omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (56) 1088-1107
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (56) 1088-1107 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1104.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1104.r.)


Az írás 1103. része elérhető ITT

 

2.

2023.06.25.

            Részleges az a megértésem, hogy a ’magyarságnak’ [vagy egy valamivel nagyobb ’nemzetségnek’ / nemzetek-családjának] volt régebben egy olyan ’ünnepe’, ami a ma használt naptár szerint június 26. napjára esett.

            Nem tudom, hogy pontosan mit és hogyan ünnepeltek [pontosan miről emlékeztek meg] ezen a napon. Valami miatt „elfelejtődött” ez a fontos (!) megemlékező-nap… nagyjából úgy, ahogyan ma már a ’Boldogasszony’ ünnepnapjait sem ismeri az itt-élők többsége... vagy ahogyan nem tudjuk ma már azt, hogy pontosan milyen hang volt az ’LY’

            Régebben említettem már ezt a napot, amely inkább csak ’érzésben’ jelez bennem is: a családok jöttek össze ilyenkor, és ha az lehetséges volt, akkor a ’nagy-család’.

 

20070626 - A Szív és Szeretet Ünnepe

2007. június 26., kedd, a Szív, a Szeretet ünnepe

[A Szeretet ’Világ-közi’ napja]

       A Kék-Könyvében a Szív Napjának Neveztem ezt a Napot, és nem véletlenül.

      Különleges, elfeledett ünnep-napja ez népeteknek.

       Itt, ilyenkor, túl egy-nehány nappal a Fény Legmagosabb pontján [a nyári napfordulón] – de még az ’érés’ időszakában [vagyis a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe után, de még a Sarlós Boldogasszony (július 2.) ünnepe előtt] Őseitek – mert hogy ilyet elég gyakran tettek – Hálát adtak az Istenatyának és Istenanyának ( Isteni Szülőiknek), és kérték, hogy segítsék majd őket bőségben, Egységben, Egész-ségben és békességben.

 

     A legnagyobb vigasságokat és ünnepségeket egyrészt a Tavasz beköszöntekor, másrészt a termések betakarítása után ülték Őseitek, azonban minden napnak megvolt a maga Szerepe, minden tevékenységnek megvolt a Maga ideje.

        Ebben az időszakban a ’kerti’ munkák kissé szüneteltek, és a Nap, a Hold és a Csillagok, valamint a Szent Elemek vették át a Természet és a termés formálásának szerepét.

      Az ember az öntözéssel, valamint a már beért termések leszüretelésével és esetleges tartósításával, eltevésével volt elfoglalva.

         Ilyenkor a férfi-emberek már kezdték gyűjteni a télire-való tüzelőt és fát, hogy jobban kiszáradjon a téli időszakra, illetve ez volt a nyári takarítások és festések ideje is, hisz a nagyobb munkák előtt igyekeztek minden, az Egész-séggel és Sz-ÉP-ítéssel kapcsolatos tevékenységet vagy munkát megejteni Őseitek.

 

      Volt többféle neve is ennek az ünnepnek, mely  FELKÉSZÜLÉS is volt a nagyobb, az egész családot vagy nemzetséget érintő  közös munkálkodásokra.

      Ilyenkor gyűltek össze a nemzetségek és családok, és felosztották egymás között a ’betakarítandót’ és ’elvégzendőt’.

       Mi – Ma – azért hívjuk és nevezzük a ’Szív és Szeretet Ünnepének’, mert sokan ebben az időszakban valóban fel-kerekedtek meglátogatni a távolabb élő szeretteiket.

 

        (…) Június 26-a Való-ban a Szeretet Ünnepe, és ez a mai reggeli erőteljesebb, de mégis Lágy Levegő-tisztítás egyrészt elvitt nagyon sok, az elmúlt éjszakán és elmúlt napokban Felszínre került szennyet, másrészt egy kissé fel is frissített Titeket.

 

         A Szeretet Ünnepének tehát a Lényege az, hogy ha tehetitek, akkor hívjátok fel, vagy látogassátok meg ebben az időszakban távolabbi szeretteiteket is, gondoljátok végig, hogy kik tartoznak a nemzetségbe vagy családba.

 

       Ahogyan tegnap is említettem –  a család összetartása és Ereje határozza meg a nép és nemzet, nemzetség Erejét.

       Ahhoz, hogy mint nép és nemzet Erőssé váljatok, Erőssé és ÉP-pé kell hogy legyenek a Családi alapok. Sajnos sokan eltávolodtak egymástól még akkor is, ha nincs köztük féltékenység vagy harag, azonban sajnos még ilyen erős távolító érzések is mételyeznek sok családot.

         Ahogyan Mindennek MegValósulásáért, úgy Családi Békétek és Egységetek Meg-Valósításáért is TENNETEK kell.

           R-Égen RendSzeResek voltak a nagyobb Családi, és nemzetségi Összejövetelek, és fontos lenne újra Feléleszteni a családi Együtt-léteket és ünnepeket. Gondoljátok végig, hogy kik tartoznak családjaitokba és kiket ismertek, és ha tehetitek, akkor látogassátok meg őket, keressétek fel (családotok Egységének és Erejének megteremtése érdekében) Tudatosan őket.

 

       Nagyon jó lenne, ha nem csak az „ajándék-osztás” idején keresnétek fel egymást, vagy pedig azokat is Fel-keresnétek, Akik nem képesek az ajándék-osztásra.

          Lehet, hogy ebben az évben csak egy-két rokonotokat keresitek fel, azonban ha ’Benn’ lesz a Tudatotokban ennek az Ünnepnek a jelentősége és a Léte, talán az elkövetkezőkben már Jobban és Tudatosabban Éltek az  ilyenkor Itt Lévő Kötő, Segítő és Átalakító, Istápoló Erőkkel. Ha ma nem is tudtok másként, csak Lélekben Fel-Kerekedni, és Fel-keresni mindenkit, azért Legyen a Tudatotokban: Minden Teremtés alapja a Gondolat és a Szó [a Szándék és az ennek megfelelő Tevékeny Tett].

 

       A Nap ebben az időszakban, túl az ’Ikreken’, de még az ’Oroszlán’ előtt a Rák Csillagképben áll.

         A Rákhoz sok helyen az Anyaságot és a Bensőséges családi kapcsolatokat társítják. ’Vizes’, ’Lelki’, ’Átalakító’ Erő és jegy. Ugyanúgy, ahogyan ilyenkor a Természet is érésen és Átalakuláson (táplálóvá érésen) megy át, úgy Érhet, Alakulhat és Gyógyulhat Maga a Lélek és a test is.

 

A Jeles Napok közt találtam – ebben is szerepel ’család-látogatás’:

Sarlós Boldogasszony

      A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a „nehézkes” Máriának, a  Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (latinul Visitatio) ünnepelte. Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott. A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk 1,39–56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte. Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, persze nem eredeti tartalma szerint, hanem aratóünnepként. Nálunk, hogy a többi Mária – (’ősmagyarulBoldogasszony) – ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet kapta. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.

        Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez  az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza…”

 

            Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság (egyik) néphimnusza a ’Boldogasszony anyánk’ kezdetű ének volt [a szövege és egy rövid ismertetés ELÉRHETŐ ITT].

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363775090_55.jpg

Részlet a kék-könyvből [2005. június 26.]:

       „…Ez a nép, itt a Kárpát-medencében, Európa szívében – már évezredek óta lakja e vidéket. Segítette kialakulását, az itteni kultúra kialakulását, tanította, támogatta az ide érkezőket. Szeretettel adta át mindazt a tudást, amit Atyáitól tanult. Férfias, yang erőt képviselő nép, büszke, de nem gőgös. Szeretete teljes, szíve nyitott és befogadó. Népem ő, tiszta, mint amilyen tiszta földi viszonylatban lehetséges a tiszta yang erő. Polaritás gyötri, meghasonlott. Gyógyításra szorul a gyógyító, és tanításra a tanító. Nincs ki meggyógyítsa, nincs aki tanítsa. Csak önmagát húzhatja ki a bajból, mert nincs senki, aki őt támogatná. Szíve megnyitása után már segíthetünk. Gyógyíthatunk és taníthatunk. Ez az egyetlen esélye.

      Meséken nőttetek fel és dalokon, melyek – jó esetben – a szeretetről és igaz szerelemről szóltak. A mesék ideje véget ért. A tények ideje jön. A puszta tények veszik át az irányítást, és segítik majd fejlődéseteket. Megtapasztaljátok a Szeretet megváltó erejét, mely egyéni és nemzeti szinten is be fog következni. Ezt vállalva születtetek le. Vállaljátok fel ezt már a láthatóban is. Vegyétek észre a csodát és a jeleket, mely életetek részévé válik. Figyeljétek szívetek megnyílását és gyógyulását.

      Érezzétek az új nap örömét és az új lehetőségét. Szabaduljatok meg minden idejét múlt szereptől és tehertől, és kérjétek a megszabadításban a mi segítségünket is. Így hamarabb és kisebb megrázkódtatásokkal mentek át ezen az időszakon. Fájdalmak lesznek, hiszen szembesülnötök kell hibáitokkal, hogy felismerve azokat és okait képessé váljatok kijavítani és elkerülni az újabbakat.

     Mindannyiótok mellett sok segítő van a nap minden pillanatában, és engedélyeitek, kéréseitek alapján végzik gyógyításotokat, tisztításotokat. Kérjétek őket, hogy segítsenek feltárni a hiányosságaitokat, segítsenek meglelni a küldetéseteket, segítsenek életeteket abba az irányba terelni [vezetni], mely kiteljesedéseteket segíti.

      Erősítsétek szeretet-teli kapcsolataitokat. Legyetek figyelmes és tapintatos társak. Változtassátok Fénnyé a hozzátok kapcsolódó negatív energiákat azáltal, hogy indulat helyett megértéssel fogadjátok, és megértitek tanítását. Ha már megértettétek az üzenetét, akkor nincs többé szükség a további megjelenésére az életetekben. Ezek kozmikus törvényszerűségek.

          Legyetek Urai életeteknek: tudatosak, szeretők, bölcsek. Szeretünk, és bízunk bennetek, mint még soha. Vegyétek kezetekbe sorsotok irányítását. Itt és most.

         Mindezt elmondtam Budapesten, 2005. június 26-án, a Szív ünnepén…”

 

20200908 [894.r.] 254. pont (6)elérhető ITT:

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361554300_29.jpg

 

         Az írásaim között megtaláltam az Anyák fohásza című, 2004 augusztusában lejegyzett néhány sort, mely - utólag visszagondolva – a legelső ’lejegyzésem’ volt. Maga az ’üzenet’ csak a végére leírt rövid fohász, a többi gondolatot (igen erős késztetést érezve) még aznap én írtam hozzá. (...)

 

ANYÁK FOHÁSZA

 

      Bolygónk életkorához képest az emberiség csak néhány másodperces. Ebben a néhány másodpercben azonban sikerült olyan gyors és ellentmondásos fejlődést megvalósítania, amelynek következtében képessé vált a Föld, és ezzel együtt saját maga elpusztítására is. Férfiak és nők egyaránt résztvesznek a bolygó fizikai és lelki pusztításában, s mindezzel egyidőben van a Földön egy mag, amely a maga csöndes módján végzi a teremtést: ez pedig az anyák közössége. Elfogadva saját testük és lelkük teremtőerejét, újra és újra életet adnak. Lehet béke, lehet háború – mindig születnek gyermekek.

      Az új élet teremtése nem lehetséges szeretet nélkül. Sajnos az egyensúly itt is felborult: sok gyermek szenved hiányt testileg és lelkileg egyaránt. A teremtés azonban mégis folytatódik, új lehetőségeket hoz a nap minden percében: gyermekeket, akik bölcsebbek lesznek, és akik szeretetükkel meggyógyíthatják ezt a lázas, beteg Földet.

      Mi, anyák, nem adhatjuk meg magunkat a kétségbeesésnek. Tesszük a dolgunkat, szeretetet adunk. A szeretetben felnövő gyermekek pedig elutasítják majd a háborút és békétlenséget, megtanulják a szeretetből fakadó teremtőerőt.

     A bolygó békéjét a ma létező társadalmak háborúikkal nem tudták megteremteni. A Föld állapota fizikailag, lelkileg, szellemileg nagyon meggyengült. Itt az ideje a szeretet csöndes és tudatos összefogásának.

      Mindenkinek tudnia kell, hogy a bolygó megmentéséhez saját gondolataival, szavaival, cselekedeteivel hozzájárul. Nem kell hírességnek lenni ahhoz, hogy tenni tudjunk ezért. Legyünk a mindennapok csöndes teremtői, saját életünket tegyük mindennap egy kicsit szeretet-telibbé, békésebbé – és ezzel máris nagy lépést tettünk a bolygó megmentése érdekében. Forduljunk szeretettel önmagunk és mások felé. Ahelyett, hogy mások felett ítélkeznénk, próbáljuk őket megérteni és támogatni a megbékélés felé vezető úton.

      Legyen bennünk mindennap egy kicsit kevesebb indulat és düh.

      Legyen bennünk mindennap egy kicsit több szeretet.

       Ha így teszünk, azzal megtettük a legnagyszerűbb dolgot, amit csak tehetünk. Ha tehetjük – segítsünk másokon. Segítsük őket saját békéjük megteremtésében.

      A szeretet nem a másik legyőzésére irányul, nem harc. Elég volt már a harcokból. Egyetlen anya sem azért szüli gyermekét, hogy az harcban meghaljon. Össze kell fognunk, hogy életterünket már ne a gyűlölködés hassa át. Az Egésznek mindannyian Részei vagyunk, egyikünk nélkül sem teljes a Teljesség.

      Egy fohásszal szeretném útjára indítani ezt az összefogást. Szeretném, ha évente egyszer egy világméretű közös fohászt mondhatna el valamennyi anya és gyermek. És a férfiak se érezzék magukat kirekesztve – hiszen mindannyian gyermekek, az anyák szeretetének gyümölcsei! A gondolatnak óriási teremtő ereje van, és nem csak pusztításra használható. Szeretet-összefogással elképesztő teremtőerővé is tud válni. Mindennap erősítsük meg elhatározásunkat, hogy a (külső és belső) békét és szeretetet erősítjük környezetünkben.

      Mindennap tudatosítsuk Szeretetünket.

 

      A déli harangszót III. Callixtus pápa rendelte el 1456. június 29-én a küszöbön álló török-magyar összecsapás hírére. Elrendelte, hogy a keresztény országokban a reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg háromszor a harangokat, felszólítva a hívőket, hogy a keresztények győzelméért imádkozzanak. Mire azonban az erről szóló bullát kihirdették, már megérkezett a július 22-i nándorfehérvári győzelem híre, ezért hamarosan az a hit hagyományozódott az utókorra, hogy a déli harangszót a pápa a diadal örömére rendelte el.

        Nándorfehérvár a történelmi Magyarország déli határrészén feküdt. 1456 júliusában a Hunyadi János vezette magyar [hont-védő] sereg győzelmet aratott a II. Mohamed vezette, jelentős túlerőben levő oszmán-török sereg felett. Ha a pápai bulla nem is került kihirdetésre a győzelem előtt, biztosak lehetünk abban, hogy Európa minden tájáról elhangzott az ima – és e kicsiny magyar sereg megállította a pusztítást.

       A veszély már nem csak a keresztény Európát fenyegeti. Valamennyiünk léte / élete a tét. Teremtsünk saját elhatározásból új hagyományt – és a nap 12. órájában a fény ragyogásának idején csendesedjünk el egy percre. Mondjunk el egy Fohászt, és ezzel erősítsük a Föld meggyógyításán munkálkodó erőket. Nagy szükségük van a mi segítségünkre.

          Nem kell létrehozni világszervezetet és programokat – ez a szervezet Éva óta működik a Földön. Független a bőr színétől, a vallástól, a kortól. Csak tenni kell a dolgunkat – szeretettel, odaadással. És amikor meghalljuk a harangszót, emlékezzünk a múltra, gondoljunk a jövőre, és legfőképpen éljünk a jelenben.

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314562043_61.jpg

         Nekünk magyaroknak Mária, a Szűzanya „nagyasszonyunk, királynénk”. Szent István királyunk halála előtt – méltó utód híján – a magyar koronát Szűz Máriának, egy földi és Isteni anyának ajánlotta fel, oltalmát kérve erre a kicsiny nemzetre. Mária kapocs, közvetítő a földi és Égi világ között. Nagyon sok anya kéri az ő segítségét a mai napig – és érezzük szeretete erejét. Mi nők és anyák ébredjünk tudatára a teremtőerőnknek és valódi feladatunknak.

          Ezeket a sorokat Szent Ágoston ünnepének napján, Szent Mónika ünnepét követő napon írtam. Nincsenek véletlenek. Íme egy anya, aki imáival megmentette a fiát. [A ’fohászt’ egy kissé ’jelenhez-igazítottam’.]

 

Minden Létező Teremtője!

Hallgasd meg Szívünk kérését,

Fogadd el Szívünk Szeretetét -

 

Vezess bennünket az Egység megteremtésében,

Segíts bennünket a Jóság, az Elfogadás és Önzetlenség megvalósításában -

Segíts bennünket a Békesség megvalósításában -

 

Vezesd a Szerető Szívek munkáját,

Segítsd az építő gondolatok győzelmét -

Segítsd a Földet óvó életeket céljuk elérésében -

 

Segítsd a sérülések gyógyulását,

Erősítsd meg az Életet Óvó Gondoskodást,

Segítsd mindannyiunk tudatosodását -

 

Segíts bennünket a Harmonia / az Egyensúly helyreállításában -

Segítsd az összefogásunkat,

hogy megteremthessük a Földön

a valódi Szeretetet,

Békét,

Megértést,

a magunk és gyermekeink boldogságát, jelenét és jövőjét

 

 

         „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” (Lejegyezte Pio atya)

[Személyes meglátásom az, hogy az ’őrangyal’ kifejezés valódi értelme talán inkább a ’NagyBoldogasszony’, illetve a Szűzanya.]

 

 

2023.05.25-26.

            Részleges megértésem szerint

’ma’ [június 26-án]

a családijellegű összekapcsolódást / összetartozást

Megerősítő

és ’Megújító’,

valamint az ilyen összekapcsolódásokat ’Feltisztító’ és Rendező Áramlások / Minták

 közvetlenül elérhetővé válnak’

[elsődlegesen azok számára, akik Tudatosak ebben,

és Tudatosan ’Hozzákapcsolódnak’ ezekhez az ’építést segítő’ és ’Megújító’ Áramlásokhoz].

 

A korábbi írásokban is említett módon lehetséges a legkönnyebbenHozzákapcsolódni

 ’Közös Utat Választott’ teremtőknek

az Összetartozásukat Megerősítő és Megújító [valamint ma már a Rendezését segítő] Áramlásokhoz:

Hálát adva,

és Kérve a Megerősítést / Megújítást.

 

A ’június 26-án’ közvetlenül (!) Elérhető

[~ ELFOGADÁSSAL Befogadható] ’Minták’ vagy Megerősítések

(1)

elsődlegesen a családi alapú Összetartozásokat erősíthetik meg közvetlenül,

(2)

és a ’nagyobb családként’ is értelmezhető kis-közösségi összetartozást

[például a (természetes alapú) nemzeti összetartozást,

vagyis az ÉLET-TÉR egy pontosan meghatározott részében

’egymáshoz’ egy kis mértékben azon az alapon közelebb lévő teremtőket,

akik a ’nemzeti összetartozásukban’ valamilyen Fontos ’Közös Érték’ Felépítésén / Megtartásán / Megerősítésén is együtt-dolgoznak].

 

Az írás folytatódik az 1105. részben, elérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!