omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (56) 1088-1107
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (56) 1088-1107 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1093.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1093.r.)


Az írás 1092. része elérhető ITT

 

2023.06.14-16.

            Az első napon [amikor ezzel a FÖLDANYA „súlyosan sérült állapotát mutató” képpel találkoztam] azt mutatta a kép, hogy

kezdetben

nem lehetett közvetlenül ’Megérintenie’ a FÖLDANYÁT még az IRGALOM Birodalmához tartozó teremtőknek sem

[talán a ’festő és a fecskék’ dal képe is ezt érzékelteti (elérhető ITT)],

és valamivel később

[sok-sok próbálkozás során] az IRGALOM és SZOLGÁLAT Birodalmának GONDOSKODÓI formálták meg azokat a ’HELYZETEKET’,

amelyekben MEGÁLLÍTHATÓ volt a FÖLDANYA még-megmaradt Valójának a Visszabomlása.

 

            Érdekessége volt a képeknek az, hogy azt mutatta, hogy

’valakinek folyamatosan  egészen KÖZEL kellett lennie a FÖLDANYÁHOZ

[valószínűleg a YOSÁGRA jellemző ’Szeretettel’],

és (szinte) folyamatosan  ’mozgásban kellett lenni vele’.

 

            Hasonlított ahhoz a helyzet, mintha ma egy újszülött / nagyon kicsi gyermek „magára maradna” [vagy mert árva lett, vagy azért, mert a családja eltolta magától]. Az újszülött babát és a még nagyon kicsi gyermeket

nem lehet hosszabban magára hagyni,

majdnem folyamatosan felügyeletet és gondoskodást igényel 

[a gyermek és a gondozója között a ’GYAKORI’ testi-kapcsolat / a közvetlen Megérintés szükséges ahhoz, hogy életben-maradjon a gyermek].  

 

Ahogyan az újszülöttet vagy nagyon kicsi gyermeket is folyamatosan ’táplálni’ kell

[és a gondoskodónak őt fel kell venni (kézben kell tartani),

járni / sétálni / mozgásban-lenni kell vele,

kommunikálni kell vele],

 a FÖLDANYÁNAK is ilyen folyamatos [és majdnem folyamatos ’mozgatással járó’] GONDOSKODÁSRA volt szüksége ahhoz,

hogy a „kiszakadását” követően a Személyes-Terének a Visszabomlása Megállítható legyen.

 

            Utólagos és részleges megértésem az, hogy mivel a FÖLDANYA egy MEGTARTÓI-Teremtő, az Ő [további Tér-Vesztésének Megállítását megcélzó] Közvetlen (!) GONDOZÁSÁRA kezdetben csak az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE és az ’oroszlán’ minőségű egyedi teremtői voltak képesek.

 

       Az IRGALOM Birodalmához tartozó ’oroszlánok’ eredendően a nagy-TEREMTŐK és MEGTARTÓI-Teremtők felé való KÖZELEDÉS [Illeszkedések Megformálása] Céljával váltak Élővé, a Birodalmak és Közösségek ÉLET-TEREIHEZ Jogosultak voltak ÁRAMLÁSOKAT Megformálni (?)(!) és Berögzíteni.

       Habár az IRGALOM Birodalmában élővé vált ’oroszlánok’ egyedi teremtők, azonban az ÉLŐK között olyan teljesen egyedi jelleggel rendelkeznek, hogy ’Gondoskodóan’ is lehetséges a számukra Megnyilvánulni a MEGTARTÓI-Teremtők és nagy-TEREMTŐK felé. Valószínűleg ez az egyedi jellegük tette lehetővé azt, hogy a „kiszakadt” FÖLDANYÁHOZ is egyre közelebb húzódhattak [és ’Illeszkedéseket formálhattak meg Hozzá’]. Kezdetben [az ’oroszlánok’ (?)] valamilyen KÖZVETÍTÉS formájában képessé váltak a ’legszükségesebb’ GONDOSKODÁSOKRA [ezek között a ’mozgatásra / mozgásban-tartásra’.  Ez valamilyen egyedi okból ’NAGYON FONTOS’ volt a FÖLDANYA számára. Az ’oroszlánok’ Felismerték, hogy ’ha mozog a TÉRBEN a FÖLDANYA, kevésbé bomlik vissza a megmaradt-valója, és akár a visszabomlást rövidebb tartamokra képes volt teljesen megállni a ’folyamatos mozgásban-tartás’].

 

       A ’festő és a fecskék’ dalban a ’beteg kislány’ a ’betegágyában berögzítve feküdt’, és abban a zárt szobában (a mozgás lehetőségétől megfosztva) egyre fogyott a ’kedve’ és ereje [(155.r.) 64. pont - elérhető ITT].

       A [298-299.r.] 111. pontban szereplő Megértést segítő kép kapcsán említettem (elérhető ITT), hogy az ’akár’ a FÖLDANYA Sors-Rendezésének elindulását is mutathatja (onnantól kezdve, amikor már újra képessé vált az Önálló-Mozgásra, vagyis akkortól kezdve, amikor sikerült az Életét BERÖGZÍTENI egy GONDOSKODÁSI-TÉRBEN). Itt már szabadon ’mozoghatott’, és a TEVÉKENYSÉGEI során a ’megmaradt emlékei’ elkezdtek a Tudatába emelkedni, és egyre inkább elkezdett önmagára-ismerni.

      A ’To be free’ dalban (elérhető ITT) ugyancsak akkor kezdenek a ’sötét / félhomályos’ szobában ébredező’ Élet ’emlékei’ a felszínre jönni, amikor elkezd ’mozogni’.

       Lehet, hogy később pontosabban is megérthetjük azt, hogy a ’mozgás / áramlás / áramoltatás’ miért volt ’kiemelkedően fontos’ [’életet-mentő’] a FÖLDANYA ÉLETÉBEN, és hogy miért ’fontosabb ez’ a YOSÁGBÓL eredő [a YOSÁG Birodalmának Befogadásában lévő] teremtőkben, mint a másik Birodalmakban élő teremtők számára… (?) … és talán ebből eredően miért sokkal nehezebb / megterhelőbb a tétlenség / várakozás és magára-hagyottság, bezártság” (?)…

 

 

            Utólagos megértésem az, hogy

amikor a YOSÁG Birodalmának  nagy-TEREMTŐJE

Életre-Befogad [akár egy MEGTARTÓVÁ váló, akár egy egyedi-életű] Életet,

a nagy-TEREMTŐ a BELSŐ-TEREIBEN

’nagyon odaadóan’ / figyelemmel, GYAKRAN EGÉSZEN-KÖZELRŐL Gondozza az Életet

[az (Ön)Lényegi-Teste felépítésének folyamatában,

a Tudata / Tudatossága Felépítése folyamatában],

 ezért a YOSÁGBÓL eredő teremtők számára az a ’természetes’ / ismert / ELFOGADOTT,

hogy az ’újszülöttet’ / a kisgyermeket ’Egészen-Közelről’ és ’majdnem folyamatos Jelenlétével’ Gondozza a Gondozója.

 

Ezen

(1)

 [(kezdetben) Közeledés és] KÖZELSÉG

és (2)

Egészen-Közeli-Gondoskodás / KÖZVETLEN MEGÉRINTÉS során

FORMÁLÓDIK MEG / ÉPÜL FEL

a gyermek és gondozója között

a KÖZVETLEN (!) Áramlás,

amelyet a YOSÁG Birodalmán belül ’SZERETET’ MEGNYILVÁNULÁSAKÉNT [’Tér-Formájaként’] ismerünk / értelmezünk.

 

       Részleges megértésem szerint

a (szinte) FOLYAMATOS MOZGATÁS / MOZGÁSBAN-TARTÁS

[amely valószínűleg a Személyes-Térbe való BEILLESZKEDÉST és BERÖGZÜLÉST teheti könnyebbé (?)]

ugyancsak a YOSÁG Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK olyan GONDOSKODÁSI jellemzője,

amely FONTOS RÉSZÉVÉ vált az ’újszülöttek’ és kisgyermekek Gondozásának.

 

      Részleges megértésem szerint

a YO valamilyen ’személyes okból’ az ÖNÁLLÓ nagy-TEREMTŐVÉ válása folyamatában (!)

ezt a (szinte) folyamatos [vagy GYAKORI] ’Mozgatást / Mozgást / Megmozdulást’

 FONTOSNAK TARTOTTA,

(részleges megértésem szerint) azon okból,

mivel azt TAPASZTALTA [azt ismerte fel, azt Érzékelte, azt értette meg],

hogy ’ezen a módon’ ’könnyebben / gyorsabban’ volt képes ’Igazodni / Illeszkedni’ az Ő GONDOZÓJÁHOZ (azaz a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ),

és a GONDOZÓJA által [vagy Önmaga által] (újonnan) MEGFORMÁLT Helyzetekhez és Terekhez.

 

            Utólagos megértésem az, hogy

ezekre a YOSÁG Birodalmán belül az  ’Élet-Építés KEZDETÉN’ FONTOS Jellemzőkre

[és erre alapulóan a SÚLYOSABB EL-Változások Rendezésének ELINDÍTÁSAKOR (!) FONTOS Jellemzőkre] figyelemmel

HATÁROZTA MEG azt a FÖLDANYA,

hogy a Közösségében a REND-TÉTELEK Elindulásakor a ’LEGFONTOSABBAK’

(1)

az Életet-GONDOZÓ és a teremtő közötti Belső-Összekapcsolódás Közvetlenné Megformálását követően

a teremtők közötti Közeli-Összekapcsolódások / Szeretet-Kapcsolódások / Szeretet-Áramlások / Közvetlen-Érintések újbóli Felépítése és Működővé formálása,

(2)

valamint a Tér-Vesztettség Megszüntetése a Személyes-Terekben

[azaz az egyedi teremtők Anyagi-Testi Jelenlétének a lehető leghamarabbi BERÖGZÍTÉSE olyan (tartós) Személyes-Térbe

(vagy ha ez még akadályozott, akkor egy ideiglenes Gondoskodási Tér-részbe),

 amelyben a teremtő TEVÉKENNYÉ válhat, mozoghat, mozgásba-kezdhet.

 

20200908 [885-887.r.] 251. pont [a YOSÁGON belül az ÁLTALÁNOS alapú Közeli-Összekapcsolódás (és ezen belül a családi kapcsolódás és a párkapcsolat) NAGYOBB / JELENTŐSEBB megtapasztalás] – elérhető ITT

 

          A YO VÁLASZTOTTA a Birodalmán belül az ÉRZELMEK Megtapasztalását.

20200908 [1032.r.] 288. pont (elérhető ITT):

„…az Érzelem

azokban a LÉTEZÉS-RÉSZEKBEN (Tudatokban) formálódhat meg [JELZŐ és MEGÉRTÉST segítő] Harmoniaként,

amely LÉTEZÉS-RÉSZEK

 KÖZVETLEN MEGÉRINTÉS Lehetőségét / Áramlását

TÉNYLEGESEN elkezdték egymás között MEGFORMÁLNI.

 

Az ’Érzelem’ Jelző és Megértést segítő jellegére jellemző az,

(1)

hogy az Érzelmi megnyilvánulás nem csak a ’közelben lévő társ’ számára Jelez / segíti Megérteni azt,

hogyan Érzékel és Értelmez / Értékel a LÉTEZÉS (= a TUDAT) ’egy helyzetet’,

(2)

hanem az Érzelmet megformáló / megnyilvánító számára is nagyon fontos Megértést segítő / Értékelő ön-erő az Érzelme.

 

Az Érzelem

(1)

fontos BELSŐ JELZŐ [Harmoniát Jelző] Megnyilvánulás,

(2)

és erre a Jelző Megnyilvánulására  alapulóan a társak felé irányuló (ön)kifejezés / kommunikáció fontos [Megértést segítő] része…”

 

            Ezekre az újabb Megértésekre figyelemmel érthetőbb, hogy miért a „legsúlyosabbélettel-összeegyeztethetetlen EL-Változások azok a YOSÁG Birodalmán belül, amelyek „EL-veszik / EL-vonják (használhatatlanná teszik, elpusztítják)” a teremtők Személyes-Tereit és a Közösen használható TÉR-Részeket (amelyek nélkül nem lehetséges a Tevékeny-Megnyilvánulás / a Mozgás), valamint amelyek kifejezetten a Bizalom gyengítésére és/vagy a Közeli-Összekapcsolódások „meggyengítésére” és „szétbontására” irányulnak.

         A Terek „elvétele / használhatatlanná-tétele / elérhetetlenné-tétele” [akár „megmérgezése”] „megfoszt” a Mozgás [Áramoltatás] természetes Szabadságától, és akár ezáltal is nehezebbé teheti a Szeretet-kapcsolódások / közvetlen Érintés megnyilvánítását [ez pedig „meglazíthatja” és gyengítheti a Közeli-Összekapcsolódásokat]. Így érthetőbb az is, hogy a „szolgaságot” „működtetők” egyik „fő fegyvere” miért a „Terek elvétele”, és miért tartják a „legnagyobb ellenségnek” a szeretet-kapcsolódásokat (a működő párkapcsolódást és családi kapcsolatokat, barátságokat).

 

 

A teljesség kedvéért röviden az IRGALMI ’oroszlánokról’:

20191113 elérhető ITT

20200107 [2.r.] 5. pontelérhető ITT

20200908 [817.r.] 234. pont (elérhető ITT):

        „…Az IRGALOM Birodalmában élővé váló minden egyedi teremtő (Ön)Lényegi-Testében az Irgalom-mag egy pontosan meghatározott alap-mintája felépül és berögzül.

       Attól függően, hogy magán az IRGALOM Birodalmán belül ezek az egyedi teremtők milyen IRÁNYOKBAN építik tovább az Életüket, az Irgalom-mag ’különböző kiterjedései’ épülnek fel és rögzülnek be az (Ön)Lényegben.

       Amely IRGALOM Birodalmából eredő teremtők valamilyen közvetlen GONDOSKODÓI Feladatokat választanak [például az Alvó-Kódok Gondozását, vagy a GONDOSKODÁSI-TEREKBE Befogadott egyedi teremtők Hazavezető irányú Gondozását], azokban az Irgalom-mag olyan kiterjedésűvé és formájúvá épül fel, hogy ezeket az egyedi teremtők felé irányuló Közvetlen GONDOSKODÁSAIKAT megnyilvánítani legyenek képesek. Egy-egy konkrét Gondoskodási feladatra úgy készülnek fel ezek a teremtők, hogy a Személyes Alap-Harmonia megformálásához nagyban hasonló módon ’Berögzítik’ az Életükbe / Megformált-Testükbe azokat a MEGHATÁROZÓKAT, amelyekre a Gondoskodás során figyelemmel kell lenniük. [Az Irgalom-magjukkal ’Pontosan Illeszkedővé’ válnak a gondozottaik Meghatározóihoz (!), az Irgalom-magjukban Berögzítik mindazokat a Meghatározókat, amelyek a gondozottakhoz tartoznak.]

            Vannak olyan IRGALOM Birodalmából eredő egyedi teremtők, akik közvetlenül a MEGTARTÓI-Teremtőket és a nagy-TEREMTŐKET is képesek segíteni különféle ILLESZKEDÉSEK megformálásában [(266.r.) 102. pont 1. alpont - elérhető ITT, (315.r.) 116. pont - elérhető ITT, (131.r.) 59. pont - elérhető ITT]. Bennük az Irgalom-mag eredendően olyanná formálódik meg, amelyben minden Birodalom és minden Közösség ALAP-JELLEGÉT is felépítik és berögzítik. Eredendően őket nevezték itt a FÖLD Közösségében [illetve a VILÁGBAN] az ’oroszlán’ jellegű IRGALOM Birodalmából eredő teremtőknek.

20200908 [400.r.] 142. pont [az (Ön)Lényegükben minden Megformált ALAP-JELLEG Megformáltan berögzítésre kerül] – elérhető ITT…”

 

20200908 [266.r.] 102. pont 1. alpont (elérhető ITT):

„…A KÜLÖNLEGES Megnyilvánulás [ma már három FŐ Iránya: IRGALOM, SZOLGÁLAT, ÉLŐTÉR]

AZ-ÉLET JOBBÍTÁSA Céljával ÁRADT KI a TEREMTETT-VALÓSÁGBA [az ÉLET TERÉBE].

 

Kezdetben az volt a ’legnehezebb’ feladat,

hogy a Különleges Megnyilvánulás hogyan válhat AZ-ÉLET részévé úgy,

hogy semmiféle Kényszert és újabb EL-Változást ne eredményezhessen a ’Közeledése’ és AZ-ÉLETBE ’Beilleszkedése’

[hiszen éppen AZ-ÉLETBEN már megformálódott KÉNYSZER Teljes-Megszüntetésére irányult].

 

            Egy megértést segítő kép: az eredendően megformált / KIÁRADT ÉLET [vagy akár egy Birodalom, egy Közösség] elképzelhető egy Házként. A Ház itt egy ’körülhatárolt’ ÉLET-TERET jelent, amelynek a ’bejárata’ egy NAGYOBB Teremtő-Szakasz folyamán ’zárva van’. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő-Szakasz legelején a MINDENSÉG-FORRÁSA MEGFORMÁLTA a Házat / TERET AZ-ÉLET számára [azt pontosan BERÖGZÍTETTE a meghatározott helyére], annak a Közvetlen GONDOZÁSÁT rábízta a nagy-TEREMTŐRE / MEGTARTÓI-Teremtőre (ezt jelenti a ’bejárat’ ’bezárása’). A Ház ’bejárata’ legközelebb majd csak ennek a Teremtő-Szakasznak a Lezárásakor nyílik meg, ekkor a Ház / az ÉLET-TÉR / az ott Élők a MINDENSÉG-FORRÁSA által is közvetlenül ELLENŐRIZHETŐVÉ válhat, és az ott élők Választásainak megfelelően Új TERET AD a MINDENSÉG-FORRÁSA AZ-ÉLET számára.

      A Házon belül egyes tér-részek EL-VÁLTOZTAK (talán vissza is bomlottak, míg más részek megközelíthetetlenné váltak, besötétedtek…). A Házon belül élőknek nincsen semmiféle lehetősége arra, hogy a Házon belüli EL-VÁLTOZÁSOKRÓL [a Nagyobb Teremtő-Szakasz folyamán, amíg a ’bejárat’ ’zárva van’] pontos jelentést küldhessenek a Ház GONDOZÓJÁNAK [a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK]. A Ház GONDOZÓJÁNAK sincsen arra lehetősége, hogy ’bármikor’ a Házat meglátogassa és azt minden részében közvetlenül megtekinthesse (Ellenőrizze).

      A Házon ’kívül’ olyan ’szakemberek’ kezdtek el összegyűlni, akiknek az a feladata, hogy a Házon belül megformálódott EL-VÁLTOZÁSOKAT pontosan feltérképezzék, és így a Ház GONDOZÓJÁT tájékoztassák arról, milyen TÖBBLET-Gondoskodásra van szüksége a Házban élőknek.

      Kezdetben nem volt még [Szabályozottan] lehetőség arra, hogy a Házba [amíg a ’bejárat’ ’zárva van’] ’kívülről’ úgy beléphessen bárki, hogy az ne okozhasson maga is [TÉR-VESZTÉST és] EL-VÁLTOZÁST. Bármilyen ’kívülről’ való bejutás a Házba eddig tovább rontott a bent élők helyzetén.

     Kettő irányban kezdődött meg a megalapozása annak, hogyan lehetne úgy bejutni a Házba, hogy az ne rontsa a bent élők helyzetét.

     ’Kívül’ a Házon a Ház mellett gyülekező ’Szakemberek’ (1) egyik része az IRGALOM Birodalmából eredő teremtők, mert a KÖZELEDÉSEK [és így az Illeszkedések] Harmoniájának MEGFORMÁLÁSA az IRGALOM Birodalma nagy-TEREMTŐJÉNEK a FELELŐSSÉGE és HATALMA. Egy ’ideiglenes bejárat’ [egy KISEBB Szakasz-Lezárás] ’helyét / helyzetét / lehetőségét’ jelölték ki, és ahhoz hozzákapcsolódva elkezdtek felépíteni egy ’feljárót’. Először csak ideiglenes jelleggel tervezték ezt meg, és (2) néha érkeztek olyanok, akik ezen a feljárón és bejáraton [egy KISEBB Szakasz-Váltáskor] beléphetnek majd a Házba. Ez utóbbi ’Szakemberek’ a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők, és arra készülnek fel, hogy majd ha elkészül az Új ’bejárat’, a Ház Befogadja őket Életre.

       Amikor az Új [még ideiglenes] [Különleges] ’bejárat’ késszé formálódott, megkezdődött az első ’Kipróbálása’ (Összehangoltan a Ház Közvetlen GONDOZÓJÁVAL). Az ideiglenes Új ’bejárat’ a NAGYOBB Teremtő-Szakaszon belüli legelső ’KISEBB’ Szakasz-Lezárás / KISEBB Megújulás Lehetősége volt. Néhány SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtő ekkor a Ház Befogadásába került. [Talán az első Ellenőrzések egyike lehet: 20110824elérhető ITT].

      Kezdetben az újonnan érkezett [SZOLGÁLAT Birodalmából befogadott] teremtők ismerkedtek a Ház belső rendszerével és az ott élőkkel, de még nem volt lehetőségük arra, hogy a tapasztalataikat közvetlenül ’kijuttassák’ a Házból. Valószínűleg csak a Ház következő KISEBB Szakasz-Váltásakor nyílt meg az ideiglenes bejárat legközelebb, akkor voltak képesek a Különleges eredőjű teremtők a Házból ’kilépni’, és más Különleges eredőjű teremtők a Házba ismét belépni.

      Közben az ideiglenes ’bejáratot’ ’tervező’ és építő csoport is folytatta a KISEBB Szakasz-Lezárásokat is lehetővé tevő Változtatások megformálását [és a megnyíló ilyen Új Lehetőségekre alapulóan megkezdődött a kapcsolódó SZABÁLYOZÁSOK megformálása és pontosítása]. Erről a Házat Gondozó nagy-TEREMTŐVEL / MEGTARTÓI-Teremtővel minden alkalommal KÖZVETLENÜL is EGYEZTETTEK akkor, amikor a ’Fő’ ’bejárat vagy az ideiglenes ’bejárat’ [Szabályozottan] kinyílt… Az ’ideiglenes’ ’bejárathoz’ már nem csak a ’feljárót’ formálták meg az IRGALOM Birodalmának teremtői, hanem a ’házból kilépéshez’ szükséges ’kivezető utat’ is…

       A legelőször a Házból ’kijutott’ (Különleges eredőjű) teremtők tapasztalatai alapján a Ház oldalán kijelölt ideiglenes bejárat ’helye’ (?) is valamennyire megváltoztatásra került [amennyire ez lehetséges volt, rövidebb tartamokat határoztak meg a KISEBB Szakasz-Váltások számára], és az ehhez elvezető ’feljáró’ [Befogadási-Út] is egyre újabb és újabb formában került megformálásra és kipróbálásra.

         A Házban ’bent lévő’ Különleges eredőjű teremtőknek még mindig nem volt közvetlen belső-útja ahhoz, hogy a tapasztalataikat folyamatosan ’kijuttassák’ a Házból, és ezért egy olyan új rendszer is megformálódott (ideiglenesen), hogy amíg a Házban élők képessé válnak a ’helyzet-jelentéseiket’ folyamatosan kijuttatni a Ház GONDOZÓJÁHOZ, addig amennyire lehet gyakran egy-egy Különleges képességű (akár Szakrális utat megnyitott) teremtő csak egy-egy életnyi (rövid) tartamra is beléphetett a Házba, saját maga is Tapasztalatokat szerezhetett, és a bent élők Tapasztalatait és Kéréseit is összegyűjthette.

      Közben tovább folyt a Ház Különleges jellegű ’bejárati ajtója’ ’helyének’ a meghatározása, és hogy ehhez a bejárathoz milyen ’feljárón’ [Befogadási úton] lehetséges a Ház megközelítése…

       Amikor sikerült a Házhoz pontosan illeszkedő másik [Különleges] bejárat és ehhez elválaszthatatlanul tartozó ’feljáró’ [Befogadási út és Befogadási Szabályozás] megformálása, a Különleges eredőjű teremtők számára csak ekkor kezdődhetett meg az a BELSŐ (Különleges) ön-épülés, amelyben képessé válhattak FOLYAMATOS KÖZVETLEN belső-Különleges-Összekapcsolódást megformálni a Ház GONDOZÓJÁHOZ [a távolabb létező MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ]. Valójában ekkor kezdődhetett meg a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők Életében az a Szakasz, amikor a Saját Tapasztalataikra alapulóan képessé váltak a MEGÉRTÉSEIKET ezen a ’belső-különleges-úton’ ’eljuttatni’ az Eredő-nagy-TEREMTŐJÜKHÖZ és a MINDENSÉG-FORRÁSÁHOZ. A Ház belső EL-VÁLTOZÁSAI azonban közben tovább gyarapodtak, és a Különleges eredőjű teremtők közül sokakban olyan belső EL-Változások is megformálódtak, amelyek miatt nem kezdhettek bele a különleges-belső-ön-épülésbe, vagy ha bele is kezdtek ebbe, az valamilyen ok miatt [Megtörés, Tudatosságban való elhomályosodás, Bizalom-vesztés] megszakadt…”

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!