÖLDANYA által megformált ÉRTÉKELÉS / MEGÉRTÉS (’Példa’)] olyan helyzetet mutat, amikor a TÉR-RENDEZÉS során megkezdődött (talán már be is fejeződött) egy ilyen NAGYON SÚLYOSAN sérült [és „rejtőzködő”] Életről a régi MÁR-SZÜKSÉGTELEN VÉDŐ-Takarások Visszabontása. Jelen esetben a „rejtőzködés” és „megtévesztés” céljával / szándékával megformált ’Takarások’ Védelmi-Takarásként értelmezhetőek, mert a túlélést / életben-maradás célozták meg olyan körülmények között, amikor nem volt más ’eszköze’ ehhez a teremtőnek. Az ELLENŐRZÉSEK azt határozták meg [az eddigi ÉRTÉKELÉS ez], hogy ez a teremtő nem irányult a Szándékában közvetlenül arra, hogy bárkit is „bántson / gyengítsen”, a Szándékával nem irányult közvetlenül mások ellenében… ugyanakkor ténylegesen úgy használta a rendelkezésében lévő teret, hogy azzal másokat is „bántott / meggyengített / megtévesztett”.

            A Felelősség meghatározása az ő esetében további ELLENŐRZÉSEKET igényel.

            Részleges megértésem szerint az Életében megformálódott Személyes Ok-Források pontos beazonosítása a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK során folyamatban van [mivel még csak most, a TÉR-RENDEZÉS Elindulását követően kezdődhettek meg az eddigi VÉDŐ-Takarások Visszabontásai, így pontosan most határozható meg az, hogy milyen okból (és milyen mértékben / pontosan mely Tapasztalatokat / Megnyitott Irányokat melyik részükben megérintve) formálódott meg az Anyagi-Testi Jelenlétében az a legelső SÚLYOS sérülés [valószínűleg SÚLYOSABB Tér-Vesztés], amelyből a többi EL-Változása közvetlenül eredeztethető.

      A további TELJES-ELLENŐRZÉSEK határozhatják meg azt is, hogy ez a kifejezetten nagy tudású teremtő valamilyen mértékben maga felelős-e az Életében megformálódott EL-Változásokért, vagy maradéktalanul vétlen a bekövetkezett súlyos sérülésben.

      A TELJES-ELLENŐRZÉSEK határozhatják meg azt is, hogy mennyiben volt tudatos ez a teremtő abban, hogy mások felé életet-sértő / életet-gyengítő módon nyilvánult meg, így az Életében megformálódott EL-Változások TELJES-Rendezése során milyen KÖNNYÍTÉSEKET Ajánlhatnak fel számára az Életet-GONDOZÓK [van-e például olyan Tapasztalat-rész, amelyet célszerű lehet SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtéssel Rendezni akár még a MEGÚJULÁS folyamatában: (833.r.) 237. pont (1)elérhető ITT], és mely EL-Változások Teljes-Rendezése lehetséges majd csak a Tevékeny és Tudatos részvételével.

       A TELJES-ELLENŐRZÉSEK és a FÖLDANYA SPECIÁLIS GONDOSKODÁSAI során határozható meg pontosan az, hogy magának az Anyagi-Testi Jelenlétnek milyen irányban van olyan ELFOGADÁSA, amely képessé teheti ezt a teremtőt a Bizalom-sérülése Rendezésének megkezdésére és az őt érintő Teljes-Rendezések Elindítására.

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!