omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (66) 1288-1307
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (66) 1288-1307 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1291.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1291.r.)


Az írás 1290. része elérhető ITT

 

            Részleges az a megértésem, hogy

a FÖLDANYA [SZOLGÁLAT Birodalmából eredő] MAGJAI között

többen vannak olyanok,

akik a FÖLDANYA Közösségébe való  TARTÓS Berögzülésüket megelőzően

több alkalommal egy-egy rövidebb tartamra KÖZELEBB HÚZÓDTAK

[a VILÁG Birodalmán belül] a FÖLDANYA Közösségéhez

és/vagy egy-egy rövidebb tartamra [egy-kettő életnyi tartamra (?)] rögzültek csak be

a FÖLDANYA Közösségébe(n)

[a korábban ide-idézett Megértést-Segítő-Képben leírtaknak megfelelően].

 

Ha ’valamilyen Fontos Okból’ Szükséges az,

hogy ezek a SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtők

az (Ön)Lényegi-Testükben berögzült egyes Tapasztalataikban (!)

Tudatossá váljanak

az Anyagi-Testi Jelenlétükkel is,

ezek a Megértések ’mostanában’ (?) Megformálódhatnak bennük

[talán éppen azon ’Várakoztatás’ miatt,

amelynek Szükségességéről az 1. pontban írtam].

 

            Részleges az a megértésem, hogy

egyes SZOLGÁLAT Birodalmából eredő teremtőkben

az  (Ön)Lényegi-Testükben

’nem sokkal ezelőttig’ valamilyen Speciális módon ’Altatott’

[akár Alvó-Kódként gondozott]

Tapasztalatuk / Élet-Alap-Részük Rendezése megnyilvánulhatott,

 és az ehhez kapcsolódó Megértések megformálódhatnak az Anyagi-Testi Jelenlétükben is

[ha az valamilyen Fontos Okból Szükséges].

 

            Korábbi írás-részben említettem, hogy

amikor az (Ön)Lényegi-Testben

került [SPECIÁLIS] ’Altatásba’ egy Tapasztalat vagy Élet-Alap-Rész,

annak a Rendezése akkor kezdődik meg,

amikor az Eredő-nagy-TEREMTŐ Értékelése szerint (!) a Rendezés minden feltétele megvan.

 

A KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők esetében (is)

az (Ön)Lényegben ’Speciálisan Altatott’ Tapasztalat további sorsáról

[a megkezdett Rendezés során (!)]

maga az (Ön)Lényeg rendelkezik

[meghatározza, hogy Lezárásra kerüljön-e az a Tapasztalat / Élet-Alap-Rész,

vagy pedig ’maradjon élő része’ az Életének

{> kerüljön visszavezetésre / visszaillesztésre az Élete Áramlásaiba}].

 

Az (Ön)Lényegi-Testben ’Speciálisan Altatott’ Élet-részek ’életbe-visszavezetéséhez’

[a  KÜLÖNLEGES Birodalomból eredő teremtők esetében

(ha az egyéb feltételek megvannak)]

csak az ÖN-AZONOSSÁG [Eredő-nagy-TEREMTŐ általi] ELLENŐRZÉSE szükséges.

 

A MAG-Társam is valószínűleg az ’álomban’ érzékelt képből

azt a Megértést építhette fel

[itt az Anyagi-Testi Jelenlétében is

(valamilyen Fontos Okból)],

hogy az (Ön)Lényegi-Testében

volt nem sokkal ezelőttig egy ’Speciálisan Altatott’ olyan élet-része

[valószínűleg egy Élet-Alap-Része],

amely a VILÁGHOZ és a FÖLDANYA Közösségéhez való Közeledésének tartamában

[vagy az itteni Jelenlétének tartamában]

rögzült be ’Speciális Altatásba’.

 

        Feltételezem, hogy egy olyan Választás [vagy akár Vonzódás’-részlet (?)] lehetett a ’Speciális Altatásba’ került Élet-Alap-Részben [saját Felépített Tapasztalatban],

- amelyről a Megalapozását követően került megállapításra az, hogy ’abban a formájában’ [még (?)] nem illeszkedő a FÖLDANYA Közösségének ’akkor régen meglévő’ állapotához (?)…

- vagy pedig habár az Illeszkedés megfelelő / teljes volt, utóbb” az (Ön)Lényegi-Testben és/vagy az Anyagi-Testben bekövetkezett „(EL)Változás” miatt nem volt maradéktalanul Felépíthető a Választott Megtapasztalás.

 

Azért, hogy az így [RÉSZBEN vagy egészében] befejezhetetlenné vált Megtapasztalás  ’Alapja’

ne váljon „haszontalan térré”

[vagyis Megóvható legyen a korábban valószínűleg kellő alapossággal Megformált Élet-Alap-Rész a visszabomlástól / EL-Változástól],

valamilyen IRGALMI GONDOSKODÁSSAL Speciális ’Altatásban’ rögzült be ez az Élet-Alap-Rész

[az ’ágyon’ (az Élet-Alapban) egy ’ráccsal is védett’ tér-részben volt az ’Altatása’ tartamában ez a ’kisgyermek’ / Élet-Alap-Rész].

 

Az (Ön)Lényegi-Testben Speciálisan Altatott Élet-Alap-Rész / Tapasztalat azt is jelenti,

hogy ezen ’Speciális Oltalom / Altatás’ tartamában

a MAG-Társam számára közvetlenül ELÉRHETETLENNÉ vált ez az Élet-Alap-Része,

ebből is eredően pedig nem tudta Megnyitni az abban Megalapozott Élet-Építést,

nem tudta Felépíteni a Választott Megtapasztalási-Irányt.

 

Mindez a „Változás” „Bezáródásként”,

tényleges Tér-Vesztésként értelmezhető.

 

            Korábbi írás-részben említettem, hogy

[egy AJÁNLÁSRA alapulóan]

amennyiben az (Ön)Lényegi-Testben

ha akár csak egy KISEBB (!) Tér-Vesztés is Berögzült,

az Eredő-nagy-TEREMTŐ ma már kihagyhatatlanul Berögzíti az érintett Tapasztalathoz kapcsolódóan

 SPECIÁLIS SZAKASZ-LEZÁRÁST

[(987-989.r.) 276. pontelérhető ITT].

 

            MAG-Társam az (Ön)Lényegi-Testében korábban Speciálisan Altatott’ élet-részét [egy Megalapozott Élet-Építési Irányt] egy nagyobb ’ágyon’ [az ’ágynak’ egy ráccsal is Óvott] részében lévő néhány hónapos csecsemő formájában érzékelte. A kisgyermek valamilyen ’sírással’ felhívta magára a figyelmet [valószínűleg ez Jelezte ebben a ’szobában’ / Speciális-Térben azt, hogy ezen Élet-Részének a Rendezése Elindult (az Eredő-nagy-TEREMTŐ Jelenlétében folyamatban van a Speciális-Altatás megszüntetése)].

            Valószínűnek tartom, hogy mivel valamilyen IRGALMI Alapú GONDOSKODÁS ez a Speciális-Altatás [habár lehetséges, hogy közvetlenül (!) már maga a SZOLGÁLAT Birodalmának nagy-TEREMTŐJE nyilvánítja meg ahhoz hasonlóan, ahogyan ma már a FÖLDANYA is képes egyes Tapasztalatokat (Speciális) RÉSZLEGES-Altatásba bevonni], ma még valamilyen IRGALMI Jelenlét is Megnyilvánul a SZOLGÁLAT Birodalmában az ’Altatás’ megszüntetésekor (?).

          A MAG-Társam először nem tudta, hogy a gyermek kié és hogyan került oda, majd az Eredő-nagy-TEREMTŐJE ’közölte vele’, hogy az a MAG-Társam (része). Ezt követően a MAG-Társam a ’kezébe vette’ a gyermeket és ’áttette őt egy másik ágyra’, és ott ’kommunikálni / játszani kezdett vele’. Valószínűnek tartom, hogy a kép azt érzékeltethette, hogy az (Ön)Lényeg Ellenőrizte / Értékelte azt, hogy megmaradjon-e abban a megformáltságában az a korábban Megalapozott Élet-Alap-Rész, vagy ma már Szükségtelen, és ezért kerüljön Visszabontásra.

            Ide-idézek egy kapcsolódó korábbi írás-részt… ’emlékeztetőül’, azért, hogy TUDJUNK róla, hogy a SPECIÁLISAN ’Altatott’ élet-részek Rendezésének / Életbe-Visszavezetésének jelentősen mások a Szabályai / Lehetőségei attól függően, hogy (1) az ’Altatás’ magában az (Ön)Lényegi-Testben megformálódott Tapasztalatot érint-e, (2) vagy pedig az Anyagi-Testi Jelenlét során megtapasztalt EL-Változásból ered-e.

 

20200908 [521-522.r.] 177. pont (4) [(Ön)Lényeghez tartozó Alvó-Kód visszavezetése] – elérhető ITT:

      „…[2021.11.21-22-23.] Részleges megértésem szerint az általam érzékelt rövid ÁtVilágító helyzet egy [közvetlenül az (Ön)Lényeghez tartozó (?)] Alvó-Kód életbe-visszavezetését jelenthette.

           

Korábbi írásokban az Alvó-Kód [Anyagi-Testi (?)] életbe-visszavezetése úgy mutatta magát, hogy a teremtő vagy egy korábban tőle eltávolodott ’kisgyermekét’ vette vissza magához, vagy pedig a mennyasszony és vőlegény újbóli összekapcsolódásának a lehetősége mutatta magát:

 

Alvó-Kód életbe-visszavezetése (gyermekotthonból az oda beadott gyermek kivétele):

20200908 [168.r.] 68. pont – elérhető ITT

20200908 [396.r.] 140. pont – elérhető ITT

Alvó-Kód életbe-visszavezetése (menyasszony-vőlegény):

20200908 [260.r.] 99. pont – elérhető ITT

 

            Az Anyagi-Testi Életbe-Visszavezetés ebben az esetben azt jelenti, hogy a teremtő Életében Alvó-Kóddá [közvetlenül elérhetetlenné] vált Tapasztalat a teremtő Életében akkor-és-úgy formálódott meg, amikor egy Közösség ÉLETÉBE Befogadva Anyagi-Testben is élt, tehát a Tapasztalat a teremtő Saját Eredő-Ön-Jellege mellett a Közösség ALAP-JELLEGÉN alapulva formálódott meg.

 

            A most érzékelt kép [feltételezésem szerint az (Ön)Lényeg (?) egyik Rendezést igénylő (Rend-Tételét megkezdett {?}) Tapasztalata]:

            Egy furcsa nagy(on-nagy) [’több emeletes’, részben ’kör-folyosós’] [’hivatal’ érzetét (is) keltő] épületben haladtam. Többször jártam már itt. Lehet olyan érzete az épületnek, hogy itt ’jogászok’ [vagy akár ’törvény-alkotók’?] is dolgoznak [a Felelősség-Meghatározás is itt nyilvánulhat meg (?)], és valamilyen Gondoskodás is lehetséges [a feltétlenül szükséges mértékben].

            Amint az egyik ’folyosón’ haladtam [mintha lett volna velem / mellettem valaki (aki felügyelte itt a Jelenlétemet?)], egy egészen kicsi ’állatot’ (?) (életet) vettem észre. ’Meglepett’, hogy hogyan kerülhetett ide [ebbe az épületbe, ezen az üres folyosón]. Próbáltam megnézni közelebbről… mintha segítségre szorult volna [Érzékeltem (?), hogy „mintha valami hiánya lenne”].

          Furcsa ’formájú / jellegű’ volt az ’állat’ (élet), utólag sem tudom meghatározni, hogy milyen élet-forma volt [feltételezésem szerint a benne „berögzült” „hiány” (mint EL-Változás) lehetett ennek az egyik oka]. Talán maga ez a nehezen felismerhető / nehezen értelmezhető „forma” jelezhette azt, hogy valamilyen Megértési-Nehézségre (?) irányíthatja rá ezen (életbe-visszavezetését megkezdett) élet-rész a figyelme(me)t... Egyes részeiben madár érzet is jelzett (Szolgálat?), de mégis inkább ’most’ (?) kutya [macska?] érzet volt az erősebb (?). Ez utóbbi talán arra utalhatott, hogy leginkább ezeket az ’állatokat’ [más (= tőlem különböző) formában élő teremtőket] tartják [’egészen közel magukhoz’ (?)] háziállatként [’kedvencként’ (?)] az ’emberek’ [a mostani ismereteim szerint]. Ez talán arra irányította a figyelmet, hogy különböző ALAP-JELLEGŰ [vagyis különböző Birodalomban élő] teremtők egymáshoz közeledéséhez (?) kapcsolódhat a Megértendő (korábban megformálódott) EL-Változás [vagy Jelzés](?)…

            Amikor a kezembe vettem [vehettem] (?) a kicsi ’életet’ [= közvetlenül hozzákapcsolódtam], azt ÉREZTEM, hogy ’segítségre van szüksége’. Mintha ’gyámoltalan’ lenne. Feltételezem, hogy ez a ’gondoskodásra van szüksége’ Felismerés (?) lehetett az oka annak, hogy a következő pillanatban mintha már ’hazafelé mentem volna az utcákon’ [egy ’hídon át’] ’kezemben a kis állat-szerű élettel’.

 

            Utólagos megértésem az, hogy

ha az (Ön)Lényeg Tapasztalatának Teljes-Rendezése kezdődik meg az Eredő (!) Birodalomban

[az Eredő-nagy-TEREMTŐ Közvetlen GONDOSKODÁSÁBAN],

az addigi Alvó-Kód [= részlegesen vagy teljesen elérhetetlen Tapasztalat]

’közvetlenül’ és ’Azonnal’ minden egyéb ’feltétel’ nélkül ’Visszakapcsolódik’

az ÖN-AZONOSSÁGRA alapulóan (!)

[az Eredő-nagy-TEREMTŐ Rendelkezéséből (?) (!) eredően akkor,

amikor a Teljes-Rendezés ’Megkezdődik’,

vagy talán pontosabb a megfogalmazás úgy,

hogy amikor a Teljes-Rendezés egy pontosan meghatározott (!) Szakasza (a Megértés-és-Kijavítás (?)) elkezdődik].

 

A közvetlenül az (Ön)Lényeg Tapasztalatában megformálódott Megértési-Nehézség

vagy más jellegű (kisebb / nagyobb) EL-Változás

Teljes-Rendezése [= REND-TÉTELE] ha ténylegesen MEGKEZDŐDIK az Eredő-Birodalomban,

az Eredő-nagy-TEREMTŐ a számára meghatározott módon elkezdi FELKÉSZÍTENI az (Ön)Lényegi-Testet a Tapasztalata Teljes-Rendezésére.

 

Amikor ez ténylegesen megkezdődik,

valamilyen Védett-Térben az (Ön)Lényegi-Testben élő élet-rész elkezdi pontosan MEGISMERNI és MEGÉRTENI a Saját Életében (!) megformálódott nehézséget,

 az Eredő-nagy-TEREMTŐJE pontos és közvetlen útmutatásával

ÉRTÉKELI a korábbi Tapasztalatát.

Majd a Tapasztalatok alapján teljesebben Megértjük az ilyen Teljes-Rendezéseket is.

 

Amikor a Közösség ÉLETÉBE való Befogadás tartalma alatt

[tehát az Anyagi-Testben élt élet folyamán] Megformált Tapasztalatban van egy EL-Változás

[és emiatt Alvó-Kóddá vált a Tapasztalat addig, ameddig

(1) a teremtőben

és (2) a Közösségben

megformálódnak a TELJES-Rendezés Feltételei],

az ÖN-AZONOSSÁG önmagában nem elég ahhoz,

hogy az Alvó-Kód életbe-visszavezetése megkezdődhessen.

 

A Birodalom (amelyhez a Közösség tartozik) ALAP-JELLEGE

általában valamilyen más Feltételt is ’Meghatároz’ ahhoz,

hogy a teremtő visszafogadhassa az Anyagi-Testi Életébe az Alvó-Kódját

[vagyis ténylegesen (!) megkezdhesse a Tapasztalata Teljes-Rendezését:

(1) vagy Teljesen Lezárja azt,

(2) vagy pedig Továbbfolytathatóvá átformálja].

 

Mivel most a YOSÁG Birodalmában élünk [a FÖLD Közösségében],

és a YOSÁGBAN

a Közvetlen Gondoskodást

[valamint a kiterjedtebb Megértések megformálását]

a teremtőben felépülő SZERETET [ELFOGADÁS]  teszi lehetővé,

a teremtő a [Közösségbeli Élete során megformálódott] Alvó-Kóddá vált Tapasztalatát

akkor KÉPES visszavezetni az Életébe,

ha benne ’élővé’ vált [ténylegesen jelenvan]  a SZERETET azon megnyilvánulása,

amelyhez a gondoskodásnak (vagy Tudatosítási képességnek) az a formája is tartozik,

amely szükséges a Tapasztalat Teljes-Rendezéséhez.

 

20200908 [168.r.] 68. pont [a SZERETET fontossága az Alvó-Kód életbe-visszavezetése során] – elérhető ITT

 

            Részleges az a Megértésem, hogy

amikor egy SZOLGÁLAT Birodalmából vagy IRGALOM Birodalmából eredő teremtőben

az  (Ön)Lényege Tapasztalatát szükséges Rendezni,

akkor csupán az ÖN-AZONOSSÁG megléte a Feltétele az Alvó-Kód életbe-visszavezetésének.

 

Ez akkor veszi a kezdetét,

amikor az Eredő-nagy-TEREMTŐ ÉRTÉKELÉSE szerint a teremtő erre már készen áll.

 

            Ha a YOSÁGBÓL eredő egyedi teremtő (Ön)Lényegi-Testében berögzült [nem közvetlenül a Közösségbeli Életében megformálódott] Tapasztalata Teljes-Rendezése kezdődik majd meg, a YO (1) az ÖN-AZONOSSÁG Ellenőrzése mellett [a részleges megértésem szerint] (2) a SZERETET-Képességet is ÉRTÉKELI és Ellenőrzi annyiban, hogy a Szeretetnek [az ELFOGADÁSNAK] az (Ön)Lényegi-Testben megformált jellege képessé teszi-e már a Tapasztalata Rendezésére a teremtőt. A részleges megértésem szerint az (Ön)Lényegi-Testben a SZERETET ma még ’más jellegben’ épül fel és nyilvánul meg, mint amit egy Közösség Befogadásában az Anyagi-Testben élő élet-rész megtapasztalhat.

 

A YOSÁGON belül

[a Birodalom ALAP-JELLEGÉBŐL, az Eredő-nagy-TEREMTŐ VÁLASZTÁSÁBÓL eredően]

 az (Ön)Lényegi-Testben élő élet-részben is Felépül az ELFOGADÁS / SZERETET,

mert a YOSÁGON belül ez az elhagyhatatlan ALAPJA

a teljesebb Megértések megformálásának,

a Közvetlen Gondoskodásoknak,

így az ÖN-Gondoskodásnak is

[ez teszi lehetővé az Élethez tartozó ’személyes terekben’ (a Megformált-Testekben) megformálódott EL-Változások Kijavítását].

[A SZERETET YOSÁGON belüli FŐ IRÁNYAIRÓL: (171.r.) 69. pontelérhető ITT]

 

            Visszatérve az ÁtVilágító Helyzet képéhez: ’hazafelé tartottam’ [már közeledtem oda, ahol az otthonomat tudtam]… mintha éppen egy ’HÍDON’ haladtam volna át [feltételezésem szerint ha a ’hídon’ áthaladva képes voltam a ’kezemben megtartani’ a kis élet-részt, az azt Jelezte, hogy az Alvó-Kódot képes vagyok már Rendezni / a benne lévő Tapasztalatot Megérteni {folytathatóvá megformálni (?)}].

         Miközben a ’hídon’ haladtam, azt érzékeltem, mintha a kezemben lévő ’élet’ valamennyit változott volna a ’formájában’, és mintha egy kicsit nagyobb lenne. FURCSA volt ez a „MEG”-Változás. Nem tűnt már annyira ’gyámoltalannak’ a kis ’élet’… sőt… [most pontosan nem tudom visszaidézni ’amit mondott’] valami olyat ’éreztetett’ [„közölt”], hogy nem véletlenül került hozzám, azért van itt, hogy mutassa majd merre menjek / merre építsem az életemet. Amikor ezt „közölte” és ahogyan ezt közölte, FURCSASÁG-Jelzés Jelzett bennem, és elkezdtem keresni a Jelzés Értelmét.

            Ismert az, hogy például a Szolgálatot [vagy bármilyen más Különleges Utat, akár Közvetítést] megnyitott teremtők számára  nagy nehézséget jelentett kezdetben az, hogyan közelítsék meg azokat, akik felé a Gondoskodásukat megnyilvánítanák [akiknek ténylegesen szüksége van a Megerősítő Gondoskodásra azért, hogy Megállítható legyen a további EL-Változások megformálódása az életükben]. Valamilyen ’Bizalmi’ ’viszonyt’ meg kellett alapozni, és abból épülhetett tovább egy olyan Közeli (vagy Közeli jellegű) Összekapcsolódás [már Közvetlen (!) Áramlás], amely lehetővé tette például a tanítást, táplálást vagy gyógyítást.

            A ’segítségre szoruló (gyámoltalan) kicsi élet’ ÉRZETÉT keltő (mutató) forma egy olyan Közeledéshez nyithatott utat (?), amely nem keltett félelmet másokban, és így alkalmas lehetett a másokhoz közelebb kerülésre. Ha a ’kicsi élet’ felé képes valaki a figyelmével (esetleg a gondoskodásával / Elfogadásával) odafordulni, az azt jelenti, hogy (1) vagy már megnyitotta a Különleges Utat, (2) vagy készen áll arra, hogy útmutatás mellett megnyithassa.

            Ma már NEM ’elfogadható’ [a ma ELVEI szerint] az ilyen jellegű [különleges okon alapuló] „önmagáról más képet mutató” közeledés… Amit a „közeledését megkezdett élet” „mutatott magáról”, az nem volt AZONOS (1) sem önmagával, (2) sem a Valódi Szándékával és Céljaival.

       A magát kezdetben „gyámoltalannak mutató” élet csak már a tényleges összekapcsolódást követően kezdte el „megmutatni” a valódi szándékait. Ennek ma már közvetlenül élettel-összeegyeztethetetlen jellege is lehet.

         Azt ÉREZTEM, hogy amikor a bizalmi összekapcsolódás ténylegesen megformálódott [a Tiszteleten?, Szereteten? alapulva] [vagy ha ez valamelyik másik Birodalomhoz tartozóan megformálódott Tapasztalat volt, akkor azon Birodalom ALAP-JELLEGÉRE alapulva], bizonyos KÉNYSZER és RÁHATÁS, valamint SÜRGETÉS Jellegek elkezdtek „felerősödni”. Mintha a kezdetben magát ’kicsinek mutató élet’ „utasítani” kezdte volna / akarta volna azt, akihez közel került, mintha [tudatosan?, tudattalanul?, eltervezetten?, akaratlanul?] elkezdte volna átvenni az „IRÁNYÍTÁST” a másik életének egyes részei felett.

            Az ilyen először AKARATLANUL megformált (tévedés) Kényszer később ténylegesen „utat nyithatott” a már TUDATOSAN [mások meggyengítésére irányulóan megformált] megtévesztés és Kényszer számára is. Emiatt ez az AKARATLANUL megformált élettel-összeegyeztethetetlenség a SÚLYOSAN élettel-összeegyeztethetetlen jellegek közé tartozik.

 

            A ’Titkok könyvtára’ című filmből:

            „Mi fontosabb a Tudásnál?”

            „Az életben az igazán fontos dolgokat nem elég elképzelni, át is kell élni. Érezni kell.

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!