omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (50) 968-987
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (50) 968-987 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (981.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (981.r.)


Az írás 980. része elérhető ITT

 

            Mint említettem, az ’Ébredezők szobájában’ az egyik ’ágyon’ egy olyan Tudatosabb (!) Jelenlétet érzékeltem, aki valószínűleg maga KÉRTE, hogy Tudatosan újra végighaladhasson az ’Alapozó’ élet-építésen. Ő ’ült’ az ágyában, figyelmes volt [’érdeklődő’], jól lehetett kommunikálni vele.

            Egy másik ’ágyban’ egy olyan ’ébredezőt’ érzékeltem, aki nem volt még képes ’önállóan felülni’ [nem volt még teljesen az ön-tudatában]. Valamilyen segítséget kapott ahhoz, hogy egy rövid tartamra ’felüljön’. A ’kezeit’ felemelte (felemelték?) az arca elé, és azt láttam, hogy nagyon hosszú (10-20 cm-es) körmei voltak. A körmöket egy segítő óvatosan levágta [ezt valamennyire valószínűleg érzékel(het)te (’látta’) maga a teremtő is]. A Jelenlétét valóban csak ’ébredezőnek’ érzékeltem [nem volt már teljesen tudattalan, de még nem volt igazán ön-tudatos sem].

            Utólag olyan megértés kapcsolódott a képhez, hogy a „szokatlanul hosszú körmök” azt jelezték, hogy ez a teremtő [akaratlanul (?) vagy tudatosan (?)] „ártott” önmagának és/vagy másoknak. Lehetséges, hogy a „szokatlanul hosszú körmök” jelezték azt, hogy sem önmaga felé, sem a társai felé nem tudott úgy ’közelíteni’, hogy az ne okozzon fájdalmat vagy sérülést (?). Talán a „körmök” „hosszúsága” azt is mutathatta [a Gondoskodást végzőnek], hogy „mennyire hosszú tartamban” [mennyire „erősen”] volt berögzülve egy olyan „AKADÁLY / Nehezítő / EL-Változás” ebben a teremtőben, amely miatt az a TAPASZTALAT RÖGZÜLT BE az Anyagi-Testében, hogy „nem húzódhat közel másokhoz”, „távolságot kell tartani tudatosan másoktól és önmagától”, mert csak így tudja megóvni magát a további fájdalmaktól.

 

            Az ide-idézett írás-részekben felidézem azt, hogy mikor SZÜKSÉGES a Sors-Rendezés ELINDÍTÁSAKOR az ELSŐ [= IRGALMI alapú] GONDOSKODÁSI szakasz.

            Megértést segítő képpel a Rendezés ELSŐ és MÁSODIK szakasza úgy is megkülönböztethető, hogy ameddig a ’talaj felszíne alatt [az ’Alap’-szint „alatt”] egy gödörben van’ a teremtő, addig az ELSŐ Szakasz szerinti [SPECIÁLIS és/vagy KÍMÉLŐ] GONDOSKODÁSRA van szüksége [ez a kép egyben a ténylegesen meglévő TÉR-VESZTETTSÉGET (= SÚLYOSABB élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változást) is mutatja].

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1676183966.png

 

         A [938.r.] 266. pontban (elérhető ITT) is írtam egy ilyen „még a talaj szintje alatt lévő” [Gondoskodási] ’Helyzetről’: „…Éjszaka olyan helyzetekre emlékszem, ahol mintha azokat kellett volna segíteni a ’visszailleszkedésben’, akik „börtönből szabadultak” [értelme szerint akik most tanulják meg újra használni az eddig részben vagy teljesen elérhetetlen / bezárt részüket]. Ezt a helyzetet úgy érzékeltem, mintha egy üres téglalap alapú medencében [tető nélküli nyitott pincében (?)] lett volna egy „börtönből szabadult” élet. Nyilván a saját eddigi tapasztalataink segítenek majd abban, hogy türelmesebbek legyünk feléjük irányulóan, hiszen mi magunk is végigmentünk a fájdalmak megtapasztalásán és elengedésén, a billegéseken (a Rendezések ezen NEHEZEBB szakaszain)…”

            Amikor egy teremtő már ’kijött a gödörből’ és a ’felszínen van [az ’Alap’-szinten van, azaz a SÚLYOSABB Tér-Vesztettsége megszűnt, az élettel-összeegyeztethetetlen EL-Változásai legalább az élettel-összeegyeztethetetlen jellegüktől feltisztításra kerültek (valamilyen KÖNNYÍTÉS során)], akkor a Rendezés a MÁSODIK Szakaszba lép. Fontos Feltétele a MÁSODIK Szakasz Elindításának az, hogy a teremtő már Tudatos / Ön-Tudatos, képes a Szándék-Használatra, és a Bizalmában már nincsen nagyobb sérülés.

            Írok majd arról, hogy itt a FÖLD Közösségében Fontos Okból KÉRHETI a teremtő [FELAJÁNLHATJA a FÖLDANYA] azt, hogy ebben a MÁSODIK szakaszban is IRGALMI alapon nyilvánuljon meg [jelentősen ERŐSEBB IRÁNYBAN-TARTÁS mellett] a Rendezés egy-egy pontosan meghatározott része. Ekkor a teremtő nem kerül vissza a Rendezés ELSŐ Szakaszába, hanem a MÁSODIK Szakasz ’Elején’ segítheti őt valamilyen IRGALMI alapú GONDOSKODÁS.

            A mai Megértést segítő képben a [SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtést megélő teremtőket ELŐSZÖR berögzítő MEGFIGYELŐ (még teljesen sötét / TELJESEN TAKART) szoba, valamint az ÉBREDEZŐK (már világos) szobája a „még gödörben lévők” Gondozását mutatja [tehát a Sors-Rendezés ELSŐ Szakaszának SZABÁLYAI szerint nyilvánul meg IRGALMI Alapú GONDOSKODÁSKÉNT]. Ebben a Szakaszban az  ’Alapok’ újjá-építése van folyamatban.

            A korábbi Megértést segítő képben az egy nagyobb szobában több egészen kicsi gyermeket gondozó és megfigyelő szoba már az a szint, amikor „nincsenek gödörben” [már a ’felszínen vannak’] a teremtők, és folyamatos Közvetlen Gondoskodás mellett megkezdték az Életük újjá-építését.

[2023.02.12.: Tegnap említette egy MAG-Társam, hogy ő is többféle ’helyszínt’ tapasztalt meg mostanában az álom-munkái során.

            Egyszer érzékelt egy olyan ’helyszínt’, amely részben a föld felszíne alatt volt [egy kis pincéhez hasonlított (?), amelyben egy korhadt pad volt]. Furcsának találta ezt a ’helyszínt’… és azt is furcsállta, hogy nem sokkal később egy nagy ’kastélyban’ volt. A kastély egyik nagyobb szobájában több (iskolás korú) gyermekkel volt, a gyermekek itt is még távolabb voltak egymástól. Arra emlékezett még a MAG-Társam, hogy a gyerekekkel a ’kastély’ több szobáján is végigsétáltak, és ő közben azt magyarázta, hogy mik vannak ezekben a szobákban (?).]

 

            MAG-Társam mai Érzékelése volt az, hogy valamilyen ’hegységben’ volt, ahol sok felnőttet érzékelt, akik nagyban hasonló ruhában voltak [ez nem volt „egyen”-ruha]. Ezzel a MAG-Társammal és egy másik MAG-Társammal tegnap arról beszéltünk, hogy ők nem az ’alapokat’ akarják ’tanítani’, hanem ’magasabb szinten’ választják a Gondoskodást.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1676270141.png

            A ’szint’ itt nem azt jelenti, hogy az ’alsóbb’ szinteken végzett munkák „alantasabbak” vagy a ’felsőbb’ szinteken végzett munka „jutalom vagy elismerés”. Minden szinten vannak / lehetnek nehéz és könnyebb Gondoskodási feladatok. A ’szintek’ elsődlegesen a RENDEZÉS különböző szintjein / szakaszaiban való Gondoskodási feladatok felvállalását jelentik.

            Korábban is említettem, hogy a cél itt a FÖLDANYA Közösségében is az, hogy a mások felé irányuló [ÁLTALÁNOS, KÜLÖNLEGES, SPECIÁLIS, KÍMÉLŐ]  Gondoskodásokra képes teremtők azokat a Gondoskodásokat végezzék, amelyekhez a legjobban értenek [(916.r.) 259. pontelérhető ITT, (924.r.) 262. pont (1)elérhető ITT]. A ’gödörben’ [az IRGALMI alapú (SPECIÁLIS) GONDOSKODÁSBAN] nyilvánvalóan az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők Közvetlen Gondoskodása szükséges, és azok a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő MAGOK lehetnek képesek egy-egy feladat-teljesítésben részt venni, akikben már Berögzült a (SZOLGÁLATI alapú) KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS megnyilvánításához szükséges Belső Alap-Mérték.

 

20200908 [899.r.] 254. pont (12)elérhető ITT:

            „…Ha ’megkülönböztetjük’ a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ GONDOSKODÁST [mindkettő az ÉLET-TÉRBEN megformált SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBEN nyilvánul meg], akkor a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS IRGALMI alapú [Erősebben Életet-Óvó / Irányban-Tartó] GONDOSKODÁST jelöl, míg a KÍMÉLŐ megnevezés a SZOLGÁLATI alapú Erősebben Életet-Óvó és Irányban-Tartó GONDOSKODÁST jelöli.

 

Mostanra a FÖLD Közösségén belül

(1)

FOKOZOTT FELELŐSSÉGNEK

a Különleges Utat megnyitott teremtők Felelősségét nevezzük,

(2)

MEGEMELT FELELŐSSÉGNEK pedig

a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ Tudatosodást megnyitott / Gondoskodást megnyilvánító teremtők Felelősségét nevezzük…”

 

 

20200908 [417.r.] 147. pontelérhető ITT:

„…2021.08.25.

            A NAGY-GONDOSKODÁS délelőtti ’Előkészítése’ során a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő MAGOK egy másik ELŐKÉSZÍTETT VÉDETT-TÉRBEN folytatták a munkát.

 

A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő MAGOK Anyagi-Testében

[az ÖSSZETETT-Különleges-Belső-Térben]

a [SZOLGÁLATI alapú] KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSHOZ tartozó ’Belső-Alap-Mértékük’

JELENHEZ-IGAZÍTÁSRA került.

 

            A KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS tehát a  SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódik [és nyilvánul meg], ezen Gondoskodások ALAP-HARMONIÁJÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA a SZOLGÁLAT Birodalmában rögzíti be, a SZOLGÁLAT Birodalmából ÁRASZTJA KI AZ-ÉLET felé.

 

            A KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSRÓL:

20200908 [216.r., 217-218-219.r.] 83. pontelérhető ITT

20200908 [224-228] 86. pontelérhető ITT

 

            A KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS a SZOLGÁLAT Birodalmán belül egyes részeiben MÉG FORMÁLÓDÓ ÚJ GONDOSKODÁSI RENDSZER.

         Azokban a Birodalmakban / Közösségekben lehetséges a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK Megnyilvánítása, amelyekben a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő Megnyitotta az egyedi teremtők számára a SPECIÁLIS Élet-Építést. Az Életet-GONDOZÓ a Speciális élet-építést megnyitott egyedi (!) teremtőkkel tudja OLYANNÁ Megformálni a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁST, hogy azt a Befogadásában élők Megformált-Teste képes legyen Befogadni / Beilleszteni.

            Említettem korábban, hogy ehhez az Új, KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSI Rendszerhez a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE egy ’Új Belső-Mértéket’ formál(t) meg. [MEGEMELTFELELŐSSÉGKÉNT is értelmezhető ez, de inkább azt jelenti, hogy milyen Feltételek megléte esetén lehetséges a tevékeny részvétel a KÍMÉLŐ Gondoskodásokban [a Birodalom / Közösség SPECIÁLIS Áramlásainak használatával].

 

I.

            A SZOLGÁLAT Birodalmában a Gondoskodás / a Megnyilvánulás  Általános jellegű [= ’Alap-fokú’ Különleges] Alap-Mértéke az, hogy a Gondoskodás során a meglévő Harmonia nem romolhat, és ha lehetséges akkor Jobbá kell válnia [~ „ne árts, ne bánts, istápolj, segíts”]. A Gondoskodásnak nagyon szigorúan igazodnia kell a valósan meglévő Szükséghez [annak az Elhárítására irányul]. A SZOLGÁLATI alapú Gondoskodások KÜLÖNLEGES (!) Gondoskodások.

            Ha itt a FÖLD Közösségében egy teremtő megnyitja a Különleges Tudatosodást, és a Szolgálati Gondoskodások valamely Választott Irányában elkezdi az élet-építést, ennek az ’Alap-Mértéknek’ a figyelembe vételével vehet részt a társai felé irányuló Közvetlen Gondoskodásban. Itt a FÖLD Közösségében a FÖLDANYA tanítja meg erre a ’Belső-Mértékre’ a Különleges Tudatosodást megnyitó teremtőket.

 

II.

            Ennél a SZOLGÁLATI (általános) ’Alap-Mértéknél’ van egy fokozottabb’ SZOLGÁLATI alapú Belső-Mérték, ezt itt a FÖLD Közösségében a SZORGALOM Mértékének nevezzük [20200806 (10.r.) 14. pontelérhető ITT].

       A VILÁGI Befogadottság alatt a MAGOK nyilvánulhattak meg a SZORGALOM Mértéke szerinti Szolgálati Gondoskodásokban.

       A SZORGALOM Alap-Mértéke szerinti megnyilvánulás már Nagyobb Gondoskodási Tapasztalatot feltételez [SZOROSABB (és TARTÓS) Belső-Összekapcsolódás az alapja a MEGTARTÓI-Teremtővel], és a Tudatosodás / Gondoskodás során gyakran IGYEKEZET megnyilvánítása szükséges. A SZORGALOM Mértéke szerint megnyilvánuló teremtők felé a FÖLDANYA megnyilvánulhat Nógatásban [elérhető ITT]. A Nógatás teljesen kényszer-mentes megnyilvánulása a FÖLDANYÁNAK.

 

20200806 [10.r.] 14. pont (elérhető ITT):

            „…Egy SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőben jelzett a ’SZORGALOM’ kifejezés, amely a rövid magyarázat szerint a ’Szolgálat-és-Irgalom-együtt’.

            Az eddigi megértésem szerint a ’SZORGALOM’ ebben az értelmezésében sok hasonlóságot mutat a FÖLD Közösségében megformált IGYEKEZETTEL is, de mégis más.

            Említettem, hogy az IRGALOM Birodalmának és a SZOLGÁLAT Birodalmának ALAP-JELLEGE Különböző, és az erre alapuló [a megnyilvánulás Harmoniáját meghatározó] ÉRTÉK-RENDJÜK is különbözik.

20191201 [4.r.] I/14. pontelérhető ITT

20200627 [5.r.] 3. pontelérhető ITT

 

           A SZOLGÁLATI Megnyilvánulás Alap-Mértéke az, hogy az nem ronthatja A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET HARMONIÁJÁT, és ha lehetséges, akkor Jobbítania kell.

            Az IRGALMI Megnyilvánulás akkor lehetséges, ha az ténylegesen Jobbítja A-LÉTEZÉS-ÉS-ÉLET HARMONIÁJÁT, és csak nagyon fontos okból lehetséges olyan módon megnyilvánulnia, amely ’csupán’ ’nem rontja’ a meglévő Harmoniát.

 

            Jelenlegi megértésem szerint

a ’SZORGALOM’

a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő (!) teremtőkben

az a MÉRTÉK-REND,

amikor csak akkor nyilvánulhatnak meg,

ha az a meglévő helyzetet ténylegesen jobbítja

[tehát amikor a szigorúbb IRGALMI (Alap-) Mértékhez nagyban hasonlóan / közelítően nyilvánulhatnak csak meg].

 

Az ezen szigorúbb belső-mérték szerinti megnyilvánulás

jellemzően alaposabb Megfontolást, a Megnyilvánulás sokkal alaposabb előkészítését igényli

mind az egyedi teremtőtől, mind a MEGTARTÓI-Teremtőtől…”

 

A SZORGALMON belül új Belső-Mérték formálódik a SPECIÁLIS [= KÍMÉLŐ] Megnyilvánulások számára:

20200908 [70.r.] 39. pont [ez lehet az alapja az IRGALOM és SZOLGÁLAT Birodalma közötti Közeledésnek is] – elérhető ITT

20200908 [75.r.] 40. pont [kipróbáló teremtésekben részt lehet venni] – elérhető ITT

20200908 [77.r.] 41. pont – elérhető ITT

20200908 [80.r.] 42. pont [megformálódott] – elérhető ITT

20200908 [217.r.] 83. pont [KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS új belső-mértéke (?)]– elérhető ITT

 

III.

            A KÍMÉLŐ [tehát az ÉLET-TÉR SPECIÁLIS Áramlásainak használatával megnyilvánuló] GONDOSKODÁS megalapozása a SZOLGÁLAT Birodalmában  Felelősség Új Formájának / ’szintjének’ meghatározását tette szükségessé.

            Részleges megértésem szerint a SZOLGÁLAT Birodalmában a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS számára [a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE (!) által meghatározott] Új Belső-Mérték majdnem azonos az IRGALMI alapú Gondoskodások ’Alap-Mértékével’. Ez azt jelenti, hogy a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK során a Szolgálatban megnyilvánuló [már Nagyobb Különleges Tapasztalattal rendelkező] teremtőknek úgy szükséges megnyilvánulniuk, hogy a Gondoskodásuk tényleges JOBBULÁST EREDMÉNYEZZEN, és csak fontos okból nyilvánulhatnak meg úgy, hogy a Gondoskodásuk (csupán) NE RONTSA a meglévő Harmoniát.

            Ez a SZORGALOM mértékénél is ’szigorúbb’ Belső-Mérték a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSNÁL is azt jelenti, hogy általában nagyon alapos Előkészítést követően nyilvánul meg a Gondoskodás [az Előkészületeket a MEGTARTÓI-Teremtő végzi]. Elsődlegesen a Közvetlenebb és  Erőteljesebb IRÁNYBAN-TARTÁS Céljával, ERŐSEBB VÉDETTSÉGEK biztosítása érdekében nyilvánul meg.

       A KÍMÉLŐ ’Alap-Mérték’ [a mai fogalmak szerint] a SZOLGÁLATI GONDOSKODÁSBAN jelenti a  MEGEMELT FELELŐSSÉGET. Nem arról van tehát szó, hogy a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS során a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőknek az IRGALOM Birodalmának Alap-Mértéke szerint kell megnyilvánulniuk, hanem azt jelenti, hogy

a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE

a Saját Birodalmi ALAP-JELLEGÉRE [az ALÁZATRA] alapulóan

 FELÉPÍTETTE

[és az egyedi teremtők számára felépíthetővé nyitotta]

a FOKOZOTTABB Felelősség [SZORGALOM] mellé

a MEGEMELT [KÍMÉLŐ Gondoskodási] FELELŐSSÉGET is.

 

A FELELŐSSÉG ilyen Harmoniaként való felépítése tehát nem teszi IRGALMI alapúvá a SZOLGÁLATI KÍMÉLŐ Gondoskodásokat,

azok továbbra is KÖZVETLENÜL (!) az ALÁZATON alapulnak.

 

 

            Az IRGALMI ALAPÚ SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK számára került először meghatározásra az, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő [élettel-összeegyeztethetetlen módon EL-Változott] teremtők Gondozásában közvetlenül részt kell venniük.

       Az ÚjraTeremtés / SEMMI felé (akaratlanul) sodródó teremtők Gondozása során nyilvánvalóan nem elégséges az olyan Gondoskodás, amely NEM RONTJA TOVÁBB ezen teremtők helyzetét. A lehető leghamarabb utat kell ahhoz találni, hogy ezek a nehéz helyzetben lévő [„magára maradt”] teremtők elkezdhessék visszaépíteni az Életüket [tehát AZONNAL elinduljanak valamilyen JOBBULÁS irányába (illetve a SEMMI felé sodródásuk azonnal Megállítható legyen, a még vissza nem bomlott Megformáltságuk megőrizhető legyen változatlan formában addig, ameddig a tényleges Rendezések megkezdődhetnek)].

        Ezzel a céllal nyílt meg az IRGALOM Birodalmában először az az Új Irány, amely ’Hatalmat’ [= Felelősséget] adott GONDOSKODÁSI Tér megformálásához, valamint ahhoz, hogy abban berögzítheti (!) a súlyosan EL-Változott Életeket [ez az alapja az Alvó-Kódok GONDOZÁSÁNAK is], majd pedig az IRGALOM Birodalmán belül olyan egyedi teremtők is élővé váltak, akik az egyedi teremtők felé irányuló Gondoskodások megnyilvánítására is képesek. Jelenleg az IRGALOM Birodalma az egyetlen olyan KÜLÖNLEGES Birodalom, amelyben MEGTARTÓI-Teremtő is van [azért, mert a Közösségben (GONDOSKODÁSI-TÉRBEN) Anyagi-Testben élőket Közvetlenül csak MEGTARTÓI-Teremtő GONDOZHATJA].

20200908 [399-400.r.] 142. pont [a GONDOSKODÁSI-TÉRBEN ma már az IRGALOM Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő FELELŐSSÉGE az Élet-Rendszer Megformálása és Működtetése] – elérhető ITT

20200908 [524.r.] 178. pont [a GONDOSKODÁSI-TEREKBEN Ő a Közvetlen GONDOSKODÓ] – elérhető ITT

20200908 [727.r.] 211. pont (5) [a FÖLDANYA Közösségében (Összecsendülésre / Szabályozásra alapulóan) az IRGALOM Birodalmához tartozó MEGTARTÓI-Teremtő a SPECIÁLIS GONDOSKODÁS során kiterjeszthet védelmet az Anyagi-Testre és a Közeli-Összekapcsolódásokra] – elérhető ITT

 

            Az IRGALMI alapú GONDOSKODÁSOK során [például a „Magára-hagyott” teremtők Gondozásánál {20200908 (242.r.) 93. pontelérhető ITT}] SZÜKSÉGES az, hogy az IRGALOM Birodalmának Gondoskodó feladatokat teljesítő teremtői mellett a GONDOSKODÁSOKBAN a már Nagyobb SZOLGÁLATI-Gondoskodási Tapasztalattal rendelkező teremtők is tevékenyen résztvegyenek.

         Ennek a  Lehetőségét a SZOLGÁLAT Birodalmában a KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS megalapozása teremtette meg.

          Amikor a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [vagy Szolgálatban megnyílt más] teremtő is résztvesz a SORS-RENDEZÉS ELSŐ Szakaszaként meghatározott GONDOSKODÁSOKBAN [20200908 (18.r.) 12. pont - elérhető ITT], a Szolgálatát a KÍMÉLŐ [MEGEMELT (!)] FELELŐSSÉG Alap-Mértéke szerint nyilváníthatja meg [tehát a Gondoskodását úgy szükséges megnyilvánítania (nagyon alapos előkészítést követően), hogy az azonnali tényleges Jobbulást eredményezzen]…”

 

            A MEGEMELT FELELŐSSÉGRŐL [arról, hogy egy MAGNAK milyen Felelőssége van a SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ Gondoskodása megnyilvánítása tartamában] a [899.r.] 254. pont (12) alpontban írtam (elérhető ITT).

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!