290.
2023.04.03.
Levél-részletek
1.
„…Örülök annak, hogy jó élményeid vannak, és vannak melletted / körülötted (külföldön) olyanok, akikkel szeretitek egymást.
Habár „nem engedem meg, hogy az itteni propaganda letaglózzon”, nem a legvidámabb dolog látni / „szemlélni” azt, hogy az „országvezetés” „módszeresen” hogyan „igyekszik” lerombolni mindent, ami értékként még itt megmaradt... olyan, mintha „módszeresen szét akarná verni” azt, amit nem tudott „elvenni”.
Nem tudom, hogy honnan van (honnan jön) bennem az a bizonyosság, hogy valami ’nagyon szép / nagyon jó’ dolog ’készül itt magyar földön’ (is), ami nemcsak nekünk, hanem mindenkinek valami igazán jót hoz majd.
Nehéz itt az országhatáron belül is megtapasztalni azt, hogy az „országvezetés” [a „politikai / hatalmi játszmázás”] az itt élő (tisztességes) emberek egy jelentős része „ellen” „háborút folytat” (valóban „háborús helyzet” van, csakhogy itt az ország határain belül)... és emellett „külföldön is lejáratja” / „elszigetelni igyekszik” a magyarokat. [A „szolgaság” „eszköz-táráról”: 20200908 (1016-1018.r.] 282. pont (4) – elérhető ITT].
Nyilvánvalóan nem szabad magunkat (magyarként sem) „azonosítani” ezzel az „eszement országvezetéssel”.
Én azt gondolom, hogy akik magyarnak születtek, azoknak ’feladata’ (választása és felelőssége) „nem megengedni”, hogy az „eszementek” tönkre-tegyék a megmaradt értékeket.
Nem a politika fogja a megoldást (és ebből a nehéz helyzetből kivezető utat) meghozni.
Valahogyan a ’szeretet’ fog kivezető utat megtalálni / megformálni ebből az élettel-összeegyeztethetetlen helyzetből...
Tudom, hogy valahogyan valamilyen szép-és-jó fog ebből a „sárból” végül kibomlani. És valahogyan azokból bomlik ez majd ki, akikben ’élni képes / életképes’ a szeretet.
’Tartsd magadban életben a szeretetet, és az öröm képességét’.
A ’ne árts, ne bánts, istápolj, segíts’ egy régi rövid megfogalmazása a Tiszteletnek és a Szeretetnek.
Örülök annak, hogy a nőiség lehetőségeivel is ismerkedsz (mások tapasztalatára is alapulóan).
Mostanra megértettem, hogy a nőiségnek valójában a párkapcsolódásban van csak ’kiemelkedően fontos’ szerepe. Igazán nő egy nő akkor tud lenni, ha van mellette egy szerető férfi-társ. Minden más helyzetben ’jó ember’ lehet, és a nőisége tapasztalatait is jól használhatja.
(…) Volt bennem fájdalom amiatt, hogy nem tudtam összetartóbb tagja lenni a párkapcsolatomnak és a családomnak. A múlton túl kellett lépnem, és azzal kellett tovább dolgoznom, ami megmaradt / ami van. Nem kesereghetek azon, hogy mit veszítettem el... azt kell ELFOGADNOM, ami van / megmaradt, azzal kell tovább dolgozni, abból kell megpróbálni kihozni a lehető legjobbat.
Nagyon sok mindent nem tudtam felépíteni az életemben abból, amit elterveztem. [„Nem volt hozzá Terem”, és a születésemkor leválasztott Személyes Tér-részeket csak apránként tudtam visszafogadni / visszaépíteni.]
Végtelenül hálás vagyok ennek ellenére azért, hogy élek, és hogy tudok szeretni, és vannak néhányan, akik szeretnek engem.
Ez számít igazán.
Köszönöm, hogy vagy nekem…
(…) Érdekes volt a múzeumi kép a sok torzóval.
[Valószínűleg ókori szobor-maradványok lehettek. Volt szobor, amelyből csak a fej maradt meg, másoknak a karjai és/vagy a lábai hiányoztak részben vagy teljesen… az arcokról néha a szem / fül / orr hiányzott… volt olyan női alak, amely majdnem teljes volt, csak az ujjai hiányoztak az egyik kezén].
Sokan ma ilyen „megcsonkított” formában élünk, elveszítettünk ezt-azt ’magunkból’. Szép lassan mindannyian Felismerjük azt, hogy „mi hiányzik” bennünk, és azt elkezdjük visszaépíteni / újjáépíteni…”
2.
„…Egyébként innen ’kintről’ [egy másik európai országból] is érdekes nézni az otthoni helyzetet, olvasni a híreket, a lakótársammal szoktunk erről sokat beszélni. Egyrészt, hogy nyilván mennyire botrányos és hogy teljes generációkat lehetetlenítenek el.... és nyilván mi akik ezen ’átlátunk’, nem akarunk csak tétlenül ülni, viszont most sajnos nem reális opció visszamenni és egyedül szembemenni ezzel a tornádóval, hogy minket is ellehetetlenítsenek…
Furcsa érzés megint ’idegennek’ lenni egy új országban, illetve magyarként bemutatkozni, amikor mindenkinek megvan a véleménye a magyarokról... viszont az emberek cserébe nagyon rendesek, értelmesek, tisztelettudóak, és sokkal egyenlőbb esélyekkel indulnak, úgyhogy tudom, hogy megéri küzdeni érte és ebből is kihozni a legjobbat, és hála az égnek, hogy már most vannak ilyen jó barátaim akikkel ezt megoszthatjuk.
Egyébként ez a női szerep érdekes kérdés, főleg a tradícionális szerepek elleni ’lázadásom’ miatt is választhattam ilyen tipikus férfiak által dominált egyetemet illetve szakmát, hogy ezzel is megmutassam, hogy semmilyen tradícionális értelemben nincs „szükségem” egy srácra, hogy gondomat viselje - és így én sem erőltetem, nem keresem mások figyelmét cserébe, és ettől magabiztosabb is vagyok.
A barátom pedig még külön tiszteli is a ’bátorságomat’, és érdekes és gyönyörű, hogy mennyire meghagyjuk a másiknak a saját terét és önálló céljait, miközben tudjuk, hogy számíthatunk a másikra bármikor, őszintén.
Igazából amint úgy érezném, hogy azért mert nő vagyok bármilyen „kötelességem” van a kapcsolatban, vagy az én feladatom, hogy ezt összetartsam, akkor biztosan nem fogadnám el... úgyhogy ennek örülök, hogy vele (egyelőre, és maradjon is így) ez csapatmunka két egyenlő fél között.
De ebben abszolút egyetértek veled, hogy ha az emberek őszinték, tudnak örülni és szeretni, akkor már jó úton járunk…”
3.
„... Minden ’KÖZELI’-összekapcsolódásban [együttes-tevékenység, barátság, család, párkapcsolat] a kapcsolódás megtartásáért / harmonikus működ(tet)éséért ’Felelősségünk’ is van.
Én sem szeretem a „kötelesség” kifejezést, rossz irányból (a kényszer irányából) közelíti meg a felelősséget.
Normál esetben minden közeli-összekapcsolódás kölcsönös vonzódáson alapulva formálódik meg, és a tagjai maguk (szabadon) választják meg azt, hogy
- mennyire legyen az szoros,
- mennyire legyen tartós,
- és milyen tapasztalatokat szeretnének együtt felépíteni.
A ’hagyományos’ ’szerepek’ is változnak generációnként is. Van ezekben olyan, ami szükségszerű, és sok pedig választható.
Ha valaki már családot is alapít (párt választ ilyen célból), majd gyermekei is lesznek, a felelőssége ’megemelkedik’. Ilyenkor már felelős az ’összetartásért / megtartásért’ is (gondoskodóvá válik). Nem erőlködni kell ezért, de néha erőfeszítést (Tudatosságot) igényel. ’Ápolni’ szükséges a kapcsolatokat... talán a legfontosabb része ennek a kölcsönös tisztelet / megbecsülés... és fontos része a szabadság megtapasztalása mindkettő fél számára. [A HŰSÉGET is mostanában ’helyezzük új alapra, gyógyítjuk’.]
Jó, ha az ember önálló (is) tud lenni. Fontos, hogy ismerje önmagát, ismerje az erősségeit és a gyengeségeit (a határait), ELFOGADJA és szeresse önmagát (is), tudjon megállni a saját lábán.
Amikor azonban már családja is van (párja és gyermekei), meg kell tanulni ’összetartozni’ és ’együtt is élni felelősséggel’.
Tapasztalatom az, hogy ha ’működik’ (áramolni képes) a szeretet, minden nehézségből megtalálható a kiút.
Soha nem jelentheti az önállóság azt, hogy többnek vagy különbnek tartjuk magunkat másoknál, vagy hogy azt gondoljuk, hogy egyedül mindenre képesek vagyunk.
Az én tapasztalatom az, hogy nagyon nem vagyunk képesek (tartósan) magányosan élni. Ki lehet ezt is próbálni, de igazán boldogok akkor tudunk lenni, ha vannak (szerető) társaink (ha ÁRAMOLTATNI tudjuk a szeretetet). A Mennyei prófécia című filmben mutatják ezt meg képben is: egymástól néhány méterre ül egy férfi és egy kislány, és egymás felé tudatosan áramoltatják a ’szeretet-energiát’. Eközben mindkettőjük aurája egyre fényesebbé és egyre nagyobbá válik.
Ugyanebben a filmben az is ’látható’, hogy amikor valaki „rá akar telepedni” a másikra, az miért fojtogató (energia-rabló).
Sokat tanultam (a gyakorlat mellett) ’elméletben’ is a szeretetről [(171.r.) 69. pont (elérhető ITT) – a Szeretet YOSÁGON belüli FŐ Irányairól].
’ALAP’ állapotában a szeretetet ELFOGADÁSKÉNT tapasztaljuk meg.
- Először csupán SZEMLÉLJÜK a valóságot [(1) önmagunkat és (2) a külvilágot, a társainkat].
- Ha baj van vagy valamit nem értünk, akkor KERESSÜK az OKOT (az Értelmet).
- A MEGÉRINTÉS a másikhoz való közeledés első szintje,
- és végül képessé válunk a GONDOSKODÁSRA [ön-gondoskodásra és a (közeli) társak gondozására is (igazodva a szükségességhez)].
’MAGASABB’ [Különleges] szinten építhetjük fel a szeretet ÖNZETLEN formáját (amikor olyanok felé is képesek lehetünk gondoskodóvá válni, akikkel nem vagyunk közeli-összekapcsolódásban). Legismertebb formái a tanítói / gyógyítói utak.
Olyan gondoskodásokat is megtanulhatunk ezen szeretet-forma működtetése során, amelyekkel a ténylegesen meglévő (kisebb) EL-Változások Rendezése is megkezdhető.
’MÉG-MAGASABB’ [Speciális] szinten a szeretet MEGFONTOLTTÁ épül fel. Ezzel olyanoknak is lehet segíteni, akikben nagyon súlyos elváltozások / sérülések vannak [akik a „gödörben” vannak, és onnan nem képesek egyedül kijönni).
Kettő ALAP-PILLÉRE van az életünknek (a BIZALOM mellett) (vannak, akikben ilyen pillér még az ALÁZAT).
1.
A TISZTELET (MEGBECSÜLÉS).
Minden és mindenki felé ezzel nyilvánulunk meg (ne bánts / ne árts / elfogadjuk azt, hogy különbözőek vagyunk / ha valaki bajban van, a tőlünk telhetően és a szükségességhez igazodóan segítjük).
2.
SZERETET
Szeretetet azok felé nyilváníthatunk meg [az ALAP szinten], akikkel van valamilyen KÖZELI összekapcsolódásunk (pár, családtag, barát, együttes-tevékenység). KÖZELEBB vagyunk, mint az ’Általános távolságtartás’, van közöttünk általunk MEGFORMÁLT [FELÉPÍTETT (!)] szeretet-áramlás.
A SZERETET az ALAPJA (mert KÖZELEBB kerülünk általa / benne a Valóságunkhoz)
- minden MEGISMERÉSNEK és erre alapuló (saját tapasztalaton alapuló) MEGÉRTÉSNEK [a TUDÁS felépülésének (1) magunkban, (2) a segítségünkkel a társainkban],
- és minden (!) GONDOSKODÁSNAK.
Ezeket ’értettem meg’ az elmúlt években (sok egyéb más mellett)…”
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
