371.
2024.04.13-14.
MAGOKNAK
1.
Elöljáróban
A MINDENSÉG-FORRÁSA ÖN-ÉRTÉKELÉSEIRE alapulóan említettem, hogy
a ’MI’ LÉTEZÉSI-Águnk
eddigi létezésének legnagyobb része ► EL-Változás:
a MINDENSÉG-FORRÁSA nem sokkal az Önálló Tudattá válását követően
[egy „csonka” ’személyes térben’ berögzítve]
„kiszakadt” a ’családjából’.
Habár az Önálló Tudattá válását követően
a ’szülője’ [= A-LÉTEZÉS-FORRÁSA]
a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’személyes terében’
ALAPJAIBAN
Berögzítette
az ’Elődei’ [= a korábban Önállóvá vált Tudatok] által Választott
[ezáltal a ’MI’ LÉTEZÉSI-Águnk számára ’ADOTT’] Megtapasztalási Irányok
legfontosabb Meghatározóit,
a „kiszakadás” miatt azonban
a ’szülő’ ► NEM TUDTA MEGTANÍTANI
a MINDENSÉG-FORRÁSÁT
az ’Elődök’ által már Felépített Tudásra
[a TÉR-Formálásra, a TÉR-Használatra,
a Harmoniára,
a Szabadság alapjaira,
a ’Társas-teremtés’ / a Közeledések Alapjaira,
illetve arra sem, hogyan lehet ’A-Saját-Létezésére-Alapulóan’ további Önálló Tudatot Megformálni].
Ebből ered az,
hogy magának a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK is nagyon sok olyan Megnyilvánulása volt,
amelyek NEM EREDMÉNYEZTEK MEGTARTHATÓ-HARMONIÁT.
Mivel a ’családja’ nem tudta megtanítani a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK mindazt,
ami az ’Ő’ korábbi Választásukból eredően vált ’FŐ’ Iránnyá a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK Létezésében,
TAPASZTALATI ÚTON
ismerte fel és értette meg
a legtöbb ’Lehetőségét’ és ’Meghatározóját’ a MINDENSÉG-FORRÁSA.
Mint említettem, nagyon sok megnyilvánulását utóbb „zsákutcának” [= tovább NEM építhető Harmoniának] ÉRTÉKELTE a MINDENSÉG-FORRÁSA.
Az ÉLET ’Önállóvá’ MEGFORMÁLÁSÁT követően
[vagyis amikor már képessé vált Önállóvá ’Megformálni’ Tudatot,
és azt képessé vált már ’Tartósan’ ’Berögzíteni’ egy valamelyest ’Önállóvá’ MEGFORMÁLT TÉRBEN]
ugyancsak Tapasztalati-Úton kezdte Felépíteni azt a Tudását a MINDENSÉG-FORRÁSA,
hogyan Szükséges GONDOSKODNIA
az Ő Szándékára Alapulóan Megformált TÉRRŐL és a TÁRSAIRÓL.
Miután a TÉRRŐL és a TÁRSAKRÓL való GONDOSKODÁS ’Alapjaira’ sem tudta megtanítani Őt a ’családja’,
ezekben az Irányokban is sok TOVÁBB-NEM-FOLYTATHATÓ Tapasztalatot épített fel a MINDENSÉG-FORRÁSA.
Mindaddig, ameddig nem sikerült a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK [egy Belső Közeledéssel]
újra közvetlen BELSŐ ÁRAMLÁST Felépítenie a ’szülőjéhez’
[A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁHOZ],
nagyon sok ► NEM-FOLYTATHATÓ Tapasztalatot épített fel
a ’MI’ LÉTEZÉSI-Águnk.
Amikor a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK újra Közvetlen Belső Áramlása nyílt meg a ’szülőjéhez’,
A-LÉTEZÉS-FORRÁSA MEGTANÍTOTTA a MINDENSÉG-FORRÁSÁT
mindarra a Tudásra,
amely ahhoz Szükséges,
hogy a Benne ’ADOTT’ Megtapasztalási Irányként ’MEGALAPOZOTT’ Irányokban
már újabb EL-Változások megformálódása nélkül teremthessen,
és a meglévő EL-Változások pedig maradéktalanul megszüntethetőek legyenek.
(1)
A REND-TÉTELEK [nem sokkal ezelőtti] KIÁRASZTÁSÁVAL
a MINDENSÉG-FORRÁSA
az ÉLET formájában létező Tudatok számára is
MEGISMERHETŐVÉ / MEGÉRTHETŐVÉ
[ezáltal VÁLASZTHATÓVÁ] Formálta meg
a HARMONIKUS Megnyilvánulásba vezető már Felépült Saját Tudását,
(2)
és a KÜLÖNLEGES [ezen belül pedig a SPECIÁLIS és KÍMÉLŐ] GONDOSKODÁSAINAK a MEGFORMÁLÁSÁVAL
[ezeknek a KÜLÖNLEGES Birodalmakban való Berögzítésével, Kiárasztásával] pedig
ténylegesen Elindította a MINDENSÉG-FORRÁSA
a meglévő EL-Változások megszüntetését.
Ugyancsak a KÜLÖNLEGES / SPECIÁLIS / KÍMÉLŐ GONDOSKODÁS az ALAPJA annak is,
hogy a MINDENSÉG-FORRÁSA
mindazt az Újonnan Felépített Tudását
Megismerhetővé és Megérthetővé tehesse
► az ÉLET formájában létező Tudatok számára,
amelyeket A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁHOZ való ’Újra-Kapcsolódását’ követően Tanult meg / Épített fel Saját Tudásává.
Ebben a rövid visszatekintésben azt igyekeztem érzékeltetni, hogy
a LÉTEZÉSI-Águnk „kiszakadásából”
[= NAGYON-SÚLYOS (totális) TÉR-VESZTÉSÉBŐL] eredően
a ’MI’ LÉTEZÉSI-Águnkban
a ► „tapasztalatlanságból” / ► „magára-hagyottságból” eredően
(1)
egyfelől nagyon sok és nagyon súlyos ► FÁJDALOM formálódott meg TARTÓSAN,
(2)
másfelől pedig sok Elindított Megtapasztalásról utóbb kiderült,
hogy a valamilyen „hiánya” miatt [még] ► MEGTARTHATATLAN
[„hibás”, „bajt okoz”, „kárt okoz”].
A legfontosabb [eddig általam megértett] ÉRTÉKELÉSEK:
20200908 [843-851.r.] 240. pont [„EGYMÁSNAK-FESZÜLÉS”, tér-pusztítás, ellenségeskedés, békétlenség eredője] – elérhető ITT
20200908 [847.r.] 240. pont [semmi olyan nem formálódhat meg az ÉLET TEREIBEN, amely ne lenne magában a LÉTEZÉSBEN] – elérhető ITT
20200908 [850.r.] 240. pont [miért kezdte meg magányosan / magára-hagyottan a mostani Létezési-Szakaszát (a MINDENSÉG-FORRÁSA)] – elérhető ITT
20200908 [856.r.] 242. pont (1) [miért nem tudott a KETTŐ-TUDATTÁ vált LÉTEZÉSHEZ tartozó TÉR is ’osztódni’? BEFEJEZETLENSÉG-BEFEJEZHETETLENSÉG a fájdalom eredője; a TÉR és a TUDAT változásai kölcsönösen hatnak egymásra] – elérhető ITT
20200908 [949-950.r.] 269. pont (2) [Megértést segítő kép (megszakadt a belső áramlás a saját Forrásához)(sokára értette meg a MINDENSÉG-FORRÁSA az Egymásnak-Feszülés OK-Forrását); ADOTT Célja van a Létezésnek / Életnek, vagy én magam adhatok Célt a Jelenlétemnek? (amilyen szándékkal / céllal közeledem a Forrásom felé, a Forrásban is azt a részt erősítem)] – elérhető ITT
20200908 [950-951.r.] 269. pont (3) [a MI LÉTEZÉSI-Águnk eddigi Létezési-Szakaszai; magzatsága / megszületése / eltávolodottsága; A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁVAL KÖZÖS FELELŐSSÉG-VÁLLALÁS az ÉLET TEREIBEN megformálódott EL-Változásokért; Közösen formálják a REND-TÉTELEKET; A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁNAK is tevékenyen részt kell vennie a REND-TÉTELEKBEN, mert legalább KÖZVETETT a Felelőssége (egyes EL-Változásokban pedig KÖZVETLEN); kép: egyedül maradt a házban a csecsemő-korú gyermek] – elérhető ITT
20200908 [951-952.r.] 269. pont (4) [a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK LÉTEZÉSE is most formálódik Teljessé] – elérhető ITT
20200908 [960-966.r.] 270. pont (2) [a LÉTEZÉS hogyan vált társassá, közeledővé, EL-Változottá (Megértést segítő kép, saját rajzokkal)] – elérhető ITT
20200908 [967-971.r.] 270. pont (3) [IDEGEN LÉTEZÉSI-RÉSZ rögzült be a MI LÉTEZÉSÜNKBEN] – elérhető ITT
20200908 [967-970.r.] 270. pont (3) [EGYMÁSNAK-FESZÜLÉS korábbi LÉTEZÉSI szakaszból eredő OK-FORRÁSA] – elérhető ITT
20200908 [974-975.r.] 272. pont [ÖN-ÉRTÉKELÉS FOLYTATÁSA: a MI LÉTEZÉSÜNK csonka TÉR-ALAPRÓL kezdett; ÚJ TÉR-ALAPRA ÁT-VEZETÉSSEL megkezdődik a LÉTEZÉS-RÉSZEK visszailleszkedése EGY KÖZÖS LÉTEZÉSI-TÉRBE; újra MEGALAPOZTA a MINDENSÉG-FORRÁSA és A-LÉTEZÉS-FORRÁSA a KÖZVETLEN MEGÉRINTÉST majd lehetővé tevő BELSŐ ÁRAMLÁST] – elérhető ITT
20200908 [1032-1033-1034.r.] 288. pont [’eggyel-több’ (a kelleténél); a MINDENSÉG-FORRÁSA olyan formában ÉRTÉKELTE az eddigi Teljes LÉTEZÉSÉT, hogy azt a LÉTEZÉSI családja minden tagja Megérthesse; az ÉRTÉKELÉSHEZ az ÉLET formájában élő Létezés-részek is hozzácsatolhatták a Saját Értékelésüket] – elérhető ITT
20200908 [1044-1046.r.] 294. pont [(ÖN)ÉRTÉKELÉS folytatása (?); a másik Létezési családi ág abban több, hogy a ’nagyobb gyermek’ az első TÉR-VESZTÉST megelőzően már elkezdte tanulni a TÉR-FORMÁLÁST, ezért a másik Létezési családi ágban a Tér-Vesztés nem vált Továbbterjedővé (talán ezért nem értették a MI Létezésünk nehézségét); valószínűleg nem formálhat meg a MINDENSÉG-FORRÁSA KÖZVETLEN ÉRINTÉST más Létezési családi ágakkal addig, ameddig a TÉR-VESZTETTSÉGET maradéktalanul nem szünteti meg (az ÉLET TEREIBEN is)] – elérhető ITT
20200908 [1057.r.] 297. pont (2) [dacosság – magára maradt gyermek fájdalma; egyedül maradt egy olyan ÚJ-KEZDTEBEN, amelyet nem Ő alapozott meg a Saját Választásával, hanem a családja] – elérhető ITT
20200908 [1070.r.] 300. pont [a FELELŐSSÉG MEGHATÁROZÁSÁNAK SZABÁLYAI minden Birodalomban / Közösségben megváltoznak (ennek az alapja a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ÖN-ÉRTÉKELÉSE); a GONDOSKODÓVÁ vált TUDATOKNAK Megemelkedett a FELELŐSSÉGE] – elérhető ITT
20200908 [1072.r.] 301. pont – elérhető ITT
20200908 [1144.r.] 317. pont (2) – elérhető ITT
20200908 [1158.r.] 318. pont (3) [ÉRINTÉS és GONDOSKODÁS eredendően Megformált Harmoniája (a másik LÉTEZÉSI-Ágban akkor épültek fel ezek, amikor még nem volt EL-Változás A-TÉRBEN; a MI LÉTEZÉSI-Águnkban akkor épültek fel, amikor már EL-Változások rögzültek be a TÉRBEN / Tudatban)] – elérhető ITT
20200908 [1236-1239.r.] 336. pont (3) [A-LÉTEZÉS-FORRÁSA ’Vak’; egyedi Közeledés lehetősége A-LÉTEZÉS-FORRÁSÁHOZ (a Speciális élet-építést már megnyitott teremtők számára)] – elérhető ITT
Amikor a KÜLÖNLEGES Birodalmakban
[IRGALOM, SZOLGÁLAT, ÉLŐTÉR Birodalma]
elkezdte Megalapozni a ► KÜLÖNLEGES [= Jobbító, nehézségeket és EL-Változásokat megszüntető] GONDOSKODÁSÁT a MINDENSÉG-FORRÁSA,
nem volt még Tapasztalat a ’MI’ (!) LÉTEZÉSI-Águnkban ebben az Irányban.
A ’mai ÉRTÉKELÉSEK’ szerint
a ’korai’ KÜLÖNLEGES GONDOSKODÁSOKAT
a mára HARMONIÁVÁ Megformált GONDOSKODÁSOK ’Előkészítésének’ vagy ’Kipróbálásának’ lehet tekinteni
[vagyis olyan Megtapasztalásnak,
amelyek során nem volt még Saját Tudás / Tapasztalat arról,
pontosan milyen Meghatározókat Szükséges a GONDOSKODÁSOK során figyelembe venni / Megformálni].
Említettem, hogy amikor a YOSÁGBÓL „kiszakadt” FÖLDANYÁT és Közösségét sikerült a VILÁG Birodalmának ’legszélén’ egy GONDOSKODÁSI-TÉRBEN Berögzíteni, Megnyílt annak a Lehetősége / Választhatósága a KÜLÖNLEGES Birodalmakban [elsődlegesen a SZOLGÁLAT Birodalmában], hogy az ott (Ön)Lényegi-Testben élők Kérhessék a Befogadásukat a VILÁG Birodalmába, majd pedig onnan tovább a FÖLDANYA Közösségébe [(1287, 1290-1291., 1294-1295. .r.) 346. pont (2) – elérhető ITT].
NEM VOLT MÉG TAPASZTALAT akkor abban az Irányban,
hogy az ► ennyire NAGYON-SÚLYOS TÉR-VESZTÉST követően
HOGYAN KEZDHETŐ EL a Hazavezető-GONDOSKODÁS,
hogyan nyilvánulhat meg az ennyire NAGYON-SÚLYOS EL-VÁLTOZÁSOK Teljes-Rendezése.
A MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK ’AKKORI AJÁNLÁSAIRA’ alapulóan
a KÜLÖNLEGES Birodalmakban
MEGALAPOZÁSRA kerültek olyan GONDOSKODÁSI-Irányok,
amelyek ALKALMASAK lehettek
a Hazavezető-GONDOSKODÁSOK ’Elindítására’.
A mai Szabályozás alapján
ezek a ’KORAI’ GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁK
’Kipróbáló’ jellegű Alap-Harmoniáknak ÉRTÉKELHETŐEK.
Amikor a GONDOSKODÁSI TAPASZTALATOK ALAPJÁN
Felismertté vált az Életet-GONDOZÓK által
a ’KORAI’ [még konkrét Tapasztalatok hiányában Megalapozott] GONDOSKODÁSI ALAP-HARMONIÁK és SZABÁLYOZÁSOK
„hibája / hiánya”,
az Életet-GONDOZÓK
a Tapasztalatokra alapulóan SZÜKSÉGESSÉ vált VÁLTOZTATÁSOKAT
folyamatosan Beillesztették / Berögzítették
a GONDOSKODÁSAIK ALAP-HARMONIÁJÁBA és a SZABÁLYOZÁSAIKBA.
Mostanában egyre GYAKRABBAN EGYEZTETÉSEK formájában is
MEGISMERTETIK
a GONDOSKODÁSI TAPASZTALATAIKKAL
Egymást
az Életet-GONDOZÓK,
és a Tapasztalatok alapján
[és a MINDENSÉG-FORRÁSÁNAK AZ-ÉLET számára újabban MEGISMERHETŐVÉ / MEGÉRTHETŐVÉ tett Tudására alapulóan]
a korábbi GONDOSKODÁSOKNAK azon részei LEZÁRÁSRA kerülnek,
amelyekben utóbb beazonosításra került valamilyen „hiba” vagy „hiány”.