omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (69) 1348-1367
ÍRÁSOK 2020 szeptember 8 (69) 1348-1367 : 20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1353.r.)

20200908 - Formálódó ÚJ MEGTARTÓI-GONDOSKODÁSOKRÓL (1353.r.)


Az írás 1352. része elérhető ITT

 

2024.02.23.

MAGOKNAK

 

    A 20190926 [1.r. és 2.r.]-i írásban (elérhető ITT) írtam le egy olyan belső-képet, amely akár a YOSÁG Birodalmán belüli azon ’Építkezést’ is érzékeltetheti, amikor

az Anyagi-Testen belül

a Tudatos megtapasztalás számára Megformált Belső-Tereken

 ’belül’

elkezdődött a ’Tudat Alatti’ tér-részek Megformálása.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1708597704.png

A (régebbi) képben

a ’kapu’ „még nem zárt teljesen”,

[az ajtó / kapu (Ellenőrzési lehetőség) megformálása még folyamatban volt (!)],

ezért „idegen minták is bejuthattak oda”.

[Még nem volt Megformált ALAP-HARMONIÁJA annak,

hogy az ilyen ’Belsőbb’ tereket hogyan lehet Ellenőrizni / Rendezni:

hogyan Ellenőrizheti (vagy köteles Ellenőrizni) az Életet-GONDOZÓ,

ha például valamilyen „megtévesztés” / „hasonlósági minta” hatására „idegen” (élettel-összeegyeztethetetlen) olyan jelleg rögzült be a ’Belsőbb’ (Tudat Alatti) tér-részben,

amelyet a teremtő önmaga nem képes Rendezni].

 

         Idézet a korábbi írásból:

        „…Álmomban azt láttam, hogy valamilyen „hódító nép” elől egy kis falu (Természetes Közösség) lakói a föld alá (a belsőbe) menekítettek szinte minden mozdíthatót. Egészen nagy (több szintű) várat / belső épületet építettek ki a föld felszíne alá. Hatalmas tágas terek voltak benne, volt világítás (gondolom fűtés is ha kellett), ’élni lehetett benne’. Úgy be lehetett zárni, hogy a felszínről egyáltalán nem lehetett észrevenni.

        „Mikor közeledett a veszedelem”, elkezdték oda lehordani / behordani az értékeket.

       De valami zavar történhetett. Habár jól lehetett látni, hogy már közelednek a „törökök” (törők, tőrösök)(idegenek), még mindig nyitva volt (talán csak egy kissé) a ’belső-vár’ hatalmas bejárati kapuja, és oda az ellenség néhány tagja is elindult lefelé. Mintha az idegenek közül nem mindenki érzékelte volna ennek a ’Belső Térnek’ a létezését, de néhányan (talán véletlenül, talán mert képesek voltak „látni”) bejutottak oda.

        Ez egy nagyon nagy és jól kiépített Belső Tér volt [talán az Életet-GONDOZÓBAN (?)]. Nem értettem, hogy miért nem került időben bezárásra. Hatalmas nagy bejárati kapuja volt… talán most kellett volna először használatba venni a ’Bezáráshoz’ [korábbi lejegyzésben érintettem, hogy a Belső Tereknek kezdetben nem volt ’ajtaja’ > talán még nem volt Tapasztalat arra, hogyan lehet ’biztonságba helyezni’ ezeket a Belső Tereket és az oda összegyűjtött Belső Tartalmakat valamilyen Veszély (vagy Változás) esetén.]

        Olyan „furcsán nyugalmas” volt minden, mintha nem érzékelték volna megfelelően a veszélyt >>> habár elkezdték oda lehordani az értékeket. Talán valamilyen hanggal vagy más módon „összezavarták” az ott lakókat (mint akiket egy kissé elkábítanak?)…(hamis ígérettel?)(valamivel, amit addig nem ismertek / nem használtak), és ezért nem zárták be időben a Belső Teret. Talán így jutottak „be” a „műhelybe” „idegenek”, és így juthattak az „idegenek” ahhoz a tudáshoz, hogy „MI FONTOS” az ott élőknek (mivel lehet a legkönnyebben befolyásolni őket, hogyan lehet kiépíteni a hatalmat felettük a számukra legértékesebb dolgaik / teremtményeik felhasználásával).

          [A (694.r.) 206. pont (3) alpontban (elérhető ITT) írtam egy olyan képről, amelyben már a jól záródó ajtón keresztül „nyomás-gyakorlással” jutottak be „idegenek” „az új házba”, és ott is az ott élők számára fontos értékeket keresték: először megtévesztéssel, később már „nyílt kínzással”.] 

            Talán ebben a képben rejlik annak a magyarázata is, hogy [a YOSÁGBAN] miért / hogyan lehetséges az, hogy magukban a MEGTARTÓI-Teremtőkben is elpusztultak (vagy akár meghamisítottá váltak) Belső Tartalmak / Belső Feljegyzések, és például ezért nem voltak eddig képesek teljesen pontosan Meghatározni azt, hogy mely teremtők tartoznak a Törvényes Befogadásukba.

            Ebben a képben sem volt érzékelhető az, hogy mi okozta azt, hogy a megformált ön-védelem (ön-megerősítés) nem tudott működésbe lépni. Korábbi lejegyzésben is találkoztam már ezzel HASONLÓVAL [20111107elérhető ITT]. Abban a képben sem „tudtam” meghatározni, hogy pontosan milyen hatás váltotta ki a kedvezőtlen irányú változást [ott leginkább valamilyen mágia alkalmazása volt beazonosítható]. (…)

 

          (…) Jelenlegi megértésem szerint az érzékelt kép egyik jelentése: a YOSÁGBAN régebben elkezdődött annak a megformálása, hogy a BELSŐ Terek (valójában maga a Test / Sors / Harmonikusan megnyilvánuló Jelenlét) mások által jogosulatlanul megérinthetetlenné váljanak.

         Ez nem csak a Különleges Belső Terekre, hanem a teremtők Testéhez [(Ön)Lényeg, középső-test, anyagi-test] tartozó bármely harmonikus úton megformált Belső Térre kiterjedt volna.

       Megformálásra került ehhez a YO által az Alap-HARMONIA és az ’eszköz’ is [egy védettebb belső tér + a kapu, ajtó (Megerősítés?) + az út, amelyen e védettebb térbe beemelhetőek a saját belső tartalmak].

          Valószínűleg a YO ezen ’úttörő’ munkája az első kipróbálása volt annak, hogy egy anyagi testben élt élet Lezárása után az addig felépült Belső Tartalmak hogyan ’vezethetők át / emelhetők át’ a Középső-Testbe / (Ön)Lényegbe [mint ’Belsőbb Testekbe’], hogy a felépült tudás MEGTARTOTT maradjon e ’Belsőbb Testekben’ akkor is, amikor az addigi testi forma visszabontásra kerül.

        Ebben a képben valószínűleg ’egymásba folyik’ [mára „összekeveredett”] két különböző Szándékon alapuló ön-épülés (a YOSÁGBAN).

        Az egyik Szándék arra irányult, hogy amikor egy egyedi teremtő Lezár az Életében egy nagyobb szakaszt (és visszabontásra kerül az addigi Tapasztaló-Teste), az Életét-GONDOZÓK és egyedi teremtő EGYÜTT hogyan ELLENŐRIZHETIK és ÉRTÉKELHETIK a teremtő addigi Megtapasztalását úgy, hogy az Egyetértéssel MEGTARTHATÓNAK megjelölt Belső Tartalmak át-vezethetőek legyenek a Középső-testbe (műhely) és (Ön)Lényegbe. Ez egyben arra is Előkészületnek tekinthető, hogy amikor egy Közösség / Birodalom EGÉSZE LEZÁR egy Nagyobb Teremtő-Szakaszt, milyen ÉRTÉKELÉSEK után és milyen formában és hogyan VEZETHETŐEK ÁT a MEGTARTHATÓ Tapasztalatok az (Ön)Lényegbe és az egyéb MEGÚJULÓ Testekbe / az ÚJ TÉRBE.

          A másik Szándék [valószínűleg csupán még Kipróbálás jellegben!]  arra irányult, hogy a Tapasztaló-[Élő]Testeken ’belül’ milyen egyéb Belső Terek megformálása lehet szükséges akár Megerősítő jelleggel [például amíg van olyan VESZÉLY, hogy a teremtők egymást KÉNYSZERÍTŐEN is megérinthetik > például a Szándék jogosulatlan használata által] [vagyis addig, amíg maga a MINDENSÉG-FORRÁSA nem vonja vissza MARADÉKTALANUL a Szándék jogosulatlan használatának útját a TEREMTETT-VALÓSÁGBÓL].[Valószínűleg a MINDENSÉG-FORRÁSA a mostani ÚJ KIÁRADÁSÁBAN megformált ÚJ TÉRBEN képes maradéktalanul FelTisztítani AZ-ÉLETET a Szándék eddigi jogosulatlan használatának még meglévő „maradványaitól”.]

 

       A megformált Testen belüli Belső Terek ilyen saját Szándékból való MEGERŐSÍTŐ jellegű ön-bezárását [vagy akár az Életet-GONDOZÓ általi ilyen belső Megerősítést] ebben az írásban ’bereteszelésnek’ nevezem, hogy megkülönböztethető legyen a BEZÁRÓDÁSTÓL és a teremtésekhez kapcsolódó LEZÁRÁSTÓL.

       A ’Retesz’ (’bereteszelés’) minden esetben csak egy ideiglenes bezáródást eredményezhetett, és jellemzően valamilyen veszély / valós nehézség megelőzésére vagy tovaterjedése megakadályozására irányulhatott. Jogosult volt a teremtő önmaga a saját Szándékával megformálni a saját testére kiterjedően a bereteszelést (másra nem áradhatott ki ilyen Szándék).

      Formálódott annak a Szándéka is a YO-ban, hogy mielőtt Kiárasztja a YOSÁG Közösségeire ezt az Új (Megerősítő) HARMONIÁT, előtte fontos lenne ELLENŐRIZNI a teremtőkben a Belső Tereket, és csak az idegenségektől teljesen mentes, csakis a saját (Ön)Lényegből Kiáradt Belső Terekben formálódhatna meg a bereteszelés lehetősége [a mai fogalmak szerint ne legyen alkalmas megtévesztő jellegű rejtegetésre / a Felelősség alóli kibújásra stb].

       A bereteszelés habár Megerősítő jellegű volt és ezért értelmezhető Különleges jellegűnek is, a YO mégsem Különleges Ön-Erőnek szánta, hanem közvetlenül az ÁLTALÁNOS Megtapasztalás részévé kívánta megformálni-és-megnyitni. Máig vannak ehhez kapcsolódóan értelmezési nehézségek, ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a YO egy ilyen Megerősítésre is irányuló Megnyilvánulást az ÁLTALÁNOS Megnyilvánulás részévé formáljon meg. Kezdetben például az IGAZODÁS is csak azon Közösségekben nyilvánulhatott meg (különlegesEBB jellegben), amely Közösségek Kipróbálás jellegben megnyitották ennek a felépítését. Mára pedig az IGAZODÁS [~ ’Önerejű Ön-Rendezés’] a LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN az ÁLTALÁNOS MEGNYILVÁNULÁS részévé (is) vált [tehát az IGAZODÁS megnyilvánításához nem szükséges Különleges Út megnyitása!]

       Valószínű, hogy miközben a Kipróbálása folyt a bereteszelésnek, valamilyen olyan behatás vagy Megtörés [jelentősebb Tér-Vesztés (?)] nyilvánult meg a YOSÁG Birodalmában, amely „leállította” (megakasztotta) ezt az ön-épülését a YO-nak. A képben érzékelt helyzet szerint „néhányan” a „törők” közül bejutottak a még nyitott bejárati kapun a Belső Terekbe. Leginkább úgy értelmezhető ez, hogy volt néhány olyan „különös” (akár újszerű vagy „erős”) („idegen” (?) hatás, amelynek a megformált ajtó / bereteszelés nem volt képes útját állni. Talán valamilyen rejtett úton juthattak be a teremtők Belső Tereibe ezek a másoktól eredő Behatások, majd az ELLENŐRZÉSEK ezt is pontosan feltárják.

       Az is lehetséges, hogy azért akadt meg ez az építkezés, mert nem volt még megformált útja annak, (1) hogyan Ellenőrizhetők a Belső Terek [kinek a Hatalma ez], és (2) hogyan távolítható el a teremtők testéből a Lényegüktől (Ön-Azonosságuktól) idegen rész és/vagy bármi nem-megtartható rész. A Tapasztalat az, hogy ezek a Megnyilvánulások olyan szorosan egymáshoz kapcsolódóak, hogy egymás nélkül már szinte értelmezhetetlenek [Egy-Harmoniává szükséges megformálni őket].

 

            Az a valószínűbb, hogy azért nem folytatódhatott akkor régen a bereteszelés megformálása, mert nem volt még megformált HARMONIÁJA és Útja annak, hogyan és ki ELLENŐRIZHETI a Belső Tereket, és hogyan lehet elkezdeni a Belső Terek rendbetételét, ha ott valamilyen zavarosság van.

 

         A mostani Értékelések szerint akkor régen hiányzott még egy olyan fontos Megnyilvánulási-Alap a bereteszelés megformálásához, amely biztosan képes lett volna MEGKÜLÖNBÖZTETNI a HASONLÓSÁGTÓL az AZONOSSÁGOT.

 

{2024.02.23.: Utólagos megértésem az, hogy ennek a GONDOSKODÁSNAK a Megformálásához Szükséges volt az, hogy a YOSÁG Birodalmának nagy-TEREMTŐJE az ALAP-JELLEGÉBE Berögzítse az IRÁNYBAN-TARTÁS FELELŐSSÉGÉT. ’Enélkül’ az élet-építés ÁLTALÁNOS [eredetileg megnyílt] részében az Irányban-Tartást legfeljebb csak a teremtő kérésére nyilváníthatta volna meg az Életet-GONDOZÓ, abban az esetben nem, ha nem kérte az ilyen GONDOSKODÁSÁT a teremtő (még akkor sem, amikor az Életet-GONDOZÓ számára nyilvánvalóvá vált, hogy Súlyosabb EL-Változás van berögzülve a teremtő valamelyik belső-terében).

            Valószínűnek tartom, hogy a kép azon része, hogy a ’kaput’ nem lehetett bezárni, arra hívta fel a figyelmet, hogy „hiányzott még valamilyen Alap / Szabályozási-rész” ennek a belső-terek Ellenőrzését (és ideiglenes lezárását) fontos (életet-védő) okból lehetővé tevő GONDOSKODÁSNAK a Megformálásához.

 

20200908 [339.r.] 124. pont [az IRÁNYBAN-TARTÁS FELELŐSSÉGÉT berögzítette a YO az ALAP-JELLEGÉBE] – elérhető ITT}

 

 

        Az ÁLTALÁNOS Birodalmakban hamarosan Teljes Lezárásra kerülő eddigi Nagyobb Teremtő-Szakaszban mindenhol nagyon komoly nehézségeket okozott a teremtők ÖN-Azonosságának a pontos Ellenőrzése és Meghatározása a MEGTARTÓI-Teremtők (és a Birodalmat megtartó nagy-TEREMTŐK) számára [főleg a Keveredés jellegű különösség megformálódását követően].

       Habár az egyedi teremtők ’Egyedisége’ biztosított volt azáltal, hogy (1) a MINDENSÉG-FORRÁSÁBÓL az egyedi Életre Kiáradó ’Én’-ek teljesen egyedi módon kerültek megformálásra, (2) és az Életre Befogadó Birodalom nagy-TEREMTŐJE is egyedileg formált meg minden (Ön)Lényeget, eddig nem volt az egyedi teremtőkben olyan ÖN-Azonossági Garancia, amely mára minden egyedi teremtő (Ön)Lényegében és ALAP-ÁRAMLÁSÁBAN (azon belül az Eredő-Áramlásban) megformáltan van. Az ÖN-Azonossági Garancia az egyedi teremtők minden megformálásra kerülő testében [Lényegi-Test, Középső-Test, anyagi-test] ma már kihagyhatatlanul berögzítésre kerül, és ezért az Eredő-nagy-TEREMTŐ és minden MEGTARTÓI-Teremtő számára [KÖZVETLENÜL (!)] pontosan beazonosítható egy teremtő ÖN-Azonossága. Ez ma már biztosan képes útját állni annak, hogy egy egyedi teremtő által önmaga számára előkészített útba / kapcsolódásba bárki más (valamilyen HASONLÓ jelleggel) bekapcsolódjon és ezáltal „sorsot törjön”.

      Jelenleg minden MEGTARTÓI-Teremtő különleges figyelmességgel irányul a Közösségében eddig megformálódott HASONLÓ jellegek ELLENŐRZÉSÉRE is [elsődlegesen azért, hogy az ehhez kapcsolódó Tapasztalataikkal más MEGTARTÓI-Teremtők is megismerkedhessenek, és így felhívják egymás figyelmét is arra, milyen MEGTÉVESZTŐ / Sértő irányulások Veszélyeinek Elhárítása érdekében szükséges Megerősítéseket megformálni].

 

            A HASONLÓSÁG egy viszonylag még  újonnan Tudatosíthatóvá vált Megnyilvánulás A-LÉTEZÉSBEN, és ezért nem kellően ismert sem a MEGTARTÓI-Teremtők, sem az egyedi teremtők által. Ez az egyik fő oka annak, hogy ezzel az új Jelleggel „megtanultak” „visszaélni” (mások kárára élni) egyes teremtők. Emiatt kezdte el [kezdetben még csak Különlegességként, azaz a Különleges Utakban megnyílt teremtők számára megnyitható módon] a MINDENSÉG-FORRÁSA KIÁRASZANI a MEGKÜLÖNBÖZTETÉS [Felépíthető / Megtanulható] Útját [bővebben: 20180916elérhető ITT].

 

Mára a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan KIÁRADÁSÁVÁ formálta meg

a HASONLÓSÁGHOZ és MEGKÜLÖNBÖZTETÉSHEZ tartozó ALAP-Tudást,

amelyet a nagy-TEREMTŐKNEK és MEGTARTÓI-Teremtőknek

a Befogadó-Alapban elérhetővé váló tudássá kell megformálniuk a Befogadásukban lévő minden teremtő számára,

 és olyan Testet kell ’Adniuk’ a teremtőknek,

amelyben  ön-erőből képessé válnak az AZONOSSÁG és HASONLÓSÁG Megkülönböztetésére.

 

Az nyit ehhez utat ma már minden [MEGTARTÓI és egyedi] teremtő számára,

hogy immár minden teremtőben ÖN-Azonossági Garancia van jelen minden megformált testben.

 

Minden egyedi teremtőnek

(1)

’meg kell tanulnia’ a saját ÖN-Azonosságát

[meg kell értenie a Saját Életének MEGHATÁROZÓIT],

(2)

meg kell tanulnia az Életét GONDOZÓ MEGTARTÓI-Teremtő által használt MEGHATÁROZÓK azonosítását

[meg kell értenie az őt Életre-befogadó Birodalom és Közösség ALAP-JELLEGÉT és FŐ MEGHATÁROZÓIT],

(3)

továbbá azt is, hogy a Társaival az Együttes-Teremtések számára előkészített Új Lehetőségekbe

csak a megfelelő AZONOSSÁGI Garanciák ’engedik be’ őket.

 

            Ma még elsődlegesen a MEGTARTÓI-Teremtők Feladata és Felelőssége az, hogy a Befogadott teremtőik számára (1) Átadják és folyamatosan elérhetővé tegyék ezt az Alap-Tudást és (2) amíg a teremtők Biztossá válnak ezen Új Tudás használatában, addig Elhárítsák a Hasonlóságok különös bekapcsolódásait.

 

20200908 [200-206.r.] 79. pont [Meghatározta azt a FELELŐSSÉGÉT a FÖLDANYA, hogy mikor nyithatja Közvetlenné a Közeli-Összekapcsolódás Áramlását] – elérhető ITT

 

A HASONLÓSÁG A-LÉTEZÉS-EGÉSZÉBEN nem „különösség” [= EL-Változás],

hanem a Megnyilvánulás egy fontos része.

 

A HASONLÓSÁG Közeliséget, és egyben Távolságot is JELEZ.

 

A Hasonlóságban megnyilvánuló Közelség sokszor utat nyithat a megfelelő Egyeztetések után

az Együttes-Teremtések megnyitásához.

 

            Ma már az egy Közösséghez tartozó teremtőkben a saját ÖN-Azonossági Garanciájuk [~ Eredő-Ön-Jellegük] mellett kihagyhatatlanul berögzül az őket Életre Befogadott minden Közvetlen-GONDOZÓJUK ’Azonossági-Garanciája’ is. Ez azt segíti, hogy az egymástól távolabb élő (egymással addig még soha közel nem került) teremtők már a Közeledés / találkozás pillanatában is képessé váljanak azt Érzékelni-Felismerni-Megérteni, hogy ugyanahhoz a Közösséghez tartoznak-e, és így lehetséges-e közöttük a Közelebb kerülés / érintés --- vagy a másik Közösséghez tartozás miatt szükséges a Tudatos Távolság-megtartás (és akár erre a többi érintett FIGYELMEZTETÉSE is).

 

            Kapcsolódó részlet a 20170310-i lejegyzésből (elérhető ITT):

       „…A YOZANSÁG a FÖLD-Világa Természetes Létezőiben ’egyedi’ [csak az adott egyedi létezőre rá-magára jellemző] különleges ön-erő, amely jellemzően akkor nyilvánul meg [nyílik fel az önmagból-és-önvalóból], amikor valamilyen sajátos helyzet akadályozza és/vagy (jellemzően jelentősen) megnehezíti a ’teljesség és a közvetlenség’ megnyilvánítását.

       Képként úgy jeleníthető ez meg, hogy az Anyagi-Testi Jelenlétét például a ’saját házaként’ jeleníti meg. Ha ebben a házban tisztaság és kellő fény / világosság van, akkor a saját természetes (maga-választotta, szabad, rendes, harmonikus) teremtőfolyamatát éli.

       Ha ebben a házban elkezdődik egy ’elhomályosodás’, ha nehezen felismerhetővé válnak a ’helyiségek’ (és benne lévő tárgyak) és a ’szobák lakói’ [azaz a saját teremtő-erők, illetve a teremtőtársakkal való kapcsolódás megnyitott alap-értékei], akkor felnyílik egy különleges ’belső fény’ / különleges ’belső ön-erejű megvilágítás’ [akár mint egy elemlámpa, amelynek a fényereje több-fokozatú is lehet], és ezzel ’célzottan’ a legfontosabb Megnyilvánulások [folyamatban lévő teremtőfolyamat és/vagy a ’Meghatározók’ stb] folyamatosan ’a látómezőben tarthatók / szemmel tarthatók’.

       A Jelenlétben sajátos okból megmutatkozó elhomályosodások különböző fokozatúak lehettek / lehetnek --- a szinte-alig-észrevehetőtől a majdnem teljes besötétedésig.

        Nehéz ezt szavakká formálni, de megpróbálom a lényegét érzékeltetni: az elhomályosultságban eddig jellemzően nehéz volt ráismerni az ’azonosságra’. Nehéz volt felismerni például azt a KÖZELEDŐ teremtőtársat, akivel a létező valamilyen egyetértés alapján egy közeli közös út-szakaszt tervezett (és nyitott meg) --- például barátnak választották egymást, házastársnak választották egymást, szülő-gyermek kapcsolódást választottak stb.

      Az előző [már törvényesen lezárult] Teremtő SZAKASZBAN a YOZANSÁG erőiben az ’elhomályosultság’ helyzeteiben jellemzően a ’hasonlóság’ Tudatosítására [felismerésére] volt csupán lehetőség a legtöbb esetben.

       Korábbi lejegyzésekben érintettem, hogy sok olyan KÜLÖNÖS (sértő) irányulás mutatkozott meg a FÖLD-Világában korábban, amely bizonyos hasonlóság „felhasználásával” igyekezett „megkapaszkodni” és különös / sértő módon „élet-térhez és élet-erőhöz”, kapcsoltsághoz jutni [megtévesztő tükrözésekkel hamis eufória előidézése (kapcsolódó írás elérhető ITT), a kószálókról szóló lejegyzés (20140930elérhető ITT) stb]. Miután a ’hasonlóság’ Megnyilvánulásához sok valós sértés és jelentős veszélyeztetettség társult a FÖLD-Világában, ezért a ’hasonlóság’ immár különleges szabályozásba / megerősített különleges megítélésbe helyeztetett.

 

20140522-i lejegyzés III. pontja (elérhető ITT):

            „… A FÖLD-MAGA képes Értelmezni / Értelmezi a „HASONLÓ”-ságot.

            A „HASONLÓ” meghatározott mérték(ek) szerinti KÖZELSÉG-és-egyben-TÁVOLSÁG.

            A „HASONLÓ” nem „Azonosság”.

A „HASONLÓ” / „Hasonlóság” nem eredményezhet olyan Helyzetet és/vagy Érintést, amelyhez a TELJESSÉGES AZONOSSÁG / TELJESSÉGES EGYETÉRTÉS Szükséges…”

 

 

 
A mai napra:

„Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351722997_97.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!