omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (62) 1208-1227
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (62) 1208-1227 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1221.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1221.r.)


Az írás 1220. része elérhető ITT

 

ILLESZKEDÉS megformálása

20200908 [610.r.] 192. pont (4) [Első-Lépés (ÚJ) szabálya a YOSÁGON belül (mert a Birodalom ÉLET-TERE sérülékenyebb); az Első-SÚLYOS-Sérülés során a NEM-TELJES-ILLESZEDÉS nyilvánult meg] – elérhető ITT

20200908 [611.r.] 192. pont (4) [az Illeszkedéseket többszörösen Ellenőrzik a YOSÁGON belül a MEGÚJULÁSI szakaszokban (zsilipek)] – elérhető ITT

20200908 [631.r.] 195. pont elérhető ITT

20200908 [646.r.] 197. pont (6) elérhető ITT

20200908 [745.r.] 212. pont (7) [ILLESZKEDÉSI-NEHÉSZÉG] – elérhető ITT

20200908 [826.r.] 235. pont (6) [Illeszkedési-Nehézség a női és férfi formában élők között az orosz mintájú érinthetetlenségi burokból eredően] – elérhető ITT

20200908 [831.r.] 236. pont (2) [Illeszkedéseket egyszerűbbé tevő új belső-tér] – elérhető ITT

20200908 [905-907.r.] 256. pont [csak akkor nyilvánuljunk meg a Gondoskodásban, ha nincs bennünk bizonytalanság (vagyis teljes / pontos az illeszkedés)] – elérhető ITT

20200908 [1050.r.] 295. pont (4) [tanuljuk az Illesztések megformálását] – elérhető ITT

 

ILLESZKEDÉSI-Nehézség

20200908 [745-746.r.] 212. pont (7) [Megértési nehézség (jelzi)] – elérhető ITT

20200908 [807.r.] 232. pont (2) [ÚJ ELV az Élet-Alap / Élet-Alap-Rész Megváltoztatásáról (ha Illeszkedési-Nehézség-Jelez)] – elérhető ITT

20200908 [803-811.r.] 232. pont (1)-(2) [NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRBEN a SPECIÁLIS Részleges ÚjraTeremtés ELŐKÉSZÍTÉSE (a YOSÁGBÓL eredő és a FÖLDANYÁVAL együtt „kiszakadt” teremtőket érintően); YOSÁGBÓL eredő eredendően a FÖLDANYA Közösségéhez tartozó teremtőkben megkezdődött az (Ön)Lényegbe berögzített azon Élet-Alap-Rész ELLENŐRZÉSE / JELENHEZ-IGAZÍTÁSA, amely a FÖLDANYA Közösségébe való Befogadás alapja; (sötétes szobában zárt nagyobb szekrény; összetoldozott ágy szétválasztása, mert Illeszkedési-Nehézség Jelzett az Élet-Alapban)] – elérhető ITT

20200908 [831.r.] 236. pont (2) [ha nem érti valaki a megnyilvánulás lényegét-célját-értelmét] – elérhető ITT

20200908 [895.r.] 254. pont (8) [segítség a választott nemi jellegbe való visszailleszkedéshez (és a Közeli-Összekapcsolódások megerősítéséhez), az illeszkedési nehézségek megszüntetéséhez] – elérhető ITT

20200908 [918.r.] 260. pont (1) [Késszé formálta az Illeszkedési-Nehézség és a szükségtelen akadályozások megszüntetésére irányuló GONDOSKODÁSÁT a FÖLDANYA] – elérhető ITT

20200908 [920.r.] 260. pont (2) [Megértést segítő kép: a házba befelé figyelnek kívülről (szükségtelen akadályozás / Illeszkedési nehézség megszüntetését követően a belső-tér visszaillesztése megkezdődik az Anyagi-Test áramlásába)] – elérhető ITT

20200908 [929.r.] 263. pont (1) [a „torzó” visszaépíti önnön-teljességét; az ÖN-Azonosság Felerősítése megmutatja az Illeszkedési nehézségeket is] – elérhető ITT

20200908 [936.r.] 266. pont [az EGYMÁSNAK-FESZÜLÉS OK-FORRÁSÁBÓL eredő EL-Változások megszüntetését célzó Rend-Tétel befogadását követően] – elérhető ITT

20200908 [967-968.r.] 270. pont (3) [Illeszkedési-Nehézség ELSŐ megformálódása a LÉTEZÉSBEN (az ifjú anyában és legkisebb gyermekében)] – elérhető ITT

20200908 [992-993.r.] 277. pont [ha az Illeszkedési-Nehézség Oka nem a FÖLD Közösségében, hanem az Eredő-Birodalomban / (Ön)Lényegben van] – elérhető ITT

20200908 [1040-1042.r.] 292. pont [„hátramozdító” „akadályozásban” Jeleztek (Illeszkedési-Nehézséget) a VILÁGI Jelenlét során ERŐS Szándékkal megformált Biztonsági Tartalék-Kötések (ezek visszabontása megkezdődött)] – elérhető ITT

20200908 [1050.r.] 295. pont (4) [méltatlanság] – elérhető ITT

20200908 [1079.r.] 302. pont (1) [megakadt helyzetek legenyhébb formája] – elérhető ITT

 

 

2023.11.06.

 

            Többször említettem már azt a helyzetet,

amikor valamilyen régebben Megformált ’ERŐSEBB kötés’

[Szándék, Összecsendülés (fogadalom, eskü, tudatos Ön-Bekorlátozás, áldozat-felvállalás stb)]

megszüntetése SZÜKSÉGES ahhoz,

hogy egy teremtő

(1)

ténylegesen nekikezdhessen a Sors-Rendezéséhez

és/vagy (2)

maradéktalanul be tudjon illeszkedni

az általa Választott Új Irány(ok)ba / Közeledési-helyzetekbe / Közeli-Összekapcsolódásokba.

 

Ha egy teremtő korábban Tudatosan (!) [vagy akár „akaratlanul”]

önmaga [= a Saját Szándékával] ’zárta le’ (ideiglenesen) egy-egy belső-terét vagy a Személyes-Tere egy részét [ezekhez tartozó Áramlásokat],

a Fő Szabály szerint

 neki magának Tudatosan kell Kérnie (!)

az ilyen korábbi Ön-Bekorlátozása [Életet-GONDOZÓ általi] megszüntetését / visszabontását.

 

20200908 [466-467.r.] 164. pont [miért nem megy egyedül még az egyszerű fogadalmak / Ön-Bekorlátozások kioldása sem (miért váltak ezek is „csapdává”); Kipróbáló jelleggel néhány MAG befogadta a „csapdák” megszüntetéséhez tartozó Rend-Tételt; első tapasztalatok] – elérhető ITT

20200908 [609.r.] 192. pont (3) [az ÖN-Bekorlátozás megszüntetése a teremtő SAJÁT SZABADSÁGA] – elérhető ITT

20200908 [729-730-731.r.] 211. pont (6) [TÉR-RENDEZÉS elindítása előtt SZÜKSÉGES lehet EGYEZTETNI egyes ÖN-Bekorlátozások megszüntetése érdekében] – elérhető ITT

20200908 [851.r.] 240. pont [ÖN-Bekorlátozás megszüntetése; SPECIÁLIS EGYEZTETÉSEKET kezdett a FÖLDANYA, az érintettek (Ön)Lényegének Szándéka is elég (lehet) az ÖN-Bekorlátozás megszüntetéséhez] – elérhető ITT

20200908 [857.r.] 242. pont (3) [ÚJ SZABÁLYOZÁS: az Életet-GONDOZÓ FELELŐSSÉGE a MEGÚJULÁS folyamatában megformált ÖN-Bezárás Teljes-Rendezése] – elérhető ITT

20200908 [875.r.] 249. pont [vannak olyan részei az Élet-Alap Teljes-Rendezésének, amelyhez a teremtőnek magának is szükséges Szándékot Adnia (Ön-Bekorlátozás feloldása stb)] – elérhető ITT

20200908 [907-908.r.] 256. pont [MÁR-SZÜKSÉGTELEN Védelmi-Terek Visszabontása megkezdődött (AKKOR szükséges ehhez a teremtő Egyetértése…)] – elérhető ITT

20200908 [1112.r.] 309. pont (4) [ÚJ EGYSÉGEK MEGFORMÁLÁSA (ez egy ÚJ SPECIÁLIS GONDOSKODÁS, jelentősen könnyebbé teszi a „megakadt” megtapasztalások Rendezését / Folytathatóvá-Megformálását)] – elérhető ITT

20200908 [918-919.r.] 260. pont (1) – [mit Értékelhet ÖN-Bekorlátozásnak a FÖLDANYA (a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AJÁNLÁSÁRA alapulóan); ezek Teljes-Rendezéséhez KÖNNYÍTÉSEKET kérhetnek az Életet-GONDOZÓK] – elérhető ITT

20200908 [851.r.] 240. pont [ha olyan szakasz kezdődik a Rend-Tételben, amelyhez a teremtőnek magának is SZÜKSÉGES SZÁNDÉKOT ADNIA (például Ön-Bekorlátozás megszüntetéséhez), erre az Életet-GONDOZÓ ráirányítja a figyelmet (belső útmutatásokkal, helyzetek megformálásával)] – elérhető ITT

 

            Említettem azt is, hogy ma már [= a YOSÁG Birodalmába beilleszkedő / beilleszkedett FÖLD Közösségében (!)] ILLESZKEDÉSI-NEHÉZSÉGET [SZÜKSÉGTELEN AKADÁLYOZÁST] „mutatnak” a VILÁG Birodalmába (!) berögzítő korábbi Választások / ERŐS-Szándékok, vagy például a VILÁG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE által (a Személyes-Térben, Anyagi-Testben) korábban ’Adott’ / Berögzített Védelmi-Terek és más Megformáltságok.

 

Ezek [a VILÁG által korábban Berögzített,

és MA MÁR SZÜKSÉGTELEN (így szükségtelenül akadályozó)] Megformáltságok

SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK során kerülnek leválasztásra / visszabontásra az érintett teremtők Anyagi-Testéből / Személyes-Teréből.

 

A FÖLDANYA Készíti elő ezeket a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOKAT.

Ennek során az érintett teremtőktől [ha szükséges] ’SZÁNDÉKOT KÉR’ a Változtatáshoz,

valamint a FÖLDANYA Rögzíti be az érintett teremtő Anyagi-Testében / Személyes-Terében

azokat az ERŐSEBBEN Védő [Ön-Azonossá Megformált (!)] Személyes Védő-Tereket,

amelyek lehetővé teszik a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRBEN

[vagy ezzel ’egyenértékű’ SPECIÁLIS TÉRBEN]

a teremtő Berögzítését a VILÁG nagy-TEREMTŐJÉNEK Szükséges (!) Közelebb-Húzódása tartamában.

 

        A NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRREL egyenértékű SPECIÁLIS TÉR például a FÖLD Közösségének LEGBELSŐ TÉR-RÉSZÉBEN TARTÓS Alappal berögzített SPECIÁLIS TÉR, vagy a FORRÁS-TÉR / OLTALOM-TÉR [ha Fontos Okból valamilyen SPECIÁLIS GONDOSKODÁS Megnyilvánítása Céljával ezekbe ’BEEMELI’ a FÖLDANYA és az Eredő-nagy-TEREMTŐ (együtt) a teremtőt].

        Az IRGALOM Birodalmának nagy-TEREMTŐJE is jogosult ma már olyan GONDOSKODÁSI-TÉR / GONDOSKODÁSI-TÉR-RÉSZ MEGFORMÁLÁSÁRA, amelyben Megnyilvánulhatnak Előkészített / pontosan meghatározott SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK is.

 

20200908 [700.r.] 208. pont (2) [egy TARTÓS SPECIÁLIS TÉR / TÉR-ALAP került megformálásra az ÉLET-TÉR ’Legbelső’ TÉR-RÉSZÉBEN] – elérhető ITT

20200908 [701.r.] 208. pont (2) [az alapja egy teljesen Új Tér-Forma] – elérhető ITT

 

         A [1040-1042.r.] 292. pontban (elérhető ITT) írtam arról, hogy elsősorban a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben olyan „hátramozdító” „akadályozások” Jeleztek (egyre erőteljesebben Illeszkedési-Nehézséget Jeleztek), amelyek okaként a VILÁGI Jelenlét során ERŐS Szándékkal megformált Biztonsági Tartalék-Kötések kerültek beazonosításra (ezek visszabontása megkezdődött).

         YOSÁGBÓL eredő teremtők kapcsán is Jelzett mostanában egy ’Biztonsági Tartalék-Kötés’ kapcsán a SZÜKSÉGTELENSÉG. Ez a ’Biztonsági-Tartalék-Kötés’ az volt, hogy a YOSÁG Birodalmán belül korábban egy másik közösségben élt teremtő azon másik Közösségben Berögzített Élet-Alapja (= Befogadottsága azon másik Közösségben) nem került Lezárásra [azon Célból, hogy ha a FÖLDANYA Közösségének ÉLET-TERE újra „kiszakadt” volna a KÖZÉPPONTJÁBÓL, akkor ezen teremtők addigi Tapasztalatai ne váljanak semmivé].

YOSÁGBÓL eredő, korábban a YOSÁG másik Közösségében élt teremtőknél a másik Közösségben való (1) Jelenlétük és (2) az ott Felvállalt Szolgálatuk SPECIÁLIS EGYEZTETÉSEKET követően LEZÁRÁSRA kerül:

20200908 [1157.r.] 318. pont (2)elérhető ITT

20200908 [1185.r.] 326. pont (1) [befejeződött a Lezárások legnagyobb odafigyelést igénylő része; MAGOK Kísérték az érintett YOSÁGBÓL eredő teremtőket; valamilyen szakrális alapú segítséget kaptak korábban a Szolgálatukra felkészüléshez] – elérhető ITT

 

 

            Jelzett ’ma’ egy SZOLGÁLAT Birodalmából eredő MAG-Társamban az, hogy a korábbi esküket / fogadalmakat ’vonja vissza’.

         Mivel ilyen irányokban korábban már többször kinyilvánította a Szándékát, mindketten úgy értelmeztük ezt a Figyelem-Felhívást, hogy ennek valamilyen ’kiterjedtebb’ értelme is lehet.

            SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők kapcsán a 2023-as év elején írtam arról, hogy bennük nem sokkal ezelőttig a Tapasztalatok ’egyedi’ módon rögzültek be [(1) az (Ön)Lényegi-Testükben és (2) az Anyagi-Testükben].

 

SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben eddig a saját Tapasztalataik mellett berögzülhetett olyan tudás (másban megformálódott tapasztalat), amely szükséges volt vagy szükséges lehetett a Felvállalt Szolgálat beteljesítéséhez:

20200908 [556-557.r.] 184. pont (2) [Kipróbáló GONDOSKODÁS (a Tapasztalat-Berögzítés módjának Jelenhez-Igazítása)] – elérhető ITT

20200908 [953-954.r.] 269. pont (5) [mindenkiben befejeződött a Belső ÁtRendezés] – elérhető ITT

20200908 [1026-1027.r.] 286. pont [befejeződött a belső-terek SZÜKSÉGES feltisztítása; Visszabontásra került a NAGY-GONDOSKODÁSI-TÉRRŐL az ehhez szükséges SPECIÁLIS TÉR-RÉSZ] – elérhető ITT

20200908 [1028.r.] 287. pont [Fokozott Odafigyelést igényelt] – elérhető ITT

 

            Ezekben a korábbi írás-részekben írtam arról, hogy nagyon gyakran a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők a Különleges élet-építés tényleges megnyitásakor (!) valamilyen ERŐSEBB Szándékkal fogadalmat / esküt tettek, valamilyen szertartásos tevékenységet végeztek AZON CÉLLAL, hogy a csak rájuk jellemző Tapasztalat-Berögzítési mód ’megnyíljon’ az Anyagi-Testükben.

 

            „…Ma már a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtőkben az eddigi Tapasztalat-Berögzítési mód azért „Szükségtelen”, mert minden Birodalomban, minden Közösségben, sőt, a LÉTEZÉS BELSŐBB-TEREIBEN is megformálásra kerültek olyan  KÖZÖSSÉ-TETT TÉR-Részek, amelyekben a Fontosabb TAPASZTALATOK / ÉRTÉKELÉSEK GYŰJTEMÉNYEKBEN kerülnek berögzítésre.

       Ezekhez a GYŰJTEMÉNYEKHEZ a Különleges Belső-Terekből [a Különleges vagy Speciális Áramlások használatával] közvetlen Hozzáférése nyílhat azoknak a teremtőknek, akiknek egy-egy ÉRTÉKELÉS / TAPASZTALAT Megismerésére / Megértésére szüksége van a Különleges Gondoskodása teljesítéséhez.

       Emiatt ma már a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő egyedi teremtők Megformált-Testeibe is közvetlenül csak a saját tapasztalataik rögzülhetnek be.

       A FÖLD Közösségében élő Különleges / Speciális Élet-Építést megnyitott teremtők megformálhatnak egy olyan Belső-Áramlást, amelyben az ÉRZÉKELÉS és MEGÉRTÉS teljesen új formái is megtapasztalhatóvá válnak a számukra. Ezen belső-áramlás használatával a teremtők képessé válnak közvetlenül ÉRZÉKELNI és MEGÉRTENI azt, ami már a Saját (Ön)Lényegükben és az Életüket GONDOZÓKBAN tényleges Megtapasztalássá és Megértéssé formálódott meg.

       Az [Életet-GONDOZÓKKAL] ’Együttes-ÉRZÉKELÉS’ több olyan útja is megnyitható a FÖLD Közösségében a Különleges / Speciális Élet-Építést megkezdett teremtőkben, amelyben [a FÖLDANYA által megformált helyzetben (!)] ’Saját Tapasztalatként’ rögzülhet be bennük olyan megtapasztalás, amely közvetlenül más teremtőben formálódott meg [eddig az ÁtVilágító helyzetek voltak ilyenek, ma már egyes Kipróbálások során is lehetséges az ilyen megtapasztalás, akár a ’modellező / szimulációs Kipróbálásokban is].

          A Megértést segítő képek megformálásával a FÖLDANYA ugyancsak más teremtők Tapasztalatai alapján felépült Tudást tesz [Fontos Okból] Megérthetővé [(909.r.) 256. pontelérhető ITT].

 

        (…) Sajátosan egyedi jelleg a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben az, hogy régebben bizonyos fogadalmak / eskük [’szertartásos tevékenység’] megformálása is ’segítette’ azt (utat nyitott ahhoz), hogy a belső-tereikbe a Tapasztalataikat ezen a csak rájuk jellemző módon képesek legyenek berögzíteni [vagyis olyan ’Tudás’ is berögzülhessen a Megformált-Testükbe, amely nem közvetlenül a saját Tapasztalatukon alapul, de amely Tapasztalat szükséges (vagy szükséges lehet) a Felvállalt Szolgálatuk beteljesítéséhez].

       A SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkre jellemző, hogy a Tapasztalatok / Tudás ilyen egyedi módon való berögzítése érdekében gyakran akár nagyon erősen kötő / rögzítő (berögzített) fogadalmakat és esküket is tehettek. Az ilyen nagyon erősen berögzülő eskük / fogadalmak ezen teremtőkben máig akadályai lehetnek annak, hogy TARTÓS jelleggel családi összekapcsolódást vagy párkapcsolatot [Általános alapú Szeretet-Kapcsolódást] tarthassanak fenn [(441.r.) 155. pontelérhető ITT].

Fontos:

az ilyen erősen kötő fogadalmaik

(1)

nem csak a párkapcsolat megformálását akadályozhatják bennük mind a mai napig,

(2)

hanem azt is, hogy TARTÓSABBAN (!) képesek legyenek családi jellegű (szeretet-)összekapcsolódást megélni.

 

[2023.11.06.:  A szegénységi (vagy egyéb szerzetesi / papi / nővéri / testvériségi) fogadalmak

sokakban máig jelentős akadályai annak,

hogy az Élet Megóvásához és Irányban-Tartásához szükséges (!) ’javakhoz

közvetlenül (= ’saját jogon’)

hozzáférjenek’ és azokat ’birtokolhassák’ / ’jól-használják’.

            Részleges az a megértésem, hogy  sok (jelenleg is „zajló”) „háborúnak” „alapjai” az ezekből eredő „hiány-jelenségek” és fájdalmak. A FÖLD Közösségében ez (is) alapja annak, hogy a „hatalom-éhesek” „képesek rátelepedni” „mások életére” (a másokhoz tartozó Személyes-Terekre), és hogy „elvehessék” a más életéhez tartozó ’javakat’.]

 

 

Teljesen Visszaigazodva (!) a YOSÁG ALAP-ÁRAMLÁSÁBA

az ÁLTALÁNOS alapú (és közvetlen szeretet-áramoltatásként megnyilvánuló)  Közeli-Összekapcsolódást AKADÁLYOZÓ jellegek

közvetlenül (!) Élettel-Összeegyeztethetetlenként jeleznek.

 

Ennek az az oka,

hogy a YOSÁGON belül (!)

a MEGBECSÜLÉSEN / TISZTELETEN alapuló SZERETET [= ELFOGADÁS] az alapja minden TUDATOSODÁSNAK [teljesebb Megismerésnek / Megértésnek]

és minden GONDOSKODÁSNAK

[20200908 (171.r.) 69. pontelérhető ITT].

 

Ezért  nagyon fontos minden olyan AKADÁLYOZÓ (> kényszer) mielőbbi megszüntetése

(1) mind a Közös ÉLET-TÉRBEN,

(2) mind az egyedi teremtőkben,

amely a Közeli-Összekapcsolódásokat / a (szabad) szeretet-áramoltatást érinti.

 

Kipróbáló jelleggel [részben még az ALAP-HARMONIA Bepontosítása érdekében]

a FÖLDANYA

a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő [és immár az IRGALOM Birodalmából eredő] MAGJAIVAL

elkezdte a megformált régi Anyagi-Testből kioldani / teljesen visszabontani / Teljesen-Rendezni

a Tapasztalat-Berögzítés csak rájuk jellemző módját lehetővé tevő korábbi ÖN-Bekorlátozásaikat (fogadalmakat stb).

 

            Az eddigi megértésem szerint

a MAGOK az OLTALOM-TÉR által Megerősített SPECIÁLIS VÉDETTSÉGBEN

TELJES-ELLENŐRZÉSBE nyílnak bele.

 

Ezen [még Előkészítő jellegű] ELLENŐRZÉS során

a FÖLDANYA Együtt a YO-val és ezen teremtők Eredő-nagy-TEREMTŐJÉVEL (SZOLGÁLAT / IRGALOM)

ELLENŐRZIK a teremtők Teljes (!) Megformált-Valójában azt,

hogy a korábban ezen teremtők erősebb Szándékaival berögzített ÖN-Bekorlátozások

(és/vagy a felvállalt Szolgálatuk teljesítése érdekében tett egyéb Szándékaik, Összecsendüléseik)

SZÜKSÉGESEK-E ma még

[ezek összeegyeztethetőek-e a teremtőnek az Új Teremtő-Szakasz Elindításához kapcsolódóan már megformált Meghatározóival / Választásaival / Összecsendüléseivel].

 

Ha SZÜKSÉGTELENSÉGET állapít meg a TELJES-ELLENŐRZÉS,

akkor a már szükségtelennek megjelölt korábbi Szándék / Megtapasztalás Teljes-Lezárását [vagy a szükséges Jelenhez-Igazítását, esetleg más SZÜKSÉGES VÁLTOZTATÁST stb],

és az ehhez kapcsolódó Tér-Visszabontásokat / Tér-Rendezést

 KÉRNIE szükséges ezen teremtőknek

[ha erre képes, akkor az Anyagi-Testben élő élet-részével is,

ha erre nem képes, akkor elég az (Ön)Lényegben élő élet-része Kérése

(ezt KÖNNYÍTÉS teszi lehetővé)].

 

A teremtő KÉRÉSE nélkül [Szándéka nélkül] nem lehetséges a korábban a saját Szándékával meghatározott IRÁNYON VÁLTOZTATNI.

[A teremtők Szándékát (mint a Változtatás Irány-Meghatározóját)

az Életet GONDOZÓK nem ’pótolhatják’ még a SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK során sem:

(224-228) 86. pontelérhető ITT.]

 

          Ha korábban több teremtő valamilyen ’szándék-egyesítéssel’ például közösen (vagy egymásra is figyelemmel / egymásra-tekintettel) tett esküt / fogadalmat [rögzített be valamilyen erősebb ’különleges’ Szándékot a saját Megformált-Testébe], a korábbi társak ’kapcsolódó’ Szándékát a felvállalás Teljes Lezáráshoz [vagy a most szükséges VÁLTOZTATÁSHOZ] SPECIÁLIS GONDOSKODÁSKÉNT  PÓTOLHATJA a FÖLDANYA-és-a-YO-és-az-Eredő-nagy-TEREMTŐ.

 

Több teremtő által EGYÜTT megformált Szándék esetén a Tapasztalat Lezárásához szükséges Szándékok SPECIÁLIS ’pótlása’:

20200908 [416.r.] 147. pont [más teremtő Szándékának Pótlása NAGY-GONDOSKODÁS során] – elérhető ITT

20200908 [464.r.] 162. pontelérhető ITT

 

 

 
A mai napra:

„Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669769_26.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!