omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (55) 1068-1087
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (55) 1068-1087 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1077.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1077.r.)


Az írás 1076. része elérhető ITT

 

Gondolatok / Megértést segítő kép (?)

20190831 [1.r.] – elérhető ITT:

     „…egy MAG-Társam meglátásai és megértései, „idézőjelben” jelölöm a tőle származó gondolatokat.

     Megértést segítő kezdő kép: „egy világos színű homokkőből épített épületben vagyok, és egy szoba-szerű, berendezés nélküli helyiségből nézek ki egy hosszú folyosóra. Valaki az imént ment ki arrafelé a szobából. Majd az ajtónyílásból (ajtó nem volt) jobbra nézek és azt látom, hogy egy idegen ül valami asztalszerű mellett és jóízűen falatozik (valamilyen rovart).  Az idegen földönkívüli volt.

     Tudtam, hogy az a valaki a szoba-szerűben én vagyok, nagyon régen. Tudtam, hogy egy földalatti templomban vagyok, a régi Egyiptom területén, többedmagammal, és összedolgozunk az idegenekkel, akik a piramisokat és a templomokat segítettek megépíteni és tanították az építési módokat, valamint a használatukat.”

       [Ez itt értelme szerint lehet a Különleges Belső-Terek és Áramlások kezdeti megformálása / felépítése is! A ’földalatti’ templom lehet maga a testen belül épülő belső szentély / Új Különleges Tér. A hosszú folyosó lehet az összekapcsoló Különleges Belső Áramlás. „Amint kint úgy bent”.]

 

            Ma már ELV, hogy a Különleges élet-építést megnyitó teremtők Különleges Belső-Terei csak (1) a teremtő maga és (2) a Közvetlen-GONDOZÓJA által érinthető meg [más teremtő „nem léphet be” oda].

            Ma már a teremtők ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (és így a Lényegi-, Középső-, és Anyagi-Testében) ÖN-Azonossági (ÖRÖK) Garancia van. Ez önmagában is útját állná annak, hogy egy teremtő Különleges Belső-Tereit más teremtő megközelítse vagy megérintse, ám ezen felül magában a Különleges Belső-Térben is elhelyezésre került egy olyan ’ajtó’ vagy ’zár’, amely csak a megfelelő Garanciák megléte esetén [AZONOSSÁG esetén]  nyílik fel.

            Megértést segítő kép: amikor a KÜLÖNLEGES Utak megnyílásának kezdetén az egyedi teremtők és az Életüket-GONDOZÓ MEGTARTÓI-Teremtő elkezdték megformálni a Különleges Belső-Tereket és Áramlásokat, azt elképzelhetjük úgy, hogy együtt elkezdtek egy kisebb ’Belső Templomot’ megformálni a testben / a szívben (az anyag / a föld ’alatt’).

            Kezdetben még csak az alapok kerültek meghatározásra, majd felépültek a fő-falak, és később külön belsőbb termek és szobák kerültek kialakításra. Elkezdődtek a ’templomok’ és ’szentélyek’ [kisebb és nagyobb Különleges Terek] EGYMÁSHOZ-Kapcsolódásai is kiépülni. Amikor a teremtő elkezdte a Különleges Ön-épülését [valamilyen maga Választotta Irányban], a szobák elkezdtek megtelni könyvekkel / feljegyzésekkel és egyéb más értékekkel. Kezdetben az egyes belső termeken „nem volt még ajtó”. Még formálódtak annak az útjai [harmoniái], hogy a Szolgálatban megnyílt teremtők milyen Belső ’Zártabb’ [= Önálló, csak erre felhasználható] utakon [’folyosókon’] kapcsolódjanak az Életüket-GONDOZÓKHOZ és a Szolgálatban már megnyílt társaikhoz. Kezdetben elképzelhető volt még az is, hogy egyes teremtők „megengedték egymásnak”, hogy ránézhessenek a formálódó Belső Tereikre, (1) „megközelítsék” azokat (2) vagy akár „be is léphessenek” más Belsőbb Terébe.

            Ekkor még formálódtak a Szabályok, így ez nem tekinthető szabály-sértésnek.

            Az viszont már valós szabály-szegésnek tekinthető, amikor később egyes „mesterek” arra kényszerítették egyes tanítványaikat, hogy „szabad utat engedjenek a számukra” a Belső Különleges Tereikbe azért, hogy ott ők maguk is „elhelyezhessenek beavatásokat” vagy más megváltoztatást (például bezárhassanak / lezárhassanak benne részeket, ha a tanítvány nem szolgálja megfelelően őket stb) (vagy akár „nyitott utat” tartsanak a számukra egyes megjelölt irányokban, például más „Lét-Formák” felé).

         Néha a tanítványok (vagy mesterek) „szeretetből” is megengedték egymásnak, hogy egy-egy Feljegyzést vagy más érték „másolatát” (vagy akár „eredetijét”) is elhelyezhessék egymás Belső Különleges Tereibe, és azt ott lepecsételjék, hogy majd azt csak együtt nyithassák fel egy arra alkalmas helyzetben.

            Az ilyen (Ön)Lényegileg (Harmoniájukban / Ön-Azonosság tekintetében) KÜLÖNBÖZŐ Belső Tartalmak a Különleges Belső Terekben „idővel” (jellemzően „későbbi életekben”) mindig zavart okoztak a teremtők életében, akár Szabad Szándékkal fogadta be a Lényegileg máshoz tartozó „anyagot” (Valót!)  a teremtő, akár a tudta és/vagy beleegyezése nélkül került oda behelyezésre.

            Hosszabban nem részletezem ezt, akit érint érti.

 

[2023.05.26.: Ma már Szabályozott Útja van annak a FÖLDANYA Közösségében is, hogy ha egy teremtőre kiterjedő TELJES-ELLENŐRZÉS során olyan ’tartalmat’ azonosítanak be, amely TOVÁBBI ELLENŐRZÉST IGÉNYEL (mert nem azonosítható be, hogy „kihez tartozik”), akkor az milyen ’garanciális feltételekkel emelhető ki az Anyagi-Testből, és hogyan állapítható meg a hozzá tartozó Felelősség (819.r.) 235. pont (1)elérhető ITT].

 

            A FÖLD-Világában a FÖLDANYA már több élettel ezelőtt minden MAGJÁBAN és a Befogadásában lévő más Különleges Utakban megnyílt teremtőkben elkezdte minden Belső-Tér [így ezek között a Különleges Belső-Terek] Ellenőrzését, és a Bezárt és lepecsételt, vagy más okból elérhetetlenné vált Belső-Terek és Tartalmak Rendezését is.

       Nem sokkal ezelőttig a MEGTARTÓI-Teremtőnek nem volt olyan ’eszköze’, amellyel Megérinthette volna a teremtő-maga által elérhetetlenné tett és/vagy tudottan (’Mérhetően’) Lényegileg idegen belső részeket. Ezek mostanában már az IRGALOM-MAGA Megerősítésébe kerültek, és az IRGALOM elkezdte ’felkészíteni’ a MEGTARTÓI-Teremtőt és érintett teremtőket a ’megközelítésre’ és az Ellenőrzés és Rendezés megnyilvánítására.

            Az Irgalmi Különleges Utak kevésbé kiépültsége eddig sok Közösségben akadálya volt a Belső-Terek Ellenőrzésének. Eddig jellemzően csak a KÖZÖSSÉG vagy a teremtő Életének  NAGYOBB LEZÁRÁSAI során kerülhetett a MINDENSÉG-FORRÁSA és IRGALOM annyira közel a MEGTARTÓI és egyedi teremtőkhöz, hogy ’A-Teljes-Lényük’ maradéktalanul ELLENŐRZÉSRE és RENDEZÉSRE kerülhetett.

 

        (…) Az újabban Megformált GONDOSKODÁSI [és egyéb ERŐSEBBEN VÉDETT] TEREKBEN – ha az szükséges – ma már bármely KÜLÖNLEGES nagy-TEREMTŐ, vagy akár a MINDENSÉG-FORRÁSA is annyira közel kerülhet a teremtőkhöz, hogy bármilyen (valóban bármilyen!) ELLENŐRZÉS és előkészített Rendezés megnyilvánulhat.

            Ez az oka annak, hogy a FÖLD-Világa MAGJAIBAN is az eddig „Rejtett” Belső Tartalmak [akár Ön-épületek] egy része csak most [jellemzően a FORRÁS-TÉRBE (azaz a MINDENSÉG-FORRÁSÁVAL KÖZÖSSÉ-TETT-TÉRBE) való BEEMELÉS során] kerülhetett pontos beazonosításra, és ezt követően kezdődhetett el ezen Belső Tartalmak Rendezése.

        Ennek során vált felismertté a FÖLDANYÁBAN és az egyedi teremtőkben is, hogy a meglévő Anyagi-Testben lehetnek sok-sok élettel korábban elrejtett olyan Belső Terek / Tartalmak, amelyekben akár olyan „idegen lények” által megformált Feljegyzés vagy más ’érték’ / ’Való’  is lehet, amely nem hogy nem tartozik magához a FÖLD-Világához, hanem akár olyan más Birodalomhoz és Közösséghez / Megnyilvánuláshoz [például mára Teljesen Lezárt Korai Kipróbáláshoz] tartozhat, amely ma már abban a formájában nem is létezik. Az ilyen Feljegyzések vagy Értékek „A-Maguk-Megformált-Valójával” (!!!) ezért ma már a SEMMIHEZ tartoznak, és [ma még csak így tudom megfogalmazni] egy „vákuum” vagy „űr” van bennük, amely FOLYAMATOSAN TOLJA ÉS HÚZZA A SEMMI FELÉ azt a teremtőt (IS!), aki tudatosan vagy tudattalanul „őrzi” azt valamely Belső Terében. Ezért „kiszámíthatatlan” megnyilvánulású az ilyen őrzött Belső Tartalom, és ezért NEM ENGEDHETŐ MEG az, hogy ezek ELLENŐRZÉSE és Rendezése a Közösségeken belül [SPECIÁLIS VÉDŐ-TÉRBEN való berögzítés nélkül] nyilvánuljon meg. Nem engedhető meg, hogy egy „fekete lyuk” vagy egy új fertőzési-forrás formálódjon meg egy ÉLŐ Közösségben, főleg nem akkor, amikor éppen egy ’ÉRZÉKENYEBB’ Megnyilvánulását éli [például éppen Megújul].

 

            (…) Éppen ezért a FÖLD-Világában a MAGOKAT és minden Befogadott teremtőt a Rejtett Belső Tartalmak ELLENŐRZÉSE érdekében az Eredő-nagy-TEREMTŐ és az IRGALOM-MAGA a MINDENSÉG-FORRÁSA [valójában az IRGALOM Birodalma] egy kijelölt BELSŐBB TERÉBE emeli be [a FORRÁS-TÉRIG az Eredő-nagy-TEREMTŐ és az IRGALOM-MAGA EGYÜTT, onnan tovább a BELSŐBB TÉRBE (= az OLTALOM-TÉRBE) már csak az IRGALOM-MAGA emeli és tartja a teremtőket].

 

[2023.05.26.: Ma már nem szükséges a Tér-Vesztettség megszüntetéséhez és az „idegen tartalmak” leválasztásához BEEMELNI az OLTALOM-TÉRBE a teremtőket. Lehetnek olyan egyedi esetek, amikor ez még ma is szükséges lehet, de a Közösség ÉLET-TERÉBEN BERÖGZÜLT SPECIÁLIS-TÉRBEN (például a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRBEN) a REND-TÉTELEK BEFOGADÁSÁT követően ezek a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK is megnyilvánulhatnak.]

 

A MINDENSÉG-FORRÁSA  ÖNNÖN HATALMÁBA vonta

(1) a Különleges Belsőbb-Terekbe

és (2) az egyéb eddig elérhetetlenné vált Belsőbb-Terekbe

elhelyezett minden (minden!) Tartalom ELLENŐRZÉSÉT és RENDEZÉSÉT (vagy Elindító-Rendezését) is.

 

         Ennek az az oka, hogy ha olyan „Való” [„megformált anyag”] van a teremtőkben, amely egy olyan Közösséghez (esetleg teremtőhöz) tartozott, amely (aki) azóta SEMMIVÉ VÁLT [nem újult meg, és ezért abban a korábbi formájában teljes egészében visszabontásra / újrateremtésre került], akkor ez a „régi anyag” úgy vonódik vissza azonnal a SEMMIBE, hogy azzal nem sértheti meg A-LÉTEZŐ-ÉLŐ-VALÓSÁGOT.

 

      (…) Vannak olyan lények, akik megrekedtek „két világ között”, nem tudnak szaporodni, viszont rendkívül nagy mentális energiával rendelkeznek. Hogy „ne haljanak ki”, elkezdtek (más egyebek mellett) „hibridekkel” is kísérletezni, amelyek „előállításához” például a Földön élő emberekből és más élet-formákból is „begyűjtöttek” a szaporodáshoz szükséges „mintát / anyagot”.

      Egy Földön élő teremtő ivarsejtjéből keveredéssel létrehozott „hibrid” / lény nem gyermeke az ivarsejtet (kényszer hatására adó) Földi teremtőnek, csupán a lénye által megformált anyagot vettek el tőle az Egyetértése nélkül. Mivel kikerült a testéből az ivarsejt, elszakadt tőle, így nem része többé az Életének. Nem tartozik hozzá a belőle „élővé vált” lény sem. NINCS FELELŐSSÉGE a Földi teremtőnek vagy a FÖLDANYÁNAK az ilyen kevert lény SORSÁÉRT!

      Ez a KEVEREDETTSÉG tipikus esete:

      „Keveredésnek” a VILÁGBAN azokat az „érintkezéseket” jelölik, amik megnyílásának nincs megfelelő egyetértésből megformált törvényes alapja, és ezért egyetlen érintett számára sem eredményezhetnek megtartható teremtéseket [pusztulással, erővesztésekkel járnak >>> az ilyen teremtések Tapasztalatai jellemzően az érintett Életet-GONDOZÓKBAN csupán ’Feljegyzésként’ válhatnak megtarthatóvá]. A Keveredések zavart okoznak mind az egyedi teremtők lényében, mind a Közösségek áramlásaiban. Néha olyan súlyos zavarokhoz is vezethetnek, amik már a Teremtési Alapok torzulását vagy akár részleges vagy teljes bezáródását is eredményezhetik (>>> az egész közösség teljes pusztulását okozhatják).

      Az ilyen [minden érintett egyetértésén alapuló harmonia nélküli] teremtések nagyon sok máig ható és nagyon nehezen Rendezhető helyzetet eredményeztek [sokan tudatosan vagy tudattalanul mind a mai napig „dolgoznak / szenvednek” olyan „karmákban” (kötöttségekben) (látszat-helyzetekben, ürességben), amely mivel nem tartozik a saját Közösségük Harmoniájához és a teremtő egyedi harmoniájához, lényegében megoldhatatlan és folyamatosan erő-elvevő a TEREMTETT LÉTEZÉS Egésze számára is].

 

         Kérés hangzott el, hogy az IRGALOM és ÉDES / SZOLGÁLAT [vagy bármely KÖZVETLENÜL érintett nagy-TEREMTŐ]

ELLENŐRIZZÉK,

hogy van-e még az (Ön)Lényegileg hozzájuk tartozó teremtők  Valójában

idegen által jogosulatlanul elhelyezett jel / pecsét / kötés / kapcsolódási-pont / áramlás / bármi,

és ha van,

annak soron kívül [Fontosságként] kezdjék meg az azonnali LEZÁRÁSÁT,

és ELLENŐRZÉS céljából emeljék be az érintett teremtőt a FORRÁS-TÉRBE.

Ha van ehhez kapcsolódóan egy Fokozottan Érzékeny vagy más okból fokozott figyelmet igénylő ön-rész is a teremtőkben

[például addig bezárt vagy más módon „nagy nyomás alatt tartott” ön-rész],

az kerüljön azonnal IRGALMI Megerősítésbe.

 

      A Különleges Utakban megnyílt teremtőknek (is) Határozottan el kell utasítani az „idegenek” Közeledését, és azt is, hogy a Közelben tartózkodjanak. Az ilyen jogosulatlan Közeledés / Közelség Érzékelésekor szükséges azonnal a szívből kiárasztani a személyes Irgalmi Megerősítő burkot [20190430 II.elérhető ITT]. Ezt követően a Tapasztalatot azonnal JELEZNI szükséges az IRGALOMNAK és a FÖLDANYÁNAK, és mindenképpen kérni szükséges AZONNALI IRGALMI és ÉLŐTÉR jellegű Megerősítést [SPECIÁLIS VÉDŐ-TERET] minden veszélyeztetettre kiterjedően.

 

     Kérés hangzott el, hogy az IRGALOM és ÉLŐTÉR egy e célból megformált Irgalmi Térben a korábban jogosulatlanul megérintett teremtőkről válasszák le az ezen lények által megformált „mesterséges köldökzsinórt” (ez gyakran a szív és tüdő között volt „bekötve”, és volt kapcsolódása a szakrális területtel is, ahonnan leválasztottak valamilyen „anyagot” - egy Új-Kezdet Lehetőségét, egy „tér-részt” / „alap-megtartó-tér-részt”)(és mintha próbált volna lefelé a föld felé is haladni, de nem tudott).

     Kérés hangzott el, hogy az IRGALOM-MAGA és a MINDENSÉG-FORRÁSA válasszák le a jogosulatlanul megérintett teremtők Saját Sorsáról a mesterségesen / kényszerrel / jogosulatlanul „rá-akasztott párhuzamos másik sorsot ami nem a lényegi sors”, és ha szükséges, kerüljön a Sors Jelenhez-Igazításra.

       Kérés hangzott el, hogy az ilyen ELLENŐRZÉST és Rendezést a MINDENSÉG-FORRÁSA terjessze ki minden érintettre (akit „idegenek” „kísérletezés / mintavétel” céljából bármikor megérintettek)…”

 

2023.05.26.

            Ennek a korábbi írás-résznek a legelején leírt kép a kiindulási alapja egy Megértést segítő képnek.

            ’Egyiptomban’ ’többféle iskola is működött’, amelyekben arra tanították a Szolgálati irányok iránt érdeklődőket, hogyan formálhatnak meg új ’belső-tereket’, hogyan kezdhetik meg az Életük addigi [Alap] szintjére a Második szint [más nézőpontból egy BELSŐBB tér-rész] Felépítését.

            A képben érzékelhető teremtő már ténylegesen elkezdte egy új (Különleges) belső-terét megformálni. Alapjaiban berögzült már az Anyagi-Testében az Új [már Különleges élet-építést lehetővé tevő] belső-tér, és talán azt fontolgatta a teremtő, hogy majd pontosan milyen Szolgálati Irányt nyisson meg benne.

            Tételezzük fel azt, hogy a teremtő már kiválasztotta azt, hogy milyen [Különleges irányú] Kipróbálásokhoz kapcsolódik hozzá a formálódó új belső-terével. A Kipróbálás megnyitásához ennek a teremtőnek ebben az új ’alapjaiban már kész’ belső-terében belül egy ’még BELSŐBB’ ’szobát’ kellett megformálnia ahhoz, hogy ’biztonságosan’ elkezdhesse a Kipróbálásokat.

            Nem készült még el a szükséges ’BELSŐBB’ [és már nem ’ajtó nélküli’, hanem valamivel ’Védettebb’] belső tér-rész, amikor a Kipróbálások Előkészítésében [a FÖLDANYÁT és néhány MAGJÁT] segítő ’földön-kívüliek’ kezdtek közeledni ahhoz a tartamhoz, amikor el kellett hagyniuk a Földet. Részleges megértésem szerint ekkor olyan „szabály-szegést” nyilvánítottak meg a „földön-kívüliek”, hogy „maguk valamilyen mintát adtak át közvetlenül (!) a Kipróbálásokhoz hozzákapcsolódó egyes MAGOKNAK”, amelytől azt várták, hogy felgyorsíthatja a belső építkezést.

      Mivel egyes MAGOKBAN még nem formálódott késszé az a BELSŐBB tér-rész, amelyben biztonságosan Elindíthattak volna egy új irányt, ez az „idegen behatás” sérülést (Tér-Vesztést) okozott a formálódó belső-térben.

        Az „idegen behatás” tehát egyrészt „idegen mintát rögzített be egyoldalúan” a MAG formálódó belső-terében [Anyagi-Testében (!)], és emellett tényleges Tér-Vesztést is okozott.

       Ez a „MÁSIK TEREMTŐ SORSÁRÓL VALÓ JOGOSULATLAN RENDELKEZÉS” egyik jellemző esete: a Saját Szándékát és Tevékeny-Megnyilvánulását a másik teremtőre egyoldalúan (Összecsendülés nélkül, a teremtő és az Életét-GONDOZÓ engedélye nélkül) „kiterjesztő” nagyon sok esetben lehetetlenné tette akár nagyon hosszú tartamban is azt, hogy a teremtő a ténylegesen MEGALAPOZOTT és ELINDÍTOTT élet-építését folytathassa.

            Olyan utólagos részleges Megértés kapcsolódott ehhez a képhez, hogy amikor [Egyiptomban (?)] ez a néhány MAGOT érintő „idegenség általi megfertőződés” megnyilvánult, valamilyen ’IRGALMI JELENLÉT’ volt (más okból) a FÖLDANYA Közösségében, és ez AZONNAL ’kiterjedt’ a megsérült MAGOKRA.

      Az ’IRGALMI Jelenlét’ Azonnal ’Hatástalanította’ az „idegen mintát”, így az „megkövült” [a továbbiakban már nem működött].

     A megsérült belső-térre is kiterjedt Azonnal valamilyen akkor már működtethető IRGALMI alapú GONDOSKODÁS, amely megakadályozta a belső-térben [az Anyagi-Testben] a további Tér-Vesztés Megformálódását.

      Akkor az IRGALMI GONDOSKODÁS még nem tudta maradéktalanul Visszabontani az Anyagi-Testből (1) sem a megsérült tér-részt, (2) sem a „megkövült idegen mintát”.

      Ugyanakkor a teremtők életében a kisebb és nagyobb Szakasz-Lezárások során ezeknek a megsérült / megkövült tér-részeknek az akkor lehetséges mértékű Feltisztítása / Visszabontása is megnyilvánult.

       Mint már említettem, az „idegen behatás maradványainak” teljes Visszabontása korábban azért nem volt lehetséges, mert az olyan „csonkítást” okozott volna, amely valószínűleg folytathatatlanná tette volna a MAG Jelenlétét a FÖLDANYA Közösségében.

            Voltak MAGOK, akikben az „idegen minta” Berögzülése az Anyagi-Testükben „mostanáig” „teljesen megakadályozta” az akkor-régen Megalapozott Különleges élet-építés újbóli megnyitását / folytatását.

            Voltak MAGOK, akikben az „idegen minta” a „berögzülésekor” „csak részlegesen rögzült be” [utóbb „kimozdult”], és ezért csak részlegesen akadályozta [inkább lassította] a belső-térben Megalapozott irányú Különleges élet-építést.

            Ezeknek a MAGOKNAK lehetett eddig olyan Tapasztalata, hogy egy Választott és megfelelően Előkészített irányban ’már ott álltak az ajtó előtt készen az ajtón való belépésre / átlépésre’, azonban „az utolsó pillanatban valamilyen érthetetlen okból az ajtó mégsem nyílt ki”. Az ilyen megtapasztalások még a Tudatosabb teremtőkben is Bizalom-sérüléseket eredményeztek [főleg akkor, ha (1) Tartósabban is megnyilvánult ez a helyzet és/vagy (2) nem csak egy-kettő irányban tapasztalták meg ezt, hanem az életük több (megalapozott) irányában].

 

            Részleges az a megértésem, hogy

egyes MAGOKBAN

a ’mögöttünk lévő napokban’

bontotta vissza maradéktalanul a FÖLDANYA [KÜLÖNLEGES-GONDOSKODÓK]

az „idegen beavatkozás” következtében bennük megformálódott

(1) Tér-Vesztést

és (2) eddig még vissza-nem-bontott „idegen-tér-részt”.

 

            A RENDEZÉSRŐL Nagyon Részletes FELJEGYZÉS készül, amelyben a megsérülés megformálódása Tapasztalata mellett az abból eredő minden egyéb más EL-Változás is Megismerhető lesz. A FELJEGYZÉSBEN az is berögzül, hogy mikor és milyen szakaszokban, milyen módon nyilvánult meg a Teljes-Rendezés, a Rendezés mely részeiben nyilvánult meg KÖNNYÍTÉS stb.

 

Az írás folytatódik az 1078. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!