omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (52) 1008-1027
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (52) 1008-1027 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1018.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1018.r.)


Az írás 1017. része elérhető ITT

 

       Nagyon alaposan Értékel / elemez / ellenőriz, gyűjt / begyűjt minden információt vagy bármely más megformált-valót, amely alkalmas lehet újabb életek [Élet-Tér] megszerzésére…

            Ez a jelleg is azt az érzetet erősíti bennem, hogy egy eredendően Különleges Gondoskodás Céljával megformált Alap-Minta / Alap-Harmonia tudatos Élet-ellenessé való átalakítása lehet az OK-Forrási minta.

      A Különleges GONDOSKODÁS Felépítésébe belekezdő nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő számára fontos, hogy ’tapintatosan’ (és ha szükséges, akkor ’erővel, határozottan’) Közelebb Húzódhasson az Életre-Befogadott teremtőihez, Ellenőrizhesse a bennük „furcsaként” jelző megnyilvánulást / bizonytalanságot. Ennek érdekében nem csak a teremtő Megformált-Testét szükséges Ellenőrizni, hanem az Életéhez rendelt Személyes-Teret és a működtetett minden Áramlását (ezek között a Közeli Összekapcsolódásait, Társas kapcsolódásait). KÜLÖNLEGESSÉGKÉNT (!) ez az Élet JOBBÍTÁSÁRA [és Irányban-Tartására, a Szabadság biztosítására] irányul, a meglévő EL-Változás Felismerésére annak érdekében, hogy az mielőbb megszüntethető legyen.

            Ahogyan a (HATALMI alapon megformálódott) „mágia” esetében a Különleges MEGERŐSÍTÉSRE szánt ’Többlet’ Gondoskodás „tárgyiasított” javainak megformálását követően elkezdődött ezek Életet GYENGÍTŐ ELVONÁSA / ELVÉTELE, itt a „szolgaság” OK-Forrásának Megformálásakor is egy eredendően MEGERŐSÍTÉSRE / JOBBÍTÁSRA szánt Alap-Harmonia  Életet GYENGÍTŐ EL-Változtatásáról lehet szó.

        A Megerősítő Gondoskodás meghatározása érdekében a  nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő GONDOSKODÁSI (!) Hatalmába és Felelősségébe tartozó Alap-Harmonia(-Rész)jogosulatlanul  egyedi teremtők rendelkezésébe kerülhetett”, és a KIFÜRKÉSZÉS különféle formáinak felhasználásával „átformálásra” került az Alap-Harmonia olyanná, amely bizonyos ÁRAMLÁSOK EL-TERELÉSÉVEL / jogosulatlan (egyoldalú) MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL lehetővé tette a más teremtő Életére való RÁTELEPDÉST [azaz a SZÁNDÉK egyoldalú kiterjesztését más teremtő Életére. Ilyen „Hatalommal” egyedi teremtők soha nem rendelkeztek, és a MEGTARTÓI-Teremtő / nagy-TEREMTŐ is csak a GODOSKODÁSA részeként nyilvánulhat meg a SZABÁLYOZÁSÁNAK megfelelően az egyedi teremtők felé a SAJÁT SZÁNDÉKÁVAL].

      Ez a Rátelepedés azáltal vált a „szolgaság” OK-Forrásává, hogy a  Rátelepedés CÉLJA a másik Élethez tartozó Tér / erő / Megformáltságok (továbbá a Szabadság) ELVÉTELÉRE irányult, vagy akár a másik Élet (Tér, Javak) ELPUSZTÍTÁSÁRA is, ha csak így vehetőek el a hozzá tartozó Megformáltságok (társak, megformált élet-tér, működtetett tudás, megformált áramlások stb)].

 

        HASONLÓSÁGI minták felhasználásával közelíti meg az Életet, Hasonlósági mintákat készít / „gyárt” folyamatosan… emlékeket keres és gyűjt, hogy azokra alapulva hasonlósági mintával tovább közeledhessen úgy, hogy a „megcélzott egyed” bizalma ne inogjon meg, ne kezdjen „bezárkózni” [mert ha bezárkózik,  akkor nehezebb a hozzáférés az „egyed” emlékeihez / értékeihez… akkor kevesebb „erő” „nyerhető ki belőle / vehető el tőle”…]

 

       Az észrevétlen (rejtett) közel-kerülés a fő közeledési irány [ez teszi lehetővé azt, hogy a legtöbb erőt / információt be lehessen gyűjteni az egyedtől].

 

        Ha működik a hasonlósági minta, egyre közelebb húzódik észrevétlenül. Tudat-homályosítást, Tudat-halványítást, Tudat „át-programozást” végez, és közben elkezdi ELTÁVOLÍTANI a célszemélyt a helytől / helyzettől amiben-ahol él (és így a közeli társaitól) … ha lehet ezt is még észrevétlenül. Az érzéstelenítés fontos célja az, hogy a célszemély ne tudja hol van és miért van ott, ne ismerje fel a rátelepedőt és a rátelepedést az életére.

       Ha lehetséges, akkor a „ne tudja hol van és miért van ott” abban a formában nyilvánuljon meg, hogy ez az egyébként Élettel-Összeegyeztethetetlen helyzet NE JELEZZEN benne, kétségek nélkül fogadja el, hogy „mindez így van jól, ez az élet rendje”

       … kezdetben lehetséges a „kényelem / jó-lét felajánlása” „alkuval” a „lázadás nélküli elfogadásért / beletörődésért”…

      … vagy az élethez szükséges TÉR / ÁRAMLÁSOK / Ön-Erők olyan mértékű ELVÉTELE, hogy „ne legyen ereje” TENNI a helyzete Jobbításáért

      … ELSZIGETELÉS a társaktól például „megbélyegzéssel”…

 

Hamis eufória” / „félelem” / „bűntudat” alkalmazása (elérhető ITT)

 

            Az „irányítás” / „fogva-tartás” / „bezárás” / „elszigetelés” / „elterelés” / „tudat-módosítás” / „szándék-terelés” / „megtévesztés” / „kényszerítés” / „félelem” / „mézes-madzag” / „távolság-teremtés” / „csapda-helyzetek” sok eszközét formálta meg.

       Az elernyesztés [(1) a testi-erő elvétele, (2) akarat-képtelenné [„közönyössé”] tétel a tudatosság bizonyos „irányokban” (!) való megtartottságának „biztosításával” / „kikényszerítésével”] célja az, hogy odaadóvá váljon a célszemély, ne tiltakozzon, ne pazarolja ön-védelemre az erejét [mert azzal is azt az erőt fogyasztaná, amit a rátelepedő magához akar vonni].

       [Mintha az ALÁZAT (Szolgálat) „HATALOM alá gyűréséről” lenne szó… arról, hogy akarat-nélküli kiszolgálójává váljon mások „túlélésének” vagy „kényelmének” / hatalmának / személyes érdekeinek, „bármit megtegyen amire utasítják kétségek nélkül és azonnal”…

        A Bizalom [a HATALOM Birodalmában a Hűség?] olyan „aljas” „átalakítása” (Megfertőzése / Megmérgezése / megcsonkítása), amely a MEGTARTÓI-Teremtővel való Együttes-Jobbító-Megnyilvánulás „helyett” a Bizalmat (és teremtő-erőt) (amíg csak lehetséges) egyedi-érdekek-és-célok” megvalósítására „AKARJA” „kihasználni / felhasználni”.

       Az ALJASSÁG (mint Felelősség-Áthárítás) azt jelenti (itt is), hogy a „háttérből / rejtettségből” „irányító” „kívül maradjon az érzékszervek által érzékelhető” (az Anyagi-Test által megismerhető és megérinthető) „rendszeren”, így ha „valami rosszul végződik” (felismeri valaki a „szolgaság” útján működtetett élet-gyengítést), a „szolga” (mint „báb”) legyen a „látható és elfogható célpont”, és ő „bűnhődjön” a „tettekért” és az „irányító szándékaiért”. Az Aljasságról: 20200614 (14-15.r.) 18. pont elérhető ITT. A MINDENSÉG-FORRÁSA nagyon sok KÖNNYÍTÉST Árasztott ki a jogosulatlanul „ráterhelt” Felelősség alóli Felszabadításhoz, és az ebből eredő EL-VÁLTOZÁSOK Teljes-Rendezése érdekében.

       Az ilyen Aljas megnyilvánulás nagyon sok olyan Jóvátételi és Vezeklési helyzet megformálását eredményezte, amikor a teremtő ténylegesen MÁSIK teremtő Felelősségébe tartozó „bűnért” állt helyt… az ilyen Értelmezhetetlen helyzet pedig sok teremtőben TOVÁBBI (!) EL-Változásokat okozott és Megtörést eredményezett, mivel „nem tudta kijavítani” az EL-Változást „teljesen” (azon egyszerű okból eredően, mert nem a Saját Felelősségéből formálódott meg a másra is kiterjedt EL-Változás…] Ma már az ilyen Felelősség-áthárítást a Megformált-Testekbe berögzített ÖN-Azonosság lehetetlenné teszi.

 

         „Érzéstelenítés” / „bódítás” / „látszat-öröm használata ugyancsak a tiltakozás letörésére / „engedelmessé-tételre”, amely „figyel arra”, hogy a célszemély életben maradjon és bizonyos IRÁNYÚ tevékenységekre képes maradjon, hiszen úgy „jobban használható”, „több irányban is használható” (ha elfogadtatható vele az irányítás). A Függőség Kényszere általában a „szolgává” tevés fontos eszköze.

            Látszat-jutalmazáshasználata [„kitüntetés”, „látszat-hatalom” rövid tartamra való „adása”, hamis biztonság-érzet megformálása, félelem tudatos fenntartása”, „lét-bizonytalanságban-tartás] gyakran alkalmazott eszközök. A büntetés” és fájdalom-okozás, „nyomás-gyakorlás / túl-terhelés”, „terelés” és „akadályozás”, „ kifárasztás”, „megtörés sok formáját használja.

 

       Fontos rész a célszemély ELVÁLASZTÁSA a társaitól és a gyökereitől (egyedül nem olyan erős)… részleges vagy akár teljes LEVÁLASZTÁS a személyes Élet-Térről és (tápláló, gondoskodó) Áramlásokról.

 

      A szolgaság  az egyik legsúlyosabb [Többszörös] Élettel-Összeegyeztethetetlenség.

      Mivel közvetlenül a Bizalom ellenében is irányul, már ezen részében is közvetlenül Élettel-Összeegyeztethetetlen.

 

       Érzetre az jelzett, hogy

mintha a Szolgálati ALÁZAT került volna átformálásra (vagy összevegyítésre valamilyen Élettel-Összeegyeztethetetlenséggel):

mintha az Alázatos, észrevétlenül (= önzetlenül, odaadóan) segítő,

biztonság-érzetet adó / óvó / nyugalmat és támaszt adó Jelenlét

átformálásra került volna

egy rejtett olyan rátelepedéssé (és felelősség alóli kibújássá),

amely KÖZVETLENÜL az Élet és Élet-erő / Tér ELVÉTELÉT [és akár ELPUSZTÍTÁSÁT (!)] CÉLOZTA meg.

            Valószínűsíthető, hogy mint a „mágia” esetében, itt is egy formálódásnak indult Különleges Út került EL-TERELÉSRE…

 

         Valószínűleg a FÖLD Közösségéhez kapcsolódó REND-TÉTELI folyamat ’vázlata’ (?) (Lényege-Célja-Értelme / Alap-Harmoniája) lehet:

1.

            Az Életet KÖNNYÍTÉSSEL le kell választani a „szolgaságot” működtető („fogva tartó”) „masszáról” (Térről és Áramlás-rendszerről). Ez a nagy-TEREMTŐI / MEGTARTÓI-Teremtői GONDOSKODÁS része [valószínűleg ennek az Előkészítése van folyamatban].

[2023.03.06.: Lehetséges, hogy ez a  Változás nyilvánul meg a KISEBB SZAKASZ-VÁLTÁS során megnyilvánuló Kisebb Tér-Váltásban (?).]

 

2.

            A most elkezdődő Új Teremtő-Szakaszban a FÖLDANYÁNAK és Különleges Utat megnyitott teremtőinek olyan TUDATOSÍTÁSI ön-erőket / Tudatosítási Utakat szükséges megformálniuk, amelyek nem válhatnak Élettel-Összeegyeztethetetlen megnyilvánulásúvá [20200908 (84.r.) 45. pont (Új ELV: nem fordítható át Élet-ellenessé) – elérhető ITT].

 

            Olyan ÖN-AZONOSSÁGON alapuló belső-Jelző-rendszert szükséges megformálni a teremtők Életében / Megformált-Testeiben, amely az Élettel-Összeegyeztethetetlenséget határozottan / erősen AZONNAL Jelzi [és Megállítja?].

            Olyan irányban szükséges Építeni és Megerősíteni a Megformált-Testeket, amely lehetetlenné teszi a Bizalmat kihasználó rátelepedés megformálódását és minden Jogosulatlan Közeledést.

            A Megformált-Testek / Élet nem nyílhat meg HASONLÓSÁGI mintáknak akkor, ha a Közeledés és Összekapcsolódás csak AZONOSSÁG alapján lehetséges.

            A TÉR- és ÁRAMLÁS-Rendszer nem teheti lehetővé az EL-VÁLTOZÁSOK Tovább-Terjedését.

        A Közeli-Összekapcsolódások Rendszerének [(1) mind az Általános Élet-Alapon, (2) mind a Különleges / Speciális Megnyilvánulások során] biztosítania szükséges az [Ön-Azonos] Teljes Élet Megnyilvánulását [csak a ténylegesen megformált Összecsendüléseknek megfelelően nyilvánulhat meg az Élet (1) az egyedi formájában is, (2) és az Együttes-Tevékenységek során is].

            A Megformált TÉR- és ÁRAMLÁS-Rendszernek [ebben a Megformált Testeknek], a Szabályozási-Rendszernek ’Nagy Szabadságot’ szükséges biztosítani abban az irányban, hogy a teremtő / Az-Élet az Összecsendülésekkel meghatározott Irányokban Megnyilvánulhasson.

            AZ-ÉLET ÁLTALÁNOS Rendszerét olyanná kell megformálni, amely biztosítja azt, hogy a teremtők TELJES Ön-Ismeretet építhessenek fel, maradéktalanul Tudatossá váljanak a Saját Meghatározóikban [így az őket Életre-Befogadó Birodalom és Közösség Meghatározóiban (ezek között az Életüket meghatározó ELVEKBEN / AJÁNLÁSOKBAN / Birodalmi SZABÁLYOKBAN / Közösségi Szabályokban)].

 

            Van egy olyan halvány ’sejtésem’, hogy az ezen utóbbi írásokban megismerhető OK-Források és EL-VÁLTOZÁS-Jellegek [közvetlenül (?)] egyre közelebb vezethetik a FÖLDANYA MAGJAIT annak Megértéséhez, hogy magának a FÖLDANYÁNAK a „kiszakadását” pontosan milyen OK-Forrás okozta…[20200908 [274.r.] 102. pont 4. alpontelérhető ITT]

            ’AZ’, AHOGYAN ’eddig’ a VILÁG Különleges Befogadásában ÉPÍTETTE a FÖLDANYA (1) ÖNNÖN-ÉLETÉT és (2) a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁSAIT, ’mutatja az Irányt’ a „kiszakadási” OK-Forrás Megértése ’felé’… AZOKAT az ÖN-Részeit ’Gondozza’ erőteljesebben / határozottabban a FÖLDANYA [(1) Önmagának és (2) az Életre-Befogadott egyedi teremtőkben], amelyeket az OK-Forrás „közvetlenül megtámadott / megbontott / meggyengített”, illetve azokat az ÖN-Részeket ’ismeri meg nagyon részletesen’, amelyekkel az ’akkori megformáltságában / állapotában’ nem volt képes Az-ÉLETÉT Irányban-Tartani…

            Ahogyan a „szolgaság” Rend-Tételének ’Vázlatából’ (?) érzékelhető,

(1)

a KÖNNYÍTÉSSEL leválasztásra kerülő „eddig fogva-tartó massza / idegenség” LEVÁLASZTÁSÁT követően

(2)

Az-Életet CÉLZOTTAN AZOKBAN az IRÁNYOKBAN szükséges majd [legelőször (?)] Biztossá-Felépíteni és Megerősíteni,

amelyek ennek az EL-Változásnak a Megformálódását lehetővé tették.

 

Ez a REND-TÉTEL részeként KIHAGYHATATLAN Megtapasztalás

az érintett [FÖLD Közösségében Életre-Befogadott] teremtőkben,

és emellé a FÖLDANYA és az érintett teremtők VÁLASZTHATNAK egyéb más MEGERŐSÍTŐ Irányú Ön-építést is az Életükben

(akár a REND-TÉTELHEZ szorosan Hozzákapcsolva).

 

Maga a FÖLDANYA VÁLASZTOTTA azt, hogy

a MEGKÜLÖNBÖZTETÉST

a FÖLD Közösségének ÉLETÉBEN az Élet ÁLTALÁNOS Megnyilvánulásává formálja meg,

tehát ezt az ön-erőt már azok az egyedi teremtők is kihagyhatatlanul megformálják az Életükben (Anyagi-Testükben),

akik még nem nyíltak meg a Különleges Tudatosodásban.

 

A MEGKÜLÖNBÖZTETÉSBEN felépül egy biztos Tudás arról, hogy mik a teremtő életének [(1) Eredendő és (2) Választott] MEGHATÁROZÓI.

A teremtőben így KÖZVETENÜL (!) JELEZ az,

ha ezektől a Meghatározóitól „EL-Fordult” vagy Távolodni kezdett.

           

          Visszatérve a megértést segítő képhez: nem lesz az lehetséges, hogy a teremtő közvetlenül ne ismerje fel, ha „rátelepdnének” az Életére (vagy erre irányulna egy közelében lévő másik teremtő). Erőteljes belső Jelzések segítik a teremtőt az ilyen EL-Távolodás Elhárításában, és a Közvetlen GONDOSKODÓINAK egy ilyen belső-jelzés esetén azonnal FOKOZOTT GONDOSKODÁSI KÖTELEZETTSÉGE (!) nyílik meg [azonnal TELJES-ELLENŐRZÉS nyílik meg az érintett teremtőre / érintett helyzetre].

 

 

Egyedi lehet a MAGOKBAN az, hogy

amikor ’közvetlenül’ ’ránézhettek’ a „szolgaság” OK-Forrására,

az bennük milyen formában vált ÉRZÉKELHETŐVÉ-és-MEGÉRTETTÉ,

milyen ’belső-képek’ formálódtak meg bennük a teljesebb Megértés érdekében.

 

      (…) A 20200908 [249.r.] 95. pontban (elérhető ITT) említettem, hogy

a [SZOLGÁLATI alapú] KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS egyik legfontosabb közvetlen Célja az,

hogy a teremtőben segítse elindítani a TUDATOS TEVÉKENY ÖN-Gondoskodást,

segítse annak a Megértését,

hogy a teremtő ott-ahol-éppen-van abban-az-állapotában-helyzetében-amiben-van

milyen TEVÉKENY módon képes hozzájárulni az Élete Jobbításához / Irányban-Tartásához

[így legalább ahhoz,

hogy benne-magában ne hatalmasodjanak el a meglévő EL-Változásai,

és maga ne árassza ki másokra is a belső rendezetlenségeit].

 

        A (252.r.) 95. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy

„…A Tapasztalatok szerint

 a TUDATOSSÁGFelépülésétnagyban elősegíti

A-TÉR TUDATOS [= TEVÉKENY (!)] HASZNÁLATA

[A-LÉTEZÉSHEZ / AZ-ÉLETHEZ tartozó ’Kiáradóan’ Megnyilvánuló, valamint a BELSŐBEN megformálódó Terek Tudatos használata]

[A-TÉR ’betöltése’ Tapasztalatokkal],

és a TUDATOSAN [SZÁNDÉKKAL] MEGNYILVÁNULÓ ÁRAMOLTATÁS

[a Tapasztalatok így ’hamarabb’ megformálódhatnak egyre Teljesebbé váló MEGÉRTÉSSÉ].

 

Ez nem új Felismerése a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK,

ugyanakkor minden kiterjedésében még nem tárult fel ennek az ÉRTELME sem…”

 

2021.05.23.

A MEGTARTÓI-Teremtők / nagy-TEREMTŐK MEGERŐSÍTŐ / IRÁNYBAN-TARTÓ / JOBBÍTÓ GONDOSKODÁSAIHOZ kapcsolódóan is az a Tapasztalat,

hogy amíg a teremtő nem kezd bele a TEVÉKENY (!) (amennyire lehetséges) Tudatos ÖN-Gondoskodásba,

nagyon nehéz a JOBBÍTÁS / Megerősödés felé ’vezetni’.

 

 Ha BÁRMILYEN TEVÉKENY ÖN-Gondoskodásba a teremtő tudatosan belekezd,

az Eredő-nagy-TEREMTŐJE / (Ön)Lényege / Közvetlen MEGTARTÓI-Teremtője

viszonylag hamar képes a teremtőt olyan ’IRÁNYBA’ beállítani / olyan áramlásokhoz hozzákapcsolni,

 amelyben ténylegesen megkezdheti a Tudatossága / Ön-Tudatossága / Ön-Ismerete / Bizalma visszaépítését,

és elkezdheti megtapasztalni a valódi (!) Örömöt és egyre erősödő Harmoniát.

 

Ugyanakkor a nagy-TEREMTŐ / MEGTARTÓI-Teremtő

nem kényszerítheti” a teremtőket a TEVÉKENY Megnyilvánulás megkezdésére,

csupán LEHETŐSÉGEKET [Helyzeteket, áramlásokat, Választási Lehetőségeket] formálhatnak meg / nyithatnak meg ezen célból.

 

       A már többször említett ’To be free’ dal képi megjelenítésében (elérhető ITT) nagyon jól van ábrázolva az, hogy a „sötétben ébredező” teremtő nem sürgethető az Ön-Felismerésében, nem sürgethető a számára átadott Térben a Tevékenysége megkezdésében. Csak ez  a kényszertől teljesen mentes ÖN-Felismerés vezethet el a BIZALOM felépüléséhez [a dal végén már örömmel szemlélődik a saját belső-teréből ’kifelé’ is a teremtő, és így kezdheti el Fontolgatni azt, hogy majd MILYEN IRÁNYOKBAN és KIKKEL szeretne Tapasztalatokat szerezni].

 

      Még nem megértett a számomra az, hogy az (Ön)Lényeg és/vagy a FÖLDANYA hogyan vezet egy-egy Átvilágító helyzetben MEGÉTÉSRE FELAJÁNLOTT Megértés ’Felépítésében’.

      Az már megértett, hogy amire a Figyelemnek fontos ’oda-irányulnia’, az jellemzően ’kiemelkedik’ valamilyen formában. Ez a ’kiemelkedés’ lehet egy ’FURCSA’ kép, vagy egy ERŐS ÉRZELMET kiváltó helyzet / élmény… ISMÉTLŐDŐ helyzet… Ezek olyan ’Jelzések’, amelyek segítik, hogy az Érzékelt helyzet / kép / élmény / tapasztalat ERŐSEBBEN berögzüljön a Testbe / Tudatba, és ’ne menjünk el mellette’, idézzük fel újra és újra mindaddig, amíg az a belső Jelzés formálódik meg bennünk, hogy minden fontos részletet megértettünk [már nem Jelez a „hiány”-érzet, azaz az, hogy valamit még nem értettünk meg kellő részletességgel].

      Most még nem volt alkalmam arra, hogy megismerjem, más MAGOK hogyan Érzékelték a „szolgaság” OK-Forrását, bennük milyen Megértések formálódtak meg.

      A bennem érzékelhetővé vált kép [a „köztudottan becstelen korábbi miniszterelnök” közeledése és életet-letaglózó / szabadságtól (tudatosságtól, öntudatosságtól) teljesen megfosztó megnyilvánulása] olyan képként formálódott meg az Anyagi-Testben élő Tudatosságom számára, amely egy ’meghatározó’ személyes megtapasztalásomra is ráirányította később a figyelmemet. Nem értem még, hogy a FÖLDANYA vagy pedig az (Ön)Lényegem vezetett-e a kép ilyen megformálásában és a személyes életemhez tartozó kapcsolódó további Megértések megformálásában… majd később megértem.

        Most úgy gondolom, hogy mint ’fontosnak megjelölt’ saját Tapasztalatok ezek most olyan Belsőbb-Terekbe kerültek berögzítésre az (Ön)Lényegi-Testemben és Anyagi-Testemben, amelyek a Tapasztalatban lévő SÚLYOSABB Élettel-Összeegyeztethetetlenség miatt csak Fontos Okból emelődhetnek majd be a Tudatba [például ha a közvetlen érintettség okán kihagyhatatlanul részt kell vennem olyan Jóvátételi EGYEZTETÉSBEN, amelyben azon teremtő megnyilvánulása kerül megítélésre, aki az én Életemből „Leválasztott” teret / áramlást / alap-mintát „használta” (vagy ezek „Leválasztásában” maga is tevékenyen részt vett)].

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!