omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (61) 1188-1207
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (61) 1188-1207 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1193.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1193.r.)


Az írás 1192. része elérhető ITT

 

328.

 

Gondolatok MAGOKNAK

[Sok korábbi írás-részt idézek, az új lejegyzéseket kék színű dátumozással jelölöm]

 

2023.10.13.

 

            A „háborúban” „tevékenyen résztvevők” NAGYON-SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen módon nyilvánulnak meg. Itt [a YOSÁG Birodalmán belül] a FÖLDANYA Közösségében ez azt jelenti, hogy a megnyilvánulásuk [a MEGBECSÜLÉS és] a TISZTELET ALAP-JELLEGÉVEL összeegyeztethetetlen [’abszolút’ élettel-összeegyeztethetetlenség: (957.r.) 270. pont (1)elérhető ITT].

            A „háborúban” „tevékenyen résztvevők” helyzetét  egyedileg ÉRTÉKELI a FÖLDANYA.

            Nem értelmezhető a számomra az, hogyan ÉRTÉKELI a FÖLDANYA azon teremtők ’Jelenlétét’, akiknek a megnyilvánulásai ténylegesen összeegyeztethetetlenek a TISZTELETTEL [a Közösségünk ALAP-JELLEGÉVEL]. Bizonyosan vannak közöttük olyanok, akik „nem a saját Szándékukból” teszik-amit-tesznek, hanem a „csapda kényszere nem akarja elengedni őket”. És lehetnek olyanok [akár „rejtőzködve”, amennyire csak lehet a háttérben maradva / távol-maradva], akik maguk Tudatosan „gyártják” és/vagy „működtetik” a „csapdákat”, és ezzel másoknak (akár sokaknak) EL-Változásokat „okoznak”.

 

A FÖLDANYA saját ELLENŐRZÉSEI ’Határozzák meg’ a Felelősségét az érintetteknek,

és ’megfelelő súlyozással’ ÉRTÉKELI a FÖLDANYA azt is,

hogy a teremtőnek ténylegesen mire irányul [milyen irányú] a valódi (saját) Szándéka.

 

            Nem értem ma még azt az ÉRTÉKELÉSI rendszert, amellyel a FÖLDANYA a SÚLYOSABBAN élettel-összeegyeztethetetlen módon MEGNYILVÁNULÓK Jelenlétét [és Továbbvezető Lehetőségeit] ÉRTÉKELI.

A teremtők ténylegesen meglévő SAJÁT Felelőssége alapján AJÁNLHATJA FEL a FÖLDANYA

[a jelenleg a „háborúkban tevékenyen résztvevők” számára (is)]

a ’maradás’ Lehetőségét az Anyagi-Testi Jelenlétben

[= a REND-TÉTELEK Elindításának Lehetőségét még itt az ÁT-VEZETÉS előttünk lévő részében],

vagy pedig az Anyagi-Testi Jelenlét rövid tartamon belüli Teljes-Lezárását.

 

            Eszembe jutott egy korábbi Megértést segítő kép [(1128-1129.r.) 312. pont (6)-(7)elérhető ITT]. Ebben a képben a TÉR-VÁLTOZÁS elindulását [a KISEBB SZAKASZ-Váltás Elindítását] egy ’kint, a házon kívül’ hirtelen és nagy-erővel megnyilvánuló vihar mutatta. Voltak, akik [mire a vihar hozzájuk érkezett] egy számukra megformált Speciális Védő-Térben berögzülve tapasztalták meg a Változást [őket nem mozdította el a ’házukból’ a ’vihar’], és volt olyan, aki „nem húzód(hat)ott biztonságos helyre”, így az Anyagi-Testi Jelenlétét az ÉLET-TÉR VISSZABONTÁSBAN lévő részével együtt visszabontotta a Változás.

            Részleges az a megértésem, hogy ’azokat nem tudja (az Anyagi-Testi Jelenlétükben) Megóvni a TÉR-VÁLTOZÁS során a FÖLDANYA, akikben „nincsen” olyan TISZTELETEN alapuló ELFOGADÁS, amely-’HEZ’ [amelyre alapulóan] a FÖLDANYA a szükséges Nagyon-Erős Védelmi-Teret Berögzíthetné az Anyagi-Testhez / Személyes-Térhez. Az ELFOGADÁS a teremtők Szándékaiban olyan ’Irány’, amely  MEGHATÁROZZA azt, hogy milyen Lehetőségek közül Választhatnak.

           

         A [1187.r.] 326. pont (3) alpontban írtam arról (elérhető ITT), hogy

„…a ’HIDAT’ csak azon ma még Anyagi-Testben élő teremtők számára ’nyitja meg’ a FÖLDANYA,

akik ’jogosultak’ Berögzülni a VÉDŐ-és-VÉDETT ÉLET-TÉR-RÉSZBEN.

 

NEM nyitja meg a ’HIDAT’ a FÖLDANYA azon teremtők számára,

akik habár ma még Anyagi-Testben élnek,

azonban már megkezdődött az Anyagi-Testi Jelenlétük LEZÁRÁSA.

Közöttük lehetnek olyanok,

akik már a KISEBB SZAKASZ-Lezárás ’Megnyitását’ megelőzően ’levetik az Anyagi-Testet’ (meghalnak),

és lehetnek olyanok is, akik nagyjából akkor vetik le az Anyagi-Testi Jelenlétet, amikor megnyilvánul a KISEBB TÉR-Változás.

 

Fontos:

NEM léphetnek rá a HÍDRA azok,

akiknek már megkezdődött az Anyagi-Testi Jelenlétük LEZÁRÁSA.

 

Számukra a HÍD ’mellé’ [a HÍD ’közelében’] egy IRGALMI Alapú ’Kivezető-Út’] IRGALMI Járás] kerül megformálásra

[a képen a HÍD ’alatt’, a piros jelző-lámpa mellett van ez a ’lefelé-kifelé vezető (különálló) út’]:

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1696501846.png…”

 

20200908 [929-930.r.] 263. pont (1) [„katona-sisakban menetelnek” a jobb felső sarokból balra lefelé] – elérhető ITT

 

20200908 (1128-1129.r.) 312. pont (6)-(7)elérhető ITT:

„[2023.07.18] …a FÖLDANYA

ugyancsak már ’tanítja’ azokat a teremtőket

a KISEBB TÉR-VÁLTOZÁS során való Jelenlétre,

akik azt Választották,

hogy megpróbálják (amennyire lehetséges) a Tudatosságukat megtartva megélni a Változást.

 

            Részleges megértésem az, hogy akik elkezdték ezt a Felkészülést, azok bizonyos ’helyzet-változtatás során’ [biztonságos (!) körülmények között] megtapasztalhatnak rövidebb tartamú ’furcsa szédülést’.

 

            Az Earth Song című dal képei is adnak ebben némi segítséget [elérhető ITT].

 

A KISEBB TÉR-VÁLTOZÁS során

az ÉLET-TÉR KÖZÉPPONTJA (!) még Berögzítve marad

[ez nagyon fontos!],

ezért lehetséges az,

hogy a még Anyagi-Testben élő teremtők közül

a Változásra megfelelően felkészültek

akár a Tudatos Jelenlétüket is megtarthassák.

 

Az ÉLET-TÉR

a KÖZÉPPONTJA körül

valamilyen ’Másik Tengely(ek)’ mentén kezdi meg a mozgást.

 

Az egyik lehetséges út a Tudatos Jelenlét Megtartásához az,

hogy a saját szíve középpontjára irányítja a figyelmét a teremtő,

és innen a FÖLDANYA SZÍVÉBEN berögzült Élet-Alapjára

[ezeknek a berögzítettsége változatlan marad a KISEBB TÉR-VÁLTÁS során].

 

Ilyenkor fontos Tudatosan (gondolatban / teljes átéléssel) ’megkapaszkodni’

az ALAP-ÁRAMLÁSBAN / az Élet-gyökérben / Élet-Alapban

[akinek van ilyen, annak a Saját ERŐSSÉGÉBEN].

 

       Az Earth Song című dalban ez úgy jelenik meg, hogy az Őrzők a ’földből kiálló csonkokban kapaszkodnak két-kézzel / minden erejükkel’ azon tartamban, amíg remeg a föld és fúj a viharos erejű szél.

            Egy korábbi írásban írtam ehhez hasonló képet (később ide-idézem].

 

Fontos TUDNI / BÍZNI:

az Anyagi-Test Felkészült erre a Változásra,

az Életet-GONDOZÓK SPECIÁLIS Védelme / Közvetlen GONDOSKODÁSA is segíti a Változást.

 

Ha a teremtő mégistúlzottan erőteljesnek” érzékeli a Változást,

KÉRHETI a FÖLDANYÁTÓL

a Változás további folyamatában (a kiegyensúlyozódásig) az ’altatást’.

 

Hasznos lehet Tudatosan (lassan, kiegyensúlyozottan) Lélegezni

[> ’Belélegezni / Berögzíteni az ÚJ-HARMONIÁT az Anyagi-Testbe(n)].

 

A Tengely-Változás megnyilvánulását követően

a FÖLDANYA ELLENŐRZI minden teremtőben

az Élete ’Középpontjának’ és ’élet-tengelyeinek’ a Berögzítettségét.

 

            Részleges megértésem szerint

a Tengely-Változás Megnyilvánulását követően

’akkor lesz képes MEGMOZDULNI’ a teremtő,

amikor a FÖLDANYA ÉRTÉKELÉSE szerint

az Anyagi-Teste képessé vált az ÚJ TÉRBEN való Jelenlétre / Tevékeny-Megnyilvánulásra.

 

KEZDETBEN AJÁNLOTT

LASSAN és FOKOZOTT ODAFIGYELÉSSEL MOZOGNI

[amíg a test / az agy ’megtanulja’ az ÚJ (!) Tér-Használatot].

 

            Részleges megértésem az, hogy

a Tengely-Váltásos TÉR-VÁLTOZÁS tartamában

minden teremtő önálló Speciális Védelmi-Térben lesz berögzítve

[a ’kocka’-tér kapcsán említettem ezt korábban],

emiatt ilyenkor még ha EGYMÁSHOZ KÖZELEBB is lehetnek a TÉRBEN Berögzítve például a párok vagy egy családhoz tartozók,

KÖZVETLENÜL (!) NEM lesznek képesek egymást megérinteni.

 

            Az Earth Song című dalban ezt mutatja az, hogy mindenki ’két-kézzel / a teljes (!) erejével megkapaszkodik’.

 

20200908 [914.r.] 258. pont [a régi házat letépi a nagy vihar] – elérhető ITT:

„…2022.11.15.

Megértést segítő kép

            Egy régebbi építésű házban vagyok [ÁT-VEZETÉSI-TÉR, Régi Anyagi-Test], ami inkább ’hétvégi-ház’ / ’ideiglenes lakóhely’ érzetét kelti, amely inkább egy családhoz tartozik [tehát nem szálloda-jellegű].

            A ’házat’ ’régebben’ ’gondossággal’ építették fel, az akkor használatos ’fa’-burkolata van kívülről (?), és az építés idején ’divatos’ [akkor ’új’] belső tagozódása / berendezése van. Mostanra már ’divatja-múlt’ a ’ház’, de rendben-tartott, tiszta.

            Több személyt érzékelek a házon belül, és valamilyen [lazább vagy szorosabb (?)] családi jellegű kapcsolódásban vannak egymással azok, akik itt vannak.

            Csomagolok be a ’bőröndökbe’, készülök arra, hogy ’hazamegyek’. Megnézem azt, hogy mindent becsomagoltam-e ami fontos…

            Kinézek az ablakon, kint ’borús az ég’… ’mintha esne kicsit az eső’ vagy ’eső közeledne’. Gondolkodom azon, hogy ’ilyen körülmények között elinduljak-e haza’.

            Hirtelen azt vettem észre, hogy ’a hátam mögül’ [ott, ahol az előbb kinéztem az ablakon] nagyon-nagy-erejű ’szél’ [vihar, erős áramlás] fúj kint a házon kívül. ’Láttam’, hogy a ’házon kívül’ mindent elsöpört a vihar, egy fában kapaszkodó embert (?) is leszakított a fáról. Láttam, hogy a ’hétvégi ház’ ’külső borítását’ is egy mozdulattal letépte a szél. Nem voltam bizonyos abban, hogy a ház megmaradt része biztonságot nyújt-e a számunkra. Nem volt bennem félelem, de valahogyan tudatosan inkább ’befelé fordultam’ [’megkapaszkodtam saját magamban’, és azt mondogattam magamban: „segíts meg bennünket Istenem / segíts meg bennünket Istenem…” Néhányszor elmondtam ezt a kérést / fohászt, utána ’elveszítettem az eszméletemet’ [’kiléptem a képből’].

 

            Utólagos megértésem az, hogy a KISEBB Szakasz-Váltáshoz kapcsolódó ’Előkészület’ [Felkészítés] válhat érzékelhetővé a képben.

      A ’régi építésű hétvégi-házban’ egymással Általános alapon Közeli-Összekapcsolódásban lévő teremtők voltak,  mindenki ’önállóan’ végezte a saját tennivalóit, de mégis egymáshoz közel voltak [’egy közös térben voltak’, egymást közvetlenül is Érzékelték].

           [2023.07.18.: Az utóbbi lejegyzésekben már valószínűleg a busz képe érzékelteti a VÁLTOZÁS során használatos Védelmi-Teret. A ’busz’ képe jelezheti azt, hogy akik egymással Általános alapon Közeli-Összekapcsolódásban vannak, azok a VÁLTOZÁS tartamában is KÖZEL maradhatnak egymáshoz (egy buszban lehetnek), de mindenkinek külön-külön berögzített széke / ülése van, amelybe be van rögzítve, abból nem mozdulhat el.]

 

        Véleményem szerint a ’hétvégi-házban’ jelenlévők mindegyikének Anyagi-Teste külön-külön már berögzítésre került abban a[z Ön-Azonossá megformált, SPECIÁLIS] ’kocka’-térben, amely abban a tartamban ÓVJA majd az Életüket és Anyagi-Testüket, amikor egy ’Tengely-Váltásos’ KISEBB Szakasz-Lezárás során a FÖLDANYA a KÜLÖNLEGES GONDOSKODÓKKAL együtt ’FELTISZTÍTJA’ az ÁT-VEZETÉSI-TERET [Leválasztja / Visszabontja (vagy más módon Teljesen-Rendezi) azokat a TÉR-Részeket, amelyek lehetővé tették / tehetnék a Jogosulatlan Tér-Használatot].

 

A (Speciális) ’kocka’-térről:

20200908 [686.r.] 204. pont (1) [akkor formálja átlátszóvá az Életet-GONDOZÓ, ha az Élet a Tudatos jelenlét megtartását VÁLASZTOTTA az ’Átjárás’ során (vagy valamilyen más SPECIÁLIS GONDOSKODÁST szükségessé tevő helyzetben)] – elérhető ITT

20200908 [890-891.r.] 253. pont – elérhető ITT

20200908 [903-904.r.] 256. pont [másik kisebb belső függöny / Többlet-gondoskodás; belül Érzékelhető volt a FÖLDANYA Jelenléte / Gondoskodása] – elérhető ITT

 

A ’kocka’-tér

[mint ebben az esetben az Anyagi-Testhez ’legközelebb’ berögzített

Ön-Azonossá megformált (= Személyes SPECIÁLIS (!) VÉDŐ-Tér]

nem teszi lehetővé azt,

hogy az egymással Közeli-Összekapcsolódásban lévő teremtők

ÁLTALÁNOS vagy KÜLÖNLEGES jelleggel közvetlenül megérinthessék egymást

[ezt az Ön-Azonossá (!) megformált SPECIÁLIS VÉDŐ-Tér megakadályozza].

 

Ugyanakkor a kép azt mutatta, hogy

akik között ténylegesen megformált és MŰKÖDŐ Szeretet-kapcsolódás van

[EZ (!) teszi lehetővé a számukra azt, hogy egymáshoz közelebb lehessenek mint az Általánosan Meghatározott TávolságTartás (!)],

azok a Tengely-Váltásos KISEBB Szakasz-Váltás során

[mivel mindannyiuknak VAN (!) a ’kocka’-téren belül Anyagi-Teste (!)]

’egymáshoz egészen közel lehetnek’,

közvetlenül (!) érzékelhetik a társuk közelségét.

 

            A megértést segítő képben ’láttam’ / Érzékeltem [az Anyagi-Testemmel berögzülve a személyes ’kocka’-térben’] (1) a TÉR ’hozzám közelebb lévő részének VÁLTOZÁSAIT’, (2) és a velem családi kapcsolódásban lévő társaim ’közelségét’.

            Említettem, hogy a [SPECIÁLIS (!)] ’kocka’-teret [mint jelen esetben az Anyagi-Testet legközelebbről ÓVÓ Személyes Speciális VÉDŐ-Teret] azon teremtők számára formálja részben vagy akár teljesen ’átlátszóvá’ a FÖLDANYA, akik AZT VÁLASZTOTTÁK, hogy ezt a VÁLTOZÁST ’megpróbálják a Tudatosságukat megtartva megtapasztalni’.

            Amikor ’láttam’ / Érzékeltem a ’kocka’-téren ’KÍVÜL’ lévő TÉR-Részek VISSZABONTÁSÁT’, a Változás ’hirtelen és nagy-erejű’ megnyilvánulása ’új’ megtapasztalás volt a számomra. Habár félelem / pánik nem formálódott meg bennem, ’kerestem belül magamban’ azt, hogy ’miben tudom megtartani magam’. Már említettem, hogy ez a SPECIÁLIS ’kocka’-tér általában teljesen ’üres’, és a bele-rögzített Élet / Élet-Alap [jelen esetben a meglévő Anyagi-Test is] ’elmozdíthatatlanul’ van belerögzítve.

            A Megértést segítő képben ezt úgy Érzékeltem, hogy habár a ház külső borítását egy mozdulattal leszakította az erős szél [Feltisztító Áramlás], ’én’ és a ’közelemben lévő családtagjaim’ ’mozdulatlanul maradtunk’ [mindannyian a saját ’kocka’-terünkben egymáshoz közel maradtunk ’elmozdíthatatlanul’]. Habár ’láttam’ / Érzékeltem ’KINT’ a TÉR nagyon gyors Visszabontását, ’én magam’ a ’kocka’-teremmel meg sem rezdültem. Biztonságban voltam / biztonságban voltunk, a ’kocka’-térben berögzített Anyagi-Testünket nem érintette meg olyan Változás, amelyet nem választottunk.

 

A ’kocka’-tér kapcsán fontos azt megérteni,

hogy a benne berögzített Élet [jelen esetben Anyagi-Testi Jelenlét] felé

az Életet-GONDOZÓ ÁLTALÁNOS és KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSSAL NEM képes közvetlenül megnyilvánulni,

ugyanakkor  LEHETSÉGES a ’kocka’-téren belül is

 SPECIÁLIS  Közelebb-Húzódása az Életet-GONDOZÓNAK,

és Fontos Okból Lehetséges SPECIÁLIS  GONDOSKODÁS (!) Megnyilvánítása is.

 

            Részleges az a megértésem, hogy

a FÖLDANYA a MAGJAI egy részével Felkészül(t) arra,

hogy a KISEBB Szakasz-Váltás során

[amikor a ’kocka’-térben berögzített Életnek még VAN (!) Anyagi-Teste]

a ’kocka’-térben [= SPECIÁLIS (!) Személyes VÉDŐ-Térben] berögzített teremtő felé

a FÖLDANYA és a MAGJAI

[vagy a SPECIÁLIS formában Jelenlévő Segítők (?)]

Közvetlen (!) Speciális Gondoskodásokat is megnyilváníthatnak.

 

            Akár abban a tartamban, ameddig az ÁT-VEZETÉSI-TÉR FELTISZTÍTÁSA megnyilvánul [és így amely tartamban a FÖLDANYA a ’kocka’-térben is berögzített Anyagi-Testi Jelenlétet valamilyen ezen célból MEGFORMÁLT / ELŐKÉSZÍTETT SPECIÁLIS TÉR-RÉSZBEN {a HÍDON (?)} rögzíti be], akár abban a tartamban, amikor az Anyagi-Testi Jelenlétet a KISEBB Szakasz-Váltás tartamára egy SPECIÁLIS GONDOSKODÁSI TÉR-RÉSZBEN {a VÉDŐ-és-VÉDETT ÉLET-TÉR-RÉSZBEN} rögzíti be, sok SPECIÁLIS Közvetlen GONDOSKODÁSSAL [ezek között sok KÖNNYÍTÉSSEL] nyilvánulhat meg a FÖLDANYA a Befogadásában lévő [és még Anyagi-Testben élő] teremtők felé. Érzékeltem korábban olyan Előkészületeket, amely a súlyosabban beteg / nagyon legyengült teremtők Anyagi-Testét ’gyógyítja’, a már folyamatban lévő Teljes-Rendezéseket folytatja, a „sérült” Közeli-Összekapcsolódások újjá-építését / megerősödését segíti stb.

 

[2023.10.15.: Mostanában eléggé ’munkásak’ az éjszakák, felébredve azonban csak kevés megtapasztalásra emlékszem.

            Tegnap hajnalról olyan képre / helyzetre emlékszem, ami  a HÍDON megnyilvánuló SPECIÁLIS GONDOSKODÁST érzékeltethette.

            A HÍD olyan volt, mint egy friss hóval borított átlagos méretű út. Az út mindkettő oldalán [mindkettő sávjában] leállított autók voltak, és az autók mellett egyhelyben-álló (helyhez-rögzített) alakok / emberek (életek) voltak, valószínűleg ’altatott’ állapotban (?). Utólagos megértésem az, hogy itt a HÍDON Leválasztja a FÖLDANYA az Anyagi-Testről és Személyes-Térről mindazt, amit nem vihetünk tovább. Amíg ez a Változás tart, valamilyen ’altatásban’ leszünk. Akkor ’eszmélünk fel’ (akkor válunk képessé megmozdulni) (ha valaki ezt választotta), amikor innen továbbléphetünk.

            Amikor ’feleszméltem’, azt vettem észre, hogy ahogyan továbbléptem onnan ahol addig álltam [valószínűleg a régi autóm mellől, a leválasztott Személyes-Tér-részem mellől], ahol addig a talpaim berögzítve voltak, a hóban halvány vörös nyomok maradtak. Amikor képessé váltam arra, hogy megmozduljak, elindultam a HÍDON ’előre’. Egy helyzetben ’képes voltam repülni’ {ez valószínűleg egy (a MAGOK számára) lehetséges Speciális TÉR-Használatot jelezhetett > ekkor egy HÍDON lévő zavarodottá vált (?) teremtőt kellett egy számára biztonságot / erősebb védelmet jelentő helyzethez odavezetni}.

          Később a HÍDRÓL levezető út-részen újra közel kerültem a családtagjaimhoz, és innen már együtt haladtunk tovább.

            Valószínűnek tartom, hogy egy ’modellezés’ (= Speciális Kipróbálás) lehetett az általam érzékelt helyzet, amely egyes ’egyedi érzékenységeket’ Ellenőrzött. Amikor közeledtem egy (addig az autója mellett álló) alak felé, „támadóan” (> lényege-és-célja szerint inkább védekezően) közeledett volna felém. „Egy kést a kezében tartva” „próbált utánam jönni” (a zavartsága nem szűnt meg akkor sem, amikor már távolodtam tőle), ezért ’olyan irányban haladtam’, ahol egy segítő ’kivette a kezéből a kést’ (és valószínűleg valamilyen megérthető formában elmagyarázta neki, hogy itt biztonságban van). ). Azt is lehetségesnek tartom hogy ha a zavarodottság miatt nem képes a teremtő Befogadni a VÉDŐ-és-VÉDETT ÉLET-TÉR-RÉSZBEN való berögzítéshez szükséges ’Alapokat’, akkor a (1187.r.) 326. pont (2) alpontban említett HÍDON belül megformált ’Kivezető-Járáshoz’ (az ottani TELJES-ELLENŐRZÉSHEZ) vezeti őt a FÖLDANYA (elérhető ITT).

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1696501875.png

        Utólagos megértésem az, hogy néhány pontosan meghatározott EL-Változási mintát magukban hordozó teremtőben (1) a Közeledés bizonyos formái és/vagy (2) a Közelség egy bizonyos mértéke „akaratlan / reflex-szerű védekezést indít el”, amely valójában ezekben a teremtőkben egy „ön-bezárás”, vagyis akaratlanul további Tér-Vesztést formál(ná)nak meg ezáltal. Valószínűnek tartom, hogy az ilyen [most egy Speciális Kipróbálás során is] Ellenőrzött EL-Változást magukban hordozókban a HÍD-Szakaszban valamilyen pontosan Meghatározott IRGALMI-Alapú további Védelmet rögzít be a FÖLDANYA (már a HÍDRA-berögzülést megelőzően) (?).]

 

20200908 [1095.r.] 305. pont (3) [a ’cipő’, mint SPECIÁLIS (belső / külső) Megtámasztás] - elérhető ITT

 

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!