omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (64) 1248-1267
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (64) 1248-1267 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1252.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1252.r.)


Az írás 1251. része elérhető ITT

 

339.

2023.11.30.

 

1.

            A „tévedés” jellegű EL-Változások Rendezéséről néhány gondolatot leírtam a [1240-1241.r.] 336. pont (4) alpontban (elérhető ITT). Említettem, hogy

 

„…Nagyon „sokszínű

és [> az ÉLET-TÉR EL-Változott jellegéből eredően] nagyon kiterjedt

a „tévedés” mint nehézség / EL-Változás,

erre figyelemmel  a RENDEZÉS lehetőségei is

nagyon különbözőek lehetnek.

 

(…) Csak részleges megértéseim vannak például arról,

hogy az Anyagi-Test belső-tereiben berögzült „tévedéseket”

[FELJEGYZÉS készítése mellett]

vagy Visszabontja a FÖLDANYA a belső-térből [KÖNNYÍTÉSSEL ’kitakarítja’ a belső-teret a FÖLDANYA],

ha pedig ez nem lehetséges,

akár le is zárhatja a „Helyrehozhatatlanul” EL-Változott belső-teret a FÖLDANYA

és azt maradéktalanul Visszabontja…”

 

            Említettem, hogy

ameddig a tévedés belül marad az Anyagi-Testen

[és nem társul hozzá valamilyen „belső méreg”],

a leggyakrabban Megértési-Nehézségnek [Illeszkedési nehézségnek] tekinthető,

amely akár KISEBB VÁLTOZTATÁSSAL [a szükséges Megértés Felépítésével] megszüntethető.

 

Ha azonban valamilyen „belső-méreg” is „társult” a tévedéshez,

vagy akár az már „kiáradt az Anyagi-Testből”,

az így „megformált” „Tér-Vesztés” már csak (!)  SPECIÁLIS GONDOSKODÁSSAL Rendezhető.

 

            Ma ’hajnalban’ egy rövid képet érzékeltem. Utólagos megértésem az, hogy talán [a FÖLDANYA Közösségében Megformálódott] „tévedés”-jelleg [egyik (?) – talán éppen most Rendezésben lévő (?)] OK-Forrására (?) mutatott rá a kép.

            A kezdő-kép nagyon hasonló volt egy MAG-Társam által korábban érzékelt képhez [(1171.r.) 320. pont (1)elérhető ITT]:

            „…Egy [régebbi építésű, szépen rendben-tartott, többszintes] ’szállodában’ érzékelte a jelenlétét, ahol sok más teremtővel együtt valamilyen ’tanfolyamon’ vagy ’továbbképzésen’ vett részt.

            Amikor végetért a tanfolyam, mindenki összecsomagolt és elment. A MAG-Társam nem kezdett el összecsomagolni, nyugodt volt és ’derűs’, és tudta azt, hogy számára hamarosan kezdődik egy másik tanfolyam (folytatja a tanfolyamot). Csupán abban volt bizonytalan, hogy az addigi szobájában marad-e, vagy majd át kell jelentkezni egy másik szobába…”

 

            A ma hajnalban érzékelt kép első részében egy ’nagyobb’ (?) teremben gyűltünk össze többen. Néhány sorban székek voltak itt letéve, azokra ültünk le.

          Utólagos megértésem szerint ’tanultunk’ itt valamit, és/vagy a társaink elé tárhattuk azt, hogy milyen nehézségeket tapasztaltunk meg [és milyen Megértések épültek fel bennünk: milyen újabban (vagy akár már régebben) megformálódott nehézségek vannak, ezeknek milyen okait értettük meg, miért fontos mielőbb valamilyen Rendezési Utat megformálni (kérni) ezekhez…].

            Felismertem a ’tanfolyam’ [Egyeztetés] egyik Témájaként az „Elengedési-nehézségek” „fokozódását”, vagyis

(1)  nem csak az Elengedési-nehézség egyre gyakoribbá válását, egyre többeket érintő jellegét,

(2) hanem azt is, hogy „egyre mélyül”, egyre inkább SÚLYOSABB (vagy akár HELYREHOZHATATLAN), ténylegesen Tér-Vesztést okozó  EL-Változássá formálódik, 

(3) sőt, egyre gyakrabban „rejtetté / rejtőzködővé” válik, ami miatt egyre nehezebb a Felismerése / beazonosítása].

20200908 [856.r.] 242. pont (1) [hogyan lehet fájdalommentes a Lezárás és Elengedés (így valójában a Megújulás / Változtatás / Változás) folyamata; (kép: lépés); sokaknak van olyan Tapasztalata, hogy amit megtervezett és elindított, az „váratlanul megszakadt, befejezhetetlenné vált”, vagyis nem tudta a szokásos módon lezárni a megnyitott utat; >>> egyre több „lezáratlanság”, „befejezetlenség, befejezhetetlenség” formálódott meg; >>> ezek megszüntetése csak a RENDEZÉS útján lehetséges (ha tér-vesztés is megformálódott, akkor SPECIÁLIS GONDOSKODÁSSAL)] – elérhető ITT

 

            Érdekessége / furcsasága volt a ’tanfolyamnak’ az, hogy a jelenlévők mindegyikéhez tartozott egy ’szék’. A tanfolyam során ’leülhettünk’ a máshoz tartozó ’székekre’ is, és ’ott / abban’ [valamilyen közvetlen formában] az azon ’székhez’ tartozó társunk Tapasztalatait teljesebben (akár részleteiben is) megismerhettük (?) [valamelyest ahhoz hasonlóan, mint amit ma már az Állapot-kép tesz lehetővé. Említettem, hogy a FÖLDANYA által Állapot-képben rögzített Tapasztalat nagyon jól használható például az Egyeztetések során:

20200908 [742-743.r.] 212. pont (5)elérhető ITT

20200908 [744-745.r.] 212. pont (7)elérhető ITT].

 

            Amikor ez a[z első] ’tanfolyam’ [vagy Egyeztetés] véget ért, a legtöbben elmentek, csupán néhányan maradtunk ebben a ’teremben’. Nem sokkal később újabb társak érkeztek, és a székek ismét megteltek.

            Ez a rész egy ’színházi előadáshoz’ ’berendezett tér érzetét keltette: mi, akik egy kicsit lentebb ültünk a székeken, mi voltunk a ’nézők’, és egy (újszerű) kis ’távolság’ ’beillesztésével’ ’előttünk volt a színpad’, amin egy színi-előadás kezdődött.

            Csak kevéssé emlékszem magára az ’előadásra’… mintha lett volna benne valamilyen ’esküvői jelenet’ [mintha az ’előadásnak’ (mint egyfajta lehetséges tanítási formának) ezt a részét ’többször és több irányból is megnéztem volna’]. Valószínűnek tartom, hogy meglévő Harmoniákat vagy nehézségeket ’mutatott fel’ (formált Megérthetővé) az ’előadás’, és esetleg megoldási javaslatokat ajánlhatott’ néhány nehézséghez kapcsolódóan.

            Az ’előadás’ közben a ’színpadról’ egy ’kellék / darab’ [„észrevétlenül” (?)] leesett a színpad előtti részre, viszonylag közel az én székemhez. [Utólagos megértésem szerint ez (a Változás / EL-Változás) ennek a ’tanítási útnak’ egy veszélyére (leginkább egy Jelző Illeszkedési-Nehézségre) irányította rá a figyelmet.]

            A vékony ’hártya’ vagy ’vékony furcsa papírhoz’ hasonló kis ’tárgy’ „lent a földön” [közel az én székemhez] egy furcsa „rezgésbe” kezdett, és egyre erősebb „zavaró hangot (rezgést) produkált”.

            Azért, hogy ez a „furcsa zaj” („új nehézség”) ne zavarja az ’előadást’ [és a nézőket], a két kezemmel (néhány ujjammal) ’lerögzítettem a talajra’. Nem szűnt meg teljesen a „zavaró hang / rezgés”, de jelentősen lecsökkent.

            Nem sokkal ezt követően az egyik ’színész’ [vagy rendező (?)] „megszakította” az előadást, felém fordult a színpadról, és arra szólított fel, hogy mivel „a társaimmal beszélgettem” (az előadás alatt), „hagyjam el a helyiséget”.

            Ekkor még az eredeti ’távolság’ volt közöttünk: én lent a nézőtéren ültem a széken, ő pedig fent volt a színpadon.

           Utólagos megértésem az, hogy ez a  ’távolság’ „a Szükségesnél NAGYOBB volt”, részben ezt Jelezte a „közöttünk lévő térre leesett” „darab” [és a kép későbbi részében az, hogy nem tudtunk egymáshoz kellően közel kerülni”, „nem tudtuk megszüntetni a nehézséget / tévedést”].

 

ASzükségesnél NAGYOBB

(= a Szükségesség mértékéhez NEM igazodó) Távolság-Tartás

(1)

egyfelől annak a veszélyét hordozza,

hogy az ’információ / üzenet’ nem jut el [vagy nem a teljes formájában jut el] az érintettekhez,

(2)

másfelől pedig olyanokhoz is eljuthat, akiket az nem érint.

 

            Mondtam az engem „távozásra felszólítónak”, hogy nem beszélgettem a mellettem ülőkkel [akiket egyébként nem is ismertem közelebbről], csupán a „zavaró hangot / rezgést kiadó” „valamit” próbáltam ’lefogni’. Megmutattam neki a „lefogott tárgyat”, és azt a ’kézmozdulatot’ is, amellyel ’lefogtam’. „Nem hitte el [nem értette (?)] amit mondtam”.

        Nem sokkal később lejött a színpadról [közénk nézők közé], de ott is valamilyen „fensőbbség-érzetet mutatva” viselkedett [~ nem volt Elfogadó, „itt (már közöttünk is) tartotta a nagyobb távolságtartást”].

        HATÁROZOTTAN [ERŐTELJESEBBEN] MONDTAM és MUTATTAM az ’igazam’, de úgy láttam, hogy [az  általam használható figyelem-felhívásokkalnem értem célt nála.

              Utólagos megértésem szerint ez ugyancsak valamilyen „furcsa” [még nem szabályozott (?)] „távolság” „megformálódásának veszélyét” mutatta: egy olyan új veszélyre hívta fel a figyelmet, amely „jelentősebben is akadályozhatja”, sőt, akár lehetetlenné is teheti az egyszerűbb Megértési-nehézségek (akár tévedés, egyéb illeszkedési-nehézségek) gyors megszüntetését.

           Megfordult a fejemben, hogy kimegyek a teremből, de utóbb mégis maradtam [azt választottam, hogy ’bebizonyítom az igazamat’]. Később a színész (vagy rendező) visszajött a főnökével [apjával], vele beszéltem a továbbiakban.

 

       Lehetségesnek tartom, hogy a kép ezen része arra utalt, hogy még a VILÁGBELI Különleges Befogadottság tartamában a VILÁG egy másik Közösségében ’jól használható’ ’tanító út’ ’bemutatása’ volt ez a FÖLDANYÁNAK / MAGOKNAK. A ’színpadon’ lévő ’fensőbbsége’ nem egy „hierarchikus” jelleget mutatott, hanem utólag inkább ahhoz hasonlítanám, mintha a tapasztaltabb öregek tanítanák a még tapasztalatlan gyermekeket.

      Amit utólag a ’fensőbbségben’ az Elfogadás hiányaként értelmeztem, az azt mutatta, hogy a FÖLDANYA Közösségében az ELFOGADÁS [merthogy az a YOSÁG ALAP-JELLEGÉRE (is) alapul] ’kiterjedtebb’ vagy ’más értelmű’, mint a VILÁG másik Közösségeiben. A FÖLDANYA Közösségében az ELFOGADÁS [MEGBECSÜLÉSEN / TISZTELETEN alapuló (!)] Megnyilvánítása azért KIEMELKEDŐEN (!) fontos, mert a ’Saját Harmonia’ Felismerésében KÖZVETLENÜL (!)  vezet [(1228.r.) 334. pont (5)elérhető ITT].

       Már többször jelzett bennem az, hogy a FÖLDANYA által [a Saját ALAP-JELLEGÉBEN] MEGFORMÁLT / FELÉPÍTETT ELFOGADÁS ’nagyban hasonló’ az IRGALOM Birodalmának egyik ’jellemzőjéhez’. Az IRGALOM Birodalma kapcsán említettem, hogy olyan HARMONIÁKAT [akár Közeledési-Harmoniákat] formálnak meg a[z Irgalom-maggal rendelkező] teremtők, amelyek  A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉHEZ ( közvetlenül) Illeszkedőek. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy ha kettő TÉR vagy ÉLET között formálnak meg Közeledést [vagy őket érintően GONDOSKODÁST], akkor annak az  ALAP-HARMONIÁJA (!) nem csak ezen kettő TÉRHEZ és ÉLETHEZ lesz ILLESZKEDŐ KÖZVETLENÜL (!), hanem A-LÉTEZÉSÜNK Egészéhez [például később ugyanezen ALAP-HARMONIÁRA ’Alapulva’ ’Továbbépíthető’ lesz a Közeledés vagy GONDOSKODÁS más (Összecsendüléssel megalapozott!) irányokban is].

       A FÖLDANYA kapcsán említettem, hogy Őt már a MEGTARTÓI-Teremtővé válása során Megtanította a MINDENSÉG-FORRÁSA [részben az IRGALOM (?)] nem csak az ’ÖSSZETETT (~ Különleges) Harmoniák’, hanem a ’KITERJEDT ( SPECIÁLIS) Harmoniák’ Megformálásának ALAPJAIRA (!) is [(818.r.) 234. pontelérhető ITT].

      Ez azt jelenti, hogy olyan ALAP-Harmoniákat is képes a FÖLDANYA Megformálni, amelyek (1) nem csak a YOSÁG ALAP-JELLEGÉHEZ és (2) a Saját MEGTARTÓI ALAP-JELEGÉHEZ pontosan Illeszkedőek, (3) hanem egyéb más olyan MEGHATÁROZÓ(K)HOZ is, amelyeket a FÖLDANYA számára a MINDENSÉG-FORRÁSA ’Megtanított’. Ez kihagyhatatlanul Szükséges ahhoz, hogy a FÖLDANYA a Közösségében KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtőket is Befogadhasson / GONDOZHASSON.

       Részleges megértésem szerint ’erre az Alap-Tudására’ ’Alapulóan’ Formálta Késszé a FÖLDANYA az ELFOGADÁS Alap-Harmoniáját a Közösségében. Talán máig egyedi jellemzője ez a FÖLDANYÁNAK [a MEGTARTÓI-Teremtők között].

       Az ELFOGADÁS olyan Alap-Harmonia, amelyet ha egy teremtő ’jól működővé’ Tudatosan Felépít a Saját Anyagi-Testi Jelenlétében, az azt jelenti, hogy amikor az ELFOGADÁSÁRA alapulva Érzékelhetővé válik a teremtő számára a Saját-Harmonia, az [talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy] Közvetlenül (!) mutatja az Illeszkedést A-LÉTEZÉS-HARMONIÁJÁHOZ. Részleges megértésem szerint ezt fejezi ki az, hogy egy ’jól működő ELFOGADÁS’ képes lehet KÖZVETLENÜL (!) bármilyen (!) Irányhoz Közvetlen Illeszkedést (!) Megformálni. Ha egy teremtő az Anyagi-Testi [= a FÖLDANYA Közösségén belüli] Jelenlétében Felismeri a Saját-Harmoniáját, az pontosan Jelzi azt, hogy a Választása Illeszkedő ’A-Létezése-és-Élete-Egészéhez’ [= az (Ön)Lényegében lévő Meghatározóihoz, és az ő Életét GONDOZÓK MEGHATÁROZÓIHOZ is].

 

          Ugyancsak OKA lehetett az Illeszkedési-nehézség Jelzésének az is, amiről a [1092-1094.r.] 305. pont (3) alpontban írtam (elérhető ITT) [miért fontos az élet-építés kezdetén (ugyanígy a Rendezések Elindításakor, sőt akár a Nagyobb Változások kezdetén is) a YOSÁGBÓL eredő teremtőkben (így a FÖLDANYA Közösségében) a szoros közelség / Közvetlen ÉRINTÉS megformálása, és a MOZGÁS / MOZGATÁS].

       Ez a korábbi kép a YOSÁG Birodalma  nagy-TEREMTŐJE által eredendően Megformált [MEGBECSÜLÉSEN és ELFOGADÁSON alapuló] Közvetlen GONDOSKODÁST érzékelteti: a GONDOSKODÓ [ahogyan a családokban a szülő / családtag] nem ’távolabbról’ és ’fentről’ figyeli és vezeti a gyermeket, hanem gyakran közel húzódik hozzá, magához öleli, felemeli (’magához fel-emeli’), együtt mozog / együtt jár vele, körbevezeti a térben.

        A ’színpad’ és nézőtér közötti ’határsáv’, vagy a nézőtér és színpad közötti ’szint-különbség’, a nézőtéren ülő (helyhez-rögzített) helyzet valószínűleg pontosan illeszkedő Gondoskodási-forma lehetett a VILÁG egy másik Közösségében, de a Tanításnak a képben mutatott formája ’alapjában’ nem volt illeszkedő a FÖLDANYA MEGTARTÓI ALAP-JELLEGÉHEZ.

       Ma már [a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS élet-építési ’szinteknek’ az ÉLET-TÉRBEN való Felépítését követően] jobban értelmezhető a ’színházi előadás’ formájában megmutatott Tanítói út, de a FÖLDANYA a KÜLÖNLEGES és SPECIÁLIS GONDOSKODÁSOK során is olyan Gondoskodási-helyzeteket formál meg, amelyekben a legtöbbször lehetséges / megnyilvánul a Közvetlen (!) Megérintés / Gondoskodás. [méghozzá ’interaktívan’, vagyis kettő-irányú áramlást biztosítva]. Ezekben a Gondoskodási-Helyzetekben a Gondoskodó a FOKOZOTT vagy MEGEMELT FELELŐSSÉG Szabályai szerint nyilvánul meg, vagyis a Gondoskodó Felelőssége ’Figyelni’ arra, hogy a SZÜKSÉGES mértékben közel húzódjon, KÖZVETLEN legyen a Gondoskodása, illetve figyelje azt is, hogy mikor van Szüksége a társának nagyobb távolságtartásra.

 

 

            Utóbb Felismertem a „tévedést” [a „tévedés megformálódását”] az ’engem’ a teremből „kiutasítani akaró” [fent a] „színpadon” lévőben.

       Mint említettem, valószínűnek tartom, hogy egy OK-Forrást tett megérthetővé a kép.

      Egy akkor újszerű ’Távolság’ volt a színpad és a nézőtér között, és a „színpadról” „leesett darab” számomra „zavaró zajként / rezgésként” [= „oda-nem-illeszkedőként”] érzékelhetővé vált „zavaró hatása” lehetett az oka annak, hogy a „fent a színpadon lévőben” valamilyen „tévedés” [jól érzékelhető Illeszkedési-nehézség / Megértési-nehézség] formálódott meg.

        A „tévedésen” alapuló „meglátásaviszonylag gyorsan „kiáradt” ’A-Térben’ azon formában, hogy egy közelben lévőt „megvádolt” „igaz-talansággal” [~ nagyon gyorsan JELZÉSSÉ formálta meg a benne érzékelhetővé vált elbizonytalanodást]. Valószínűnek tartom azt is, hogy a ’színpadon lévő’ valamilyen ’finomabb közvetlen Érzékelésével’ azt is Felismerte, hogy (a képben) a „zavaró Jelzés a leesett tárgy kapcsán” ’bennem vált Érzékeltté’.

      [Mivel én zavaró zajként” azonosítottam a magam számára a Jelzést, valószínűleg a ’fent a színpadon lévő’ ezt önmaga számára úgy értelmezte, hogy „én adtam ki valamilyen zavaró hangot, zavaró megnyilvánulást”.

        Mivel én „lefogtam” a „zavaró hangot kiadó ismeretlen tárgyat” (próbáltam megszüntetni a furcsa rezgést és zajt), a ’színpadon fent lévő’ is a legegyszerűbb módon „véget akart vetni a rend-zavarásnak”.]

         Felismerhető a képben a Tér-Vesztés Veszélye: „ki akart engem küldeni onnan, ahol jogosan (és fontos okból) voltam jelen”, és „teret vett el” (az életemből) azzal is, hogy „engem magyarázkodásra kényszerített”. Mivel a többi ’nézőt’ is „akadályozta” abban a Tevékenységében, amiért ’abban a teremben voltak’, a Tér-Vesztés Veszélye őket érintően is ’valóságos veszély’ volt.

 

            Említettem, hogy

„…Nagyon gyakori itt a FÖLDANYA Közösségében az,

hogy a „tévedések” „nem maradnak meg az Anyagi-Testen belül”,

és a „tévedésen” „ALAPULÓ” megnyilvánulások „kiáradnak” a teremtőből.

 

Eredendően a „tévedés” „kiáradásának” az a  Jobbító Célja,

hogy a „tévedést” [azt, hogy a teremtőben „tévedés” jelez / „tévedés” rögzült be]

(1) a teremtő közelében lévők (a társai)

és (2) az Életet-GONDOZÓ Felismerjék,

és így segíteni tudják a „tévedésben lévőt” egy olyan NEHÉZSÉG megszüntetésében,

amelyet ő-maga nem volt képes Felismerni és megszüntetni.

 

Ma is ez a Jobbítás felé vezető célja a „tévedés” ’felszínre kerülésének’,

azonban az ÉLET-TÉR EL-Változott jellegéből eredően

az ’Áramlások’

a „tévedések” „nagyon szerteágazó” és akár gyors „szét-terjesztéséhez” is „utat nyit(hat)nak”…”

 

            Az ÉLET-TERÜNK EL-Változott [bizonytalanul megnyilvánuló] jellegéből eredhet az, hogy az ’előadás’ [a tanítás] egy (fontos vagy kevésbé fontos) ’darabja’ „olyan Tér-részre hullott”, ami kicsit „senki-földje jellegű” volt.

 

A CÉLJA szerint

a Fontos Okból Távolságot-Megformáló / Távolságot-Megtartó (Védő) Tér

egy EL-Változásokkal „terhelt” ÉLET-TÉRBEN

a tapasztalatok szerint

lehetővé teheti a „beékelődést”, 

a „rejtőzködést” / „rejtettség” megformálását,

és a más teremtőkhöz tartozó Tér-részekre „rátelepedést”

[= a jogosulatlan tér-használatot].

 

            A „színpadon lévő” „megmutatta nekem” [és a teremben lévő mindenki másnak is] a „tévedését”.

 

Mivel felém irányult” az „igaztalansággal”,

(a képben) én voltam az,

aki közvetlenül tudtam segíteni a tévedése megszüntetésében

[és legfeljebb még a közvetlenül mellettem ülők, akik ’tanúsítani tudták’, hogy a „vád” „igaztalan”

(mert nem beszélgettem velük az előadás alatt)].

 

A többi [nézőtéren (vagy akár a színpadon)] jelenlévőt

a „tévedés kiáradása” ugyancsak „zavaróan megérintette”:

olyan információk jutottak el hozzájuk,

amelyek őket közvetlenül nem érintették,

és amelyeknek a valóságtartalmát maguk nem tudták közvetlenül ellenőrizni

(egy-egy „állítás” „állt egymással szemben”)].

 

            Utólagos részleges megértésem az, hogy ebben a [„tévedés” OK-Forrását Megérthetővé tevő (?)] képben [valószínűleg mint Megértést segítő képben] már azt is Felismerhetővé tette a FÖLDANYA, hogy miért lehet akár  NAGYON SÚLYOS (!) EL-Változás a „tévedés”, és miért szükséges már a kisebb „tévedéseket” és Megértési-Nehézségeket is ’nagyon komolyan venni’.

         A kép pontosan mutatja, hogy az  ÉLET-TERÜNK EL-Változott jellege miatt egy „adott helyen” berögzült „tévedés” egyszerre akár sok irányban is továbbterjedhet. A képben ezt az érzékelteti, hogy az „egész nézőközönség” (és akár a többi színész) is „tanúja volt a tévedés megnyilvánulásának”.

       Ugyancsak a NAGYON SÚLYOS EL-Változások közé sorolja a „tévedés” legtöbb formáját az, hogy képes rejtetten megformálódni, képes a rejtett továbbterjedésre [(970.r.) 270. pont (3)elérhető ITT].

 

 

A színjátszás [ugyanígy a krónika-írás (könyv-írás), részben a verselés]

[mint  KÜLÖNLEGESSÉG / Különleges Gondoskodás]

eredendően többféle céllal formálódott meg.

 

(1)

Az egyik [Választott] Célja lehetett

valamilyen múltbeli fontos tapasztalat legfőbb jellemzőinek a megőrzése

[az ’Emlékezet’ élőn-tartása egy fontos irányban],

(2)

és lehetett Célja a Figyelem Felhívása valamilyen sokakat érintő [vagy új] nehézségre,

vagy egy sokak számára jól használható (jobbító) példára

[egy újonnan használhatóvá vált Gondoskodásra,

egy megnyílt Új Választási Lehetőségre,

egy hamarosan elkezdődő Változásra stb].

 

Ma már a „közönség” „igényeit” „kereső” és „kielégítő” „fantáziáknak” és „kitalációknak

[’ a „szórakoztató-iparnak”]

nagyon kevés köze van a valósághoz”,

nagyon kevéssé irányul arra,

hogy utat / példát mutasson  abban az irányban,

hogyan / mitől válhat szebbé / jobbá [mindannyiunk számára] az élet.

 

Természetesen ma is vannak olyan ’szerzők’ vagy ’előadók’,

akik a saját belső útjukat követve

valódi értékeket mutatnak fel mások előtt.

Ők [mostanában / eddig] egyre kevésbé kaptak ehhez külső támogatást / segítséget

(ebben az EL-Változott ÉLET-TÉRBEN).

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!