omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (48) 928-947
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (48) 928-947 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (929.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (929.r.)


Az írás 928. része elérhető ITT

 

263.

MAGOKNAK

2022.12.11.

 

1.

            Ma hajnalban ’irány-mutatóként’ (?) a következő [Megértést segítő (?)] képet érzékeltem:

            A képben a jobb felső sarokból a bal alsó sarok felé (lefelé) haladva férfiak „meneteltek” (nagyon sokan). Mintha egy hosszú oszlopban / sorban haladtak volna egymás után szorosan. Nem érzékeltem azt, hogy ’miért’ és ’hová’ mennek. Nem érzékeltem ’érzelmeket’ vagy (önálló) ’gondolatokat’ bennük… „egykedvűek” voltak (?)… Semmi mást nem érzékeltem [sem a környező ’tájat’, sem növényeket, csak valamilyen „homályos / ködös” / „szürkés” (?) (elpusztított / éppen-pusztuló?) teret]. Mindannyiuk fején fémből készül olyan katonai-sisak volt, amiről a római birodalom légiós katonái jutottak eszembe [illetve a Trója című filmben a görög katonák is hasonlót viseltek]. A lábait nem érzékeltem a „katonáknak” (?), a felső testüket valamilyen fémből készült vért [= a vállat és törzset elől-és-hátul takaró páncél] védte.

            A ’jobb felső’ kép-részből ’balra lefelé’ [„visszafelé”] haladási irány [„fegyverzetben, páncélban”, „katonaként / háborúzva”] élettel-összeegyeztethetetlen olyan irány ’mindenki’ számára, amely pusztítja a ’meglévőt’, „visszafelé vezet a semmi felé” mindenkit akit megérint. Ez a ’jóból / fentről’ „visszafelé” haladás sokáig „megállíthatatlan” volt itt a FÖLD Közösségében (is), valószínűleg ezt mutatta az, hogy „ókor érzetét láttatta” a kép.

            Figyeltem, amint „haladtak”. Nem mutatta a kép, hogy ’hová’ mennek. Valamilyen furcsa [nem túl erőteljes] ’hullámzást’ érzékeltem. Nem tudtam meghatározni, hogy bennük volt-e ez a változás, vagy pedig a Térben. Mintha egyre inkább elfáradtak volna… a sor / menetoszlop már nem volt annyira „egyenes és tömör”, néhányan lassítottak, megálltak, leültek (?)…

       Utólagos megértésem az, hogy az egy kissé érzékelhetővé váló és néhány teremtőben valamilyen érzékelhető változást előidéző [leginkább belső] ’hullámzás / mozgás’ az Életet-GONDOZÓK felől feléjük irányuló  KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁST mutathatta. Többször említettem, hogy a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKKAL [annak leginkább a Szolgálati formáival] EDDIG a már ténylegesen élettel-összeegyeztethetetlenné vált EL-Változások nem voltak maradéktalanul megszüntethetőek [még a NAGYOBB ÁT-VEZETÉSI Szakaszokban sem]:

20200908 [576.r.] 189. pont (1)elérhető ITT

20200908 [625.r.] 192. pont (6) elérhető ITT

20200908 [633-634.r.] 197. pont (1) elérhető ITT

20200908 [766.r.] 219. pont elérhető ITT

       A KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKKAL eddig az Életet-GONDOZÓK csak „LASSÍTANI” voltak képesek az EL-Változások megformálódását / továbbterjedését. A képben ezt mutatta az, hogy a „katonák” addig szorosan-és-ütemesen haladó „menetelése” a semmi felé lassult, a sor bomlani kezdett, egyesek ténylegesen megálltak / leültek [elkezdtek magukra ismerni (?)].

 

            Váltott a kép: már csak egy [ilyen katona-ruhában lévő] férfi-formát érzékeltem ’mellkastól felfelé’ [’közelebbről’, mint a sorban haladókat / ’sokkal közelebbről,  egészen-közelről’]. Itt is [mint az előző kép-részben] a testnek csak „egy részét” érzékeltem [most „még kisebb” részét, mint a menetoszlopban haladóknál]. Lehet ennek olyan értelme, hogy az élettel-összeegyeztethetetlen irányban való „menetelés” még tovább „csonkította” az Életet, egyre „hiányosabb” „torzóvá” vált.

       Hirtelen furcsa és erőteljes rázkódásba kezdett a test. Figyeltem a változást, próbáltam megérteni, hogy mit mutathat / mit jelenthet ez a hosszan tartó [’szűnni nem akaró’] rázkódás. Érzetre hasonló volt ahhoz, mint amikor egy „rongybabát ráz erősen valaki”. Valamilyen ’alig érzékelhető’ [’finom-anyagi (?)] rész ’levált’ [’kiszabadult’] a „torzóból” [a súlyosan sérült tér-részből], és azt ’biztonságba helyezték’ (?).

        Utólagos megértésem szerint az erőteljes rázkódás azt jelzi, hogy az Életet-GONDOZÓ képessé vált a  SPECIÁLIS [’egészen közel-húzódó’] GONDOSKODÁSÁT megnyilvánítani a Befogadott teremtője felé, és KÖNNYÍTÉSEKKEL megkezdődött az élettel-összeegyeztethetetlen [SÚLYOSABB Tér-Vesztésekben is megnyilvánuló] EL-Változások maradéktalan Rendezése. A ’szűnni nem akaró, folyamatos’ erőteljes rázkódásnak van egy olyan értelme is, hogy az EL-Változás TELJES (!) Rendezése kezdődött meg [az Életet-GONDOZÓK Közvetlen GONDOSKODÁSA már nem csak ’lassítani’ képes a semmi-felé-haladást, hanem „az elvesztett élet / tér / harmonia” tényleges újjá-építése / visszaépítése megkezdődik].

 

            Már a mai kép érzékelése közben eszembe jutott, hogy ilyen erőteljes rázkódással kezdődött az a Megértést segítő korábbi kép, amelyben az egyik SZOLGÁLATI alapú KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS ALAP-HARMONIÁJA vált érzékelhetővé a számomra. Annak a lényegét úgy tudtam meghatározni, hogy a „torzó” visszaépíti önnön-teljességét [ebben az addig „rátapadt” és „belőle élősködő” „idegen minta” teljes leválasztása is fontos Gondoskodási rész].

 

            Mielőtt ide-idézem ezt a korábbi írás-részt, megemlítem egy MAG-Társam tegnap éjszakai / ma hajnali érzékelését.

            Egy barlangban volt, belülről látta felfelé nézve a barlang bejáratát.

            Kint sötét és viharos volt a tér, valamilyen kékes fénnyel halványan világított valami [a hold (?)].

            Érzetre jelzett benne az, hogy ’britanniában’ van a „római korban” [a saját életéhez tartozó olyan térben van, amelyet „idegen hódítók elvettek”].

            A barlang bejáratában egy lány-gyermeket látott [még gyerek volt (’lapos’ volt), legfeljebb 10-12 éves]. Kender-jellegű natúr színű ing-ruha volt rajta [hasonló, mint az Árvácska című filmben az árva kislányon].

            Változott a kép. Most is bent érzékelte magát a barlangban, ha kifelé nézett, akkor a barlang baloldali részében volt. A földön ült, a hátát nekivetette a barlang falának.

            A kezében tartott egy játék-babának tudott valamit. Amikor ránézett a babára, egy élő bebugyolált pár napos (legfeljebb egy hónapos) csecsemőt látott.

            Tudta, hogy „elvesztette” a gyermeket [„nem tudta táplálni, nem tudta megóvni”].

            Bizonytalan volt abban, hogy a gyermek az övé volt-e, vagy a ’törzséé’.

            A kép végén az jelzett / ismétlődött a MAG-Társamban, hogy „Hármas Hibakód”. A MAG-Társam számára ez a ’császárnőt’, a ’táplálást’ jelentette.

 

 

       Korábban is említettem, hogy

ha egy belső tér-részben „bezáródás” formálódik meg vagy más okból közvetlenül elérhetetlenné válik

[akár VÉDŐ-Takarásba kerül, akár más okból elkezd „haszontalan” térré válni],

a teremtő számára egyre nehezebbé válik annak a Közvetlen Érzékelése

[és ebből eredő Megértése],

hogy eredendően milyen célból (milyen megtapasztalás megformálása céljával) formálódott meg az a belső-tér.

 

         A [885-886.r.] 251. pontban (elérhető ITT) leírt Megértést segítő képben is érintettem ezt: a „háborúban részt vevők” és a családtagjaik / párjuk azon belső terei elkezdtek „kiüresedni”, amelyeket a szorosabb szeretet-kapcsolódásuk megtapasztalása céljával formáltak meg. A „kiüresedés” miatt maguk a teremtők is egyre nehezebben ismerik fel a szeretet-kapcsolódásaik célját / lehetőségeit / kiemelkedő fontosságát az életükben, és a „haszontalanná” váló terek „idegen minták betelepedésével” is „beszennyeződnek” és/vagy akár ezek a nem használt belső tér-részek ténylegesen elkezdhetnek visszabomlani is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy akár olyan mértékű is lehet a belső tér visszabomlása / EL-Változása, hogy utóbb már nem tudják folytatni a teremtők a megalapozott szeret-kapcsolódásukat, „kiszakadnak” a korábbi családi-kapcsolódásból / párkapcsolódásból.

 

 20200908 [375.r.] 138. pont I. alpont [Befogadott a FÖLDANYA egy Új KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁT (a „TORZÓ” visszaépíti önnön-teljességét)] – elérhető ITT:

            „…Olyan részleges megértés is megformálódott bennem, hogy az „élő-halott” jellegű megnyilvánulás [mint „haszontalanná vált” (Személyes) Tér, egy Térhez „hozzáragadt” és megújulásra képtelen élet] is ezen EL-Változtatást okozó Tér-forma által hagyott valamely „lenyomatból / (vissza-NEM-bontott) maradványból” ered.

       Képben ez úgy mutatta magát, hogy egy „hosszú kabátban” „ment az úton egykedvűen” egy alak. Amikor megnéztem az arcát, olyan volt, mint a múmiáké (élettelen, a megszáradt bőr szorosan rátapadt a csontokra). „Ment valamerre” amerre egy út látszott [vagy kettő TÉR között ahol még lehetett]… kicsit „senki földje” jellege volt az „útvonalnak”. Élettelen volt a „táj”, mint maga a lépkedő alak. Ahogyan ment, néha „magához vont” „élet-mintákat” [talán amiket „talált” (?)], és azt mint egy „sminket” a fejére tette. Volt haj-jellegű, élet-szerű bőr, amitől (mások számára) elfogadhatóbb lehet a „kinézete”. Mivel ezek a „felvett” minták nem a sajátjai voltak, viszonylag gyorsan „lekoptak” róla. Belül talán „üres volt”… vagy a még megmaradt élet olyan belső-helyre volt védetten elrejtve [a kabát alatt (?)], ahol megóvható lehet a további visszabomlástól… Próbált „életben maradni” addig, amíg a megmaradt életéből majd elkezdheti visszaépíteni a SAJÁT ÉLETÉT… és amíg ezt A-TÉR nem támogatja, addig nem nyílik meg, nem ad magából többet az enyészetnek

            Nevezhető ez az „Élet LÁTSZATÁT mutató Jelenlétnek / életnek” is [ha valódi élet van benne (és így nem egy „megtévesztő-kreálmány”)]: a teremtő LE-TÉRT a saját útjáról / EL-TÁVOLODOTT a Saját Sorsától, és mivel mást nem tehetett / mást nem választhatott, tette egyik lépést a másik után, ment, és eközben egyre inkább EL-Változott… úgy ment, mintha élő-halott lenne: EL-Távolodva a Saját Útjától már NEM VOLT meg a VÁLASZTÁS Szabadsága / Lehetősége, ebből eredően nem volt hatalma a Saját Sorsa felett… SZOLGÁJÁVÁ / RABSZOLGÁJÁVÁ vált „A-Létezésnek / Az-Életnek” / a Kényszernek… [2022.12.11.: a mai Megértést segítő képben ezt mutathatta a kép jobb felső sarkából a bal alsó sarok felé haladó „tehetetlen menetelés”].

 

            Eredeztethető a „beragadás / megragadás / megkövülés” [remény-vesztettség (?) / „magára-hagyottság”] azon megnyilvánulása is az ezen Tér-forma által akaratlanul „elültetett” alap-mintából [= az EL-Változás OK-FORRÁSÁBÓL], amelyet a SZABADSÁGTÓL-Megfosztás során úgy tapasztaltunk meg, hogy amennyiben egy EL-Változás megformálódott, „abból szinte lehetetlen volt megszabadulni”.

            Eredeztethető az ezen Tér-forma által AZ-ÉLET TEREIBEN [akaratlanul] „elültetett” alap-mintából a más Életére / a más teremtőhöz tartozó Élet-Térre és Áramlásokra való RÁTELEPEDÉS, és ennek az a MEGRAGADÓ formája, amely „lehetetlenné” tette a „megragadó” Leválasztását a „megragadott” Térről és Életről [a SZÉTVÁLASZTÁS általában a szétválasztott részek elpusztulását eredményezte, tehát a „megragadott” Élet vagy Tér sem volt megmenthető].

 

         [2021.04.20.:]   A 20200908 [250.r.] 95. pontban említettem (elérhető ITT) egy még csupán a Lényegére-Céljára-Értelmére kiterjedően részlegesen megértett KÍMÉLŐ / SPECIÁLIS GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁT, amely GONDOSKODÁST a FÖLDANYA is Megalapozott már a FÖLD Közösségében. Úgy érzékeltem az ALAP-HARMONIÁT, hogy ’a TORZÓ Visszaépíti önnön-teljességét’ [ennek során pedig ’könnyedén’ ’lerázza magáról’ az addig „ráakaszkodott idegen élősködő mintát”]. Ebben a képben egy ERŐTELJES RÁZKÓDÁSSAL KEZDŐDÖTT a helyreállítás [a Teljes-Rendezés] folyamata.

        Az erőteljes rázkódás valószínűleg annak a SPECIÁLIS (= TELJES) ELLENŐRZÉSÉT jelezte, hogy a „torzulás” OK-Forrása a most érintett („eredeti”) EL-VÁLTOZÁSI OK-Forrás-e, tehát a teremtő Életéhez / Élet-Teréhez olyan „ELVÁLASZTHATATLAN” formában rögzült-e be valamilyen „idegen” minta, amely miatt a SZÉTVÁLASZTÁS a már ismert KÜLÖNLEGES módokon nem lehetséges, és ezért  CSAK ÚGY kezdődhet meg a teremtő Sors-Rendezése (legelőször az idegen Hozzátapadtság leválasztása), hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA Együtt-A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁVAL SPECIÁLIS-TÉRBEN egészen közel húzódik az ÉLET MEGÓVÁSA és ERŐTELJESEBB IRÁNYBAN-TARTÁSA érdekében AZÉRT, hogy (1) semmilyen Újabb EL-Változás ne formálódhasson meg sem a teremtőben, sem pedig A-TÉR / AZ-ÉLET / A-LÉTEZÉS bármely más kiterjedésében, és (2) MEGTARTOTT maradjon a teremtőben mindaz a Megformáltság, amely Összecsendülésen alapulóan része az Életének.

 

       „… Később ’képek’ váltak érzékelhetővé, valószínűnek tartom, hogy a Tudat számára a GONDOSKODÁS meghatározott Lényege-Célja-Értelme [= az ALAP-Harmoniája] kezdett ’feltárulni / megérthetővé válni’.

            Először egy „emberi torzót’ érzékeltem [csak a törzs volt, combnál levágásra került mindkét láb, hiányoztak a karok és talán a fej is].

            Ez a kép azért volt ’érdekes’, mert amikor nemrégen egy [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] MAG-Társam elkezdte az IRGALOM-MAG-TERÉHEZ való Közeledését [a FORRÁS-TÉREN keresztül], az egyik ’kép’ amit érzékelt, az egy „kartonpapír’-szerű ugyanilyen „torzó” volt. Akkor nem tudtuk értelmezni, hogy mit jelezhetett ez a „torzó”-forma.

 

[2022.12.12.: Ezt a ’kartonpapírból’ lévő „torzó”-formát az a MAG-Társam érzékelte, aki ma a ’barlangos’ képet elmondta nekem. Részleges megértésem az, hogy amikor a ’kartonpapíros’ „torzó”-forma Érzékelhetővé vált a számára, akkor rögzülhetett be az Életéhez az a FELJEGYZÉS, amely egy korábban már Megalapozott, azonban a Megformálásában ’mostanáig’ Akadályozott Teremtési-Irányához (egy Alvó-Kódjához) tartozó ÉRTÉKELÉS volt. Valószínűnek tartom, hogy ekkor kezdett el EGYEZTETNI a MAG-Társam a FÖLDANYÁVAL arról, hogyan Rendezi ezt a Tapasztalatát: (1) FOLYTATJA-E az addig akadályozott Élet-Építést, (2) vagy pedig Teljesen Lezárja.]

 

            Azt érzékeltem, hogy a „torzóra” „gyökér-tájon” egy „élősködő” [„idegen”] minta volt ráakaszkodva, és „szívta” el az életet.

            A „torzó” erőteljesen rázkódni kezdett, és közben az volt a gondolatom, hogy visszanöveszti [visszaépíti / újjáépíti] az elvesztett részeit [ehhez kaphatott valamilyen speciális ’belső erőt’ és SPECIÁLIS GONDOSKODÁST (és a Tér-Kiigazításhoz Új Teret (a test = tér)]. Talán fájdalmat jelzett a rázkódás, talán valami más jelentése volt [’újraélesztés’ (?)]. Mintha a megmaradt [megtartható] élet-rész valamilyen külső és belső védelmet is kapott volna [valószínűleg IRGALMI Megerősítést kapott, hogy a megtartható rész tovább már ne bomolhasson vissza, és a még élő áramlásain elkezdődhessen a ’felerősítése’, hogy visszaépüljön a Teljes-állapota ’egy alap-állapotban’].

 [2022.12.11.: az ezen régebbi képben részlegesen érzékelhetővé vált újszerű ’külső és belső védelem’ valószínűleg az volt, amit ma már SPECIÁLIS BELSŐ-MEGTÁMASZTÁSNAK / az élet-alap és élet-gyökerek Speciális Megerősítéseként ismerünk {(876.r.) 249. pont- elérhető ITT}.

       A nagyon erőteljes (’speciálisan erőteljes’) ’rázkódás’ lehet akár a ’LÉTEZÉSBELI gyökérből’ (az ALAP-ÁRAMLÁSBÓL) megnyilvánuló ÖN-Azonosság Felerősítése is. Ezt a SPECIÁLIS (!) Közvetlen GONDOSKODÁST a leggyakrabban {az ÚJ TÉR-ALAPRA való Átigazodást már megkezdett Életek felé irányulóan} A-LÉTEZÉS-FORRÁSA nyilvánítja meg az ALAP-ÁRAMLÁS ’meghosszabbításával’ megformált ’O’-Áramlásban, vagy megnyilváníthatja ezt a MINDENSÉG-FORRÁSA is [az Irgalom-Áramlásban].

            Amikor az ÖN-Azonosság Felerősítése (mint SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSA A-LÉTEZÉSNEK az Élő teremtők felé irányulóan) megnyilvánul, az azonnal közvetlenül Érzékelhetővé teszi az Életet-GONDOZÓK számára azt, hogy van-e a teremtő Megformált-Testében valamilyen „idegen” berögzütség és/vagy EL-Változás [= olyan Megformáltság, amely  nem illeszkedő a teremtő által megalapozott Élet-Úthoz]. Ha van ilyen „idegenség” és/vagy EL-Változás, az ÖN-Azonosság FOKOZATOS Felerősítésével az „idegenség” KÍMÉLETES módon úgy LEVÁLASZTHATÓ a teremtő Életéről, hogy ez a Leválasztás ne okozzon további EL-Változást sem a teremtőben, sem a leválasztott „idegenségben”.

            Az ÖN-Azonosság Felerősítése SPECIÁLIS GONDOSKODÁS, azok felé irányulva lehetséges ennek a megnyilvánítása, akiket az Életüket-GONDOZÓK képesek Berögzíteni valamilyen SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN {az Életet-GONDOZÓK formálják meg azokat a VÉDŐ-TEREKET (1) magában a GONDOSKODÁSUKBA tartozó ÉLET-TÉRBEN, (2) valamint a Befogadásukban élő teremtő Megformált-Testében / Személyes-Terében, amelyekben a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK megnyilvánulhatnak}.

            A jelenlegi [még csupán részleges] megértésem az, hogy az erőteljes rázkódás egy olyan KÍMÉLETES [esetleg ’egyes részeiben’ SPECIÁLIS] GONDOSKODÁST mutat, amely

ELŐSZÖR TELJES-ELLENŐRZÉS formájában ’Beazonosítja / MEGHATÁROZZA’ a ténylegesen meglévő helyzetet / EL-Változást / EL-Változási Ok-Forrást,

- majd erre az ELLENŐRZÉSRE alapulóan AZONNAL MEGHATÁROZZA azt, hogy a TELJES-Rendezés melyik REND-TÉTELLEL kezdődhet el / nyilvánulhat meg, és a Teljes-Rendezés során milyen KÖNNYÍTÉSEK szükségesek.

A Teljes-Rendezés ’Feltételeit’ az Életet-GONDOZÓK formálják meg, és amint ezek a ’Feltételek’ Késszé-Formálódtak, AZONNAL megkezdődik a Teljes-Rendezés.

 

20200908 [899.r.] 254. pont (12) (elérhető ITT):

„„…mostanra a FÖLD Közösségén belül

(1)

FOKOZOTT FELELŐSSÉGNEK

a Különleges Utat megnyitott teremtők Felelősségét nevezzük,

(2)

MEGEMELT FELELŐSSÉGNEK pedig

a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ Tudatosodást megnyitott / Gondoskodást megnyilvánító teremtők Felelősségét nevezzük…”

 

            Ha [a szóhasználatban] ’megkülönböztetjük’ a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ GONDOSKODÁST [mindkettő az ÉLET-TÉRBEN megformált SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBEN nyilvánul meg], akkor a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS IRGALMI alapú [Erősebben Életet-Óvó / Irányban-Tartó] GONDOSKODÁST jelöl, míg a KÍMÉLŐ megnevezés a SZOLGÁLATI alapú Erősebben Életet-Óvó és Irányban-Tartó GONDOSKODÁST jelöli…”

 

            A „torzó” forma azt jelenti, hogy SÚLYOS Tér-Vesztés formálódott meg az Élethez tartozó Személyes-Térben. A Tér-Vesztés minden esetben SÚLYOSABB élettel-összeegyeztethetetlenség.

            Ma már Tapasztalati úton Megértetté vált, hogy a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKKAL az olyan EL-Változások Teljes-Rendezése nyilvánulhat meg, amelyekben nem rögzült be élettel-összeegyeztethetetlen jelleg.

            Ha egy Életben olyan EL-Változás rögzült be, amely Tér-Vesztésben is megnyilvánult {tehát ténylegesen élettel-összeegyeztethetetlen jellegű}, a Teljes-Rendezés (= a REND-TÉTEL) CSAK SPECIÁLIS FORMÁBAN KEZDŐDHET EL [SPECIÁLIS GONDOSKODÁS szükséges legalább addig, ameddig az EL-Változásban az élettel-összeegyeztethetetlen jelleg megszüntetésre kerül].

 

20200908 [18-19.r.] 12. pont [a Sors-Rendezés kettő FŐ Szakasza; az ELSŐ Szakasz IRGALMI alapú GONDOSKODÁS, ez addig tart, ameddig a teremtő képessé válik az önálló Szándék-Használatra] – elérhető ITT

20200908 [155.r.] 64. pont [a FÖLDANYA által megformált ’EGYENES-ÚTBAN’ a Rendezés kettő FŐ Szakasza kissé másként van szabályozva, Fontos Okból a MÁSODIK szakasz elején is lehetséges IRGALMI alapú GONDOSKODÁS] – elérhető ITT

 

20200908 (497.r.) 173. pont (4) elérhető ITT:

        A Tér-Vesztés az Élet számára értelmezhetetlen és élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változás (a megsemmisülés fájdalma is berögzül az ilyen tapasztalatban). A Tér-Vesztés Kiigazítása a GONDOSKODÓK FELELŐSSÉGE, SPECIÁLIS GONDOSKODÁS során lehetséges. Alvó-Kóddá válnak a Teljes-Rendezésig az ilyen tapasztalatok.

Élettel-Összeegyeztethetetlen jellegű Alvó-Kódok Teljes-Rendezése akkor kezdődhet meg,

(1)

ha a teremtő megnyitotta a Különleges Tudatosodást

(2)

és/vagy képessé vált Befogadni a GONDOSKODÓI SPECIÁLIS Közvetlen Gondoskodását…”

 

      A „torzóban” a ’fej’ hiánya jelezhette, hogy semmiféle Szándék-Használatra nem képes az Élet, nem képes ’tájékozódni’ / irányítani az életét és/vagy új irányt-adni az életének… jelentősen akadályozott a Tudatosodásban [Közvetlen Érzékelésben, erre alapuló Megértésben].

            Először [egyszer csak / hirtelen] a két kart érzékeltem, hogy az visszakerült a helyére. Az alak azonnal mintha egy bepólyázott apró gyermeket tartott volna a karjaiban, már nyugalomban volt, óvta-figyelte a karjában lévő (valószínűleg saját) életet. Jelezhette ez az ÖN-Gondoskodás visszaépítésének képességét, és a mások felé irányuló Gondoskodásra való képesség visszaépítését is.

            Ezt követően a lábakat érzékeltem visszanőni, és az alak azonnal „lerugdosta magáról” az élősködőt, és elkezdett lépkedni előre. Érzetben az jelzett, hogy el tud menni szabadon onnan, ahol nem érzi jól magát, nem kényszerítheti senki arra, hogy ott maradjon, ahol nem akar.

            Eszembe jutott, hogy amikor Jézust felszögezték a keresztfára, ugyanilyen „torzót” „csináltak” belőle: „megfosztották” annak a Szabadságától, hogy ’elmehessen’ (lábak), és „megfosztották” annak a képességétől, hogy önnön-életéről és másokról gondoskodhasson (karok, kéz).

            A lábak és kezek ’visszanövesztése’ után azt érzékeltem, hogy három (fiatalabb) férfi egymás vállára téve a karját összekapaszkodva megy. Talán a „háborúban” elpusztult életük épült vissza… kezdetben bizonytalan voltam, hogy sebesültek-e (és így segítik egymást)… majd ahogyan ’mentek együtt tovább’ már érzékeltem, hogy nevetnek / vidámak / jókedvűek / gondtalanok… [a Közeli-Összekapcsolódás / a társakhoz kapcsolódás képessége is megformálásra / visszaépítésre került]…”

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!