omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (55) 1068-1087
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (55) 1068-1087 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1075.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1075.r.)


Az írás 1074. része elérhető ITT

 

            Részleges az a megértésem [a FÖLDANYA Tapasztalata a MAGJAIVAL együtt végzett ilyen irányú eddigi Kipróbálási Tapasztalatok alapján], hogy

 bizonyos [nem megterhelő (!)] Tevékenységek végzése

könnyebbé és gyorsabbá teheti

a „megkövült” tér-részek Visszabontását és Anyagi-Testből kivezetését.

 

Tudatosan végzett ’takarítás’ ’felgyorsíthatja / támogathatja’

a Belsőben megnyilvánuló Tér-Rendezést.

 

20200908 [569.r.] 187. pont [amikor a belső-terekben KÖNNYÍTÉSSEL feltisztítás / rend-rakás folyik, a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők gyakran végeznek valamilyen takarítást / rendrakást TEVÉKENY módon is > szükséges a Személyes Élet-Téren belül (!) megtartani az ilyen Ön-Megerősítő Tevékenységet, vagyis ügyelni szükséges arra, hogy a belső rendrakás ténylegesen BELSŐ rendrakás maradjon, és ne terjessze ki a teremtő másokhoz tartozó Személyes-Térre] – elérhető ITT

 

        Séta / futás / kerékpározás [valamilyen nem megterhelő RENDSZERESEN (!) végzett mozgás] ugyancsak olyan Tevékenység [akár mint Ön-Gondoskodás], amely gyorsabbá és könnyebbé teheti a visszabontott belső tér-részek kivezetését az Anyagi-Testből.

 

20200908 [858.r.] 242. pont (4) [visszabontott belső-tér anyagi-testből kivezetése] – elérhető ITT:

            „…SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkre jellemző az, hogy amikor ’belül’ nagyobb ’takarítást’ végeznek, gyakran ténylegesen valamilyen rendrakást / ’lomtalanítást’ végeznek az otthonukban is.

            Az az eddigi Tapasztalat [itt a FÖLD Közösségében], hogy rendszeresen végzett könnyű testmozgás [séta] segítheti / könnyebbé / gyorsabbá teheti a visszabontott belső-terek Anyagi-Testből kivezetését.

            Megértést segítő kép: egy visszabontásra megjelölt belső-tér 24 téglából áll. Nagyjából harminc napom van arra, hogy a testemből ’kitakarítsam’.

            Választhatom azt, hogy ’mindennap sétálok egy / másfél órát, és ezzel a tudatosan végzett mozgással / elengedéssel naponta ’egy téglát’ vagyok képes ’kitisztítani’ [’kimorzsolni’] a testemből. Ha mindennap sétálok, ’kisebb részletekben’ folyamatosan tisztítom meg a testemet… az utolsó napokban már nem kell ezzel dolgoznom, másra használhatom fel a felszabadult erőmet.

            Választhatom azt is, hogy az első 29 napban nem dolgozom tudatosan az Elengedésen, és az ’utolsó napra’ összpontosítom az elengedést / kitisztítást. Erre csak akkor vagyok képes, ha a ’teljes huszonnégy órát’ tudatosan erre fordítom. Ez az ’egy napra összpontosított’ elengedés is lehetséges a megfelelő felkészülést követően…”

 

         Az Életet-GONDOZÓK által jelentős részében már KÖNNYÍTÉSSEL Visszabontott Anyagi-Testen belüli tér-részek testből-kivezetése gyakran úgy is megkezdődhet, hogy ’belső mozgatással’ (köhögés, tüsszentés, csuklás, görcs) ’válik le’ az addigi helyéről a Hatástalanított és Visszabontott tér-rész. Ha egy ’(valamivel) nagyobb és célzott ütés / ütődés’ ’segítheti’ a folyamatot, ma még lehet, hogy kisebb (sérülést nem okozó) ’balesetet’ tapasztal meg a teremtő [elesik, térdre-esik, belerúg a lábával valamibe, karját / vállát megüti…].

20200908 [1066.r.] 299. pont (3)elérhető ITT:

            „…A Közeli-Összekapcsolódásban lévő társaimban jelzett az utóbbi napokban lázas állapot, erőteljesebb vérzés, ’orr-folyás’, több alvás / pihenés szükségessége. A köhögés / tüsszögés / csuklás / görcsös összerándulás is segítheti ’kisebb’ tér-részek folyamatban lévő [kisebb szakaszokban megnyilvánuló (?)]  Elengedését… Kísérője lehet a Tér-Visszabontásoknak kisebb fájdalom a test különböző részein [habár a fájdalmak valószínűleg egyre kevésbé lesznek „kísérői” az Anyagi-Test (összecsendülésen alapuló, megalapozott / előkészített) Változásainak]…”

 

 

20200908 [875-876.r.] 249. pont [a személyes (!) terekben a Tér-Visszabontások AKARATLAN MOZGÁSOKAT indíthatnak el; szükséges Védelmeket Meghatározta a FÖLDANYA] – elérhető ITT

20200908 [987.r.] 276. pontelérhető ITT

20200908 [877.r.] 249. pont [a személyes (!) terek Rendezése során rosszullét, elgyengülés megformálódhat; TÖBBLET élet-erő és/vagy GONDOSKODÁS szükséges] – elérhető ITT

 

 

20200908 [1070.r.] 300. pont – Tér-Visszabontásnál Érzékenység / billegés megformálódhat (elérhető ITT):

            „…A jelenleg már a FÖLDANYA Közösségében is minden Befogadott egyedi teremtőre kiterjedően [valamint az ÉLET-TÉRRE is kiterjedően] folyamatban lévő

TÉR-RENDEZÉSEK

az  Életet-GONDOZÓ FELELŐSSÉGÉBE tartozó Rendezés.

 

Mivel az egyedi teremtők semmilyen formában nem képesek ma még új tér-részek MEGformálására

[sőt, a súlyosabban sérült teremtőknek a Személyes-Terük Befogadásával / Berögzítésével / Megtartásával is nehézsége lehet],

a TÉR-RENDEZÉSEK

ma még SPECIÁLIS GONDOSKODÁSNAK minősülnek

[= az Életet-GONDOZÓKNAK ’Speciálisan’ KÖZEL szükséges húzódniuk a Befogadásukban élőkhöz

a Szükséges ELLENŐRZÉSEK, Rendezés-ELŐKÉSZÍTÉSEK és GONDOSKODÁSOK Megnyilvánítása érdekében].

 

            Korábban is említettem, hogy az IRGALMI alapú SPECIÁLIS, valamint a SZOLGÁLATI alapú KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK [és általában ma még a REND-TÉTELEKELŐKÉSZÍTÉSE HOSSZABB folyamat.

 

20200908 [300.r.] 111. pont [a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ gondoskodások fontos célja: segítse elindítani a tudatos TEVÉKENY ÖN-Gondoskodást] – elérhető ITT

20200908 [416.r.] 147. pont [a SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK ’leghosszabb része’ az Előkészítés] – elérhető ITT

 

Ma még azért is hosszabb ez az ELŐKÉSZÍTŐ (!) szakasz,

- mert az Életet-GONDOZÓK most fogadják be első alkalommal a REND-TÉTELEKET, most Formálják a GONDOSKODÁSUK ÚJ (SPECIÁLIS) SZINTJÉT [az azt lehetővé tevő TEREKET, ÁRAMLÁSOKAT],

most tanulják meg [FORMÁLJÁK-KÉSSZÉ] a Teljes-Rendezéseket lehetővé tevő Közvetlen GONDOSKODÁSAIKAT [a Speciális Közelséget lehetővé tevő Új Tér-Formákat és Védelmi-Tereket, SZABÁLYOZÁSOKAT stb].

- Ma még nagyon sok KIPRÓBÁLÓ teremtés nyilvánul meg itt a FÖLDANYA Közösségében is a REND-TÉTELEK ELŐKÉSZÍTŐ Szakaszában [ezekben a MAGOK és a nagyobb gondoskodási tapasztalattal rendelkező Különleges élet-építést megnyitott teremtők a FÖLDANYÁVAL együtt ’az Anyagi-Test számára BEFOGADHATÓVÁ formálják’ az ÚJ GONDOSKODÁSOKAT].

 

Tapasztalat,

hogy a hosszadalmas Előkészületek befejeződését követően

a REND-TÉTELI GONDOSKODÁSOK

 ’nagyon gyorsan’ megnyilvánulnak

[az így Előkészített Tér-Visszabontások és egyéb Tér-Rendezések (az Anyagi-Testen belül, a Személyes-Terekben is) akár néhány pillanat alatt megnyilvánulnak].

 

Ma még különböző,

hogy a SPECIÁLIS-TEREKBEN [például NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRBEN] való Berögzítés során megnyilvánuló [Személyes-Teret érintő] Tér-Rendezések

magában az Anyagi-Testben mennyi tartam alatt képesek teljesen berögzülni és/vagy kiegyensúlyozódni.

 

Nagy mértékben függ ez attól,

hogy maga az Anyagi-Test mennyire legyengült [vagy épp kiegyensúlyozottan erőteljes],

mennyire képes a teremtő a Tudatos Elfogadásával [és ha az szükséges, akkor a Nagyobb Nyugalomba helyeződéssel (több pihenéssel)] segíteni a folyamatot…

 

Változó (egyedi) ma még az is,

hogy mennyiben jár fájdalommal egy ilyen Változás.

 

Tapasztalat,

hogy a [Személyes-Terekben megnyilvánuló] Tér-Rendezések

ha nem is járnak jelentősebb fájdalommal,

az Anyagi-Testben Jelezhetnek abban,

hogy [’egyes irányokban’] ’Érzékenyebbé’ válhat a teremtő

[abban az értelemben, hogy egy-egy ’fájdalom-emlék’ rövid tartamban ’bevillanhat’,

és ez egy kisebb szomorúságot / megbillenést okozhat…

vagy egy kisebb belső ingadozás jelezhet: öröm-teljes megtapasztalás után valamilyen szomorúság-érzet jelezhet (?)…]…”

 

 

            „Megkövült” Személyes tér-részek egy korábbi Megértést segítő képben is voltak [(821.r.) 235. pont (3) (elérhető ITT): TELJES-ELLENŐRZÉS során „sok rétegnyi megkövült protokoll-takarás alatt” „még életben volt” a teremtő Saját-Valója]:

        „…A ’fogadó-szoba’ egészen kis mérete jelezheti azt, hogy (1) nem tud / nem akar teljesen elzárkózni az Ellenőrzésbe-vont [minta / teremtő] az Ellenőrzéstől, (2) ugyanakkor az Ellenőrzés „keretét és Irányát” az Ellenőrzésbe vont maga akarja meghatározni [csak arra terjedhet ki az Ellenőrzés, amit ő akar megmutatni magáról].

            Minden ’vendéget’ azzal [az étellel / itallal] ’kínált meg / vendégelt meg’ a ’[házigazda, éppen Ellenőrzött] herceg’, amit a ’vendég’ ’szeret’. Furcsaság az, hogy „honnan tudhatja” a „vendéglátó” [aki nem feltétlenül maga a ’herceg’] azt, hogy ki mit szeret. [Ez valamilyen rejtetten (és már tartósabban) működtetett „kifürkészés” jelleget mutat, amivel a „legszemélyesebb” „információkat” is „begyűjtik” az „alatt-valókról / másokról”. Nyilván nem csak az a fontos információ, hogy egy teremtő „mit szeret” (= mivel lehet neki „kedvezni”), hanem az is, hogy mi fáj neki, mitől fél, mi a gyengesége, milyen módon „irányítható”].

            Miközben a ’herceg’ „engem kínált meg azzal, amit én szeretek” [egy egészen kis mértékű valamilyen megnyílása lehetett az irányomban (?)], azt érzékeltem, hogy „TÖBB” [akár „több száz”] „réteg” „megkövült páncél” [„szigorú nevelés”] van „kívülről” „rárögzítve”, és „ezek alatt a rétegek alatt” van [nagyon mélyen] a saját-valója, amely még felismerhetően van, de nem képes az erős külső rárakódottság / rátapasztottság miatt valóban megnyilvánulni. A „külső rétegben” talán több ezer [több milliónyi (?)] év „protokol tapasztalata / kívülállósági-tapasztalata / rejtőzködési-tapasztalata / EL-Terelő-tapasztalata / félrevezető-tapasztalata / másokat-irányító-tapasztalata” van. Ez minden mozdulatát, minden szavát, a kimondható gondolatait, a megmutatható érzelmeit igyekszik nagyon pontosan „beszabályozni” / „kontroll alatt tartani”.

            Amikor én vagy az egyik társam megkérdezte(m) a ’hercegtől’ azt, hogy mit tesz akkor, ha egy számára „kényelmetlen / kellemetlen” helyzetbe kerül [ha ilyen kérdést tesznek fel neki], mintha a választ nem a ’herceg’ ’szája’ mondta volna ki, hanem mintha én érzékeltem volna a ’belsőjéből’ (a takarások alól). A válasz az volt, hogy a „megtanult” „tizenöt-húsz” „betanult mondatot mondja” olyankor. Mintha maga ez a megértés is „tilos” lett volna [nekünk vendégeknek]. Egy közelben lévő „női forma” [„nevelő jellegű, ellenőrző jellegű forma”] azonnal „megmutatta magát” [= felfedte magát a rejtettségből / magára irányította a figyelmet (?)], jelezve azt, hogy erre nem válaszolhat a ’herceg’ / ilyen témára az Ellenőrzés nem terjedhet ki.

            A ’herceg’ ’belsejében’ a sok-sok rétegnyi „nevelés” által megformált [megkövült jellegű] „protokol-takarás” alatt érzékelhető volt a[z egészen kicsire „összezsugorított”, de élő és fényes] ’valódi énje’, és az, hogy ’őszintén és igazan szeretne válaszolni’, ’szeretne együttműködni’ [az Ellenőrzés során]. „Nagyon elnyomottan” a Szabadság iránti vágya is jelzett, amely Szabadságát szinte egyáltalán nem képes megélni valószínűleg már nagyon régóta [habár nagyon „elnyomott” volt benne a Szabadság, de érzékelhetően jelen volt, nem tudták elpusztítani benne]. A „nevelői” és az őt „irányítás alatt tartók” folyamatosan „kontroll alatt tartották”, szinte egytelen lélegzetvételt sem engedtek önállóan, és minden lehetséges módon AKADÁLYOZTÁK abban, hogy az igazat / a valót mások felé elmondja / megmutassa…”

 

 

2023.05.25-26.

            Részleges és utólagos megértésem az, hogy a „mágia” jellegű [a Szándékot másra egyoldalúan kiterjesztő] EL-Változás a FÖLDANYA VILÁGBELI KÜLÖNLEGES Befogadottsága tartamában „egymást követő TÖBB Nagyobb Teremtési Szakaszban is megformálódott / részlegesen berögzült” / „ismétlődően berögzült”.

            Részleges megértésem szerint

a [Nagyobb] Teremtési-Szakaszok LEZÁRÁSAKOR

a VILÁG (?) [KÜLÖNLEGES GONDOSKODÓK (?)]

a „mágia alapú / jellegű” [részlegesen berögzült] EL-Változásokat

[az akkor lehetséges legteljesebben] VISSZABONTOTTÁK

(1) mind a Közösségi-TÉRBEN,

(2) mind a Személyes-Terekben.

 

            Feltételezem, hogy

mivel akkor a TÉR-RENDEZÉST [mint REND-TÉTELT] még csak FORMÁLTA maga a MINDENSÉG-FORRÁSA is

[a VILÁG nagy-TEREMTŐJÉVEL Együtt végzett Kipróbáló-teremtések során],

ezért a TÉR-VISSZABONTÁSOKKAL akkor még az Ok-Forrásokat közvetlenül (!) nem lehetett maradéktalanul megszüntetni,

így a Teljesen NEM Rendezett „mágia alapú” EL-Változások

ezért az Új Teremtő-Szakaszokban ismét „elkezdtek visszanőni”.

 

20200908 [823.r.] 235. pont (4) [a „NYITVA MARADT” (= teljesen NEM Rendezett) Felelősség a később megformálásra kerülő személyes-térben újra megformálja a nem-Rendezett EL-Változást (> ’Rendezést-Kér’)] – elérhető ITT

 

            Utólagos részleges megértésem az, hogy

a FÖLDANYA [VILÁGBAN (ideiglenesen) (egy GONDOSKODÁS-TÉRBEN) Befogadott] Közösségében

a „mágikus” „jellegű” EL-Változások azért JELEZTEK [formálódtak meg részlegesen] „újra-és-újra”,

mert a YOSÁG Birodalmát ez a HATALMI Alapú EL-Változás „ténylegesen megérintette”,

ezért Fontos volt az,

hogy a FÖLDANYA [mint Életet-GONDOZÓ] Felkészüljön ezen „MÁS(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS” megnevezésű EL-Változás TELJES-Rendezésére is.

 

            „Néhányszor” olyan okból formálódott meg ennek a „mágia alapú” „idegen mintának” [„idegen Szándékon alapuló mintának”] a „berögzülése” a FÖLDANYA Közösségének ÉLET-TERÉBE(n), hogy amikor a VILÁG EGYETÉRTÉSÉVEL más Közösségekben élő, Különleges utat már megnyitott teremtők egy rövid tartamban Jelen lehettek a FÖLDANYA Közösségében azért, hogy a saját Tapasztalatukra alapulóan segítsék a FÖLDANYÁNAK és a FÖLDANYA MAGJAINAK MEGÉRTENI egy-egy Új GONDOSKODÁS Irányát / Alap-Harmoniáját [azért, hogy erre a MEGÉRTÉSRE (!) alapulóan a FÖLDANYA a MAGJAIVAL Kipróbáló Teremtést nyithasson, és a FÖLDANYA a MAGJAIVAL együtt Megformálja a Saját ALAP-JELLEGÉHEZ igazítva az Új GONDOSKODÁST], voltak olyan más Közösségből a FÖLDANYA Közösségében Jelenlévők, akik „nem tartották be a rájuk vonatkozó szabályokat”, és „türelmetlenségből” vagy más okból [„nyomást gyakorolva”] „siettették” az Új GONDOSKODÁS Megformálását. Ez minden esetben engedély nélküli „beavatkoztás” volt a FÖLDANYA Közösségében az itt élők Életébe. Amikor ezek a segítő szándékkal érkezettek olyan módon nyilvánultak meg Tevékenyen, amelyre nem volt Engedélyük, ezzel a Tevékeny megnyilvánulásukkal „idegen behatási mintát” [a Saját Közösségükre jellemző megnyilvánulás mintáját] „ültettek el” a FÖLDANYA Közösségében.

            Említettem azt is, hogy néhány esetben másik Birodalomból „kiszakadt” életek is [engedély nélkül] „besodródtak” a FÖLDANYA Közösségének ÉLET-TERÉBE. Habár utóbb ezeket a VILÁG a Saját ’OLTALMÁBA’ bevonta, a „besodródás” mindig „megterhelte” a FÖLDANYA Közösségét: (1) valamilyen „idegen” „minta” is egészen bizonyosan berögzült a Közösség ÉLET-TERÉBEN, (2) és ez az engedély nélküli „behatolás” mindig TÉR-VESZTÉST is okozott [ami azt eredményezte, hogy a FÖLDANYA Közösségében élőknek egyes megtervezett Megtapasztalásaihoz „nem maradt tere"].

 

A VILÁG által ’Oltalmazott’ életek / minták (jogosulatlan berögzülése a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBE):

20200908 [862.r.] 244. pontelérhető ITT

20200908 [864.r.] 245. pont [a VILÁGI RÉSZ-ÁRAMLÁSOK Visszabontásában a FÖLDANYA közvetlenül nem vett részt, de az ÉLET-TÉR többi részére folyamatosan ERŐS VÉDELMET biztosított] – elérhető ITT

20200908 [865.r.] 246. pont [„kényszerűségből” „Raktározta” ezeket a VILÁG által OLTALOMBA vont, a FÖLDANYA Közösségének ÉLET-TERÉN ’BELÜL’ (!) RÉSZ-ÁRAMLÁSBAN GONDOZOTT életeket / Tereket a FÖLDANYA; TERET vett el a Jelenlétük a FÖLD Közösségétől; JÓVÁTÉTELI Következmény került meghatározásra] – elérhető ITT

20200908 [865.r.] 246. pont [„raktárak” voltak a FÖLD Közösségének ÉLET-TERÉBEN, a FÖLDANYA sem érinthette meg; jelentős TERET vontak el a FÖLDANYA Közösségében élőktől] – elérhető ITT

20200908 [868.r.] 247. pont (3)elérhető ITT

20200908 [869.r.] 247. pont (4)elérhető ITT

20200908 [961.r.] 270. pont (2) [RÉSZ-ÁRAMLÁS] – elérhető ITT

 

      Utólagos megértésem az, hogy a „mágia” „jellegű” [ma már a „MÁSI(IK) TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS”-ként megnevezett, mindig valamilyen jogosulatlan (azaz Összecsendüléssel NEM megalapozott) SZÁNDÉK-KITERJESZTÉSBEN megnyilvánuló] EL-Változások ilyen „engedély nélküli tevékeny behatásból” erednek a FÖLDANYA Közösségében.

     Részleges megértésem szerint amint Felismerte a FÖLDANYA és a VILÁG / IRGALOM egy-egy „mágikus alapúnak értékelhető” „idegen mintának” a „berögzülését / működését” a FÖLDANYA Közössége ÉLET-TERÉBEN, az „idegenséget berögzítő alapot” a lehetséges mértékben azonnal ’HATÁSTALANÍTOTTÁK’, és a lehetséges mértékben VISSZABONTOTTÁK [az akkor lehetséges GONDOSKODÁSUKKAL Rendezésbe vonták].

     MARADÉKTALANUL akkor még sajnos nem tudták az ilyen „idegen alapú” EL-Változásokat Rendezni, részben azért, mert az ehhez szükséges SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ GONDOSKODÁSOK még a VILÁG Birodalmán belül is csak FORMÁLÓDTAK [még csak Kipróbáló Teremtések nyíltak meg, magát a REND-TÉTELT a MINDENSÉG-FORRÁSA még NEM Árasztotta ki].

      Tapasztalat, hogy néhány MAG Személyes-Terében egy-egy ma már „mágia alapúnak” nevezett „idegen minta” „NAGYON ERŐTELJESEN Berögzült” [valószínűleg akkor, amikor a Különleges élet-építéshez tartozó Kipróbáló teremtés során a „földön-kívüli társak” „nyomást gyakoroltak / siettették a folyamatot”, és ebből eredően formálódott meg sérülés a MAG valamelyik belső-terében {ahová valamilyen „idegen minta” (beavatás?) is berögzült} (?)].

     Az „erős berögzülésnek” lehetett oka az, hogy aki „felől” „elindult” [„nyomást gyakorolva”] a „Szándék jogosulatlan (egyoldalú) kiterjesztése”, „ERŐSEBB Szándékkal” „akart közvetlenül átadni valamilyen alap-mintát”, vagy pedig az „idegen minta” a MAG olyan belső-terét sértette meg, amely akkor még éppen csak formálódott, vagy pedig abban valamilyen fájdalom már berögzült.

 

       Részleges az a megértésem, hogy néhány MAGBAN az ilyen „erősebben berögzült idegen mintát” „eddig” csak „jelentős csonkítás” mellett lehetett volna teljesen visszabontani… ami valószínűleg néhány MAG [Teljes (?)] ÚjraTeretésbe bevezetésével járt volna [azaz minden addig itt a FÖLDANYA Közösségében és máshol felépült Tapasztalatuk olyan FONTOS RÉSZE is „törlődött volna” az Életükből, amely miatt valószínűleg NEM folytathatták volna a FÖLDANYA Közösségében megkezdett élet-építésüket].

        Amikor a kék-könyvet írtam, olyan útmutatást kaptam, hogy a bennem berögzült „erős átkot” az Életet-GONDOZÓ valóban képes lett volna Visszabontani, de ez azzal járt volna nálam is, hogy NEM FOLYTATHATTAM volna azt a munkát, amit megkezdtem.

 

20200908 [258.r.] 98. pont [a „mágia” jellemző eszköztára] – elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!